1    

     Réka kisétált a teraszra, nézte a díszrácsra aggatott muskátlikat, a sűrűn körbe ültetett tujákat. Arra a napra gondolt, amikor a szüleivel sétálgatva, kilenc évvel ezelőtt, ráakadtak erre a három szoba, nappalis, amerikai konyhás, kétszintes, akkor épülő lakásra. Szüleit látta maga előtt, akik ekkor már nem éltek. Hirtelen fordult egyet visszament a teraszról a hűvös nappaliba, körülnézett, körbejárta a szobákat.

     Matyit várta most, akivel kajaktúrára készülődtek. Ránézett az órájára, majd hirtelen kezébe vette a mobilját és felhívta a fiút.

  - Már tizenegy óra és te nem vagy sehol. Már összekészültem. Miért nem jössz? Mit csinálsz?

  - Épp most akartam telefonálni… Sajnálom Réka, de nem megy. Nem tudok menni, mert muszáj a tévében maradnom, nem sikerült elintéznem a helyettesítést.

  - És ezt eddig nem tudtad? Ne haragudj, de ez nekem nagyon furcsa.

  - Nem tudtam. Hidd el. Rám telefonáltak. Muszáj bemennem és hosszúzok. De kell a pénz!

  - Neked csak a pénz fontos. Úgy látom nálam is fontosabb!  Nekem meg itt van a nyári szünet…

  - Jó, tudom. De nekem ez a munkahelyem és ki vagyok szolgáltatva. Hiszen tudod, hogy itt mi a helyzet. Ez nem közalkalmazotti munkahely. Én nem mehetek csak úgy szabadságra, mint te. És a jövőmet nézve…

  - Na, jó. Nagyot csalódtam, mert készültem erre a túrára… Akkor nem megyünk. Ennyi. Majd hívj, ha ráérsz!

  - Réka… - folytatta volna Matyi a beszélgetést, de Réka kikapcsolta a telefont, és már nem érdekelte Matyi szövege. Egyre jobban úgy érezte, nem erre a fiúra van szüksége.  Ekkor arra gondolt, felhívja a barátnőjét. Kinga öt hónapja veszítette el az édesanyját. Későn ment orvoshoz, már nem tudtak segíteni rajta. Sejtette, hogy Kinga mit él át, hiszen jómaga is hasonló cipőben járt néhány éve, amikor a szüleit elveszítette.

      Miután felhívta telefonon, megbeszélték a találkozást Kinga lakásán. Réka beült a kocsijába és átment Budára. Barátnője egy szép kertes kis társasházban lakott édesapjával.  Gáspár nyitott ajtót, Kinga édesapja.

  - Gyere beljebb! - tegezték akkor már egymást Gáspárral - Kinga a szobájában búsul, ráfér egy kis vigasz… Még mindig nem akarjuk elhinni a dolgot. Pedig már lassan öt hónapja, hogy… De menj csak!  Kinga már vár - előre engedte Rékát, aki szomorúan nézte a megtört,  őszülő hajú, de még mindig jóképű középkorú férfit, majd Kinga szobájába ment. Átölelték egymást, Kinga zokogott a vállán, majd leülve egy kanapéra Réka vigasztalta, ahogy tudta. Késő estig beszélgettek, majd Kinga apja, Gáspár kopogott rájuk, vacsorára hívta őket.Réka csak ezután indult haza. Otthon vizet engedett a fürdőkádba, befeküdt a meleg vízbe és hosszan, behunyt szemmel elmélkedett eddig életéről

2

 

     Másnap reggel sokáig aludt. Matyi telefonjára ébred  -  Mehetek hozzád?   Tegnap hívtalak, de te…

  - Gyere, ha gondolod, de én ma nem készültem semmivel. Azt mondanám, hogy inkább találkozzunk a palán. Strandoljunk!

   - Jó, de nem lesznek túl sokan? Egy kicsit fáradt vagyok.

  - Nem tudom, mennyien lesznek. Elég nagy hely - mondta kissé ingerülten Réka - Nekem strandolni van kedvem. Ha már nem mehettünk kajakozni. Majd alszol ott. Találkozzunk mondjuk tizenegykor a strand előtt!

    Így ezt a napot a Palatinuson töltötték. Réka időnként elment úszni, napozott és olvasott.  Matyi fáradt volt, elaludt a félárnyékban. Réka elnézte Matyit, a nálánál egy - két évvel fiatalabb fiút, aki jóképű volt, olyan lányok kedvence. Mégis, arra gondolt, hogy nem egymáshoz valók. A fiú mintha megérezte volna Réka pillantását, hirtelen felült, átkarolta a lányt.

  - Haragszol rám? Isten bizony nem tehetek róla!  Biztosan azt gondolod…

  - Ugyan! Hagyjuk! Már nem érdekes. Nem jössz egyet úszni? - Réka hirtelen felpattant, magával húzta párját és bementek a medencébe.

   Este, amikor már elnyúltak egymás mellett, Réka felült az ágyban, kispárnáját maga elé tette és megszólalt.

  - Matyi! Mondani akarok valamit! Tudsz figyelni? - a mellette megmozduló kék szemű fiúra nézett, aki szintén felült ekkor, és kíváncsian várta Réka mondandóját.

  - Azt hiszem, jobb lenne befejeznünk ezt a kapcsolatot… - Matyi értetlenül, és meglepve hallgatta a lány javaslatát.

   - Ezt most találtad ki?  Komolyan gondolod? És miért? Nem értelek? Nekem semmi bajom veled és én… Én, szeretlek… Te talán már meguntál?

  - Én is kedvellek. De már nem úgy Matyi. Valahogy nem érzem értelmét ennek a kapcsolatnak. Nem tudom, illetve, nem akarom bővebben kifejteni.

   Matyi ekkor felkelt az ágyból, kissé idegesen vette fel a nadrágját és rágyújtott egy cigarettára.

  - Mondtam már, hogy ne dohányozz a lakásomban! Utálom a füstöt! - szólt a fiúra ingerülten Réka.

  - Hát most az egyszer szíveskedjél elviselni! Nekem sincsenek kötélből az idegeim. Pláne, ha ilyeneket mondasz!  - Matyi visszaült az ágy szélére, elnyomta a cigarettáját, Réka felé fordult.

  - Mit rontottam el? Nekem te fontos vagy…

    A lány finoman eltolta magától, majd felkelt az ágyból, magára vette köntösét, rövid, sűrű fekete hajába hosszú vékony ujjaival beletúrt, fordult egyet és nagy fekete szemével hosszan az ágy szélén ülő Matyi szemébe nézett.

  - Sajnálom. Semmit nem rontottál el. Én jobban szeretném, ha befejeznénk és harag nélkül…

  - Van valakid? - kérdezte most már kissé dühödten Matyi.

  - Nincs. Senkim sincs. Nem tudok mást mondani, mint, hogy vége. Nem vetted észre, hogy gyakorlatilag nem illünk egymáshoz?  Nincs közös témánk…

  - Aha. Értem. Mégiscsak meguntál. Ezek szerint neked csak arra voltam akkor jó, hogy… Mondhatom szép kis nő vagy! Jól tudtál az ágyban alakoskodni. Ezt már délután is megmondhattad volna. Vagy még szükséged volt egy kis szexre?

    Réka ránézett, erősen duzzadt nagy száját kissé elhúzta, majd folytatta, miközben hosszú, sportos lábával a szőnyeg rojtjait igazgatta.

  - Soha nem alakoskodtam. Szerettem veled lenni, és ezen a téren tényleg jó volt veled. De hát nekem valamivel több kell. Tudod, én azt hiszem, egy érett férfira vágyom és te még fiatalabb is vagy nálam. De te sem rám vágysz. Csak éppen nem vallod be magadnak! Minek vagdosunk most bármit is egymás fejéhez? Nem lehetne veszekedés nélkül befejezni?

    Matyi ekkor sértetten felállt, öltözni kezdett. Majd amikor elkészült, kivette zsebéből a kölcsön kapott lakáskulcsot, letette az éjjeliszekrényre. Keményen sarkon fordult, az ajtóból még visszanézett Rékára.

  - Te sem vagy különb a többinél! Hogy fiatalabb vagyok nálad pár évvel, eddig is tudtad.  Érett férfi? Nos, akkor keress egyet magadnak! Na, szia!

    Réka nem válaszolt semmit, leült az ágy szélére.  Hallotta, amint becsukódik a bejárati ajtó. Ekkor felállt, kinézett az ablakon, a villanyfényben látta, amint barátja beszáll a kocsijába és elviharzik. Úgy érezte megkönnyebbült. Már régóta szeretett volna véget vetni ennek a kapcsolatnak, de eddig nem volt hozzá mersze. Magának sem tudta eddig megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mire vágyik. Sajnálta kicsit, talán szégyenérzete is volt, hogy így tett pontot kapcsolatának befejezésére. Érezte, hogy nem éppen normálisan cselekedett.

3

 

      Az elkövetkezendő időszakban néha strandra ment Kingával, és annak barátjával. Majd elutazott a Balatonra, ahol két hetet táboroztatott. Aztán onnan hazatérve, csak téblábolt a lakásában, időnként moziba ment, és olvasgatott. Bármennyire is egyedül érezte magát, úgy döntött, a jövőben komoly érzelmek nélkül nem bonyolódik semmilyen kapcsolatba.

    Egyik augusztusi délután felhívta Kálmán bácsi feleségét Bellát, úgy érezte, beszélnie kell valakivel. Kálmán bácsi és Bella szüleinek egykori jó barátai voltak.  Bella volt számára az a középkorú nő, aki kicsit az édesanyját pótolta neki. Ekkor már nem laktak a közelben, új Budán vettek egy kisebb lakást maguknak, a maradék pénzt pedig lányuknak Melindának adták.

     Réka karcsú volt, sűrű fekete haját mindig rövidre vágatta, fekete, ívelt szemöldöke alatt nagy fekete szeme csillogott, nyaka feltűnően hosszú és vékony volt. Kicsi korától kezdve művészi tornára járt, ezért is döntött később a testnevelési egyetem elvégzése mellett. Bár a versenyszerű sporttal felhagyott. Helyette mindenféle táncstúdiókba járt egy ideig. Aztán ahogy múltak az évek, főleg szülei halála és Péter távozása után begubózott. Olvasási hiányát igyekezett pótolni. Miután az első komolynak tűnő két évig tartó kapcsolata megszakadt, Péter galádul megcsalta, majd elhagyta. Sokáig nem tudott új barátot elfogadni. Jó ideig magányos volt. Matyi volt az első fiú, akivel összejött, de már kapcsolatuk elején tudta, hogy csak pótlék számára ez a fiú.

      Réka egy csokor virággal és egy üveg borral állított be Bellához, aki betessékelte a nappaliba.

   - Ülj le Rékám és fogyassz, amit akarsz! - mondta neki Bella, amikor Réka megérkezett hozzájuk. Kávét és üdítőt, különböző süteményeket tett az asztalra, majd kissé molett termetével leült a Rékával szembeni székre.

   - Köszönöm Bella.  Olyan régen nem beszéltem veled!  Te mindig olyan második anyám voltál! Nem baj, hogy felkerestelek? Nem zavarok? Te sütötted ezeket? Nagyon finom! – mondta, miközben beleharapott az egyik fehér habbal borított  süteménybe.

  - Igen. Én sütöttem. Én még az igazi háziasszonyok közül való vagyok, mint az édesanyád volt. Dehogyis zavarsz! Örülök, hogy itt vagy! Jól nézel ki! Mi van veled? Mesélj! Kinga volt itt egyik nap, még hiányolja az édesanyját, de lassan megnyugszik és hát Gáspár is.

   - Hát igen. Nem könnyű dolgok ezek - mondta elgondolkodóan a távolba nézve - és Gáspár valóban jóképű és fiatalos még. Néha beszélgetünk Kingával telefonon, néha-néha össze is jövünk, de nem igazán ér rá ő sem. Sokat tanul, aztán a szerelem is lefoglalja, de megértem. Még irigylem is.

   - Igen. Tudjuk. Gazsi nem igazán örül neki. Talán fél, hogy Kinga is elhagyja, azaz elköltözik tőle. Bár még egy év vissza van az egyetemből. Persze, jobb lenne, ha majd Gáspár is találna valakit magának idővel, hiszen csak negyvenhat éves. Nem kötözheti magához a lányát. Tudod, nagyon fiatalon összeházasodtak Mariannal, Gazsi még egyetemista volt, amikor Kinga megszületett… - nézett a lányra, majd vörös borral kínálta Rékát.

  - És ti hogy vagytok? Mi van Melindával? Már őt is régen láttam - igyekezett másra terelni a szót Réka.

  - Jól vagyunk. Öregszünk, pár év és mi is majd nyugdíjba megyünk. Bár Kálmán és Gazsi most közösen akarnak valami újabb vállalkozást. Tudod, van a kilencedik kerületben egy telkük, még a rendszerváltás idején szerezték, talán sikerül eladni.  Idősek otthonában gondolkodnak, annak a felépítésében. Gazsi már tervezi az épületet, Kálmán pedig szervez. Aztán jövő héten megyünk a szülőfalujukba, el akarják adni a szülői házat, ami üresen áll. Meg aztán van ott egy csomó földterületük, amit bérbe adtak. De nem untatlak. Melinda?  Tudod, hogy van! Éli az életét, sokat dolgozik, a férje a tévében riporter. Jól vannak, úgy látom… Csak az unoka nem akar jönni… De veled mi van? Van valakid? Nem mész férjhez?

  - Férjhez? Én? Bella? Hát úgy nézek én ki? Igazából azt sem tudom, hogy ki vagyok valójában. Amióta Péter elhagyott nem találom magamat. Tudod, én azt hittem mi majd összeházasodunk. Igazán szerettem őt. Az első szerelem volt.  Egy hozzám való férfi kellene, akit nem találok Péter után. Ki tudja, hogy kik voltak az igazi szüleim? Mit örökölhettem?  Ne hidd, hogy én csak a flörtre vágyom. És hát, ahogy idősebb leszek egyre nagyobbak az igényeim is - nézett kicsit keserűen maga elé, és ismét belekortyolt a poharába.

   Bella zavartan szorongatott egy papírszalvétát és szinte élesen tette fel Réka számára kérdését.

  - Még mindig a valódi származásodon rágódsz? Szeretnéd tudni, hogy ki az igazi anyád?

  - Igen. Szeretném tudni. Ki volt az, aki eldobott engemet, aki nem fogadott el és mi volt az oka. Persze, néha azt gondolom, hogy mi értelme lenne? Talán semmi. Talán még rosszabb lenne, de lehet, hogy megnyugodnék. Kár volt a szüleimnek eltitkolniuk. Bár biztosan szeretetből , esetleg félelemből tették…

   - Nem értelek. Azt hiszem, őszinte szeretetet kaptál a szüleidtől, és mindent megkaptál. Sajátjukként imádtak, pedig valóban sok bánatot okoztál időnként. Főleg a tini kori viselkedéseddel. Bonyolult kapcsolataiddal. Szegény anyád néha elsírta magát nálam, hogy biztosan kijött rajtad a genetikai...  De mit is beszélek? - hirtelen zavart lett - Nyugodj meg, éld az életed! Csak a megfelelő partnert kell megtalálnod. És majd megnyugszol Rékám.

    Réka összehúzott szemöldökkel nézett Bellára, előrehajolt és hirtelen kemény lett.

  - Mit akartál mondani a genetikámmal? Talán cigány származásom van? Te tudsz valamit Bella! Csak nem beszélsz!

   Bella kihúzta magát, láthatóan habozott, hogy most beszéljen vagy sem, aztán hirtelen rácsapott az asztalra.

   - A fenébe is!  Amit én tudok, elmondom most neked. Elég felnőtt vagy már! Igaz, hogy én sokszor mondtam anyádnak, hogy nagykorúságod után mondja meg az igazat, de nem akarták. Nem tudom konkrétan ki volt az anyád. Csak annyit tudok, hogy egy tizenhét éves lány szült, az apád pedig cigány származású volt. A lány pedig magas körökből való volt és teherbe esett, kissé feslett életet élt. Így aztán lemondott rólad rögtön szülés után, majd külföldre ment.  Apádról nem tudok semmit. De azt hiszem, a lány nem mondta meg a fiúnak, hogy terhes lett. Most jobb? Most keresni fogod az anyádat? Vagy az apádat?

   Réka csendben és döbbenten hallgatott. Kicsit hátra döntötte székét és elgondolkodva válaszolt.

   - Tulajdonképpen nem meglepő, amit mondasz. Nézz csak rám! A hajam, a szám, a szemem, a sötétebb bőröm. Sejtettem. És hát a természetem. Nem tudok kötődni senkihez és semmihez. Legalább így már értem magamat.

  - A fenéket érted! - Bella szinte dühödten és emelt hangon folytatta - Szép vagy, különleges vagy! Jó nevelést kaptál, a génjeidet hoztad magaddal, de nem mindegy, hogy kicsi korodtól kezdve kik vettek körül! Ember lettél, felnőtt, érett nő. Szép hivatásod van, megállod a helyed… Dehogynem tudsz kötődni, hiszen azt a gazember Pétert tudom, hogy őszintén és nagyon szeretted. Majd megtalálod a neked való férfit is. Ehhez semmi köze a génjeidnek! Már ne is haragudj Réka! És akkor most…- hirtelen elhallgatott.

  - Akkor most semmi. Nem keresem az eredeti anyámat. Többre nem vagyok kíváncsi!   - Réka felállt , kiment a teraszra, lenézett az utcára, látta, hogy Kálmán bácsi és Gáspár, Kinga apja jön. Megfordult és visszaült a helyére, majd Bellára nézve, már sokkal nyugodtabban folytatta.

  - Egy kicsit azért így jobb. És köszönöm, hogy ezt legalább elmondtad. De biztosan igazad van mindenben. Majd megnyugszom. És várom az igazit. Biztosan eljön majd. Amúgy meg jön Kálmán bácsi és Gáspár.

    Bella idegesen felállt és kinyújtott karral sietett sógora és férje elé, akik köszöntötték Rékát, majd leültek melléjük.

4

 

    Gáspár, felesége, Marianna halála után, belevetette magát a munkába, egyre többet dolgozott, és testvérével, Kálmánnal együtt ezen a nyáron hazalátogatott szülőfalujukba, ahol új terveken törték a fejüket. Nem győztek szembenézni a régi múltjukkal, gyermekkorukkal. Gáspár hajlamos volt az elérzékenyülésre, Kálmán volt a keményebb, és koránál fogva is több élettapasztalattal rendelkezett. Majd tizenkét év volt a korkülönbség közöttük. Mindegyikük járta a falut,  régi ismerősöket látogattak meg. A velük utazó családtagok pedig kirándultak a környéken, még a Balatonra is leutaztak. Kinga magával hívta barátnőjét, Rékát, aki szívesen vett részt egy kis falusi nyaralásban. Bella nagyokat főzött, a férfiak esténként sutyorogva összeültek, nagy papírokat terítettek szét, Gáspár mérnöki skicceket mutogatott bátyjának. Láthatóan mindenki jól érezte magát, mert abban állapodtak meg, hogy itt mindenki azt tesz, amit akar, amihez kedve van.

     Így aztán egyik délelőtt, amikor Kinga és barátja András, a Balatonra ment, Réka belebújt egy rövid kis farmer sortba, lábára sportcipőt húzott, majd a konyhába ment, ahol a Bella által sütött pogácsát eszegető Gáspárral találkozott össze. Gáspár láthatóan férfiszemmel végig futtatta szemét Réka alakján, majd zavartan köhécselve megkérdezte.

  - Te nem mentél a Balatonra?

  - Nem. Én kerékpárral szeretném kicsit bejárni a környéket, de ami a fészerben van leeresztett. Nem tudsz nekem segíteni? Azt hiszem, csak egy pumpa kellene - kérdőn nézett a férfira.

  - Dehogynem. Gyere velem! Majd én felpumpálom neked.  De egyedül akarsz menni? Ismered az utakat? - nézett hátra a lányra, aki követte őt, majd hirtelen jött gondolattal megkérdezte tőle - Nincs szükséged egy kísérőre? Szívesen megmutatok neked mindent… - hirtelen elhallgatott és zavartan tette hozzá - Persze, ha nem zavarlak… Ne érts félre…

   Réka elnézte az őszülő hajú, rövidnadrágba bújt, jó negyvenes férfit. Nézte, amint férfiasan izmos karjával pumpálja a biciklit, hajladozik, majd mosolyogva odatolja hozzá.

  - Köszönöm, Gáspár!  - mondta Réka, és megfogta a bicikli kormányát, majd magához döntötte, megborzolta rövid sűrű fekete haját, rámosolygott Gáspárra - Gyere velem, ha van időd! Nem zavarsz! Legalább megismerem a szülőhelyed, ahol gyermek voltál! Biztosan rengeteg élményed van!

   Gáspár láthatóan megkönnyebbült és örült Réka szavainak. Kitolták a bicikliket, majd az udvaron álló Bellának és Kálmánnak bejelentették, hogy biciklitúrára mennek. A két ember meglepetten nézett a fiatal lányra és Gáspárra.

    Először a temető felé irányította a lányt Gáspár, közben meg-megálltak, ha egy-egy ismerős üdvözölte a férfit. A temetőben, csendben tolták egymás mellett a bicikliket, a férfi szülei sírjánál megálltak. Látszott, hogy a család már volt a temetőben. Több csokor virág díszelgett a kőkereszt mellett. Réka a sír előtt álló férfira nézett, aki lehajtott fejjel állt ott, majd hirtelen a lány felé fordult.

  - Tudod, az emberek meghalnak, és az élet mégis megy tovább. És ezt tudomásul kell vennünk. Persze a halottaink itt élnek bennünk, ahogy bennem is.  A szüleim már lassan öt éve, hogy nincsenek. Marianna pedig lassan már fél éve. És tudomásul kell venni. Bár borzasztóan nehéz. De minek is mondom ezt neked? Hiszen te is tudod. Elég korán kellett megtapasztalnod a szüleid hiányát. Ne haragudj, hogy ilyen bánatos szöveggel untatlak. Te még nagyon fiatal vagy. Gyere! - felpattant a kerékpárra - Menjünk a falu másik részébe! Megmutatom a folyópartot, a templomot, az iskolámat, a sportpályánkat. Ha akarod, átmehetünk a szomszéd faluba is. Egy kellemes kis biciklitúra lesz. Majd útközben eldöntjük. Csak pár kilométer innen a szomszéd község.

    Réka csak bólogatott, nem válaszolt a férfinak, ő is felült a biciklire, és követte Gáspárt. Szívesen hallgatta a régi történeteit. A szomszéd faluból visszafelé jövet versenyezni kezdtek, és nagyokat nevettek. A templom előtt leszálltak a kerékpárról és egy ösvényen befordultak, egy sekély patakocska partján kötöttek ki, ahol egy fűzfa árnyékában a fához döntötték kerékpárjukat, és egymás mellé ültek. Csendben nézték a patakon túli mezei virágokat, a patak fölött röpködő szitakötőket, a távoli zöld dombos tájat.  Réka elnyúlt a füves parton, hosszú lábát kinyújtotta, szemét behunyta. Gáspár felhúzott lábbal ült mellette, elnézte a lány arányos testét, szép arcát. Fiatal volt és kívánatos. Réka kinyitotta a szemét, oldalra hajtotta fejét, de a férfi zavartan fordította el a fejét.

  - Miért nem nézel rám? Félsz tőlem? - kérdezte ekkor Réka és felült. Majd közelebb húzódott Gáspárhoz, aki hirtelen megfogta a lány fejét és szájon csókolta. Réka nem ellenkezett.

  - Hát ezért! Mert képes vagyok ilyeneket tenni, ami köztem és közted, nem történhetne meg - hirtelen eltolta magától a lányt és egy száraz ággal zavartan söprögette a cipőjét. Réka ekkor lassan kibújt a pólójából, felsőteste meztelen volt. Két melle szinte odakínálkozott Gáspárnak, aki szinte meredten nézte, majd fel akart állni, de Réka nem engedte, Gáspár fejét a melléhez húzta és egész testével makacsul ölelte a férfit, miközben halkan suttogta: - Kérlek! Szeress!

    Gáspár nem tudott uralkodni magán, érezte a fiatal lány odaadó testét, és vadul szeretni kezdte. Aztán Réka apró sikolyára magához tért, felült és zavartan öltözni kezdett, majd felállt és körül nézett, de tudta, hogy erre nem jár senki. Réka nem sietett, lassan húzta fel nadrágját, majd felvette pólóját, a tétován és zavartan mellette tébláboló szótlan Gáspár nyakába kulcsolta két kezét, hozzátapadt. De Gáspár finoman kibontakozott a lány öleléséből, megfogta a kezét, és maga mellé ültette.

  - Nem. Nem Réka. Nem szabad.  Ennek nem lett volna szabad megtörténnie… - nézett a lányra és nagyokat sóhajtott.

   - De megtörtént. Azt hiszem, mi egy test és egy lélek vagyunk Gáspár. Tudom, hogy nem ismerjük egymást igazán. De én érzem, ösztönösen érzem.  Én már hetek óta, a múltkori, Belláék lakásán történt találkozásunk óta vártam ezt. Szükségem van rád!  Persze, én most rád akaszkodtam, ugye? Ezt gondolod? Lehet, hogy te semmit sem éreztél abból, amit én érzek irántad…

    Gáspár meglepetten hallgatta a lány vallomását, akárhogy is akart volna hazudni magának, vonzódott Rékához és megvadította a teste, ugyanakkor tudta, hogy milyen korkülönbség van közöttük, de eszébe jutott volt felesége Marianna is.  Teljesen zavart lett. Félt arra gondolni, hogy közte és a lány között bármi komoly lehetne.

   - Nézd Réka! Tisztelem az érzelmeidet, gyönyörű a tested, és megvallom, nem tudtam ellenállni. Férfi vagyok, és te mindent megtettél, de hát hogy gondolod? A feleségem, alig fél éve távozott az életemből. Kinga barátnője vagy, majdnem egykorú vele! Szinte az apád lehetnék! Olyan visszás lenne ez a dolog! - hirtelen felállt és a biciklihez ment, majd hátraszólt Rékának - Kérlek, hogy induljunk! Ennek semmi értelme! És bocsáss meg, ha megbántottalak volna!

   Réka lassan felállt, kicsit meghúzta a pólóját, odament a biciklijéhez, majd hirtelen Gáspár felé fordult.

  - Azt hittem érzelmeket gyújthatok benned! Tévedtem. Nem akarok a lányod lenni! De nem is vagyok az. Jó volt veled! Nagyon jó! És a kor nem kifogás! Nem hibáztatlak! Én akartam, de nagyon! De nem bánom! Akkor menjünk! Felejtsd el! Ne félj! Senki nem tudja meg! Amúgy nem vagyok már kislány. Huszonhat éves vagyok. A szerelem előtt, az igazi érzelmek előtt nincsenek akadályok. De úgy látom, ez csak részemről létezik. Elnézést…

   Csendben indultak egymás mellett, Gáspár elgondolkodott Réka szavain, majd mikor kiértek az út végére bátortalanul, akadozva magyarázkodni kezdett.

  - Jó lenne veled… Gyönyörű nő vagy! Igazi nő vagy! És még okos is. Tudom. De értsd meg! Ez helytelen lenne! Én öreg vagyok hozzád. Idővel… Te még fiatal lennél én pedig már… Hát nem érted?  Nekem hasonló korú lányom van és te előbb-utóbb…

   - Ne magyarázkodj! Nem haragszom. Te nem szeretsz engem. Megértettem. Majd igyekszem felejteni!  - válaszolt keserűen Réka a férfira nézve, majd felszállt a kerékpárjára és elhagyva őt, előre száguldott Gáspár régi szülői házába.

     

5

      Este a vacsoránál, már együtt volt az egész család. Bella és Kálmán lánya, Melinda is megérkezett. Szép sorjában leültek a hosszú vacsorához megterített asztalhoz. Réka és Gáspár a véletlen során egymás mellé került, szótlanul és kissé feltűnő csendben voltak. Melinda  meg is kérdezte Rékát.

  - De nagyon búbánatosnak tűnsz Réka! Mi baj van? Nem érzed jól magad? Igaz is, mi van Matyival? Vagy facér vagy? Már igazán rád találhatna a szerelem! Vagy túl indiszkrét vagyok?  - nézett rá kutatóan Melinda.

     Réka felemelte fejét a tányérja fölül és igyekezett nyugodtan válaszolni.

  - Miért ne érezném jól magamat? Gáspár volt olyan kedves - nagy fekete szemével egyenesen Gáspárra mosolygott most, aki igyekezett természetesen reagálni Réka mondataira - hogy elvitt egy falunéző és falun kívüli biciklitúrára, megismertem ezt a szép környéket. Gyönyörű a táj a lankáival, a dombjaival, a törökkori emlékeivel… Csak kicsit elfáradtam, talán ezért gondolod… Matyi pedig nincs. Facér vagyok és még nem talált meg a szerelem, de talán majd eljön az is.

  - Biciklizni voltál? - nézett most érdeklődve Melinda Rékára - Nahát! Egész jó ötlet. Nekem eszembe sem jutott volna! Talán majd én is kerekezek egyet. Sajnos Misi elfoglalt, nem tudott velem jönni… Akár együtt is mehetnénk egyik nap.

    - Egyetek még!  - unszolta közben a társaságot Bella, majd a sógorára nézett - Gazsikám! Elmondhatnád a gyerekeknek a terveiteket! Vagy nem akarod még?

   - Majd én Bella! Én elmondom.  Én már befejeztem a vacsorát - fordult a felesége felé Kálmán, aki éppen jóllakottan dőlt hátra a székén, majd Gáspártól kérdezte - Beszélhetek róla?

  - Mondd el, de tedd hozzá, hogy ezek tervek még - nézett most a bátyjára Gáspár, miközben véletlenül hozzáért Réka karjához, aki ezt észlelve összehúzta magát.

  - Na, gyerekek! Gazsival úgy tervezzük, hogy itt, az északi dűlőben megveszünk egy szép eladó telket, és felépítünk rajta egy idősek otthonát, amit majd mi vezetünk. Vagy Gáspár, vagy én. Ezt még nem döntöttük el. Aztán Kinga, apád arra gondolt, hogy ha végzel, ideköltözhetnétek, és te lennél a ház orvosa, a férjednek is találnánk valahol itt a közelben valami jegyzői állást talán. Aztán… De mondd te tovább Gazsi! - nézett most ismét az öccsére és kezébe vette a boros poharát, hogy igyon belőle.

    Kinga már a kezét nyújtotta, szinte leintve apját, hogy ő akar szólni. Réka közben elgondolkodva hallgatta őket, és csendben nézte a társaság reagálását.

   - Apa! Nagyon jó ötlet. De mi inkább Pesten laknánk. Ott a kilencedik kerületi telken nem lehetne megvalósítani az álmod?  Én és András azt hiszem nem vágyunk a világtól elzárva élni! Igaz András? - nézett a barátjára és a kissé elszontyolodó apjára.

   - Hát, ami igaz én sem szeretnék Pesttől ilyen messze elkerülni, majd esetleg nyugdíjas koromban - mondta András, zavartan nézve Gáspárra és Kálmánra.

   Gáspár összekulcsolta a kezét, majd körbe nézve a társaságon belekezdett mondókájába.

  - Nem kell mindjárt elhamarkodottan reagálni! Ezek elképzelések, tervek. Tulajdonképpen Pesten, amit terveztünk, nem tudjuk megvalósítani, mert a meglévő telekhez még meg kellene venni a mellette lévőt is. Horribilis ára van. Erre nekünk nem futja még kölcsönökkel sem. Itt is nagy kölcsönt kellene felvennünk, ha sikerül eladni a pesti telkeket. De beszéltem a polgármesterrel, a megyei emberekkel. Jó ötletnek tartják, támogatnának, én pedig jó befektetésnek látom Kálmánnal együtt. Ezt a házat eladom, illetve van rá vevő. Aztán innen nem messze Hollóék háza eladó, ami sokkal jobb helyen, jobb állapotban van, azt átépíteném, azaz esetleg lakásotok is lenne, illetve hát nekem is…

  - Apa! Ne ábrándozz! Én nem akarok lejönni és… Nem tudom neked mi a terved a magánéleteddel? Én nem hiszem, hogy egy közös lakásba szeretnék veled élni, még ha nagyon szeretlek, akkor sem! Az nem egészséges! Pillanatnyilag egyedül vagy, esetleg te lejönnél ide lakni? Vagy mit akarsz?

  - Valahogy úgy - válaszolta csendesen Gáspár és lehajtotta fejét, egy üres poharat tekergetett a kezében, Réka feléje fordulva csendesen ránézett, Gáspár zavartan rápillantott, majd folytatta.

  - Semmi tervem Kinga a magánéletemmel. Édesanyád biztosan jött volna velem, de most egyedül kell megoldanom.

  - És, ha majd találsz valakit? Esetleg akár itt. Nem vagy még olyan öreg, sőt! Igaz Kálmán? Szegény édesanyámat már nem tudjuk visszahozni - mondta a lánya elbizonytalanodva.

  - Na, gyerekek! - szólt most Kálmán - Nem hinném Kinga, hogy apád sorsát majd te intézed, az élet megy tovább, ezek pedig szerintem jó tervek a jövőre nézve is.

  - Tudod Kinga!  - nézett most Gáspár a lányára kissé keményebben - Nem jó egyedül és… De van itt a közelben város, színház, szórakozás is akadhatna, esetleg időnként Pest… Nem kell arra gondolni, hogy egy ide költözéssel elzárja magát az ember a külvilágtól… Én nem így fogom fel.

    Hirtelen Réka szólalt meg Kingához fordulva.

  - Csak pár szót, ha szabad! Megértelek Kinga. De azért én a helyedben gondolkodnék Gáspár… - hirtelen zavart lett - azaz édesapád ajánlatán. Nem rossz ötlet. Én ma tényleg sok mindent láttam, és sok mindent megtudtam édesapádtól erről a környékről. Gyönyörű a fekvése, talán lehetne itt élni, nem tudom… Azért gondolkodj rajta! Bár nekem semmi közöm… Én csak azt mondom, hogy ne hamarkodd el!

  - Miért te lejönnél ide élni? Nehezen tudnálak elképzelni! - Réka nem válaszolt Melinda kérdésére, arra gondolt, ha őt kérné Gáspár talán gondolkodás nélkül, lejönne vele. Melinda pedig választ sem várva, folytatta - Mert azért, tényleg nem a világ közepe. Bár valóban szép a fekvése, szép a környék, nyugalom van. Apának talán ideális lenne. Persze lehet itt élni biztosan, de nem társ nélkül, tudod Gáspár ? - mondta nyomatékosan Melinda, apja testvérére nézve.

  - Igen, tudom. De hát arra is gondoltam Melinda, hogy hetente felutazom hétvégén Pestre, aztán majd meglátom. Sok minden még nincs eldöntve. De azt látom, hogy Kinga lányom sem repesik az ötlettől. Akkor majd az idő meg én eldöntöm. Ennyi. De lassan én elmegyek és lefekszem - felállt, és hosszan Rékára nézett, aki ekkor rápillantott, majd ő is felállt.

   - Jól van apa! - állt fel ekkor Kinga, a lánya is - A te dolgod! Majd még beszélgetünk róla. Akkor menjünk lassan aludni, mert mi is kinapoztuk, kifürödtük magunkat Andrással.

   A társaság többi tagja is felkerekedett, a lányok megcsókolgatták Bellát és elindultak a saját lakrészük felé. Három szoba volt a házban, Réka most Bellával lakott és Melindával. Kálmán pedig az öccsével került egy szobába. A két férfi elgondolkodva feküdt le.

  - Azért azt hittem, hogy a lányod lelkesebben fogadja az ötletünket, de úgy látszik, a fiatalok, nem akarnak vidéken élni - szusszant egy nagyot, mintegy nyugtázva a tényt Kálmán.

  - És te Kálmán még mindig benne vagy? Vagy gondolkodjak az én pénzemmel? Szerinted egyáltalán belevágjak? - kérdezte most Gáspár a bátyját, miután fáradtan elnyúlt a szűk heverőn.

  - Hát Gazsikám! Mint üzletember azt mondom, ha itt lenne melletted Marianna vagy valaki társ, akkor vágj bele! Még fiatal vagy! Van jövője! De egyedül? Vagy… Láttam, találkoztál Arankával, egyedül él, osztálytársak voltatok, nem?

  - Mit akarsz ezzel mondani? Eszemben sincs vele bármit is kezdeni. Nem volt soha az esetem. Viszont Kálmán… - egy kis szünet után zavartan folytatta - kérdeznék valamit.

  - Mondjad! De miért vagy olyan feszült? - érezte, hogy testvére valami fontosat akar mondani, jól ismerte minden mozdulatát, hangsúlyát.

  - Hát… Csak azt, hogy nagyon öreg vagyok már?

  - Na, ez aztán nagy kérdés! Öcsém, hová akarsz kilyukadni? Fiatalabb nő felé kacsintgatnál? Tudom, hogy még friss Marianna hiánya, de hát az élet nem áll meg. Van valaki…

  - Nem, nincs. – válaszolt gyorsan az öccse - Csak úgy. Mi a véleményed Rékáról?   - kérdezte most kissé halkabban.

  - Rékáról? Csak nem őt nézted ki magadnak? Amúgy meg a lányod is lehetne majdnem!  Illetve hát nem is tudom… Várj! Hadd gondolkozzak! Te negyvenhat vagy, Réka huszonhat, ha jól tudom. Szép lány, az biztos, okos is… – mondta kissé elgondolkodva .

  - Hagyd!  De fejezzük is be! Csak úgy kérdeztem. Aludjunk!

  - Dehogyis! Te nem kérdezősködsz ok nélkül!  Gazsi! Ma délelőtt együtt voltál vele, bicikliztetek… Most, hogy visszapörgetem az eseményeket… Hazajött Réka és olyan furcsa volt, aztán te később jöttél, de te is olyan furcsa voltál… Bellával még beszéltünk is a dologról… Csak nem történt valami köztetek?

  - Nem. Semmi sem történt!  - hazudta most a bátyjának - Tetszik a lány, de nem merek vele semmit kezdeni, Kinga barátnője, meg még alig fél éve, hogy Marianna… Igaz, hogy már két éve, mint férfi… a betegsége miatt… Érted, nem? Mit szólnának, ha…

  - Hülye vagy te öcsém! Hát rugaszkodj neki, és próbálj meg udvarolni. Veszteni valód nincs! Hogy ki mit szólna, azzal meg nem kell foglalkozni! Biztosan felháborodna Bella és Kinga is! Aztán megnyugodnának, ahogy ez lenni szokott. De szükséged lesz egy nőre. Te még nem vagy öreg. De, hogy idejönne-e veled azt nem hiszem. Igazi városi lány, sportos, mit kezdene itt?

