1     

 

    Napsütéses szeptember vége volt, késő nyári meleg. Igazi vénasszonyok nyara. Enyhe szellő fújdogált, még napfürdőzni is lehetett. Csak a hajnalok és az esték voltak hűvösek.

   Flóra kint ült a házuk kertre néző teraszán és nézte a kerítés mellé ültetett nagyra nőtt cédrus fákat, a két nagy ezüstfenyőt és az öreg, terebélyes diófát. Tekintete végig szaladt a terasz vadszőlővel futtatott díszkorlátján, az itt-ott elszórt díszcserjéken, a házat körülvevő kis területen, amit szépen gondozott fű borított.

   Ebben az időszakban huszonkét éves lányával élt együtt, aki hivatásos néptáncos volt, és egyre többet szerepelt tánccsoportjával külföldön.           Elnyúlva feküdt a teraszon, a kinyitott napozóágyban.  Sortnadrág volt rajta, könnyű nyári blúz. Szemét behunyta és hagyta, hadd simogassa bőrét a meleg napsugár. 

   Autóajtó csapódására riadt, a lánya jött haza. Szandra egy nagy utazótáskát tett le a teraszra anyja mellé, aki ekkor felállt, átölelték egymást, majd mindketten leültek a teraszon lévő asztal melletti kerti székekre.

  - Hu! Kicsit elfáradtam! De végre újra itthon! Hogy vagy mama? Már megint a múltban jártál? - nézett kutatva az anyjára.

     Flóra hirtelen felállt, kissé ingerülten válaszolt.

  - Túl bonyolult ez, nem olyan egyszerű. Jó, hogy ismét látlak!  De hozok neked valamit inni, nem vagy éhes? - közben megsimogatta Szandra fekete, hosszú haját.

  - Nem, köszönöm. Ettem a gépen, majd később. Ahogy ismerlek sütöttél, főztél. Tudván, hogy jövök.

  - Jól ismersz, mindig van valami a hűtőben.  Azért hozok valami kis üdítőt. Biztosan szomjas vagy, de én is megszomjaztam - Flóra elindult a konyha felé, közben Szandra hosszú lábát kinyújtotta, hátradőlt a székben és jólesően nézett körül. Jó volt hazatérnie. Jó volt látni a kertet, édesanyját.

  Az asszony egy tálcán narancs dzsúszt, poharakat hozott, és kis apró süteményt. Majd leült a lánya melletti székre.

  - Mesélj! Milyen volt? Biztosan nagy sikert arattatok... - nézett érdeklődve a lányára.

  - Finom ez a süti, mama! - Szandra felhúzta a lábát, hosszú hajából kivette a meglazult nagy csatot, megtekerte haját és ismét összecsatolta, majd folytatta - Csodálatos volt! Számomra a siker, a nagy taps a minden. Amikor azt érzem, hogy valami pluszt adtunk az ott ülő embereknek, és tudom azt, ha kis időre is, de emlékezetes órákat élhettek át...  Tudod mama, ilyenkor úgy érzem, az a rengeteg próba, az a rengeteg munka, ami egy ilyen előadásban van, sokszorosan megtérül. És te? Mit csináltál? Dolgoztál, mint a güzü? Menekülsz a munkába? Szinte biztos vagyok benne. Persze rosszul teszed. Az élet, a te életed megy tovább! Már egy éve, hogy András nincs... - kis csend után folytatta - És mi újság a nagyiéknál? Nem jönnek fel?

  - Menekülök, menekülök. Mindig ezt mondod.  Az élet megy tovább. Persze az is lehet, hogy igazad van, de nehéz felejteni. Akárhogy is, de nem olyan könnyű. És ez nem évek kérdése. A nagyszüleid? Jól vannak. Hiányolják, hogy keveset látnak téged is. Nem jönnek most. Azt szeretnék, ha mi utaznánk le együtt. Nem tudom ráérsz-e erre?

  - Azért az Andrással való életed egy kész regény. Amit elmeséltél magatokról, meg az egész életedről, nagy tanulság nekem, de egyben rejtély is. Bonyolult így kívülről átérezni, hogy ti miért tértetek vissza egymáshoz. Hogy András miért nálad kötött ki. És te miért bocsátottál meg neki. Én biztosan nem tettem volna! Persze, mindettől függetlenül jómagam is kedveltem őt. Értékes, szeretetreméltó ember volt.

  - Ezt előre nem tudhatod. Én sem terveztem előre, hogy majd András mellett fogok kikötni a végén. Valahogy így alakult. Vagy egyszerűen csak szerettük egymást, így szerettük egymást. Kerülőkkel. És milyen szomorú lett a vége! Nem így képzeltem! De hagyjuk! - elsírta magát, majd a szemét törölgette.

    Szandra felállt, megsimogatta édesanyját – Na, ne sírj Mama! Esetleg a jövő héten egy-két napra meglátogathatjuk a nagyiékat. De most felmennék!  - az utazótáskáját kézbe véve elindult a lakrésze felé.

   Flóra szótlanul nézett utána, majd nagyot sóhajtva felállt, az asztalon lévő tálcára tette az üres poharakat és bevitte a konyhába.

 

 

2

 

 Flóra ezerkilencszázhetvennégyben tele volt még hittel, jókedvvel, tele tervekkel. Tizennyolc éves volt, érettségi után. Szép szeptemberi délután volt, amikor kint ült szülei családi házának kertjében.  Nézegette a jegyzeteit, amit a helybéli óvónőképző intézetben kapott. Oda kérte felvételét, ami sikeres volt és most főiskolai hallgatónak vallhatta magát. Azt gondolta jó, gyermekszerető óvónő lesz majd belőle, olyan, mint az édesanyja. Még a szülői házban lakott, ami a soproni lövérek alján, egy csendes kis utcában volt. A harmincas években még apai nagyszülei építették, akik tősgyökeres soproniak voltak, de ekkor már nem éltek. Apja a helyi gimnáziumban tanított, anyja óvónő volt. Velük lakott még az akkor már fogorvosként dolgozó bátyja, Viktor is. Középpolgári család voltak, a megszokott renddel, szokásokkal.

     Flóra szerette szülőhelyét. Szép és kulturált városnak tartotta. Családjával kicsi korától kezdve nagy kirándulásokat tett a város környékére is. Sokat sétált barátnőjével, de akár egyedül is a történelmi belváros utcáin. Mindenütt a múlt köszönt vissza neki. Különösen a közép - és barokk kor képét hűségesen őrző egykori városfalaktól övezett, patkó alakú belvárosi részt kedvelte. Annak régi házait, udvarait. Sokat barangolt az akkori Beloiannisz téren, a híres tűztorony körül. Büszke volt a várostoronynak a tér felöli részén kialakított hűség kapujára. De nem különben jól érezte magát azon a környéken, ahol élt. Hozzájuk egész közel volt a szép, gondozott Erzsébet kert a sétányaival. Itt öreg fenyők, lombos fák tették kellemessé a sétáló emberek közérzetét. De gyakran kereste fel a szép fekvésű, fenyvesekkel övezett ligetbe épített Lővér fürdőt is, ahol testvérével gyakran úsztak versenyt. Csak úgy szórakozásból. A Károly magaslatról pedig sokszor gyönyörködött az előtte elterülő városon és Sopron környékén. Ebben az időben nem igen volt módjuk utazgatásokra, legfeljebb háromévenként lehetett nyugatra látogatni. Bár apjának a testvére Grazban lakott, aki többször élt a meghívás lehetőségével is. Amikor tudták, elfogadták meghívását, de főleg a szülei utaztak ki hozzá, ha éppen megkapták útlevelüket. Ő tizenhét éves korában a testvérével együtt töltött Lajos bácsiéknál egy hónapot. Nagy élmény volt számára a nyugati világ felfedezése. Sokszor elgondolkodott azon, hogy micsoda különbség van a két ország között. De úgy gondolta, mindezek ellenére sem tudna disszidálni.  Nagybátyja viszont, gyakran volt szüleinél vendégségben. Lajos bácsi, apja testvére, egy osztrák nőt vett feleségül. Flóra, ha apja sógornőjére gondolt, mindig a finom parfüm illata, elegáns, különleges ruhái jutottak az eszébe. Nem voltak ők sem szegények, de túl gazdagok sem. Hozzájuk képest a nagybátyja Flóra megítélése szerint jómódban élt. Pedig csak egyetemi tanárként dolgozott. Igaz, hogy a felesége fogorvos volt és nagyon jól keresett. Talán az ő hatására választotta testvére Viktor, a fogorvosi pályát.

   Flóra, ezen a meleg őszi délutánon, fürdőruhában napozott a kertjükben, hosszú barna haját egy vastag copfba fonta össze, hosszú, fekete szempillája tengerzöld szemét seprűzte. Szép nyúlánk lány volt. A logika jegyzetét lapozgatta, amikor Viktort, a bátyját látta meg a kapuban, aki egy magas, vékony fiúval közeledett felé.

  - Csaó, Flóra! Gyere, hadd mutassam be az egyik kollégámat! Futólag ismertük egymást már az egyetemről, aztán a sors úgy hozta, hogy ő is itt kapott állást a rendelőben. Csak hát ő csornai és albérletet kerestünk neki. Sikerült is megállapodnia egy fiatal házaspárral, és egy egész jó, különálló kis ház szobáját kivette, viszonylag nem drágán – mondta Viktor magyarázva, majd bemutatta Flórát a fiúnak.

   A magas, vékony fiú, sötétszőke hajával, szemüveges tekintetével, intelligens ember benyomását keltette. Mosolyogva közeledett Flóra felé, aki ekkor felállt. Zavarban volt, hogy ott állt fürdőruhában testvére és az idegen férfi között. Kezet nyújtottak egymásnak, megtudta, hogy Balla Andrásnak hívják. Majd Flóra a jó időre való tekintettel a teraszra hívta őket. Közben gyors iramban bement a szobájába és magára vett egy vászonnadrágot, nyári blúzt. Üdítőt, gyümölcsöt vitt a fiúknak. Időközben szülei is hozzájuk csatlakoztak. Anyja a frissen sütött pogácsáival kínálta a társaságot. Hosszan beszélgettek, s mint kiderült, a fiú szülei is pedagógusok voltak. Flóra szeme időnként összetalálkozott a szemüveg mögötti barna szempárral. Érezhetően kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Amit aztán megerősített András, a frissen diplomázott fogorvos másnapi telefonhívása a kora délutáni órákban, amikor is találkozóra hívta Flórát az Omnia kávészalonba, ami a kecses, rokokó homlokzatú, hajdani patikaház saroképületében volt. A fiatalok akkori találka helye volt ez a kellemes, hangulatos kis presszó.

     Így indult Flóra és András találkozása. Ebből lett a kettőjük közötti későbbi kusza kapcsolat, házasság, majd a tragikus befejezés. Flóra nem gondolta ekkor, hogy mennyi boldog - boldogtalanság, mennyi nehézség lesz majd az életében. 

    Eleinte András albérletében találkozgattak, aztán később, persze Flóra szülei beleegyezésével, időnként nála aludhatott András. Szülei, amikor tudomást vettek kapcsolatukról nehéz helyzetben voltak, nem így képzelték lányuk életét. Arra gondoltak, hogy házasság nélkül nem kellene a lányuknak ilyesféle kapcsolatot létesíteni, de aztán rájöttek, hogy tiltásuknak semmi értelme nem lenne. Hiszen jól látták, hogy a fiatalok nagy része hasonlóképpen él. Fiuk, Viktor is hozta a barátnőjét, ők pedig igyekeztek intelligensen elfogadni az új helyzetet. Igaz, hogy eleinte kemény szócsaták voltak a szülők és a gyerekek között. Csak abban reménykedtek, hogy ezek a kapcsolatok, tartósak lesznek. Különösen a lányukat féltették.

    András és Flóra az első évben nagyon közel kerültek egymáshoz. Flóra kiegyensúlyozottnak tűnő szerelmi kapcsolata, nem akadályozta őt a tanulásban. Sőt, jó eredményeket ért el. Az óvodában tartott gyakorlatai is jól sikerültek. Édesanyja is sok jó tanácsot, ötletet adott neki.

   Már a főiskolai, második és egyben utolsó évének vizsgaidőszaka volt, amikor egy szép májusi napon, barátnőjével a belvárosban sétálgattak, egy ajándékbolt kirakatát nézegették. Furcsa kerámiafigurák, bögrék és egyéb dísztárgyak ragadták meg figyelmüket. Flóra ki is nézett magának egy egymásba csavaradott, modern vonalú fából készült emberpárt.

  - Menjünk be! – szólt a barátnőjéhez, Anikóhoz - Ezt megveszem. Úgy is közeleg András születésnapja, biztosan tetszeni fog neki. Talán kifejezheti az összetartozásunkat.

     Beléptek a kis üzletbe, ahol egy fekete hajú, jóképű fiú fogadta őket. Udvariasan hagyta, hogy körül nézzenek és válasszanak. Már éppen fizettek, és a vásárolt ajándéktárgyat pakolták táskájukba, amikor a pult mögött álló fiatal fiú megszólalt: - Nem ismerjük mi egymást? - nézett Flórára, majd Anikóra.

  - Nem tudok róla - válaszolt zavartan Flóra, majd a barátnőjéhez fordult, aki magyarázkodva folytatta Flóra helyett is gondolatait.

  - Én tudom, hogy te ki vagy. Fazekas vagy. Nem a mi utcánkban van a műhelyed és a lakásotok?  Talán én vagyok ismerős, és persze Flórát is láthattad már az utcánkban - nézett aztán kérdőn a fiúra.

  - Igen, tényleg fazekas vagyok. Már kezd rémleni. Szóval egy utcában lakunk? - nézett Anikóra majd Flórára - Akkor lehet, hogy valóban onnan vagytok ismerősek. De hadd mutatkozzam be. Bognár Kornél vagyok. Nincs kedvetek egy kávét meginni? Édesanyámat várom. Őt helyettesítettem, de már itt is van.

    Ekkor lépett a boltba egy középkorú asszony, fiával üdvözölték egymást, majd a fiú a két lány felé fordult: - Nos, akkor jöttök velem? – nézett ismét kérdőn a két lányra.

     Anikó Flórára nézett, majd hirtelen megszólalt - Én szívesen megyek, Flóra te? - nézett a barátnőjére.

    Végül is elfogadták a fiú meghívását, akiről megtudták, hogy fazekas mesterséget tanult, kis műhelye van, ez az üzlet pedig most indult, édesanyja vezeti. Elsétáltak hármasban megnézni a műhelyét. Flóra még korongozni is próbált, persze nem nagyon ment a dolog. Aztán megbeszélték, ha kedvük és idejük lesz, megtanítja őket a fortélyokra.

     Flóra, később élt is a lehetőséggel. A diplomája megszerzése utáni nyáron gyakorta megfordult a fiú műhelyében.

 

3

    Meleg augusztus volt. Szinte hőguta kerülgette az embereket, amikor András egy hétvégi péntek délután azzal állított be Flóra szüleihez, hogy szeretné elvinni lányukat nyaralni a Balatonhoz.

   Andrásnak, ekkor már volt egy kis Trabantja, ezzel utaztak. Velük ment Viktor is, Flóra testvére a barátnőjével, Adéllal. Nem különösebben zavarta őket a hőség. Tele voltak jókedvvel, vidámsággal. Késő délután érkeztek meg az Almádiban lévő nyaralóba. Elhagyottnak tűnő és lelakott volt az épület, mintha évek óta nem használták volna. Nagyra nőtt gaz borította be az udvart. Bent a szobákban is hasonló állapot uralkodott. András elmondta aztán, hogy nem  használják a nyaralót, még ő sem. Hiszen nem ér rá. Alig van szabadságon. A szülei pedig évek óta csak ritkán nyaraltak itt betegeskedésük miatt. Így aztán lassan az enyészet kerülgette a házat. De fiatalok voltak, hamar feltalálták magukat, és nem igazán érdekelte őket a házban lévő felfordulás. Flóra és Adél, igyekeztek pár óra alatt elfogadható rendet tenni, addig a fiúk a füvet kaszálták le. Később érkezett meg András Imre nevű jogász barátja, szintén egy lánnyal, és egy Sándor nevű fiú, aki Imre kollégája volt. Mindketten egy ügyvédi irodában dolgoztak Pesten. Még az egyetemi évek alatt ismerkedtek össze Andrással.

