Mediterrán vigasz

Mediterrán vigasz

    Csak egy órányi autóútra van Palermótól a természetes öblök és gránitsziklák között fekvő kis halászfaluból lett üdülőfalú, Cefalu. A Tirrén tenger partján fekvő szicíliai nyaralóhelyen lakik egykori osztálytársam, gyermekkori barátnőm, Magda. Az ő meghívására utaztam egy kora őszi napon ebbe a csodálatos hangulatú üdülőhelyre. Palermóig repülőgéppel mentem, majd onnan Fabrizio Rossi és Magda vittek kocsijukkal a vendégházukba, ahol majd egy hónapot töltöttem.

   Menekültem otthonról, a lakásomból, a jelenemből, a múltamtól. Kapóra jött Magda meghívása.

   Nem először voltam náluk. De kedvességük, szeretetük mindannyiszor olyan őszinte volt, hogy tudtam, nekik biztosan nem leszek teher.

  Két lakásuk volt, az egyiket mindig kiadták. Hát most én ebbe az apartmanba kerültem. Ezt még nem ismertem, mert amióta ezt megvették, kicsinosították és kiadták, még nem jártam náluk.

    Fabrizio egy nagy csokor virággal a kezében várt, barnára sült, kissé kopaszodó, kék szemű férfi volt, kicsit már hízásnak indult. Magda vörös, rövidre vágott frizurát hordott, kissé megtelt, bőre itt-ott megereszkedett, amióta nem láttam, de hát bizonyára ők is így láttak engem. Amikor az ember az ötvenes évei végén jár, bizony szembe kell néznie az öregedés ilyen-olyan jeleivel.

  Cefalu. Lassan tíz éve, hogy erre jártam.

     Már az autóban megcsapott a lágy meleg tengeri szellő. Közeledvén Cefaluhoz, ismét csodálhattam a már messziről látható Normann székesegyház két nagy vaskos tornyát, a sziklafalat, amelynek tövében terült el a kisváros.

    Jól emlékeztem a hegycsúcson lévő szaracén vár romjaira, az onnan látható lassan mélyülő kéklő tengerre, az alattuk kanyargó szűk utcákra, pálmafákkal, virágokkal körbevett terekre, a kifeszített szárítókra akasztott lengedező ruhákra.

    A belvárosban szálltunk ki a kocsiból. Egy régi háromemeletes ház harmadik emeletén kötöttünk ki.

   Amikor beléptem a napfényes lakásba, elámultam. A felújított hatalmas nappaliból a nagy teraszra léptem ki, kilátással a terrakotta háztetőkre, a zegzugos régi, szűk kis utcákra.  Távolabb a vakítón kék tenger is megcsillant előttem. Egy kerek asztal, leterítve, négy székkel állt a terasz közepén. A korláton pedig sűrűn csüngtek a virágok. Ez maga volt a csoda. Persze mindez Magda keze nyomát dicsérte. Aztán balra a nappaliból egy kisebb méretű háló nyílt. A kis szobában lévő nagy fehér francia ágy, két éjjeli szekrény, süppedő bojtos fehér szőnyeggel, zsalus ablakkal, világoskék lengedező muszlin függönnyel. Ebből nyílt a modern fürdőszoba. A konyha pedig a nappali másik végéből volt megközelíthető, ami inkább főzőfülkének volt nevezhető, de szinte minden felszerelés megvolt, ami kellett egy nyaralónak. Láttam arcukon a boldogságot, megelégedést, hiszen minden gesztusommal a munkájukat dicsértem. Tudtam, hogy kemény munkával érték ezt el.

     Fabrízio és Magda egy kisebb éttermet vezettek, az ő lakásuk az éttermük fölött volt. A két már felnőtt gyerekük, egy fiú és egy lány már messze éltek tőlük. Négy unokájuk volt, öt és tíz év körüliek, akárcsak nekem.

