Fruzsina csendben lépett az előszobába, lehúzta lábáról magas sarkú cipőjét, belenézett az előszoba fali tükrébe. Nyúzottnak látta az arcát. Fáradtan végig simította homlokát, majd hirtelen megtorpant. Férjének hangját hallotta a belső szobából. Telefonált.

  - Je ne vous oublie jamais… .Je ne vous crois pas déja… Bon, si deux semaines je serai a vous … Quand nous rencontrons nous?…No…

     Fruzsina ekkor hirtelen gyorsasággal elindult a szoba felé és odalépett Tamás mellé, aki még mondott néhány szót a telefonba , majd  idegesen nézett feleségére - Hát te? Hogy, hogy itthon vagy? Ilyen korán. Egy francia ügyfelemmel beszélgettem éppen...

    - Aha! Persze! -  Fruzsina csípőre tette kezét -  És ki volt az a francia ügyfél?

   Tamás  zavartan rágyújtott egy cigarettára, majd leült az egyik fotelba.

   - Nem mindegy?  De nem válaszoltál. Beteg vagy, hogy ilyen korán haza jöttél?

   - Nem, nem vagyok beteg. A főorvos hazaengedett, mert... De mindegy. Kicsit rosszul éreztem magam.  Nem válaszoltál a kérdésemre – Fruzsina hirtelen leült a másik fotelba, fejét hátra hajtotta, majd behunyta a szemét, és úgy folytatta mondandóját.

   - Netán a svájci barátnőddel beszéltél? Még mindig szereted, és soha nem felejted el. Ezt mondtad.  Aztán mikor utazol?

   Tamás meglepetten nézett rá - Talán értesz valamit franciául? Ugyan már!

   - Nem mondtam neked, de a gimnáziumban franciát tanultam. Ha nem is végeztem egyetemet, és csak egy műtősnő lett belőlem, azért nem vagyok hülye, és véletlenül franciából egész jó voltam. Amúgy meg a kevéske szabadidőmben időnként elővettem a régi könyvemet. Persze, mit tudsz te rólam? Alig vagy itthon. De jó lenne, ha egyszer az életben, lassan már öt évi házasság után őszinte lennél hozzám. El akarsz menni hozzá? De hát miért? Annak idején ezt megbeszéltük. Azt mondtad, hogy lezárt ügy. Vagy még sem? Hiszen soha nem keresett fel a szülése után. Persze értelek. Kíváncsi vagy rá, meg a lányodra is.  És most, hogy szabadok lettünk, tíz év után jogod van megismerni. Úgy gondolod, ugye?  Eddig nem kaptál útlevelet. És ezek szerint én nem tudtam elfeledtetni veled a múltad. Jó. Még ezt is értem. De nem a hátam mögött és nem úgy, hogy közben szerelmi vallomást teszel. Jól hallottam és értettem, amit mondtál neki.  Ezek szerint te titokban leveleztél a nővel. Mondhatom ocsmány dolog! Veled semmit sem lehet őszintén megbeszélni - Fruzsina hirtelen elsírta magát, Tamás keserűen nézett rá, majd odament a feleségéhez, átölelte a térdét és nem szólt semmit. Fruzsina pedig küszködve a könnyeivel tovább folytatta.

  -  Nem kell sajnálnod, nem kell! Ezek szerint...

  - Semmi ezek szerint. Csak látni akarom a lányomat. Ennyi. Nem szóltam, mert tudtam, hogy te ebbe úgy sem egyeznél bele. És nem arról van szó, amiket te itt a fejemhez vágtál.

   Fruzsina eltolta magától a férjét, hirtelen felállt, és elindult a konyha felé.

- Most ne folytasd, mert csak hazudozol. Honnan tudhattad, hogy én mibe egyezek bele és mibe nem? Készítsek valami vacsorát? Éhes vagy? – nézett vissza a férjére.

  - Nem. Látom, hogy fáradt vagy. Inkább menjünk le valahová vacsorázni. Meghívlak és beszélgetünk.

  Fruzsina megállt, Tamásra nézett, majd döntött.

 - Jó, akkor menjünk. De előbb lezuhanyozom, és felveszek valami normális rongyot.