    Késő este volt már, amikor mindahányan elindultak egy zenés, táncos, kerthelyiséges szórakozóhelyre. Több asztalt összetoltak, vacsorát rendeltek, és ki bort, ki sört ivott. Adél fogorvosi asszisztens volt, Imre barátnője, Beáta pedig pénzügyi előadóként dolgozott egy bankban. Egyedül csak Flóra nem dolgozott még. Ő szeptembertől kapott állást egy belvárosi óvodában. Még élvezte az utolsó szabad nyarat, ami a volt diákélethez tartozott.  Táncoltak, beszélgettek, később pedig lesétáltak a vízpartra. Sándor egy bontatlan, pezsgősüveggel sétált közöttük. Rossz kedve volt és a sok italtól, talán ő volt az egyedüli, aki erősen spicces lett. Egész este piszkálódott, majd kritizálta a rendszert, heves politikai eszmecserébe keveredett Andrással, miközben mindannyian leültek a parti móló szélére.

  - Nehogy már azt mondd nekem, hogy ez a húzd meg, ereszd meg kádári politika jó nektek! A most majd mi leszünk a jó fiúk. Megengedjük, hogy kicsit utazhattok is, kicsit jobban élhettek, közben meg az elvtársak... De hát gyerekek! Nagy szarban van ez az ország.  A sorozatos kölcsönöket vissza is kell majd fizetni. Aztán hol van itt a szabadság? Itt ülnek a ruszkik az országunkon, ha valaki kinyitná a száját, mehetne a dutyiba. Én még megvédeni sem tudnám. Az én apám ötvenhat után csücsülhetett. Még, jó, hogy nem nyírták ki! Tudtok ti erről valamit egyáltalán? Vagy csak befogjátok a szemeteket, fületeket, szátokat, mint a nagy többség? És csak a pénz érdekel benneteket?

  - Na, azért ne becsülj le ennyire bennünket! - válaszolt Sándornak haragosan András, miközben a többiek csendben és elgondolkodva ültek a közelében - Én a magam részéről olvasok és tájékozódom, és szerencsére apámmal otthon sokat beszélgetünk ezekről a dolgokról, aki szintén nem a rendszer híve, de mit lehet tenni? Te is csak hőbölögsz Sándor! De most nem is azért jöttünk össze, hogy a politikáról vitatkozzunk...

  - Nem egészen így van ez.  Azért mi Pesten, többen vagyunk olyan fiatalok, akik szervezkedünk. De vannak közöttünk idősebbek is. Összejárunk, beszélgetünk. És azért március 15-én, vagy október 23-án, úgy ahogy tüntetgetünk. Egy bizonyos értelmiségi kör.

    Flóra felfigyelt a kissé kapatos Sándor erős gesztikulálással kísért szövegére, nézte a férfit, aki talán két-három évvel idősebb volt a többieknél. Fehér inge összegyűrődött rajta, az ingujját feltűrte, barna haja a homlokába hullt kicsit. Cipőjét lehúzta és azzal hadonászott, majd a pezsgőt nyitotta ki, ami ráfolyt a ruhájára.

  - Na, a szentségit! Mindegy! Ennek már mindegy! - nézett maga elé, majd ivott az üvegből. Aztán kínálgatta, de már nem kért senki belőle.

 - Mi az? Kispolgárok vagytok? Részeg vagyok? Az vagyok! Na és? Ha nem kell, akkor összetöröm ! - látszott, hogy szándékában áll egy nagy kőhöz vágni az üveget. Ekkor Flóra váratlanul felpattant, kikapta Sándor kezéből az üveget és ráüvöltött.

  - Ebből elég! Nem sírni jöttünk ide, hanem szórakozni! Jól akarjuk érezni magunkat! - Sándort láthatóan meglepte Flóra váratlan közbelépése majd a lány felé fordult.

  - Te meg aztán mit értesz ebből? Semmit. Kis jól nevelt úrilány vagy! - nem tudta folytatni, mert András ekkor felugrott és lekevert egy pofont neki, majd erőszakkal, magával húzta Flórát. A többieket is arra biztatta, hogy induljanak hazafelé. Sándort váratlanul érte András pofonja, de ekkor már fáradtnak érezte magát, leült a partra, láthatóan elfogyott az ereje. A társaság elindult hazafelé. Flóra sírdogált, András vigasztalgatta. Viktor egy idő után visszament a parton maradt Sándorhoz, aki összegubbadva ült ekkor már és csak motyogott magának valamit. Viktor finoman megütögette a vállát.

  - Hé, öreg! Gyere velem! Hazamegyünk.Tökrészeg vagy. Gyere! - nyújtotta neki a kezét.

    Sándor felnézett gyűrött fejével Viktorra, lassan rágyújtott egy cigarettára, majd szó nélkül felállt, kicsit dülöngélve elindult Viktorral.

   Másnap a társaság, jókedvűen, felejtve Sándor viselkedését, lement a strandra. Sándor többször is bocsánatot kért, majd odaült a könyvet olvasó árnyékba húzódott Flóra mellé.

  - Remélem, nem haragszol rám!  Többet ittam a kelletténél.Hanem tényleg rendes bátyád van! - nézett aztán Viktor felé, aki lábteniszezett Imrével és Andrással. A másik két lány behunyt szemmel, háton fekve, egymás mellett napozott. Flóra letette a könyvét, felült és ránézett Sándorra.

  - Sértő volt ugyan, amit nekem mondtál, meg gondolom, nem tartasz sokra, talán üres eszű tyúknak is képzelsz.

  - Ugyan!  Sőt! Bocsánatot is kérek. Nagyon is kedves, intelligens lány vagy. Jó, hogy ti egy konszolidált életet éltek, meg a vidék más.

   - Ez igaz. De azért nekünk is van véleményünk, még nekem is.  Szerencsére a papám történelem tanár és bizony ő és a családja is megélt sok mindent. Sőt édesanyám családjában nem egy rokon van, akiket annak idején kitelepítettek.  Nem tudom hallottál-e már erről. Mert sokaknak fogalma sincs mi is volt ez a dolog. Talán te tudod. Bár nem igen szabad ezt emlegetni. Miért is mondom ezt most neked? - zavartan nézett a fiú szemébe, majd folytatta - Pedig, a szüleim azt mondták, erről azért senkinek ne beszéljek, de neked lehet. Benned megbízom. Szóval, ennek ellenére nem úgy neveltek a szüleink bennünket, hogy majmok legyünk, ahogy te ezt illusztráltad. Az emberek többsége pedig jól és békében akar élni. Hogy aztán ki mennyire hódol be, az éppen uralkodó rendszernek, az már egy másik kérdés. Ezt boncolgathatnánk. Én még fiatal vagyok ehhez, de azért buta nem! - emelte fel harciasan a fejét és zöld szemével, belenézett Sándor sötét szemébe.

     A fiú, nézte a lányt és arra gondolt, hogy kellemes nő, hogy kedve lenne barátjától elcsábítani, aztán csak hallgatott, a víz felé nézett, majd megkérdezte - Nincs kedved egyet úszni?

 - Menjünk! - állt fel Flóra - Várj! Szólok Andrásnak. Látom, ők most nagyon belemerültek a játékba.

    Flóra és Sándor később együtt jött ki a vízből, láthatóan mindegyiküknek jól esett a hosszú úszás. A többiek már egy kupacban ültek. Abbahagyták a labdajátékot.  Sándor Viktor mellé ült, András pedig a mellé ülő Flóra vállát átölelte és megcsókolta, majd halkan a fülébe súgta.

  - Szeretlek! Menjünk haza! Most nincs a házban senki! – átfogta Flóra derekát, aki érezte András vágyakozását, visszacsókolta és elköszönve a többiektől elindultak a kocsi felé,hogy hazamenjenek. A házba érve bevonultak a szobájukba, ahol András levette szemüvegét, majd gyengéden átölelte Flórát.  Amikor már izzadtan, szótlanul elnyúlva feküdtek egymás mellett a félig besötétített szobában, András megfordult és Flórához bújva átölelve őt, halkan megszólalt.

  - Jó veled Flóra. Jó lenne mindig veled lenni!

  - És miért nem tesszük?

  - Mire gondolsz? Házasságra?

  - Talán igen. Azt hiszem, egy ilyen lépéssel a  szüleim is boldogok lennének.

  - Igen tudom. Én még nem akarok házasodni, hová? Nincs lakásunk sem.  És, még te is csak most kezdesz majd dolgozni.

  - Na igen. De mindent meg lehet oldani. Szerintem már olyan jól ismerjük egymást. Lassan két éve, hogy vagyunk egymásnak. Vagy tévedek? Szeretlek és tudod, hogy te vagy az első szerelem az életemben. Persze neked én biztosan már a sokadik nő vagyok.

  - Ez mindegy. Nem lényeges. De te más vagy. Tényleg szeretlek. Szép vagy és kedves, intelligens. De azért ne siessünk, és gyereket én még nem akarok. Ehhez még én nem vagyok eléggé elszánt, vagy érett - felkelt az ágyból, felhúzta a fürdőruháját, felvette szemüvegét és kifelé indult a szobából.

  - Most hová mész? Rosszul esnek a mondataid. Úgy érzem, hogy mégsem én vagyok neked az igazi - Flóra felkönyökölt és András után nézett, aki ekkor megfordult, majd visszaült az ágy szélére.

  - Nézd! Tudod, hogy cukorbeteg vagyok, tudod, hogy nem könnyű az életem. Minden nap úszni járok a munka mellett, sporttal is igyekszem karbantartani magamat. Egyelőre lakásom sincs. Ilyen helyzetben hogyan gondoljak a nősülésre? Pláne gyerekekre?

  - Most mit akarsz ezzel mondani? Ezt nem értem!  Ezeket már sokszor elmondtad nekem. Ne haragudj, de ez nem indok. Nem is értem, hogy erre hivatkozol. Egyébként ki volt az a nő, akivel Anikó együtt látott sétálgatni egyik este? Amikor nekem azt mondtad, hogy nem érsz rá.

    András erre felcsattant - Nem tudom, miről beszélsz? És, hogy jön ez most ide? - ismét felállt, és rágyújtott egy cigarettára.

  - Most ideges vagy? Pedig jobb lenne, ha őszinte lennél hozzám! - Flóra is felkelt az ágyból, visszavette fürdőruháját, majd széthúzta a sötétítő függönyt, és sétálgatni kezdett a szobában.

 - Ha annyira tudni akarod, megmondhatom. Egy lány, egy színésznő, egy régi ismerősöm, itt járt a városban és találkoztunk. Beszélgettünk. Semmi különös. Csak nem akartam neked mondani, mert azt gondoltam ez magánügy, és most is ezt gondolom - válaszolt neki nyugalmat tettetve András.

  - Na, ez érdekes!  – húzta el a száját sértődötten Flóra - Talán üljünk ki a teraszra!

    Mindketten kiültek a terasz árnyékos részére, Flóra traubi szódát tett a tálcákra, kávét vitt ki maguknak. Majd amikor leült, hirtelen szembe fordult Andrással.

  - Mégis, hogy képzeled? Nekem erről más a véleményem. Ha két ember igazán szereti egymást, akkor nincsenek rejtegetni való titkaik egymás előtt. Érzem, hogy nem mondasz most igazat!

  - Féltékeny vagy? Utálom a féltékeny nőket! – idegesen, kapkodva mondta mindezt, miközben feltolta kicsit a szemüvegét.

  - Nem, még nem vagyok féltékeny, csak nem szeretem, ha becsapnak. Márpedig mintha te az utóbbi időben ezt tennéd velem!  És mintha más lennél az ágyban is. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ezt érzem. Szerintem erről beszélnünk kell! Én nem akarom kierőszakolni a házasságot, de úgy látom, mintha eltávolodnál tőlem.

    András elgondolkodva nézett Flórára, majd hosszú szünet után kissé ingerült hangnemben válaszolt neki.

  - Akkor jó. Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ha ezt akarod. Még várni akartam ezzel a dologgal. Szóval a nő... Fél éve ismerem, és nem tudom, hogy vagyok vele, meg most azt sem, hogy veled hogy vagyok - felállt és sétálgatni kezdett a teraszon. Flóra döbbenten nézett rá, majd csendesen megkérdezte.

  - A szeretőd ő is?  Szereted őt is? - elsírta magát.

    András visszaült a székre, kezébe vette Flóra kezét és kis szünet után megszólalt.

  - Azt hiszem igen. Szeretem. De ne sírj! Ez annyira pocsék nekem! Nem akartalak bántani, megbántani. És téged is szeretlek.

  - Akkor mit akartál? Hogy mindketten leszünk egy darabig, és majd eldől, hogy melyikünk a jó neked, a jobb neked? És ezt így kell megtudnom! Na, ebből elég! Erre nem számítottam. Én azt hittem, hogy kettőnk között minden rendben van. Hiszen annyi közös szép dolgot átéltünk. Annyi szép együttlét köt hozzád! Istenem! Én annyira azt képzeltem, hogy mi egyszer majd együtt élünk. De nagyon naiv vagyok! - sírva fakadt megint, a kezét elvette András kezéből, aki gondterhelten nézett maga elé.

  - Ha gondolod, akkor távolodjunk el egy kis időre egymástól és majd meglátjuk.

  - Távolodjunk el? Aztán majd meglátjuk! Na, nem! Mégis minek nézel te engem? - pattant fel ekkor hirtelen Flóra, megtörölte a szemét és belekezdett egyre hangosabb monológjába.

  - Te becsaptál engem! Ha jól értettem fél éve párhuzamos kapcsolatod van, amit én nem is sejtettem. És most is csak véletlenül derült ki. Ha Anikó nem lát téged ezzel a nővel, talán így élünk továbbra is? Hazug kapcsolatban? Aztán majd egyszer, váratlanul közlöd velem, hogy vége!  Gyorsan megszoktál engem, túlságosan hamar. Kiszerettél belőlem. Tudomásul veszem. Menj csak, távolodj csak! Biztosan nehéz volt már neked ez a kettős kapcsolat! Szóval, színésznő! Új nő, új érzelmek, frissebbek. Biztosan szép is. Izgalmasabb, mint én, ugye?  Ne törődj te az én bánatommal, és főként ne sajnálkozz! Észre kellett volna vennem. Ebből látszik, hogy teljesen naiv és tapasztalatlan vagyok. És te András ezt nagyon kihasználtad! De nem is szerettél te engem igazán, ha ilyen könnyen belementél egy új kapcsolatba. Lehet, hogy félreismertelek! - ekkor már Flóra is rágyújtott egy cigarettára, és visszaült a székbe.András sajnálkozva nézett rá és láthatóan ő is szenvedett.

  - De én nem akarok szakítani veled Flóra. Én teljes lelki káoszba kerültem most. Váratlanul jött ez a kapcsolat. Még nem tudom, hogy ez kell-e nekem.

  - Na, ez aztán végképp nem érdekel! És nem akarsz szakítani az újdonsült barátnőddel sem, nekem viszont jobb lenne kicsit eltávoznom. Miért nekem?  Mondhatom gyönyörű kilátások!

  - Nem tudom, hogy mit akarok, ezért kértem, hogy kis időre, ha megpróbálhatnánk külön lenni. Tudom, hogy nagy kérés. Gondold át!  Hátha mégis te vagy nekem...

  - Nem. Azt nem. Nincs mit átgondolnom. Elképesztő, hogy képes vagy erről így beszélni velem! Te nem szeretsz. Nem! Nagy pofont kaptam most tőled, de majd csak túlélem.  Ezek után különben sem hinnék neked.  Most lemegyek a kertbe és hagyjál békén!  Tudomásul vettem, hogy vége - Flóra felállt, de ekkor András megfogta a kezét, magához akarta ölelni.

  - Nem, nem! Nincs szükségem sajnálatra! Menj a színésznődhöz, ha az kell neked! - kiabálta és leszaladt a kertbe, ahol leült egy fa alá és zokogni kezdett.

 

 

4

 

 

   Viktor a későbbiek során próbált a két ember között közvetíteni, de a húgát nem tudta meggyőzni. Csalódása és szerelmi bánata nagyon mély volt. Szinte nap, mint nap a fülében hallotta András mondatait, ami sértő és fájdalmas volt számára.  Édesanyja hiába próbált vele beszélni, bezárkózott. Szeptemberben megkezdte munkáját egy óvodában, némi vigaszt talált a gyerekek között, csak az estéi voltak keserűek. Hétvégén, eljárt Kornélhoz, a fazekas fiúhoz, beiratkozott egy fazekas tanfolyamra is. A fazekas fiúnál Anikót is megtalálta mindig, mivel Kornél és Anikó ekkor már együtt jártak. Egy ilyen este, hazafelé menet a Fő utcán összefutott Andrással és újdonsült barátnőjével is. Egy kissé molett, szőke, hosszú hajú nővel, aki Flóra meglátása szerint pár évvel idősebb volt Andrásnál.  Szíven ütötte a találkozás, de mosolyogva köszönt Andrásnak, megnézte magának a nőt, és szó nélkül ment tovább. Még mindig nem heverte ki szerelmi bánatát. Pedig már majdnem egy éve volt, hogy szakítottak. Nagyon rossz éjszakája volt ekkor. Tudta, hogy András nem vette ugyan feleségül azt a másik nőt sem, de sokat vannak együtt. Azt is tudta, hogy menni készül. Egy másik városba, ahol a nő lakik, ahol a szőke nő színháza van. Nem lepődött meg András másnapi telefonján, aki találkozást, és egy beszélgetést kért tőle. Arra gondolt, hogy talán el akar köszönni tőle. Így aztán, este beült vele a Cézár pincébe.