    - Na, akkor most mi magadra hagyunk! - ölelt át Magda - Látom elégedett vagy a szállásoddal. Örülünk, hogy itt vagy és remélem, hogy összeszeded majd magad! Lakhattál volna nálunk is, de szerintem szükséged van most az egyedüllétre is. Aztán persze akkor jössz hozzánk, amikor akarsz.

   Fabrizió is odajött hozzám, melegen átölelt.

   -  Jól tartod magad minden bajod ellenére Ágnes. Örülünk, hogy eljöttél hozzánk végre. Magda mesélte, hogy Gyuri eltűnt az életedből. Hát, nem is értem. Mit akar egy hatvan felé közeledő pasi egy nálánál huszonhat évvel fiatalabb nőtől? Ne keseregj miatta! Majd idővel rájön, hogy mekkora marhaságot csinált. Hiszen Te még mindig csinos asszony vagy. Na, jó, tudom, ez nem vigasztal, de még te is találhatsz magadnak valakit. Féltettünk nagyon, hogy annyi minden összejött most neked, de majd beszélgetünk! Este hétkor érted jövök. Vacsora vár és talán egy kellemes este.

- Nagyon köszönök nektek mindent, nem tudok betelni a lakással! Nem is tudom, mit mondjak most? - elérzékenyedtem, könny csillant meg a szememben.

- Gondoltam édes Ágikám! – mondta együtt érzően Magda, és ismét átölelt – Akkor csak élvezd ki! És érezd jól magad! Holnap nem dolgozom és lemegyünk egyet strandolni. A konyhában mindent megtalálsz, a hűtőt tele pakoltuk. Tessék benne kutakodni! És itt nem szabad szomorkodni. Megígéred?

      Hát így fogadtak az én régi barátaim. Fabriziót még Pesten ismertem meg, ott lakott Magdával ismeretségük után vagy tíz évet. Kávézója volt, megtanult egészen jól magyarul és aztán egyszer csak úgy döntöttek, hogy visszamennek Fabrizio szülőfalujába és ott folytatják az életüket. Nem volt egyszerű nekik, akkor már a gyerekek is tíz év körüliek voltak. Nekem volt a legrosszabb, mert nagyon messzire ment tőlem az én szívbéli jó barátnőm. De azért nem szakadtunk el egymástól. Levelek, majd e-mailek, telefonok, néha találkozások tarkították az életünket.

    Magda a külkeren végzett, hamar beletanult a vendéglátó szakmába is. Nagyon ügyesen vezette már Pesten a kávézójukat. Így aztán már nem volt nehéz egy éttermet vezetni. Persze, ott volt mellette Fabrizio, a férje.

     Én pedig éneket tanítottam egy általános iskolában. Gyuri, a hűtlen férjem, építész volt. Egyetemen is tanított. Ott szedte fel a fiatal új barátnőjét, aki miatt egy éve elhagyott. Nehéz természetű ember volt összességében. Nem volt egyszerű az életem mellette. Bonyolult férfi volt. De amikor közölte velem, hogy új életet akar kezdeni, megdöbbentem, és bizony nehezen hevertem ki váratlan bejelentését. Valahogy nem vettem észre, hogy elhagyni készül. Mit mondjak? Összeomlottam. Csak nagyon lassan kezdtem magamhoz térni, és miután mindent lerendeztünk, elköltöztem felnőtt lányunkhoz, Eszterhez és családjához. A végső fejbe kólintás még csak ezután következett, mert lassan rá kellett jönnöm, hogy lányom házassága is csődöt mondott, az ő férje is elköltözött és elég sajátságos módon alakult az életük, ami megkeserítette napjaimat.

     Ahogy olasz-magyar barátaim magamra hagytak, elsőnek is kipakoltam a bőröndömből, lezuhanyoztam, egy könnyű nyári selyem köntösbe bújtam. Majd a konyhában lévő frigóhoz mentem, kivettem egy üveget, üdítőt töltöttem egy pohárba és kivonultam a teraszra. Leültem az egyik székre és néztem a kék eget, a hangulatos kis utcákat, a távoli kék tengert. Már alig vártam, hogy homokos partján elnyúljak.