  - Na, jó. Zárjuk le. Csak egy gondolat volt!  Majd eldöntjük a többit. Én még maradok egy hetet, körbe nézek, aztán otthon a többit megbeszéljük. De kérlek, hogy ne szólj Bellának erről a Réka témáról…

  - Mit gondolsz te rólam? Ez férfi ügy. Ilyennek ismersz? No, aludj jól! – mindketten fordultak egyet az ágyukon és rövid idő múlva Kálmán hortyogása hallatszott a csendben.

6

 

     któber eleje volt. Réka ekkor már munkahelyet változtatott, egy belvárosi gimnáziumban tanított, éppen vége volt az órájának. Naplóval a hóna alatt lépett a tanáriba. Az igazgatónő egy fiatalemberrel járkált a teremben, láthatóan új kolléga volt, akit mindenkinek bemutatott.

  - Na, jó, hogy te is itt vagy Réka. Ismerkedjetek meg, kolléga lesz. Az idén végzett.

   Réka kezet fogott a nálánál magasabb, barna hajú fiúval, mint kiderült ő is testnevelést tanít majd. Réka örült is a hírnek, mert elég sok volt a helyettesítési munkája. Leültek egymás mellé.

  - Ne haragudj, hogy is hívnak? - kérdezte aztán a fiú tőle.

  - Rékának. És téged? - elnevette magát - Valahogy bemutatkozáskor soha nem értem meg a neveket. Ez már csak így marad.

  - Varjas Rolandnak. Most végeztem az idén. Te?

  - Én meg Telkes Réka vagyok. Így teljes. Öreg róka vagyok hozzád képest! Persze ez sem nagy idő. Én is csak három éve tanítok, de itt csak az idén kezdtem. Eddig általános suliban dolgoztam. Létre akarok hozni egy művészi tornász csapatot. Szóval vannak elképeléseim a tanításon kívül.

  - Jó ötlet. Én meg kosaraztam, talán lehet itt… Nem tudsz egy albérletet?

  - Nem pesti vagy?

  - Nem. Balatoni gyerek vagyok… A rokonaimnál lakom átmenetileg…

  - Értem - Réka elnézte a barna hajú vállas fiút, majd hirtelen ötlettel megkérdezte.

  - Van egy kiadó lakás a házban ahol lakom, elég jó hely.  Társas ház. Igaz, hogy kicsit kint van, de jöhetsz velem is , ha úgy adódik.  Mármint kocsival a metróig.

  - Hát …Nem is tudom - nézett a fiú Rékára - a belvárosban gondoltam, de azért megnézem, hátha megtetszik.

  - Van még órád?  - kérdezte tőle Réka - Mert én már végeztem.

  - Még egy… Sajnos! Mondd meg a címet! Vagy a telefonszámukat nem tudod?

  - Megvárlak! Elviszlek. Tudod, a tulaj ott lakik nem messze egy családi házban, ez a lánya lakása, aki most külföldön van több évig. Sétálok addig egyet. Kocsival vagyok, és akkor kiviszlek. Na? Jó lesz így?  - kérdezte a fiút.

  - Köszi. Igen.  Igazán rendes vagy.  De becsengettek, mennem kell. Akkor óra után itt várok rád.

   Réka felvette a kabátját és kiment a gimnázium épületéből, kirakatokat nézegetett és váratlanul Kingával botlott össze. Összecsapták a kezüket, boldogan megölelték egymást. Egymás szavába vágva beszélgettek. A nyári falusi együttlét után nem volt idejük találkozni.

     - Te Réka! Ma eljöhetnél, egyedül leszek. Se apa, se András nem lesz otthon. Kibeszélgethetnénk magunkat. Képzeld! Apa belevágott az építkezésbe, illetve megvette a házat, és azt is átalakítja. Tudod lejár gyakran.  Keveset van itthon. Teljesen be van buzdulva. Bár nagyon búval-bélelt mindig… Még olyan jól néz ki, nem? Nem bánnám, ha egy jó, korban hozzá illő barátnője lenne. A férfiak olyan elesettek egyedül. Csak most látom…

    Réka szíve megdobbant, nem tudta felejteni a Gáspárral történt patak parti szeretkezést és Gáspárt sem, mint férfit. Kényszeredetten válaszolgatott Kinga kérdéseire, majd azzal váltak el, hogy estefelé esetleg felkeresi Kingát. Visszament a gimnáziumba, majd Rolanddal együtt hazafelé indult.

  - Messze van? - kérdezte tőle útközben a fiú.

  - Kispesten. Nem vészes. Viszont szép a környék, csendes. Majd megmutatom az én lakásomat is. Gyönyörű nagy teraszom is van. Majd meglátod. Az emeleten van egy háló, és fürdő. Lent pedig két szoba, nappali, konyha, fürdő.  Tudod a szüleim már jó pár éve, hogy meghaltak. Így aztán nekem ez a lakás bőven elég. No, de itt is vagyunk. Kiszálltak a kocsiból. Mint látod, ez egy kétszintes négylakásos sorház.

    Bementek a házba. Réka intézkedett, telefonált a tulajdonosnak, aki rövid idő alatt megmutatta Rolandnak a kiadó lakást. Réka utána behívta magához a fiút, megmutatta a saját lakását is, majd kocsival kivitte a metróig.

  - Nos, tetszett? – kérdezte útközben a fiútól Réka.

  - Nem rossz - felelte Roland - Bár a tied jobban tetszett.  Klassz kis lakásod van. De még gondolkodom. Lehet, hogy mégis szomszédok leszünk! - a fiú kiszállt a kocsiból, elköszöntek egymástól, majd Réka hazament.

     Ránézett az órájára. Eszébe jutott Kinga meséje az apjáról. Leült a fotelba, összegömbölyödött, és Gáspárra gondolt. Szinte még most is érezte teste minden porcikáját. Nem tudta elfelejteni a férfit. Miután hazajöttek a közös nyaralásból, Gáspár szülőfalujából, néhány nap múlva egy levelet kapott tőle. Azóta gyakran elolvasta, de nem válaszolt a levélre. Felállt, és kivette a levelet a kis komód fiókjából.

- ” Hiányzol! Csodálatos volt veled! És mégis, gyáván elengedtelek. Pedig, azóta sem tudlak elfelejteni. Váratlanul ért kitárulkozásod, szinte hihetetlen voltál! Azóta is ezerszer magam előtt látom szép testedet és vágyakozom utánad. Talán korán jöttél! Még nem birkóztam meg Marianna elvesztésével. Még nem egészen tudtam elengedni akkor… Talán ez is baj volt… Félek tőled! Azt hiszem ez az igazság! Félek, hogy nem felelek meg neked majd később. Olyan szép és fiatal vagy!  Pedig, ha velem lennél, köveket is megmozdítanék érted… Hiányzol! És azt hiszem, beléd szerettem! Gáspár.  „-

   Réka felállt és visszatette a levelet a fiókba. Ismét ránézett az órájára.

  - Hát most mit tegyek ezzel a levéllel? - gondolta és szinte magában monologizált - Augusztus végén íródott, és az óta sem jelentkezett. És hogy fejezte be ezt a levelet? Azt hiszi, hogy belém szeretett. Akkor miért nem keres fel?  Ez legyen a biztatás nekem? Én kezdeményezzek talán? Ezt akarta? Hiszen egyszer már megalázkodtam, botor módon odakínáltam magamat gátlástalanul. Talán túl szabados voltam. Azt hiszi, hogy én egy olyan lány vagyok. Pedig ő egy érett tapasztalt férfi. Éreznie kellett volna, hogy nekem ő mindennél több. De hát ott a parton, annyira természetes volt nekem. Istenem! Szeretem én is! De én nem kezdeményezek többet! - így gyötrődött magában, felállt, ivott egy pohár vizet, és ekkor csengettek az ajtón  - Ki a fene az?  Nem várok senkit - mondta hangosan magának, és hirtelen mozdulattal szélesre tárta a bejárati ajtót. Gáspár állt előtte. Réka szinte nem akart hinni a szemének.

   - Micsoda meglepetés! Gyere, beljebb! Foglalj helyet a nappaliban – Gáspár bólintott, majd visszament az előszobába, levetette a kabátját, pulóverben volt és farmer nadrágban.

  - Csak, most tudtam rávenni magamat, hogy meglepjelek! Egyedül vagy? Nem zavarlak? - hirtelen Réka keze után nyúlt, összefogta a lány két tenyerét, megcsókolta és halkan kérdezte tőle.

  - Nem késtem el?  A levelemet megkaptad? Nem válaszoltál rá.

  - Kellett volna? Ott a folyó parton mindent elmondtam, szóban és a testemmel is azt hiszem. Vártam rád Gáspár. Hosszú volt ez az idő.  Azt gondoltam, egyszer már odaadtam magamat, lehet, hogy túl gyorsan és váratlanul. És te utána visszautasítottál mindenfélékre hivatkozva. De hát ott és akkor, nekem annyira szépnek és egyszerűnek tűnt minden. Lehet, hogy nem úgy kellett volna. De gyere, üljünk le! Mit hozzak? Egyáltalán honnan jössz? Kingához mentem volna este, azt mondta, hogy lent vagy a faludban.

  - Igazad van mindenben. Azért azt a levelet el kellett, hogy küldjem neked. Azt mertem remélni, hogy majd te bátrabb leszel, mint én. Butaság volt tőlem. Igen. A szülőfalumból jövök egyenest hozzád. Lent sétáltam a most ködbe borult kopár patakparton és… Nagyon vágyakoztam utánad! Valami angyali sugallatra meggondoltam magam , és eldöntöttem, hogy eljövök hozzád. Azt sem tudtam, hogy itthon talállak-e, hogy van-e esetleg valakid.  De én bíztam… És most itt vagyok. És bevallom, baromi zavarban vagyok.

     Réka közben leült a fotelba, maga alá húzta a lábát, és csak nézte Gáspár őszülő haját, férfias barázdáit a homlokán, barna szemét, sűrű szemöldökét. Hallgatta, ahogy zavartan keresi a szavakat. Majd megszólalt.

  - Akkor most ketten vagyunk zavarban, de te vagy a férfi… Mégis, ahogy ismerlek… Tudom, hogy nekem kell bátorságot adnom neked… - mondta kissé rezignáltan Réka, majd felállt és Gáspár ölébe ült, két karjával átfogta a nyakát, szorosan hozzábújt és halkan a fülébe súgta - Látod?  Megint én teszek róla, hogy elfelejtsük a zavarunkat. Szeressük egymást, beszélgetni azután is lehet! - felállt, Gáspár felé nyújtotta kezét és az emeleti hálószoba felé ment vele.

    Gáspár tele volt vággyal, nagyon kívánta a lányt, de igyekezett uralkodni magán és odaadó szeretgetéssel nem sietett el semmit Réka legnagyobb örömére.  Gáspár megállapította, hogy Rékában tapasztalt, értő szeretőre akadt. Csendben és szótlan örömben feküdtek egymás mellett. Gáspár törte meg a csendjüket. A párnáját a háta mögé tette, kissé felült, ugyanezt tette Réka is.

  - Annyira tökéletes vagy nekem, mintha már ezer éve ismerné a testünk egymást Réka. És te jól mondtad akkor a patak parton. A testünk tökéletesen egymásra talált, és a lelkünk? Hiszen mi nem ismerjük egymást még. Csak, mint Kinga apját ismersz. Mint felnőtt férfit nem.  Nem zavar? - nézett most a lányra.

  - Nem. Nem zavar. Biztos vagyok benne, hogy a lelkünk is egymásra talált.  Jó, hogy mondod Kingát.  Fel kell hívnom. Megmondjam neki, hogy itt vagy?

  - Fel kell hívnod? Miért? Talán inkább ne beszélj rólam most. Majd idővel... - nézett kérőn Gáspár a lányra.

   - Miért? El akarod titkolni előtte a kapcsolatunkat? - kérdőn és sértetten figyelte Réka a férfit, majd felállt, meztelenül sétálgatott Gáspár előtt.

  - Nem, csak, én… Vedd, hogy ódivatú vagyok és… Túl durva lenne így, nem gondolod?

  - Én meg nem vagyok ódivatú. Szeretem az egyenes dolgokat. Félsz, hogy megharagszik rád? Hogy elveszíted a lányodat? Persze igazad van. Ez nem telefon téma.  Nyugodj meg, nem beszélek rólad. Csak kíváncsi voltam mit fogsz mondani.

  - Ne érts félre! Nem foglak eltitkolni. Felnőtt nő. Már nincs szüksége rám bizonyos értelemben. De hát azért ez nem ilyen egyszerű. Itt vagyok, veled vagyok és, mint egy kisfiú szerelmes. Úgy érzem magam, mint aki rossz fát tett a tűzre.

    Réka visszaült Gáspár mellé.  Megsimogatta a férfi arcát, majd tárcsázva a kezében lévő telefont, Gáspár fülébe súgta: - Boldog vagyok! Te hegyeket mozgató férfiember!   - majd visszaült a helyére és a telefonba beszélt.

  - Szervusz, Kinga. Közbe jött egy fontos és váratlan esemény. Így nem tudok menni. Majd elmondom. Ne legyél kíváncsi! - Gáspárra nézett - Eltaláltad! Na, szia. Majd beszélünk még máskor, és ne haragudj! - letette a telefont az éjjeli szekrényre, és Gáspár mellére hajtotta a fejét.

  - Meg vagy velem elégedve?

    Gáspár átölelte és csókolgatta - Azt már látom, hogy megfiatalodom melletted! De aggódom Kinga miatt. Mit fog szólni?

   Réka felkelt mellőle, kezét végig húzta Gáspár száján: - Ne aggódj előre! Nekem mindegy, hogy mit szól, bár azért nem szeretném, ha megharagudna rám. Majd meglátjuk… Most készítek valami gyors vacsorát. Megfelel? Biztosan éhes vagy!

  - Akkor felkelek én is…

  - Nem! - válaszolta határozottan, lefelé menet a konyhába Réka - Pihenj és elmélkedj, hogy miről beszélgetünk majd! Tálcán hozom a vacsorát.

    Gáspár visszafeküdt, mosolygott és máris könnyebbnek érezte az életét. Réka egy nagy tálcán tojásrántottát hozott, savanyút és teát.

  - Tessék, jó étvágyat! - keresztbe tett lábbal leült Gáspár mellé és jóízűen falatoztak.

  - Előbb is jöhettél volna! Tényleg miért nem tetted meg? - nézett kíváncsian Gáspárra.

  - Mert egy szerencsétlen, gátlásos férfi vagyok. Féltem. Nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Mit fogsz szólni. Pedig gondolhattam volna, hogy te teljesen felszabadult, egyenes nő vagy. Nem taktikázol. És, ha nem kellek, legfeljebb elküldesz. De annyira őszintének tűnt a nyári ölelésed ott a parton…

  - Hát őszinte is volt. Már régóta vágytam egy nagy érzelmi kapcsolatra. Te meg kissé nehézkes, kissé félénk vagy, de jó szexpartner. Nekem ez fontos. És tudom, hogy mélyen érző ember vagy. Azaz nagyon érzékeny. Csak a gyávaságod, a kezdeti félénkséged…

  - Nahát azért olyan félénk és gyáva azért nem vagyok. Csak az elején… Tudod a korom az még zavar, hogy te milyennek látsz.

  - Ne aggódj! Jóképű férfi vagy. És ne foglalkozz a koroddal, inkább velem foglalkozz majd sokat! De itt alszol? - nézett hirtelen kérdőn Gáspárra, még a villa is megállt Réka kezében.

  - Ha megengeded… Persze, hogy itt alszom!  -  elnevette magát - Sőt, sokat szeretnék itt aludni, ha lehet.

    - Mi az, hogy lehet! Sőt! Kötelező lesz itt aludnod ! De aranyos vagy! Gáspár beszéljünk komolyan! - letette a tálcát az ágy mellé. - Elég volt? Ne hozzak valami kis édességet? Én csak szövegelek itt.

  - Nem. Köszönöm. Vigyázok magamra. Egy ilyen szép nő mellett nem lehet elpocakosodnom.

  - Nem is vagy pocakos. De komolyra fordítva a szót. Mesélj! Kinga pár szóval mondta, hogy belevágtál egyedül a terveidbe és épül az otthon meg a te otthonod is.

  - Igen. Terveim szerint, és a ház is, amit megvettem. A jövő nyár elejére készen lesz, ha minden jól megy. A lakás biztosan.  És nagyon remélem, hogy nem csak az én otthonom lesz. Lejöhetnél velem a hétvégén, megnézhetnéd a terveket és lehet, hogy még neked is van ötleted…

  - Azt gondolod, hogy… A terveidbe engem is beépítettél az én megkérdezésem nélkül? Szóval, a nyár vége óta te  akarsz engem… Én meg itt tespedtem egy nagy kérdőjelben! Annyit gondoltam rád! Mire volt ez jó? Ennyi időt elpocsékolni!

  - Lehet, hogy igazad van, de talán mindkettőnknek jót tett ez a várakozás. Azon a patakparton, ahogy kitárulkoztál nekem, ahogy odaadtad magad. Tudtam, hogy te és én összetartozunk, és bármi történik, de mi együtt fejezzük be.  Csak a bátorságom hiányzott hozzá. A ma este után pedig erről teljesen meggyőződtem.

  - Én már akkor a nyáron, ugyanezt mondtam neked. Milyen érdekes! Te sokkal tapasztaltabb vagy. Tudhattad volna, hogy komolyak az érzelmeim. De megértelek… Csak hát az, hogy én oda költözzek, és ott éljek? Ezt nem tudom most.  Te ott akarsz letelepedni?  

  - Van ilyen elképzelésem is.  Nem is kell most döntened. Ha úgy gondolod, egyelőre csak nyáron jössz le, és majd utazgatunk. Én hozzád, te hozzám. És majd meglátjuk! Na, mit szólsz hozzá? Lejössz velem hétvégén?  - Réka egy ideig hallgatott, majd Gáspárra nézett, megsimogatta, megcsókolta - Gondolkodom rajta.  Most ölelj át és aludjunk!

 

      7

 

  - Igen, apa. Jövök. Na, itt is vagyok - Kinga leült a nappaliban lévő szecessziós kis fotelba, édesapjával szemben, aki láthatóan ideges volt.

  - Mi van apa? Mi baj van? Mi az a fontos mondanivalód?  Nem megy valami az építkezésnél?

  - Nem is tudom, hogyan kezdjek bele Kinga. Nem. Nem. Nincs semmi baj, azt hiszem. A nehezén túl vagyok. Tudod, hogy az egész építkezést le kellett állítanom, mert kiderültek bizonyos disznóságok, de szerencsére még időben. Hála Kálmánnak, rendes vállalkozót és kivitelezőt talált, és roham ütemben folyik a munka. Erdélyi emberek. Valahogy megbízhatóbbak.  Ami jó. Nem gondoltad még meg magad?

  - Ez izgat? Sajnos nem. Mármint neked sajnos. Andrásnak jó ügyvédi állása van itt. A jövő nyáron összeházasodunk. Mit szólsz hozzá?

  - Sajnálom. Mármint, hogy nem jössz le, pedig biztos orvosi állásod lenne, és hát együtt lennénk!  De megértelek. Örülök, hogy döntöttetek. Nagyszerű! Egy kicsit könnyebb akkor most beszélnem…

  - Apa! Ne haragudj, hogy megkérdezem, a lakást, mármint ezt a lakást.  Akkor mi használhatjuk Andrással, azaz berendezkedhetünk itt?  Ha te úgyis…

  - Szeretnéd, hogy elköltözzek? Egyedül képzeled a férjeddel az életet? - nézett kissé elgondolkodva a lányára - És én hová költözzek, ha szabad kérdeznem?

     Kinga zavarban volt.

  - Nem úgy gondolom. Illetve, hát azt hittem, hogy te lent akarsz élni majd, ha minden elkészül már. De, ha ez így nem jó neked, mert itt is akarsz egy pesti lakást, akkor esetleg tudnál engem anyagilag segíteni, egy új lakás vásárlásában? Persze biztosan el vagy úszva anyagilag… Butaság, hogy ilyeneket kérdezek.

  - Nem. Nem butaság… - felállt és zsebre tett kézzel az ablakhoz sétált, hirtelen csend lett közöttük. Megfordult. Mariannra gondolt, ahogy végig nézte a lakás berendezését, majd visszaült a helyére. Itt minden őrá emlékeztette.

  - Tulajdonképpen, nem tudom, mit hoz a jövő, természetesen ezt a lakást odaadom, annál is inkább, mert én megtaláltam a társam, azaz úgy tűnik, hogy megtaláltam, és Rékának hívják. Jól ismered. A barátnőd.  Ne szólj! Ne szólj! - látta Kinga hirtelen jött meglepődését, megrökönyödését és vegyes érzelmeit - Szeretem őt, már a nyár óta szeretem, és ő is hasonlóan érez.

   Kinga először némán hallgatott, majd hirtelen felállt, csípőre tette a kezét.

  - Ezt miért hallgattátok el előttem, előttünk, ha már nyár óta tart ez a kis kapcsolat?  De apa! Hiszen majd egykorú velem! Hát a lányod lehetne! Mit vársz te ettől a lánytól? Biztosan kell neki a jómódú vállalkozó, a jó élet… - hirtelen le-föl alá kezdett járkálni, Gáspár csak hallgatta feldúlt lányát, érzékenyen érintette Kinga hirtelen jött negatív érzelme és durva szavai.

  - És még te voltál a barátnője Kinga? Hát miért beszélsz így róla, talán rosszul ismered. Réka egy mélyen érző lány. Lehet, hogy a lányom lehetne, de hát szerelmes az apád bele, és vele szeretnék élni. Ő pedig…

  - Még, jó, hogy megbolondított a fiatalságával, biztosan mindent beledobott a szexbe is, és anya? Ilyen hamar elfejtetted? - nézett vádlón az apjára.

  - Nem felejtettem el. Tudod, hogy szerettem édesanyádat, de visszahozni nem tudom, és még nem vagyok olyan öreg, hogy egyedül éljem az életem.

  - Nem is mondtam, csak éppen nem Rékával, azzal a képmutató, hazudós, mindenkinek tetszeni akaró lánnyal! Hanem egy korban is hozzád való nővel.  Talán te voltál tegnap este vele? - nézett most kérdőn az apjára.

  - Mégis mit gondolsz? Igen én. És boldog velem! Miért nem örülsz a barátnődnek nevezett lány boldogságának? Vagy az apád boldogságának?  Nem mindegy neked, hogy én kivel vagyok boldog?

  - Nem mindegy.  Mert szerintem nem hozzád való és nekem hazudott eddig. Nem beszélt rólad.  És te is hallgattál. Fuj!  Ha igazi barátnő, akkor elmondta volna, és talán még el is fogadom a tényt.  De így? Soha! Érted? - nézett kivörösödött arccal Kinga az apjára.

  - Miről beszélt volna? Hiszen nem találkoztunk tegnapig.  Csak a nyáron volt egy alkalom… és… Ne haragudj, de a szerelmi életem nem tartozik rád Kinga! Most elmegyek, majd még megbeszéljük a lakás problémádat, ha lehiggadsz - Gáspár hirtelen felállt, felvette kabátját, a táskája után nyúlt.

  - Csak nem elmész? És hozzá mész? Nahát! És arra nem gondoltál, hogy nagyapai korodban szül majd neked esetleg egy gyereket, aki az én mostoha testvérem lesz és…

  - És? - nézett, most haragosan a lányára.

  - Ki akar túrni… Ócska kis ribanc! Mindig tudtam, de hogy veled kikezdjen!  Hiába a cigányvér, Bellától tudom, hogy az eredeti apja…

  - Na, hallgass most! Majd telefonálj, ha épeszűen tudsz velem beszélgetni! - idegesen, szinte feldúltan rohant ki a lakásból, beült a kocsijába, elhajtott és egy csendes mellékutcában megállt. Maga elé nézett, bánat szorította össze a szívét. Majd gondolt egyet, és a testvére lakása felé vette az útját. Azzal a szándékkal ment, hogy nekik is elmondja a hírt. Már nem érdekelte hogyan reagálnak rá, bár vigaszra és megértésre lett volna szüksége. Kálmán nyitott ajtót.

   - Szia, öcskös, de búbánatos az arcod! Mi történt? Gyere beljebb! Bella! – kiabált a szoba irányába - Gazsi jött. Honnan jössz? Hogy állnak a dolgok?

     Bella kijött elé, kissé fáradt volt az arca, átölelte sógorát.

  - Néz rám! De borús a tekinteted! Hozok neked valami finomat, most sütöttem. A férfiember szeret enni, és ott, a hideg kopár vidéki életedben, nincs senki, aki megvigasztaljon!

    Gáspár elmosolyogta magát, majd leültek a konyhában az asztalhoz, és Gáspár jóízűen ette Bella rétesét.

  - Ilyet csak édesanyám tudott sütni!  Nagyon finom Bella.

  - Egyél csak! Most jössz talán a faludból? Vagy? - nézett kérdőn Gáspárra.

  - Nem. Otthonról jövök. Kingával volt egy komoly vitám…

  - Vitád? Mi történt? - kérdezte most felhúzott szemmel Kálmán.

  - Kaphatok egy kis szódát? Tudom, hogy nektek van. Én meg azt szeretem. Rövid leszek. Beleszerettem Rékába és ezt közöltem Kingával. És most veletek is - kíváncsian nézett most a házaspárra, már várta korholó szavaikat, de ők csak hallgattak, Bella csak hümmögött, majd megszólalt.

  - Mit mondjak? Nem csodálom Kinga reagálását! De hát mióta szereted Rékát? Nem is értem. Én erről eddig semmit nem tudtam, te Kálmán? Te valamit eltitkoltál előttem…- fordult hirtelen kutakodó tekintettel férje felé.

  - Nem én, én sem tudtam, hogy szerelmes a lányba. De hát Réka is az? Legalább mondd el a dolgot bővebben, mert ebből nem értünk semmit - nézett meglepődést mímelve testvérére, hiszen neki már a nyáron pedzette öccse a Réka iránti érzelmeit. Csak a fejleményekről nem tudott semmit.

  - Tömör leszek - nézett rájuk, majd határozottan folytatta - A nyáron történt. Emlékeztek a bicikli túránkra Rékával?

  - Igen, hogyne… - nézett rá Bella kíváncsian - Mondtam is akkor Kálmánnak, csak nem történt köztetek valami? Mindketten nagyon furcsák voltatok utána.

  - Hát történt. A patak parton, ahol olyan szép volt minden. Olyan gyönyörű volt.  Hát akkor kezdődött, de én megijedtem. Folytatása nem lett, mert én féltem és tele voltam zavaros gondolatokkal. Tudtam, hogy fáj neki, de lezártam azt a délutánt. Ő pedig, nem erőszakoskodott. Aztán később írtam neki egy levelet… Nem vártam választ, nem is kaptam, de egyfolytában csak ő járt az eszemben. És tegnapelőtt, ahogy mászkáltam ismét a patak parton, minden eszembe jutott. Vettem egy nagy levegőt, beültem a kocsiba, és egyenesen meglátogattam. Ha hiszitek, ha nem, mintha egymásra vártunk volna. Nem részletezem, mert ez már tényleg magánügy.  Hiába beszélt Kinga mindenféle csúnyát róla, hogy férfifaló, meg cigányvér csörgedezik benne. Amúgy ezt Réka is tudja Bella?  Tudja? - nézett most a sógornőjére.

  - Tudja, igen, tudja, de csak tőlem - mondta most Bella zavartan - muszáj volt neki mondani valamit a származásáról. Azóta szerintem megnyugodott. De azért nem rossz lány, hidd el!  Mit is beszélek!  Én értem a te férfi vonzalmadat egy szép fiatal test iránt Gáspár, talán én más szemmel nézem, mint Kinga és Kálmán, de tényleg… Nagy a korkülönbség… Mi lesz majd később? Mert most jól van. Még te is jól nézel ki Gáspár.  Nem vagyok sem te, és sem Réka ellensége. Én, mint nő másképpen gondolok a ti kapcsolatotokra. Nem beszéllek le róla, de azért gondolkodj!  Neked mi a véleményed Kálmán? - nézett a férjére.

  - Hát, nem tudom. Talán a korkülönbség nem is olyan nagy baj! Feleségül akarod venni? - kérdezte aztán az öccsétől.

  - Nem tudom. Az még távoli dolog. De ez szóba sem került. Viszont szeretném, ha velem élne. Lehet, hogy papír nélkül, de talán egyszer akár papírral is. Mariannát is szerettem, és tisztelem az emlékét. Most  ismét boldognak érzem magam és szeretem. És tudom, hogy Réka is szeret. Nem vagyok olyan fiatal, de öregnek sem érzem magam - lehajtotta a fejét - Ítéljetek el érte!

  - Dehogy ítéllek el, én megértelek. Örülök, hogy végre van valakid és nem vagy magányos. Ha Réka is szeret, akkor mi a baj? Bár, nem tudom, hogy veled menne-e majd vidékre? - kérdezte most tőle Kálmán, miközben bátorítóan megveregette az öccse hátát.

  - Nem tudom. Semmit nem tudok. Szerintem igen. De, ha nem, akkor találkozgatunk. Ez még a jövő, most örülök, hogy megtaláltam egy olyan nőt, akire talán mindig is vágytam.

  - Akkor meg mit vagy oda? Ez a lényeg!  Kinga féltékeny, majd megnyugszik. Bella meg majd biztosan beszél Rékával és akkor…- a feleségére nézett, aki elgondolkodva nézte Gáspárt.

  - Nem kell beszélni senkivel. Illetve, ha akar, beszéljen. Én döntöttem. Senki kedvéért nem engedem el Rékát.

  - És, ha… Ha gyereket akar? Hiszen neki még nem volt gyereke és egy nő természetes ösztöne, hogy akit szeret, attól gyereket szeretne - kérdezte kissé akadozva Bella.

  - Akkor elfogadom a gyerekünket. Újból apa leszek. Egy darabig csak élek még… És lesz miből éljenek ...  De hát Rékának is van saját lakása, állása. Erről nem beszéltünk, hiszen még olyan friss ez a kapcsolat.  Csak azt akartam, hogy tudjátok! - Gáspár hirtelen Bella felé fordult - Bella! Egyetlen kérésem lenne! Ha tudsz, segíts, hogy Kinga is elfogadja ezt a kapcsolatot. Nekem ez így nagyon rossz. A lakásomat, mármint a pestit itt hagyom neki, ráíratom majd. Nekem ott a faluban úgyis lesz lakásom. És Réka talán nem hagy el , és Pesten is tudok majd hol aludni, ha feljárok időnként… Akkor nála…

  - Ugyan! Nálunk is van hely számodra mindig! Igaz Bella? - nézett most a feleségére Kálmán.

  - Ez csak természetes. Na, ne búslakodj! - Bella vigasztaló hangon próbálta megnyugtatni sógorát - Ne izgasd magad! Kingával meg próbálok beszélni, de ne reménykedj! Kemény lány és még jó sok idő kell, hogy elfogadja a helyzetet. De hát, ha jobban belegondolok, te is lehetsz boldog. Kinga már nem kislány. Amúgy meg, mindent megadtál már neki. Kezdd az új életed! És légy boldog Rékával! De mesélj az építkezésről!  Lesz-e orvosod, gazdasági irányítód, könyvelőd?

   Gáspár lassan megnyugodott. Érezte, hogy testvére és felesége nem igazán örült a hírnek, de elfogadták Rékát. Azt is tudta, hogy őt féltik egy esetleges csalódástól. De azért sokkal könnyedébben számolt be a faluban történtekről.

 

8

 

   Rékával madarat lehetett volna fogatni. Pénteki nap volt, délutánra várta Gáspárt, akivel megbeszélték, hogy leviszi Rékát a faluba, megnézi az épülő otthont és főleg a házat. Rolanddal, az újdonsült kollégájával együtt mentek haza tanítás után. Beszálltak Réka kocsijába.

  - Na, jó a lakás? Megszoktad már?  - nézett most a fiúra Réka.

  - Egész jó, csak kicsit drága. Igaz, hogy a belvárosban talán még többe kerülne. Itt jó a levegő, jobb, mint a benzingőzös, zsúfolt belterületen. És jó a csend, a madárcsicsergés. És te? Ki vagy virulva. Csak nem megtaláltad az igazit?

  - Elárulom neked, úgy érzem, hogy igen. Majd bemutatom egyszer. Ne lepődj meg, nálam jóval idősebb, de nekem fiatalos és szeretem. Képzeld! Majdnem annyi idős a lánya, mint én vagyok. Korán nősült és meghalt a felesége. Azt hiszem, egészen különleges érzelem dúl bennem, annyi szép gondolatom van vele kapcsolatban. Jól érzem magamat most.

  - Ezen meglepődtem most. És a lányát is ismered?

  - Persze. A barátnőm, illetve nem tudom. Gáspár beszélt vele a kapcsolatunkról. Így hívják, tudod? Egyelőre fogalmam sincs, hogy mit szólt a hírhez.

  - Nem biztos, hogy örült neki. De, ha igazi jó barátnők voltatok, akkor nem hiszem, hogy bármi gond is lehetne ebből. Egyébként sok jó házasságról hallottam, ahol meglehetősen nagy korkülönbségben élnek.  Végül is nem ez lehet a fontos. Hány év korkülönbség van köztetek?

   - Tizennyolc. Azt hiszem… De én ezt nem érzem. Azt gondolom, hogy idővel én kicsit hozzá öregszem, ő meg hozzám fiatalodik. Így majd, biztosan jól kiegészítjük egymást. Megsúgom, szexben is tökéletes nekem. Bocs, erről nem szokás beszélni, most miket gondolhatsz rólam!

    Roland kicsit furcsállotta a lány nyíltságát, de szimpatikus volt számára természetes megnyilatkozása, közvetlensége.

  - Na, megjöttünk! - kiszálltak a kocsiból és a ház felé indultak, miközben Réka tovább folytatta csevegését - Délután értem jön Gáspár és elutazom vele, majd vasárnap este jövök vissza.

     A házba érve Kingát pillantotta meg a lépcsőn ülve.

  - Kinga! Nahát! De meglepődtem! Miért nem szóltál, hogy jössz? Hadd mutassam be… - Kinga ekkor hirtelen felállt, egy nagy pofont adott Rékának, majd a fiúra és a szinte kővé meredt lányra nézett, szinte őrült tekintettel.

  - Ennyi neked, te kis alattomos kurva ! Elvetted az apámat? Nem szégyelled magad? Látom, már rátaláltál az utódjára is! Szegény hülye, naiv apám! Szégyelld magad! Csak tudnám mi benned a vonzerő! Bizonyára a gátlástalan cigány véred…

    Réka vérvörös lett és hirtelen elkapta Kinga kezét, nagy fekete szeme szikrákat szórt és szinte sziszegve mondta.

  - Ne merészeld ezt még egyszer mondani, mert… mert… Nem is tudom, mit teszek! És még te voltál a barátnőm! Te éretlen ecetfa! Elveszem az apádat! Érted? Juszt is megbolondítom! Amúgy meg szeretem, te kis hülye, féltékeny liba! - ekkor állt közéjük Roland, aki eddig tétovázott.

  - Lányok, ne itt! Menjetek be Réka lakásába, de inkább köszönjetek el egymástól, már néznek benneteket az ablakokból!

    Réka hirtelen elengedte Kinga kezét, körül nézett, majd halk sziszegő, sértő szavakkal elküldte. Kinga még visszakiabált neki valamit, majd elindult az utca felé.

  - Add a kulcsodat! - mondta az idegességtől remegő Rékának Roland, aki kinyitotta Réka lakásának ajtaját, bekísérte, leültette a fotelba, vizet hozott neki.

   - Nyugodj meg! Hú, de csúnya jelenet volt! Kár volt így kiborulnod!

  - Hát, nem tudtam uralkodni magamon.  Az eszem megáll! Azt hittem másképp fogja fel. Úgy látszik rosszul ismertem. Én nem veszem el az apját. Nekem nem az apám, nekem a szeretőm, a szerelmem. Teljesen más kapcsolat. Vagy mitől fél?

  - Hát talán attól, hogy majd szülsz a pasinak, féltestvére lesz. Elég gazdag a te Gáspárod?

   - Nem tudom. Ezen nem gondolkodtam. De, most, hogy mondod, biztosan. Legalábbis nem szegény. Hiszen Budán van egy szép berendezett öröklakása, most építi a vidéki idősek otthonát, ami magánotthon lesz, ő fogja vezetni, ugyanott épít egy házat magának, vagy nekünk szánta majd... - nézett elgondolkodva maga elé. Még mindig remegett a megbántottságtól, elsírta magát - Tudod, az fáj, hogy cigány kurvának nevezett. Hogy értsd, én örökbefogadott lány voltam, és az eredeti apám állítólag cigány származású volt. De a valót nem tudom meg már soha, de nem is érdekel!

   - És, akkor mi van? Szerintem ez a lány nem normális!  Így, idejönni? Nem is értem. És hát közönséges.  Hogy lehetett ez a barátnőd? Irigyli a te sikereidet, persze lehet, hogy téged is félre ismert, és félti az apját, meg leginkább az örökségét majd… Ezen nem gondolkodtál?

  - Jaj, ülj már le Roland! Most jó, hogy itt vagy velem. Nem is tudom, miért beszélgetek veled ilyen bizalmasan, hiszen alig ismerjük egymást. De te olyan őszintén érdeklődőnek és kedves, barátságos, tisztességes fiúnak tűnsz. Látod? Már azt képzeli, hogy megcsalom az apját veled? Hát minek nézett ez engem? Nem értem. Na, ezek után el tudom képzelni, hogy jön majd ide Gáspár.

  - Ha van egy kis esze, márpedig biztosan van, hiszen nem egy fiatal tapasztalatlan fiú, szeretni fog téged és semmi rossz nem történik. Remélhetőleg nem tukmál a lánya és a közte lévő feszültségről… Szerintem, azt oldja meg ő.  Egyáltalán? Mit csinál ez a lány, mivel foglalkozik?

  - Orvos lesz. Istenem! De nagyon szerencsétlen vagyok! - Réka felállt, karba tette kezét és láthatóan gondolkodott, majd hirtelen a szobában tétovázva álldogáló fiúra nézett - Köszönöm Roland. És kérlek, hagyj  most magamra, ha nem haragszol!

  - Persze, hogy nem haragszom. Csak bekísértelek, hogy megnyugodj. Orvos lesz? És így viselkedik?  Furcsa! Azért csak szólj, ha szükséged van valamire! Gondolj rám, mint jó barátra… Kedvellek. Lány barátnőm még úgy sem volt. Mármint a szó igazi értelmében.

  - Aranyos vagy! Igazán jó, hogy most itt voltál velem - Réka az ajtóig kísérte Rolandot, majd visszament a fotelhoz, leült és sírva fakadt. Aztán eszébe jutott Gáspár testvére és Bella. Hirtelen felpattant és felhívta a lakásukat.

  -  Szervusz Bella, Réka vagyok.