    Leültek egy csendes sarokba, nem voltak túl sokan. Inkább turisták ültek körülöttük, mint helybeliek. András kékfrankost rendelt. Mindketten cigarettára gyújtottak és szinte méregetve nézték egymást.

  - Tudod, hogy még szebb vagy, mint voltál? - szólalt meg András, miközben a hamut pöckölte a cigaretta tálcába.

  - Gondolom, nem ezért hívtál ide, hogy bókolj nekem.  Te is jól nézel ki. De mintha erősebb lenne a szemüveged.

  - Igen. Jól látod, dolgozik a cukrom. Majd egyszer még megvakulok. De, ez már nem rád tartozik. Akkor is szép vagy! Tulajdonképpen én sokat gondolok rád, és nem rajtam múlott a döntésed, pontosabban nemcsak rajtam múlott. Tudod, nem akar benőni a fejem lágya. Eszterrel sokat veszekszünk, ő egy hisztis nő, nem olyan, mint te voltál.

  - Talán jobb lett volna, ha én is hasonlóan teszek és nem egy szürke, higgadt lány módjára viselkedem. De ahogy láttam, mintha idősebb lenne nálad. Biztosan sok mindenben tapasztaltabb, mint én. Lehet, hogy te  az ilyen érett nőket kedveled. Én még túl kislányos vagyok, illetve voltam neked - nézett András szemébe Flóra, miközben a poharát forgatta.

  - Ne beszélj butaságokat! Én így szerettelek téged, amilyen vagy. Kicsit elbizonytalanodtam most... De elmegyek, elhagyom ezt a várost. Ha egy városban lakunk Eszterrel, majd kiderül, hogy mit is hoz nekünk ez a kapcsolat. Mennyire erős. De nem bántalak tovább. Talán már kihevertél. Tudom, hogy aljasnak tartasz, de nem tehetek az érzelmeim ellen. Szerettelek volna még egyszer a közelemben tudni, és megkérdezni tőled, hogy tudnál-e barátsággal gondolni rám, hogy megbocsátottál-e nekem?  Tudnod kell, hogy szerettelek, és fontos voltál, mindenek ellenére még most is élsz bennem. Nem tudom ezt világosan megfogalmazni.

  - Ugyan! Ne dadogj nekem. Értelek én téged. Te ilyen vagy.  Sokáig nagyon hiányoztál. Talán még most is. Nekem nehezebb. Én nem találtam, de nem is kerestem más partnert eddig még. Majd az jön magától. Attól, hogy te nem vagy nekem, nem szaladok rögtön más férfi ágyába. A szerelem majd vagy megtalál, vagy nem. Őszintén szólva, én nagyon rád építettem a jövőmet, és komolyan gondoltam mindent. Az én elképzelésem a férfi és nő kapcsolatáról merőben más, mint a tied. Pedig én azt gondoltam, hogy szex területén is jó vagyok neked. Valószínű, hogy itt tévedhettem.

  - Nem! Nincs igazad. Mondtam már, hogy te úgy voltál nekem jó, ahogy voltál - kinyújtotta kezét, és Flóra keze után nyúlt, aki hagyta most ezt az érintést. Majd rövid idő után visszavette kezét, kihúzta magát és kicsit keményebben válaszolt Andrásnak.

  - Hagyjuk ezeket az elemzéseket! Lassan úgy érzem magam, mintha pszichológusnál ülnénk. Igyekszem majd nem haraggal gondolni rád. És hol fogtok lakni? A barátnődnek van lakása talán?

  - Nem. Nincs. Édesapám után édesanyám is meghalt, nem tudom hallottad-e...

  - Nem. Sajnálom. Bár tudom, hogy elég rossz volt a kapcsolatod vele, de súlyos beteg volt, nem? Mikor történt?

  - Fél éve - nézett maga elé kissé szomorúan és nagyot sóhajtva András - Eladtam a házat, és Győrben vettem egy lakást, ott fogok élni. Eszter még a színészházban lakik, de lehetséges, hogy hozzám költözik majd, de még várni akarok vele.

  - Érdekes - nézett elgondolkodva Andrásra Flóra -, hogy te senkit sem akarsz teljesen felvállalni. Nagyon kis óvatos fiú vagy! De ezt már én megtapasztaltam.

  - Igen, az vagyok – kortyolt egyet a poharából és kicsit közelebb hajolt Flórához - Emlékszel, amikor hideg tél volt, csikorgott a lábunk alatt a hó, sűrűn hulltak ránk a hópelyhek, és mi bandukoltunk a kilátóhoz? Amire odaértünk, szinte lila lett a kezed a hidegtől. Aztán ott forralt bort ittunk, és dörzsölgettem a két kicsi kezedet, te pedig átöleltél és nem zavartatva magadat, csókolgattál… Mennyire jó volt akkor veled!

  - Ne nosztalgiázz, ha kérhetlek! - Flóra szeme könnyes lett - Vagy mindenáron fájdalmat akarsz okozni?  Bennem még nem zárultál le teljesen, vagy nem érzékeled?

  - Tulajdonképpen bennem sem. Kérek még két pohár bort. Jó? - nézett Flórára, majd rendelt a pincértől.

    Flóra érezte, hogy ott tudná folytatni Andrással, ahol abbahagyta. Ivott egy korty bort, majd letéve a poharát, hirtelen kedve lett egészen másról beszélni.

  - Tudod, hogy itt a szőlő és bortermelés egészen a keltákig nyúlik vissza? Hogy a múlt századtól a német ajkú gazdák, a poncichterek tették híressé a soproni bort? És tudod, hogy kik ezek a poncichterek? Ők a német, vagy bajor telepesek, akik a szőlősorok közé ültették a babot. És a német „Bohnenzüchterből ” poncichterré ferdült el az elnevezésük. Azóta is így hívják őket. És azt tudod, hogy a soproni gazdák a pincéket nem a szőlőhegyekbe, hanem itt a városban a saját házaik alá építették? De miért is mesélek neked erről? Nem tudom. Talán azért, mert ahogy néztem a pohárban a szép sűrű vörös lét...

   András mosolyogva hallgatta Flóra előadását, kicsit előre dőlt, és ismét megfogta Flóra asztalon elnyúlt kezét. Melegen nézett a lány szemébe.

 - Nagyon élvezetes volt hallgatni ezt a kis bortörténeti előadást, mindenesetre érdekes volt, és nem hallottam még erről. Nem lenne kedved egyet sétálni velem? - tette hozzá tétován.

    Flóra a bortól felszabadult lett. András kérdésére nem válaszolt.  Felálltak és fizettek, majd sétálni mentek a nagy gesztenyés felé. Meleg nyáreste volt. András beszélt a terveiről, a magánrendelői elképzeléseiről, Flóra pedig hallgatott. Hiányzott neki András. Fogták egymás kezét, mintha mi sem történt volna közöttük. Nem ígértek egymásnak semmit. Talán még egyszer érezni akarták egymást. Aztán András átölelte és csókolózni kezdtek. Flóra tudta, hogy nem lenne szabad ezt tennie, de nem tudott uralkodni a vágyain. Bele sem gondolt, hogy mi lesz ezután. Andrással ment a lakására. Mindketten úgy érezték, hogy nem tudnak egymástól elszabadulni. Aztán hajnalban Flóra olyan halkan surrant ki András lakásából, hogy ő csak reggel vette észre a lány távozását. Szerette még Flórát, de szerette más módon Esztert is. Tele volt ugyan lelkiismeret furdalással, önmagának feltett és megválaszolatlan kérdéssel, de valami mégis az új felé vitte őt. Flóra pedig keserűen élte meg, hogy még mindig szereti ezt az embert.  Abban reménykedett, hogy idővel talán majd elmúlik benne ez a fájdalmas és reménytelen érzelem András iránt.

    Nem sokat kellett várnia. Eljött az ősz. Már második éve dolgozott. Időnként összeszólalkozott a vezető óvónővel. Más elképzelése volt a gyerekek óvodai neveléséről. Szabadabban szerette volna tartani foglalkozásait, más módszereket akart kipróbálni. Sokat agyagozott a gyerekekkel és azt hétvégén kiégette Kornél és Anikó kemencéjében, akik ekkorra már összeházasodtak. Titokban azt tervezgette, hogy valamilyen módon ő is majd a fazekas mesterségnél fog kikötni. Egyre jobban foglalkoztatta ez a gondolat.

    Karácsony volt, együtt ült a család. Náluk volt ekkor Lajos bácsi, apja Grazban élő testvére, és felesége Trudi is. Édesanyjával lepakolták ebéd után az asztalról az étkezőkészletet. Anyja a másik szobában egy kerek kis asztalon kínálta vendégeinek és családjának az ünnepi süteményeket, a kávét.

      Ekkor már Flóra szíve lecsitult. Elfoglalta óvodai munkája és bedolgozása Kornél fazekas műhelyében. Csak a szerelem hiányzott az életéből. Bár, mintha valami elkezdődött volna benne. Lassan már két hónapja, hogy Viktor révén összetalálkozott Sándorral, a pesti ügyvéddel. A férfi Sopronban járt hivatalos ügyben, amikor felkereste Viktort és Flórát. Mivel hétvége volt, itt marasztalták.  Flóra és Sándor összemelegedtek. Tetszettek egymásnak. Sándor már az előző nyáron vonzalmat érzett a lány iránt, de akkor ő még András barátnője volt és így nem erőlködött, hogy kapcsolatba lépjen vele. Abban az időben, egyébként is sok rossz dolgot élt át. Anyját akkor veszítette el, ami nagyon megviselte. Flóra kiegyensúlyozottnak, kellemes, okos férfinak látta Sándort. Nem utasította vissza közeledését. Levelezgettek, és a szilvesztert együtt szándékozták tölteni Sopronban. Viktor és Flóra kialakult baráti körében.

      Flóra, ahogy segített anyjának a sütemények asztalra helyezésében, gondolataiban éppen Sándornál járt. Legutóbbi találkozásukra gondolt, és arra, hogy hiányérzete van. Már nagyon várta a vele való újra találkozását.

  - Flóra, kislányom, nem hallod, amit mondok? A szalvéta? - nézett lányára édesanyja, aki látta, hogy Flóra valahol máshol jár.

  - Bocsánat, mama!  - nézett fel hirtelen a társaságra és lélekben is visszatért a családja körébe, akik jókedvűen beszélgettek, hol régi történeteket meséltek egymásnak, hol a politika került szóba. Trudi törte a magyar nyelvet, ettől nagyokat kacagtak. Éppen egy vidám történetet mesélt jóízűen.

  - Hát nágy dugó volt úton, és én nagyon későn érkeztem meg társaságba, ahol sok volt magyar és beszéltek csak magyar. Lajos már kérdezi tőlem, hogy voltam ilyen sokat és miért csak most jöttem. Akkor én a társaságot néztem, és eszkuzáltam magam. Mondom nekik, bocsánat kérek, de nagy dugásban voltam és alig tudtam kikeveredni belőle. Hát ezért jöttem későn. No, mindenki a hasát fogta és kacagott, csak kacagott. De Lajos is. Aztán értettem csak meg, hogy milyen blödseget mondok én.

   Ahogy ezt mesélte, a család is hahotázni kezdett, még a könnyük is kicsordult, úgy nevettek. Flóra is rég volt ilyen jókedvű.

   - Hát Trudi, nem csodálom! Ez elég kétértelmű válasz volt magyarul! Még, jó, hogy Lajos nem szó szerint vette! - tette hozzá döcögve Flóra édesapja.

  - Nos, igen. Nehéz nekem ez nyelv  - válaszolt Trudi, majd Flóra felé fordult - Nem lenne kedved, - majd Viktorra nézett - vagy kedvetek, a nyárban jönni hozzánk vendégség? Vagy van barátnő Viktor? És neked Flóra? Van már új barát? Remélem, nem borús a kedv mindig?

  - Nem, már nem. Azt hiszem már lassan lezártam a régi kapcsolatomat. Van egy új barátom - látta szülein a zavartságot, hirtelen a fazekasságról kezdett beszélni, hogy mennyire leköti, mennyire szereti ezt a foglalatosságot. Majd felállt és behozta eddigi fazekas termékeit. Rögtön oda is ajándékozott két mázas vázát nagybátyjának, amit ő készített saját fantáziája szerint.

  - Tudjátok, én meg szívesen kimennék külföldre, akár örökre is, ha lenne hová - szólalt meg Viktor váratlanul.

  - Ezt hogy érted fiam? - nézett rá az apja szigorúan.

  - Úgy, ahogy mondom. De erről talán nem is kellene beszélni, csak kimenni és maradni, csak a következményeitől félek. Hogy esetleg nektek lesz itthon bajotok, ha én esetleg ...

   Lajos bácsi elgondolkodva ette a süteményét, Trudi szürcsölgette a kávéját, majd Lajos bácsi megköszörülte a torkát és szinte halkan mondta.

  - Én, segítelek téged, csak okosan kell csinálni. Trudi meg a szakmában van. Nem lenne gond, ugye Trudi? - nézett a feleségére.

  - Biztosan nem. Csak hát nem tudsz sokáig akkor hazafelé jönni és lehet, hogy a te szülőid is büntetik?  - nézett Viktorra elgondolkodva.

  - Na, jó. Felejtsük el. Csak egy ötlet volt.  - mondta aztán ismét zavartan Viktor.

  - És te Flóra? Jó az óvoda? – kérdezte Trudi.

  - Hát, nem éppen. Én nem ilyen óvodát képzeltem, nem ilyen módszereket és bizony a felszereltség sem éppen jó. Megkövesült szellemű emberek. Nekem túl nagy a fantáziám és túlzottan szabad a szellemem, ahogy a főnöknőm mondja. Ha lenne pénzem ott hagynám őket, és építenék itt az udvarban egy kis fazekas műhelyt. Talán meg tudnék élni belőle, nem is tudom…

  - No, csak!- nézett érdeklődéssel Lajos bácsi Flórára - Tudok én segíteni neked. Mennyi induló tőke kellene? Mit szólsz hozzá, Trudi?

  - Natürlich. Támogat én szívesen Flóra, csak mondani, hogy mit kell!  - csatlakozott férjéhez a nő.

  - Ugyan már! - szólt mérgesen Flóra édesanyja - csak nem képzelitek, hogy Flóra gyermekes elképzelései valóra válhatnak?

  - Na, na! Nem gyermekes ez! - tette hozzá Lajos bácsi - Ebből remek üzlet lehet! Ha meg kedve van hozzá és látom, hogy milyen ügyes keze van, akkor nem ez lenne a jobb, mint örökös harcban lenni a helyi neveléssel?

  - Lajoskám!- szólalt meg ekkor Flóra apja - Majd még ezt megbeszéljük külön Flórával, talán mi is tudunk kicsit segíteni. Egyszóval ne most beszéljünk erről. Nem haragszol Flóra, ugye? - nézett a lányára - Majd visszatérünk rá, ha aktuális lesz.

  - Nem vagyok már kislány papa. De igazad van, nem annyira fontos - tette hozzá, érezhetően keserűen.

  - Nem azt mondtam, hogy nem fontos, hanem, hogy majd visszatérünk rá. Nehéz veletek!

  - Nem papa, nem olyan nehéz. Csak mi már másképp gondolkodunk, mint ti. Csak a pénz hiánya akadályozza meg az elképzeléseinket. Előfordulhat ilyesmi is. De én most elmegyek kicsit sétálni, Viktor nem jössz? Vagy randevúd van?

   Viktor is felállt, láthatóan megkönnyebbült, nem akart egész délután a szülei és rokonai társaságában lenni.

  - Nincs randevúm, de sétálnék én is egyet.

  A két testvér jól beöltözött, és elindultak a napsütötte fehér havas Erzsébet sori fák közé.