   Amikor már leültek egy közeli kertvendéglőbe, rendeltek, majd csendben ettek. Tamás időnként Fruzsina különlegesen zöldszínű szemébe nézett, hosszú gesztenyebarna haját hirtelen megsimogatta.

  - Szép vagy, különlegesen szép. Akár egy manöken. Gondolom, van néhány orvos, aki szívesen ágyba vinne.

   Fruzsina idegesen tette le villáját, ivott egy korty vörösbort. Duzzadt száját egy szalvétával megtörölte.

  - Neked csak ilyesmin jár az eszed. Lehet, hogy így van, lehet. De mindegy. Én téged szeretlek. Te pedig még mindig a külföldi nőd illata után loholsz. Igaz, hogy gyereketek is van. Nekem pedig ugye... Gondoskodtál róla, hogy ne legyen!

   - Butaságot beszélsz. Korai lett volna! De még lehet! És nem úgy van, ahogy gondolod. Csak, hogy most van lehetőség.

   - Miért hazudsz még most is! Világosan megmondtad neki, hogy két hétre elmész hozzá. Egyáltalán, mit akarsz? Mi az, hogy két hét? Ha látni akarod, hát nézd meg, de ne két hétig! Én akkor minek vagyok? Velem mi lesz? Velünk mi lesz?

    Tamás zavart lett, kávét kért az odalépő pincértől, majd megfogta felesége kezét.

    Az a helyzet, hogy kiküldtek Ausztriába a vállalattól és gondoltam, hogy egyben átruccanok Svájcba. Hát mégis csak kell egy hét, hogy valahogy összemelegedjek a lányommal. Tudod, hogy Szonja egy kis településen él a lányunkkal. Francia kantonban. Soha nem gondoltam, hogy még látom őket az életben.

   - Na, persze. Akkor sem értem. Gondolod, hogy ez így normális? Nem velem együtt kellett volna ezt megszervezned? Végül is a feleséged vagyok. Vagy majd most fogod eldönteni, hogy mennyit ér neked ez a le nem zárt kapcsolat? És esetleg még vele is maradsz?

 -  Ugyan! Csak látni akarom a lányomat.

   Fruzsina hosszan nézte a férjét, nézte szőkésbarna haját, kék szemét, nézte amint kortyolgatja a kávéját.

  - Nagyon azt hajtogatod, hogy csak a lányodat akarod látni. Pedig ez szerintem, nem igaz így. Tudom, hogy nem tehetek semmit Tamás. Úgy is megteszed, amit akarsz. Menj! Csak időben szólj a döntésedről. Bár, az is lehet, hogy ezek után majd én döntök – mondta keserűen – Induljunk haza! Kérlek, hogy fizess! – idegesen felállt - Belefáradtam a hazudozásaidba.

    Tamás nem szólt semmit, fizetett, majd csendesen elindultak hazafelé. Fruzsina magányosnak érezte magát. Fájt a lelke.  Este az ágyban hiába közeledett hozzá Tamás, elutasította. Közéjük állt Szonja, a svájci nő, férje egykori régi szerelme. Fruzsina mindeddig úgy érezte, Tamás őszintén megszerette őt, és az együtt töltött eddigi közös évek feledtetni tudták ennek a svájci nőnek a létét. Most csalódott volt. Átfordult a másik oldalára, behunyta a szemét és megpróbált elaludni.