  -  Szervusz Rékám! Csak nincs valami bajod? Olyan sírós a hangod és olyan izgatott vagy…

  - Beszéltetek Gáspárral vagy...  vagy esetleg Kingával? - kérdezte kissé idegesen, de visszafogott volt.

  - Gáspárral beszélgettünk, tudunk mindent. Nincs semmi baj! Örülünk, ha úgy van minden, ahogy Gáspár is gondolja.

  - Igen, úgy van. Szeretem Bella. Ez bűn? Miért éppen őt? Miért a volt barátnőm apját, aki idejön, pofon vág, és trágár szavakat mond? Semmit nem ért az egészből. Tehetek én róla, hogy Gáspár lett számomra az igazi?  - szinte roham szerűen, hadarva mondta mindezt.

  - Jaj, de sajnálom! Felkeresett Kinga? És így végződött? Teljesen megbolondult az a lány. De majd beszélek vele…- válaszolta izgatottan a nő - de itt van nálunk Gáspár, hallja a beszélgetésünket, adom őt.  Szervusz  Rékám, és nyugodj meg!

    Miután Gáspár átvette Bellától a telefont, azonnal nyugtatni kezdte Rékát - Csak félszavakat hallottam! Sajnálom a történteket! Otthon vagy? Akkor megyek hozzád azonnal. Nyugodj meg! Kérlek! Nyugodj meg! Csak az első lépések ezek.

    Réka hallgatva Gáspár mondatait, kezdett lehiggadni, szinte érezte a férfi simogató kezét,  és már alig várta, hogy jöjjön hozzá.

   - Akkor várlak! És szeretlek! - letette a telefont, lefeküdt a kanapéra, behunyta a szemét és a patak parti szeretkezésükre gondolt.

9

 

    Réka másnap délelőtt útnak indult Gáspárral. A férfi éreztette Rékával, hogy nagyon bántja Kinga viselkedése. Réka nem akart sokat beszélni róla, de Gáspár még az úton is erről beszélt, meg a lelkiismeret furdalásáról. Réka csak hallgatott. Nem volt kedve Kingáról beszélni. Úgy döntött, hogy kitörli magából ezt a lányt. Mélyen megsértette.

    Hideg volt, köd szitált, elhagyatottnak tűnt a környék. Ahogy Gáspárral járta az utcákat, olyan megfakultnak tűnt minden, szinte a nyári patak parti történet is. Megnézte az épülő otthont, a tervrajzot is részletesen elmagyarázta neki Gáspár.

  - Ezt te készítetted? - elismerően nézett rá.

  - Igen. Végül is építészmérnök vagyok, vagy mi? - mosolygott Rékára.

  - És értesz majd egy ilyen otthon vezetéséhez is?

  - Miért ne? Majd beletanulok. Megfelelő szakemberekkel körül veszem magam és úgy. Még akár rád is gondoltam. Még Kingára is… Hátha meggondolja magát…

  - Rám? Na, azt nem. Én nem értek ilyesmihez. Én a mozgást, a mozgás szépségét, a tornát szeretem. És szeretek tanítani. Kingára? Ezt hogyan képzeled a történtek után?

  - Majd megnyugszik. Hidd el! Hát lejöhetne a leendő férjével, lenne itt a közelben egy közjegyzői állás… Elférnénk a házban, direkt úgy építtetem, hogy mindenki külön elférjen… Baj?  Ha nem valósul meg, akkor csak az enyém, vagy ha akarod a mienk lesz.

    Réka meglepetten hallgatta Gáspár képzelgését, ő már most tudta, hogy soha nem élne egy fedél alatt Kingával, de úgy gondolta ez távoli dolog, miért beszéljen erről  - Azért ez rengeteg pénzedbe kerülhetett! És a ház is. Biztosan voltak összeköttetéseid is.

  - Igen, így igaz.  Az is sokat segített.  Sokat meg tudtam így spórolni és sikerült nagy összegű banki kölcsönt is felvennem. Különben nem lenne mindez.

  - Ezt hogyan érted? - nézett rá kissé furcsán Réka.

  - Nem érdekes. Ezzel te ne foglalkozz! Inkább megmutatom a házat, a fűtés már kész.  Kíváncsi vagyok a véleményedre.

  - Én meg a házra. Csak kicsit hideg van. Olyan nyirkos minden. Még a lelkem is Gáspár - nézett kicsit szomorúan maga elé, amint a ház felé mentek.

  - Majd felmelegítelek! És elmúlik a rossz kedved! - hirtelen átölelte Rékát, így baktattak tovább.  Amikor a ház kapuján beléptek, Gáspár kezével a távolabbi kert felé mutatott.

  - Na, mit szólsz? Nézz körül! Ott hátul gyümölcsfák lesznek, ez a rész be lesz füvesítve, de sziklakert is lehet benne, és itt van ez a szép tujasor… Nyáron kifekszel ide, olvasgatsz… - megsimogatta Réka karját, majd benyitottak az előtérbe, hatalmas tágas nappali fogadta őket, balra boltíves nyitott szobák sorakoztak. Réka csak ámult, hogy egy egyszerű egykori tornácos parasztházból mit hozott ki Gáspár.

  - Gyere! - Gáspár megfogta Réka kezét - Megmutatom a konyhát, a te birodalmadat és a fürdőszobát – mosolyogva nézte Réka láthatóan csodálkozó arcát.

    Réka valóban elámult a konyha és a fürdőszoba nagyságától, különleges berendezésétől, ami már szinte készen volt.

  - Ez gyönyörű! És nagyon ízléses! - fordult Gáspár felé, aki büszke volt most, hogy mit tud majd nyújtani Réka számára.

  - És hol lenne Kingáék lakrésze?  - kérdezte most kíváncsian.

  - Hát megnyújtom a házat hátrafelé, vagy, ha akarja, és te is jobban szeretnéd, akkor vennék neki egy másik házat. Miért? Nem akarsz vele lakni?

  - Érdekel a véleményem? Ha úgy dönt, hogy lejön, nem. És azt is tudnod kell, hogy soha nem bocsátom meg neki, amit mondott.

  - De Réka!  Ez nem lehet köztünk válaszfal. Ne legyél ilyen makacs és konok! Akárcsak Kinga! - a lány fejét maga felé fordította, megcsókolta - Miért kell gyűlölködni? Miért nem lehet megbocsátani? Nekem ez nagyon kényelmetlen és rossz lenne! Sőt, fájdalmas.  De majd az idő mindent megold. Hidd el! De minek is beszélünk erről? Inkább megmutatom a mi jövendő kis szobánkat. Gyere! Szerintem, ez lesz, a legmeghittebb zúgunk.

   Réka nem válaszolt Gáspárnak, követte a hosszú, kanyargós belső folyosón, egy cseresznyebútorral berendezett hálószobába. Süppedő sötétvörös szőnyeg fogadta, hatalmas franciaágy. Levetették a cipőjüket, ruhájukat és rövid időn belül felszentelték. Réka lelkét ettől a perctől fogva mégis nyomasztotta a jövő.  Másnap kisétáltak a patak partra, a fűzfa alá. Mindketten jól emlékeztek arra a forró augusztusi napra, amikor Réka teljes szívből odaadta magát Gáspárnak.

  - Milyen kopár itt most minden. És milyen csend van. De olyan tiszta a levegő, hogy szinte harapni lehet - szólalt meg egy kis idő múlva Réka, majd megfogta Gáspár kezét - Menjünk vissza! Hadd nézelődjek még kicsit a házban!

  - Igen, kopár. Nekem mégis mindig egy csodálatos hely marad. Soha nem tudnám elfelejteni! - Gáspár átölelte a lányt, hosszan megcsókolták egymást, majd lassan visszaindultak az épülő házba. Amikor beléptek a lakásba, levették a kabátjukat, Réka ide-oda sétálgatott és képzeletben berendezte a lakást.  

  - Tetszik a ház? Tudnál velem itt élni?

  - Tetszik. Nagyon szép lesz az otthon és a házad is.

  - Nem válaszoltál a második kérdésemre - ölelte magához a tébláboló lányt.

  - Mert nem tudom rá a választ. És mondd csak, az esetlegesen születendő cigány vérű közös gyermekünket is elfogadnád? Annak hol lenne a szobája?

   Gáspár érezte a lány mély sértettségét, amit Kinga okozott neki. Próbálta megnyugtatni.

  - Méregből mondta Kinga. Ne foglalkozz vele! Butaság! Nem elég érett! Veled ellentétben! De hát ő a lányom!

  - Most nem arra válaszoltál, amit kérdeztem.

  - Mire vagy kíváncsi? Ha gyereket akarsz, természetesen elfogadom. Miért ne? Talán még fel tudom nevelni. Nem érdekel, hogy cigány vagy nem cigány! Ez ostobaság! A gyerekszoba pedig az lenne, amelyiket te annak mondod!

  - Csak, hogy a te Kingád iszonyúan féltékeny lenne. És mi az, hogy elfogadod? Te nem szeretnél tőlem egy gyereket? Na jó, hagyjuk ezt a témát, mert idegesítő. Éhes vagyok. Lehet itt valahol ebédelni? - nézett most Réka láthatóan sértetten a férfira.

    Gáspár elgondolkodott, a lányára gondolt, majd Rékát nézte. Most érezte, hogy mekkora feszültség van a lánya és Réka között. Ettől elszomorodott megint. Kicsit fáradtan válaszolt.

  - Útközben majd megállunk egy nagyobb helyen, ahol étterem is van… Egyébként pedig csak a korom miatt nem beszéltem gyerekről, azaz közös gyermekről. Lehet, hogy rosszul fejeztem ki magam. Miért is ne szeretnék egy ilyen gyönyörű nőtől egy gyermeket - magához ölelte Rékát, csókolgatta, aki most hirtelen szabadkozni kezdett.

  - Na, jó, értem én Gáspár! Csak a korodról ne beszélj annyit a jövőben!  Akkor öltözzünk, és induljunk! – mondta határozottan és kissé keményen Réka.

    Hazafelé tartva már vidámabb lett köztük a hangulat. Gáspár este tévézett, Réka óravázlatot állított össze. Majd vacsoráztak.  Réka az ágyban mintha elbódult volna, vagy ördög szállt volna belé, szeretgette és dédelgette Gáspárt, aki úszott a Réka által adott gyönyörökben.

 

 

10

 

    Másnap reggel együtt ébredtek, Rékának ezen a napon három utolsó órája volt, így ráért később bemenni a gimnáziumba. Kávét főzött, reggelit készített, miközben Gáspár a fürdőszobában tussolt. Majd jókedvűen, pihenten ültek asztalhoz. Gáspár egy pici csókot adott reggeli előtt Réka arcára, aki vidáman, csillogó szemmel mosolygott vissza rá.

   - Pirítóst készítettem, dzsem, lágy tojás, retek. Jó lesz?

  - Isteni! - nézett rá vidáman Gáspár, kenyerét vajazta és közben beszélt.

   - Mi lenne, ha ma érted mennék a suliba? Este elviszlek valahová!

   - Miért milyen nap van ma? Ünnep? - nézett rá kacéran Réka és beleharapott egészséges, szép fehér fogával a pirítósba.

  - Igen. Ünnep. Kettőnk találkozásának az ünnepe. Még igazán nem voltunk így együtt, vegyél fel egy szép, elegáns ruhát és a többit majd meglátod!

  - Nincs elegáns, szép ruhám.

  - Akkor veszünk egyet és a legszebbet!- mondta határozottan a férfi.

  - De nekem erre nincs pénzem. És szerintem felesleges is.

  - Ne mondd ezt! - fogta meg Réka kezét Gáspár - Olyan szép éjszakám volt, hogy ezt meg kell ünnepelnünk!

  - Nahát! Ilyenben még nem volt részem. Talán igaza van a lányodnak, Kingának. Tudok valamit. Akár konzum kurva is lehetnék, a cigány véremmel, nem igaz?

   Gáspár arca elkomorult – Most miért mondtad ezt? Tudom, hogy szívből, érzelemből jött tőled minden. Ennyire haragszol Kingára?

   - Ennyire. Ha láttad volna itt, akkor megértenél…

  - Réka! Valaki, mintha kopogott volna az ajtón, nem hallod? Nem jó a csengőd?

  - De jó. Nem tudom ki az, megnézem. Talán Roland - felállt, belebujt a papucsába, valóban Roland kereste.

  - Zavarok? Bocs, csak a vázlataid kellenének, amit ígértél…

  - Gyere be! Itt van Gáspár is! Legalább megismered. Éppen reggelizünk. Menj előre!

  Gáspár kíváncsian nézte a fiatal fiút, aki elnézést kért, majd bemutatkozott.

  - Tudod, ő a mellettem, azaz felettem lakó szomszédom, és egyben ifjú kollégám - mondta Gáspár felé magyarázatul Réka. Majd Roland felé fordult - Mindjárt hozom a régi vázlataimat, használj belőle, amit érdemesnek tartasz. Én csak később megyek, most nem tudlak bevinni.

  - Nem, nem is érdekes. Köszönöm, nagy segítség lesz. Tudod tegnap kicsit lumpoltam, és nem igazán készültem. Látszik, hogy kezdő vagyok… - átvette a lánytól a vázlatokat - További jó étvágyat és bocsánat a zavarásért.

    Roland és Gáspár is kíváncsian nézegette egymást, majd a fiú elköszönt és távozott.

  - Na, folytassuk! Reggelizzünk! - mondta ekkor Réka és Gáspárra nézett. Majd látva a férfi rossz kedvét, megkérdezte.

  - Mi a baj? Csak nem vagy féltékeny? Ő egy új kolléga, én szereztem neki az albérletét. Remélem semmi rossz gondolat nem fordult meg a fejedben.

  - Hát, nem is tudom. Kicsit furcsa, hogy csak úgy reggel beállít hozzád, mintha bejáratos lenne ide…

  - Jaj, Gáspár! - tette le a kanalát Réka - Hagyd abba! Nem bírom az alaptalanul féltékeny pasikat! Amúgy meg éppen ő volt a kedves lányod cirkuszának a tanúja…

  - Jaj, de kínos! Tényleg? De hát miért baj, hogy féltelek? Szeretlek, és miért ne lehetnék féltékeny.

  - Azért mert én nem adtam rá okot. És különben is, én soha nem hazudnék neked. Akár hiszed, akár nem. Szeretlek Gáspár. Soha ne legyél féltékeny! Visszatérve a délutánra!  Akkor gyere értem! Fél háromkor kint várlak a kapuban. Te, mit csinálsz addig? - közben lepakolta az asztalt, rendezkedett, Gáspár öltözni kezdett.

  - Én felkeresem egy volt osztálytársamat, képviselő lett. Van egy kis elintézni valóm vele. Sokat segített eddig.

  - Melyik oldalon áll? - nézett meglepődve Gáspárra a lány.

  - A kormány tagja. De miért? Te politizálsz?

  - Nem. De én is jobbos vagyok, ezt azért tudnod kell. Hiszek ebben  a vezetésben, még ha időnként hibázik is.

  - Nem hinném, hogy nekünk politizálni kellene! De nem vagyok sem jobbos, sem balos. Csak nemzeti. Hazámat szerető normális polgárnak tartom magamat  - nézett Gáspár a lányra miközben öltözködött.

  - Na, majd egyszer elbeszélgetünk kicsit a világ dolgairól is - Gáspár odament Rékához, átölelte, hosszan megcsókolta – Szeretlek! Jó, hogy vagy nekem.

   Réka elmosolyogta magát, kikísérte a férfit, majd utána kicsit rendbe tette a lakását. Közben azon gondolkodott, vajon milyen kapcsolatrendszere lehet Gáspárnak a magasabb körökben. Már több beszélgetést elcsípett, amikor testvérével sutyorogtak. Szülei, talpig becsületes ember voltak. Ők álltak előtte példaként. Nem kedvelte a becstelenül meggazdagodó embereket.  Remélte, hogy  Gáspár ügyeinél ez nem áll fenn.

    Délelőtt három testnevelés órát tartott, ő maga is felfrissült, együtt tornázott a lányokkal, akik nagyon hamar megkedvelték és már lassan összeállt a művészi torna csapata is.Ügyes lányok voltak, akik szívesen dolgoztak vele. Az utolsó óra után leült Roland mellé a tanáriban.

  - Remélem, nem okoztam nagy kalamajkát reggel? - nézett most Roland Rékára.

  - Nem. Bár, Gáspár nem olyan rugalmas, mint én, tudod más korban nőtt fel. Nem szimpatikus neked?

  - Nem ismerem. Nem tudom. Nem mondom jóképű, de azért valahogy hozzád mást képzeltem, ne sértődj meg! De biztosan jól megvagytok! Ahogy elnéztelek benneteket, békés reggeli egy polgári családban… - elnevette magát.

  - Na, ne szemtelenkedj! Neked biztosan szokatlan a korkülönbség közöttünk. És te? Nem találtál még magadnak valami kis barátnőt? Hogy te is ilyen békés polgári reggeliben részesülhess. De volt már ágyban is reggeli, elárulom!

  - Á csak vicc volt. Azt hiszem én is találtam egy kislányt, de ő még fiatal.

  - Mi az, hogy fiatal? Talán kiskorú?- nevette el magát Réka.

  - Dehogy. A tanárképzőn elsős. Aztán ma jön fel hozzám először.

  - Akkor kedves legyél, szeretetre méltó, hogy máskor is elmenjen hozzád! Értesz? - mondta kacagva Réka.  Látta, hogy a fiú zavarba jött, ránézett az órájára, majd felállt és indult kifelé - Mennem kell, Gáspár vár lent, programunk van. Szia! Majd találkozunk!

   Gáspár a járdán sétálgatott, fekete háromnegyedes  kabát volt rajta, Réka odaszaladt hozzá. Ő sem öltözött túl melegen. Gáspár kézen fogta, és elsétáltak a közelben lévő Váci utcából nyíló egyik kis utcába, ahol betértek egy híres divatszalonba. Gáspár kérésére egy  méregzöld, mélyen kivágott estélyi ruhát vettek és persze hozzá a többi kiegészítőt. Amikor már az utcán voltak, Réka belekarolt Gáspár karjába, arcon csókolta.

  - Köszönöm. Azt hiszem jól választottunk. Bár elképzelni nem tudom hová viszel ilyen elegáns ruhában. De szerintem gyönyörű leszek benne. Majd meglátod! Nem fogsz szégyenkezni! Jó sokba kerülhetett! Szégyenletes, hogy ennyit költesz rám… De neked biztosan megérte! 

  - No, azért nem minden alkalommal költekezek így, de erre a ruhára most szükséged lesz - mondta határozottan, Gáspár. Majd a lányára gondolt és arra, hogy micsoda különbség van Réka és Kinga között. Sokkal érettebbnek, sokkal intelligensebbnek tartotta Rékát.  Bár ezt még magának is nehezen vallotta be. De eddigi tapasztalatai ezt igazolták.

  - Akkor most menjünk haza! Fürdés, smink, és este hová is megyünk? - kérdezte továbbra is vidáman Réka.

  - Meglepetés! Majd meglátod! – betessékelte Rékát az autójába, és hazafelé indultak.

    Rékának este valóban nagy meglepetésben volt része, mert a Gellért Szálló egyik termében, egy zártkörű rendezvénybe került, ahol magas beosztású férfiak, mérnökök, doktorok, vállalkozók vettek részt. Mint kiderült, vállalkozók összejövetele volt. Meglepődött, hogy Gáspárt mennyi ember ismeri, hogy milyen népszerű.

    Réka nem zavartatta magát, egy pohárral a kezében sétálgatott, majd az egyik feleség mellé lépett és diskurálni kezdett. Aztán nagy vacsora következett. Réka csak ámult-bámult, hogy mi folyik itt. Életében nem volt hasonló helyen. Látta, hogy a férfi szemek gyakran rajta feledkeznek. Ő pedig bájosan visszamosolygott ilyenkor rájuk. Magában dühös volt, hogy ezt nem árulta el Gáspár. Meghitt, kettesben töltendő estére számított.

    Vacsoránál egy középkorú agyon festett nő ült mellette, aki nyafogva kérdezte tőle.

  - Te mivel foglalkozol édesem?

  - Hogy mivel foglalkozom?  - elgondolkodva nézett a nőre, és úgy döntött, hogy jó nagyot fog hazudni - Művészi tornát tanítok, magán iskolám van. És te édesem? - nézett rá és majdnem elkacagta magát, ahogy a nő fontoskodva felhúzta erősen kihúzott szemöldökét, majd ujjával finomkodva kezébe vette pezsgős poharát. Ivott egy kortyot, csak azután válaszolt.

  - Én nem dolgozom édesem. A férjemnek több autószalonja van, tudod? De, remek lehet a te vállalkozásod! Igazán remek!  Biztosan jól megy! És a férjed?  A férjeddel vagy?

  - Hát persze. Ő építész, főépítész - hazudta neki Réka, mivel úgy érezte semmi köze ehhez a nőhöz és teljesen mindegy, hogy mit is mond neki. Aztán vacsora után zene szólt és Gáspár táncolni vitte Rékát.

 - Te hová hoztál engem? Megőrültél? Mi közöm van nekem mindehhez?  Meghitt vacsorára gondoltam, és helyette üzleti vacsora, bájolgás.

  - Réka! Nekem ez fontos. Amúgy meg büszke vagyok rád! Te vagy a legszebb és a legfiatalabb. Nekem jól esik, hogy itt vagy. Látod, mindenki elhozta a feleségét vagy a barátnőjét. Egyedül nagyon rossz lett volna most nekem. Kálmánnak is itt lett volna a helye, de nem jött, igazából neki kellett volna itt lennie. Az a szőke férfi, akivel beszélgettél…

  - Mi van vele? Az legalább értelmes férfi volt. Kálmán?  Tulajdonképpen nem értem, nem is tudom, hogy ti pontosan hogy is vagytok most.

  - Az a férfi nagyon el volt ájulva tőled és irigyelt, hogy ilyen szép barátnőm van, aki talán még a feleségem is lesz. Kálmán?  Nem tudod? Persze, nem beszéltem eddig róla. Majd lassan mindent megértesz.

Építészet, belső építészet, régi épületek felújítása, sokrétű a vállalkozásunk. Különben nem tudtam volna létrehozni az álmomat a szülőfalumban.

  - Nem sok ez neked? Most igazán meglepődtem - érdeklődve nézett a férfira.

  - Lassan tizennyolc éve létezik ez a vállalkozás, és nagyon normálisan megy. De szeretném majd csak az otthont vezetni. Ezért kell részt venni ilyen összejöveteleken is. Pályázatok és különböző… De nem untatlak… Még egy félóra és elmehetünk. Bírd ki! Jó? Kicsit magadra hagylak... - azzal elment egy nálánál idősebb férfihoz, akivel elmerülten társalgott. Réka leült egy székre és elmélázva nézte a csoportokat. Most már volt valami belelátása, hogy ilyen a kapitalizmusban a vállalkozói világ és már ilyen partikra járnak azok, akik számítanak valamit, de neki, érezte, ehhez semmi köze. Aztán amikor már hazafelé mentek, fáradtan ült Gáspár mellett, aki magyarázkodni kezdett.

  - Ne haragudj rám! Néha részt kell vennem ilyen partikon is, és szeretném, ha mindig velem lennél majd. Nem sokszor fordul elő. Ha ez vigasz. Amíg Kálmán bírja, majd eljön ő.  Amúgy meg egészen feltaláltad magad. De ezt tudtam előre. Könnyen kommunikálsz.

  - Nem is erről van szó, de nem ezt ígérted. Egy szép, hangulatos, romantikus vacsorára gondoltam kettesben. És helyette? Hát, tudod, ez nem az én világom!  És bizony elárulom, hogy egy-két fontoskodó rémbanyának, már megbocsáss, jó nagyot lódítottam. Persze, azért akadt egy-két normális ember is. Megnyugtatlak, azokkal normálisan viselkedtem. Mondd csak! A feleséged is eljárt ilyen helyekre?

  - Miért kérdezed?

  - Csak úgy. Kíváncsiságból.

  - Nem. Nem kedvelte ő sem az ilyent. És nem tudott úgy viselkedni, ahogy te. Ígérem,  hogy a szép, romantikus vacsorát  megkapod tőlem máskor, kárpótlásul!

  - Jól van, nem haragszom Gáspár. Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy haragudjak rád. Megérkeztünk. Gyere! Most lefürdünk, és ájultan belefekszünk az ágyunkba. Ezek után minden másra képtelen lennék. Tudom, reggel korán kelsz, utazol le, egy hétig nem látlak - szinte vonszolta magát Réka, majd vetkőztek és pontosan úgy feküdt le az ágyba, ahogy azt elmondta. Ájultan. Percek múlva elaludt. Gáspár nézte a lányt, kedve lett volna szeretkezni vele, de hagyta aludni. Feje alá tette a kezét és azon gondolkodott hogyan engesztelje ki a lányát, hogyan hozza rendbe Réka és Kinga között a feszült kapcsolatot. Érezte, hogy ez döntő dolog lesz a további életükben.

 

11

 

   Kálmán és Bella a következő hétvégére tervezte Gáspár születésnapi ünneplését. Miután Kálmán hazatért a munkájából, ledőlt a szobájában. Bella és Melinda a nappaliban beszélgettek. Kingát várták.

  - Azt hiszem anyu, Rékát is illene elhívni. Nem tudom, hogyan oldjuk meg, de ebből nagyon kellemetlen dolgok lehetnek. Egyáltalán! Gáspárnak már mondtátok ezt a népünnepélyt? Aztán jön a karácsony. Hogyan tartjuk?

  - Arra gondoltam, hogy azt majd ezen az ünnepen közösen megbeszéljük. Vagy mindannyian együtt töltjük a szentestét nálunk, vagy csak karácsony másnapján találkozunk.

  - Szerintem a szentestét töltse mindenki a saját kis családjával, vagy a párjával. Bár nem tudom, Kinga mit szól hozzá? Hiszen most mindenkinek van párja. Gáspárnak is ott van Réka.

   Közben Kálmán is kijött hozzájuk, leült az asztalhoz, Bella kávét hozott neki, majd folytatták volna a beszélgetést, de ekkor már Kinga is megérkezett. Végig csókolták egymást, a lánynak kicsit vizes volt a haja, a hóeséstől.

  - Esik a hó? Na, akkor jó kis latyak lesz megint. Apád caplathat a sárban…

  - Miért?  Lement? - nézett a nagybátyjára Kinga.

  - Hát persze… Miért? Nem beszéltél vele?

  - Nem. Tudod, nem érdeklem már… Sülve-főve együtt van az újdonsült barátnőjével. Szerintem teljesen a befolyása alá került. De majd én teszek róla ! Szegény anyukám, ha tudná! Persze, tudom én, hogy apa nem egyszer szerzett neki sok keserű estét a kis kiruccanásaival…

    Melinda elnézte a kissé kövérkés, hosszú, barna hajú unokatestvérét és látta, hogy szeméből csak úgy süt a Réka iránt érzett gyűlölete. Nem is értette, hogy ez miért van. Azt gondolta megpróbál vele majd beszélgetni erről, de csak kettesben.

  - Édes kislányom! Inkább örülnöd kéne, hogy édesapád végre boldog és nem magányos. Nem tudom, mit emlegetsz olyan dolgokat, amiről te semmit nem tudhatsz.  Ez már beteges Kinga! Gáspár szerette édesanyádat.  És szeret téged az apád, de hát te utasítod el a kamaszos viselkedéseddel. Maholnap igazi felnőtt leszel, orvos, férjhez mész… - próbálta magyarázni Bella, de Kinga közbeszólt.

  - Nem megyek férjhez. Össze vesztem Andrással, aki védte ezt a kis számító...  Hadd, ne mondjam ki! Még őt is levette a lábáról.

  - Te féltékeny vagy Rékára Kinga, betegesen féltékeny…- szólt most emelt hangon Melinda.

  - Nem te vagy bizonyos helyzetben. És nem vagyok féltékeny, csak tisztán látom a dolgokat.  Apám nem tudott egy magához való nőt találni? Hát nem. Mert ez a kis izé... Majd kiforgatja apámat.

  - Gyerekek! Hagyjátok! Kinga te pedig ne fantáziálj! Azért remélem, a szakításod nem komoly? - kérdezte most Kálmán Kingától.

  - De igen. És én lemegyek apához, ahogy szerette volna.  Remélem, hogy jövő őszre beindul az otthon, apa mutatta a ház tervrajzát. Nagyon szép kis ház lesz! Van kedvem lemenni most már.

    Melinda kétkedve és meglepetten nézett rá.

 - Lemész? Férj nélkül? Hol találsz majd magadnak partnert? Te megőrültél? És miért szakítottál Andrással, hiszen már eljegyeztétek egymást. Apád tudja ezt az egészet?

  - Nem. Még nem. Majd a szüli napján, elmondom neki. Biztosan örül, hogy vele megyek.

  - És Réka? Mit gondolsz? Azt hiszed, hogy miattad szakítani fog vele? Vagy egyáltalán hogyan képzeled? Együtt laktok?

  - Na, gyerekek! - szólt közbe ismét Kálmán - Ez Kingára, az apjára, no, meg Rékára tartozik.

  - Na, na! - szólt közbe most Bella - Nem egészen így van. Illetve, nem szeretném, ha itt közületek bárki is boldogtalan lenne. Szerintem Kinga elhamarkodta a dolgot. De még kibékülhet Rékával is! Hiszen nem tehet mást…

  - Én? Soha! Csak nem gondoljátok, hogy majd a kis gyermekét, mint a testvéremet nézegetem? Réka beül az apám által nehezen teremtett készbe. Számító kis dög!

  - Kinga! - szólt most rá Melinda - Beszélhetnénk négyszemközt?

  - Nem. Nem tudsz rávenni semmire. Tudjátok az a helyzet, hogy jól kiosztottam Andráskát is! Még pártfogásába vette azt a nőt. Tudom, hogy apa még el van ájulva a testétől, de majd előbb-utóbb megszokja és megunja. Mit kezd ott lent a faluban a városhoz szokott lány? Az a férfi pecér!

  - Hát, kislányom, ebből elég! - állt föl most Kálmán - A hétvégén itt születésnap lesz, apádé és nyilván Réka is itt lesz. Nem szeretném, ha te…

  - Itt lesz? Na és? - elbiggyesztette a száját - Legalább megtudja a jó hírt… - idegesen kacarászni kezdett, majd felállt - Látom, idegesítelek benneteket, nem is tudom, miért jöttem hozzátok… Látom, ti is Rékácska pártján vagytok.

   Melinda felállt. Nyugtatgatta a lányt, de sikertelenül.

  - Elmegyek haza. Majd akkor vasárnap jövök. Lehet, hogy apám mégis megfordul majd nálam addig.

  - Várj meg Kinga! - Melinda is öltözködni kezdett - Elviszlek haza és beszélgetünk - kezével csendre intette a megszólalni akaró szüleit. Látszott, hogy Kinga idegei hadilábon állnak. Együtt távoztak a lakásból.

   Kálmán és Bella csak nézték őket és csóválták a fejüket.

 - Nem kellene ezt a születésnapot elhalasztani? Vagy meg sem tartani? - nézett a feleségére Kálmán - Botrányra számítok, és nem hiányzik senkinek. Ez a lány teljesen ki van akadva. Nekem érthetetlen. Az anyja volt ilyen féltékeny természetű, szegény öcsém sokat szenvedett tőle.

  - Na, időnként okot is adott rá… Vagy nem?

  - Mit tudom én? Nem hiszem, hogy…  Igaz, mindig odafigyelt a csinos nőkre, de nem tudok róla, hogy komolyabb ügye lett volna. Szerette Mariannát, de ezt te is tudod. Amúgy meg örülök, hogy társra talált. Réka végül is szép és okos lány. Sokkal érettebb, mint Kinga. Nem csodálkozom, hogy Gazsi beleszeretett. Hallottam, hogy vele volt a vállalkozói esten. Péterrel találkoztam…

  - Tényleg? Akkor nagyon komoly szándékai lehetnek az öcsédnek. Réka alaposan elcsavarta a fejét.

  - Nagyon dicsérte a lányt Péter, még tán irigyli is az öcsémet… Tudod, ő sem veti meg a szép asszonyokat… Azt mondta, hogy egy elegáns, finom, karcsú fiatal lány oldalán megjelent az öcsém. Kérdezősködött felőle…

  - Mi a fene? Talán még öltözteti is a lányt? Na, és te?

  - Nem értem a kérdésedet. Nekem itt vagy te Bella. Gáspárnak pedig Réka. Ennyi.  Kíváncsi vagyok, Melinda mit tud elérni Kingánál, de elolvasom az újságot, ha nem haragszol - megsimogatta felesége vállát, homlokon csókolta, majd újsággal a kezében visszaindult az egyik szoba felé.

 

12   

 

   Melinda felkísérte Kingát a lakásába. Nyugtatgatta, egy meleg teát főzött neki. Majd leült mellé a szófára.

  - Jó ez a tea. Megnyugtat majd. Kinga! Én azt gondolom, hogy te hirtelen haragodban szakítottál Andrással. Nem jelentkezett, azóta?

  - Dehogynem. Tegnap visszahozta a kulcsot és lehúzta a gyűrűt az ujjáról. Akkor én is azt tettem. Megfogtam a két gyűrűt és kivágtam az ablakon. Majd elordítottam magam, hogy tűnés! Ő pedig eltűnt. Azt mondta ma telefonon, mert hívtam, hogy többet látni sem akar, hogy én egy beteg liba vagyok - elsírta magát - Nincs senkim. Se anyám, se apám. Az anyám meghalt, az apám pedig nem törődik velem. Egy kis kurvára pazarolja az idejét.

  - Kinga! Felnőtt nő vagy! Hogy beszélhetsz így? Maholnap már praktizálsz. Rosszak az idegeid. Igazán kezeltethetnéd magad… Túlságosan felfújtad apád és Réka kapcsolatát. Nincs abban semmi rossz, hogy két ember szereti egymást. A sors úgy hozta, hogy összejöttek. Miért haragszol ennyire Rékára, hiszen jó barátnők voltatok...

  -  Már felnőttek voltunk, amikor megismertem, és ő akkor már egyedül élt. Láttam, hogy mennyi pasi van körülötte. Ha elmentünk valahova ő volt a társaság középpontja, neki rögtön akadt valaki, mert olyan furmányos módon tudott nézni azzal a nagy szemével…

  - Jaj, ne beszélj hülyeségeket ! Ez már a múlt… Te is megtaláltad a párod! Vagy, ha András már nem lesz, majd találsz mást!

  - Ilyen kövéren? Nézz rám! Most bánatomban még többet eszem!  És különben is, Andrást is miatta veszítettem el! Ha nincs ez a Réka probléma, akkor talán soha nem veszünk így össze. Mondtam már, hogy beleül a készbe! Érted?

  - De hát ez a lakás már a tied.  Úgy tudom. Nem kis dolog. Gondoskodott rólad édesapád.  Neked adta, hogy legyen otthonotok. Ő most új otthont épít.

  - Persze, annak a csodálatos kis nőjének! És, ha vele történik bármi, mit gondolsz ki lesz az örökös? Majd az új gyermeke, meg a szép Réka…

  - Ez a dolog foglalkoztat? Te jó Isten! Hát ezen nem tudok segíteni. Kár, hogy így gondolkodsz. Szerintem, apád sok mindenben támogatna, és hát neki is lehet új élete. Végre nem magányos és boldog. Ha másik nő lenne, akkor is ugyanez lenne?

  - Nem egészen. Egy korban hozzá való … Nem szülne már például, és, és… Na elég! Ne papolj nekem itt Melinda! Majd intézem a sorsom. Tanulnom kell most. Egy biztos, hogy lemegyek apához dolgozni.

  - Te tudod Kinga. Én a helyedben nem tenném! Vagy pedig csak akkor, ha apád is beleegyezik.

  - Mi? Mi az, hogy beleegyezik? Ő találta ki. Persze, akkor még nem volt a kis barátnője. Mit gondolsz? Mit csinálna ez a nő abban a faluban? Tespedne egész nap. Élősködne… Apa egy idő után megunná, egészen biztos.

  - Hát én ebben nem vagyok biztos, Réka szeret dolgozni. Figyelj! Én most elmegyek, de hétvégén, apád születésnapján, ne csinálj botrányt! Ha megkérhetlek!  Apádnak sem esne jól.

   Kinga idegesen felállt, az ablakhoz ment, majd visszasétált Melindához, szinte meredt tekintettel nézett rá és szinte suttogva mondta:  - Ne féljetek, nem lesz botrány, csak kis meglepetés! És most menj el te is!

   Melinda rökönyödve nézett rá, nem is válaszolt semmit, felvette a kabátját, visszafordult.

  - Akkor, szia! Remélem, észhez térsz, előbb-utóbb!

    Melinda ránézett az órájára és beülve a kocsijába felhívta Rékát, majd rövid idő múlva csengetett a lakásán. Már este hét körül járt az idő, de úgy érezte a történtek után, beszélnie kell Rékával.

   - Gyere beljebb! Foglalj helyet! Főztem egy jó kis gyümölcs teát. Vagy másra vágysz? Egyébként régen láttuk egymást! - Réka tudta, hogy valami fontosat akar közölni vele Melinda. Próbált nyugodt maradni.

  - Hát igen. Még a nyáron. A tea jól fog esni. Köszönöm – leült és Rékára nézett.  Megállapította, hogy tényleg szép. Eddig nem igazán foglalkozott ezzel a kérdéssel.

  - Leülök én is - nézett rá Réka, majd belefészkelte magát a kényelmes fotelba - Sejtem, hogy Gáspár vagy Kinga miatt jöttél. Igaz? - beleszürcsölt a teájába.

  - Értelmes ember vagy, jól sejted Réka. Nem akarok beleavatkozni a dolgotokba, de ma döbbenetes dolgokat éltem át. Én egészséges embernek érzem magam, egészséges gondolatokkal élek, de amit ma Kinga produkált, az megijesztett - ekkor részletesen előadta a náluk, majd Kinga lakásán lejátszódott jelenetet. Réka feszülten hallgatta, időnként kezét összekulcsolta, hátradőlt a fotelban, majd amikor Melinda mondandójának a végére ért csendesen megszólalt.

  - És most én mit tegyek? Lépjek ki Gáspár életéből? Akkor visszaáll minden a helyére? Tényleg én vagyok az oka mindennek? Azt hiszed?

  - Nem. Ez a lány beteg és féltékeny rád. Hogyan voltatok ti barátnők, nem is értem?

  - Olyan nagyon mély, igazi barátság soha nem volt köztünk, talán csak együtt mászkáltunk uszodába, ide-oda. Így utólag nézve, nem igazi barátnői kapcsolat volt azt hiszem. És én nem tehetek arról, hogy olyan vagyok amilyen.

  - Nem kérdezem, hogy mi köt Gáspárhoz, mert semmi közöm hozzá, de sejtem, hogy igazán szereted. Ő meg , ahogy a szüleimtől tudom, imád téged. Feleségül mész hozzá, ha úgy adódik?  Akkor is, ha esetleg Kinga tényleg leköltözik az apjával?