    

 

5

 

   Sándor már december harmincadikán megérkezett Flórához. A lány szülei kissé tartózkodóan fogadták, annak ellenére, hogy rendkívül udvarias volt, és ajándékokkal látta el a családot. Féltették a lányukat egy újabb csalódástól. Aztán este, vacsora után Flórát sem kérdezve előzőleg, szinte ajtóstól rohanva a házba, ahogy azt mondani szokták, megkérte Flóra kezét a szülőktől, akik az első pillanatban azt sem tudták, hogy mit válaszoljanak. Hiszen tudták, hogy alig két hónapja ismeri lányuk a fiút, és Flóra egyáltalán nem beszélt nekik arról, hogy esetleg férjhez menne Sándorhoz. Viktor is nagy szemeket meresztett Flórára, majd Sándorra.  Korainak és váratlannak találta Sándor házassági szándékát. Flóra törte meg a csendet, Sándor felé fordulva. Meglepett, meghatott volt, de hirtelen úgy döntött magában, hogy elfogadja a gyűrűt, amit Sándor kínált fel neki. Egyre jobban szeretett volna már egy férfihoz tartozni, és szüleitől leszakadni. Úgy érezte, mellettük nem tud kiteljesedni. Itt mindig kislánynak érezte magát és tele volt a szülei iránti kötelezettség érzéssel. Önálló, igazi felnőtt életet akart élni. Hogy hol és hogyan azt ekkor még ő sem tudta. Csak halvány elképzelései voltak. Így aztán a szülők kénytelenek voltak elfogadni lányuk és Sándor döntését. Hosszú esti beszélgetés lett a leánykérésből, lassan tisztázódtak a szülők előtt is, hogy Sándor kérése komoly. Flóra ekkor huszonhárom éves volt, Sándor huszonnyolc. A szülei azt gondolták, hogy ez a fiú már megérett a házasságra, de a lányukat nem egészen így látták. Lajos bácsi és Trudi néni is meglepődtek, de ők örömmel gratuláltak a párnak, a hátteret nem igen ismerték.  Később aztán, amikor Sándor és Flóra elvonult szobájukba, az asztalnál maradt család hallgatag csendbe burkolózott. Viktor törte meg a csendet.

  - Szerintem, nem kell ekkora búbánatba kerülni, mama!- nézett az anyjára majd az apjára - Ugyan engem is meglepett Sándor váratlan lépése. De hát ők tudják, hogy mit tesznek, nem? Gondolom, szereti Flórát, ha így döntött. Flóra Pesten is tud majd állást szerezni. Nem a múlt században élünk, ezerkilencszázhetvenkilenc van, én is már huszonnyolc éves vagyok. Talán már nekem is nősülnöm kellene.

   Anyja és apja lassan megkönnyebbültek. Trudi és Lajos bácsi is segített nekik jókedvükkel, a biztatásukkal.

  - Nem is a kéréssel van baj, de alig ismerik egymást. Aztán Flóra még túl fiatal szerintem a házasságra. Hallottátok, hogy milyen tervei vannak? Fazekasság. Most meg már férjhez akar menni? Talán menekülni akar - válaszolt kissé tétován Viktor édesanyja.

  - Ugyan már, Márta! - szólalt meg vidáman Lajos bácsi – Ne aggódj! Biztosan tudja, hogy miért akar férjhez menni? Ha nem szeretné a fiút, akkor nem így reagált volna. Különben is. Jóképű, jó egzisztenciájú a fiú. Mit akartok? Flóra nem kislány már. Nem igaz, Trudi? Te is ennyi voltál, amikor feleségül vettelek.

  - Na, já. Nem komplikálni ezt dolgot Márta! Örülni neki inkább! Jó lesz ez, majd látjátok!  De menjünk mi elaludni, mert kezdek álmosnak lenni - felálltak és elvonultak Viktor szobájába.

  - Te Viktor mit gondolsz erről? – nézett az apja komoly, kérdő szemmel a fiára, amikor testvére és felesége elvonult. Márta, a felesége, közben a konyhába pakolta ki az asztalon maradt edénykészletet. Flóra apja tudta, hogy a testvérek jó viszonyban vannak és remélte, hogy Viktor megnyugtatja a kételyekkel teli apai szívét. Féltette lányát, aggódott miatta. Tudta, hogy nagyon érzékeny és zárkózott.

  - Mit vársz tőlem? Én nem látok bele Flóra lelkébe. De a beszélgetéseinkből azt szűrtem le, hogy kedveli Sándort, András pedig elmúlt. Lezárt kapcsolat.  Különben is, ő már együtt él egy másik nővel és, mint tudod elköltözött innen. De szerintem nemcsak kedveli, hanem szereti is. Ne féltsd őt! Különben is felnőtt nő! Ahogy én is felnőtt férfi vagyok és komolyan gondoltam a... - ekkor már szinte sustorogni kezdett - disszidálásomat. Egyre jobban afelé hajlok, hogy szeretném megpróbálni kint az életemet. Nézd meg Trudét! Itt nekem meddig kell várnom, hogy jól éljek, hogy megfelelően megfizessenek. És egyébként is. Én a nyáron kimegyek vendégségbe Lajos bácsiékhoz.

  - Nem örülök ennek fiam. Egyáltalán nem. Neked csak a pénz számit? Ott nem lennél otthon soha. Neked itt van a hazád, itt van az otthonod. Vagy idegen akarsz maradni? Honvágyad lenne. Lajos élete más eset. Nem élsz rosszul itt sem. Én, a magam részéről lebeszéllek, de dönteni te döntesz. Anyádnak azért erről ne beszélj! Na, menjünk aludni, majd csak minden rendben lesz!- felkelt és elgondolkodva indult felesége után a konyhába. Viktor is felállt, jó éjszakát kívánva szüleinek elindult a fürdőszoba felé.

    Flóra és Sándor az együtt töltött szerelmes éjszakájuk után, elhatározva, hogy együtt akarják élni az életüket, másnap délután, a szilveszter esti buli előtt, elindultak egy nagy soproni sétára. A hó vastagon borította a fákat, bokrokat, melegen ragyogott rájuk a Nap. Egymás kezét fogva, szorosan egymás mellett lépkedtek a csikorgó, megfagyott havas úton, le, a belváros felé. Sándor beleszeretett Flórába. Nem kérdezte, hogy miért szakítottak Andrással, hiszen tőle ezt már úgy is tudta. Egyre ritkábban, de azért telefonon tartották barátjával a kapcsolatot, és ritkán még találkoztak is. De most valamiért, belebújt a kisördög, és feltette Flórának azt a kérdést, amire választ szeretett volna kapni.

  - Kérdeznék valamit, ha akarsz, válaszolsz rá, ha nem, akkor nem. Tudod, hogy szeretlek, érzem, hogy te is.De mégis meg kell kérdeznem tőled. András lezárult benned? - Flóra zöld szeme hosszú seprűpilláival rámeredt és hirtelen kivette kezét Sándor tenyeréből, majd zsebre dugva lehajtotta fejét, és egy ideig nem válaszolt. Csak mentek egymás mellett szótlanul. Sándor megállt, Flóra vállát átfogta, megemelte a lány lehajtott fejét, aki most nézte őt, nézte Sándor barna szemét, a kicsit homlokába hulló haját, hirtelen odabújt hozzá és csak annyit válaszolt.

  - Ő elmúlt Sándor. Szeretlek. Szeretek veled lenni. És nagyon hiányoztál! Mindig veled szeretnék lenni! Inkább azt mondd meg! Nem lenne kedved inkább itt élni, ha összeházasodunk? Ha akarod, utána nézek annak, hogy itt milyen állás lehetőséged lenne?

   Sándor meglepve hallgatta Flóra kérdését. Elbizonytalanodott, de aztán válaszolt. Megkedvelte ezt a várost. Nem ragaszkodott mindenáron Pesthez

  - Kikerülted a kérdésemet, de nem baj. Itt élni? Eléggé váratlan a kérésed! Nem szeretnél Pestre jönni? Ezek szerint nem. Figyelj! Ha sikerülne itt dolgoznom, talán igen. De hol lakunk majd? Persze, nem tudom, hogy nekem milyen lenne a vidéki élet? Én teljesen máshoz vagyok szokva. De ez a város nem a megszokott vidéki város. Talán megpróbálhatnám! Főleg a kedvedért! No, azért ezen gondolkodnom kell még...Ha meg nem megy még elköltözhetünk Pestre, nem igaz?

  - Nekem pedig, van itt egy lakásom. Még nem beszéltem róla. De megmutatom majd, ha bent leszünk a városban. A nagymamám volt lakása. Kicsit lepusztult, fel kellene újítani. Tudod a nagypapám is ügyvéd volt, és nagymamával itt laktak.  Édesanyám szülei. Nagymama nyolc éve halt meg. Nagyapa már régebben.  Tanácsi lakás és én vagyok bejelentve oda. Fel kellene újítani. Három szép egybenyíló szoba, pici kis ablakok, igazi hajópadló, egy szép barokk ház első emeletén van. Csendes kis utcában. A papámnak pedig van ezernyi ismerőse. És hát a nagypapa híre is... Biztosan lesz állásod! - nézett Sándorra kicsit elbizonytalanodva és szinte csendes könyörgéssel aztán.

  - Ne aggódj ennyire! Mint mondtam, érted talán még ezt is megteszem és ideköltözöm. Bár a főváros az mégiscsak az ország feje, vízfejű ország vagyunk. De, tényleg nagyon szeretlek. De előbb lássuk a lakást! - átölelte a lányt és megcsókolták egymást, majd ismét kéz a kézben mentek most már határozott céllal, hogy megnézze a Flóra által kitervelt esetleges lakásukat. Közben hallgatta, ahogy a lány a városról mesélt, miközben sétájukat tették a régi történelmi városrészben. Flóra vitte egyik utcából a másikba.

  - Ha már te is soproni leszel, akkor azért ismerned kell kicsit a környék történetét is. Nem bánod, ha beszélek erről? - kérdezte Sándortól a lány.

   - Sőt! Roppant kíváncsi vagyok, hogy milyen idegenvezető lennél?  - nézett mosolyogva a lányra Sándor.

  - Idegenvezető nem lennék, de azért néhány dolgot elmondok, amit tudok. Hogy Sopron neve például a régi római korban Scarbantia volt, mert a rómaiak majd négy évszázadon keresztül éltek itt. Fejlett városi élet volt itt, városfallal, és hadiúttal. Megtalálták az egykori capitólium szobrait is. Aztán majd a népvándorlás körüli időszakból, találtak itt avarkori sírokat. Sopronkőhidán például szláv és morva sírok is voltak. Az Ikva patak neve pedig gót eredetre vall.  A tizenharmadik században itt volt az erdélyi só lerakóhelye. A mai név, a Sopron, a krónikák szerint, az ómagyar suprusz személynévből származik, ófrancia átírásban Cyperon. Sopron 1277-ben kapott városi rangot. Kicsit régen volt, ugye? – nevetett Sándorra, majd folytatta - A török háborúktól viszonylag védve volt Bécs közelsége miatt. Voltak ugyan itt is kisebb harcok a Habsburg ellenes küzdelmek idején. Harcoltak itt Bocskai, Bethlen csapatai, még Napóleon is járt itt. Szerencsére, többnyire, békében tudott fejlődni a város. Lassan kialakult a kézmű-kereskedő polgárság. Városi polgári civilizációs központtá fejlődött a város. Kis és nagyüzemek jöttek létre. Híres lett Brennbergbánya, az első magyar szénbányájáról. Majd elviszlek oda is. Gyönyörű hely. De Sopron egész környéke az. Sőt a Fertő-tó, Balf... Már mesélten neked az 1921-is népszavazásról, hogy honnan is kapta Sopron a „hűség városa” elnevezést. Ezt most nem ismétlem. Van egyeteme, főiskolája, középiskolái, színháza. Még a Liszt Ferenc múzeumban sem voltál, ugye? Oda is el kell jönnöd majd. Aztán a kőtárba. Látod ott távol azt a dombot? Az a Bécsi domb, aztán a Koronázó domb, alatta a bécsi külváros, csak így nevezik. A Balfi külváros pedig az Ikva patak mentén fekszik. A kuruc domb környékén is új lakótelep van. És hát ott van a lővérek, amit már bejártál velem, ahol lakom. A lővérek IV. Béla nevéhez kapcsolódik, aki íjászokat telepített ide, és róluk kapta nevét a városrész.  Íjászok - lővérek. Na, de most itt a Széchenyi tér a szoborral. Gyere csak, ott a tér végén áll az egykori Széchenyi palota.

   Tovább sétáltak, Flóra mutogatta a szecessziós Posta palotát, a domonkos templomot, amihez az egykori kolostor csatlakozott, ami most gyógypedagógiai intézet. Megmutatta a Liszt Ferenc Művelődési Házat, ami a kulturális élet egyik központja lett. Megnézték az 1909-ben klasszikus stílusban épült Petőfi Színházat. Megmutatta az egyik legszebb barokk házat, a gyűjteményével együtt. Majd a Storno-ház következett. Megnézték a barokk stílusú pelikánt ábrázoló kapukopogtatóját, megcsodálták a kettős homlokzatú félköríves erkélyét, a toszkán oszlopos loggiás udvarát - tudod - tette itt hozzá Flóra - A Storno család olasz-svájci eredetű, kéményseprő família volt, de képző és iparművészettel is foglalkoztak, részint alkotóművészek is voltak, nem véletlen ez a csodálatos gyűjtemény.

    Sétáltak tovább, az Új utcába érkeztek, ahol a zsinagógát mutatta meg Flóra Sándornak, a Kolostor utcában a Zichy palotát, a Kmetty - ház szép loggiás, stukkódíszes tornácú udvarát, ami ülőfülkékkel volt díszítve. Itt megkóstolták a termelői borkimérésben kínált kéknyelűt, ami kicsit felmelegítette őket.  Majd a szűk Templom utcába tértek. Csupa gótika, barokk kor emlékét őrző házat mutogatott neki Flóra. - Na, itt álljunk meg! - mutatott egy nagy barna kopogtatóval ellátott kapura, egy szép egyemeletes házra. Barokk udvarba léptek be. Oldalt csiga falépcső vezetett egy első emeleti tornácból nyíló régi nagy faajtóhoz. Flóra belenyúlt a táskájába, elővette a lakás kulcsát és befelé tessékelte Sándort, akinek szinte már szédült a feje az eddig látott műemlékektől. Flóra kinyitogatta a spalettákat, és végig vezette Sándort nagyszülei egykori lakásán, ami most papír szerint az övé volt. Nehéz régi bútorszag csapta meg orrukat, lábuk alatt nyikorgott a régi hajópadló. Vastag régi süppedő, kissé kopott szőnyegeken sétáltak, régi komód, sötétbarna hálószoba bútor, nagy ebédlőasztal székekkel, dívány, kanapé, csupa, csupa régi tárgy vette őket körül.  Sándor szerette a régi holmikat. Leült az egyik hatalmas, süppedő fotelba, Flóra az ölébe huppant.

  - Na, mit szólsz hozzá?  Nekem szép!  Neked?  – nézett körül, majd Sándorra. Sándor belecsókolt a nyakába - Szeretlek. Nekem ez nagyon is tetszik. Még a bútorok is, némelyiket rendbe kell hozatni majd.  Szeretem az ilyen romantikus, régi helyeket. Csak egy kicsit sötét. De nagyon is el tudom képzelni veled itt az életet.

  Flóra boldog volt és melegség öntötte el a szívét.

 

 

6

 

    Flóra szülei, aggódtak lányuk és fiuk, Viktor jövője felől. A következő év tavaszán megtartották Flóra esküvőjét, megismerték Sándor apját, a testvéreit, akik közül többen zenészek voltak. Nevelésükön meglátszott, hogy apjuk lelkész volt, hogy otthon megalapozott erkölcsi nevelésben volt részük. Sándor apja békés természetű, nyugodt ember benyomását keltette. Aztán, hogy sikerült állást is szerezni Sándor számára a városban, már mindketten kicsit nyugodtabbak lettek. Csak Viktoron főtt a fejük, mert érezték, ha nyáron elmegy külföldre, nem jön vissza. Nem értették, hogy miért dönt így a fiúk. Abban reménykedtek, hogy talán mégis meggondolja magát.