    Tamás elutazása után szabadságot vett ki, és leutazott a révfülöpi hegyen lévő régi két szobás kis parasztházba. A nagyszüleitől örökölte. Fruzsinát ők nevelték fel, mivel szülei nem igazán törődtek vele. Apja erősen ivott, egyszerű ember volt, a faluban dolgozott, mint ács. Majd májzsugorban idő előtt meghalt. Az anyja pedig elhagyta őket. Pestre költözött, férjhez ment. Fruzsina és az anyja között szinte semmi kapcsolat nem volt. Így aztán, amikor Tamást Pesten megismerte, felüdülés volt számára a polgári környezet, a szép budai hegyoldalban lévő társasházi két és fél szobás lakás.  Bár Tamás szülei befogadták, de mindig érezte, hogy nem sokra tartják. Különösen Tamás anyjával nem tudott meleg kapcsolatot kialakítani. Tudta, hogy az egyetemet végzett fiuknak nem egy faluról jött, szegény kis műtősnőt képzeltek el feleségnek. Tamással eleinte tökéletesnek tűnt minden, aztán két év után rájött férje apró kis titkaira. Próbálta magyarázkodásait megérteni, de valahol a tudata alatt érezte, hogy Tamás nem egészen őszinte hozzá. De szerette férjét és nem akarta elveszíteni. Így aztán az időnként felmerülő problémák szőnyeg alá söprésébe könnyedén belement. Most, hogy napvilágra került férje előző életének minden hozadéka, lelki egyensúlya erősen megbillent. A hír, hogy férje találkozni akar a svájci nővel és a lányával, hidegzuhanyként érintette.

 

     Alkonyodott. Leült a nagy diófa alá. Kávét kortyolgatott, miközben a hegy tetejéről az előtte elterülő tó vízére nézett. Gyönyörű volt a kilátás. Előtte peregtek a férjével itt töltött boldog, felhőtlennek tűnő évek. Sóhajtott.

   - Fruzsina! Egyedül vagy? – hallatszott ekkor egy női hang a szomszéd telekről.   Fruzsina  a hang felé fordult, felállt, majd a szomszéd telek felé indult, ahol  egy középkorú korú nő állt.

  - Csókolom Mária néni. Igen. Egyedül vagyok. Tamásnak el kellett utaznia külföldre. Lejöttem pihenni.

  - Jól van. Csak láttam, hogy itt vagy. Szedtem neked egy kis paradicsomot, paprikát, barackot. Ha elfogadod.

   - Köszönöm, Mária néni. Hogyne fogadnám el!

     Fruzsina átvette a kosarat, majd leült Mária néni mellé és még hosszan elbeszélgettek. Már szinte sötét volt, amikor hazaindult. Tamással szépen berendezték, felújították a kis házat az elmúlt években. Letette a kosarát az asztalra, elővett néhány tálat és szortírozni kezdte a kapott zöldséget, gyümölcsöt. Két hetet szándékozott itt tölteni. Azt gondolta, talán Tamás is visszajön addigra. Hirtelen megszólalt a mobilja.

  - Szervusz Tamás. Nos? Hogy vagy? Én lent vagyok Fülöpön. Gyönyörű az idő, gyönyörű a Balaton. Csak éppen te nem vagy itt.

  - Kedves tőled, hogy... - Tamás hangja nagyon messziről hallatszott - Itt vagyok most Szonjánál, és itt van Regina a kislányom is.

  - Igen. És? Mit akarsz tulajdonképpen mondani? – Fruzsinát a sírás fojtogatta, de uralkodott magán.

- Ha letelik a két hét, hazautazom, és mindent megbeszélünk Fruzsi, nem telefontéma. És hidd el, hogy szeretlek.

      Fruzsina nem válaszolt, hallgatott.

  - Ott vagy még? - folytatta a férje -  Én nem így akartam, de nem tehetek róla. Hidd el, teljesen más már  ez a kötődés. És jó, hogy azért láthattam az életben egyszer a lányomat...

   - Persze. Más a kötődésed. Meg együtt vagy a lányoddal. Hagyjál engem békén ezzel a szöveggel! És én ezt értsem meg. Csak egyet nem értek. Én mi voltam neked? Miért nem voltál hozzám őszinte? Így megalázni! Úgy intézni mindent, mintha én nem is lennék! Ezek szerint kettőnk közül csak én szerettelek. Ami volt, az mind hamis volt. Akkor szeresd csak!

  - Nem, nem! Nem így van! Én annyi mindent köszönök neked, és ez olyan bonyolult. Itt van ez a közös lányunk. Tragédia! Nagyon nehéz nekem most. Majd elmondok mindent, és akkor biztosan megértesz. Olyan sok szép dolgot éltem át veled. Hidd el, hogy fontos vagy nekem! Te olyan szép és kedves vagy!