  - Szeretem, és lassan kezdem csak megismerni, mint embert, mint férfit. Ne érts félre. Nagyon vonzódunk egymáshoz és nagyon jó a kapcsolat közöttünk. De én most kezdem látni az ő életvitelét, az ő esetleges problémáit, gondjait. Sejtem, csak sejtem, hogy mit visz a vállán. És én nem biztos, hogy ebben tudok neki segíteni.  Legfeljebb a szerelmemet és otthoni gondoskodásomat tudom neki adni.  Ha baj van, akkor mellé tudok állni.  Én mással foglalkozom, mint tudod. Félek is ezért …

  - De hát ez egy férfiembernek elég kell, hogy legyen. És valljuk be, nem utolsó dolog, hogy te hozzá képest fiatal nő vagy, dekoratív, szép. Örömét leli benned.

  - Hát igen. Ez egy darabig biztosan elég.

  - És szülésre, gyerekekre nem gondoltál, vagy ő? - kérdezte most kíváncsian Melinda.

  - Lassan benne vagyok a korban. Persze, hogy gondoltam. És miért ne kívánnám, hogy tőle legyen gyerekem? Ő sem zárkózik el a gondolattól. De hát… Nem is tudom. A kérdésedre pedig, hogy lemennék-e vele, hogy feleségül mennék-e hozzá? Nem tudom. Még most sem tudom.

  - Miért? Kinga matt?

  - Azt hiszem, ha Kinga lemegy oda, akkor én nem megyek. Tudom, hogy semmi jó nem sülne ki belőle.  Pedig tényleg szeretem Gáspárt. Miattam taszítsa el a lányát? Örökös lelkifurdalásban éljen? Érzelmes ember. Aztán én szeretem a munkámat.  Nem is tudom, mit kezdenék ott? 

  - Jaj, de nehéz helyzetben vagy most te is. Sajnállak Réka. De biztosan megoldódik minden. Csak idő kérdése. Tudod, azért jöttem el, hogy ha hétvégén jössz… Ne érjen váratlanul semmi és főként nem szeretném, ha botrány lenne… És a karácsonyt? Hogy töltitek? Beszéltetek már róla?

  - Nem beszéltünk erről. Itt nálam, kettesben szeretném.  Pedig nagyon közeledik már a karácsony! De ne aggódj! Majd lesz valahogy. Legfeljebb megsérülünk lelkileg néhányan. Lehet, hogy éppen én vagy Gáspár lesz a sérült…- elkeseredetten nézett Melindára, miközben kortyolt a teájából.

  - Ne állj ilyen pesszimistán a dologhoz. Ne hagyd magad! És Gáspárt se hagyd el! Hátha Kinga is magához tér. Nem is értem. Teljesen kifordult magából. Mintha nem is ő lenne.

  - Én a magam részéről nem kívánok vele kapcsolatot tartani, amit nekem itt a házam előtt mondott, soha az életben nem felejtem el. Akár beteg lelkű, akár nem. És egyáltalán, hogy mindenáron a boldogságomat kívánja megakadályozni… De hát ez Gáspáron is múlik.  És köszönöm, hogy eljöttél. Nem mondom, hogy most vidám lettem ettől, de legalább tudom, hogy mire kell felkészülnöm.

  - Na, ennyi. Megyek, mert elszaladt az idő.

  - És ti? Jól vagytok?- kérdezte most másra terelve a szót Réka.

  - Vagyunk. A lapnál, ahol dolgozom, jól érzem magam. Nem könnyű a házasság sem Réka… Csak a baba nem akar jönni… De azért bizakodóak vagyunk. Megyek, és örültem a találkozásnak - Réka az ajtóig kísérte, majd amikor egyedül maradt és visszafordult a szobájába, összecsapta a kezét: - Istenem! Miért bántasz? Mit vétettem?  Senkim sincs! - lezuhant a heverőre és hangos zokogásban tört ki.

 

 

 

13

 

    Réka, vasárnap, amikor Bella lakására indult, ahol Gáspár születésnapját készültek ünnepelni, az ajtóban összefutott Rolanddal, aki a barátnőjével jött hazafelé.

  - Szia, Réka! Hová sietsz? - kérdezte Roland, majd bemutatta a kislányt Rékának. Kezet fogott a két lány, majd Réka gyorsan válaszolt.

  - Vendégségbe.  Tényleg sietek, mert még lekésem az ebédet. Igaz is, akkor jössz a sí táborba?  Én tíz lányt viszek. Remélem, hogy megússzuk törés nélkül!

  - Persze. Úgy döntöttünk, hogy Boglárka is velem jön, hívd el Gáspárt. Vagy nem akarod?

  - Nem hiszem, hogy tud síelni. De azért majd megkérdezem. Nem is rossz ötlet!  Na, sziasztok!  - elviharzott, látszott, hogy valóban nagyon siet.

    Bella és Kálmán lakásán már együtt volt a család, amikor Réka is megérkezett. Szép sorjában üdvözölt mindenkit, utoljára Gáspárt ölelte meg, miközben szemével figyelte a sarokban ülő Kinga reagálását, aki összehúzott szájjal, némán ült most. Nem köszöntek egymásnak.

   - Akkor asztalhoz! Üljetek le! Te Gáspár és Réka ide! - majd sorban hellyel kínálta őket Bella. Láthatóan el akarta kerülni a konfliktust.

  - Minden rendben? - kérdezte halkan Gáspárt, mert tudta, hogy előző este már megjött, és a hallottak után beszélni akart a lányával.

  - Igen. Azt hiszem. Majd elmondom este.

  - Na, hogy halad a dolog? - kérdezte most Kálmán, miközben Bella és Melinda tálalt.

  - Azt hiszem a jövő nyárra, vagy az ősz elejére beindulhatunk. Addigra talán az engedélyek is meglesznek majd.  A lakás pedig majdnem teljesen kész, majd be kell rendezni, de ez már inkább női dolog lesz - nézett most Rékára.

    Réka Kingára nézett, aki hirtelen megszólalt ekkor.

  - Majd besegítek én is. Nekem egyelőre csak egy szoba kell majd.

  - Jó Kinga, de ezt majd még megbeszéljük. Mondtam, hogy bővítem a házat, ha lejössz. Örülök neki, hogy így döntöttél, de akár vehetek neked egy kis lakást, és azt úgy építtetem meg neked, ahogy kívánod! Csak ne dönts elhamarkodottan - zavartan nézett a lányára, Rékára, majd a láthatóan feszült rokonaira.

  - Miért? Akkor Kinga elvállalja az orvosi rendelést? Pedig mondtam, hogy már lenne egy nő, aki szívesen lemenne, olyan veled egykorú, elvált és lakása sincs. Jól jönne neki... - nézett most szinte erőszakosan Kálmán az öccsére.

  - Jó, ez még odébb van. Majd meglátjuk… Szerintem még Kinga sem döntött komolyan… - mondta ismét zavartan Gáspár, és kitért a konkrét válasz elől.

  - Dehogynem! Tegnap apa és én megbeszéltük már a dolgot. Szívesen lemennék. Persze nem akarok rád akaszkodni apa, ha ti Rékával úgy gondoljátok… - nézett kérdőn az apjára és Rékára, kissé sunyítva.

  - Mi még erről nem beszéltünk kislányom. Az állás még nem betöltött, te még összejöhetsz Andrással vagy bárkivel, addig meggondolhatod.

  - Nem, nem gondolom meg!  Mondtam, hogy érdekel a dolog. Különben is nehéz állást találni itt Pesten…

     Réka hallgatott. Szinte érezte, hogy Gáspár vívódik mellette, Kinga pedig ellene dolgozik. Nem szólt semmit. Melindával összenézett, aki pontosan értette az elhangzottak esetleges következményeit.

  - Hát! Én a helyedben nem gondolkodnék családi vállalkozásban. Rosszul sülhet el. Szeretem a lányomat, igaz Melinda? De nem költöznék vele egybe, és nem dolgoznék vele együtt! 

  - Én nem értek veled egyet Kálmán… El lehet különölni azért egymástól.  Csak megértés, tolerancia kell…

  - Hát ez az! - nézett most nyomatékosan Gáspárra Bella - Nem könnyű, na. De beszéljünk másról! Réka? Neked hogy megy a munka? Megszoktad már az új helyet?

  - Jól érzem magam. Igen. Jó kollégák vannak, helyesek a gyerekek. Persze van egy-két nehezen beilleszkedő kamasz… De hát elbírok velük… Az én órám arra való, hogy megmozgassam őket, kedvvel sportoljanak, ne legyen lusta nemzedék. Fontos az egészség szempontjából is. Tényleg, Gáspár! Még nem is mondtam. Szilveszterkor megyünk Ausztriába síelni egy kollégával és tíz-tíz gyerekkel, nincs kedved jönni?

   Gáspár meglepetten nézett Rékára. Letette a villáját a tányérra, majd elmosolyogta magát.

  - Nem tudok síelni. Ez kimaradt az életemből.

  - Az nem baj! Azért eljöhetnél! - nézett rá kedvesen Réka.

  - Majd megbeszéljük! - Gáspár kezébe vette a poharát - Akkor igyunk!

    Kálmán felállt, ünnepi köszöntőt mondott. Ebéd után, miután a nők leszedték az asztalt, mindahányan összegyűltek, és egy nagy tortával köszöntötték Gáspárt, aki láthatóan meghatódott. Lánya ölelte át először, majd Réka maradt utoljára. Halkan kívánt neki minden szépet, egy kis dobozt adott át neki, Gáspár melegen ölelte magához. Melinda csak nézte őket és időnként Kingát figyelte. Látta a lány szemében a még mindig ott ülő gyűlöletet. Arra gondolt, hogy Gáspár semmit nem ért a lánya és Réka viszonyából. Szőnyeg alá söpri a fennálló problémát. Azt gondolta, így nem lesz hosszú életű ez a jól induló kapcsolat. Sajnálat volt benne.

    Kora délután Réka felállt és indulni készült. Elnézést kért, fejfájásra, fáradtságra panaszkodott, de mindenki tudta, hogy miért akar elmenni. Gáspár Kingával beszélgetett a sarokban, amikor hallotta, hogy Réka indulni készül.

  - Hát nem vársz meg? - nézett körbe zavartan, majd hirtelen eldöntötte -  Akkor én is megyek veled.

  - Menjetek csak! Nem marasztallak benneteket, hadd pihenjen le otthon Réka, ha nem jól érzi magát. Te meg Gáspár vigyázz rá! - tette hozzá Bella és közben Kálmánra nézett, aki szinte megerősítette Bella mondatait.

  - De Apa! A szülinapod van! Réka majd eltalál haza egyedül is. Nem igaz? Nem kislány már! - szólt Kinga szinte gonoszul, és reménykedve az apjára nézett, aki odament hozzá, a fülébe súgott valamit, majd elköszönt és Réka után ment, aki már az előszobában volt. Beszálltak Gáspár kocsijába, majd indultak. Ahogy megérkeztek, levetették a kabátjukat, Réka leült a kanapéra. Gáspár mellé ült, aki ekkor elővette a kis dobozt, egy mágneses, férfiaknak való karperec volt benne.

  - Nahát, köszönöm. Fel is teszem. Talán tényleg használ majd. Sokat fáj a csuklóm - nézett Rékára és magához ölelte, megcsókolták egymást. Réka hirtelen vetkőzni kezdett, nem tudott uralkodni magán. Pedig nem így akarta. Már egy hete vágyakozott Gáspár után, de a férfi sem volt ura magának. Később szétdobált holmijukat szedte össze Réka, majd mosolyogva kérdezte Gáspártól.

  - Na, mi volt a legszebb születésnapi ajándék?

   Gáspár is felkelt a kanapéról, felvette nadrágját, majd odament a lányhoz, átölelte és a fülébe súgta.

  - Ez.  Ami most történt. Te mindig tudsz valami meglepetést.

  - Éhes vagy? Készítek néhány szendvicset.

  - Úgy tele ettem magam délben… Csak keveset, jó?

    Réka egy tálcára tette maguknak a kis szendvicseket, teát készített mellé, majd egymás mellé kucorodva ettek.

  - Nos, akkor jössz velem síelni?

  - Mikor indultok és hogy?

  - Harmincadikán… Tudod az a kolléga, aki itt lakik , azzal megyünk, és a barátnője is jön. És, ha a szilvesztert velem akarod tölteni, akkor…

  - Hány nap?

  - Tíz. Sok?

  - Hát, nem is tudom… De, mit csinálok majd én ott? - elgondolkodva nézett a lányra és a vállát húzogatta.

  - De nagyon nehézkes vagy! Megtanulhatsz  síelni, vagy csak ott leszel nekem… Majd meglátod milyen jó dolog! Még sose üdültél télen a hegyekben?

  - Csak egyszer nagyon régen, amikor még fiatal voltam…

  - Akkor itt az ideje!  Még nem meséltél a fiatalságodról! Engem érdekelne! - felállt, hogy összepakolja a tálcákat, majd elmosogatott gyorsan.

  - Na, majd eldöntöm. A fiatalságom? Az már a múlt. De nekem most ez a fiatalság Réka, ez, ami most van…- Gáspár is felállt és a konyhában tevékenykedő Réka felé indult.

  - Tudom Gáspár. És ez nekem jó. Visszatérve a síelésre.  Nem akarod az első szilvesztert velem tölteni? Mert, ha igen, akkor velem kell jönnöd.

  - Dehogynem… Csak, hogy én meg lent, a faluban terveztem volna.

  - Sajnos nekem mennem kell.  Munkaköri dolog.  És a karácsonyról mi az elképelésed?

  - Arra gondoltam, hogy lemegyünk a falumba előtte, és akkor ott is maradnánk. Azaz felszentelnénk a házat.

  - Kinga is jönne? - fordult hirtelen Gáspár felé.

  - Hát… Hagyjam magára? Most, hogy szakított a fiújával is…

  - Nahát, nem! - nézett rá Réka keserűen - Erre nem vágyom. Nem tudok vele együtt lenni. Sajnálom! Akkor te ott ünnepelsz, én meg itthon, magamban.

  - Réka! Döntés elé állítasz?

  - Én nem. A lányod állít döntés elé. És hadd kérdezzem meg, de gyere, üljünk már vissza! Bár nem akartam elrontani a születésnapod… Tényleg komolyan gondolod, hogy lemegy veled? És ott lakik abban a házban?

  - Baj lenne? Ennyire utálod te is?

  - Miért? Nem veszed észre a játszmáját? Szét akar választani bennünket!

  - Réka! Már neked is üldözési mániád van. Majd megbékél. Miért ne dolgozhatna ott? Jó, majd veszek neki egy kis házat, ott a közelben van éppen egy eladó kis ház, potom áron.  Felújítom neki. Azt látom, hogy te semmiképpen nem akarsz egy fedél alatt élni vele.

  - Én? Hát nem is! De talán még egy faluban sem! - de erről majd máskor!

  - Jól van. - sóhajtott egy nagyot most Gáspár. Mindketten keserű szájízzel feküdtek este egymás mellett, sokáig forgolódtak, nehezen aludtak el.

    Eljött a karácsony. Réka nagyon készülődött. Meg akarta lepni Gáspárt főzési tudományával. Úgy beszélték meg, hogy négy óra körül jön hozzá, előtte a lányával együtt elmegy a testvéréhez, de csak egy-két órára.

     Addigra Réka szinte mindennel elkészült. Szépen feldíszített karácsonyfa állt a sarokban, alatta a becsomagolt ajándék Gáspárnak.  Két személyre szépen terített asztal várta őket. Átöltözött ünnepi ruhába és izgatottan várta Gáspárt. Hallotta, amint a zárban csörög a kulcs, gyertyát gyújtott, halk zene szólt, leült a fotelba, és amikor meglátta a Gáspár mögött besétáló Kingát, felállt és kérdőn nézett a férfira.

  - Hoztam egy vendéget is. Remélem nem baj! A szeretet napján… Talán itt azt alkalom, hogy… Csak egy kis rövid időre… - motyogta halkan a férfi. Kinga előre jött, a kezét nyújtotta volna Réka felé, aki hirtelen megszólalt.

  - Erről nem volt szó. Bocsássatok meg! - hirtelen elfordult, majdnem sírva fakadt, de aztán úgy döntött, hogy viselkedni fog, mégpedig Gáspár kedvéért. Hirtelen visszafordult.

  - Nem nyújtom a kezem Kinga. Ne haragudj, de ha már itt vagy, akkor…

  - Apa kérte… És én azt gondoltam, ha úgyis egybe keltek majd… - Réka érezte Kinga hangjában az álságot, arra gondolt, Gáspár ezt talán, észre sem veszi.

  - Hát azért barátnők nem leszünk. Igazad van, ha már itt vagy, ne rontsuk el a szeretet ünnepét… Hozok még egy terítéket. Addig foglaljatok helyet.

  - Látod Kinga! Mondtam, hogy Réka nem olyan, amilyennek te gondoltad - mondta közben halkan a lányának - Gyere, tegyük a fa alá a mi ajándékunkat is.

    Réka miközben felrakta a harmadik terítéket, begyújtott a sütőben, arra gondolt, hogy ez nem fog működni. Mélységes csalódást érzett. De magába fojtotta most minden rossz gondolatát. Vacsoráztak, Kinga édeskésen dicsérte konyhai erényeit, majd átadták egymásnak az ajándékokat. A kávézás után Kinga felállt, megköszönte a vendéglátást és elköszönt egykori barátnőjétől. Gáspár kocsival hazavitte, majd amikor visszajött, magába zuhanva találta a karácsonyfa előtt ülő Rékát. Mellé ült a szőnyegre.

  - Mi a baj? Látod, hogy nem történt semmi rossz és most már egyedül vagyunk. Ne haragudj édes Réka! Veled szeretnék élni és ehhez kellett ez a délután… Majd lassan megoldódik minden… Tessék! Ezt nem akartam Kinga előtt, ez még a tied…- egy kis dobozt nyújtott át Rékának, aki kisírt szemmel Gáspárra nézett, majd kinyitotta a dobozt. Egy kis vékony brill gyűrű volt benne. Felhúzta az ujjára.

  - Szép. Nagyon szép. De… - Gáspár ekkor Réka szájára tette két ujját, majd másik dobozt vett elő a zsebéből, és kinyitotta. Az egyik a tied, a másik az enyém, ha te is úgy akarod.

    Réka csak nézte a két karikagyűrűt, de nem nyúlt hozzá. Felállt és Gáspár legnagyobb meglepetésére elég keményen megkérdezte.

  - Azt gondolod most, hogy te mindent jól intéztél?

  - Nem értelek! - állt fel sértetten Gáspár - Te nem így gondoltad? Te nem akarsz a feleségem lenni?

     Réka elnézte Gáspár döbbent és elszomorodott, kissé sértődött arcát, majd megsajnálva odalépett hozzá - Csukd be ezt a dobozt. Még nem döntöttem. Ne hamarkodjuk el! Tedd el!

  - De hát mi a gond? Kinga? A lányommal megbeszéltem, hogy nem lakunk együtt.  Nézd! Tele van kisebbségi érzéssel, nem olyan szép, mint te, de okos, nagyon is okos. Hiszen mindig színtiszta ötösre vizsgázik. Rossz természete van, tudom, de azért nem olyan gonosz, amilyennek hiszed… Féltékeny rád...

  - Erről nem vagyok meggyőződve. De végül is a lányod… Belőled is van - mondta elgondolkodva Réka - Nem lakunk együtt persze, csak ott lesz közöttünk. Ne szólj! Tudom, hogy te másképp éled meg a dolgokat, a lányod is másképp éli meg, és én is. Ezt kellene rendeznünk, de nem akar menni. Senki nem változik meg.

  - Réka ne beszélj mellé! Ez nem lehet ok. Ezt én nem értem. A lányom az a lányom marad. Te pedig kellesz nekem! És ezt ő is megértette. Talán inkább azt gondolod, hogy nem tudsz velem élni, vagy nem akarsz leköltözni falura?

  - Úgy látom, te nem tudsz a lányod nélkül meglenni. Felnőtt nő. Ha normális, akkor nem viselkedik úgy, ahogy viselkedik, akkor nem akar elidegeníteni tőled. Márpedig azt teszi.

  - De nem! Réka én beszélgettem vele. Féltékeny rád az igaz, de hát megértette, hogy ettől még én szeretem. Félt engem, hogy te esetleg elhagysz majd.  Rá akart beszélni házassági előszerződésre is, ez is igaz. De persze ezt én nem akarom. Bízom benned! És ami az enyém, az a tied is lesz.  Gyere! Ülj ide mellém! - Réka hozzábújt, nem is válaszolt. Csak hallgatta Gáspár szónoklatát - Soha nőt így nem szerettem, mint téged!  Tudom, hogy egyedül vagy te is, mint a lányom…

  - Én más vagyok, mint a lányod Gáspár! Ne keverd össze a dolgokat! Egészségesebb lenne külön élni, nélküle élni! - Réka felállt és járkálni kezdett.

  - Most mit csináljak?  Akkor mit akarsz? Én igyekszem megtenni mindent, amit ilyen esetben meg lehet. Hidd el, hogy koromnál fogva azért tapasztaltabb és bölcsebb vagyok, mint te vagy Kinga. Tudom, hogy megbékéltek majd, ha nem is az elején. Lehet, hogy nem fogjátok imádni egymást, de hát nem is kell. Te csak engem szeress! - nézett Rékára kérőn Gáspár.

    - Én mondjam meg, hogy mit tegyél? Ki vagyok én? Milyen jogon kérjem tőled, hogy Kinga ne éljen közöttünk. Nem akarom. Hiába vagy te bölcsebb, nekem meg ösztönös és szerintem jó megérzéseim vannak. Tudom, hogy gyűlöl, és, ha gyerekeink lennének majd, csak még pocsékabb lenne a helyzet. A falu kicsi. Összeköti jobban az embereket. És Kinga ott egyedül lesz. Hát nem érted? Kidobta a fiúját, csak, hogy veled jöhessen, hogy engem kizárjon!

  - Azt hiszem értelek. Illetve csak félig értelek… De hát én nem tudom eldobni a lányomat!

  - Nem kértem ezt tőled. Egészen másról van szó. De úgy látszik nem érted. Kinga felnőtt nő, találna magának munkát Pesten is. Meglátogathatnád. Élné ő is a külön életét. Sokkal, de sokkal szerencsésebb lenne!

  - Ezt én nem tudom vállalni Réka. Nem mondhatom neki, hogy lányom, az orvosi állás másé.

  - Nem? Miért? Nem történne semmi. Hiszen eredetileg, amikor még nem voltam a barátnőd esze ágában sem volt oda lemenni. Ő maga mondta, akkor azon a nyári vacsorán… Lehet, hogy most megsértődne, mindenféle harag lenne benne, de elmúlna, hidd el! Neki is jobb lenne. Hol talál majd ott magának partnert? Vagy azt akarod, hogy egyedül élje le az életét?  De úgy látom, te ezt nem vállalod.

  - Nem tudom… Lehet, hogy igazad van… Csak emiatt?   - mondta most Gáspár, erősen gondolkodóba esett és hangján hallatszott, hogy tele van kétségbeeséssel - Akkor adj időt nekem!

  - Nem mondtam, hogy nem adok. És nem válaszút elé akarlak állítani, de hidd el, hogy az a helyes, amit most én mondok. Gondolkodj el a dolgokon…- Réka visszaült hozzá és átölelte - Ne rontsuk el a karácsonyt! Azért köszönöm ezt a szép gyűrűt. A másik kettőt pedig tedd el. Ha nagyon akarják ezek a gyűrűk, előbb-utóbb az ujjunkra kerülnek majd! Arra válaszolj, hogy jössz-e velem síelni?

    Gáspár átölelte Rékát, bólintott a kérdésére, Réka pedig beszélni kezdett. Úgy érezte, hogy megkönnyebbült. Végre őszintén tisztázhatta Gáspárral a gondolatait, elmondhatta aggályait. Tulajdonképpen boldognak érezte magát, hogy Gáspár a feleségének szeretné.

  - Azért örülök neked. És jó veled Gáspár. Melletted mindig megnyugszom. Tudod, amióta a szüleim meghaltak, olyan magányosnak éreztem magam. Szinte mindenem megvan, csak az emberi kötődéseimmel volt mindig bajom. Talán ösztönösen éreztem, hogy eldobott csecsemő voltam. Talán ezért keresgéltem mindig. A szüleim jó emberek voltak… Csak hát én sokkal nyitottabban, szabadabban képzeltem az életemet, mint ahogy ők éltek. És veled talán úgy élhetek majd… Bár neked annyi elfoglaltságod van! Mondd, ha te építészként végeztél, nem hiányzik az alkotó, a kreatív munka? Egy építész az én elképzelésem szerint alkotóművész. És te most messze vagy ettől, ahogy látom. Félre ne érts! Nem becsülöm le a mostani tevékenységedet…

  - Milyen furcsa gondolatok járnak az agyadban. Egészen zavarba jöttem - Rékára nézett, aki most felállt, és elindult a konyhapult felé.

  - Várj! Hozok egy kis édességet és valami kis innivalót. Azt hiszem, még nem beszélgettünk ilyen őszintén, és úgy érzem, neked is van mondanivalód! - süteményeket pakolt az asztalra, kistányért, bort töltött maguknak, majd visszaült Gáspár mellé - Nos! Folytasd!

  - Tudod én abból a kis faluból indultam, ahol beléd szerettem a nyáron. A bátyámmal nehéz utat jártunk be, szorgalmasak és jó gyerekek voltunk. Apám azt mondogatta mindig, tanuljatok fiaim, mert a tudást nem veheti el senki. Ez lebegett mindig a szemem előtt. Igaza lett.  Nem kaptam lehetőséget építészként, hogy hírnevem legyen, hiszen ez sem olyan egyszerű… De azért az öcsémmel, aki belső tervező és restaurátor lett, sok műemlék felújítást végeztünk, de erről majd még külön mesélek neked. Aztán én korán nősültem, kellett a pénz is, ahogy Kinga nőtt. Mindent meg akartam adni nekik. Azt hiszem ez sikerült is. Hogy miért vágtam bele aztán a vállalkozásba? Leginkább ezért. Ez is alkotó munka valahol. És igyekszünk Kálmánnal a legjobbak lenni.

  - De hát hogyan jutott eszedbe egy idősek otthona felépítése? Egyébként azt hiszem nagyon szép az elképzelésed. Nagyon modern és mégis olyan otthonos otthon lesz, amit eddig láttam belőle… A lakásunk pedig nagyon eredeti. Azt hiszem tehetséges ember vagy…

  - Jól esik, amit mondasz Réka! - elmosolyogta magát, kezébe vett egy kistányért és jó ízűen evett a süteményből  - Te sütötted vagy hoztad valahonnan?

  - Ne sértegess! - korholta Gáspárt a lány - Én sütöttem. Nem nézted ki belőlem mi? És a vacsora ízlett? Még nem is mondtad…

  - Látod, milyen vagyok? Nem mondtam, de nagyon finom volt! Amúgy meg nem néztem ki belőled! De hát annál jobban örülök, hogy még főzni is tudsz. De folytatom. Tudod, amikor apám egyedül maradt, édesanyám halála után jó pár évvel, nagyon elesett lett, aztán a végén már fel kellett vinni magunkhoz. Marianna nagyon leterhelt lett, de nem találtam neki elfogadható otthont, így aztán…. Na, és akkor jutott eszembe, hogy ott a faluban a környéken egyre több az idős, elesett ember, és hát Kálmánnal összedugtuk a fejünket. Tudom, hogy sikerülni fog, már most van rá húsz jelentkező család, egy kis marketinggel, idővel biztosan telt házas lesz. Száz főre tervezem. Csak kétágyas szobákat hozok létre, aztán aki egyedül akar lakni, annak majd rá kell fizetni egy bizonyos összeget… Aztán a falu lakóinak is teremtek ezzel munkalehetőséget. Hiszen kell úgy harminc-harmincöt fős személyzet… Kálmán már szerzett egy jó gazdasági szakembert, egy nő a szomszéd községből. Ott volt könyvelő a téeszben, amikor még volt téesz. Egy nagyon becsületes, tip-top nő.  Azt gondoltam ezt csak el tudom vezetni, de ha akarsz, te is besegíthetsz valamiben.

  - Fogalmam sincs, hogy miben. Esetleg otthont teremtek neked, taníthatok majd ott valahol. Talán gyógytornát tudnék tartani az arra rászorulóknak és olyanoknak, akiknél még hasznos lehet.

 - Csak hallgatlak Réka. Jobbnál jobb ötleteid vannak! Látom, hogy nem egyedül kell majd kínlódnom, és ez jó. Tudod, nagyon leterhelt vagyok, erről nem beszéltem neked, de sok izgalommal és sok odafigyeléssel jár ez az egész. Néha nagyon fáradt vagyok. De nem akarlak ezzel terhelni.  És akkor még a lányom is idegesít…

  - Ne haragudj! - simogatta meg a férfit - Sejtem, hogy mit élsz át. Én pedig itt nyafogok neked a Kinga ügyben. Látod, jót tesz majd neked egy kis hegyi kikapcsolódás, még akkor is, ha csak pihensz.

  - Megértelek. Ne félj! De csak öt napra tudok kimenni. Remélem, nem baj? Veletek indulok harmincadikán és akkor én negyedikén, vagy ötödikén vissza kell, hogy jöjjek. Van egy megbízásunk Kálmánnal. Múzeum felújításra, méghozzá nagy pénzt hozó. Hatodikán kell megjelennem a megbeszélésen.  Nem baj?  Jó lesz? 

  - Öt nap. Csak öt? Na, az is jó! - Réka belenézett Gáspár barnás zöld szemébe, nézte a férfi itt-ott mélyülő ráncait, megsimogatta az arcát, megcsókolta, majd halkan, szemét lesütve kérlelte - Tudod mit? Hozd ide a gyűrűket és húzzuk egymás ujjára! Bár ezt templomban szokták, de mi megtehetjük most csak úgy...

    Gáspár meglepve, de örömmel állt fel, hogy odamenjen a zakójához és kivegye belőle a kis dobozt. Visszaült Réka mellé, kinyitotta a kék bársony díszdobozt, kivették belőle a gyűrűket és eljegyezték egymást. Majd, szótlanul felálltak. Réka forró testével a férfihoz simult.

 

14

 

    Bérelt busszal indult a csoport, de Gáspár és Réka külön utazott Gáspár kocsijával. Roland és Réka szervezte a sí tábort. Ők voltak a kísérő tanárok, de velük tartott két önként jelentkezett szülő is.  Húsz vegyes korú diákkal mentek. 

    Korán reggel indultak harmincadikán. Annaberg volt az úti cél. Változatos és nagy kiterjedésű sípályák voltak ott, és közel volt Mariazellhez is. Réka már ismerte a helyet, egyszer már volt itt egy tanuló csoporttal. Igaz, hogy nem síelni voltak. Akkor kora ősz volt és szintén tanulmányi kiránduláson vett részt. Bejárták az egész környéket. Így ismerte meg Annaberget is. Beleszerelmesedett a szurdokvilágba, a hegyek alatt folyó sebes és zuhatagos, vízeséses patakokba, végig túrázta akkor az Ötschergrabent is. Eltökélte, ha egyszer sí táborba kell mennie a gyerekekkel, majd idehozza őket.

     Gáspár elgyönyörködött a hófedte magas hegycsúcsokban, miközben figyelmesen vezetett a szerpentines, egyre jobban emelkedő úton.

  - Hány méter magasan vagyunk? - nézett ki az ablakon.

  - Ez olyan nyolcszáz körül lehet, kábé ezernégyszáz méterre megyünk és felettünk ott lesz majd a jó öreg Ötscher, a maga ezernyolcszázkilencvenhárom méter magasságával. Az Ötscher Nemzeti parkjában egy kis hegyi faluban tudtunk szállást foglalni, ez volt a legolcsóbb. A gyerekek öt ágyas szobákban lesznek, mi pedig kétágyasban, mint ahogy a szülők is. És persze Roland is a barátnőjével. Magyar konyhája van, és a személyzete is magyar. Bár a tussolók és a mellékhelyiségek a folyosón vannak, de azért nem baj, remélem! Viszont félpanziós ellátást kértünk - mosolygott Gáspárra a lány, és az arcához hajolva megcsókolta. 

  - Ez egész kellemesen hangzik. Szerintem jó lesz minden. Lehet, hogy kipróbálom a síelést. Legfeljebb kiröhögnek majd…  A sípálya is ott lesz?

  - Ugyan Gáspár! Ne legyél ilyen! Más is van, aki itt tanul meg síelni… És nem csak gyerekek… Különben is. Kit érdekel? A sípálya? Nem egészen ott van, de nincs messze. Annabergnek nagyon jó a síterepe, több nehézségi fokozatú sípályája van, és remek felvonói vannak. Nagyon jó a liftrendszere és nem kell órákat várakozni. De majd meglátod. És együtt fogunk szilveszterezni! - súgta Gáspár fülébe, aki jól érezte, hogy ettől a gondolattól nagyon boldog volt Réka.

    Ebédre már megérkeztek. Réka betessékelte Gáspárt a szobájukba, ledobta nagy sporttáskáját, majd elviharzott, hogy elintézze a szálláson a bejelentkezést, a növendékekkel foglalkozott, majd csak utána ment vissza a szobájukba. Gáspár kipakolt, még Réka holmiját is szépen kirakta egy asztalra.

  - Na, itt vagyok! - jött be a szobába kis idő után - Kösz, hogy kipakoltál. Milyen rendes vagy! Nézzük meg a mosdót, kezet mosunk és mehetünk is ebédelni, aztán utána irány a sípálya! Vagy? Fáradt vagy? Maradhatsz, ha akarsz.

  - Nem, nem!  - mondta jókedvűen Gáspár - kedvem van botladozni. Újra fiatalnak érzem magam! Csak segíts majd először, aztán utána magamra hagyhatsz.

    Réka örült, hogy Gáspár így állt a dologhoz. Egészen gyermekesnek látta most maga mellett. Másnap már Rékával a legkisebb pályán ügyesen siklott, néha felbukott, Réka ilyenkor felsegítette, és lelkesen tanítgatta.

  - Te nem most vagy először síléccel! Mit hazudtál? - kérdezte tőle Réka az egyik alkalommal.

  - Jó. Voltam valamikor régen, egyszer. De az már száz éve volt. Nekem most újra kellett tanulnom.  Azért te menjél csak a gyerekeiddel is. Ne, hogy baj legyen belőle.

  - Jó. De nehogy összetörd magad! Este veled szeretnék éjfélkor koccintani, mert buli is lesz ám itt! A gyerekek is nagyon készülnek.

  - Nagyon jól neveltek. Ők is jöhetnek szilveszterezni?

  - Miért ne? Nem olyan picik! És tudom, hogy még kialakulóban lévő szerelmespár is van… - nevetett hozzá Réka.

  -  Szép. Nincs is szebb a diákszerelemnél, az első szerelemnél…- sóhajtott most Gáspár.

  - No csak! Látom, neked is van kire emlékezned! Majd este kikérdezlek! Én átmegyek most egy másik pályára! - Réka hirtelen elhúzott tőle, feltette szemére a síszemüvegét és már nem látta Gáspár.   Réka lesiklott, majd visszaült egy kétszemélyes felvonóba, ahol egy szürke sísapkás, fekete napszemüveges, napbarnított fiatal férfi mellé került, aki bólintva köszönt neki. Réka visszamosolygott rá. Hamarosan felértek, kiszállásnál a férfi udvariasan előre engedte, majd ő a lányaihoz ment, akik már várták. Mindegyik lány jól síelt. Egy kilenc kilóméteres terepet választottak. Együtt indultak. Már félúton jártak, amikor észrevette, hogy a felvonóban lévő fiatal férfi siklott el mellette. Réka ekkor hirtelen lassított, a férfi után nézett, aztán a lányokat figyelte, de látta, hogy nincs semmi baj. Élvezte a csípős, friss levegőt, a szikrázó napsütést és szinte önfeledt örömmel vette a kanyarokat.

    Este aztán jól esett mindkettőjüknek a meleg zuhany.  Majd átöltözve lementek az étterembe a vacsorához. Réka még körbejárta a diákjait, váltott néhány szót a szülőkkel, majd visszaült Gáspárhoz. Kétszemélyes asztalt kaptak. Roland lépett melléjük.

  - Csak egy pillanatra jövök hozzátok. Hogy érzitek magatokat? Minden rendben?  Láttam Gáspár, hogy óvatos vagy, de egész jól megy már. Ahhoz képest, hogy állítólag nem tudsz síelni… Hát nem úgy láttam…

  - Egyszer, nagyon régen síeltem, csak hát az idő közben eljárt felettem  - nézett most magyarázkodva Gáspár a fiúra.

  - Aha. Így már értem.  És te hogy érzed magad Réka? Szerintem ezt a csoportot jól összehoztuk… Nagyon rendes társaság, nem kell félnünk, hogy bármi botrány vagy egyéb történjen… Csak azt akartam kérdezni, hogy akkor minden marad úgy, ahogy megegyeztünk?

  - Igen. Alkoholt nem ihatnak, táncolhatnak, és éjjel egyig maradhatnak. De hol van Boglárka? És miért nem ülünk együtt? Nem is tudom, de úgy elkülönítettek bennünket, mintha valami nászutas pár lennénk? De lehet, hogy azok vagyunk! - elnevette magát, Roland és Gáspár is elmosolyogták magukat, majd Roland egy asztal felé mutatott, ahol a barátnője ült. Réka kicsit kihúzta magát, integetett Boglárkának és akkor látta, hogy az ő asztaluknál ül egy szürke garbóba öltözött, barna göndör hajú fiatal férfi, aki most felemelte a fejét, majd mosolyogva intett ő is Réka felé.

  - Ő kicsoda? Aki veletek ül. Nem ismerem, de integet, illetve, mintha már láttam volna… - hirtelen eszébe jutott a szürke sísapkás férfi, akivel egy liftben utazott ma délután.

   - Egy fotós srác Pestről. Nem tudom, hogy került ide, még nem sokat beszélgettünk, de úgy látom, egyedül tengeti az életét… De megyek akkor. Majd én figyelek a gyerekekre, ti csak szórakozzatok!

   Gáspár és Réka is utána nézett, Gáspár láthatóan szemével kutatta Rolandék asztalát, majd Rékára nézett.

  - Megismerkedtél azzal a sráccal?

  - Én? Dehogy. Csak együtt ültem vele a liftben… Miért? Csak nem féltesz tőle?

  - Nem, dehogy. Csak annyira bámul téged. Biztosan tetszel neki… Hát mit gondoljak? - mondta kicsit akadozva Gáspár. De ekkor már hozták nekik a vacsorát és a halk duruzsoló beszédhang, edénycsörgés közepette, egy kis idő után válaszolt csak Réka.

  - Szeretném, ha nem tennéd tönkre az életünket felesleges féltékenységgel. Jóképű fiú, fiatal is, de nekem semmi közöm nincs hozzá. Nekem hozzád van közöm, mégpedig sok. Szeretlek és ennyi. Most pedig jó étvágyat!

