Adél és a boldogság

     Adél olyan, mint egy naptár. Minden napja kész tervvel indul. Táskájában apró cetlik. Mikor mit kell vásárolni, hányra és hová kell menni. Kivel kell találkozni, melyik gyereknek mikor van valamilyen fontos teendője. Az íróasztalán pedig a naptár figyelmezteti az éppen aktuális dolgokra.

    Lassan már tizennyolc éve csinálja. A gyerekek számára soha nem jelentettek nyűgöt, terhet. Nem volt testvére. Pedig mindig vágyott volna legalább egy bátyra, vagy húgra. Így aztán ő bepótolta. Három gyermek édesanyja lett. A két nagyobbik között csak tizennyolc hónap a korkülönbség. Tulajdonképpen a harmadikat a férje már nem nagyon akarta. Dani a másik két gyerek születése után, csak hat évvel később jött a világra. Mára már csak a legkisebb kísérgetése maradt, de még így is koordinálnia kell a családot. Férje elfoglalt, annyi a munkája, hogy csak késő este jár haza, és hát gyakran utazik. Csak a hétvégék maradtak meg számukra. Így szinte minden teher Adél vállán nyugszik. De töretlen erővel teszi a dolgát. Néha szeretne megpihenni, kicsit elnyújtózni a kerti nyugágyon. Olvasni, vagy csak behunyt szemmel feküdni és élvezni a Nap sugarát, közben  zenét hallgatni. De ez ritkán adatik meg. Ráadásul a munkája is gyerekek között telik. De hát ő mindig  szerette az apró emberkéket. Számára a gyerekek olyanok, mint a virágok. Gondozza, ápolja őket. Gyomlál, simogatja őket, mesél nekik és gyönyörködik bennük, ahogy illatoznak, és boldog, amikor visszamosolyognak rá. Csak a férje mosolya hiányzik, a férje ölelő keze, a kezdeti beszélgetéseik, amik szép lassan elmaradtak, vagy inkább megváltoztak, ahogy a gyerekek megszülettek. Ha erre gondol csak nagyot sóhajt, kicsit összeszorul a szíve, de teszi tovább a dolgát. Hogy meddig? Ezen nem is gondolkodik. Abban hisz, hogy ahogy a gyerekek nőnek, köztük is visszaáll majd az egykori igazi meleg társkapcsolat. 

   Ádám, a férje, anyagilag ellátja a családot, hiszen az ő kis fizetése kevés lenne ahhoz, hogy olyan színvonalon éljenek, ahogy az mára megadatott. Mégis a szép díszes torta, a nagy családi torta, így nem kerek. Tudja ő ezt nagyon jól. 

      Adél hol zeneórára, hol sport órára kocsikáztatja Danit, a legkisebbet. Minden másnap ötkor ébred – ezt legalább férjével megosztva csinálják – mert Lilinek reggelit ad, közben a többieknek is elkészíti a tízórait, a reggelit, majd a kislányt kocsival leviszi az állomásra. Három éve kiköltöztek egy Pest melletti kis községbe, egy nagy családi házba. Lili most másodikos gimnazista. Egy budai tizenkét évfolyamos egyházi iskolába jár. Ezért aztán korán kell indulnia, hogy időben beérjen az iskolába. A nagy fiuk, Zalán, már tizenhét lesz lassan, ő egy pesti gimnáziumba jár, neki a legegyszerűbb a közlekedés.

    Reggel, amikor az állomásról visszaér a lakásba, indítja Zalánt. Aztán lassan Dani és férje is felkelnek, ő pedig tálal, csomagol, a mosogatógépbe rakosgatja az edényt, két falatot ő is bekap, közben egyfolytában duruzsol a legkisebbnek, a férjének, majd indulnak együtt. Ádámot, a férjet, kiteszi egy metróhoz közeli helyen, aki onnan megy a munkahelyére, Danit pedig elszállítja az iskolába és éppen, hogy beesik a munkahelyére, ahol már várják az apró óvodás gyerekek. Hát ilyen a reggel.

    Az este? Az sem könnyebb. Időnként bevásárlás, közben Dani szállítgatása, telefonon értekezés a másik két naggyal, mi is történt velük. Szereti tudni, hogy minden rendben van-e. Általában hét - fél nyolc körül már haza is ér. Gyors vacsora, érdeklődés mi volt a sulikban, időnként vita, nem könnyű két kamasszal, még akkor sem, ha aránylag jól nevelt gyerekek. Majd, ha már mindenki megvacsorázott, lefürdött utána jöhetne a pihenés. De nem. Akkor még az összegyűlt szennyes ruha berakása következik a mosógépbe. Az öttagú család után hamar összegyűlnek a szennyes ruhák. Majd folytatódik a házi munka: mosogatás, csak úgy nagyjából rendcsinálás a konyhában, aztán összerakja a gyülekező vasalni valót, ami majd hétvégére marad. Kimegy még a teraszra és a kertbe. Nyáron kötelező az esti locsolás is. Mire minden apró teszem ezt - azt munkával elkészül és lefürdik, lassan tíz óra felé jár az idő. Nagyjából ilyenkor tér haza a férje. Néhány megszokott kérdés, válasz. Ekkor már halálosan fáradtnak érzi magát. De nem mondja, nem mutatja. Néha még belenéz a számítógépbe, megnézi a leveleit, vagy elolvas valamit. Aztán már tizenegy körül ágyba is kerül. Könyvet vesz a kezébe, de szinte belealszik. És reggel minden kezdődik elölről.