     Eszembe jutott Eszter  lányom, az unokáim, akiktől búcsú nélkül jöttem el. Talán kicsit bántam is, de annyi lelki sérelem ért általuk is, hogy szinte menekültem otthonról. Egy házban lakunk lassan egy éve, csak éppen külön bejárattal. Külön háztartásban. Odaköltözésemkor ez volt a megállapodás. Amit én sem bántam, csak azt nem tudtam akkor még, hogy anyából idegen szomszéd lesz a státuszom. Hogy miért? Ezen sokat gondolkodtam, de az igazi okára nem jöttem rá. Lehet, hogy a lányom változott meg nagyon, vagy éppenséggel én lettem túlérzékeny.

     Gondolataimból a megkonduló harangok zökkentettek ki. Felálltam és bementem a nappaliba, ami szép rusztikus bútorokkal volt berendezve. Kerestem a falon az órát, aztán egy fiókos komódon találtam rá. Elégedetten állapítottam meg, hogy még van egy órám, mire Fabrizió értem jön. Egy fehér telefont pillantottam meg a sötétzöld bársonnyal bevont kanapé mellett. Arra gondoltam talán felhívom Esztert és mégis tájékoztatom, hogy megérkeztem, élek. Aztán elhessegettem a gondolatot. Egy kávét főztem le magamnak, majd lassan átöltöztem. Befejezésül kevés sminket, halvány rúzst használtam, a kedvenc Chanel kölnim illata lengte be a szobát, mire Fabrizio belépett a nappaliba.

    - Na, édes Ágnesem, itt is vagyok. Hű, micsoda illatok!- mosolyogva nézett rám és csettintett egyet az ujjával – De jól nézel ki! Még utóbb el kell, hogy csábítsalak!

   - Ugyan már Fábi! - mondtam zavartan - Ne beszélj marhaságokat! Igazán köszönök mindent, de máris mehetünk. Gyalogolunk? Vagy? - néztem rá kérdőn.

  - Dehogyis! Kocsival jöttem érted. Persze nincs olyan messze, de azért csak ne gyalogolj mindjárt az első nap. Remek vacsorában lesz részed.

És valóban így volt. Vadszőlővel befuttatott teraszon várt a megterített asztal. Az étterem majdnem tele volt. Magda már izgatottan várt. Ezen az estén hármasban vacsoráztunk.

  - Na, elsőnek egy kis előétel, csak úgy kóstolónak,- mondta Fabrizio és intett a már közelünkben várakozó pincérnek.  Hamarosan megismerkedtem az ízletes caponata elnevezésű finomsággal, amely nem volt más, mint padlizsán paradicsomból, zellerből, kapribogyóból, ecetből, olívából és szardellából készült csípős szósszal leöntött étel. Aztán csak ezután következett az involtini alla Siciliana, azaz borjútekercs babérlevéllel, fenyőmaggal, sonkával és sajttal töltve. Marsalát ittunk, majd a nagyon finom szicília cassata (túrótorta) zárta a fejedelmi vacsorát. Közben halk gitárzene kísérte vacsoránkat. Hirtelen felkaptam a fejemet, és ránéztem a fekete gitáros fiúra, aki szívhez szólóan játszott és énekelt. Ismerősnek tűnt a dal, aztán rájöttem, hogy a Keresztapa című film egyik betétdalát adta elő: „Brucia la luna n'cielu,E ju bruciu d'amuri,Focu ca si consuma,Comu lu me cori „

   Hát igen. Régi emlékek törtek fel bennem. Valahogy így hangzott a dal utolsó sora magyarul:

   Az éji égnek mélyén fent ragyog a hold, szerelmet gyújt újra, ami egykor volt. Vigaszt nem ad, csak felkavar: Holdfényes éjjel nékem békét ma nem ad.