   Gáspár is jó étvágyat kívánt, kényelmetlenül érezte egy pillanatra magát, hogy feltört benne a féltékenység, aztán megnyugodott. Gáspár a negyedik napon már elmerészkedett Rékával egy közepes pályára, ahol egyszer felbukott, Réka lehuppant mellé és együtt gurultak egymást átölelve a hóban. Esténként egy-két pohár vörösbor után jól esett nekik szerelemben élni, és csak egymásnak lenni.

     Az ötödik napon aztán nehezen vettek búcsút egymástól. Csak álltak az autó mellett, szorosan átölelve egymást, Gáspár elnézte a lány kipirult arcát, csillogó fekete szemét. Ismét magához ölelte és hosszan megcsókolta.

  - Nagyon fogsz hiányozni! Nagyon jó volt veled! Jó volt itt! Örülök, hogy eljöttem. Indulok! És vigyázz magadra. Épségben gyere haza! Finom vacsorával foglak várni! És ne felejtsd, szeretlek! - beült a kocsiba és indulni akart, de Réka, még kinyitotta a kocsi ajtaját.

  - Gyere vissza Gáspár! Szeretnélek még egyszer megölelni! - Gáspár kiszállt a kocsiból és úgy hallgatta Rékát - És elmondani, hogy, hogy… Engem még így soha senki nem szeretett és azt hiszem, én sem szerettem így senkit… Igazán, igazán boldog voltam! Ezt el kellett még mondanom! Vigyázz nagyon magadra! - még egyszer átölelték egymást és most már szó nélkül váltak el egymástól.  Réka hosszan integetett Gáspár után, majd lassan visszafordult és a szemét törölgette, úgy elérzékenyedett.

   Este nem akart egyedül ülni az asztalnál, átment Roland asztalához. Bemutatkozott a barna, göndör hajú fiúnak is, jókedvűen beszélgettek, majd vacsora után a gyerekekkel körbe ültek egy nagy asztalt, és társasjátékokat játszottak. Réka úgy éjfél körül felállt és elköszönt. Roland, a barátnője és a mellettük ülő fiú, akit Bálintnak hívtak, még ott maradt. Nagyon belemerültek a játékba. Láthatóan mindenki jól érezte magát. Majd Bálint egy idő után kicsit közelebb hajolt Rolandhoz és megkérdezte tőle.

  - Réka férje hol van? - kérdezte.

  - Réka férje? Még nem a férje, csak a barátja. Visszautazott. Jól menő vállalkozó, építész, de jó fej. Igaz, hogy jóval idősebb Rékánál, de…

  - Komoly a kapcsolatuk ezek szerint - nézett rá a fiú és látszott, hogy nem véletlenül érdeklődik Rékáról.

  - Igen. Az. De miért kérdezed? Teszik a lány? - kérdezte tőle most kíváncsiskodva Roland, de a választ meg sem várta - Nincs esélyed, ha utazni akarsz rá. Nagyon szerelmes. És a férjjelölt, úgy tudom, hogy eljegyezte Rékát éppen most karácsonykor, imádja a lányt.  Anyagilag meg mindent megad neki, amit te el sem képzelsz.

  - Hát, azért nem minden az anyagiak… Én tudom…

  - Miért? Te is jól állsz? Jól keresel annál a bulvár lapnál?

  - Hát nem éppen, de másból élek. Tudod, van egy kávézóm… - látta, hogy Roland nagy szemeket mereszt rá - Nem hitted volna, ugye? Olyan jól eleresztett fiú lettem az egyetem után… Nem mentem tanárnak, pedig az ELTÉN végeztem, igaz már régen. Tudod a kedves apám szintén jó anyagiak között él… Autókkal kereskedik… Én pedig a kávézót próbáltam ki azzal a tőkével, amit adott az egyetem elvégzése után. De engem a fotózás érdekel. Szoktam pályázatokon is részt venni. Harmadik helyezésem már volt… És te hogy bírod ezt a kemény strapát olyan kevés pénzért?

  - Hogy bírom? Majd, ha nem lennének tehetős szüleid, akkor te is bírnád… Hány éves vagy?

  - Harminckettő. Miért?

  - És feleséged, barátnőd…  Hogy, hogy egyedül vagy?

  - Mert a barátnőm eltörte a lábát, elcsúszott… Hát ezért.

  - Amúgy Réka kedves lány, ott lakik, ahol én. Ő szerezte az albérletem, neki meg ott van a lakása.

  - Egyedül él? Illetve a szüleivel? - kérdezte most érdeklődve Bálint.

  - Nem. Egyedül. A szülei meghaltak. Csak Gáspár van sokszor nála. Valahol vidéken, valami idősek otthonát épít, és oda akar majd Rékával költözni. Adok egy névjegykártyát.

  - Kösz - átvette a kártyát, majd ő is átnyújtotta a sajátját, azzal felállt, elköszönt és felment a szobájába ő is.

   Másnap Réka már korán felkelt, lement az étterembe. Csendesen szemlélődött, várta a reggelijét. Bálint ült le hozzá váratlanul. Csak néhányan voltak még az ebédlőben.

  -  Jó reggelt! - ült az asztalához Bálint.

  -  Jó reggelt! Hogy, hogy ilyen korán?

  -  Nem tudtam aludni, ahogy látom te sem. Vagy korán kelő vagy? És miért egyedül? - nézett a lányra kérdőn.

  - Nem vagyok túl korán kelő.  Illetve, megszoktam a reggeli kelést, mivel többször van első órám is… A páromra gondolsz? Előbb haza kellett utaznia. Jössz síelni? - kérdezte aztán.

  - Azt hiszem majd délután. Fotózni szeretnék! Egyébként készítettem rólad és a párodról is néhány fotót, majd odaadom. Ha készen lesz felhívlak, persze ehhez kellene a telefonszámod. Amúgy meg itt a névjegykártyám.

    Réka átvette a névjegykártyát, majd csak ezután válaszolt.

  - Ha van nálad toll és papír, megmondom a telefonszámomat, és felírhatod - a fiú elővett egy tollat és a papírszalvétára felírta Réka telefonszámát.

  - Te profi fotós vagy, vagy csak hobbyból fotózol?  - kérdezte tőle érdeklődve Réka.

  - Fotós vagyok egy lapnál, hogy profi? A csuda se tudja. Szeretem csinálni.  Amúgy meg német - magyar szakos tanár lennék, csak éppen nem tanítok. És van egy kávézóm a Liszt Ferenc téren… Ha egyszer arra jársz a barátoddal, nézz be hozzám! Ott a cím a kártyán…

    Réka elgondolkodva hallgatott. Azt gondolta magában elkényeztetett fiú lehet, ha már ilyen fiatalon kávézója van, de nem kérdezősködött. Kihozták a reggelit. Mindketten enni kezdtek. Majd a fiú szólalt meg hirtelen.

  - Nagyon fotogén vagy. Tudod? Jó képeket lehetne készíteni rólad. Nem akartál soha fotómodell lenni? - nézett rezzenéstelen tekintettel most a lányra.

  - Ne hozz zavarba. Művészi tornás voltam egy ideig, aztán táncoltam… De ilyen vágyaim nem voltak.  Az egy másik életforma.

  - Na, jó, nem zavarlak tovább, de ettől még fotogén maradsz. Akkor jó síelést neked!  - Bálint felállt, és a szobákhoz vezető lépcső felé indult, Réka utána nézett és elgondolkodott. Még a szemöldökét is felhúzta. Bálint pedig csak a lány fekete szemét látta, karcsú alakját, hosszú combját. Már az első napon kiszúrta magának és sajnálkozva látta, ahogy egy másik férfival van, akivel láthatóan jól érzi magát. Réka is felkelt, még tett-vett a szobában, felvette kabátját és elindult csak úgy sétálni egyet. Gáspárra gondolt. Elővette telefonját, felhívta, de a szám ki volt kapcsolva. Ekkor egy üzenetet küldött neki - Szeretlek! És nagyon hiányzol!

     Délelőtt a lányokkal síelt, majd valami furcsa nyugtalanság szállta meg a késő esti órákban. Nem hívta vissza Gáspár az üzenete óta, nem értette. Vacsora után ismét felhívta a számot, de még mindig nem volt bekapcsolva. Gondolkodott.  Majd felhívta Bella mobilját.

  - Szervusz, Réka … - szinte elhaló hangot hallott - Éppen most akartalak hívni...

  - Nagyon rosszul hallok… Csak nincs valami baj? - kérdezte.

  - Nem tudom, hogyan mondjam meg neked… Most tudtuk meg…

  - Mit?  Gáspárral történt valami?  - hirtelen heves szívdobogást kapott, ijedten sürgette Bellát - Mondjad!  Hát mondjad! Csak nem történt vele valami az úton?

  - Réka ülj le. És légy erős. Gáspár meghalt. Ma délután meghalt. Infarktus. Nem tudták megmenteni. Már nem tért magához.

    Réka zokogni kezdett, le-föl futkosott a szobában, szinte belekiabálta a telefonba: - Nem lehet! Nem lehet! Az nem lehet! - ledobta a telefont és vadul zokogott. Bella hiába hallózott. Egy darabig hallgatta Réka lélekszaggató zokogását, majd tehetetlenül kapcsolta ki a telefonját.

 

  15

 

   Hosszú, nagyon hosszú idő telt el, amíg Réka feldolgozta Gáspár halálát, és még azt, ami közben történt vele. A temetésen szinte rogyadozva, Kálmán támogatásával tudott csak részt venni. A családnál rendezett szokásos temetés utáni összejövetelre nem ment el, úgy érezte minden percben, hogy elájul. Ekkor döbbent rá, hogy Gáspár apa, szerető, társ, és biztonság volt az életében. És amikor a temetés után két héttel hirtelen elájult a munkahelyén és már csak a kórházban tért magához, még nagyobb trauma érte. Elvetélt. Nem tudta, hogy gyermeket várt Gáspártól, hiszen mindig tablettát szedett, és semmi jelét nem érezte a terhességének. Mint utólag megtudta, hat hetes volt a babája. Valószínűleg a lelki sokk annyira megviselte, hogy szervezete így reagált az eseményekre. Hetekig nem tért magához. Lefogyott, és szinte ereje nem volt semmihez. Otthon csak feküdt és aludt. Bella és a lánya, Melinda, gyakran felkereste. Próbáltak segíteni neki, de nem sok sikerrel. Roland, a kollégája, egyik alkalommal átadta neki a Bálint által küldött síelés közben készített fényképeket. Réka csak nézte őket szótlanul. Együttlétük minden perce felidéződött benne. Aztán később, Melinda tanácsára, hetente eljárt egy pszichiáterhez. Egy jó félév után volt abban az állapotban, hogy visszament dolgozni, ami úgy látszott valamit segített rajta. Az ősz folyamán beiratkozott egy nyelvtanfolyamra is, minden idejét igyekezett munkával vagy tanulással kitölteni. De ahányszor csak ünnep következett, magára zárta az ajtót, pedig Roland és barátnője, de Melinda is szerette volna társaságba vinni. Réka ekkor még ellenállt.  Az eltelt időben még Bellát és Kálmánt sem látogatta meg. Félt. Félt, hogy ott is Gáspárt keresi majd.

     A következő év tavaszán Melinda szerzett jegyet egy Zeneakadémiai jazz koncertre , ahová magával vitte Rékát is. Melinda eljött érte kocsival és együtt mentek az esti előadásra. Szép tavaszias idő volt. Réka lassan visszanyerte eredeti súlyát, de arca kissé megnyúlt, sápadt volt, és szeme, mintha fénytelenebb lett volna. Kitartóan hordta ujján a Gáspártól kapott brill gyűrűt, a karikagyűrűt viszont  lehúzta az ujjáról, belerakta abba a dobozba, amiből egy évvel azelőtt Gáspár kivette. Ott volt Gáspár gyűrűje is. Bella adta oda neki.

     Melindával könnyű, tavaszi nadrágkosztümbe öltöztek, az alkalomnak megfelelően. A belváros egyik utcájában letették a kocsit, és a Liszt Ferenc téren keresztül sétáltak az Akadémia felé. Réka elnézte a téren szinte egymásba nyíló kávézó teraszokat, a jó időben vidáman fecserésző embereket. Már nagyon régen nem járt erre.

  -  Micsoda nyüzsgés van itt, Melinda! Nem is tudtam, hogy ebből a térből ez lett.

  - Ha akarod, előadás után leülhetünk valahová. Mit szólsz hozzá? - nézett a lányra.

  - Majd meglátjuk. Tulajdonképpen én nem vagyok otthonos túlságosan a jazz zenében. Mit is hallunk? Legalább készíts fel! A zenét szeretem, de eddig inkább komoly zenét hallgattam és hát a nekem tetsző tánczenét, rockzenét. De az utóbbi időben szinte semmit.

  - Gitár zenét fogsz hallgatni. Egy Németországban élő magyar-cigány származású nagyon tehetséges gitárost, egy zseniális norvég bőgőst, és egy még zseniálisabb olasz dobost. Remélem, jót tesz majd neked! - mondta az utolsó szavakat nagyon óvatosan.

    Réka ránézett, belekarolt a nőbe.

  - Ne izgulj! Lassan helyre jövök. És köszönöm azt a sok jó beszélgetést, ami sokat segített nekem. Örülök, hogy Gáspár elképzelése már működik. És még annak is örülök, hogy Kinga, végül is lement és kibékült Andrással is. Úgy tudom lent élnek, és most András igazgatja. És abban a csodálatos házban élnek, ami… - hirtelen megállt és nagyot sóhajtott.

  - Igen. De ne beszélj róla, ha fáj még!  Vagy jobb, ha kimondod?

  - Hát… fáj. Tudod volt ott egy nagyon szép napom Gáspárral, amikor még csak készülőben volt a ház, de a hálószobát már berendezte. Azt hiszem, soha többet nem tudok majd férfit így szeretni.

  - Ezt nem tudtam!  - nézett rá elgondolkodva Melinda - Ezek szerint még nem tudtad elengedni. Pedig ez neki sem jó. Ha hiszel a szellemvilágban, a túlvilágban… El kell engedned! Elhiszem, hogy nagyon szeretted. Meglátod, ha nem is úgy, de képes leszel még valakit majd megszeretni, hiszen fiatal vagy Réka.

  - Lehet. Nem tudom. Félek, hogy nem - válaszolt egy kis szünet után elgondolkodva Réka - Nehezen megy az elengedés, de igyekszem. Voltam a temetőben, és elbúcsúztam tőle. Azt hiszem csak most sikerült. Na, de beszéljünk másról. Mi van édesanyádékkal? Disznó módon nem láttam már őket két hónapja, csak ígérgettem, mert azért ők is felhívnak gyakran.

  - Jól vannak. Apám azért néha le-lemegy a faluba. Besegít, ha kell… De menjünk be és üljünk le.

  - Milyen sokan vannak! - nézett körül meglepetten Réka, majd leültek a harmadik sorba. Melinda előrehajolt, és a sor szélén álló fiúnak integetett. Réka is arra nézett, és meglepetten látta, hogy Bálint az, akivel még a sí táborban találkozott össze. 

  - Te ismered ezt a fiút? - nézett Melindára.

  - Persze. A kollégám. Nálunk dolgozik. Olyan habókos művész lélek, de jó fotós. Anyagilag nagyon jól lett eleresztve…- ekkor belépett a fekete hajú gitárművész, majd követték a zenész társai. Nagy tapssal fogadta a közönség - Na ennyi. Majd később mesélek róla.  Most hallgassuk inkább őket!

    Réka még egy pillantást vetett a már fotózó Bálintra, majd elmerült hamarosan a zenében. Számára egészen új volt a ritmus, az improvizáció.  Teljesen belemerült a három művész játékába. Előadás végén lelkesen tapsolt és megköszönte Melindának, hogy elhozta, aki örömmel hallgatta Réka lelkesedését, érezte a lány felszabadultságát.

  - Veszek egy lemezt - mondta Réka előadás után - Nem baj? Megvársz? - Melindára nézett és már be is állt a sorba. Amikor a művész rápillantott, és a nevét kérdezte, hirtelen fény villant, felnézett és látta, hogy Bálint készített fotót róluk. Mosolyogva indult Melinda felé, aki mellett már ott állt Bálint is. Réka egy kézfogással üdvözölte a fiút.

  - Nem volt alkalmam, hogy megköszönjem a képeket, de hosszú ideig nem voltam a helyzet magaslatán a velem történtek után.

  - Tudom… Hallottam Rolandtól… - nézett rá Bálint, majd Melinda felé fordult - Zseniális előadás volt! Jövő héten meg a fonóba kell menni, a kedvenc quartettem lép fel, a zseni szaxissal… Nem akartok eljönni? - kérdezte tőlük

  - Nem is tudom, ha ráérek elmegyek. Annyit meséltél már róluk, hogy egyszer meg kellene hallgatnom őket, hátha én is a rajongóik táborába lépek. De Réka, ha én nem is érnék rá, ajánlom neked! - fordult Melinda Réka felé.

  - Meghívhatlak benneteket egy jó kávéra, vagy sütire? Van kedvetek? - kérdezte aztán mindkettőjüket Bálint.

   Melinda Rékára nézett, most ő karolt a lányba és elfogadva a meghívást elsétáltak egy kicsi, hangulatos kis presszóba, ami Ámor névre hallgatott. Meghitt berendezés, kellemes világítás, olyan szerelmespároknak való hely. Melinda és Réka leültek egy asztalhoz, Bálint elviharzott, hogy letegye a gépet és ő maga tálalja fel számukra a kávét és a nagy adag somlóit, mert az kértek.

 - Ti honnan ismeritek egymást?  - kérdezte aztán, egy kis idő után Melinda.

  - Az ausztriai sítáborból… Bálint készített néhány fotót rólam és Gáspárról, ezért örökre hálás leszek neki. Akkor még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó fotónk…- válaszolt most nyugodt hangon Réka.

   Bálint hallgatott, időnként hosszan Rékára nézett, látta a lány fájdalmát, aki szótlanul ült mellettük, elgondolkodva ette süteményét. Melinda törte meg a csendet.

  - Na és mi van Julcsival? Rendben vagytok?

  - Mondjuk - nézett most zavartan Melindára a fiú, majd Rékára tekintett. Három év után is nehéz megszoknom, hogy igazodnom kell egy másik emberhez… És,  hát neki sincs sok szabad ideje, leköti a színház… Vidéken lenne egy nagyobb lehetősége, de nem akar tőlem messze menni.

  - Miért? Ha szeretitek egymást, ha meg van a kölcsönös bizalom… Nem akarod feleségül venni? Igaz, hogy elég viharos a ti kapcsolatotok…

   A fiú hosszan gondolkodva Rékára nézett, majd válaszolt Melinda kérdésére - Nem vagyok az a nősülős fajta… Meg aztán én sem vagyok egy könnyű eset…

  - Hát nem, az igaz! - nevette el magát Melinda, meglökte könyökével Rékát - Azt hiszem velem együtt, te sem bíznál meg egy ilyen pasiban, igaz Réka? Nem csodálom Julcsit…

  - Most válaszoljak erre? - nézett mindkettőjükre zavartan a lány - Nem ismerem Bálintot. De a házasság, az együttélés sok megalkuvással járhat… Nem tudom… Sajnos nem tudtuk kipróbálni Gáspárral…. Vele működött volna egészen biztos. Na, de nem akarok erről beszélni! - komorodott el hirtelen Réka és a fiúra nézett.

  - Sajnálom! - Melinda megsimogatta Réka karját - De én most erről a nehéz fiúról beszéltem.  Hát nézz rá! Jóképű, nagy dumás… Aztán ez a kávéház is az övé, jó pénzű, biztosan szép lakása is van… Ki ne bukna rá. Féltékeny is Julcsi… Azt hiszem, okkal…

  - Na, na! Ne állíts be engem egy macsónak azért.  Soha nem vetettem meg a szép lányokat elismerem, de már én is öregszem. És lehet, hogy lassan majd csak lesz belőlem egy férj. Mit tudom én…- nézett most zavartan és kitartóan Rékára.

  - Öregszel? - szinte hahotázott Melinda - Na, azért nem féltelek! De tudom, hogy nagy szíved van!

    Réka csak hallgatott, néha-néha körbenézett, elkapta Bálint egy-egy pillantását is. Érezte, hogy tetszik ennek a férfinak.

  - Na, milyen a hely? - kérdezte Bálint Rékától, a szemébe nézett, majd a lány kezére, a gyűrűre.

 - Nagyon hangulatos, kellemes.  Te találtad ki a nevét?  Tetszik.

  - Én. Talán, mert akkor nagyon szerelmes voltam…- nézett ismét kitartóan Rékára. Tetszett neki a lány, csak éppen nem tudta, hogy mit kezdjen a gondolataival, az érzelmeivel. Majd megkérdezte tőle.

  - És te, Réka? Még mindig abban a gimnáziumban tanítasz?

  - Igen. Ott.  De mellette most eljárok egy nyelvtanfolyamra is. Bár, magam sem tudom, hogy minek, de biztosan jó lesz valamire - mondta tétován Réka és ivott egy kortyot az ásványvízből - De lassan induljunk, Melinda! - felállt és Melinda kénytelen volt követni, elköszöntek Bálinttól, és elindultak Melinda kocsija felé.  

 

16

   

   Egyik este Roland csengetett be hozzá. Rékánál jazz zene szólt, az Akadémián látott együttes zenéjét hallgatta, miközben éppen vacsorához készülődött. Beengedte a fiút, majd neki is készített vacsorát, így együtt ültek asztalhoz.

  - Nem is tudtam, hogy szereted a jazzt? - nézett meglepetten a lányra.

  - Csak most kezdem megszeretni és megismerni - ekkor elmesélte a Melindával és Bálinttal való találkozását. A koncert élményéről zengedezett.

  - Na, akkor eljöhetnél velünk hétvégén a fonóba! Ott meg egy remek szaxofonost fogsz megismerni. Szerintem, olyan Coltrane-t idéző időnként, és szédületes a bandájával együtt. Nagyon ajánlom, mert lélekbe emelő élményben lesz részed! Majd adok neked lemezeket, hogy az említett zenész számait is megismerd.

  - Te ilyen nagy jazz szakértő vagy? Nem is tudtam - nézett őszinte meglepődéssel a fiúra.

  - Jazz szakértő nem vagyok, de szeretem ezt a zenét. Igen. Az egyetemen volt egy társam, aki dobolt, akkor ismertem meg ezt a műfajt. Amúgy, nem zavarlak? Nem is kérdeztem… Te meg itt megvacsoráztatsz… De most jobban nézel ki Réka. Még a színed is más…

  - Igen. Én is érzem. Lassan talpra állok ismét. Ami volt, mára már a múlt, szép folytatása lehetett volna, de nem így történt. Talán más a karmám.

  - Na, csak nem ezotériával foglalkozol újabban?

  - Nem. Csak olvasgatok róla a neten, és elgondolkodom néha… Például azon, hogy mi végre vagyok a világon? Ugye megszülettem, pedig engem nem akartak, csak úgy kierőszakoltam… Na, mindegy. Aztán minden olyan simának tűnően ment egy darabig. Lettek szüleim,  barátaim, szerelmeim, és jött egy igazi férfi, aki nagyon szeretett és vele én is el tudtam volna képzelni az életemet. Majd elvette tőlem a sors. Adott volna tőle egy örökre szóló emléket, egy feladatot, hogy felneveljem a gyermekünket, akit ő már nem ismert volna. Aztán ő valamiért nem születhetett le a földre  - Roland, egy ideig hallgatta Réka monológját, majd közbevágott.

  - Szerintem te még mindig sokat foglalkozol a múltaddal, magaddal.  Fiatal és szép vagy, tovább kellene lépned!  Eddig nem meséltem neked, de van egy bátyám… Féltestvérem… Ő is nagyon nehéz évet vészelt át… Igaz, hogy nem meghalt a felesége, csak éppen elhagyta őt. Pedig Milán, mindent megadott neki. Vakon szerette azt a nőt, pedig nem voltak egymáshoz valók. És szerintem soha nem szerette a testvéremet igazán. Tetszett neki a menő idegsebész és a külföldi élet. A jólét. De Milánnak hiába mondtam ezt egyszer… Ő teljesen elborult a nő szépségétől.  Bár, szerintem inkább dögös volt… Na, rá is fázott. Most egyedül él. Bezárkózott. De nem is tudom, minek mesélem ezt neked…- nézett most a lányra Roland.

  - Talán, mert hasonlóan élek én is. Bezárkózom és félek egy új kapcsolattól. Biztosan igazad van. És őszintén, hiányzik az ölelés, hiányzik, hogy megsimogasson valaki. Úgy látszik - nem tagadom - kezdek újra élni. Nem is tudtam eddig, hogy neked testvéred van. Miért nem beszéltél róla?

  - Mert mindig csak szakmai dolgokról beszélgettünk és a családomról nemigen esett eddig szó. De majd még mesélek a mamámról és apámról is. Viszont örülök, hogy kezdesz kinyílni megint.  Újra egészséges nő vagy. És még mindig szép és kedves - nézett most Roland zavartan Rékára, aki meglepetten, és mosolyogva válaszolt neki.

  - Na, na! Ne udvarolj nekem! Van neked egy Boglárkád!  Nem is tudom mi lesz velem? Ha jön majd valaki egyszer, el tudom-e majd fogadni, mint férfit… Félek, hogy majd óhatatlanul Gáspárhoz hasonlítgatom.

  - És van valaki a láthatáron, hogy így beszélsz erről? De azt hiszem, agyon komplikálod ezt a dolgot! Szerettél, és Gáspárra mindig emlékezni fogsz. De ez nem lehet akadálya annak, hogy ne akadjon esetleg az életedben még egy nagy szerelem.  Az élet már csak ilyen Réka…

  - Dehogy van. Csak úgy őszintén elmondtam neked, ami bennem van. Mivel te is mindig őszinte vagy hozzám, olyan jó testvérnek érezlek.  És örülök, hogy hozzánk jöttél dolgozni, mert ezt az érzést soha nem ismertem volna meg.  Nekem nem volt testvérem.

  - Ezért is jöttem le hozzád. Egy jót beszélgetni… Sokáig azt hittem, hogy nem tudsz kilábalni a bánatodból. Aztán azt gondoltam, majd az idő talán segít.  És most örülök! Akkor jössz velünk a fonóba?

   - Megyek. Majd elviszlek benneteket kocsival. Kíváncsivá tettél. Holnap meddig dolgozol?

  - Miért? - nézett Rékára kérdőn Roland.

  - Kedvem lenne tanítás tán egy pingpong meccset veled lezavarni, és utána uszodába menni, de egyedül nincs kedvem, vagy programod van Bogival?

  - Na, végre! Ráérek! De kikapsz tőlem, azt tudod?

  - Na, na! Ne igyál előre a medve bőrére? 

    Együtt megnéztek vacsora után egy filmet, majd elköszöntek egymástól. Réka most érezte először igazán szabadnak magát. Kényelmesen elnyúlt a fürdőkádban, hosszan mélázott az elmúlt napokról, majd kiszállt a fürdőkádból, megnézte magát a tükörben, haját szárazra törölte, kicsit megborzolta, jobbra majd balra fordult és megelégedetten indult a hálószobájába, ami most már a földszinten volt. Pár hete átrendezte a lakást. A földszinti nagy szobát rendezte be hálónak, az emeleti volt hálószobát pedig vendég szobának alakította át. Talán mindezt azért tette, hogy ne emlékeztesse minden Gáspárra őt.

    A hét gyorsan eltelt. Réka lélekben készült a koncertre. Egyik nap váratlanul felhívta Bálint és a koncertre hívta. Réka elmondta, hogy Rolanddal és Boglárkával együtt megy. Erre Bálint felajánlotta, hogy értük jön kocsival. Szinte erőszakosan közölte vele, hogy vasárnap délután négykor ott lesz a lakásán. Réka csak hümmögött magának, amikor letette a telefonját

    Hétvégén meghívta ebédre Rolandot és Boglárkát. Így együtt várták a négy körül érkező Bálintot. Aki nem erre számított. Azt gondolta egyedül találja majd a lányt. Nem tudta elfelejteni. Sokszor felbukkant előtte Réka nagy fekete szeme, duzzadt szája. Már a téli sí táborban is voltak róla gondolatai. 

    - Á, ti itt? -  mondta meglepődve és a párra nézett, ahogy Réka nappalijába lépett.

  - Egész kellemes környék és nagyon hangulatos lakásod van Réka – mondta aztán Bálint a lány felé fordulva.

  - Gyere, ülj le közénk! Ettél? Mert szívesen megkínállak!

   - Ezek szerint ebéden voltatok Rékánál! Hát… ebédeltem, de – nézett zavartan körbe  - megkóstolom.  Mi lesz az?

   - Csirkés lasagna. Szereted?  - kérdezte a tűzhely előtt álló Réka egy tányérral a kezében - Bálint csak nézte a lányt, aztán megszólalt.

  - Jöhet! De csak keveset! - aztán jóízűen ette az ételt, és elismerően biccentgetett a fejével Réka felé.  Majd, amikor már üres lett a tányérja, a lányra mosolygott és kezet csókolt neki - Köszönet a háziasszonynak! Tényleg finom volt. Már ezért is érdemes volt eljönnöm. De hoztam pár fotót a koncertről - elővette belső zsebéből a pár képet és odaadta Rékának, aki nézegette, fel-felpillantott Bálintra, majd tovább adta a fotókat Rolandéknak.

  - Ugye, hogy nagyon fotogén Réka? - kérdezte Bálint Rolandék felé fordulva.

  - Tényleg az. Dedikáltattál egy lemezt? Marha jól nézel ki a pasi mellett Réka, de ő is…  És jók ezek a koncert felvételek is - válaszolt Roland.

  - Benne vagy az újságunkban Réka! - nézett ismét a lányra, aki egészen zavarban volt.

  - Komolyan? De hát miért? És hol az újság? - kérdezte most már kíváncsian és Bálintra nézett.

  - Hát csak úgy. Végül is csak egy híradás. Nem nagy ügy. Egy kép a koncertről és egy a dedikálásról. Tessék, itt van, nézzétek meg! - átadta az újságot Rékának.

     Roland ránézett Bálintra, érezte, hogy meg akarja magának szerezni Rékát. Féltette a lányt, mert tudta, hogy még friss a seb nála. De aztán beszélgetni kezdett Bálinttal, nem foglalkozott tovább a dologgal. Közben a lányok elmosogattak, majd készülődtek, kicsit korábban indultak. Réka beült Bálint mellé.

    A koncertre időben érkeztek. Már gyülekeztek az emberek. Réka elnézte az egykori gyárból lett kissé lepusztultnak tűnő termet. Furcsállotta, hogy nem a színpadon játszanak majd a zenészek. A nézőtéren körbe-karikára rendezték el a székeket. A hangszerek előtt körbe-körbe apró mécses volt helyezve. Aztán bejött a zenekar. Ahogy elkezdődött a zene, Réka hol a cimbalmos kezét nézte, hol a bőgős elvarázsolt fejét, a dobos behunyt szemét, amint finom ütésekkel, alázattal játszott alá a hatalmas szaxofonszólónak. Behunyta időnként a szemét, úszott a gyönyörűséges dallamokban, amit számára ez a szaxofonos zenész úgy varázsolt elő, hogy szinte beleremegett a lelke. Előadás után szótlanul ment Bálinttal és Rolandékkal a kocsihoz, hallotta a fiúk dicshimnuszát, ő csak hallgatott, teljesen a zene hatása alatt volt. Amikor beültek a kocsiba, Bálint ránézett, majd megkérdezte tőle.

  - Na? Rád milyen hatással volt?  Mi csak mondjuk a magunkét, de hát mi már hallottuk őket sokszor. 

  -   Azt hiszem hozzájuk hasonlót még nem hallottam. Igazatok volt! Szárnyalni lehet. Szívből játszottak!   Teljes átéléssel, nemcsak szakmai tudással.  Valami olyan pluszt éltem át, amit talán még soha. Ezt érezni kell, nem tudok róla beszélni…

  - Látod, ez az! - nézett elismerően Bálint a lányra - Szerintem, tök pontos, ahogy megfogalmaztad.

  - Hát tényleg. Igaz Bogi? Te hogy voltál ezzel? - kérdezte a barátnőjét, aki eléggé szótlan és magába vonuló lány volt.

  - Én már többször hallottam őket! De ma, mintha Réka tiszteletére játszottak volna, annyira tökéletes volt minden! Azt hiszem mindenki sodródott velük együtt valahová…

  - Na, akkor máskor is meghallgatod őket? - kérdezte Roland Rékától.

    Egészen biztos és beszerzem a lemezeiket is! Köszönet nektek, hogy megismerhettem őket! - nézett hátra, majd Bálintra, aki haza szállította őket. Amikor megérkeztek Bálint várta, hogy Réka behívja, de nem tette.  Ő pedig nem akart erőszakoskodni. Érezte, hogy rosszul sülne el. Pedig nagyon szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni a lánnyal. Így aztán barátságban elköszöntek. Amikor Réka egy puszit adott az arcára, hirtelen elkapta a lány kezét és belecsókolt a tenyerébe.

     Réka forróságot érzett a testében, de hirtelen visszahúzta a kezét, és szép lassan követte Rolandot és Boglárkát. De azért egy pillanatra megfordult, integetett Bálintnak.  Az a fajta szikra, ami egy nőt és férfit vonz, ott volt közöttük, jól érezte. De egyelőre nem akart gondolni semmiféle kapcsolatra. Félt. Félt találkozni ismét egy férfi testtel Gáspár után. Nem tudta, hogy képes lesz-e majd az adott pillanatban bárkivel is önfeledten szeretkezni. Képes lesz-e bárkit is szeretni.

 

17

 

    Közelgett a nyári szünet. Réka, de tanár társai is kimerültnek érezték magukat. Rékát örömmel töltötte el, hogy kis létszámú gimnasztikai csoportjával országos első helyezést ért el egy versenyen. Roland őszintén gratulált neki. Réka viszont azt vette észre, hogy tanár kollégái közül néhányan elfordultak tőle. Nem értettek vele egyet abban sem, hogy osztályának a kirándulásokon szerintük, túl sokat megenged. Ugyan Rékának fogalma sem volt, hogy mi a baj vele, hiszen szabados magatartást senkitől sem fogadott el. De hát tudomásul vette. Hiszen jól látta, hogy megoszlik a testület. Őt, mint testnevelő tanárt nem igazán fogadták be. Talán többre tartották magukat. Úgy gondolták, az ő tantárgya nem olyan fontos, mint az övék. Erről időnként hosszú beszélgetésbe bonyolódott Rolanddal, de csak egymás vigasztalása volt mindig a záró mondat. Pedig, ahogy Réka elnézte a korban is hozzá közel álló tanárokat, megállapította, sokukra ráférne egy kis külön testmozgás. Többnyire elhízottak voltak és mindig fáradtak, tele panasszal. Jómaga szervezkedni próbált, hogy délutánonként, amikor szabad a tornaterem, szervez külön sportot, de alig volt rá jelentkező. Így aztán felhagyott vele. Az utolsó tanítási napon, délutánra meghívta lakására a sportversenyen részt vett lányokat. Úgy gondolta, közösen megünnepli velük a kiváló eredményt. Előre felkészült, szendvicseket készített és egy nagy tortát sütött. Mindegyik lánynak készített egy-egy személyes kis tárgyat is. Talán azért szerették a gyerekek Rékát, mert azonosulni tudott velük.

    Együtt szállt fel a nyolc lánnyal a metróra, majd a buszra és jó kedvvel, derűvel léptek be Réka lakásába. A lányok nem hazudtolták meg magukat, hangos lett néhány perc alatt a lakás. A nagy szőnyegre ültek le, néhányan segítettek neki a terítésben. Az egyik szőke lány megállt egy fiókos komód előtt, ahol egy vázában piros rózsa volt és egy fűzfaág. Két karikagyűrű egy cérnára fűzve lógott a váza oldalán. Mellette Réka és Gáspár fotója, amint egy hófedte helyen egymást átölelve mosolyognak egymásra.

  - Réka néni!  Ő volt a vőlegénye? Milyen szépen tetszik az emlékét őrizni! - Réka meglepetten fordult a lány felé, majd kicsit elszomorodva válaszolt.

  - Igen. Ő volt. Így van itt velem, még mindig. Sajnos, csak így…

    A többi lány is felállt, megnézték a kis kegyhelyet, majd sutyorogtak valamit, visszaültek a szőnyegre.

    - És miért van a rózsa mellett az a szomorúfűz ág? Olyan furcsa! - kérdezte most Gabi, az egyik legtehetségesebb tornászlány, aki már harmadikos volt.

  - Hát…- leült Réka is a szőnyegre - Erre nehéz felelnem. Tudjátok, ha az embert először megérinti a szerelem, és nagyon megérinti, valami nagyon fontos változás történik az életében.  Engem egy nyári délután egy fűzfa alatt hozott össze a sors Gáspárral … Ezért teszek mindig fűzfaágat a virág mellé.

  - És, ha majd egyszer ismét megérinti egy új szerelem, mert ugye ennek sajnos vége lett… Akkor ezzel mi lesz? - nézett Réka felé kérdőn a szőke kislány.

  - Hm - Réka lehajtotta fejét, láthatóan nem tudta mit feleljen erre - Látjátok, ezen még nem is gondolkodtam. Talán már nem kellene így őriznem ezt az emléket, de úgy látszik, nem tudom még teljesen lezárni ezt a kapcsolatot. Pedig tudom, hogy örökre vége, hiszen Gáspár meghalt. Mégis… Nekem megnyugtató, hogy így van… Gondolom, hogy eljön majd az idő és elteszem az emlékeimet egy fiókba, de nem dobom ki soha. Ahogy bennem is örökre megmarad. Legyen az akármekkora esetlegesen eljövendő szerelem… Most viszont pattanjunk fel, üljetek asztalhoz és együnk!

    Nagy örömmel fogyasztották a szendvicseket, miközben tovább beszélgettek. Megnyíltak Réka előtt és mindenki mesélt valamit a magánéletéről, esetleges problémájáról, ő pedig nem győzött tanácsokat adni. Már a torta tálalása következett volna, amikor csengettek Réka lakásán.

   - Gabikám nyiss ajtót! Nem vártam senkit, de mindegy. Én a tortát addig az asztalra teszem, amit nektek készítettem jutalmul. 

   Gabi, amikor kinyitotta az ajtót, egy jóképű sötétbarna, göndör hajú férfit látott, zavartan kérdezte.

       - Jó helyre csengetett?

    A férfi elmosolyogta magát - Valószínűleg igen. Bár, egy Réka nevezetű hölgyet vártam - ekkor már Réka is ott állt az ajtóban, megismerte Bálint hangját. Ugyancsak meglepődött.

  - Vendégeim vannak, nem tudtam, hogy te is hivatalos vagy! De… akkor gyere be! Tudod, a tanítványaim sikerét ünnepeljük!