    Mindig nagyon várja a hétvégét, a szüneteket, amikor majd kicsit könnyebb lesz, amikor majd elmennek közösen kirándulni, evezni, kicsit talán világot is látni. Olyan igazi közös családi életet élni. Néha elgondolkodik, hogy jól van-e ez így, ahogy most megy. Nagy a család, sok a teendő, akadnak kisebb-nagyobb gondok is. De pontosan tudja, hogy erre vágyott. Nagy családra.  Igaz, nem tudta, hogy mennyi teher szakad majd a nyakába.  Nem tudta, hogy egykori színház, mozi és egyéb szórakozás csak módjával marad majd. De nem bánja. Jó érzéssel tölti el, minden fáradtsága ellenére, hogy szeretetben él és szeretet ad ő maga is. Örül, hogy három, egészséges, szép, eddig sikeresnek mondható gyermeke van.

    Többször megtapasztalta, hogy sokan nem értik őt. Sokan, akik karriert futottak be az évfolyamtársai közül. Gyakran kérdezgetik egy-egy osztálytalálkozón, hogy boldog-e? Nem túl szürke, unalmas így az élete?

   Ő pedig mindig visszakérdez: – Miért, te boldog vagy? Mi az, hogy szürkeség és unalom? – szinte nevetve mondja ilyenkor – Hát az én életem egyáltalán nem unalmas és szürke. Minden van benne. Nem tudom a tiétekben van-e annyi színes, értékes pillanat, mint az enyémben. Tudjátok, én elfogadtam a mostani életemet a három gyermekkel, a nem igazán tökéletes férjemmel, de hát én sem vagyok tökéletes, mint ahogy senki. Elfogadtam a nehézségeket, mert nem tehetek mást. De szeretetben élek. Szerelem is volt. Azt is megismertem. Biztosan így vagytok ezzel ti is. Csak hát a szerelem egy idő után vagy átalakul szeretetté vagy nem. Ez már egy más érzés.  Vagy, ha elmúlik, akkor ti örökké a szerelmet kergetitek? Ha igen, akkor biztosan nem vagytok boldogok. Igyekszem minden nehézség ellenére belső harmóniát teremteni magamban, elfogadom a közvetlen családomat olyannak, amilyen. Persze sok mindent megteszek, hogy azért csiszolódjunk, változzunk. Bevallom, ez sem mindig sikerül. Igaz, hogy ehhez én egyedül nem lennék elég. De van köztünk szeretet, ragaszkodás, vannak közös emlékeink, van jelenünk és talán jövőnk is. Én nem zárkózom el semmitől. Eléggé megértő vagyok. Persze, akad hiányérzeteim is. Néha türelmetlen is tudok lenni. Mit mondjak? De hát ki az, aki tökéletes és hibátlan életet él?   Békével élek magammal. Talán ez segít hozzá az általatok kérdezett boldogságérzethez, ami nem folyamatos. Nekem is vannak hullámvölgyeim... Nekem nem nyűgöt jelentenek a család terhei, a gyerekeim, a férjem mániái. Ha belenézek a gyerekeim ragyogó szemébe az már maga a boldogság. Vagy, ha látom a szép virágos, fás kertemet és kicsit megpihenhetek benne, hát az is boldogság. Ami meg hiányzik, majd visszajön... Az is lehet, hogy túlságosan optimista vagyok. Néha bizony nagyon elfáradok. Aztán erőt kapok ismét. Van honnan feltölteni a lelkemet. Nos. Ennyi. De talán még fontos lehet:  azt hiszem belül mindig gyermeki maradtam. Merek gyermek lenni. Egy gyermek mindig tiszta lélekkel nézi a világot.  Ezt gondolom a boldogságról.

    Jól látta, hogy egy-két egyedül élő, vagy elvált volt évfolyamtársa furcsán és kissé hitetlenül néz rá, ahogy elmondta gondolatait. Nagy vita alakult ki közöttük. Részben igazat adtak neki, de úgy érezte még az elmondottak után sem értették őt.     

    Pedig  őszintén gondolta azt, amit mondott. A szeretet erejében hitt a legjobban. Egyet megtanult, még a nagyon szeretett nagymamája példája nyomán. Mégpedig azt, hogy a reményt soha nem szabad feladni. És, hogy valaki boldog lehessen, azért bizony meg kell küzdeni. Ha valami nem tetszik, vagy nem úgy mennek a dolgok a házasságban, nem kell azonnal elválni, elmenekülni, mint ahogy azt manapság oly sokan teszik.

      Így aztán, jómaga is abban reménykedett, hogy egyszer talán a torta is kerek lesz. A boldogság tortája, amit Ádámmal ketten sütöttek, de a folyamatos díszítése, ízesítése, úgy érezte, egy ideje csak rámaradt