  - Szép a dal? Ugye? Nem azért Ágnes, de te is szépen énekeltél fiatal korodban. Kár, hogy feladtad a vágyaidat! - mondta Magda, Fabrizio pedig egyetértően bólogatott hozzá – pedig mennyit győzködtelek, de te azt hajtogattad, hogy képtelen lennél anya, feleség és énekes is lenne. Na, de most már mindegy.

    - Hát igen, igazad van Magda – válaszoltam. - Lehet, hogy rosszul tettem.  Bár a tanári munkám is szép. De ezt a dalt a Keresztapa című filmből ismerem. Emlékeztek rá? De mi van veletek? Most meséljetek már magatokról, a gyerekekről. Kíváncsi vagyok, hogy sikerült az életük és ti hogy tudtatok ilyen szépen boldogulni? Szép ez a kis étterem és nagyon kellemes a lakás, ahol lakom.

    Részletesen beszámoltak az elmúlt öt évről, magukról, munkájukról, és hát a gyerekeikről. Én pedig örömmel hallgattam őket. Jó volt velük lennem. Talán az ismerőseim közül ők álltak hozzám a legközelebb. Pedig ritkán találkozhattunk. De valahogy egy volt a gondolkodásunk, hasonló lelkülettel rendelkeztünk, és az életről vallott filozófiánk is megegyezett. Ezért is hiányzott annyira Magda. Már talán éjfél is elmúlt, amikor szedelőzködni kezdtünk, sétára volt kedvem, de Magda és Fabrizio is szívesen kísértek haza. Alig negyedórára volt a vendéglakásom az éttermüktől.

    Másnap csodálatos, napfényes reggelre ébredtem. Reggelimet a teraszon fogyasztottam el, és tíz órára már készenlétben vártam Magdát, akivel együtt mentünk le a homokos, napozóernyőktől színes tengerpartra. Csodásnak találtam innen nézve a nagy sziklafal alatt megbújó települést, gyönyörködtem a kék tengerben és csendben, behunyt szemmel feküdtem a napozóágyon. Magda ugyanezt tette. Aztán kis idő múlva megszólalt.

   - Ugye, most nincs kedved mesélni? Pedig érdekelne, hogy mi a csuda történt a lányoddal és veled? És hogyan távozott a mákvirág férjed! Hiszen azért jól megvoltatok Ti, vagy tévedek?

    Felültem, napszemüvegemet levettem, ittam egy korty vizet a mellettem lévő kis üvegből. Magdára majd a távolba néztem.

   - Ha nem baj, akkor most inkább nem beszélnék, majd inkább később, ha otthon leszünk. Ott elmesélek mindent. Nem akarom összemosni könnyeimet a tenger sós vízével. Gyere, inkább ússzunk egyet és élvezzük  a napsugár melegét, a vizet és ezt a szépséget, ami itt körülöttem van. Neked már megszokott, de én nem tudok betelni vele! Hiszen tudod, hogy mindig is imádtam a vizet, a Balatont, és most a te tengeredet!

- Tudom Ágnes – elmosolyogta magát, felállt, megsimogatta vállamat és elindultunk a víz felé.

   Úgy délután három körül mentünk fel a lakásomra. Magda a hűtőből elővette a reggel berakott ebédünket. Mert ő arról is gondoskodott. Otthonról hozta, már kora reggel elkészítette. Egy korty rozét ittunk ebéd után, majd jó erős kávéval kínáltam. Meleg volt, kinyitottuk a teraszon lévő napernyőt és mindenféle fecserészés után kezdtem bele fájdalmasnak tűnő életem történetébe, amiről eddig még neki sem meséltem részletesen.