    A szülők, rendbe hozatták a belvárosi lakást, és Flóráék már ott kezdhették az életüket. Nagy álma is megvalósult, Trudi néni és Lajos bácsi támogatásával.  A szülei családi házának udvarában felépítették a kemencés műhelyt Flórának, és kedvére élhetett a fazekas mesterségnek is. Ekkor már okleveles fazekas mester volt, megkapta a papírt is róla.  Olyan szép egyedi kerámiákat tervezett, aminek nagy sikere volt, és a városon túl is kialakult a vevőköre. A munka fortélyait szép lassan, könyvekből tanulta meg. Teljesen lekötötte az alkotás és végre szabadnak, és boldognak érezte magát a munkája területén is. Persze a jól menő árukat gyártotta ő is dömpingben, hiszen ez hozta a pénzt. Ritkán azért valami egyénit, művészit is szeretett volna alkotni. Az óvodát ott kellett hagynia, mert a kétfajta munkát nem tudta már együtt végezni, annyi volt a megrendelése.

  Sándorral együtt élvezték a belvárosi lakásukat, több értékes dolgot meghagytak nagymamája bútorai közül, amit felújíttattak. Sándor is sokat dolgozott, csak a hétvégén tudtak jobban egymásban elmerülni. Megállapodtak abban, hogy, ha lehet még egy évet várnak a gyermekáldással, ami mindkettőjüknek hasznára volt. Így anyagilag is összeszedték magukat és több idejük maradt utazásra, kirándulásra. Sándor már új baráti kört is kialakított magának. Néhány fiatal orvos, ügyvéd, tanár, egyetemi hallgató járt hozzájuk. Politikus alkat volt, többnyire hasonló gondolkodású emberek ültek le náluk, és vadul politizáltak, szervezkedtek. Flóra nem folyt bele, az esetleges velük jövő feleségekkel, lányokkal művészetről, könyvekről, női dolgokról beszélgettek, vagy zenét hallgattak. Nyitott volt a világ eseményeire, de nem  tudta elképzelni, hogy ebben az országban valami gyökeres változás történhetne. Sándor, Flóra szemére is vetette, hogy túlságosan bezárkózik.

    Aztán, ezerkilencszáznyolcvankettőben átalakult az életük. Flóra megszülte gyermekét. Kicsit később jött a baba, mint ahogy tervezték, de nem bánták. Bár, Flóra már aggódott, hogy talán soha nem lesz gyermeke. Még orvoshoz is elmentek, de ő megnyugtatta őket, hogy egyikükkel sincs semmi baj. Türelemre intette őket. Flóra ekkor már egy fiatal fiúval dolgozott, aki az Iparművészeti Főiskolán végzett, és mivel állása nem volt, műhelyre nem tellett neki, nála volt alkalmazásban és ott alkothatott is. Flóra sok mindent megtanult tőle, de fordítva is így volt. Pár évvel volt csak fiatalabb nála, de jól el voltak a műhelyben. Sokat szólt a zene, csendben alkottak, nagyritkán beszélgettek.

    Meleg volt azon a nyári napon is, amikor a műhelyben közösen dolgoztak. Flóra inkább csak nézte, mit csinál Tamás, a munkatársa. Elnézte, félhosszú fekete csiga-göndör haját, fekete szemét. Éppen valami torzót alkotott, amikor Flóra hirtelen szúrást érzett a hasában, majd görcsös fájdalmat. Ösztönösen megfogta a hasát, arca kicsit eltorzult. Tamás, a szobrász fiú, rápillantott, és látva a nő elgyötört arcát, hirtelen meggörnyedését, felállt és mellé sietett.

  - Segítsek?  Rosszul vagy? Szülni fogsz? – kérdezte Flórától.

  - Azt hiszem igen. Leülök. Szólni kéne a mamámnak és a papámnak. Sándor nincs itthon.

   A fiú máris rohant a családi házba, jól ismerte Flóra apját, hiszen egykor a tanítványa volt Béla bácsinak. Szülei nagyon tisztelték Béla bácsit, ők is ősrégi soproni család voltak. Apja a szőnyeggyárban dolgozott, mint művezető, anyja pedig bolti eladó volt. Tamás egy szem gyerek volt, és ahogy szülei mondták, messze esett az alma a fájától. Valami komoly mesterséget szántak neki, de ő csak rajzolt, szobrokat készített már kicsi korában. Így aztán művész ember lett belőle. Tamás örült, amikor Flóránál munkája akadt és mellette azt is megtehette, hogy szobrászkodjon. Titokban még festéssel is foglalkozott, még nem döntötte el melyikben fog elmélyedni. Itt jól érezte magát és kedvelte Flórát. Talán kicsit többet is érzett iránta, de magának sem vallotta be. Most sietett Flóra szüleihez segítséget kérni.

    Viktor már nem lakott a szüleinél, két éve valóban kiment Bécsbe és már, mint fogorvos dolgozott a rokona mellett. Egyelőre, nem jöhetett haza, de Flóráék sem tudtak kiutazni, nem kaptak útlevelet. Többször látogatói voltak a családnak a rendőri szervek. Persze civilben. Még Flóráéknál is megjelentek. De más bajuk nem lett. Viktornak semmi ingósága nem volt, nem tudtak mit kezdeni ezen a vonalon. Flórának nagyon hiányzott a testvére. Anyja és apja eleinte szinte belebetegedtek Viktor disszidálásába, de aztán mikor Lajos bácsi, és Trudi néni meglátogatta őket, majd mindent részletesen elmeséltek a szülőknek Viktor kinti életéről, megnyugodtak. Vagy talán beletörődtek, és elfogadták fiuk döntését.

   Flóra nehezen szülte meg kislányát, akit Alexandrának neveztek el, és csak Szandrának hívtak később. Sándor, Flóra szülése után, csak másnap tudott megjelenni a kórházban, mert előzőleg Győrben volt tárgyalása. Elég sokat utazgatott, többet volt Pesten is. Flóra, csak félévig volt munka nélkül, de akkor sem úgy, hogy ne ment volna be a műhelyébe. Felvett még egy lányt segítségnek négy órára.

    Pár év múlva Sándor egyik nap meglepte Flórát. Talán akkor érezte először, hogy az ő házasságukkal valami baj van. Vagy talán ismét fellobbant benne András iránt érzett egykori szerelme.

  - Nahát! - nézett meglepett szemekkel Sándorra és Andrásra - Micsoda meglepetés! Hát mégis találkozunk? Annyi idő után?

  - Sándor erőszakoskodott. Összefutottunk a városban, mármint Győrben. Aztán elhívott…

  - Gyertek be, üljetek le! Azért telefonálhattál volna Sándor! - nézett szemrehányóan a férjére - Vagy akkor lemész és bevásárolsz?

  - Miért? Nem értem! Most kell bevásárolni? – kérdezte - kissé megrökönyödve Sándor.

  - Tudod, hogy a szüleimnél ettünk volna. Így most hétvégére nem vettem semmit. Tartalékom sincs!

  - Jó, akkor leszaladok! -   Addig magatokra hagylak benneteket, megbeszélhetitek a múltatokat! - nézett rájuk Sándor nevetgélve, majd a kezébe kapott két nagy bevásárló szatyrot. Közben Flóra már egy cetlire felírta a megvásárolni valókat, és átadta neki.

  - Gyere András, ide a szobába, ez a nappalink. Ne is törődj vele! Hozok valami kis innivalót - nézett aztán Andrásra, aki, láthatón hosszan nézte Flórát, amitől ő zavarba jött.

  - Ne hozzál! Inkább ülj le te is. Jól nézel ki. Kicsit teltebb vagy. Hallom milyen szép kislányotok van, megnézhetem? Hol van? Vagy alszik már? - kérdezte tétován.

  - Alszik. Majd holnap megismered. Közben leültek és Flóra kérdezett.

  - Mesélj! Mi van veled? Sándor soha nem beszél rólad, pedig biztosan találkoztok.

  - Tényleg nem mesél? Érdekes - nézett kicsit maga elé - Pedig én mindent tudok rólad. Nekem annál többet regél, ha találkozunk. Szeret téged, azt gondolom. Örül a kislányotoknak.

  - És te? Nem válaszoltál! - nézett kíváncsian Andrásra, aki még mindig vékony volt, talán kicsit megférfiasodott. Kedves mosolyát sokáig nem tudta elfelejteni.

  - Jól. Jól vagyok. Jól keresek, rengeteg nyugati páciensem van, dől a pénz. Élek. A cukrom nem igazán jól működik és a szemem sem a legjobb. Eszter elhagyott, aztán nekem hol van valaki, hol nincs senki. Én már csak ilyen vagyok. És te? Boldog vagy? - nézett kíváncsian Flórára.

   Flóra elgondolkodott András érezhetően keserű vallomásától, majd válaszolt.

 - Azt hiszem, igen.  Talán igen. Sándor kedves, igazán megtesz mindent, hogy minden jól menjen.  Aztán a kislányunk. Jó dolog anyának lenni! És hát én már fazekas vagyok, kerámiázom. Élvezem. Majd megmutatom, ha esetleg érdekel, ha marad rá időnk.

   Ekkor jött vissza Sándor, aki átadta a táskákat, Flóra kivonult a konyhába, a nagy csokor, vörös rózsát, amit Andrástól kapott egy nagy vázába rakta. Majd vacsorát készített maguknak. Óhatatlanul eszébe jutottak a vele töltött évek. Egy óra múlva aztán már a szobában lévő étkezőasztalt ülték körül, ahol barátian beszélgettek.

  - Na, nem irigyelsz kicsit András? Nem akarsz te is megnősülni? Nem bánod, hogy Flórát elhagytad?

    Flóra csak nézte Sándort, hogy miért tesz fel ilyen provokatív kérdést Andrásnak, de még András is láthatóan meglepődött.

  - Tudod, én más vagyok, mint te. Az én betegségem engem sok mindenben visszafog. Sokszor úgy érzem, hogy nem vagyok teljes ember. Lehet, hogy túl magabiztosnak látszom, de tele vagyok kétségekkel. Flóra? Erről nem beszélek, ha megengeded. Ez lezárt dolog, különben is a te feleséged - nézett aztán furcsa pillantással Flórára és Sándorra.

  - Sándor! Bolond vagy? - simogatta Flóra a mellette ülő Sándor hátát. Sokat ittál? Vagy mi bajod? Hogy jut ez most az eszedbe? - majd Andrásra nézett és próbálta másfelé terelgetni a beszélgetést.

    Érezhetően ott lebegett köztük Flóra és András egykori szerelme. Másnap kirándultak Balfra, és végül is jó barátságban váltak el egymástól.

   Flóra azt gondolta a kezdet kezdetén, hogy Sándor hasonló beállítottságú, mint ő, de rá kellett jönni, hogy tévedett. Racionális volt, munkamániás, érdeklődési körük nem igazán volt hasonló, szeretkezéseik is megkoptak. Flóra másra vágyott. Ha őszinte akart lenni magához, akkor András emléke győzedelmeskedett Sándorral szemben, aki érzékenyebb volt, sokkal szentimentálisabb, mint Sándor. Keserves volt ezt magában beismernie, de Sándorral nem igazán lehetett beszélgetni erről. Egyszer próbálkozott, de szinte érzéketlenül túl lépett rajta. A politikai életbe pedig teljesen belemerült.

   Flóra most már magának is bevallotta, hogy akaratlanul is sokat gondol Andrásra és az igazi nagy szerelem ő volt, és az is marad neki. Sokszor eszébe jutott, milyen hosszan tudta őt simogatni, szeretgetni, mennyi mindenről beszélgettek. András olvasott és művelt fiú volt. Sok minden érdekelte. Szótlanul ülve is értették egymás gondolatait. Legalábbis így érezte Flóra most visszatekintve a múltba. Keserű volt látnia ismét Andrást. Érezte, hogy mennyire magányos lehet és boldogtalan. Aztán arra gondolt, hogy ő is valahol magányos és boldogtalan. Csak másképp.

   Sándorral soha nem veszekedtek. Ugyanis nem lehetett vele veszekedni. Túlságosan is lecsupaszítva látott maga körül mindent. Meglátásai pontosak voltak, mindig az igazságra törekedett. Jó ügyvéd volt, legalábbis szakmai körökből ezt hallotta vissza Flóra. Csak egyet nem értett. Vele szemben miért nem volt teljesen nyílt és őszinte.

     Pár év múlva, amikor már kilenc éves volt a kislányuk szinte alig volt köztük szexuális kapcsolat. Férje egyik este higgadtan közölte vele, hogy Pesten kíván élni. Elég volt számára a kisvárosi életből,  változik a világ, nagy események elé néz az ország, ő egy más világban él, és egyéb tervei vannak. Flóra gyászosan hallgatta. Szandra ekkor már iskolába járt, mint kiderült rendkívül ügyesen tornázott, táncolt, és kijelentette, hogy balett táncos akar lenni. Szeretne a következő évben felvételezni a balettintézetbe. Nem kis gondot okozott ezzel a lánya Flórának. Őt minden ehhez a városhoz kötötte. Túl volt a Sándorral történt nagy vitáján, aki kész tények elé állította. Így aztán a szüleivel való egyeztetés után, döntött. Rövid időn belül mindent megszerveztek és lebonyolítottak. Őszre tervezték a költözést. Szülei nem örültek a híreknek, de szerettek volna segíteni lányuknak és főleg kis unokájuknak, akit nagyon szerettek.

    Ekkor már Tamás sem dolgozott nála, felköltözött Pestre, de ha hazajött a szüleihez, mindig meglátogatta.

    Egyik nap éppen egy dobozba rakosgatta a kész teás készleteket, amikor Tamás köszönt be neki. Flóra amikor meglátta, örömmel üdvözölte, és behívta magához.

   - De örülök neked! Mindjárt végzek! Gyere be! Megmutatom, mit alkottam legutóbb - a fiúval megölelték egymást, és Flóra máris büszkén mutogatta a furcsa, kerámiafejeket. A kalapos dámát, az irigy kislányt, a ráncos, üres tekintetű öregasszonyt, a magabiztos fiatal lányt, a borostás koldust.  Tamásnak tetszettek Flóra alkotásai. Javasolta, hogy készítsen belőlük sorozatot, és megígérte, hogy segít neki egy kiállítás megszervezésében.

  - Kifejezők, jók a figuráid! Minden fej egy jellem, egy karakter.  És nagyon szép munka. Merem állítani, hogy sikered lesz vele. Megszervezem a kiállítást. De hallom, hogy költöztök.

  - Igen. Nemsokára. Szeptemberben. De gyere, üljünk ki a teraszra!  Ne nézz körül, nagy a felfordulás, minden dobozolva van. A szüleimet egy hete  költöztettük a mi helyünkre, és ezt a házat adtuk el. Ebből vettünk Pesten egy családi házat. No persze, kellett hozzá a félre tett pénzünk is. Viktor is segített kicsit. Lajos bácsitól küldött nekem egy kis támogatást, hogy kialakítsak Pesten is egy műhelyt magamnak. Szandra, most Pesten van Sándorral. Az ottani nagypapánál laknak addig. Sándor már dolgozik az új munkahelyén.  Már én is várom, hogy utánuk menjek. 

    Felmentek a teraszra, Flóra egy kis bort hozott ki, hozzá sós rudat.

  - Koccints velem a pesti új életemre, ami talán jó lesz! Hogy vagy? Hallom, hogy szobrászkodás helyett festesz, Műterem lakásod van. Örülök, hogy sikeres vagy.

  - Igen.  Állítólag jó képeim vannak, de majd ezen túl tartjuk a kapcsolatot. Túlzás, hogy sikeres vagyok, de talán beindult valami körülöttem. Tanítok is egy gimnáziumban, mert a művészetből nem tudok megélni, bár pár képem jó áron kelt el, de hát ez időszakos, hiszen tudod te is. Szerencsére olyan körökbe kerültem, akik normális emberek és támogatnak is, segítenek... Tudod, hogy mindenütt klikkek vannak, nehéz betörni, de én elfogadom így az életem. Dolgozom és kész. 

    Flóra elnézte a fiút, aki harminc körüli volt ekkor. Kissé borostás volt az arca, mint aki szakállt akar növeszteni, hosszú ujjaival dobolt az asztalon, miközben beszélt és rágcsálta a sós pálcikát. Fekete, mosolygós szeme semmit nem változott. Azt gondolta magában. Jóképű, érzékeny fiú. Biztosan sok barátnője van. Az a típus, akire buknak a lányok.

  - És? Van már valami komoly kapcsolatod? - kérdezte tőle Flóra.

    A fiú hosszan nézte Flórát, kortyolt egyet a poharából.

  - Van. Együtt élek egy lánnyal, ott tanít, ahol én is. Tudod, hogy zárkózott vagyok és nálam az ismerkedés sem megy könnyen, bármennyire is mást képzelsz rólam - tette hozzá zavartan.