  - Nocsak! – nézett kérdőn a sok szép fiatal lányra - És mi volt a siker? Mihez gratulálhatok?

  - Művészi torna országos első helyezés - kiabálták a lányok kórusban, majd némelyikük összesúgott a szomszédjával.

  - Gyere, Bálint!  Hozok neked is egy széket, ünnepelj velünk! Bár te nem dolgoztál meg ezért a sikerért, de azért kapsz a tortából egy szeletet - mondta nevetve, barátságosan, a legnagyobb természetességgel Réka.

  - Hohó, ha már ilyen alkalomban részesülök, megengeditek, hogy készítsek néhány fotót?

   A lányok meglepetten nézték a férfit, amint előveszi speciális masináját. Réka közben elmagyarázta nekik, hogy ki is ez a férfi.

   - Ha megengeditek, adok rólatok egy rövidke híradást az újságnak, ahol dolgozom, biztosan jól jön a sulinak is.

  - Na, lányok akarjátok? - kérdezte Réka a lányokra nézve.

    A lányok persze, hogy akarták. Készült róluk egy csoport fotó, de aztán Bálint természetes képeket is akart, arról, ami itt zajlott. Majd leült közéjük. Réka szeletelve osztogatta a tortát, és végül mindenkinek odaadta az apró kis ajándékot. Már este hat óra körül járt az idő, amikor szép lassan elköszöntek a lányok.

    Bálint még ott maradt. Réka miután kikísérte a lányokat, körül nézett a lakásban és  Bálint felé indult.

  - Na, elég nagy csatatér maradt, de majd elrendezem máskor! Váratlan vendég vagy, hogy úgy mondjam! Mi szél hozott? - kérdezte kissé zavartan Réka Bálintot, aki átült közben a kanapéra, letette a fényképezőgépét a dohányzó asztalra. Réka leült a mellette lévő fotelba. Várta a választ.

  - Hát, erre jártam és gondoltam becsengetek hozzád és megkérdezem …

  - Mit kérdezel meg? Hogy ráérek-e egy kis beszélgetésre?

  - Nem. Te is tudod, hogy vonzódom hozzád - felállt, majd sétált egyet, aztán hirtelen leült Réka mellé, a szőnyegre.

  - Azt hiszem, beléd szerettem.

  - És ezt vegyem komolyan?  - állt fel Réka, és most ő kezdett el sétálgatni a szobában – De hát neked már van egy komoly kapcsolatod! Azzal mi van?  - megfordult és élesen a már feléje közeledő Bálintra nézett.

  - Még van… De a szerelem… Egy váratlanul jött szerelem sok mindent megváltoztathat…- Bálint egyre közelebb ment Rékához, aki csak nézte a sötét szemeket, ami láthatóan vágyat sugárzott, érezte a körülöttük lebegő vonzó mágnes kört, majd Bálint átölelő karját, aki belecsókolt a nyakába. Réka beleborzongott. Maga sem értette, de feltörő vággyal ölelte vissza ezt a fiatal férfi testet. Nem gondolt Gáspárra, semmire sem gondolt. Hiányzott testének ez az ölelés. Később, amikor csak feküdtek meztelenül egymás mellett, nem gondolt sem múltra, sem jövőre. Csak a pillanatnyi jelent élte meg. 

   Egy kis idő eltelte után Bálint csendben öltözni kezdett, Réka ugyanezt tette. Majd Bálint odament Rékához, aki most zavart tekintettel nézett rá és csak annyit mondott a fiúnak.

  - Jó volt veled.

  - Jó volt velem. Ennyi? - kérdezte kissé sértetten Bálint.

  - De hát mit mondjak Bálint? Tényleg az volt.

  - Szóval, még mindig Gáspár él benned. Nem tudtam beférkőzni a szívedbe egy csipetnyit sem? - kérdezte reménykedve a lánytól, majd a komódon akadt meg a szeme. Odament - Hát igen. Még mindig neki vagy. Ezernyi emlék köt hozzá. Túl sokat képzeltem. Nekem azért te többet jelentesz. És remélem , hogy...

  - Mit remélsz? Ülj le! Hozok egy kis italt. Konyakom van. Jó lesz?

     Bálint leült az egyik fotelba, beletúrt barna göndör hajába, hátradőlt, majd csak bólintott Rékának, aki hozta a konyakos üveget és két poharat tett le az asztalra. Bálint töltött.

  - Akkor emeljük a poharunkat…

  - Na, mire? – Réka kérdőn nézett a fiúra, szép fehér fogsora kivillant, miközben szája szélét kicsit megnyalta.

  - Arra, hogy talán belém szeretsz majd te is.

  - Miért?  Te szerelmes vagy? Azt gondolod?

  - Igen, Réka. De már mondtam. Nem hiszel nekem, látom.   Mit gondolsz miért jártam erre? Nem volt nap, hogy ne rád gondoltam volna a koncert óta.

  - Persze. A vadászszenvedélyed… Tudom, hogy nem vagy híres a hűségedről… Most megkaptál, bár nem akartam, de talán jobb is volt így, ennyire váratlanul. Őszinte leszek hozzád. Annyira féltem, hogy Gáspár után majd hogyan tudok ismét együtt lenni egy férfival, mit fogok átélni. Vele leszek, de majd Gáspár testére gondolok esetleg. És nem gondoltam senkire, csak éreztelek, és jó volt szeretni téged, fogadni, amit adtál, és talán viszonozni tudtam. Szerelemről pedig ne beszéljünk! - mondta elkomorodva - az nagyon mély kapocs, és mély dolog…

  - Akkor én vagyok az, aki átsegítettelek egy bizonyos… Csak ennyi? Ez nem valami kecsegtető nekem…

  - Jaj, hát minek erről beszélni? Kedves, kellemes férfi vagy… Elfogadlak, úgy ahogy vagy… De, ha szerelmes lennék, nem tudnék osztozkodni veled Julcsin… Így hívják a párod, ugye?  Talán ezt megérted. Nem is tudom, hogy helyesen teszem-e, ha kapcsolatot akarok veled fenntartani? Nincs lelkiismeret furdalásod?

  - Tudod, Julcsi és én… Szóval elég bonyolult a mi kapcsolatunk. De ennek vége lesz. Ígérem. Érzem, hogy te fordulópont leszel az életemben. Most nem kérdezek többet, és nem várok semmit.  Még sokat kell találkoznunk, beszélgetnünk, együtt lennünk, hogy akár te vagy én döntsünk.

     Réka nem válaszolt, csak hallgatta Bálintot. Most nem akart ő gondolni semmiféle komoly kapcsolatra. Arra gondolt, hogy talán néha összejön ezzel a fiúval, és nagyon jól érzi majd magát. Semmi többet nem akart most. De erről esze ágában sem volt beszélni. Ivott egy kortyot, maga alá húzta lábát, majd megkérdezte.

  - Nem akarsz te túl sokat ilyen hirtelen?

    Bálint meglepetten nézett a lányra, majd megcsókolta.

  - Azt hiszem nem. Ha te is úgy éreznél, mint én, ilyen kérdést nem tennél fel! De hát azért nem adom fel! És most elmegyek, el kell mennem. Felvette az asztalról a fényképezőgépét. Hirtelen lekapta a fotelban ülő Rékát.

   - Ez lesz az első képem rólad, az első szeretkezésünk után. Elteszem.

     Réka felállt, kikísérte az ajtóig a férfit. Bálint megfordult, szorosan magához ölelte, aztán csak nézte Réka fekete szemét, majd szó nélkül távozott.

 

18 

 

     Bálint egyik nap a szerkesztőségben összefutott Melindával, aki ekkor még nem tudott semmit Bálint új hódításáról.

  - Helló! Mit nézegetsz olyan nagyon elgondolkodva? - köszönt Melinda a férfinak, majd odahajolt Bálinthoz, aki hagyta, hogy megnézze a kezében lévő fotót. Réka fotója volt, amint maga alá húzott lábbal ül, fejét kicsit félre hajtja, és egy pohárral a kezében koccintásra készen mosolyog.

  - Hát ez mi? - nézett most gyanakodva Bálintra, majd ismét a képre - Szép kép, de… Csak nem kezdtél ki Rékával? - kérdőn nézett a fiúra.

  - Miért? Baj lenne? - kivette Melinda kezéből a képet, és becsúsztatta íróasztala fiókjába - Ráérsz? Ha igen gyere velem, meghívlak egy italra vagy kávéra… - felállt és indulni készült. Melinda az órájára nézett, majd Bálinttal ment. Beültek egy közeli kávézóba.

  - Te biztosan jól ismered Rékát. Mit gondolsz? Van esélyem nála?

  - Miért? Még nem feküdtél le vele? Gondolom, a magadénak akarod tudni. Ti férfiak már csak ilyenek vagytok. Vigyázz, mert sebzett lány! Lehet, hogy te is az leszel.

  - Mire gondolsz? Én azt hiszem egyszerűbb, mint gondolnád. Szerelmeskedtem vele, de azt hiszem a lelke, a szíve nem az enyém még. Nekem pedig az kell! Azt hiszem, szerelmes vagyok.

  - Szóval, rászánta magát…- Melinda egy pillanatra elgondolkodott - Ami, nem is baj… Legalább tud majd felejteni… De hát éppen veled Bálint! Ennek nem örülök! Hogy vagy Julcsival? Hogyan tud így elfogadni Réka?

  - Nem tudom. Váratlan látogatásom volt és hirtelen jött minden. Azt hiszem sem ő, sem én nem gondolkodtunk, csak éreztük, hogy kellünk egymásnak.

  - És a folytatás?

  - Én szeretném, de azt hiszem, Réka legfeljebb szeret, és jól érzi velem magát velem... Csak hát én …

  - Na, látod! Lehet, hogy nem lesz beléd szerelmes és el fog hagyni egyszer… Vagy nem bírja elviselni, hogy kettős kapcsolatban élsz …

  - Nézd! Előbb-utóbb vége lesz a Julcsi-féle életemnek.

  - Hányszor mondtad már ezt nekem Bálint? - csóválta most a fejét Melinda, és hitetlenkedve nézett a fiúra.

  - Jó, de akkor nem volt Réka!

  - Szóval, tényleg szereted? - nézett kétkedve Bálintra a nő.

  - Nem nézed ki belőlem, hogy egyszer engem is elkaphat a végzet? Julcsi és én már annyit veszekszünk, hogy elhidegültem tőle. És Réka nekem most fontos...

   - Majd én folytatom. Réka új most neked! De csak módjával! Azért vigyázz rá, kérlek! Tudod én kedvelem őt. Nem irigylem sem őt, sem téged! Csupa guzmi! Persze egy huszárvágással mindent lehet rendezni, de az fájni fog. Főleg Julcsinak. Na, de mennem kell - felállt és visszament a szerkesztőségbe, mivel még egy cikket be kellett fejeznie. Bálint felállt és a jó időben sétálgatni kezdett, elment egy utazási iroda előtt, hirtelen megakadt a szeme egy ciprusi úton. Rékára gondolt, a lány fekete szemét, két szép mellét, hosszú karcsú derekát látta maga előtt. Felhívta telefonon és megbeszélte vele, hogy estefelé meglátogatja. Jókedvűen ment vissza a szerkesztőségbe, de Melindát már nem találta ott. Elintézte dolgait, elszaladt a kávézójába, majd hazament, a közeli három szobás belvárosi lakásába. Julcsi nem volt otthon. Villámgyorsan lefürdött, tiszta inget vett magára és már alig várta, hogy ismét találkozzon Rékával. Már éppen indulni akart, amikor Julcsi jött haza lihegve a lépcsőmászástól. Julcsi alacsony, de formás lány volt, vöröses szőke haja lobogott, kék szeme Bálintra mosolygott.

  - Csak nem mész valahová? - nézett rá, miután megcsókolták egymást. Bálint igyekezett természetes hangon válaszolni, miközben összepakolta fotóstáskáját.

  - Le kell utaznom Szegedre, egy riportra, majd holnap jövök, sietek… - gyorsan átölelte Julcsit és már az ajtónál találta magát.

  - Na, de Bálint! Erről nem is szóltál nekem! Én meg holnap egész nap próbálok…

  - Nem tudtam róla, akkor majd holnap este találkozunk… - válaszolta Bálint és eltávozott.

    Julcsi csak nézett utána, majd hirtelen lehuppant a kanapéra. Fáradtnak érezte magát. Aztán felállt, levetkőzött és a fürdőszoba felé indult. A másnapi zenés darab próbájára gondolt, a szerepére. Megszokta, hogy Bálint hol van, hol nincs, de szerette. Már három éve vele élt, házasságról nem esett szó köztük. Azt is sejtette, hogy időközben voltak kalandok Bálint életében, de azt gondolta, melyik férfinak nincsenek. Sokat vitáztak ugyan időnként, volt, hogy el is költözött tőle, de mindig visszataláltak egymáshoz. Egyre jobban úgy érezte, hogy kapcsolatukat rendezni kell.  Annál is inkább, mert megtudta, hogy gyermeket vár. Nem tervezték, véletlenül jött. Várta a megfelelő alkalmat, hogy elmondja Bálintnak. Feltett szándéka volt, hogy bárhogy is reagál majd a hírre, ő megszüli ezt a gyermeket. 

    Bálint viszont ebben a pillanatban egészen máson törte a fejét. A jövőjét Réka képe lengte be, és vele kapcsolatban szövögette a terveit. Pontosan érezte, hogy szerelmes lett ismét. Eszébe jutott Julcsi. Tudta, hogy értelmes, normális nő. Abban reménykedett, ha beszél vele új érzelméről, megérti, ha nem is fogadja el rögtön. Az időben bízott.

      Kiszállt a kocsiból Réka lakása előtt, és egy nagy csokor vörös rózsával a kezében állított be hozzá. Réka meglepetten nézte a csokor vörös rózsát, beleszagolt, majd Bálintra nézett, aki hirtelen átölelte és forrón megcsókolta, de Réka szabadkozva bontakozott ki az ölelésből.

  - Had tegyem vízbe ezt a szép virágot. Gyere! Ülj le addig! - Réka egy nagy üveg vázába helyezte a virágot és az étkező asztal közepére tette, elgyönyörködött benne. Bálint csak nézte a lányt.

  - Hát nem gyönyörű? - fordult most Réka a fiú felé, aki ekkor felállt és szótlanul kezdte kigombolni az ingjét, lehúzta cipőjét. Réka odament hozzá, kezével beletúrt Bálint hajába, testük egymáshoz tapadt. A hálószobában kötöttek ki. Később, szótlan izzadtságban egymás kezét fogva, behunyt szemmel feküdtek egymás mellett. Réka felült, nézte a fiút, aki lassan kinyitotta szemét és megcsókolta Réka mellét.

  - Mi csak szeretkezünk, és sose beszélünk? - kérdezte, hirtelen felülve Réka.

  - Nem tudok betelni veled! Hidd el, majd arra is lesz időnk!  Ma itt alszom.

  - Itt? Hogy, hogy? Mit hazudtál otthon? - kérdezte tőle Réka, miközben lassan kiszállt az ágyból.

  - Ne beszéljünk erről! Ne rontsd el! Lefényképezhetlek? - kérdezte a lánytól.

  - Így?  Ha nem élsz vele vissza! És csak magadnak!  A negatívot pedig kérem majd!

  - Rendben.  Nincs mit félned! – kiment a nappaliba már hozta is a gépet. Réka már a tus alatt állt, Bálint pedig minden egyes mozdulatát fényképezte, hosszú sorozatot készített a lányról. Réka igyekezett a legtermészetesebben viselkedni.

  - Na, ennyi. Most hagyd abba! - ekkor már az ágyon ült, továbbra is meztelenül, majd Bálint is odaült mellé és belecsókolt a lány vállába.

  - Köszönöm. Szép voltál.

   Réka rámosolygott - Kíváncsi vagyok most már én is a képekre!  De, mint mondtam a negatív az enyém lesz. De őrzöm majd, ha akarod.

  - Jó, rendben van. Mondtam már! És ne szégyelld magad! Abban reménykedek, hogy lesz a képek között olyan, amivel esetleg benevezhetek egy versenyre. Például tusoló lány. Lehet, hogy jól sikerült…

  - Jó. Majd megnézzük! Erre még nem adtam engedélyt! Nem vagy éhes? Nem készítettem ugyan semmit…

  - De, farkas éhes vagyok, elviszlek valahová vacsorázni. Mit szólsz hozzá?

  - Tudok itt nem messze egy jó kis éttermet… Csak belebújok egy ruhába…- ahogy Réka lekászálódott az ágyról, hirtelen visszaült, átölelte a fiút és megcsókolta  - Jó volt veled! Tudod, nagyon jó! - Bálint nem ezt akarta hallani, inkább azt, hogy szeretlek, azt gondolta, amíg ez a szó nem hagyja el Réka száját, addig csak jó lesz vele, de nem lesz szerelmes. Kicsit sajgott a szíve. Aztán ő is felkelt, felöltözött, majd a nappaliba érve, hirtelen leült a fotelba és maga mellé hívta Rékát is.

  - Gyere! Egy pillanatra ülj le! – Réka meglepődve leült mellé.

  - Szeretnék kérdezni tőled valamit.

  - Hát, kérdezz! - nézett most Bálintra, várakozón a lány.

  - Mit szólnál egy ciprusi úthoz?

  - Ciprusi úthoz? Veled közösen? - kérdezte értetlenül Réka.

   - Miért? Olyan elképzelhetetlen lenne számodra? Szeretnék veled egy hétre elmenni. Ezt ma séta közben kitaláltam. Na? - tele reménnyel várta Réka válaszát, aki láthatóan töprengett, hol Bálintra, hol a földre szegezte tekintetét, majd hosszú szünet után megszólalt.

    - Ciprus gyönyörű hely! Szinte látom, hogy a habokból kiemelkedik Aphrodité a szépség és a szerelem istennője.  Aztán a homokos tengerpart, a citrusligetek, a pálmák… A sok ezer éves kultúra hazája… Istenem! Bálint!   Talán Julcsival már voltál ott?

  - Hogy jön ide Julcsi? Ne bosszants! Még, jó, hogy Gáspárt nem emlegeted! Ahogy délután sétáltam az utcán csak úgy megláttam az utazási iroda kirakatában a hirdetést, és te jutottál eszembe! És már láttalak is barnán a tengerben úszni, napozni és azt gondoltam maradandó lesz számomra. Meg persze számodra is, ez az út… És ne beszélj nekem Julcsiról. Amúgy meg nem voltam vele ott. Nos, mi a válaszod?

    Réka összekulcsolta kezét. És elgondolkodva a távolba nézett. Bálint csak figyelte, azon tépelődött hol járhat a lány.

  - Nem hiszem, hogy utazom. De köszönöm a szép gondolatot. De nem mehetek veled… Legalábbis, egyelőre nem. Még korai lenne. És ne haragudj ezért! Julcsi pedig nagyon is él... Nem úgy, mint Gáspár. - mindketten felálltak, Bálint láthatóan csalódott volt.

  - Ugyan nem értelek, hogy miért nem akarod ezt a közös utat, ami talán még közelebb vihet bennünket egymáshoz. Hagyd ezt a Julcsi kapcsolatot!

  - Én mást gondolok erről. Talán előbb tisztáznunk kell, hogy igazán mit is várunk egymástól.  Le tudod-e zárni a jelenlegi Julcsi kapcsolatodat. És nem lehet csak úgy félre tenni, ahogy te ezt szeretnéd Bálint! Ezt végül is neked kell megoldanod és nem nekem.  Én szeretem a tiszta dolgokat. Nekem pedig tudnom kell, hogy valójában hogyan is állok veled. Nekem sem könnyű. Még, akkor sem, ha nagyon közel érezlek magamhoz. Biztosan idő is kell ahhoz, hogy eldöntsük mi is a mi kapcsolatunk. Átmeneti szerelem vagy ennél sokkal több - nézett most a kínosan feszengő Bálintra Réka.

  - Értelek. Bár, ettől még elmehetnénk.

  - Nem. Itthon kell ezt megoldani, a szürke hétköznapokban.  Nem egy rózsaszín  csapdában.

  - Csapda? Ugyan! Réka! Gyönyörű út lenne! És biztos vagyok benne…- Réka ekkor megfogta Bálint kezét, megsimogatta az arcát és a szemébe nézett.

  - Szeretem az egyenes, tiszta dolgokat. Ezt az utat nem érdemeltem még ki. És te sem! Ennyi elég?

   - Nem értelek, de kénytelen leszek a döntésedet elfogadni - értetlenül nézett Rékára, majd beletörődve indult vele egy vacsorára.

 

19 

  

    Réka hétvégén felkereste Bellát és Kálmánt. Náluk vendégeskedett Melinda és a férje is. Éppen Kálmán somogyi szülőfalujába készülődtek az egy hetes szokásos falusi nyaralásra. Leültették Rékát maguk közé, valahogy olyan volt számukra a lány, mintha a rokonuk lett volna.

   - Éppen a jövő hetet szervezzük - mondta Bella Rékának - majd rétessel kínálta.

  - Hú, ez nagyon finom Bella! Röstellem, hogy akkor pont most zavarlak benneteket, de erre jártam és gondoltam felugrom.

  - Senkit sem zavarsz!  Úgyis beszélni akartam már veled - ekkor Melinda karon fogta Rékát és bement vele a másik szobába, közben visszaszólt meglepett szüleinek és férjének - Csak egy negyedóra, de Rékával négyszemközt szeretnék beszélni.

  - Tedd azt! Biztos halaszthatatlan női ügyek!  - mondta döcögve Kálmán, majd Melinda férje felé fordult, és a sportról kezdtek beszélgetni. Bella pedig a konyhában tevékenykedett.

   Réka és Melinda leült a szobában egy heverőre. Melinda kertelés nélkül Rékának szegezte a kérdést.

  - Tudod, hogy te milyen fiúval bonyolódtál össze? Tudod, hogy milyen szoros kapocs van Julcsi és Bálint között?

    Réka először csak hallgatott, majd kissé bizonytalan hangon válaszolt.

  - Sejtem, de nekem azt hiszem Gáspár után, szóval ez még talán nem szerelem és nem az, amire te gondolsz. Bár, szeretek vele lenni. Na, mit tagadjam!

  - Jó vele! Csak ezt tudod mondani! Nem szerelem, hanem mi?  Nem lehetett volna egy független fiúval mindez? Mit vársz ettől a kapcsolattól?

  - Nem tudom, mit várok. Csak jó, hogy van. Tehetek róla, hogy pont ő toppant az életembe? Olyan váratlanul jött az egész! Hidd el, hogy semmi tudatos nem volt benne… - nézett most kissé fájón Melindára - Azt gondolod, hogy nem lett volna szabad Julcsi miatt? De hát nem a felesége! És tényleg szeretek vele lenni, talán többet is érzek már iránta, mint azt gondoltam volna. Végül is szakíthat azért Julcsival? Semmi sem örök…

  - Jaj, te olyan naiv vagy! Megáll az ész!  Julcsit átveri! Jól ismerem Bálint barátnőjét. Ráadásul  rendes nő !  Lehet, hogy neked így is jó vele most, de később… Figyelj! Bálint az a fiú, aki mindent nagyon korán megkapott. Elkényeztették. Meg a nők is elkényeztették. Látod még téged is sikerült behálóznia… Ha mégis úgy dönt, hogy melletted marad, te elbírod viselni, az időnkénti félrelépéseit?  Mert ő olyan fiú… Hidd el, jól ismerem. Te nem hiszem, hogy alkalmas lennél erre a szerepre. Előbb-utóbb belebetegednél…

  - Erről akartál velem beszélni? - Réka felállt - Menjünk vissza! Ne félts engem! Szükségem volt szeretetre, Gáspár halála óta ő az a férfi, akitől megkaptam. Sikerült közben nem Gáspárt éreznem magam mellett. Talán nem vagyok őrülten szerelmes belé.  Állítólag ő szerelmes belém. Persze, lehet, hogy hazudik… Jó szerető… És ki tudja?…

  - Hát elbizonytalanodtam most… Tudom, hogy nagy hatással vagy rá, és az is lehet, hogy tényleg beléd esett. Azért fontold meg a továbbiakat! Féltelek! Tudom, hogy vonzó férfi.

  - Menjünk vissza Melinda! Nekem jó ez a fiú, és pillanatnyilag nincs a tervemben, hogy nélkülözzem… - Réka hirtelen felállt és konokul nézett Melindára.

  - Akkor mégiscsak szerelmes vagy belé! Istenem! Mi lesz veled?  Menjünk akkor vissza! - mondta kezét tördelve Melinda.

    Réka megérintette Melinda vállát - Kösz, hogy ennyire aggódsz. De kell nekem! Gondolj, amit akarsz. Ha meg vége lesz, akkor vége lesz! – mondta lezárva a témát, komoran.

  - Megértelek… De Gáspár iránt is hasonlót éreztél? Nem voltál belé sem szerelmes?  Talán csak szeretted?  - nézett most kérdőn Rékára, aki visszafordult és elgondolkodva állt meg.

 - Már nem tudom. De ő egészen mást jelentett a számomra. Csak azt tudom, hogy nagyon szerettem vele lenni, hogy mindig nagyon vártam, hogy mellette biztonságban éreztem magam, felnéztem rá… És sokáig nagyon-nagyon hiányzott… Lehet, hogy ez volt az igazi szerelem?

   Melinda most együtt érzőn megsimogatta Réka vállát és nagyon halkan válaszolt neki.

  - A szerelem lehet, hogy ennél több. A szerelem, szerintem őrült lángolás! De ezt én sem tudom. Na, menjünk!

   A két fiatal nő visszament a többiekhez, majd semleges dolgokról beszélgettek, közben Bella vacsorához terített.

  - Én indulok lassan, ha nem haragszotok - állt fel Réka.

  - Dehogy mész! Megvacsorázol! - erőszakoskodott Bella.

  - Jó, rendben van, de utána mennem kell, mivel mozijegyem van - Réka az órájára nézett, majd visszaült az asztalhoz és csak vacsora után köszönt el a családtól. Melinda az ajtóig kísérte.

  - Okos legyél! Én jót akarok neked! - súgta búcsúzóul Rékának, aki mosolyogva bólogatott neki, majd kezével intett még egyet a kerti kapuból, és elindult a belvárosba, a moziba, ahol Bálinttal volt randevúja.

    

20

 

     Az előadás után Julcsi ránézett az órájára. Késő volt már. Fél tizenegy.  Ahogy hazafelé sétált, gondolt egyet és elindult Bálint kávézója felé. Legnagyobb meglepetésére Bálintot látta, amint édes kettesben egy fekete hajú lánnyal ül egy asztalnál, a kezét fogja, és vidáman magyaráz neki valamit. Hirtelen ideges izgalom töltötte el egész testét. Óhatatlanul is megsimogatta a hasát.  Odalépett Bálint asztalához, majd leült a szabad székre. Kihívóan nézett a meglepett Bálintra majd a lányra és hirtelen éles hangon megszólalt.

  - Szóval, itt szórakozgatsz! Nekem azt hazudtad, hogy vidékre mész. Gondoltam is, hogy a héten sok ez a vidéki út… Valami van mögötte… - majd Réka felé fordulva folytatta - Tudod, a párom szeret hazudozni… Amúgy Farkas Julianna, Bálint élettársa vagyok, ha még nem mondta volna. Gondolom te meg az új barátnője vagy?  - Bálint közbevágott, Réka csendben hallgatta a két ember halk vitáját.

  - Ugyan Julcsi!  - Bálint zavartan nézett a két nőre, majd hirtelen elhatározással döntött, hogy akkor itt az alkalom és őszinte lesz.

  – Miért itt kell ezt megbeszélnünk? Ha már így adódott, akkor meg eljött az ideje, hogy pontot tegyek a hazudásom végére. Már akartam beszélni veled, a Rékával való kapcsolatomról. Ez több. Sokkal több, mint az eddig előfordult félrelépéseim… Ez a kapcsolat nekem komoly, de talán nem itt és most kellene ezt megbeszélnünk!

  - Nem hát! De mit tegyek, ha megláttalak? Miért ide ültetek? Komoly kapcsolat? Meddig komoly? Sok ilyen volt már… - hirtelen elsírta magát és szinte figyelemre sem méltatta Réka jelenlétét - Amúgy meg… Tudom, nem most kellene mondanom, de én is akartam már beszélni veled! Gyereket várunk Bálint… - Bálint meg akart szólalni, de ekkor döbbenten elhallgatott, Julcsira nézett.

    Réka  ezt hallva, hirtelen felállt - Bocsánat, de én most elmegyek… Beszéljétek meg! Azt hiszem, a többi már nem tartozik rám!  - idegesen Bálintra nézett, aki szintén felállt és próbálta marasztalni Rékát, de ő hajthatatlan volt. Bánatos tekintettel még egyszer Bálintra nézett, majd hirtelen gyorsasággal távozott.

    Bálint visszaült a helyére és a magába roskadt Julcsit nézte. Látszott a lányon, hogy fáradt, hogy elkeseredett. Bálint pedig teljesen zavart és tanácstalan lett.

   - Most kellett ezt így bejelentened? És mit akarsz? Mit akarsz, ha én már nem téged szeretlek? Így akarsz megtartani?

  - Nem így akarlak megtartani. Azt hittem, hogy megváltoztál. De lám! Ocsmányul viselkedsz velem szemben, megint átvertél. Pedig én már sok mindent megéltem veled… - nézett most szomorú kék szemével a fiúra, aki ekkor megsajnálta Julcsit.

  - Meg akarod tartani talán? Akkor is, ha én nem vállalom?

  - Igen. Jól gondolod.  Meg fogom tartani. Ha feleségül veszel, ha nem. És én még ezek után is szeretlek! Ha elhagysz e miatt az új lány miatt, aki nem mondom, hogy nem szép, mert az. Amúgy mivel foglalkozik?

 - Ezt most, mi a fenének kérdezed? Tornatanár.

  - És tényleg szereted? Úgy ahogy engem szerettél?  És valóban nem kellek már neked?  Ezt nem hiszem el Bálint… Gondold el, hogy nekünk közös gyerekünk lesz.

    Bálint lehajtotta a fejét, lelkiismeret furdalása volt. Nem válaszolt a kérdésre.

  - Gyere! Menjünk haza Julcsi! Majd otthon mindent megbeszélünk.

    Julcsi nagyon fáradtnak érezte magát, tele volt kérdőjelekkel, de szerette Bálintot. Reménykedett. Belekarolt a fiúba és hazafelé bandukolt vele.

    Réka ezen az éjszakán érezte ismét keserves magányát. Sokáig sírdogált. Érezte, hogy Bálint bármennyire is szereti őt, Julcsihoz tartozik, aki most egy gyermekkel fogja megajándékozni. Látta a lány szemében az elszántságot és azt is érezte, hogy ez a nő nagyon szereti Bálintot és ragaszkodik hozzá. Amikor felállt, pontosan tudta, hogy végleg távozik Bálint életéből.  Pedig érezte, hogy egyre jobban kötődik jómaga is ehhez a fiúhoz. És most nagyon hiányzott neki.

    Másnap Rékát estefelé felkereste Bálint. Bár nem akarta beengedni, de a fiú  kérlelő szavának nem tudott ellenállni. Bálint az előszobában át akarta ölelni a lányt, de ő eltolta magától.

  -  Szeretlek Réka! És hallgass meg!  Elhoztam a képeket is!

 - Szeretsz? Lehet. De én csak a fotókat akarom látni és kérem a negatívot, ahogy megbeszéltük!

  - De Réka! Én szakítottam Julcsival. Tegnap este átbeszéltük, tudomásul vette. Megszülheti a gyerekünket, de én nem veszem feleségül. Lesz egy gyerekem, őt nem tagadom meg. De különválunk. Lehet, hogy ez kicsit bonyolítja az életünket. Mondtam, hogy őszintén szeretlek! Őrülten szeretlek! Ha akarod, feleségül veszlek - Réka felé közeledett, aki ismét eltolta magától.

  - Bálint! Hagyjál! Üljünk le! Ne beszélj butaságokat! És ne légy meggondolatlan!

  - Azt hittem örülsz majd a hírnek, nem értelek!  - nézett a lányra szinte haragosan - Na, jó! Üljünk le! - mutogatni kezdte a képeket - Na, mit szólsz? Gyönyörű vagy! És ezt az egyet elkérem, ha odaadod… - kiemelt egy képet a sok közül - Tudod, a pályázatra szeretném beadni, ha beleegyezel…

   Réka megfogta a képet, elnézte magát, amint vízcseppek borítják bőrét, hosszú karcsú teste hajladozik, az egész alakot vékony pára borította - Olyan, mint egy szép grafika, olyan szép… Ha ragaszkodsz hozzá, odaadom. Persze… Próbálkozz vele! Hátha szerencsét hozok neked!

  - Nem csak a képhez, de hozzád is ragaszkodom! Nagyon fontos vagy nekem -  félretolta a képeket és erőszakkal fogta át Réka derekát, vadul csókolni kezdte. De Réka nagy nehezen kibontakozott ebből az ölelésből is.

   - Ne! Ne! Hagyjál! Nem tudok veled lenni többet! Nem is akarok! Neked gyereked lesz, láttam, hogy akárhogy is, de ti összetartoztok! Egy idő után visszamennél hozzá. És ne szólj semmit. Vidd a fényképeket, tedd el emlékbe, és néha emlékezz rám! És most menj! - hirtelen elfordult Bálinttól, felállt és karba tett kézzel, lehajtott fejjel sétálgatott a döbbent Bálint előtt, aki nem erre számított. Felállt és ismét át akarta ölelni a lányt, de látta szemében a hideg fényt. Megfordult, összeszedte a képeket és leült.

  - Azért ezt nem gondoltam volna. Azt hittem egy kicsit is harcolni fogsz értem. Te nem szeretsz engem? - Bálint karba tette kezét és elgondolkodva nézett a háttal álló Rékára.

    Réka hirtelen megfordult és csendesen válaszolt Bálintnak.

  - Harcolni? Minek? Nem az én műfajom. Én más vagyok. És neked gyereked lesz! Ez mindennél fontosabb! Az pedig ebben az esetben mindegy, hogy szeretlek vagy sem… - mondta keserűen.

    Bálint felállt, és most már szinte kikelve magából megfogta Réka kezét.

  - Csak a testem kellett? Neked csak ennyi volt? Ja, igen! Jó volt veled! Mindig csak ezt hallottam! Hogy képzeled! Mit képzelsz rólam? Álságos vagy!  - Réka döbbenten állt a már üvöltöző Bálint előtt.

  - Hagyd abba! - hirtelen kizökkent tettetett nyugalmából és szintén kiabálni kezdett - Álságos te voltál! Te tartottál két nőt magadnak! Nekem elég ebből! Mielőtt még én is a lelki sérültjeid közé tartoznék! Jó volt veled! Igenis jó! És igenis, szerettelek… Még, jó, hogy nem merültem el teljesen benned! Akkor most a padlón lennék! Bár már nem sok idő kellett volna hozzá, azt hiszem… Nekem nem kell egy olyan kapcsolat, ahol egy másik nő boldogtalan lesz miattam a ti közös gyereketekkel együtt, akinek majd hiányzik az apja… Engem annak idején csecsemőként elhagyott az anyám, azt sem tudom ki ő, ki az igazi… az igazi apám és anyám! Én örökbefogadott voltam…- leült a szőnyegre és zokogni kezdett.

    Most Bálint hallgatta döbbenten, nem tudta Réka történetét. Leült mellé és csendben simogatta a lány testét, belecsókolt a nyakába, Réka hozzásimult, majd testük összefonódott. Egymásba kapaszkodtak. Még egyszer érezni akarták egymást.

 

21

 

    Réka, másnap nehezen tért magához. Kábán szállt ki az ágyból, közben Bálintra pillantott, aki még nála maradt ezen az éjszakán. Nézte a fiú homlokába hulló barna haját. Fájón gondolt arra, hogy ez a kapcsolat is véget ért. Érezte, hogy egyre jobban kívánta volna Bálint jelenlétét, ismét megdobogtatta szívét egy újfajta érzelem, bár ez más volt, amit Gáspár iránt érzett. Jól tudta. Borús gondolatokkal indult a fürdőszoba felé. Majd kicsit felfrissülve, de végtelen szomorúsággal várta Bálintot az étkező terített asztalánál. Azt gondolta, méltón és emberségesen köszön el tőle. Kiment a teraszra, nagyot nyújtózott. Még korán volt. De nem tudott tovább aludni. Halk léptekkel állt meg mögötte Bálint, aki utána jött és szótlanul átölelte. Belecsókolt a nyakába. Réka teste ettől az érintéstől most megremegett, megfordult, hosszan nézett Bálint szemébe, majd hirtelen eltolta magától.  Elindult az étkező felé.

   - Jó reggelt! - nézett vissza szomorúan a tétován álló férfira - Gyere Bálint! Reggelizzünk!

     Mindketten leültek az asztalhoz. Egymással szemben. Szótlanul kenték a kenyerüket, szürcsölgették italukat. Bálint törte meg a feszült csendet.

  - Réka! Az együtt töltött fantasztikus éjszaka után is el akarsz szakadni tőlem? Nem érzed, hogy milyen boldogtalanságot fogsz okozni mindkettőnknek? Mondtam, hogy feleségül veszlek. Julcsival végleg szakítottam  -  Réka ránézett, hosszú szünet után letette csészéjét és összekulcsolta mindkét kezét.

  - Igen. Tudom. Mégis, így kell döntenem. Elmondtam tegnap mindent.  Nem akarom ismételni magamat.  Hidd el, hogy nem menne később. Azt hiszem, megszerettelek. De így lesz helyes. Majd elmúlik. Te visszatalálsz Julcsihoz, én pedig… Én pedig… Majd csak jön egyszer valaki…

    Bálint felállt, idegesen sétálgatott a lakásban, próbálta győzködni a lányt kettőjük egymásra találásáról, de Réka hajthatatlan volt. Így aztán reggeli után felöltözött, átölelte Rékát és szomorúan, szó nélkül távozott. Réka pedig, amikor már egyedül volt, leült és zokogva borult az asztalra. Siratta magát. Siratta Bálintot, talán Gáspárt, talán Pétert, az eddigi szerencsétlenül sikerült szerelemeit. Lassan tért magához. Felállt, lepakolt az asztalról, elmosogatott. Üresnek érezte magát. Leült a nappaliban, ismét végig gondolta Bálinttal való viszonyát. Majd Gáspár jutott eszébe. Felállt és odament a komódhoz. Kivette a Gáspárhoz tartozó tárgyi emlékeit, egy darabig ide-oda rakosgatta, majd hirtelen visszacsukta őket a fiókba. Kisétált a teraszra, leült a kerti székbe. Melegen sütött a Nap, behunyta a szemét. Sajgó belső fájdalmat érzett. Folytak a könnyei.