    - Nem is tudom, hol kezdjem. Talán akkor először Gyurival. Ma már kettőnk kapcsolata lassan tiszta lesz előttem. Jól ismered megismerkedésünket, fellobbanó őrült szerelmemet. Az énekesi vágyaimról is miatta mondtam le. A tanárnő, akihez jártam nagyon haragudott rám, hányszor, de hányszor keresett, hogy folytassam az éneklést. Egyszer Gyurinak felvetettem és ő lebeszélt róla. Arra hivatkozott, hogy egy családban elég egy problémás ember, mi lesz Eszterrel? Ki neveli, ha én esetleg művészi pályára lépek. Azt hiszem, utólag elmondhatom, hogy ha a művészi pályára lépek, féltékeny lett volna rám. Eléggé önző volt mindig is, szeretett villogni szakmai területén, de mint férfi is. Hiszen csinos pasi volt. És micsoda csomagjai voltak a szerelemben! Mindig tudta melyik csomagot hol és mikor kell kinyitni. Erre csak sokkal később jöttem rá. Félre lépett ő már többször, de hát én türelmesen elnéztem neki. Okos asszonyként igyekeztem viselkedni. Gondoltam engem szeret, a lányomat szereti, a kalandok nem érdekesek. Melyik az a férfi, aki nem lép félre? Talán hiba volt. Nem tudom. Aztán eljött az idő, amikor egyedül kezdett járni különböző rendezvényekre. Engem nem hívott, sőt, igyekezett távol tartani. Fájt a dolog, de akkor még Eszter nevelésével, mindennapjaival voltam elfoglalva. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, és Eszter felnőtt lett, férjhez ment, jöttek az unokák, még inkább távolabb kerültünk egymástól. Pedig mindig igyekeztem a munkáját követni, odafigyelni rá, magamat sem hanyagoltam el. Nem is tudom, mi volt a baja velem. Talán az, hogy megöregedtem. Ötvenöt leszek az ősszel.

   - Ne haragudj, ha közbe szólók Ágnes. Nem csak a korodról van itt szó, nem gondolod, hogy soha nem szeretett téged eléggé? És ahogy megfogalmaztad nem tisztelt téged. Ez számomra akkor derült ki, amikor jó pár éve itt nyaraltatok együtt. Még Fabrizionak is mondtam, hogy ez az ember egy beképzelt, egoista, önmagát szerető férfi, aki nem szeret téged őszintén. De nem mertem neked ezt megmondani, pedig akkor talán beszélnem kellett volna erről.

  - Tényleg így láttad? – néztem rá elgondolkodva - Akkor valóban jól gondolom most már utólag a mi kettőnk kapcsolatát. Én pedig vakon szerettem őt. És ezzel visszaélt. Csak éppen előbb kellett volna akkor eltávoznia. Ez nem volt tőle szép játék. Bár én is hibás vagyok, hogy sok mindent eltűrtem, elnéztem. Bevallom, az anyagi biztonság, ami körülvett általa, talán az tartott fogva. Úgy látszik megszoktam a viszonylag jólétet, a rózsadombi lakást, a nyári utazásokat és így tovább. Ezért behunyt szemmel éltem mellette az életem. Talán nem is kellene csak őt hibáztatnom. Hiszen ketten játszottuk ezt a galád játékot. Az én gyengeségem, a kényelmet szerető lényem... Hát nem szép vonás... De hát ott volt Eszter. Neki is jólétet szerettem volna adni. Mindent, ami jár egy fiatal, szép és értelmes lánynak. Zenetanulás, nyelvek, és minden más program... Gondolhatod, hogy az én tanári fizetésemből semmire sem mentünk volna! De, hogy egy fiatal lány miatt elhagyjon! A szerelem elvette az eszét... Nem tudom, mit képzel magáról. Ő sem fiatal már...   Tudod Ágnes, amikor bejelentette, hogy elmegy tőlem, nagyon fájt, mert én valójában, azt hiszem feltétel nélkül szerettem őt a hitványságával együtt.

   - Ne hibáztasd magad! – Magda felállt és a szoba felé indult - Mindjárt jövök. Hozok egy kis üdítőt.

    Egy tálcán két poharat és limonádét hozott.