  - Tudom, hogy milyen vagy, de ahhoz túl jóképű vagy, a szemedbe mondom, hogy ne csavarják el a lányok a fejedet. Meg aztán jó természettel áldott meg az Isten. Kár, hogy nem előbb találkoztunk!

    A fiú, meglepetten nézett Flórára.

  - Csak nem? Tényleg ezt gondolod?

  - Na, nem úgy gondoltam. Illetve, ne zavarj össze Tamás. Te fiatal vagy hozzám, meg aztán …  Nekem férjem van, akit szeretek úgy, ahogy...

  - Úgy, ahogy? Talán nincs rendben köztetek valami? Ne haragudj, nem akarok turkálni a magánéletedben, de ha már így beszélgetünk...Én mindig azt hittem, hogy a ti házasságotok tökéletes.

  Flóra kihúzta magát, megtörölte izzadt homlokát, kicsit megigazította kusza haját, majd sóhajtva válaszolt.

  - Tudod, a látszat néha csal. Az én boldognak, kiegyensúlyozottnak hitt házasságom már közel sem az. Lehet, hogy Sándornak így jó, de nekem nem. Nem is tudom mi lesz velünk? Már én is a harmincas éveim közepén járok.

  - Nahát! Ez igazán nem kor. Nem is látszol annyinak! Csak nem elváltok? 

  - Nem tudom. Sándor állítja, hogy nem akar válni, de most, ahogy egy hete egyedül pakolgatok itt, és próbálom magamat áthangolni egy másik életre, azt gondoltam, talán le kellene ülnünk, és helyre kellene tenni a mi kapcsolatunkat. De nem untatlak?

  - Nem untatsz, de sajnálattal hallgatlak.

  - Tudod, hogy nekem volt egy barátom, András. Sajnos még mindig sokat gondolok rá. Na, de hagyjuk! – Flóra zavartan mondta mindezt, majd az órájára nézett - Nem folytatom, mert most látom, hogy elszaladt az idő. Megyek a szüleimhez. Még segíteni kell nekik egy-két dologban, meg én is ott alszom. Ha akarsz! Igazi jó barát vagy Tamás. Rögtön kész vagyok, addig várj meg itt!

    Tamás, az egykori keramikus munkatárs csak nézett a távozó Flóra után, még mindig tetszett neki, de nem volt hozzá bátorsága soha, hogy megközelítse. Most ismét megmozdult benne valami, de tudta, hogy Flóra nem azt érzi iránta, amit ő szeretne. Meg aztán ott volt most már a kapcsolata, házasságra készült ő is. Elhessegette gondolatait. 

 

 

 

7

 

    Flóra fáradtan lépett be volt belvárosi lakásába, ahol most a szülei éltek. A bútoraik egy részét ott hagyták a régi családi házban, csak azt vitték magukkal, amihez nagyon ragaszkodtak.

  - Jó, hogy jössz kislányom, éppen vacsorához készülődünk. Gyere te is! Biztosan elfáradtál! - nézett rá az anyja. Az apja letette az újságot. Mindhárman az ebédlőasztalhoz ültek.

  - Fantasztikus, hogy mi meg nem történik az országban! Nem hittem volna! - szólalt meg az apja, amint elhelyezkedett háttámlás ebédlői székében - Forrong minden, majd meglátjátok, milyen változások lesznek még itt! Talán hazajöhet majd Viktor is.  Szerintem kilépünk a varsói szerződésből is. Sándor hallom, hogy aktívan politizál. Te hogyan éled ezt meg Flóra, nem kellene neked is egy kicsit jobban belefolynod?

  - Igen, papa. Tudom. Nyakig belemerült a politikába, de ez nem is baj. Valakiknek majd vezetni, irányítani kell a népet, az országot. Valakiknek iránymutatóknak kell lenni. Nekem nagyon tetszett az a hosszú hajú fiatalember, aki június tizenhatodikán olyan éles hangú, kirohanó beszédet tartott. Szabadválasztásokat követelve. És volt bátorsága követelni a szovjet csapatok kivonását is. Ne gondold, hogy nem tájékozódom. Hallgatom a rádiót, nézem a híreket, olvasom a napilapokat is. Hányszor izgultam, amikor tüntetések voltak és tudtam, hogy Sándor azért utazik fel Pestre, mert részt akar venni ezeken. Még, jó, hogy nem dobták ki az állásából. Szerintem az MDF a legerősebb most.

  - Én is feléjük hajlok inkább. Azért örülök annak, hogy most vannak bátor, kiálló fiatalok az országban. Elég volt ebből! Elég volt a kádár rendszerből. Leépítették ugyan az ÁVÉHÁT, de működött nagyon is a megfigyelő kis titkosszolgálati hálózatuk, ezt mi is érezhettük. Különösen Viktor disszidálása után. Hány besúgó lehet itt a városban is?  Aztán gazdaságilag totál csőd van, totál eladósodás, nagy a nyugati importfüggőség. De nőtt a kommunisták bizonytalansága, ahogy elnézem, szakad a pártjuk. Persze ebben nagy szerepe volt a lengyel szolidaritási mozgalomnak, azt hiszem kapcsolatban voltak a magyar lázadók is velük. Persze Gorbacsov politikája is közbelépett. És egyik vezető politikusunk, a rádióban elsőnek merte népfelkelésnek nevezni az ötvenhatos forradalmat. A sorozatos tüntetések, a tévé székház előtt az általam kedvelt, tehetséges színész, tizenkét pontos beolvasása... Kádár halála. Szóval új szelek jönnek. Csak nehogy aztán megint a hatalmi harcok miatt bukjunk!

  - Béla te csak ne merülj bele a politizálásba, volt már neked elég bajod ötvenhat után - szólalt meg a felesége.

  - Ugyan mama! – szólt közbe Flóra, édesanyja aggodalmára - Nem ötvenhat van, hanem nyolcvankilenc. És tényleg hihetetlen gyorsasággal történnek az események. Mi itt vidéken még talán másképp éljük meg a dolgokat. Nem is tudom Pesten mi lesz velem nélkületek, a baráti köröm nélkül. Még azt sem tudom mi lesz a munkámmal, az új adórendszert is szoknom kell. Nem könnyű. Sándor teljesen el van foglalva magával.

  - Kislányom, nem akarok beleavatkozni az életedbe, de helyesen döntöttél? Bár nem tudjuk már visszafordítani, hiszen mindent eladtunk, ti megvettétek azt a szép házat... Igaz, hogy Szandrának talán ott több lehetőség adódik, ha valóban táncos lesz belőle. Csak téged féltelek! Mintha nem lenne felhőtlen a kapcsolatod Sándorral? Vagy rosszul látjuk? - nézett lányára, az édesanyja. Flóra gondolkodott, hogy beszéljen-e szüleinek a gondjairól. Aztán úgy döntött, hogy inkább nem beszél, nem idegesíti őket.

  - Ne aggódjatok! Mi jól vagyunk, majd minden elrendeződik. Találkoztam Tamással és megígérte, hogy majd segít nekem a beindulásnál. Így talán majd kicsit könnyebb lesz. Neki már vannak kapcsolatai Pesten.

  - Jól van - törölte meg a száját szalvétájával édesapja - Csak szólj, ha valami gondod van. Viktor csókoltat és a felesége is. Ma telefonált. Talán majd megismerhetjük őt is.

  - Ennek örülök papa. Majd Pestről felhívom, ha már berendezkedtünk. De nem kell segíteni semmit? - körbe nézett - Hát ti mindent elrendeztetek, mama? Azért siettem, hogy segítsek nektek!

  - Bírjuk még Flóra. Neked is van elég dolgod. Azért Sándor segíthetett volna! Nem igaz, hogy két napot nem tudott volna erre szánni! Furcsa, talán önző ember!

  - Ne morogj Márta, ne avatkozz bele az életükbe!- nézett a feleségére mérgesen Flóra édesapja.

  Flóra nem szólt semmit, segített édesanyjának elmosogatni, majd leültek a tévé elé, és egy darabig nézték híreket, a zajló eseményeket. 

 

8

 

  Flóra őszi költözése meglehetősen érdekesen zajlott. Sándor aktívan politizált, készültek az október huszonharmadikai ünnepségre. Végül is barátnője és annak férje segítettek neki a költözködésben. Szülei is feljöttek hozzá néhány napra, Pestre. Egyelőre csak a földszinti részt, és Szandrának az emeleti kis hálót rendezték be. Az lett a kislány saját kuckója. Flóra Szandrának a közelben talált egy általános iskolát és néptánccsoportot, ahová szorgalmasan járt a lánya, és nagyon készült a tavaszi felvételijére.

  Sándort ritkán látta, szinte késő este jött csak haza, alig tudtak beszélgetni. Csendesen belemerült a munkájába.

   Aztán egyik este Sándor szokatlanul korán jött haza. Ekkor már, hideg november volt. Az átalakított fűtésrendszerük jól működött, kellemes meleg volt az egész lakásban.

  - Hát te? - nézett a korán érkező férjére Flóra, miközben letette könyvét, amit olvasott. Esti magányát, olvasással töltötte.

  - Szervusz, Flóra - Sándor letette a táskáját, majd leült Flórával szemben a fotelba.

  - Vacsorázol? Vagy ettél már? – nézett fürkészve Sándorra.

  - Nem, köszönöm. Ettem már. Tulajdonképpen beszélni akarok veled komoly dolgokról.

   Flóra már régóta várt erre a beszélgetésre.

  - Beszélgessünk. Épp itt az ideje. Tudom, hogy mit gondolsz rólam. Hogy apolitikusnak tartasz, hogy eltávolodtál tőlem. Pedig én is tudom, hogy megtörtént a kerek asztal tárgyalásotok, hogy ti és az SZDSZ nem írtátok alá, hogy Németh Miklós bejelentette a százmilliárd forintos államháztartási adósságot, hogy a nyolcvanas évek közepétől, de talán már előbb is, hamis gazdasági adatokat közölt az akkori kormány, hogy a Tungsram ötven százalékát eladták egy amerikai cégnek, hogy folyik a privatizáció, hogy jönnek majd ebből kifolyólag a jelentős áremelések. Képzeld! Én is tudom, hogy már köztársaságban élünk, hogy ledőlt a berlini fal és még soroljam? Hiányoltad, hogy nem folytam bele a nagy büdös politikai életbe? Nem. Mert a magánéletben lehet, hogy szabadságunk lesz, nem lesik titkos megfigyelők - bár ki tudja - ki hogyan él, milyen nyugati kapcsolata van, a büdös imperialistákról mi a véleménye, ahogy ők fogalmaztak valaha. Most meg kezdenek kaméleon  szerűen szint váltani sokak. Majd szabadon beszélhetünk. Utazhatunk is. De félek, hogy az igazi morális világ nem jön el. Még, ha te hiszel is ebben. Szerintem itt mindenki, legalábbis a nép nagyobbik része egyenlőséget és igazságosságot szeretne. De szerintem már most vége van az erkölcsnek. Itt a pénz, a hatalom és a szex uralja az életet. Jól van ez így? A populáris kultúra ezt kezdi árasztani.  Ha most, a kezdet kezdetén már ezt látom, akkor mi lesz később. Szép kis piaci társadalom, ahol majd megölik egymást az emberek?

  - De azért nem kellene visszacsinálni, ebben egyetértesz velem, nem? Még nagyon sok teendő áll előttünk. Egy francia politikus mondta, azt hiszem.  A rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, a gazdasági rendszert hat év alatt lehet átalakítani, de a társadalmi átalakításnak hatvan év kell. És ez valószínű így is van. Mi még az elsőnél sem tartunk, csak bontogatjuk a falakat. Én hiszek abban, hogy eljön azért az igazi demokrácia.  Nem egészen látsz bele, de azért a lényegre tapintasz. Nem erről akarok beszélni. Nem fontos neked politizálni. Nem ez a gond. Csodálkozom, hogy így kifakadtál, és ennyire világosan látod a helyzetet.

   - Miért? Azt hitted, hogy én semmi máshoz nem értek csak a kerámiáimhoz? Igaz, hogy az sem érdekelt téged különösebben. Nem igazán biztattál soha! - kis szünet után folytatta - Hanem mi a gond? Meguntál? Van valakid?  El akarsz menni talán végleg? Ezen sem lepődnék meg. Bár amikor én feltettem neked ezt a kérdést, erősen tiltakoztál. Azóta a kettőnk kapcsolata nem hogy jobb lett volna, sőt! Semmilyen.  És ez nekem sem jó így. Akkor hallgatlak.

  - Ne érts félre. Szeretlek, mint embert, becsüllek is, szeretem a lányunkat, de azt hiszem, én más életet akarok élni. Nincs igazad! Mindig is tiszteltem a munkádat és igazán tehetséges vagy, de én más vagyok.

  - Lehet, hogy így van. De nem mutattad soha! Igen. Egy biztos.  Hihetetlenül eltávolodtunk egymástól. Másnak képzeltem ezt a házasságot és téged is. Valahogy nagyon megváltoztál vagy én gondoltam rólad nem létező dolgokat. Szóval, van valakid.

  - Akarod, hogy most elemezzük a kezdeti és mostani kapcsolatunkat? Nem elég, ha békésen elválnak útjaink, ha te is így gondolod? Szandrának majd én megmondom, ha úgy akarod, vagy akár együtt...

  - Nem, nem akarom elemezni. Nincs szükség erre. Mindketten tudjuk, hogy értelmetlen lenne tovább élni ezt a kapcsolatot. Persze előbb kellett volna beszélgetnünk. És hová mész? Mit fizessek neked és miből? Jó, hogy elköltöztem ide, elhagytam a szülővárosomat. Bár Szandrának, ha felveszik az intézetbe így jobb lesz majd. Ez az egy vigasztalhat. Amúgy meg nem válaszoltál a kérdésemre.

  - Semmit. Nem kérek semmit. Hiszen itt marad Szandra, akit szeretek és a lányom. Remélem, amikor lehet, és időm engedi, meg neki is van kedve hozzá, jön majd hozzánk is. Hogy van-e valakim? - kissé zavartan, de igyekezett őszinte lenni - Igen, van.  Hazudtam neked. Ez nem volt szép dolog tőlem, tudom.  Már másfél éve van egy kapcsolatom. Ne, ne szólj! Azt gondoltam majd vége lesz. Egy kolléganő és...

  - Szereted.  Így akartad folytatni. Ne részletezd. Gondoltam. Persze csúnya dolog volt ez tőled. Úgy látszik, engem mindenki elhagy - tette hozzá fejét lehajtva, és szemét törölgetve Flóra, majd összeszedte magát, és keményebben folytatta - Most pakolsz össze, vagy mit akarsz egyáltalán innen elvinni? Mármint a ruháidon, személyes tárgyaidon kívül. Azért megvisel ez a dolog, még akkor is, ha már készültem erre valahol a tudatom alatt. Éreztem. És igazából mindent megtettél, hogy kiszeressek belőled. Bár nem a halálos szerelem voltál az életemben, ezt azért megmondom. Ezt persze csak most, utólag tudom lemérni. És nem bántó szándékkal mondom.

  - Akkor miért jöttél hozzám feleségül? - nézett Sándor sértetten Flórára.

  - Valószínű azért, amiért te is feleségül vettél. Nem te mondtad, hogy ne elemezzük a múltat és a jelent? Vagy sérti ez a kijelentésem férfiúi hiúságodat?

  - Lehetséges. Én mégis azt gondolom, hogy az első négy - öt év szép volt! És szerettelek. Bizonyára Andrással jobban összeillettél volna! De valóban hagyjuk! Összepakolok ma, és holnap reggel elmegyek végleg, de most felmennék Szandrához.

  - Nem tudom, hogy jön ide András? De, valóban ne menjünk bele a mélyébe! Úgy sincs semmi értelme.

   Gondolom, még nem alszik Szandra, menj fel hozzá, ha akarsz! Csak ne most mondd el neki, arra kérlek!

   Flóra ott maradt a nappaliban, Sándor után nézett. Érzelmileg már régen eltávolodott tőle. Talán még meg is megkönnyebbült. Arra gondolt, talán ő is hibás, talán András elől menekült akkor ebbe a házasságba. Persze, mint minden szakítás, még ez is, fájdalommal járt.

 

 

 

 

9

 

  A következő nyáron, ahogy azt volt férje Sándor megjósolta, nagy változások történtek. Negyvenegy év után megtörténtek az első demokratikus szabad választások, az MDF alakított kormányt, Sándor a Fidesz jelöltjeként indult és parlamenti képviselő lett. Létrejött a megállapodás, hogy Magyarország 1991 végéig kilép a varsói szerződésből. Flóra úgy látta, hogy egy nagy lélegzetet vett most az ország lakossága és mindenki nagy várakozással tekint a jövő felé. Jómaga is így volt.