  - Hagyd abba! Jó? Milyen tragédia? A tragédia, hogy ezt tetted velem! Össze-vissza beszélsz és hazudsz!  Hogy stílszerű legyek - Je ne vous crois pas dejá.. , azaz már nem hiszek neked. Én pedig... Én pedig lehet, hogy örökké J’ attends le votre retour.  Mindezek ellenére. Mert nekem te voltál a szerelem, a minden! Ha nem tudtad volna!  És most leteszem a telefont! Csinálj azt, amit akarsz !

      Fruzsina leült a kis búbos kemence elé terített szőttesre és keserűen zokogott.

     Úgy érezte értelmetlenné vált az élete. Szédelegve felállt, a hűtőszekrényhez ment, ivott egy nagy pohár tejet, kiült az egyik kerti székbe, kisírt szemmel bámulta a távoli sötétlő Balaton vízét. Másnap reggel kábán ébredt. Ahogy enni kezdett hirtelen émelygés fogta el, hányingere lett – Úgy látszik az idegesség - gondolta. Majd lemosta az arcát hideg vízzel. Felvette fürdőruháját, könyvet, törülközőt pakolt a strandkosarába, és leindult a hosszú ösvényen, ami a strandra vezetett. Jó félórás gyaloglás után ért le. Tele volt a szíve keserűséggel. Körülnézett a parton. Még korán volt, nem voltak túl sokan. Leterítette törülközőjét a partra, majd lehúzta lábáról a papucsát és bement a vízbe. Nem akart gondolni semmire. Ráfeküdt a vízre és hosszan úszni kezdett.

    Úszás után a parton hanyatt feküdt, behunyta szemét és süttette magát a Nappal. Hiába igyekezett nem gondolni a férjére, egymás után úsztak be a múlt képei, majd idegesítően, szinte látta maga előtt Tamást a svájci nővel és a lányával. Egyszer megtalálta férje íróasztalának egyik fiókjában a nőről őrzött régi képet. Elnézte a feltupírozott kontyos, kissé hegyes orrú, túl magas homlokú, Tamásnál pár évvel idősebb nőt. Nem találta szépnek. Talán inkább érdekes arcúnak gondolta akkor. Aztán vissza is tette a fiókba. Most, hogy erre gondolt, egyre erősebben látta ezt a női fejet. Hirtelen felült, kinyitotta a szemét. Nem akart semmire sem gondolni. Idegesen felállt és sétálni kezdett a part szélén. Egy mögötte hangzó férfihang állította meg. Majd egy kéz fogta meg a vállát.

   Fruzsina megfordulva, régi gyerekkori játszópajtását ismerte fel, akiből azóta jól menő helybéli vendéglős lett. Átölelve üdvözölték egymást, majd leültek egy padra.

  -  Mi van veled? Az idén még nem voltál lent. Tamás? - kérdezte a férfi.

  - Tudod, kevesen vagyunk a kórházban, sok a műtét. Így aztán szinte semmire sem volt időm. Tamás? Hát ő nincs.

 - Hogy, hogy? Csak nem elváltatok? – nézett rá csodálkozva a férfi, aki egyidős volt Fruzsinával.

  - Még nem Józsikám, de lehetséges, hogy sor kerül rá. Ki tudja?  Eléggé rossz passzban vagyok most - és ekkor részletesen mindent elmesélt egykori iskolatársának, régi lelki jó barátjának.

  - Ez nem valami szép történet Fruzsi. Nem vagy szomjas? Gyere, meghívlak egy pohár sörre vagy üdítőre - mindketten felálltak és a büfé felé indultak – Tudod mindig azt gondoltam, hogy te alárendelt viszonyba kerültél Tamással. Legalábbis, ha együtt voltatok mindig úgy viselkedett, hogy ez volt az érzésem. Sajnáltalak is, de azt láttam, hogy te nagyon szereted ezt az embert. Nem is tudom, mit tanácsoljak. Bírd ki! Vagy szakadj el tőle! Hiszen fiatal vagy még! Huszonhat év semmi. Örülj, hogy nincs gyereketek. Tudom, hogy nem könnyű, de hidd el, nem érdemes bánkódni. Még az is lehet, hogy jót tesz neki ez a találkozás. Végképp kigyógyul az ábrándjaiból. Mert szerintem ez a régi kapcsolat csak az lehet. Én azt gondolom, hogy szeret téged. Látod, én el vagyok egyedül. Még korai lenne a nősülés. Néha akad egy-két csaj. Kielégít a munka. Van dolgom bőven. De jól megy az üzlet. Előbb megalapozom a jövőmet, aztán majd utána jöhet a családalapítás.