    - Szóval. Vakon szerettél, ez igaz. Nekem már a legelején nem volt rokonszenves. De hát te szeretted. Te pedig a legjobb barátnőm voltál. Aztán úgy tűnt számomra az első években boldogok voltatok. Vagy nem? És te nem sejtettél semmit? Az ilyesminek vannak előjelei. És a lakás, a bútorok, könyvek? Anyagilag is rendeződtek a dolgok?

   - Igen. Az első évek. Sok szép emlékem maradt belőle, de sok rossz is. Sokszor visszatért hozzám, a kalandjai után is. Ragaszkodott hozzám. Hogy miért? Talán azért mégis szeretett a maga módján. Vagy csak megszokott? Már magam sem tudom. Ó, hát a lakás és a többi... Ez sem volt könnyű. Eladtuk a lakást és a felét kifizettem neki. Igényt tartott rá. A könyveit elvitte, én meg a sajátjaimhoz ragaszkodtam. A bútorok? Azok maradtak nekem. Ezzel rendeztem be most a lányomék házában lévő nappalis, hálószobás, kis konyhás, fürdőszobás, lakrészemet. Remélem, eljöttök a télben meglátogatni!

   - Hát! Nem is tudom, mit mondjak erre?  Haragszom rá. Ilyet tenni veled? És Te? Az eltelt idő alatt nem próbálkoztál valakivel megismerkedni? Ott van az internet, sokan találnak partnert a társkeresőkben... Én a helyedben biztosan nem bánkódnék egyedül.

 - Hát, ilyennek ismersz Te? Aztán az én koromban... Ha csak a sorsom nem hoz még össze valakivel. Ha meg nem, akkor egyedül élem az életemet. Nem unatkozom, ne félj. Még dolgozom, leköt a munkám. Csak a lányommal ne lenne az, ami van! Kétségbeejtő. Hiszen tudod, hogy mindig is imádtam és mennyi szeretettel vettem körül őt. Az apjától sajnos kevés törődést kapott. Pedig a maga módján szerette Esztert. De hát a munkája... Talán ettől lett olyan sérülékeny a lányom. Aztán kifogott magának egy elvált pasit, akinek már volt egy fia az előző házasságából. Eszter szintén tanárnő, aztán tudod, majd nyolc évig nem dolgozott, a szülések miatt. Három gyermek. Igazi családot akart. Imádja a gyerekeit, és szereti a kényelmet, szereti, ha valaki megteremti neki az anyagi javakat. Akárcsak én tettem. Ezért mindent feladott. Önbecsülést, és hát mindent elnézett a félművelt férjének, aki párterapeuta. Mindenféle gyorstalpalókat elvégzett, de pszichológusi végzettséget nem tudott szerezni. Bizonyára nincsenek meg a képességei hozzá. Viszont jól tud ügyeskedni, szervezni és hát így viszonylag jó körülmények között éltek. De most negyvenéves korában feleszmélt, hogy már nincs semmi közös témájuk. Meg, hogy eltávolodtak egymástól, hogy a lányom szellemileg „alacsonyrendű" lett hozzá képest. Képzeld! Ilyesmiket mondott neki. Hogy nem fejlődik, egyre csak önmegismerési, meg hasonló barom tanfolyamokra akarta elküldeni. Pedig aztán ő nem éppen a művelt férfi kategóriába tartozik. Sajnos! A legrosszabb. Okoskodó, félművelt, szakbarbár. De hol van ő egy igazán jól képzett, okos pszichiátertől, vagy pszichológustól? Utánzat. Hát ezt mondtam meg a lányomnak. Talán sértőnek érezte. Bár félig-meddig igazat adott nekem, de azt hiszem, még mindig ragaszkodik hozzá. Csak úgy zárójelben: Gyuriban éppen a műveltségét, széles látókörét, okosságát szerettem. De nem vagyunk egyformák. Tudod Magda, azt gondolom, vannak olyan emberek, akik nem tudnak a tükörbe nézni, csak a saját igazukat hajtogatják, a másik hibáját ecsetelik. Szerintem az ilyen ember erkölcsi hulla és nulla. És én tehetetlen vagyok. Semmit nem tudok tenni. Pénzem nincs. Ami volt, azt az építkezésbe adtam, és hát ők is bővítettek, abba is kellett a pénzem. Arról már nem is beszélve, hogy Eszter nagyon megváltozott. Tőlem semmilyen tanácsot nem fogad el. Elutasít, ha valamiben segíteni akarok. Azt szereti, ha minél kevesebbet lát engem, úgy érzem. Az apjával pedig nem hajlandó kapcsolatot tartani. Haragszik rá nagyon, hogy ezzel a fiatal nővel él. Nem látok teljesen tisztán vele kapcsolatban sok mindent, és néha nagyon fáj az egész élet. Hogy idáig jutott a házasságom, a lányom élete, a lányom és az én kapcsolatom... Hát így vagyok, és nagyon rossz, hogy nincs kivel beszéljek erről, ezért is jöttem most el, hogy legalább neked elmondjam a  bánatomat. Kibeszéljem magamat, hogy megtisztítsam az elmémet, a lelkemet...