  - Hello Réka! Te már fent vagy? Mit csinálsz? Napozol? - hajolt ki az  emeleti erkélyről Roland, aki úgy látszik szintén korán kelt ezen a napon. Réka hirtelen felocsúdott. Kezével megtörölgette szemét, és csak intett a fiúnak a kezével. Roland akkor látta, hogy Réka sírt. Gondolt egyet, magára vett egy nadrágot és becsengetett a lányhoz. Réka fáradtan vánszorgott az ajtóhoz, tudta, hogy Roland lejött hozzá. Beengedte, majd egy kávét főzött kettejüknek. Leültek a nappaliban. Csendben kortyolták kávéjukat. Roland látta, hogy Réka nagyon fásult állapotban van. De nem akart kérdezősködni, várta, hogy a lány meséljen arról, ami bántja. Így aztán magáról kezdett beszélni.

  - Nem baj, hogy lejöttem? Csak el akarok köszönni, mert haza utazom holnap, le a Balatonra…

  - Egyedül mész? Vagy Bogival? - nézett most rá Réka, majd letette a kávéscsészéjét, maga alá húzta mindkét lábát.

  - Bogival együtt megyünk. Már ismerik a szüleim. Tavasszal bemutattam nekik. Azt hiszem, jól el vagyunk…

  - Igazán szereted őt Roland? - kérdezte Réka.

    Roland meglepődött a kérdésen.

  - Hogy érted? Szeretem. Ragaszkodom hozzá, jó vele. Hiányzik, ha nem vagyunk együtt… Talán ez a szerelem…

  - Hát igen, lehet… - mondta elgondolkodva - Annyit olvas az ember az őrjítő szerelemről, a se nem lát, se nem hall érzelmekről. Tulajdonképpen már én is voltam szerelmes Gáspárba, talán Bálintba is. A szerelemnek biztosan különböző változatai vannak…- lesütötte a szemét és abbahagyta mondókáját.

  - Miért? Hát Bálint sincs már? Hiszen itt volt nálad, láttam tegnap jönni.

  - Nincs. Békében elváltunk. Tulajdonképpen én szakítottam meg ezt a szépnek induló kapcsolatot, de történt pár dolog, ami miatt, azt hiszem jól döntöttem. Bár,  fáj most a hiánya.

  - De hát miért? Nem értelek… - nézett kíváncsian a lány felé.

  - Elmondom majd egyszer máskor. Most nem szeretnék erről beszélni. De azért magam alatt vagyok. Azt sem tudom, hogy most mit kezdek az életemmel.

  - Tudod mit? - nézett rá ekkor Roland - Gyere le hozzánk! Nyaralj egyet, kapcsolódj ki! A szüleim biztosan szívesen látnak. Na? - nézett most fürkészve a láthatóan elkeseredett lányra. Réka hirtelen kinyújtotta hosszú formás lábait, hátradőlt a fotelban, láthatóan gondolkodott, és csak ezután válaszolt.

  - De hát mit csináljak ott egyedül? Csak a terhetekre lennék a búbánatommal!

  - Marhaság! Beszélgetünk, sétálunk, olvasunk, ping-pongozunk például, van egy remek ping-pong asztalunk a kertben…  És mindenki azt kezd az idejével, amihez kedve lesz… Majd szép lassan kigyógyulsz a búbánatból is. Szép nagy a családi házunk! Vagy nem szereted a Balatont?

  - Dehogynem. Mikor akartok utazni? - kérdezte aztán az orrát fújva Réka.

  - Holnap, a reggeli vonattal.

  - És mi lenne, ha nem vonattal, hanem az én kocsimmal mennénk. Ha már ilyen kedves vagy… Igaz, hogy nem is ismerem a szüleidet… De annyi szépet meséltél édesanyádról… Mégis, mit fognak szólni?

  - A barátom vagy, nem? Semmit sem fognak szólni. Örülnek. Nagyon kedves szüleim vannak, hidd el! Sokat meséltem már rólad! De majd meglátod! Apám és anyám is tanárok.

  - És hol van a házatok? Voltam már egyszer ott, de még gyermekkoromban a szüleimmel. Béla telepen nyaraltunk - kérdezte most Réka, aki láthatóan kizökkent fásultságából.

  - Fent laknak a faluban, egy szép régi villában. Persze szépen felújították. Szolgálati lakásként kapták. Nincs is olyan messze Bélateleptől… Majd elsétálunk oda is…

  - De biztosan nem zavarok? - kérdezte ismét, Réka.

  - Nem, ha mondom. De mesélek valamit!  Képzeld! Voltunk Bogival egy fantasztikus rendezvényen. Hívtalak volna, de nem akartalak zavarni, tudtam, hogy Bálint és te… Szóval, volt egy magyar-magar találkozó Kiskunfélegyháza mellett… Lovasbemutató, íjászok, sámán dobosok, korabeli ruhák, régi magyar szokások, jurták… és vendégek voltak a kazahsztáni magyarok. Ennek külön története van, majd elmesélem részletesen.  Hétezer magyar ember együtt!   Még, soha nem voltam pusztán. Az Alföldön. Fantasztikus volt!  Este pedig ott volt közvetlenül a fejünk fölött a hatalmas fénylő csillagos égbolt… Sátraztunk Bogival…

    Réka láthatóan felélénkült.

  - Várj! Nem is kérdeztem, reggeliztél már?

  - Nem, még nem.  De nem érdekes. Majd később…

  - Akkor gyere velem!  Ülj le az étkező asztalhoz! Bár én már ettem pár falatot, de nagyon szívesen készítek neked reggelit. Te pedig mesélsz közben!

  - Köszi, kedves vagy - válaszolta most Roland, felállt és átült az étkező asztalhoz. Miközben Réka bőséges reggelit tálalt számára, Roland lelkesen mesélte tovább élményeit.

 

22

 

     Ragyogó napsütéses idő volt, amikor megérkeztek Roland szüleinek balatoni villájába. Réka mindjárt az első este megcsodálta a harmincas években épített, borostyánnal befuttatott különleges kétszintes villát. Romantikus érzései támadtak. Hatalmas füves, gyümölcsfákkal betelepített telek vette körül a vörösre festett épületet. Roland apja, magas, szikár, még most is szép ember volt. Édesanyja pedig finom vonású, törékeny, nagyon kedves asszony. Láthatóan harmóniában éltek.

   Ebédkor és vacsorakor a kerti szaletliben ült le a család, hosszan és jó hangulatban folyt az étkezés. Naponta lejártak a falusi strandra, nagyokat úsztak, napoztak, késő délután mentek haza. Egy-egy kiadós estebéd után jól esett mindenkinek a szendergés. Esténként, ha már elég hűvös volt és nem voltak fáradtak nagyokat ping-pongoztak.

     Réka kezdett megnyugodni, bár sokszor eszébe jutott Bálint. Egyik este Melinda kereste telefonon, Krétára hívta nyaralni. Elmesélte, hogy szeptember közepére Misivel lefoglaltak egy szállást Krétán, de férje váratlan munkája miatt nem tud vele utazni. Jól tájékozott volt Bálint és Réka szakításáról, hiszen Bálint elsírta neki a bánatát és mindent elmesélt neki. Arra gondolt, hogy biztosan Rékát is megviselte a szakítás, talán jót tenne neki egy ilyen kikapcsolódás. Réka morfondírozott magában, időt kért. Melinda jól érezte, hogy Réka még nem gyógyult ki Bálintból. Azt is tudta, hogy Bálint szenved, de erről nem mesélt most Rékának.

   - Akkor jól van. Majd, ha hazajössz a Balatonról, megmondod, hogy hogyan döntöttél. Addig mást nem hívok. És mindenesetre veled mennék a legszívesebben, ha már Misi nem jöhet. 

  - Köszönöm Melinda. Jól esik, hogy rám gondoltál. Kecsegtető a meghívásod, még soha nem voltam Görögországban… Hát, majd meglátom! - kikapcsolta telefonját, majd visszaült Roland édesanyja mellé, aki egyedül üldögélt ekkor kint a nyári szaletliben, János bácsi már lepihent, Roland és Bogi pedig esti programra ment egy régi iskolatársához.

  - Csak egy barátnőm volt - mondta az asszonynak, magyarázkodva. Mária néni csak bólogatott, majd Réka felé fordult.

  - Nem is kérdeztem, kényelmes a szoba? Nem túl nagy, de igyekeztem otthonosan berendezni, miután Milán, a fiúnk elment. Azelőtt olyan fiú szoba volt… - közben zavartan babrálta az asztalterítő szélét.

    - Ne, tessék aggódni! Nagyon kellemes, bár kicsit meleg, de esténként már eléggé hűvös van, éjszakára már… Roland mesélt a bátyjáról, bár nem túl sokat… - nézett most kíváncsian az asszonyra.

  - Tudod ő egy szép kapcsolatból született, és nagy a korkülönbség a két gyerek között… Milán pedig mikor már  felnőtt lett, hamar elszakadt tőlem… Talán, mert férjhez mentem. Vagy csak független akart lenni…- elérzékenyülve nézett a távolba.

  - És ő most hol van? - kérdezte Réka, és érezte, hogy fájó pontjáról beszél vele most Mária néni.

  - Külföldön. Orvos. Tudod… - nézett hirtelen Réka szemébe - nagyon szerettem valamikor egy férfit, egy Jugoszláviában élő férfit. Itt a Balatonon ismerkedtünk meg. Terhes lettem, de neki felesége volt…  És nem vált el… Így aztán lányként szültem… Az urammal csak jóval később találkoztunk… Ő nagyon rendes ember. Nem is tudom, miért mesélem el ezt neked… Cipelem magammal ezt a keresztet… Roland pedig olyan sok örömet okozott nekünk… Örülök, hogy veled ilyen jó barátságban van. Tudom, hogy sokat segítesz neki. És ezt köszönöm.

  - Nekem is jó, hogy van. A mi tantestületünkben valahogy nem igazán becsülik a kollégák a tornatanárt, én legalábbis így látom. Így aztán Rolanddal jól elvagyunk. De okos, értelmes és rendes fiú.  És ahogy látom, Bogival egymásra találtak.

  - Igen. Mi is úgy látjuk. Bár még fiatalok. Igaz, hogy mikor legyen szerelmes az ember, nem igaz? És te? Egyedül élsz? - kérdezte az asszony kíváncsian Rékától.

    Réka ivott egy kortyot az üdítőjéből, majd maga sem tudta miért, kitárulkozott az asszony előtt. Szinte mindent elmondott magáról. Mária néni figyelmesen hallgatta, majd szeretettel megsimogatta Réka karját.

    - Hát, kislányom, akkor nem volt neked sem könnyű az életed eddig. De hidd el, hogy majd jóra fordul minden. Látod? Én sem gondoltam volna, hogy találkozni fogok egy olyan férfival, aki elfogad engem a lányfejjel szült fiammal együtt. És még meg is szerettem. Bár a szerelem, az Milán apja volt… Ezt is be kell vallanom. De, gyere!  Megmutatom neked a fényképét.

    Mindketten felálltak, Mária néni elől ment, mögötte Réka.

  - És… És… Nem találkoznak Milánnal? - kérdezte most Réka érdeklődve.

  - Dehogynem - válaszolta az asszony csendesen - Csak ritkán. Lefoglalja Milánt a munkája. Már öt éve kint él Svédországban, és csak néha tud haza jönni. Mi azért minden évben meglátogatjuk, de most… Zűrös lett szegénykém magánélete. Elhagyta a felesége. Még, jó, hogy gyerek nem volt. Tudod, ez fáj nekem, mintha csak engem bántottak volna meg. De nem untatlak… - bementek a hallba, Réka leült a nagy asztalhoz, Mária néni pedig egy kis dobozzal ült le hozzá, amiből előszedegették a képeket. Réka elnézte a fiatal Mária nénit, aki láthatóan nagyon dekoratív, szép nő volt valamikor. Majd a gyerekekről készült fényképek következtek, aztán Milán apja, aki valóban jóképű férfi volt. Majd Milán és volt felesége fényképét mutatta Rékának.

  - Ez két éve készült. Itt, nálunk, a kertben.

    Réka átvette a fényképet, egy telt, mosolygós szőke nőt látott, akit egy sportos, barna jóképű férfi ölel át. Nem igazán hasonlított Rolandra.

  - Igazán szép pár voltak. Talán az édesapjára hasonlít a nagy fia Mária néni, nem? Találkozott Milán az édesapjával? - nézte tovább a fotót, majd visszaadta az asszonynak.

    - Hát igen. Nagyon is hasonlít. Igen találkoztak, de elég későn. Sajnos nem tudtak közel kerülni egymáshoz.  De ez nagyon hosszú történet… Majd talán egyszer még elmondom.  Most nem tartalak fenn. Hát ez van. Az élet nem olyan egyszerű. Nem is tudom, hogy miért mondtam el neked, de erről nem igazán beszéltem senkivel… Valahogy jó veled beszélgetni, mintha csak a lányom lennél.  Kedvellek, tudod-e Réka? - mosolygott most rá az asszony - Jó lenne, ha Roland nem kerülne hasonló helyzetbe!

  - Azt hiszem ő tiszta fejű, és tiszta szívű ember. És Bogi is az. Én azt gondolom, hogy összeillenek.

  - Hát ez igaz, de Milán is okos és tiszta ember. Csak szenvedélyes és érzelmesebb. Persze, sérült gyermek volt, azt is tudom… Kár, hogy a magánélete úgy alakult, ahogy. Pedig nagyon tehetséges orvos. Nagyon szereti a munkáját  - szomorúan sóhajtott az asszony, bezárta a dobozt, majd csendesen elköszönt Rékától.  

    Fent a szobában Réka kinézett az ablakon. Rálátott a Balatonra, át a kivilágított túlsó partra. Mária néni történetén gondolkodott. Megkedvelte ezt az asszonyt. Érezte, hogy nagyon jó ember és mélyen szerető nő. Leült az ágya szélére, körül nézett a szobában, odalépett a falon függő fényképhez, jól megnézte magának a húsz év körüli Milánt, majd elnyúlt az ágyon. Óhatatlanul is Bálint jutott az eszébe, majd Gáspárt látta maga előtt. Szinte fájt a szíve. Sokáig forgolódott, míg álom jött a szemére.

  

 

 

 

 

23

 

       Rékának jót tett a balatoni nyaralás. Majd három hétig üdült Roland szüleinél. Szinte erőszakkal marasztalták. Úgy látta tényleg megkedvelték a szülők is. Otthon érezte magát, jómaga is megszerette a házat és a családot. A nyaralás végére már úgy érezték, mintha valóban egy család lennének. Réka pedig egyre jobban felejtette Bálintot. Mire visszaérkezett a hosszú nyaralásból, már kedvet kapott a Melinda által felajánlott krétai egy hetes úthoz. Roland elvállalta Réka szeptemberi helyettesítését. Ennek köszönhette, hogy rendkívüli szabadságot kapott.

     Alig várta az indulási napot. Korán kelt, a reptéren találkozott Melindával. Megölelték egymást, mindketten jókedvűek voltak. Melinda úgy gondolta cikket ír az úti élményeiből, Réka pedig áttanulmányozta, amit Krétáról tudnia kell, és mindent látni akart.

   - Na, jól vagy? - nézett rá Melinda. Nem baj, hogy elhívtalak? Jó színed van!

   - Jaj, dehogy! Jót tett nekem a hosszú nyári balatoni nyaralás! Hidd el, rendben vagyok. De ezt elmondtam már neked. És örülök, hogy Bálint is visszament Julcsihoz. Ez így van rendjén. Szép lehetett volna talán… De hagyjuk! Melinda ! Nézem, a táblát és nem látok Krétára induló gépet…- nézett most ijedten Melindára.

  - Krétára? De miért akarsz krétára menni? Ciprusra megyünk édes Rékám!

  - Micsoda? Nekem azt mondtad, hogy Krétára megyünk… Vagy rosszul értettem?  Vagy viccelsz velem?  - nézett most kérdőn Melindára.

    - Jaj, csak nem? Lehet, hogy  Krétát mondtam, mert valahogy mindig az jár az eszembe, én ott már voltam.  Ciprusra, Larnacába megyünk. Nem baj? - kérdezte szinte bocsánatkérőn.

  - Hát… Én Krétából készültem  - nevette el magát Réka - De nem baj! Ez a meglepetés! Így sem rossz.

  - Na, ez meglepő! Nem vagyok normális! De menjünk, mert lemaradunk!  - mondta Melinda, és kézi poggyászaikat a kezükbe vették.

    Amikor már Melindával a repülőgépen ültek, Rékának hirtelen eszébe jutott Bálint. Sóhajtott egy nagyot, majd kifelé nézett az ablakon. Már nem fájt neki a fiú hiánya, de szívesen gondolt az együtt töltött időkre. Melinda ránézett, hallva a sóhaját megkérdezte.

  - Csak nem Bálintra gondoltál? Akkorát sóhajtottál!

  - Eltaláltad. Eszembe jutott, mert ő akart velem Ciprusra jönni, ezt nem is meséltem.

  - Tényleg? Nahát!  És te lemondtál róla? - meglepetten nézett Rékára.

  - És te ezen csodálkozol? De, ne beszéljünk erről!

  - Jó. Rendben. Örülök, hogy eljöttél velem! És ne haragudj, hogy véletlenül félre tájékoztattalak. Látod, ilyen szórakozott vagyok! Már összekeverem a szezont a fazonnal.  De azért kapcsolódjunk ki! Élvezzük a görög napot, a több ezer éves kultúráját.  Én cikket írok róla. Te pedig felejts el minden rosszat! Azt hiszed nekem tejfel minden? Majd, ha férjhez mész, te is megtudod!

    Réka legyintett.

  - Én meg a férjhez menés!  Mindjárt harminc leszek. Lassan gyerekeim is lehetnének.  És itt állok magamban! Hátam mögött, a szerencsétlenül végződött kapcsolatokkal.  Lehet, hogy egyedül fogom leélni az életem?  Meg különben is! Nekem miért nem olyan egyszerű minden? Mennyivel jobb neked! Ott van Misi, egymásra találtatok! Lassan már ott tartok, hogy nincs is kedvem ismerkedni senkivel. Még utóbb azt hiszed rólam…

  - Nem hiszek semmit rólad. Az biztos, hogy megérdemelnél valami normális  férfit! Ne légy ilyen pesszimista! Nem ismerek rád! De azt mondják, egyszer mindenki megtalálja a foltját.

   - Hát persze. Biztosan így van. Én most úgy döntöttem olyan leszek, mint egy vitorla kapitány nélkül. Vigyen a víz, amerre akar, hagyom. És majd kikötök valahol. Vagy rosszul gondolom?

  - Nem rossz filozófia. Remélem egy szép, csendes öbölben köt majd ki a vitorlád. Vagy nem erre vágysz? - kérdezte Melinda Rékától, aki felhúzta a vállát. Kicsit gondolkodott.

  - Nem is tudom.  Csendes, szép öböl… Inkább viharos hullámok, forró napsütés, forró homok…

  - Hát te javíthatatlan vagy! Vad, romantikus szerelemre vágyakozol, azt látom… Nem volt már elég a bonyodalmakból?

  - De abból igen. Viszont egy szép szenvedélyes szerelem… De mi a fenének beszélgetünk erről? - nézett hirtelen Melindára.

  - Mit tudom én? Rám is rám férne valami hasonló. Tudod Misi meg én…

  - Nincs minden rendben? – kérdezte most óvatosan Réka.

  - Rendben?  Látod ez az. Csak úgy tűnik. Látszat. Azt hiszem, valami kezd hiányozni ebből a kapcsolatból… Na, mindegy. Ne erről beszélgessünk most. Készülődjünk a leszálláshoz. Perceken belül megérkezünk. És taxival elmegyünk a csodás kis szállásunkra! Majd meglátod milyen jó lesz nekünk!

      A négy csillagos szálloda, ahol laktak, valóban csodálatos volt. Minden kényelmét élvezték. A szaunáját, az uszodát, a bőséges reggeliket. És rótták a várost, a környéket. Mindenütt kékre festett ajtók, zsaluk, vagy spaletták virítottak.  A tenger  kékebb volt a kéknél is. Réka imádott úszni, és bizony elment a két szilához, ahol a szerelem és szépség istennője a monda szerint kiemelkedett a habokból. Melindával elnyúltak a homokos tengerparton, csodálták a citrus ligetek valószerűtlenségét, gyönyörködtek az antik és bizánci kultúra keveredésében. Az egyszerű nép szokásaival ismerkedtek, megszerették a görög konyha változatos ízeit, a jó borokat, táncoltak, vidámak voltak. Fényképezték az ódon kis sikátorokat, a sziklás partvidéket, a távoli hegyeket, meg-megálltak a bazárokban, elhűlve nézték a több ezer éves romokat. Esténkét beültek a homokos tengerparti sétányon lévő tavernákba vagy kávézókba. Az utolsó napon még lementek egy sziklás öbölhöz, ahol Rékát egy kisebb baleset érte. Maga sem értette hogyan, de bokája, ahogy a sziklákon ugrált, egyszer csak kifordult. Szinte moccanni nem tudott. Melinda egy görög embertől kért segítséget, kézzel-lábbal magyarázott. Kisebb tömeg vette körbe Rékát, majd egy férfi felajánlotta, hogy orvoshoz viszi őket, ő tudja, hol van kórház. Réka nagy nehezen tudott csak fél lábon elvánszorogni a kocsihoz, fürdőruha volt rajta, egy kis kendőt kötött a dereka köré.

  - Na, ezt jól megcsináltam! És így megjelenni egy orvos előtt! - szisszent fel, amikor a férfi kisegítette a kocsiból, és Melindával betámogatták a sebészetre. Leültek egy hosszú padra. Szerencsére nem túl sokáig kellett várakozniuk. A rendelőben Rékát az orvos felfektette egy ágyra, görögül mondott valamit a mellette ülő asszisztens nőnek, átadta a lány biztosítási iratait, majd visszament az ágyhoz, nézte a lány kifordult és megduzzadt bokáját. Finoman megtapogatta a lábát. Majd Réka fekete szemébe nézett és magyarul beszélt hozzá Réka legnagyobb meglepetésére.

   - Lehet, hogy fájdalmat fogok most okozni, de megpróbálom helyére tenni a bokáját. Sima bokaficam. Egy kicsit fájni fog - hirtelen mozdulattal a bokaficamot helyre tette. Réka halkan felsikoltott.

  - Bocsánat, de most már jobb lesz! -  láthatóan alaposan szemügyre vette Réka alakját - Hát még ilyen csinos, fürdőruhás páciensem nem volt.  Maga sportol? - kérdezte aztán.

  - Tornatanár vagyok.

  - Látszik - mondta az orvos, és le nem vette kéken virító szemét Réka testéről, aki egészen zavarba jött. Majd az orvos egy névjegykártyát nyújtott át neki - Tessék, itt a telefonszámom, ha bármi gond lenne, nyugodtan hívjon. Nem messze lakom. Láttam meglepődött, hogy magyarul beszélek, de magyar vagyok. Lassan négy éve már, hogy itt dolgozom. Itt élek. Meddig marad? - kérdezte érdeklődve, miközben felsegítette Rékát és kifelé kísérte.

  - Már holnap reggel utazunk vissza Budapestre, a barátnőmmel voltam itt. Gyönyörű ország.

  - Valóban az. Sajnálom, hogy már vége a nyaralásuknak! De, gondolom, eljönnek máskor is! - Réka az orvosra nézett, kezet fogott vele, belenézett az orvos kéken csillogó szemébe és zavartan csak annyit mondott.

  - Azt hiszem, eljövök. Elbűvölt a tenger és… De hát egyszer minden jónak vége van. Mindenesetre köszönöm az ellátást! - kezet nyújtott a férfinak, aki egészen Melindáig kísérte a lányt.

  - Hát vigyázzon magára! Polcolja és pihentesse a lábát. Kár, hogy nem előbb találkoztunk! Több dolgot megmutathattam volna a városban és a környéken. De talán majd legközelebb! - kissé tétován köszönt el a két nőtől, mint aki még szeretne valamit mondani, de aztán megfordult és visszaindult a rendelője felé. Réka leült még egy kicsit Melinda mellé, aki meglepődve fordult felé.

  - Ez tud magyarul? Nem értem.

  - Hát magyar, csak itt dolgozik. Azt mondta már négy éve él itt - nézett most Réka Melindára.

  - Aha. Így már értem.  Jóképű a férfi, nem? Neked nem tetszik? Mintha meg akart volna veled ismerkedni, nekem úgy tűnt…

  - Tényleg jóképű és szimpatikus. De biztosan van már felesége… Nem mai fiú ő sem. Ahogy elnéztem olyan negyven körüli, nem? De valahogy nem vágyom most semmilyen kapcsolat után.  Jó volt egyedül, veled! Menjünk!

  - De azért ne zárkózz be teljesen! Bálint nélkül még világ a világ! - belekarolt Rékába és lassan sétáltak a szállodájuk felé.

 

24

 

    Réka, amikor hazaért a nyaralásából jókedvűen, kipihenten kezdte meg szeptemberi munkáját. Néha eszébe jutott Bálint is, de lassan szép emléknek könyvelte el kapcsolatát. Lezárta magában érzelmeit. A tengerparti nyaralása szinte minden eddigi fájdalmát kisöpörte. Sokat gondolt a tengerre, a városra. Elég sok volt a munkája, még Rolanddal is csak ritkán találkozott, de a fiú is egyre több időt töltött barátnőjével. Aztán egyik este meghívta őket és nagy beszámolót tartott nekik görög útjáról. Élvezettel mesélt a tengerről. Boglárkának annyira tetszett a fényképeken látott táj, hogy rögtön eltervezte, odamennek nászútra, ha majd összeházasodnak.

    Melindával viszont gyakran találkozgattak. Mély női barátság alakult ki közöttük. Együtt jártak koncertekre, színházba. Melinda válni készült. De nem volt bánatos. Azt mondta Rékának, már régóta nem volt jó a házasságuk.

    Bálinttal és Julcsival is összefutott az egyik koncerten. Mint megtudta, végül is összeházasodtak. Réka furcsállotta, hogy Julcsi nem haragudott rá és barátságosan viselkedett vele szemben. Elnézte növekvő pocakjával, és arra gondolt, akár ő is lehetne a helyében, ha akkor nem úgy dönt. Kicsit irigyelte. Bár, azt is tudta, hogy Bálint még mindig vágyakozik utána. Legalábbis a látszat azt mutatta. Többször kereste Rékát a férfi telefonon, próbálkozott, de ő csendesen visszautasította. Bálint egy idő után tudomásul vette, hogy nincs visszaút. Így aztán lassan megszűntek telefonhívásai.

    Réka számára nem akadt egyetlen olyan férfi sem, akivel szívesen kapcsolatba került volna. Pedig Melinda minden igyekezetével azon volt, hogy partnert találjon barátnője számára. Egyik este, egy színházi előadás után forralt vörös bort iszogattak Réka lakásán, és hosszan beszélgettek.

  - Na, hogy tetszett az előadás? - kérdezte Melinda.

  - Nekem nagyon. Már régen nem szórakoztam ilyen önfeledten. Szerintem kitűnő előadás volt, jó rendezés, jó színészek, szinte egytől-egyig. Remek volt a díszlet is. És Goldoni humorát, valami felfoghatatlan könnyedséggel élték át a színészek. Neked mi a véleményed?

  - Pontosan. Ugyan úgy élveztem, mint te. Igazán jó ötlet volt tőled, hogy magaddal hívtál. Amióta nincs Misi, kicsit egyedül érzem magam, de majd csak jön egyszer valaki az életembe. Nem siettetem. Tudod Réka, már kibírhatatlan volt az egymáshoz nem tartozásunk. Misi szinte alig volt otthon, ha meg együtt voltunk, csak szótlanul ültünk, a szex meg… Különben is megcsalt, mint tudod… Ekkor döntöttem úgy, hogy véget vetek ennek az álházasságnak. A szüleim először oda voltak, de hát megértették, hogy ennek így semmi értelme tovább. És most sokkal jobban érzem magam. Te? Hogy állsz? Nem tetszett Ádám, akit bemutattam?

  - Nagyon értelmes, normális fiúnak ismertem meg, de vonzalom részemről semmi. Most mi a csudának lépjek bele egy ilyen kapcsolatba?

   Melinda elgondolkodva kortyolgatta italát, majd felkelt a fotelból, nagyot nyújtózott.

  - Igazad van. Majd eljön az igazi neked is. Csak ne ugorj bele meggondolatlanul valami kusza kapcsolatba megint! Haza kellene mennem. Még meg kell írnom éjszaka egy cikket. De jó volt veled beszélgetni… Nem is tudom, mi lenne velem most nélküled!

  Réka is felállt, és a nappaliban lévő telefon felé indult, mivel hívást jelzett a készülék.

  - Na, ki lehet az, ilyenkor? Kilenc óra - nézett a faliórára, miközben Melinda kezdte összeszedni holmiját. Réka felvette a kagylót.

  - Igen. Telkes Réka.

  - Akkor jó helyen vagyok, azt hiszem. Bocsásson meg a késői zavarásért. Varga Róbert vagyok Görögországból, az orvos, aki a bokaficamját helyre tette. Gondolom, hogy meglepődik a hívásomon, de kérem, ne vegye tolakodásnak. Olyan csinos és szép lánnyal, mint maga, azóta sem találkoztam.  Bevallom, sokszor eszembe jutott kedves Réka. Egyébként hogy van a szép lába?

   - De hát… Nem értem… Honnan tudta a telefonszámomat? A lábam pedig köszönöm szépen egészen jól van.

     - A neve és a címe alapján, ez a felvételi kartonon szerepelt, nem volt nehéz a budapesti telefonkönyvben kinyomozni. Reméltem, hogy nem lesz olyan sok Telkes Réka egy címen.

    Réka felhúzta a szemöldökét, majd intett Melindának, hogy üljön le.

  - Igazán meglepő, nem is tudom, mit mondjak? És maga hogy van?

  - Köszönöm jól. Készülök haza. Tulajdonképpen ezért is hívtam. Most veszem ki a szabadságom, és haza utazom, de azt gondoltam… Szeretnék találkozni magával Réka.

   Réka kicsit hallgatott, nem válaszolt azonnal. A fülelő Melindára nézett, miközben egyik kezével elgondolkodva babrálta az összecsavarodott telefon zsinórt.

    - Nem is tudom, mit mondjak… Olyan váratlanul jött a hívása. Végül is… Hány napot tölt itt? És mikor érkezik?

  - Péntek délután. De ne válaszoljon most. Holnap visszahívom. Szeretnék megismerkedni magával.

   Réka hirtelen döntött. Maga előtt látta a kékszemű, készséges, komoly orvost. Arra gondolt miért is ne ismerkedhetne meg vele. Ezzel még semmilyen elkötelezettséget nem vállal sem ő, sem a férfi.

  - Tudja mit? Találkozzunk! Hol száll meg?

  - Van egy kis lakásom Pesten.  Örülök, hogy így döntött.  Pénteken, délután háromkor érkezik a gépem. És, akkor majd hívom még, Talán nem zavarom. Legalábbis bízom benne! Tudja, sokszor eszembe jutott a maga szép fekete szeme…

  - Ne bókoljon Róbert, mert még így telefonon keresztül is belepirulok - nevette el magát Réka - Akkor várom a hívását. Majd meglátjuk! Szép éjszakát magának! - letette a telefonkagylót és a kíváncsian üldögélő Melinda rákérdezett.

  - Kivel enyelegtél? Randevút beszéltél meg egy férfival? Olyan rejtélyes volt az egész, miről van szó? Mesélj! Gyere, ülj le ide!

  - Erre innunk kell valamit Melinda! Hozok még valamit… - Réka fürgén perdült és két poharat és konyakot hozott maguknak. Majd leült Melinda mellé.

  - Akkor koccintsunk! Nem hiszed el! Tényleg randevút beszéltem meg! Emlékszel a ciprusi orvosra?

  - Hát persze. Szép kék szeme volt. Csak nem ő telefonált?

  - De igen. Ő volt. Most pénteken érkezik, és meg akar velem ismerkedni. Én meg azt gondolom, hogy miért ne? Hiszen jóképű és kedves, férfinak tűnt.

  - Hát ez egész izgalmas!

  -  Itt, Pesten is van egy lakása.  Ennyit tudok róla. Szabadságra jön haza. Majd hív…

  - Még ilyet! Én azt mondom, hogy nincsenek véletlenek édes Rékám. Én már akkor láttam, hogy te tetszel neki. Akkor szedd össze magad, és ha megszereted, ne engedd el! De nekem lassan tényleg mennem kell.  Különös! Hívjunk egy taxit! - elgondolkodott, majd kénytelen volt búcsúzni barátnőjétől.

 

25

 

     Másnap a gimnáziumban találkozott Rolanddal. A tanáriban ültek, Roland az őszi osztálykirándulás szervezéséről beszélt hosszan. Majd Boglárkáról, akivel a következő nyárra tervezték házasságukat. Réka csendesen hallgatta a fiút.

  - Képzeld csak! - nézett vidáman a lányra - Még nem is mondtam neked!  Milán a bátyám, hazajön. Talán végleg!  Gondolhatod, hogy anyámnak ez milyen nagy öröm! De hát én pont akkor utazom az osztállyal, amikor ő jön. Persze majd  találkozunk később.  Ezért lenne egy kérésem. Oda szeretném adni neked a lakáskulcsomat, mert Milán Pestre érkezése után nem azonnal utazik haza. Megvár engem. És körül akar kicsit Pesten is nézni.  És úgy beszéltem meg vele, hogy nálad lesz a lakáskulcsom. Majd te odaadod neki, ha megérkezik.  Megteszed? - nézett most fürkészve a hallgatag Rékára.

  - Csak nem akarsz a kerítőm lenni? - mondta zavartan Réka - Na, ez vicc volt!  Persze, add csak oda a kulcsot! Majd átadom neki.

   -  Milán felhív téged telefonon, ha megérkezett.  Nem akarok a kerítőd lenni, de jobb ötletem nem volt. Vasárnap jön este hétkor. Ide talál, csak legyél itthon, majd becsenget hozzád. El is gardírozhatnád, mert nem nagyon ismerős Pesten. Pécsett végzett.

  - Felnőtt ember, nem hiszem, hogy éppen az én kísérgetésemre lenne szüksége. De, természetesen majd segítek neki, ha ő is úgy gondolja. El tudom képzelni, hogy Mária néni most mennyire boldog! Majd felhívom telefonon… Már úgy is szándékomban volt. Küldtem a szüleidnek egy szép lapot Görögországból. Akkor, mielőtt elutazol, csak csengess be hozzám és átveszem a kulcsot! Most mennem kell. Órám lesz! - Réka elgondolkodva vette kezébe naplóját és elindult a tornaterem felé.

  - Köszönöm előre is! - szólt utána Roland, akinek most nem volt órája, a tanáriban üldögélt, kinyitott egy újságot és olvasni kezdett.

    Rékának ezen a napon három órája volt. Ebéd után Melindával sétálgatott, kirakatokat nézegettek. Beültek egy kávéra Bálint kávézójába. Melinda hosszan panaszkodott főnökére, majd magányáról beszélt. Réka pedig Roland testvérének érkezéséről mesélt, Mária néniről, aztán a Róbert nevű orvossal történő esetleges találkozását ecsetelgette.

   - Tudod, valahogy már bánom, hogy találkozom ezzel a férfival. Azt sem tudom, ki ő. Mit akar? És én mit akarok?

  - Ugyan! Ha nem szimpatikus, többet nem találkozol vele! - mondta Melinda, miközben a kávéját kavargatta - Nekem tetszett. Olyan szép mélykék szeme volt!

  - És, ha nem érzek majd semmiféle olyant?

  - Most mit bonyolítod a helyzetet? Hívott már?

  - Nem. Majd ma érkezik. Biztosan utána keres meg.

  - Na, majd beszámolsz! De szívesen megyek veled, ha akarod!

  - Elég vicces lenne! Majd felhívlak és beszámolok az eseményekről. Kicsit izgulok. Mi van Julcsival és Bálinttal? - kérdezte hirtelen jött kíváncsisággal Réka.

  - Hát, megvannak. Az a nő egy szent, az biztos. Mindent elvisel. Hogy miért? Ki tudja?  De hagyjuk!  Bálint benevezett a fotóddal egy versenyre. Szerintem, van esélye. Nagyon jó a fotó! Sejtelmes és izgalmas. Te pedig szép vagy rajta. Biztosan sokat gondol rád. Tudom, hogy akad néha-néha egy-egy új kaland is, de te nem voltál az, most már tudom. Talán nem kellett volna lebeszélnem róla.  Lehet, hogy tényleg te voltál az igazi neki. Van ilyen.

     Réka elgondolkodva dőlt hátra székén.

  - Nem te beszéltél le róla, hanem én beszéltem le magamat, a születendő gyerekük miatt. Nem tudtam volna élni Bálinttal, azzal a tudattal, hogy egy másik nőtől gyereke van. Na, mindegy! Ezt te nem értheted. Bálint sem értette.

  - Hát nem egészen… Nincs kedved velem jönni a fonóba? Állítólag remek koncert lesz. Kedden.  Tudod, Bálint kedvenc zenekara játszik.  Én még nem hallottam őket.

  - Dehogynem! Csodálatos varázslatban lesz részed… Talán elhívom majd ezt a görög-magyar orvost is. De fizetek Melinda, és menjünk lassan! Nekem még takarítanom kell, és megígértem a szüleidnek is, hogy meglátogatom őket valamikor.

      - Akkor menjünk most el hozzájuk együtt! Na? Mit szólsz! Biztosan örülnek majd!

   - Remek ötlet! Akkor a takarítás marad holnapra! – fizettek és beültek Réka kocsijába.

     Már késő este volt, amikor Réka ezen az estén ágyba került. De másnap szombat lévén tovább aludhatott. Délután Roland becsengetett hozzá, átadta a lakáskulcsát és viccesen elköszönt Rékától.

   - Akkor mi jövő szombaton késő este érkezünk. Aztán el ne csavard a bátyám fejét!

  - Nahát, Roland! Te nem vagy normális ! Nyugodj meg! Senkinek a fejét nem csavarom el! Na, jó utat! - Roland nevetgélve integetett Rékának, aki a kulccsal a kezében visszament az előszobába. Ekkor csörgött a telefonja. Az orvos hívta.

    - Üdvözlöm kedves Réka. Varga Róbert vagyok. Talán már megismeri a hangomat. Akkor most jelentkeztem. Találkozhatunk? Ráér? Meghívnám egy vacsorára. Nem ismerem az éttermeket, van valami jó ötlete?

  - Ma este ráérek. Én sem vagyok túlságosan tájékozott. De a Tabánban tudok egy kellemes kis éttermet…

  - Príma. Akkor magáért megyek este hétre. A címét tudom. Jó lesz így? - kérdezte kissé erőszakosan a férfi.