  - Igazad van. Talán én is elsiettem. Ne haragudj, hogy a bánatommal untattalak. Lehet, hogy igazad van. Türelem kell. És hogy vannak a szüleid Józsikám? Úgy szerettem őket! Épp tegnap beszélgettem a szomszédommal, tudod Mária nénivel. Ő mesélte, hogy Karcsiék is elköltöztek, Bea meg férjhez ment, aztán vár valami Erdélyből disszidált távolabbi rokont. De mint mondta, nem tud vele maradni, mert haza kell utaznia, az unokára kell vigyázni. Csak átadja a kulcsot és… Te nem tudod ki az?

   - A szüleim? Köszönöm jól. Egyik nap gyere el hozzánk! Milyen erdélyi disszidáltról van szó? Nem , nem tudok róla semmit.

 -  Én sem. Valami távoli rokona Mária néninek, aki Erdélyből disszidált és azt hiszem valahol Amerikában él most. Az lakik majd nála.

- Nem tudom. Erről nem hallottam.  De nézd, csak ki van ott? Berci a nagy festőnk.

   - Én most elmegyek, menj csak oda hozzá! Valahogy most nincs kedvem beszélgetésre. De majd felkereslek még. Örültem a találkozásnak.

      Miután elköszöntek egymástól, Jóska a régi ismerőse felé indult, Fruzsina pedig visszament a part szélén lévő törülközőjéhez. Próbált olvasni, majd gondolt egyet és összepakolta holmiját, elindult hazafelé. A strand előtt egy fekete sportkocsi állt meg előtte. Egy harminc év körüli napszemüveges barna hajú férfi hajolt ki a kocsiból.

  - Bocsásson meg! Az Epres dűlőt keresem. Esetleg ismerős erre? – kérdezte a meglepett Fruzsinától.

  - Szerencséje van. Én is odamegyek, ott lakom én is. Ha itt jobbra fordul, aztán...

   - Ha ott lakik, akkor szálljon be, talán úgy könnyebb lesz odatalálnom. A régi vincellér házat keresem, Mária néni, Szabó Mária néni anyai ágon távoli rokon. Hozzá mennék.

  - Nahát! Ezt a véletlent! Én a szomszédja vagyok Mária néninek. Csak nem maga az erdélyi disszidens, akarom mondani az egykori disszidens - közben beült a kocsiba a férfi mellé.

- Csak nem mesélt rólam? – nézett most érdeklődve Fruzsinára, feltolta homlokára napszemüvegét és barna szeme láthatóan végig pásztázott a mellette ülő nőn.

- Hát nem sokat. Csak ennyit. Tényleg! Mit takar ez a disszidens dolog? - nézett kissé zavartan Fruzsina a férfira.

 - Így a kilencvenes évek elején már idejét múlt a dolog, de hát én Erdélyből, Váradról disszidáltam, a nyolcvanas években és Floridában kötöttem ki. Eredetileg zenész voltam, de Amerikában, Floridában, ahol most élek, nem zenélek. Pincérként dolgoztam először, de most már kis vendéglőm van.  Rögtön a főiskola elvégzése után mentem ki, aztán most így harmincnégy évesen jöttem haza először. Váradon voltam a szüleimnél, és gondoltam pár napot eltöltök itt a Balatonon is. Még soha nem voltam itt. Anyám tartja a kapcsolatot Mária nénivel, így a szállásom is meg van oldva. Na, de merre is menjek?