   - Hát ez nehéz ügy. Szerintem hagyd az időre. Mindenki csak saját maga dönthet a sorsáról. Persze okos ember meghallgatja a bölcsebb tanácsát, de ha Eszter nem kíváncsi rá, hát mit tehetsz? Semmit. Amúgy meg van neked is egy életed, hosszan szolgáltad a férjedet, a lányodat is. Nem mondhatja, hogy magára hagytad volna bármikor is. Jól tudom. Sajnos az ő problémáját te nem oldhatod meg. Azzal neki kell megbirkóznia. Te éld végre a te életedet és nehogy most meg emiatt zárkózz be! Szükséged van végre egy normális önálló életre. Addig maradsz, amíg akarsz. Segítünk neked... Csak mondd meg, hogy mit tegyek? Ne haragudj, hogy ezt mondom, most:  te mindig alárendeled magad másoknak...Ez szerintem születési hibád...

   - Csak szidjál Magda. Tudom, hogy igazad van. De hát mégiscsak a lányomról van szó... Magányos lett azt hiszem, és erre a félművelt pasasra tette fel az életét. Néha azt gondolom, hogy csak valami csoda segíthet rajta. És hát ott van a három gyerek... Gondolhatod, hogy lelkileg bármennyire is nem mutatják, megviseli őket...  Hát valahogy ilyen törött élettel vagyok most itt.

   -  Nagyon sajnállak. Valahogy el sem tudnám képzelni az életemet Fabio nélkül. Nem is tudom, mit tennék, ha Fabio el akarna hagyni? Nagyon megértelek. Eszterrel kapcsolatban nem tudok igazán jó tanácsot adni, de talán nem jól tetted, hogy odaköltöztél a közelébe. Most már persze ez mindegy. Csak arra kérlek, hogy ne merülj el teljesen a lányod életében. Elég volt neked az, ami veled történt. Majd az idő, az megold mindent, de neked is akarnod kell, hogy minden jobbra forduljon!

   - Igen. Ha belegondolok ez így igaz. Magdikám, telefonálhatok innen a lányomnak? Tudod, még el sem búcsúztam tőle, akkor úgy magára haragított.

   - Édes Istenem! Hát hogyan tehettél ilyet? Hívd fel feltétlenül. Oda telefonálsz, ahová csak akarsz. És mond csak, milyen az a fiatal nő? Akivel Gyuri... Vagy ne kérdezzem?

   - Nyugodtan. Lassan meggyászoltam, ahogy mondják a kettőnk közös elmúlt életét. Túl vagyok a nehezén. Nem mondom, hogy nem jut eszembe időnként egy-két együtt eltöltött szép pillanat. Egyszer láttam a lányt. Hát, nem valami nagy szám, és nem vagyok elfogult. A fiatalsága az egyetlen előnye. Biztosan boldogok...

   - Boldogok? Hülyeség! Egy ideig, amíg tart Gyurinál a szerelem. És mi lesz, ha a lány gyereket akar? Nagypapa korban csinál neki egyet?