     Réka elfogadta a meghívást.  Izgatottan készült a randevúra. Finoman kisminkelte magát, egyik ruhából bújt a másikba. Nem igazán tetszett neki egyik sem. Tanácstalan volt. Végül is egy fekete testhez simuló, hátul kissé merészen kivágott ruhát vett fel, fehér gyöngyöt tett a nyakába és ugyanolyan klipszet a fülébe. Kevés parfümöt szórt magára, majd leült a kanapéra. Egy újságot vett a kezébe, időnként az órájára nézett. A férfi késett. Ideges lett. Nem szerette a pontatlanságot. Aztán csengettek. Felállt, kicsit igazított a ruháján, majd kinyitotta az ajtót. Egy virágcsokorral a kezében állt előtte a jól fésült, őszülő hajú, kékszemű orvos.

  - Bocsánat a késésért!  - Réka felé nyújtotta a virágot. Réka átvette, beleszagolt a csokor tűzvörös rózsába, fekete szemével végig pásztázta a férfit, láthatóan ő is Rékát.

  - Fáradjon beljebb! Talán vacsora előtt jól esik egy kis ital… – mondta a férfi előtt haladva, majd a virágot egy vázába helyezte. Róbert közben kényelmesen elhelyezkedett az egyik fotelban.

  - Kellemes lakása van. Egyedül él? - kérdőn nézett a lányra.

  - Igen. Mit hozhatok? Van konyakom, borom, még whiskym is…

  - Akkor talán egy kis whiskyt…

    Réka az asztalra tette egy tálcán a poharakat, az italt, a férfi töltött. Réka a kanapéra ült, a férfival szemben. Elnézte elegáns öltönyét, puha bőrcipőjét. Látszott, hogy nem szűkölködik anyagiakban.

  - Honnan jön? Mármint hol van a lakása? Nem kellett sokat kocsikáznia? - kérdezte aztán a koccintás után, Réka.

  - A Váci utcában.  Nem nagy lakás, csak egy kis garzon. Csak azért tartom meg, hogy ha itthon járok, ne kelljen szállodába mennem… Bár ritkán jövök Pestre. Tulajdonképpen maga miatt jöttem most - felállt és pohárral a kezében leült Réka mellé, aki kicsit arrébb ült, mert úgy érezte túl közel került hozzá a férfi.

  - Nem tegeződhetnénk? Tudom, nem nekem kellene felajánlanom… - nézett aztán Rékára a férfi és már szinte koccintásra emelte a poharát.

   Réka zavarba jött. Nem így gondolta. De hirtelen megemelte poharát és koccintott a férfival, aki át akarta ölelni a lányt, de ekkor Réka felállt és zavartan szólalt meg.

  - Szerintem induljunk! Végül is vacsoráról volt szó, vagy nem? Ha meg akarjuk ismerni egymást…

  - Na, jó. Bocsánat! Kicsit erőszakos voltam? De hát túlságosan tetszel nekem. És nem akartam semmi rosszat!  Akkor, induljunk!

     Réka bosszús volt, hiszen nem bátorította a férfit. Jóképű volt, elegáns, de már most érezte, hogy nem az esete. Azért vele ment. Könnyedén próbált vele vacsoránál társalogni. Majd egyszer csak hirtelen rákérdezett.

  - Én egyedül élek, de nem is kérdeztem, hogy te is? Vagy neked esetleg van valakid? Mert gondolom, hogy azért nem egyedül tengeted az életed.  Vagy?… - kérdezte Réka, mert hetedik érzéke azt súgta, hogy ez a férfi valószínűleg kalandot akar.

     A férfi nyelt egyet, majd rövid gondolkodás után válaszolt.

  - Hát, ha őszinte akarok lenni, akkor… Van feleségem… De mi nyitott házasságban élünk… Orvos ő is…

  - Nyitott? Ez alatt mit értesz? - nézett rá kikerekedett szemmel Réka.

  - Hát azt, hogy nem szólunk bele egymás esetleges kapcsolatába, ha ilyesmi adódik. Persze, ha nem csak kaland lesz egy kapcsolatból, az más… Akkor válunk. Így beszéltük meg.

  - Ezek szerint ő is félre léphet, és te is.  Nekem ez elfogadhatatlan lenne.

  - Hát igen. Sokan nem tudnának így élni. De jobb, mint becsapni egymást. Szeretem Olgát és ő is engem. De egy idő után unalmas a házasság. Bár tíz éve vagyunk házasok. Most kiábrándultál belőlem? - nézett a lányra kérdőn.

  - Nem szerettem beléd, ezért nincs miért kiábrándulnom. De nekem más elképzelésem van a házasságról. Bár még nem éltem benne. Csak majdnem.  Furcsa. Ha én szeretnék valakit, elképzelhetetlen lenne, hogy mással is testi kapcsolatba keveredjek.

  - Szerencsémre, nem vagy házas. Így, azt gondolom, kettőnk között talán mégis létrejöhetne egy nagyon kellemes viszony. Mindent megadnék neked Réka! – közelebb hajolt  a lány felé Róbert, megfogta a kezét, aki csak nézte a meleg kék szemeket, de nem érzett vonzalmat. Nem tudta megmagyarázni, hogy mi taszította. Talán a túlzott magabiztossága, talán a jól öltözöttsége. Elhúzta a kezét.

  - És meddig maradsz? - kérdezte és kitért a válasz alól.

  - Három hétig. Addig annyi szépben lehetne részünk! Elviszlek a Balatonra, vagy ahová akarod!

  - Hiszen nem is ismersz! Egyébként pedig dolgozom. Tudod nincs nyár. És nekem munkahelyem van.

  - Akkor én minden délután megvárlak az iskolád előtt. Vagy te nem akarod? Nem tetszem neked?  - kérdezte a férfi, és csalódottság látszott az arcán.

    Réka lesütötte szemét és nem válaszolt.

   - Nos?

  - Menjünk! Jó? - mondta aztán hirtelen Réka.

  - Hát, ha akarod?  Bár nem válaszoltál a kérdésemre.

    Róbert csettintett az ujjával, fizetett.  Majd kifelé indultak.  Udvariasan kinyitotta a kocsi ajtaját, maga is beült a lány mellé, és hazafelé vitte Rékát. Útközben Görögországról beszélgettek, majd a férfi a munkájáról tett említést. Amikor megérkeztek a ház elé, mindketten kiszálltak a kocsiból, Réka érezte, hogy a férfi vele szeretne maradni. Hagyta, hogy az ajtóig kísérje, majd hirtelen megállt, mondani akart valamit, de ekkor Róbert megsimogatta az arcát, finoman magához ölelte, és állát megemelve meg akarta csókolni. Réka ekkor hirtelen hátralépett, és a kezét nyújtotta, majd halkan megszólalt.

  - Jó éjszakát Róbert! És köszönöm a vacsorát - a férfi nem erőszakoskodott, érezte Réka tartózkodását.

  - Nem erőltetem. Érzem, hogy neked talán időre van szükséged. Tudok várni. Akkor majd holnap hívlak. Beült a kocsijába és elhajtott. Réka pedig megkönnyebbült.

     Másnap álmosan ébredt, megreggelizett. Borongós idő volt. Egyre hűvösödtek már a nappalok is. Leült a fotelba, maga alá húzta lábát, és az előző estére gondolt. Vegyes érzelmek kavarogtak benne. Majd felhívta Melindát.

  - Na, mi volt? Izgatottan vártam a hívásodat!

  - Hát… Nem is tudom… Nős, nyitott házasságban él, kaland lennék neki…

  - Mi az, hogy nyitott házasságban él? Ilyen nincs! Remélem, nem feküdtél le vele?

  - Dehogyis! Mit képzelsz? Nem érzek semmi olyant, hogy ez megtörténjen

  - Akkor nem találkozol vele többet? És tudja?

  - Azt hiszem nem. Megemlítettem neki a keddi jazz estét, mire közölte, hogy ő nem szereti a zenebonát, ő csak Mozartot, Bachot szeret. Azt hiszem kissé sznob.  Úgy érzem, hogy nem nekem találták ki ezt a férfit.

  - Hát kár.

  - Felejtsük el!   És te? Mit csináltál tegnap? Elmentél arra a bulira?

  - El. Megismerkedtem egy elvált pasival. Költő.

  - Elvált? És? Mit gondolsz róla?

  - Miért? Én is elváltam. Szimpatikus, kedvemre való. Kicsit megkeseredett. Már évek óta egyedül él. Olyan magányos farkasnak látom, de nagyon érzelmes. Hát… Majd meglátom… De ott lesz a koncerten. Ő szereti a jazzt. Majd akkor megismered.

  - Szól a telefonom, lehet, hogy ő hív. Na, szia. Majd keddig még hívlak! - Réka lecsukta mobilját, elsétált a másik telefonhoz.

  - Igen. Telkes Réka.

  - Szervusz, kedves Réka! Azért hívlak, hogy akkor tudnánk-e ismét találkozni? Javasolnék egy jó kirándulást a hegyekbe, vagy a Pilisbe! - mondta, szinte válaszra sem várva Róbert.

  - És mikor gondoltad? Mert már lassan dél lesz.

  - Hát most. Érted megyek, elviszlek ebédelni előtte, vagy útközben eszünk majd valahol.

  - Ne gyere értem! Sem most, sem máskor. És ne haragudj! Nekem ez nem megy. Talán megérted, ha meg nem, hát…

  - Legalább esélyt adj, Réka! Nem leszek erőszakos… Hidd el…

   - Nem, nem! Jobb lesz, ha mi többet nem találkozunk. Nincs semmi értelme! Szervusz! - hirtelen letette a telefonkagylót. Elsétált a konyhapulthoz, ivott egy pohár vizet, majd a mobilja csörgött, ismeretlen szám jelentkezett. Milán telefonált a reptérről. Kiderült, hogy előbb érkezett. Megnyugtatta a férfit, hogy itthon van, jöhet a kulcsért.

    Réka letette a mobilját. Egy ideig téblábolt, aztán hirtelen gondolt egyet, és nekiállt főzni. Úgy érezte, tennie kell valamit. Ahogy bepakolta a burgonyás csirkét a sütőbe, csengettek. Konyharuhával a kezében, köténnyel a házi ruhája előtt ment ajtót nyitni. Egy sportos, fekete hajú, jó harmincas, kissé borostás férfit látott maga előtt. Valahogy nem hasonlított ahhoz a fiúhoz, akit hosszan elnézett nyáron Milán egykori szobájában. Álltak az ajtóban és láthatóan fürkészték egymást, majd hirtelen Réka befelé tessékelte a két bőrönddel teli kezű férfit.

  - Hamar ideértél! Gyere kicsit be hozzám! Aztán majd később felmész Roland lakásába!  - Milán az előszobában letette bőröndjeit, levetette dzsekijét. Réka ekkor látta, hogy milyen széles vállú férfi. Nem éppen orvos alkatúnak látszott.

  - Kezet moshatok? - kérdezte a lányt. Réka megmutatta a fürdőszobát, majd a konyhába ment ismét. Milán, amikor kijött a fürdőszobából, mosolyogva sétált oda a lányhoz, aki ekkor rakta vissza a sütőbe a csirkét.

  -   Mindjárt készen vagyok - nézett a férfira Réka  - , de addig is ülj le a nappaliban, mindjárt utánad megyek.

  - Tudod mit? Inkább addig felmennék Roland lakásába. Ott lefürdök, megborotválkozom…

  - És utána lejössz hozzám ebédre! - fejezte be Milán elkezdett mondatát Réka.

  - Hát, ha nem jelent neked fáradtságot a jelenlétem?  Talán vártál valakit?

  - Igen. Téged vártalak és magamat. Vagy, nem vagy éhes? - Réka zavartan elnevette magát, majd felkísérte a férfit Roland lakásáig és magára hagyta. Amikor visszament, a nappaliban lévő CD lejátszóba betett egy jazz lemezt, vidáman terített, és azt gondolta, hogy egy kedves, közvetlen, természetes férfival akadt össze. A jóképű Milánnal, Mária néni kedvenc fiával, aki érzelmes, okos, és szenvedélyes, ahogy Mária néni nyilatkozott róla. Réka elmosolyogta magát. Egy óra múlva már a terített asztalnál ebédeltek. Most, hogy megborotválkozott Milán, friss férfi kölni illat lengte körül, egy rendezettebb férfit látott maga előtt Réka. Csak egy göndör hajtincs lógott időként a homlokába. Barna szeme mosolygott. Réka elnézte szép hosszú ujjait. Azt gondolta, hogy ez a kéz biztosan finoman bánik a szikével, de talán a női testtel is.

  - Remélem, ízlett az ebédem! Ülj át a nappaliba Milán!  Mindjárt viszek egy kis desszertet. Nem volt időm készíteni, ez olyan mélyhűtött dolog, de azért ehető.

  - Nagyon finom volt az ebéd! Nagyon kedves vagy Réka! – válaszolt a férfi és leült a kanapéra - De már ez is sok volt! Nagyon jól főzöl. Köszönöm szépen a kedves fogadtatást.

  - Igazán nincs ebben semmi. Magamnak is főztem volna. Kérsz egy kávét?

  - Ne fáraszd magad! Nem kérek most. Ittam a gépen, és napjában legfeljebb két kávét iszom. Ha operálok, akkor talán többet.

  - És most? Meddig maradsz? - nézett rá Réka, miközben otthonosan, megszokottan maga alá húzta lábát.

  - Egy vagy másfél hetet szeretnék maradni itt Pesten, aztán haza utazom a szüleimhez… Az a helyzet… Nem is tudom beszéljek-e róla, de itt Pesten lenne egy ajánlatom.  Most, hogy már egy éve egyedül vagyok… De biztosan tudod, hogy elváltam… Tudom, hogy a fizetésem jóval kevesebb lesz, de mindegy. Már elég pénzt összeszedtem és nem is pénzre, hanem valami otthonra, melegségre vágyom - hirtelen elhallgatott.

  - Talán megismertél valakit? - félve kérdezte tőle Réka.

  - Nem. Nem vagyok én olyan könnyen ismerkedős. Talán majd itthon…- nézett most talányosan a lányra, aki megkönnyebbülve dőlt most hátra a fotelban és fekete szemét hirtelen lesütötte. Valószínűleg egyet gondoltak, csak túl korainak érezték volna kimondani érzéseiket. Milán felállt és hirtelen indulni készült. De Réka marasztalta.

  - Beszélgessünk még! Mesélj nekem magadról, akár Svédországról, a munkádról. Hogy éltél ott? - és akkor Milán mesélni kezdett hosszan. Mégpedig a gyerekkoránál kezdte, beszélt a kelkisérüléseiről, az igazi apja hiányáról.  Majd mesélt a svéd nagyvárosról, a hideg, borongós napokról, a szomorú emberekről. A számára furcsa világról.

  - Tudod, én mediterrán lélek vagyok. De nem a kicsapongós fajtából. Bár nem vetem meg a szép női nemet… Azt ne hidd! Talán anyám és apám vére jól keveredik bennem. Kérdezhetnéd, hogy miért csalt meg a feleségem? Miféle férfi vagyok, hogy nem tudtam megtartani. Talán többet foglalkoztam a munkámmal, mint kellett volna! De az is lehet, hogy rosszul választottam. Szép nő volt, belehabarodtam. Ő nem dolgozott ott kint…  És azt hiszem, egy idő után… Rá kellett jönnöm, hogy egészen mást akar az élettől, mint én… Kissé önző és számító ember azt hiszem… Én pedig egy balek voltam. De mindegy. Gyereket nem akart szülni, vagy nem tudott. Pedig én nagyon szerettem volna. Talán jobb is így. Egy ötvenes főorvos mellett kötött ki. Aki tele van pénzzel, és hát ő mindig szerette a nagyvonalú életet. Én pedig sokkal puritánabb vagyok. De mesélj te is magadról!  Roland már olyan régóta áradozik rólad, hogy magam is kíváncsi lettem rád. Minden igaz, amit mondott rólad. Szép és kellemes nő vagy. Bár már félek a szép nőktől…

      Réka nem jött zavarba. Jól esett Milán bókja.

     Örülök, hogy ez az első benyomásod. És szépnek találsz. De nem minden a szépség. Tőlem azért nem kell félned! - tette hozzá zavartan, majd gyorsan folytatta - De akkor én is őszinte leszek hozzád. Nem ilyennek képzeltelek… Mi tagadás jól érzem magamat a társaságodban. Pedig csak most ismertelek meg.  De akkor mesélek én is magamról. Hosszan és őszintén beszélt gyerekkoráról, álmairól, szerelmeiről.

     Már egészen sötét lett, amikor Milán elköszönt tőle. Réka pedig lefürdött, belebújt az ágyába, és melegség járta át a szívét. Milánra gondolt, vonzalmat érzett a férfi iránt.  Nagyon várta, hogy majd másnap ismét találkozzon vele.

      Milán is hasonló érzelmekkel ment fel Roland lakásába. Úgy érezte, hogy már most szereti ezt a lányt. Szívesen átölelte volna, megsimogatta volna hosszú karcsú derekát, szép hosszú combját, érzéki, duzzadt száján sokszor elidőzött az este folyamán. Miután felesége elhagyta, hosszú ideig nem volt női kapcsolata. Aztán később akadt pár futó viszonya, de nem igazán találta meg a nőkben azt, amit mindig is keresett. Most arra gondolt, talán Réka lesz az a nő. De nem akart elsietni semmit. Komoly kapcsolatra vágyott. 

 

 

 

 

 

 

26

 

     Réka és Milán az elkövetkezendő napokban minden este  találkozott. Beszélgettek, moziba, színházba jártak, még a fonóba is elmentek. Itt Milán megismerkedett Melindával és annak barátjával. Kellemes estét töltöttek együtt. Pénteken, ahogy vége volt az óráinak, felvette fekete, rövid kabátját, halvány rúzst tett a szájára, majd hazafelé indult.  Milán járt az eszében. Ahogy kilépett a gimnázium kapuján, legnagyobb meglepetésére a férfit látta maga előtt.

     - Hát te?  Csak nem rám vársz? - nézett Milánra meglepődve.

     - Ki másra? - nézett mosolyogva a lányra - Végeztem a klinikán, elintéztem mindent. Januártól itthon dolgozom. Már csak lakást kell keresnem. Gondoltam, hogy megleplek.

    - Hát ez sikerült! De örülök! Akkor ezt meg kell ünnepelnünk! Gyere! - Réka a kezét nyújtotta Milán felé - Beülünk egy kellemes kis presszóba.

   Bálint kávézójába mentek. Milán érdeklődve nézett körül a hangulatos kis presszóban. Mindenütt gyertyák égtek, halk érzelmes zene szólt. Milán és Réka csendben itták a kávéjukat, szótlanul ették a tortájukat, miközben hosszan nézték egymást. Érezhetően vibrált köztük a levegő. Milán egyszer csak megfogta Réka asztalon pihenő kezét.

   - Kezdem azt érezni, hogy benned megtaláltam azt a nőt, akit eddig kerestem. Nem tudom, te mit gondolsz rólam, azaz kettőnkről...- kérdőn nézett a lányra. Vagy túl korai még?

  - Boldog vagyok,  hogy ezt mondod - válaszolta zavartan Réka    - Azt hiszem én is hasonlóan érzek irántad. Pedig még igazán keveset tudok rólad. Jó lenne, ha többet együtt lehetnénk…

  - Én már tegnap ezt gondoltam, de féltem, hogy majd elutasítasz. De most örülök, hogy ezt mondtad.  Szóval ez a presszó a volt barátod tulajdona?- Milán körül nézett és ekkor egy hozzá hasonló korúnak látszó fiatal férfit látott, aki feléjük közeledett. Bálint volt az, a régi szerelem.

  -  Rég láttalak Réka! Nem zavarok? - állt meg Bálint az asztaluk előtt. Réka zavartan nézett a két férfira, majd az egyik üres székre mutatott.

  -  Nahát! De rég láttalak! Ülj le egy pillanatra, ha már így összefutottunk. Hadd mutassam be a barátomat! - Milán felállt, kezet fogott Bálinttal, láthatóan szemrevételezte egymást a két férfi.

   - Hallottam már rólad. Tied ez a presszó, ugye? Nagyon kellemes kis hely!          

   - Igen. Az enyém. Örülök, hogy tetszik - Bálint zavartan nézett Milánra -  Honnan tudod?

  - Rékától. Mesélt rólatok.

    Réka zavartan üldögélt a két férfi között. Azon gondolkodott, okos dolog volt-e idejönni Milánnal. De úgy látta, a férfit egy cseppet sem zavarja a helyzet. Bálint rövid hallgatás után Réka felé fordult.

  - Tudod, már akartalak hívni, hogy elmondjam kicsi örömömet, amit neked is köszönhetek. A fotóddal beneveztem egy pályázatra és első díjat nyertem.  Köszönöm neked – zavartan és fájón nézett a lányra. Hirtelen lehajtotta a fejét.

   - Ez nagyszerű Bálint! Gratulálok! És szívből örülök! - válaszolt Réka, majd Bálintra nézett őszinte meglepődéssel, aztán Milán felé fordult - Egy fotóról van szó, amiről Bálint most beszélt - de ekkor már Bálint Milán kezébe adta a képet, aki elismerően nézett a fiúra, de Rékára is.

   - Szép! Igazán szép! Rejtelmesen izgató! Tehetséges munka! -  Bálintra nézett közben - Az enyém lehet? Nekem adod?

   Bálint szótlanul nézett a férfira, majd bólintott - Odaadom. Ha nem zavar? - mondta tétován.

- Ugyan miért zavarna? Hiszen ez már a múlt. Örülök, hogy jó barátságban maradtatok, mivel általában a kapcsolatok, ha megszakadnak, nem ez jellemző rájuk.

  - Tudod annak idején csak ezt az egy képet... - Bálint magyarázkodni kezdett, de Milán közbeszólt.

 -  Nem kell elmondanod. A lényeg, hogy szép kép, szép munka és még egyszer köszönöm, hogy odaadtad!

  Bálint ekkor hirtelen felállt, bocsánatot kért, majd még Milán felé fordult.

 - Nem rajtam múlott, hogy szétváltunk... Illetve, ha én nem kerülök abba a helyzetbe... De most már mindegy. Szerettem őt!  Szerencsés ember vagy!

  - Igen. Sőt! Nagyon szerencsés, hogy összetalálkozhattam vele!  – nézett most kicsit sajnálkozva Bálintra, miután észlelte, hogy ez a férfi még mindig vonzalmat érez Réka iránt.

    Réka szótlanul ült, hol az egyik, hol a másik férfi szemébe nézett, majd megszólalt.

  -  Nem tudom, mit kellene most mondanom. Sajnálom Bálint. Azért szép volt! És ne neheztelj rám!

  -  Hagyjuk Réka! Szervusztok! - megköszörülte torkát és kapkodva, kissé idegesen búcsúzott – Sietek a szerkesztőségbe! Minden jót nektek!

   Bálint elviharzott, Réka és Milán szótlanul nézett utána, majd fizettek és hazafelé indultak.

   Amikor hazaértek, Milán lehuppant a fotelba, elgondolkodva nézte, amint Réka teát főz, vacsorát készít. Elővette a képet, amit elkért Bálinttól, elnézte, majd hirtelen maga előtt látta Bálintot és Rékát, ahogy szeretkeznek. Furcsa féltékenységet érzett. Réka mintha belelátott volna Milán gondolataiba, elsétált a konyhapulttól a nappaliba, észrevette, amint Milán a képet nézi. Leguggolt mellé.

  - Tudom, hogy mit gondolsz. Féltékeny vagy a múltamra. Ugye? Igazán sajnálom. De bennem már lezárult. Hidd el! Nem kellett volna odamennünk.

  - De. Nagyon jó, hogy odamentünk. Még nem is ismerem a testedet. De tényleg féltékenységet érzek. Bálint még szeret téged, láttam.  Persze, butaság biztosan... –a lányra nézett, majd hirtelen felállt, Rékát magához húzta, átölelte, belecsókolt a nyakába, majd ismét a szemébe nézett és hosszan, forrón csókolta a lányt. Réka érezte a férfin a vágyat, jómaga is kívánta Milán  testét, ölelését. Nem tudott gondolkodni. Hirtelen egy mozdulattal kiszabadult Milán öleléséből,  megfogta a férfi kezét és halkan a fülébe súgta: - Menjünk a hálószobámba!

     Izzadt, forró testükkel hosszú szeretkezés után elnyúltak egymás mellett. Réka egy idő után felült, és egy takarót terített magukra. Milán ránézett.

  - Szerelmes vagyok Réka. Szeretlek! Nem tudom a sorsom mit akart, de tényleg boldog vagyok, hogy megtaláltalak.     Réka ekkor közelebb csúszott a férfi testéhez. Megcsókolta Milánt, majd kisimította a férfi homlokába hulló göndör hajtincset.

  -  Szerettem férfit már. Hiszen tudod. De azt is érzem, ha elhagynál, nem bírnám ki… Ha nem vagy mellettem, szinte fáj a hiányod…Pedig csak egy hete ismerjük egymást.  Talán ez lehet a szerelem! Ilyet még senki iránt nem éreztem.

    Milán felült, és hosszan nézett Réka fekete szemébe, majd megsimogatta az arcát.

  - Nekem úgy tűnik, hogy már régóta ismerlek. De biztosan hallottál már arról, hogy létezik olyan, amikor két ember ránéz egymásra, és azonnal eldöntik, hogy együtt akarják leélni az életüket. Szerinted mi nem ez az eset vagyunk? 

 - Milyen szépeket mondasz nekem Milán! Biztosan banálisan hangzik, de egész délelőtt csak te jártál az eszemben és alig vártam, hogy lássalak!  Csak félek. Attól félek, hogy téged is elveszítelek. Eddig nekem a párkapcsolataim nem igazán sikerültek… - megsimogatta a férfi homlokát.

  - Tudod mit Réka? Tedd félre a félelmeidet!  - Milán elérzékenyülve csókolta végig Réka ujjait.

 

  27

 

    Másnap reggel elég sokáig ágyban voltak, nem tudtak betelni egymással. Aztán Réka hirtelen felült, ránézett az órára. -  Jesszusom! Már tizenegy óra! Ma délután érkeznek vissza Rolandék. Mit gondolsz? Mit szól majd a mi korán és gyorsan létrejött kapcsolatunkhoz? - fordult a férfi felé, aki magához húzta a lányt, megsimogatta, majd felkönyökölt és hosszan nézte Réka kitakart testét.

    - Remélem, örül majd neki. De mindegy is! Én szeretni akarlak, bármit is mondjon. Gyere! Akkor keljünk fel! Te vagy én megyek először a fürdőbe?

  - Réka lekászálódott a nagy francia ágyról, majd Milánra nézett és a kezét nyújtotta felé – együtt menjünk a zuhany alá, mit szólsz hozzá?

    Milán a lányra mosolygott, magához ölelte, majd együtt bevonultak a zuhany alá. Elég hosszúra nyúlt a zuhany alatti szerelmes játékuk, de nem bántak semmit. Most nem érdekelte őket más. Az érzelmek irányították perceiket.

    A reggelinél alig beszéltek, falták a vajas piritóst, a sajtot, a paradicsomot, paprikát.  Láthatóan a szerelem kiéheztette őket. Réka vetett véget a csendnek. Behozta az illatozó kávét.

    - Akkor most én elpakolok, aztán főzök, mert Rolandot nem fogadhatjuk a nagy semmivel. És te?

    - Milán kortyolt a kávéjából, majd megsimogatta Réka vállát.

    - Segíthetek valamit esetleg? Mert szívesen teszem. Közben beszélgethetünk is. Elmondom a terveimet.

       Réka hirtelen átült Milán ölébe, hozzá bújt.

    - Csodás nő vagy! – megcsókolta a lányt – De így csak múlik az idő és nem fogunk elkészülni – súgta a lány fülébe.

      Réka ekkor megborzolta Milán sűrű göndör haját, majd mosolyogva indult a konyha felé – Igazad van! Akkor hozd az edényeket, aztán tegyük a dolgunkat.

     Már délután három körül volt, amikor mindennel elkészültek. Réka meglepődött, hogy Milán milyen ügyesen kuktáskodott neki, miközben élvezettel hallgatta történeteit a kórházról, ismerőseiről, gyerek koráról . Miután átöltöztek Milán leült a nappaliban, Réka pedig halk zenével színesítette a csendet.

    Milán a fotelban ülő lányra nézett. Kezébe vette a fotót, amit előző nap kapott Bálinttól.

   Réka hirtelen felállt és kivette a képet a férfi kezéből.

   - Kérlek, hogy ne nézd annyit ezt a képet! Itt vagyok neked élőben. El is teszem – elindult, hogy a komód fiókjába tegye. De Milán utána ment, megfogta a lány karját - Add vissza kérlek, hiszen az enyém és szükségem lesz rá, ha éppen nem vagy mellettem.

     Réka rácsodálkozott a képre. Csak most nézte meg a fotót tüzetesebben.

   - Nahát! Tényleg szép! Azaz a fotó nagyon jó - Meglobogtatta, majd visszaadta a férfinak – Legyen a tied! És gyönyörködj benne!  Ugyan  nem tudom hová teszed? Az orvosi szobádba esetleg közszemlére…- elnevette magát.

   - Köszi - Milán átvette a képet, ismét jól megnézte, majd az asztalra tette - Nem, azért oda nem való, de majd az otthoni dolgozó szobámba például, vagy a nappaliba,  de előtte szerzek egy szép keretet…- ekkor megszólalt a mobilja.

   - Szia Roli! Nos, merre tartotok? Még egy óra? Rendben! Bogi nem jön? Miért? Na, jó. Akkor majd később ismerkedem meg vele. Persze, akkor, ha nem bánod, gyere Réka lakására, mert itt várunk estebéddel. És amit mondtam rólunk, az szent! Érted? Amúgy meg hálás leszek neked egy életre, hogy általad találkozhattam egy csodás lánnyal. Na, ennyi. Várunk! Aztán mindent megbeszélünk! – Milán ekkor zsebre tette telefonját, majd a csodálkozó Rékára nézett.

  - Gyere szépségem! Üljünk le. Csodálkozol, látom. Hát tegnap késő este felhívtam az öcsémet, mert valakinek el kellett mondanom a boldogságomat. Te akkor már aludtál. Tudod? - megsimogatta Réka homlokát, majd megcsókolta.

    Réka elgondolkodva nézte Milán kissé zavartnak tűnő arcát.

 - Szóval, tényleg boldognak érzed magad? És mit szólt a kettőnk sajátságos találkozásához Roland?

 - Hát! Először szóhoz sem jutott, majd éktelen röhögésbe kezdett, aztán lecsendesedve csak annyit mondott: - Ne okozz Rékának csalódást bátyám! Amúgy meg előre tudtam, hogy egymásba fogtok bolondulni. Mindkettőtöket ismerem. Ilyeneket mondott. És tényleg nem volt túlságosan meglepett. Szerintem örül, hogy összejöttünk.

    Réka arca derűs volt és sötét szeme csillogott:  - Ennek igazán örülök! Ez jó, nem? Boldog vagyok, hogy ilyen simán elfogadott, mint szerető társadat.  Na, jól van!  Segítesz megtálalni? – Milán ekkor közelebb lépett a lányhoz.

  - Azt hiszem, ma Rolandnál alszom, ha nem haragszol. Rég nem láttuk egymást. Beszélgetnünk kell. Aztán holnapután leutazom a szüleimhez, de vennem kell egy kocsit, meg keresnem kell egy lakást is majd, bár még január odébb van. Szóval terveznem kell.

    Réka ekkor megfogta az előtte álló férfi kezét  - Ez mind rendben van. Én várni foglak. Persze, ha külön akarsz tőlem lakni, akkor keress egy lakást, de ha esetleg velem közösen akarnál lakni, akkor itt, nálam is lakhatsz. Hátha összeszokunk. Te nem így gondolod? Vagy túl korai? – nézett most Milán barna szemébe, aki kisfiús mosollyal hallgatta a lány zavart ajánlatát. Megcsókolta Réka kezét, átölelte a vállát.

   - Kár, hogy nem tudsz velem jönni a szüleimhez! Igaz, hogy ismernek már, ha beszélek majd rólad, tudják, hogy kiről van szó…

   - Beszélni akarsz rólam? – nézett nagy sötét tágra nyílt szemével a férfira Réka.

    - Igen. Mert azt gondolom, hogy mi egymáshoz fogunk tartozni. Tudom, szokni kell majd egymást, alkalmazkodnunk is kell. Még gondolkodom az ajánlatodon.  Nem haragszol ezért? Lejöhetnél egyik hétvégén, mert kicsit tovább leszek most a szüleimmel. Mit gondolsz erről?

   - Két hét múlva jön az őszi szünet, talán egy hetet is tudok veled és a szüleiddel lenni. És nem haragszom. Túl gyorsan történt velünk minden, de én tiszta szerelemmel szeretlek Milán! – Réka szinte szégyenlősen, lesütött szemmel közölte mindezt.

  - Milán leült a szőnyegre,  és a kanapén ülő lány ölébe hajtotta a fejét.

  - Nagyon-nagyon szeretlek! Elárulom, amikor megláttalak, akkor tudtam, hogy el foglak csábítani. Szeretem az érzékenységedet, a gyönyörű szemedet, testedet. Mindent! – felemelte fejét és csókolgatni kezdte Réka két kezét, aki meghatottan, elérzékenyülve hallgatta Milán vallomását. Boldognak érezte magát.

 

  Tíz év múlva

 

     Milán és Réka találkozása szebben sikerült, mint ahogy azt  álmaikban elképzelték. Milán nem várt sokáig. Eljegyezte a lányt még azon az október végi héten, amikor lement a szüleihez és Réka két héttel később utána ment látogatóba. A következő év tavaszán pedig feleségül vette. A balatoni házban tartották az ünnepséget. Réka barátnője Melinda, Bella és Kálmán is részt vettek az eseményen. Örültek, hogy révbe értnek tűnt Réka élete. Milán részéről is csak a család volt jelen. Édesanyja szemében örömkönnyek csillogtak, amikor együtt látta szeretett fiát Rékával a hegy oldalában álló kis templom oltára előtt. Roland és barátnője esküvője két évvel később ugyanitt zajlott, de akkor már bátyja, Anna nevű kislánya is jelen volt a ceremónián. Ezt követően Roland leköltözött szülei nagy villájába. Bogival, a feleséggel úgy döntöttek a balatoni kisvárosban telepednek le. A helyi gimnáziumban állást is kaptak. Réka és Milán pedig belakta Réka lakását, felújították, az emeleti részen lévő, egykori hálót. Megfelezték és kialakítottak belőle két kis szobát. Szükség is volt rá, mert közben megszületett második gyermekük Viola.

     Most, találkozásuk tizedik évfordulóját készültek megünnepelni. A két kislányt a napokban felutazott nagyszülőkre hagyták erre a hétre.

    Szinte tavaszias idő volt, kellemes meleg. A táj a kocsiból nézve, mint valami színes festmény bontakozott ki előttük. Sárga, bíbor vörös, rozsdabarna és zöld színben pompáztak a fák. Réka elnézte a mellette ülő, csendben vezető férjét, akinek a haja kissé őszült már, de számára pont olyan jóképű volt, mint amikor először meglátta. Persze Milán is így volt Rékával, bár az ő sötét hajában még nem voltak ősz hajszálak. Pont olyan karcsú volt a két szülés után is, mint megismerkedésük idején.

   - Hová is megyünk? Még most sem árulod el? – kérdezte némi kíváncsisággal Réka.

   - Nem is sejted? Nem ismered ezt az utat? –mosolygott most Milán a feleségére.

   - Nem is tudom. Talán Esztergomba vezet az út vagy Visegrád? – nézett   kérdőn a férjére. Egyszer régen, mintha átmentem volna ezen az úton…

   - Na, jó! A Pilisben járunk - mondta halkan Milán.

   - Aha! Megvan! Egyszer Melindával, a barátnőmmel járunk erre, kirándultunk egy őszi vasárnap. Már akkor megbeszéltük, hogy ide el kell jönni máskor is, mert olyan szép ez a vidék… És íme, most megvalósult ez az álom is. Köszönöm! – Milán arcához hajolt és egy puszit nyomott az arcára.

   -  Ugye hoztál túra cipőt ? –kérdezte ekkor Milán.

   - Hoztam, hiszen mondtad, hogy készüljek sportosan is. Szóval túrázunk?

    - Azt is. Meg mást is.  Mehetünk a Fellegvárba, a Királyi palotába, megnézzük a rejtélyes Salamon-tornyot, a Fűvészkertet, a Zsitvay-kilátót, de minden mást is, amit akarsz. Persze a szálloda wellness részlegét is meglátogatjuk, szaunázunk is.  No és istenieket eszünk, iszunk és nem utolsó sorban szeretkezünk – Milán megfogta Réka kezét és megcsókolta. Szerette Réka szép hosszú ujjait, szerette még most is érinteni sima bőrét – Fél óra és ott vagyunk.  Azt hiszem, már tudod, hogy hová is megyünk. Remélem, hogy örülsz majd. A legszebb szobát foglaltam le.

     Réka most már egészen  izgatott lett.

    Aztán  meglátta az elegáns szállodát. Amikor  beléptek a Milán által lefoglalt egyik legszebb lakosztályba és körbejárták a majd nyolcvan négyzetméterét elérzékenyült. Ámulva nézte a hatalmas francia ágyat,   a nagy teraszt, ahonnan visegrádi vár csúcsát látta és a színes erdő között kanyargó Dunát. Milán figyelte feleségét, látta a meghatottságát. Réka megállt a szoba közepén, a kandallóra nézett, a mellette lévő kényelmet kínáló nagy fotelra, hirtelen megfordult,  átölelte férjét, két kezébe vette Milán arcát, a szemébe nézett, forrón megcsókolta.

    - Mivel érdemeltem ezt ki?  - nézett aztán Milánra -  Csodálatos ! -Ide-oda sétált a nagy szobában, hol leült egy fotelba, hol a szoba másik sarkába ment, hol a férjét nézte. Mint egy gyerek olyan lett. Milán ekkor odalépett hozzá.

- Egyszerűen csak szeretlek.  Mindent megkaptam tőled amire vágytam. Szerelmet, a két szép kislányunkat, a vibráló , néha haragos, morcos pillanataidat. Megértésedet, anyaságodat, még az időnkénti villámló tekintetedet is szeretem.

      Réka szeme fátyolos lett, Milánhoz lépett és ismét átölelte.

    - Nagyon-nagyon szeretlek Milán. Köszönök neked mindent. A türelmedet, a szerelmedet. Azt, hogy csodaszép gyermekeink lettek, jó apa vagy, csodás férj, nagyszerű, emberséges orvos.  Ha hiszed, ha nem, de úgy szeretlek, mint akkor régen. Amikor beléptél az ajtómon. Én akkor a szívemet is kinyitottam neked - Milán megsimogatta Réka arcát, majd a csomagjaik felé mutatott - Nem kellene lassan kipakolnunk?

     Réka elnevette magát – Milyen igazad van! A nagy izgalomtól, ámulattól mindenről megfeledkeztem. Gyere! Pakolgassunk! Aztán jöhet a többi meglepetés!