    Így kezdődött Fruzsina és István kapcsolata. István csak pár napot akart itt tölteni, aztán két hét lett belőle. Nap, mint nap együtt voltak, strandoltak, nagyokat úsztak, beszélgettek, és Fruzsina alkalmilag felcsapott idegenvezetőnek.  Legalábbis ő így érezte.  Beültek István bérelt kocsijába és kirándultak. Megismerkedésük harmadik estéjén István mindent megtett, hogy Fruzsinával ne csak lelki, de testi kapcsolatba is kerüljön, de Fruzsina úgy érezte képtelen bele menni egy új kapcsolatba. Ennek ellenére, furcsa lelki állapotba került. Felejteni akarta bánatát és egyre közelebb került ehhez a számára idegen férfihoz. Mégis, szigorúan tartotta magát a kettőjük között kialakult barátsághoz. Néha ugyan eljátszott a gondolattal, hogy enged a testi kísértésnek, de mindig meggondolta magát.

    Az utolsó napon, mielőtt István visszautazni készült Floridába, lementek Fruzsina gyerekkori barátjának a vendéglőjébe vacsorázni. Jóska nagy örömmel fogadta őket, leült hozzájuk.

  - Szóval te pincér voltál Floridában? Ezért érdemes volt kimenned?

  - Érdemes. Te nem tudhatod, hogy mi volt Erdélyben. Nekem már kibírhatatlan volt. És semmi remény.  Floridában  jól élek. Ma már van egy kis vendéglőm is. Az egy teljesen más világ. A feleségem ápolónő.

  - Neked feleséged van? - nézett Jóska nagy szemekkel Fruzsinára és Istvánra érthetetlenül.

 - Igen. Tudom, furcsállod, hogy most itt ülök Fruzsival... De hát te most biztosan azt gondolod, hogy én meg Fruzsi… Nem, sajnos nem. Csak barátság. Persze, nem rajtam múlott, bevallom. De hát ő hűséges feleség… Aztán soha nem lehet tudni, mit hozhat még a jövő… - hirtelen átölelte Fruzsina vállát és csókot nyomott a homlokára - Apropó! Nem kellene ide egy bárzongorista?

  - Miért? Talán több lenne tőle a vendég? Nem is mondasz hülyeséget, de hát annak pénz is kell.  Na, most elültetted a bogarat a fejembe.

  - Hát akkor gondolkodj!  Hidd el, hogy még talán a forgalmad is nagyobb lenne !

   Jóska kicsit hitetlenül nézett Istvánra is, aztán csak annyit mondott – Na, ez a jövő titka lesz, de most mennem kell -  hirtelen felállt, elköszönt, odaadta a telefonszámát, és még csak annyit fűzött hozzá búcsúzóul: -  én nem hiszek az ilyen fellobbanásokban! Minden jót! – azzal elment, Fruzsina és István is felálltak, lassan elindultak hazafelé.

     Másnap reggel István reggelit készített, majd áthívta a már a szomszédos kertben tébláboló Fruzsinát is. Leültek az udvari nagy gesztenyefa alá.

  -  Miért nem szexelsz velem? Mi történne? Nekem te többet jelentesz, mint barát, hidd el – nézett most hosszan a nő szemébe.

 - Ugyan! Butaságokat beszélsz. Persze neked más, mert férfi vagy, de nekem ez nem lenne jó lelkileg… Én szeretem Tamást, ahogy mondtam is.

- Na, persze. Szenvedj csak miatta. Fura egy nő vagy, pedig… Na, mindegy.

     - Nézd!  Hagyjuk! Nem az a típus vagyok, aki családot tör össze a saját örömei miatt. Kellemes volt ez a két hét veled. Néha , bevallom, gondoltam a kettőnk közti  esetleges szorosabb kapcsolat lehetőségére is..

  -  Nocsak? Éreztem én, de nem akartam erőszakoskodni.

    Fruzsina elgondolkodva nézett rá.

  - Nem tudom. Lehet, hogy búfelejtőnek, jó lettél volna, de biztosan rossz lelkiismerettel váltam volna el tőled, és rossz lelkiismerettel állnék majd a férjem előtt is.  Jobb volt ez így. Megkedveltelek az igaz.  De én még mindig a férjemet szeretem. Mit tegyek? Nem akarok hazudni neked. Az is lehet, hogy esetleg semmi értelme a férjem iránt érzett szeretetnek, de hát így legalább őt is megértem. Mármint azt, hogy az első szerelmét szereti igazán, és nem engem. Hagyjuk! Érzelmi ökörnyálkodás ez, igaz?