     Flóra magánéletében lezárult a második kapcsolata is. Törvényesen, minden harag nélkül váltak el hivatalosan is egymástól. Kislánya lassan megszokta a helyzetet, és tudomásul vette, hogy továbbra is létezik mindkét szülője csak külön-külön. Amikor kedve volt és ideje, édesapjánál volt. Nem túl sokszor fordult elő, mivel alkalmazkodnia kellett apja szoros elfoglaltságához. Így aztán inkább édesanyjához kötődött. Nagy örömmel töltötte el, hogy felvették a balettintézet néptánc tagozatára. Flóra pedig büszke volt lánya tehetségére. Remélte, hogy az ő magánélete sikeresebb lesz. Nem panaszkodhatott, mert a munkájában örömét lelte, csak a magánélete nem sikerült úgy, ahogy szerette volna. Tamás, az egykori keramikus ismerőse, lelki jó barátja, ahogy azt megígérte, megszervezte számára a kiállítást.  Flórának egy év kellett, hogy elkészüljön a kiállítandó tárgyaival.

   Most éppen azon gondolkodott, hogy kiállítása ünnepélyes megnyitójára mit vegyen magára. Édesanyja és édesapja is feljöttek a nagy napra, velük jött régi barátnője és annak férje Kornél is. Sőt, Viktor és felesége is itt voltak nála. Most találkoztak annyi hosszú év után ismét. Viktor kopogott a szobája ajtaján.

  - Szabad! Már felöltöztem! - kiabált kifelé Flóra, és elégedetten nézegette magát a tükörben.

  - Csinos vagy! - toppant be Viktor a szobába - Jól áll neked ez a sárga nyári kosztüm. A hajad még mindig olyan szép, mint volt.

   Odalépett testvére mellé, és szeretettel átölelték egymást.

  -  Nagyon sokat gondoltam rád, pláne amikor megtudtam, hogy Sándor is eltűnt az életedből. De majd beszélgetünk, ha akarsz. Gyere, menjünk, mert a többiek már várnak bennünket. Büszke rád a mama és papa is. Azért nem mindegy, hogy zavaros magánéleted mellett a szakmádban ilyen kitartó tudsz lenni.  Tudom, hogy kis segítséggel, de nagyon szép az otthonod. Szandra pedig nagyon értelmes lány. Ha lesz gyerekem, én is szeretnék egy ilyen kislányt, talán majd most.

  - Miért?  Gondotok volt a gyerekvárásban? Baj van veled vagy Helgával? - érdeklődve nézett a bátyjára Flóra.

  - Nem akartam beszélni erről telefonon, de Helga elvetélt és most terhes ugyan, de addig nem akarunk szólni, amíg nem száz százalékos már minden. Csak neked mondom, mert bízom a titoktartásodban.

    Flóra megértően nézett testvérére, majd kiérve a teraszra együtt indultak Viktor kocsija felé. Egy kerületi művelődési házba mentek, ahol már többen gyülekeztek. Sokan eljöttek az ünnepségre, még a volt férje Sándor, és a régi barát, András is ott állt a tömegben. A megnyitót Tamás tartotta, utána kellemes ide illő zene volt, egy lány gordonkázott. Két gyönyörű vers is elhangzott, Tamás színész ismerőse tolmácsolásában. Flóra, ahogy hallgatta a megnyitót, és titokban leste az emberek arcát, meghatódott volt.  Úgy érezte, hogy Sándor az új feleségével együtt, őszinte szívvel gratulál.  András sugárzó arcán is látta, hogy mennyire örül sikerének. Ölelésén ismét érezte az egykori érintésének melegségét, ami mindig valami bizsergést okozott a szívében.   

  - Szeretnék veled beszélgetni, itt maradok még holnap Pesten. Felhívhatlak este? – kérdezte tőle András halkan és reménykedve. Flóra szinte várta ezt a kérést, valahogy az érintésükből ő is csak erre tudott gondolni.

  - Tudod a számomat? - nézett rá csillogó szemével.

  - Igen, még Sándortól. De akkor még együtt éltetek. De most megyek, és alaposabban megnézem a munkáidat. Gratulálok! És örülök neked! - tette hozzá.

     Flóra ezután a családjával együtt egy étterembe ment ünnepelni, de ezt megelőzően még Tamáshoz ment, akinek mérhetetlenül hálás volt, hogy mellette állt és mindenben segített neki. Őszinte, baráti szeretettel ölelte meg a férfit, aki láthatóan szerette ezt a nőt, de Flóra nem vette észre, baráti közeledésnek vélte minden cselekedetét.

  - Hol van a feleséged? - nézett aztán Tamásra, amikor már kiértékelték az eseményeket.

  - Duzzog. Otthon duzzog. Féltékeny. - nézett Flórára, aki nem egészen értette a dolgot.

  - Csak nem rám féltékeny? Jó ég! Ezt én nem akarom Tamás! Semmi oka rá !- mondta zavartan, kerülve Tamás tekintetét.

  - Persze, hogy nincs. Sajnos, hogy nincs, akarom mondani... - Tamás egészen belezavarodott a gondolatmenetébe.

  - Akkor gyere velünk vacsorázni! Meghívlak! – invitálta a férfit és szinte nem is figyelt a dadogására. Titokban Andrást figyelte, ahogy sétálgat a kerámiái között.

  - Inkább most nem, menjetek csak, én még maradok kicsit. Majd hívlak valamikor.

   A család jókedvűen vacsorázott egy kellemes kertes kisvendéglőben. Szülei könnyekig meghatódtak. Büszkék voltak rá. Szandra, a kislánya vacsora után átölelte és a fülébe súgta.

  - Nagyon menő vagy anyukám! Senki ilyen jó és zseni anyukával nem rendelkezik, mint én! Én is ilyen leszek majd a táncban! Meglátod! Nézett rá csillogó kék szemével. Flóra számára ez volt a nap legszebb eseménye és dicsérete. Megcsókolta a kislányát és a meghatottságtól a könnyeit törölgette.

   - Csak nem sírsz? - kérdezte tőle Viktor, a testvére.

  - Nem, csak... Meghatódtam. Örömkönnyek ezek Viktor. Azért hogy te itt vagy, hogy a szüleim is és a kislányom. Ennél nem is kell több!

  - Ami igaz, igaz. Jó kezed van és nagy fantáziád. Látod Márta, megmondtam, akkor régen, hogy támogatni kell Flórát az elképzelésében. És most örülök, hogy megtettük Trudival. Nagy öröm ez a nap nekünk is - szólalt meg Lajos bácsi is, apja testvére.

  - Hálásak is vagyunk nektek! - nézett a testvérére Flóra apja - Soha nem tudom ezt neked meghálálni! Sajnos! Jó testvér vagy – emelte aztán a poharát mindnyájukra.

    Flóra később, Viktor mellé ült és halkan beszélgetni kezdtek.

  - Azért örülnék Flóra, ha nem lennél egyedül. Nem találtál magadnak senkit? Szerintem az a férfi, aki a megnyitót mondta... Nincs köztetek valami komolyabb kapcsolat? Jóképű férfi, művész, mint te, biztosan jól megértenétek egymást. És ahogy érzékeltem, mintha több lennél neki, mint barát - fürkészőn nézte Viktor Flórát.

  - Ne hozz már zavarba! Eddig ez nekem eszembe sem jutott. Kedves fiú. De mindig valami testvéri, vagy baráti szeretetet éreztem iránta. Engem csak érintget a szerelem, aztán elhagy mindig - nézett a távolba.

  - Ne beszélj butaságot! Még mindig jól nézel ki! És András? Nem tudtam vele sokat beszélgetni. Vele teljesen vége lett? Nem találkoztál vele a válásod óta?

  - Nem.  Bár, egyszer igen, még a válásunk előtt.  Sándor hozta akkor még hozzánk. Valahogy, őt nem tudtam teljesen lezárni. Bevallom neked, ha látom, azt érzem, hogy ott tudnám vele folytatni, ahol abbamaradt.

  - Akkor miért nem folytatod? Egyedül él, ahogy mondta és talán ő is így van veled. Olyan elveszettnek láttam őt ma.

  - Én is az vagyok Viktor, csak nem látod rajtam. Az én szívemben csend ül. Már régóta csend ül.

    Viktor aggódva nézett a húgára, akivel még hosszan beszélgettek. Viktor is mesélt az eltelt évek alatti történtekről, érzelmeiről és tanácsokat osztogattak egymásnak.

 

 

10

 

    A kiállítást követő napon, ahogy András ígérte, telefonon kereste Flórát, aki a vendégek miatt, csak rövid találkát tudott vele megbeszélni egy belvárosi presszóban.  Mindketten tele várakozással ültek le egymás mellé. Egyfolytában a múlt járt mindkettőjük agyában, de szinte közömbös dolgokról beszélgettek. András a munkájáról beszélt, majd Flórát kérdezgette, aki inkább a kiállítási anyagáról mesélt. Részletesen elmesélte hogyan született meg az ötlet, majd Tamás segítségéről és barátságáról tett említést.

  - Nem több ez a kapcsolat neked, mint barátság Flóra? - nézett rá kissé reményt vesztetten András.

  - Mit nem mondasz? De miért kérdezed? Így látod?  Pedig semmi valóságalapja nincs. Egyébként is felesége van  - fürkészve nézte András barna szemét.

  - Add a kezed! - András Flóra felé nyúlt, aki belecsúsztatta kezét a férfi tenyerébe, nézték egymást szótlanul. Majd András szólalt meg ismét - Nem kezdhetnénk mindent újra?

    Flóra zavartan elhúzta kezét, hátradőlt, kicsit körbenézett, majd hirtelen megszólalt, érezte, hogy szinte belepirul.

  - Azt hiszem igen. Talán...

  -Akkor jó. Már attól féltem, hogy rosszul érzékelem az érintésünket. Még mindig vonzódom hozzád. És akkor, azon az utolsó estén, amikor nálam voltál, és reggel ott hagytál szó nélkül... Én pedig ahelyett, hogy veled maradtam volna...  Amit, azóta is bánok! Talán meg tudsz nekem bocsátani!

  - Ugyan! András! Elmúlt. Ki tudja, mi lett volna abból? Bár bevallom nehéz volt az a reggel, végérvényesen elszakadni tőled, tudva, hogy mennyire szeretlek!

  - Te pedig tudd, hogy amikor nálatok voltam vendégségben, majd belegebedtem a féltékenységbe, fájt a szívem. Akkor jöttem rá, hogy még mindig szeretlek. Talán hihetetlen! Nagy hibát követtem el.

  - Jó ezt hallani, ha igaz. Azóta sok idő eltelt. De azért adjunk időt magunknak András! Sajnos most mennem kell. Nem haragszol? - felálltak, András odament a pulthoz, fizetett, majd egybekulcsolt kézzel sétáltak a metróhoz, ahol átölelték, megcsókolták egymást, és szó nélkül elváltak.

 

 

11

 

    András a találkozásuk után többször hívta telefonon Flórát, aki gondolkodási időt kért még tőle. Félt a találkozástól, félt, hogy csak András emlékébe szerelmes és mindkettőjüknek csalódás lesz a találkozásuk. Hiszen már majdnem tizennégy év telt el előző kapcsolatuk lezárása óta.  Mindkettőjükkel sok minden történt közben. Arra is gondolt, hogy Andrásnak bizonyára több kapcsolata volt Eszter után. Nehezen szánta rá magát, hogy ismét találkozzon vele. Pedig a szíve mélyén vágyott rá. Aztán egyik nap András, váratlanul megjelent a házuk előtt kék Volkswagenjével. Flóra zavartan nyitotta ki a kertajtót és befelé tessékelte.

  - Nem vártalak. Micsoda meglepetés! Kissé fésületlen vagyok és enyhén szólva piszkos. Éppen elkészültem a szállítandó készlettel. De gyere, ülj ki a teraszra addig!  Mindjárt befejezem és jövök.

  - Egyedül vagy? A kislányod? – nézett rá szeretettel a férfi.

  - A szüleimnél nyaral. Éppen tegnapelőtt utazott hozzájuk, én meg... Egyedül vagyok.

  - Ne menj el! – fordította maga felé Flórát, miközben megfogta a két kezét és így álltak szemben egymással.

  - Én érted, vagy hozzád jöttem. Nem tudok tovább várni! Egyenes igent vagy nemet szeretnék hallani tőled. A telefonba mindig olyan kétértelmű válaszokat adtál. Vagy nem akarsz velem már semmilyen kapcsolatot? Előző találkozásunkkor érzett érintésed, tévedés lenne? Vagy csak az én képzelgésem létezik,  és te egészen mást érzel?

  Flóra elhúzta a kezét, zavarta, hogy poros, hogy nem ápolt, ahogy azt András megszokhatta tőle. Majd hirtelen kézen fogta, maga után húzta a teraszra, szinte erőszakkal leültette. Kávét, üdítőt hozott neki.

  - Tessék. És most itt várj engem szótlanul. Vagy nézz addig körül! Mondtam, hogy mindjárt készen leszek. Aztán lefürdök, rendbe teszem magam és beszélgethetünk. Érezd magad otthon! - elsietett a műhelye felé.

    András közben a már érett nővé változott Flórára gondolt, egykori fiatal korukra, együtt töltött szerelmes napjaikra. Csak remélni merte, hogy ismét valami jó történik vele és a még mindig csinos, de már teltebb, már asszonyosabb Flóra szerelmét ismét elnyerheti.

     Flóra viharos gyorsasággal készült el, miközben zakatolt az agya. Tudta, hogy most már nem kerülheti ki András kérdését. Döntenie kell. András, közben sétált a kertben, majd végigjárta a házat. Mindenütt az asszony gondoskodó  kezének nyomát látta. Ízléses, szépen berendezett szobák, tisztaság és harmónia sugárzott mindenhonnan. Belegondolt, hogy nála otthon micsoda zűrzavar és összevisszaság van - Mint bennem - gondolta. Visszaült a kerti székre és várta Flórát, aki már illatosan és rendezetten, sűrű barna haját simán összefogva, egy sortban és pólóban ült le mellé.

  - Itt vagyok. Láttam, hogy körbejártál mindent. Hogy tetszik? - nézett Andrásra kíváncsian.

  - Szép. Olyan, mint te. Félsz, hogy ezt a nyugalmat, ezt a harmóniát, amit itt érzek, én megzavarom? Békétlenséget, zűrt hozok a házadba? Ettől félsz talán?

    Flóra lesütötte szemét, keze az ölében volt, majd az asztalon lévő pohara után nyúlt, ivott egy kortyot a narancsléből és nagyon nyugodtan válaszolt.

  - Nem ettől félek. Tőled és magamtól félek. Attól, hogy csalódunk egymásban. Mindketten a múltra emlékszünk... Közben nagyon sok idő telt el. Én már harminchét éves vagyok, te negyvenkettő András. Mindketten megéltünk az elmúlt évtizedben egyet s mást...

  - Semmiféle érzelem nincs benned irántam? Ezek szerint csak én képzelegtem.

  - Nem, nem. Félre értesz. Sokat gondoltam rád. De ami egyszer lezárult az nem jön vissza.  Félek. Azt hiszem, van is egy olyan mondás, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Mi pedig éppen ezt akarjuk most.

   András felállt, leguggolt Flóra mellé, belecsókolt a kezébe, Flóra zavart lett, felállt, András is felkapaszkodott mellé és hirtelen átölelte. Szorosan magához húzta. Flóra érezte, hogy a szíve nem közömbös. András belecsókolt a nyakába, mint régen. Rövid időn belül Flóra hálószobájában kötöttek ki, ahol elfeledkeztek korukról, az eltelt időről. Eleinte szemérmesen, aztán egyre önfeledtebben szerették egymást. Aztán később csak szótlan örömben, egymás kezét fogva, behunyt szemmel feküdtek egymás mellett.

  - Szeretlek. Nekem szinte ugyanaz vagy Flóra, mint sok évvel ezelőtt. És most nem akarlak elveszíteni.

  - Furcsa, de én is ezt érzem. Sajnos a valóság az, hogy te messze vagy tőlem, hogyan oldjuk meg a találkozásunkat?

  - Máris túl  komplikálod a dolgot! Én nem találkozni akarok veled, hanem veled akarok élni! Persze, ha te is akarod.

  - Ezt, hogyan gondolod, vagy mit értesz ez alatt? - nézett rá meglepetten Flóra.

• Legyél a feleségem! 