  - Nem tudom Magda. De ez már engem nem érint. Az már az ő gondja és baja lesz. Bár azt hiszem, nem szeretne kötöttséget. Bár, ki tudja? Az idősödő férfiak ma már könnyedén meghülyülnek, és abban a hitben élnek, hogy még mindig fiatalok, vonzóak, a testük feszes, de én azt gondolom, leginkább a pénztárcájuk a mérvadó inkább egy fiatal nő számára. Vagy esetleg apakomplexusban szenvednek. Biztosan vannak kivételek is. Vagy rosszindulatú vagyok?

   - Nem. Szerintem is így van. El nem tudom képzelni, hogy egy csinos fiatal nő, hogy tud lefeküdni egy öregedő testtel. Mert más együtt megöregedni. Igaz, hogy Gyuri még jól tartja magát, de mégsem huszonéves. Gondolom, ha egyszerű kis keresetű szakmunkás lenne, nem ragaszkodna hozzá a barátnője.

    - Nem tudom. De, talán nekünk kár is ezen gondolkodnunk. Lehet, hogy mi látjuk rosszul a dolgokat. Az egész világ olyan felfordult. Szabadság helyett szabadosság van. Valahogy nem tudok megbirkózni sok mindennel. Biztosan az én érzelgős lelkem az oka. Menjünk be, mert kezd nagyon melegem lenni, talán bent hűvösebb van. És már hatóra, neked meg menned kell. Azt mondtad, ma este kénytelen leszel besegíteni a vacsoránál.

   - Sajnos igen. De jól vagy? Magadra hagyhatlak édes Ágneském? Hát jó lenne, ha veled is történne valami jó még az életben. Ki tudja, mit hozhat még a sors? Nem igaz? Na, de én elindulok lassan haza... 

   - Menj csak nyugodtan Magda! Jól vagyok. Majd rendbe jön minden. Menj csak! Nem én vagyok az egyedüli szerencsétlen elhagyott nő a világon. Majd most itt nálatok feltöltődöm.

   - Örülök, hogy elmondtad. Tudom, hogy ez segített neked. Szerintem lezárható az életednek ez a része. Használd ki ezt a hónapot, odaadom a kocsimat és utazgass a környéken. Hiszen tudod, hogy mennyi minden szépség van erre. Hétvégén majd mi is csinálunk neked programot, de hét közben dolgoznom kell. Gyere fel majd vacsorára. Vagy érted küldjem Fabiót?

    - Nem, dehogy. Kellemes séta lesz. Nyolcfelé ott leszek. És még egyszer köszönök nektek mindent. Elfogadom a kocsidat és kicsit körbejárom a környéket.

      Magda átölelt, barátian megsimogatta az arcomat.

    - Örülök, hogy így állsz hozzá a dolgokhoz. És tudom, hogy  talpra állsz majd! Akkor várunk! Ma este egy kis társaság is lesz velünk, nápolyi ismerőseink, férfiak, nők vegyesen. Úgy készülj! – rám kacsintott – Ki tudja, mit hoz a jövő?

     Felhúzott szemöldökkel, bennem ragadó kérdéssel nyitottam neki ajtót, majd elgondolkodva néztem utána. Magda jókedve, derűje, optimizmusa mindig is jó hatással volt rám. Örömmel töltött el a hír, hogy végre társaságban lehetek, embereket ismerhetek meg. Túl sokáig éltem magamba zártan. Éreztem, hogy ki kell nyílnom, ajtót kell nyitnom minden újnak és szépnek.  Lassan kezdtem felfogni, ahhoz, hogy történjen velem valami, élni kell a napokat, a perceket és minden örömfakasztó dolgot meg kell ragadnom.

  Hirtelen derűssé vált a lelkem. Bekapcsoltam a rádiót, kellemes olasz sláger szólt, töltöttem magamnak egy kevés rosét, majd felemeltem a telefonkagylót és felhívtam a lányomat.