  - Értem. Értelek én téged. Pedig én kezdtelek téged igazán szeretni... Még a családomat is elhagytam volna talán... Mégis, nem kellene kipróbálnunk Fruzsi?

    Fruzsina felállt, sétálgatni kezdett.

  - Azt hiszem mindenkinek jobb lesz így. Ti férfiak pedig mind hazudósak vagytok. Kalandorok. Utazz csak vissza!

    István is felállt, odament Fruzsinához, hirtelen átölelte és forrón belecsókolt a nyakába, Fruzsina zavartan eltolta magától.

  - Nem. Nem. Hát nem érted? Nem akarok semmilyen őrültségbe belebonyolódni. Nagyon kellemes, értelmes, érzékeny férfi vagy… De maradjunk csak barátok.

   Fruzsina István felé fordult és hirtelen két baráti puszit adott a rácsodálkozó férfi arcára -  Na, ennyi. És ne haragudj!  Most elmegyek. Neked pedig jó utat! Azért néha írj magadról, magatokról!

   István a nő után nézett, majd elgondolkodva pakolni kezdte az asztalról a reggeliző készletet.

 

×××

 

    Tamás miután visszatért Svájcból, meglepődött Fruzsina jókedvén, aki úgy fogadta őt, mint a legjobb barátját. Megterített gyertyafényes asztallal várta. Fruzsina úgy döntött nem sír, nem zokog. Erőt kapott Istvántól, a kettőjük között kialakult szoros barátságtól, de Fruzsina pontosan érezte, hogy a szíve legmélyén Tamás van. Leültek az asztalhoz, halk zene szólt.

   - Hát, nem haragszol rám? Nem is kérdezel semmit? Visszajöttem.

   - Nem haragszom.  Szeretlek. Tudom, hogy mindhiába. Tudom, hogy szereted azt a nőt. De hát mit tegyek? És nem szeretném, ha kényszerből élnél velem. Mesélj!

  - Nem úgy van. Semmi nem úgy van, ahogy te gondolod. Hiányoztál Fruzsina. Rájöttem, hogy te milyen nagyszerű ember vagy!

  - Tényleg? Nagyszerű ember? Tehát nem nő! Nem baj. Akkor kérdezlek. Mikor mész vissza hozzájuk? Ott is éltek majd? És milyen a kislányod?

  - Félre értettél. Ott kellett rájönnöm, hogy nekem már te vagy az igazi. És ahogy mondtam nagyon hiányzott az ölelésed. Nem megyek vissza. A kislányom beteg. Értelmi fogyatékos.  Az a világ nem az én világom. Az a nő már nem az a nő, akinek én képzeltem. És ahhoz, hogy ezt megértsem, találkoznom kellett vele, hogy végleg le tudjam zárni ezt a régi első nagy szerelmet. És lezárult. Megérted?

  - Fáj, de megértem.  Talán már megértem.

  - Ez alatt mit értesz?

  - Semmit. Nem fontos... - sütötte le szemét Fruzsina és Istvánra gondolt.

   - Meg tudsz nekem bocsátani? És tudsz velem élni, mint azelőtt?

  - Mondtam neked a telefonba, hogy J’ attends le votre retour! És te visszajöttél. Nekem ennyi elég. Ha így igaz. Akkor talán mégis szeretsz. Talán most igazán őszinte vagy. Talán mégis egymáshoz tartozunk mi ketten, úgy ahogy én eddig azt elképzeltem.

     Fruzsina elhallgatott, Tamás hálásan és szeretettel nézett feleségére. Valójában lelkiismeret furdalása volt, de mégis úgy érezte, fontos volt számára ez a találkozás, hiszen csak így tudta végleg lezárni az egykori függőben maradt szerelmi kapcsolatát.

   Fruzsina iránti szerelme, szeretete pedig ettől kezdve még jobban megerősödött benne.