   Flóra izgatottan ült fel - Ezt komolyan mondod most? Istenem! Bár tizennégy évvel ezelőtt mondtad volna ezt! Nem is tudom. Itt van Szandra, nekem ez nem olyan egyszerű!

    András a kezével megemelte Flóra állát, majd két tenyerébe vette arcát.

   - Szeretsz te engem? Akarsz te engem? Ha igen, akkor semmi nem lehet probléma. Én szeretni fogom a te gyerekedet, talán ő is megkedvel majd engem. Biztosan megérti majd ezt a helyzetet. Én már mindent elterveztem. Megpróbálok Pesten állást szerezni, nem lesz gond, van kapcsolatom. Eladom a lakásomat, nyitok egy magánrendelőt is esetleg. Nem tudom. Én alkalmazkodom hozzátok.

   Flóra meglepetten hallgatta, de boldogság töltötte el a lelkét. Egykori álma, hogy Andrással éljen most mégis megvalósulni látszott.

  - Nem kellene ezzel azért várni? Nem sietsz te nagyon? - nézett rá mégis aggódva Flóra.

  - Nem. Miért húzzuk az időt? Mire várjunk? De nem válaszoltál a kérdésemre. Szeretsz engem, be tudsz fogadni a történtek után? Ígérem, hogy...

  - Ne ígérj semmit! Szeretlek András. Felejteni nem tudok, de már régen megbocsátottam neked. Azért adj egy kis időt, hogy összeszokjunk, Szandra is megismerjen téged és biztosak legyünk egymásban.

  - Most te vagy nagyon óvatos. De megértelek.  Rendben. És a következő héten szabaddá tudnád tenni magad?  El tudnál velem jönni?

  - Hová mennénk? - nézett Andrásra, akinek közben odaadta a szemüvegét.

  - Almádiba. A nyaralónkba. Szeretnék csak veled lenni egy hetet a víz mellett. Szeretnélek szeretni, sétálni, beszélgetni veled. Élvezni, hogy vagy nekem, hogy én vagyok neked - zavartan fordult egyet -  Érzelmes vagyok, ugye? - Flóra szeretettel közeledett hozzá, mellére hajtotta a fejét és átölelte Andrást.

  - Nem baj, ha érzelmes vagy.  Így szeretlek. Mindig is hiányzott nekem az általad nyújtott érzelmes szerelmed. Boldog vagyok, bevallom. Féltem, hogy nem így találunk majd vissza egymáshoz. Veled megyek. Még mindig olyan dzsumbuj van a nyaralódban?

  - Rendbe hozattam az egész házat tavasszal. Valamire el kell költenem a pénzem. Csak a szemem jelent gondot. Tudod a cukrom miatt, ami nagyon ingadozik, egyre rosszabb a látásom. Félek is, hogy megvakulok. Így is elfogadsz? Ki tudja mi vár rám?  - nézett kérdőn Flórára.

  - Nem kellene egy jó szemészhez elmenned, vagy egy jó belgyógyászhoz, itt Pesten?

  - Voltam már. Nem sok jóval kecsegtetnek. De azért majd, ha már itt lakom, elmegyek. De most menjünk el valahová vacsorázni. Elviszlek valami elegáns helyre. Azt akarom, hogy ugráljanak körülötted, azt akarom, hogy...

  - Na, de András! Tudod, hogy soha nem szerettem a nagy felhajtást! - nézett rá szinte korholóan Flóra, miközben mindketten öltözni kezdtek.

  - Nem baj! Tudom.  De most nagyon szeretnék veled kettesben egy meghitt estét így tölteni.  Nekem örömet okozna. Legyen neked is az! Dobd egyszer félre a szerénységedet! 

     Ezt az estét valóban úgy töltötték, ahogy azt András szerette volna. Flóra pedig élvezte a gyertyafényes, vörösbe burkolózott étterem csendes zugában a pincérek udvarias szaladgálását, András udvarló szeretetét. A nagy csokor vörös rózsa, amit András vett neki, ott díszelgett az asztalukon, virágillat lengte körül őket.  Flóra szeme ragyogott.  

 

12

 

   A balatoni együttlétük még közelebb hozta őket egymáshoz. A két szobás kis nyaralót András valóban rendbe hozatta, vadonatúj bútorokkal rendezte be, az udvart pedig egy helybéli emberrel tartatta rendben, aki rendszeresen nyírta a füvet, vágta a bukszus sövényt. Flóra még átrendezett egy-két dolgot, közösen vásárolgattak hiányzó berendezési tárgyakat, és nagyokat fürödtek, úsztak, napoztak. Igazodtak egymáshoz. Ismét fel kellett fedezniük a már elfelejtett és a már új, az elmúlt idő alatt rájuk rakódott szokásaikat, el kellett fogadniuk egymást úgy, ahogy voltak.

    Az időjárás kedvezett nekik. Egyik este kint ültek a teraszon, csak a gyertya világított az asztalon, a szúnyogirtó pöfékelte a füstöt, és a tücskök augusztusi ciripelése törte meg a csendet.  Mindketten hosszú nadrágban és pulóverben voltak. Késő volt már, kezdett hűvösödni.

  - Mi lenne, ha esetleg már karácsonyra felköltöznék hozzád? - nézett kérdőn András Flórára - Még mindig ragaszkodsz, hogy csak jövőre?

  - Nézd András!  - válaszolt neki Flóra - én nem mondtam, hogy jövőre, én csak azt kértem, hogy adj egy kis időt. És most is ezt kérem. Azt gondolom, ha nem terhes neked, egyelőre feljöhetnél minden hét végén, én nem tudok hozzád menni, legfeljebb akkor, ha Szandra az apjánál van. Aztán majd meglátjuk!

  - Miért? Szandra is jöhet veled. Persze, majd én utazok hozzátok sűrűbben. Amikor csak tudok. De igazad van. Nem árt egy jó állást sem keresnem. és, ha eladom a lakást, akkor abból bérelhetnék egy lakást, ahol a magánrendelőmet kialakíthatnám. Tudod az a helyzet, hogy nagyon sok ausztriai páciensem van, nekik itt még mindig olcsóbb a fogászat, mint náluk. Nem tudom, hogy a már kialakult betegköröm követni fog-e Pestre? Bár, azt gondolom, hogy kedvelnek, és jó fogorvosnak tartanak. Azt hiszem, minden túlzás nélkül az is vagyok. Nemcsak a fogaikat gyógyítom, hanem a lelkükkel is foglalkozom közben. Talán ettől aztán sokkal többen jártak hozzám a helybéliek is. Kicsit sajnálom otthagyni a várost, már én is megszoktam, de tudom, hogy te nem tudsz költözni. Így aztán kettőnk közül valakinek lépni kell, ha együtt akarunk élni. És, mint mondtam, veled akarok most már mindig lenni. Te már megszoktad Pestet, nem hiányzik Sopron?

  - András drága! - Flóra aggodalmasan nézett maga elé – Muszáj a magánrendelő is? Észre vettem , hogy valóban nem igazán jó a látásod. Látom, hogy mennyivel erősebb a szemüveged.  Te magad mondtad, hogy mennyire hamar fárad a szemed, és mennyit romlott. Szeretnék vigyázni rád! Tudom, hogy mennyire beleérző, empátiás képességgel rendelkezel, és mennyire lelkiismeretes vagy a munkádban, erről már Viktor is mesélt, amikor még kezdők voltatok. Hogy Sopron hiányzik-e?  Én, az egykori vidéki lány és a nagyváros?  Még mindig szokom a város lüktetését, még nem igazán tudok mit mondani. Tudod nagyon rossz, hogy a barátnőm, a baráti köröm az ott maradt. Tulajdonképpen Tamás és felesége, aztán néhány új ismerősöm van, de eléggé magányos lettem. És hát vidéki lányként éltem le az életem nagy részét eddig, hogyne hiányozna az én gyönyörű városom! Ha tehetem, megyek is a szüleimhez! De hát a politikai élet olyan nagyon felgyorsult, annyi változás történt, hogy csak kapkodom a fejemet. Jó, hogy mindez megtörtént, de szerintem a vadkapitalizmus felé haladunk majd. Félek kicsit. Leginkább Szandrát féltem. Azt érzékelem, hogy nagyon nehéz helyzetben van a kultúra. Tulajdonképpen én is egy mókuskerékben szaladgálok.  Már én is csak a kerámiakészítés, fazekasság nívós, művészeti részével szeretnék foglalkozni, de még nem tehetem, még fel kell nevelnem a lányomat. És hát a pénz a jól eladható tömegcikkből van.

  András mosolyogva és szeretetteljesen simogatta meg Flóra vállát.

  - Kedves vagy, hogy így aggódsz!  Nem tudom. Lehet, hogy igazad van. Majd elmegyek egy nagy kivizsgálásra, ha már felköltöztem hozzád. És utána döntök. Az eredménytől teszem függővé. Eddig ez sem érdekelt.  Most lesz miért, kiért, törődnöm magammal. Igen. A politikát én is így látom. De mélyebben nem akarok belefolyni. Azért odafigyelek az eseményekre. De mintha az emberek egyre jobban politizálnának, és szinte behálózza a házukat, beleült a lakásukba. Szinte nem tudok olyan társaságba kerülni, hogy ne esne szó róla. Persze, érthető. Hiszen sokáig hallgatni kellett. Talán majd ez az állapot is kinövi magát. Reménykedjünk! Sándorral szoktál beszélgetni? Várható volt, hogy ott fog kikötni, ahová végül is került. Magamról még annyit, hogy volt egy-két rossz évem. Bevallom, iddogáltam is, aztán szerencsére időben abbahagytam. Különben sem szabad innom. De akkor nagyon rossz passzban voltam. Erről nem akarok beszélni.

  - Néha, ha Sándor eljön Szandráért, leülünk és beszélgetünk. Ilyenkor természetesen szóba kerül minden. Hiszen ez foglalkoztatja leginkább. Tőle aztán több mindenről tájékozottabb vagyok. De, hogy te ennyire magányos lettél volna? Azért ezt nem hiszem! És ittál? András! Ez új nekem! - nézett furcsállón Flóra Andrásra - Az anyagiakon pedig ne aggódj! Szandrát, Sándor támogatja rendesen. Nekem is van munkám. Nem vagyok egy telhetetlen, tudod. Bár a nagy házat azért fenn kell tartani.

  - Ha nem lesz magánrendelőm, akkor az eladott lakásom pénzét befektetheted valamibe. Azt oda adom akkor. Vagy akár fel is élhetjük! Rád bízom!

  - Jaj, András!  Ne beszéljünk már annyit az anyagiakról! Viszont egyet árulj el!  Miért nem jelezted, amikor nálunk voltál vendégségben, Sopronban, hogy mit érzel irántam? Vagy akkor még nem éreztél semmit? Vagy akkor éppen nem voltál magányos? - kutakodva nézett a gyertyafényben alig látszó András szemébe, aki mutatóujjával feltolta kicsit a szemüvegét.

  - Úgy láttam, hogy jól megvagy Sándorral, láttam a boldogságot a szemedben, amikor megmutattad a  kislányodat. Láttam a szép, rendezett lakásotokat és Sándor is olyan szeretettel beszélt rólad. Nem akartam feldúlni, még gondolatban sem az életedet. Meg arra gondoltam, hogy elutasító lennél biztosan azok után, ahogy viselkedtem veled. Rossz választás volt részemről Eszter, és mind, ami utána jött. És bizony igenis nagyon magányos voltam. Eltört bennem valahol valami. Volt több kapcsolatom és rá kellett jönnöm, hogy senki mellett nem tudok valamiért kikötni. Nagyon sokszor gondoltam rád. Néha összefutottam Sándorral, de ő nem mondta, hogy nincs rendben köztetek valami. És amikor mutogatta a fényképeteket, hát... De minek ezekről beszélni? És te? Gondoltál azért rám?  Beszélj magadról!

  - Persze, hogy megérintettél, amikor nálunk voltál.  Bevallom, akkor jöttem rá, hogy még mindig szeretlek, és nagyon fájó volt akkor ez a felismerés. Igazából akkor döbbentem rá, hogy mi Sándorral egyáltalán nem vagyunk egymáshoz valók. Nem tudom. Ma már azt gondolom, hogy talán tartozni akartam valakihez, ha már hozzád nem lehetett, hát adódott Sándor, akit azért szerettem és belementem a házasságba. Egyébként eleinte még más volt minden közöttünk...  Ennyit erről. De valóban zárjuk le. Most viszont jó veled. Minden percet szeretek veled tölteni és azt érzem, hogy te is így vagy ezzel. Persze most nagyon újak vagyunk egymásnak. Remélem, hogy egy-két év után nem fordulsz el tőlem?

  - Látod, ha tudtam volna! Akkor azért, előbb kereslek, és talán erőszakosabb leszek. De nem baj! Most sem késő! Én valóban szeretnélek feleségül venni!  Nagyon szeretnék veled élni! Sem két év, sem sok év múlva nem akarok mást! Ha a jó Isten is engedi. Nekem ezek a hosszú évek kemények voltak. Fel kellett ismernem a magam hibáit is. Szeretnék értelmes és tartalmas életet élni, de nem egyedül, nem akárkivel! Veled, veletek Flóra. Nem kell félned! Szeretnék majd a szüleiddel is találkozni. Lehet, hogy... Mit szólnál hozzá, ha együtt lemennénk hozzájuk, amikor utazol Szandráért?

  - Vicces lesz. Szerintem a szüleim nagyon meg fognak lepődni és nem biztos, hogy örülnek a döntésemnek. Bár! Ki tudja! - válaszolta elgondolkodva.

  - Az élet bonyolult, vagy mi tettük azzá Flóra. Mindegy. Ha elbeszélgetek velük, biztosan megértenek. Hiszen nagyon intelligens szüleid vannak.  Nem akarnak itt nyaralni? Vagy Viktor és a felesége? Itt ez a nyaraló, bárki jöhet, akinek kedve van egy kicsit a tónál pihenni. Hála Isten most már rendezett a ház is, azaz lakható. Kérdezd majd meg tőlük! Ha szép hosszú ősz lesz, a szüleid nyugodtan lejöhetnek. De támadt egy ötletem! Holnap vegyünk két kerékpárt és kerekezzünk. Neked sem árt a mozgás, nekem meg kiváltképp jót tenne.  Mit gondolsz?

   - Látod, ez egy jó ötlet! - Flóra ásított, nyújtózott egyet - Benne vagyok! Akkor mindent megbeszéltünk és lassan újra megismerlek téged. Azért sokat változtál, de előnyödre! És, ha nagyon akarsz, akkor jöhetsz velem asszony-kérőbe! - elnevette magát.

  - Boldogan teszem! De kezd hűvös lenni, menjünk be, annál is inkább, mert már nagyon szeretnélek magamhoz ölelni, és szeretném érezni a tested melegét! – az utolsó szavakat Flóra fülébe súgta miközben mindketten felálltak. András átölelte Flóra derekát, megcsókolták egymást, és elindultak a szobájuk felé. 

 

 

13

 

   András és Flóra az első időkben, ahogyan azt megbeszélték, utazgattak egymáshoz. Szandra is megkedvelte Andrást.  Aztán a következő év tavaszára sikerült felköltöznie, eladta lakását, betársult egy magán rendelőhöz. Régi évfolyamtársa beszélte rá, akivel egyelőre felváltva dolgoztak ebben a rendelőben. Régi páciensei közül többen felkeresték, főleg az osztrák betegei. Valószínűleg elégedettek voltak munkájával, mert nem lettek hűtlenek hozzá. A nyár közepére kitűzték az esküvő napját, meghívták a szűk rokonságot, barátaikat, és összeházasodtak hivatalosan is. Szülei eleinte aggódtak, bár Flóra édesapja csak azt hajtogatta feleségének megnyugtatásul, hogy ez egy régi szerelemből támadt új szerelem. András volt az igazi Flóra lányuk életében, és kiderült, hogy András is így van ezzel. Csak hát - tette hozzá, némi élccel - a férfiember más, mint a nő. Ő úgy látta, ez tartós és jó házasság lehet. A maga részéről nyugodt volt. Viktor sorsa is elrendeződött, nem akart végleg hazajönni, haza költözni. Ő másképp ítélte meg az itthoni helyzetet. Mindig azt mondta, nagyon törékeny ez a demokrácia. Úgy látta, hogy továbbra is fontos helyeket töltenek be a régi rendszer volt vezetői és a leszármazottak.   Véleménye az volt, hogy nem adják fel egykönnyen a hatalmukat és az azzal járó előnyöket. Nem volt optimista az ország jövőjét nézve. Feleségével és megszületett két pici gyerekével Bécsbe költözött, így nem voltak túl messze egymástól. Gyakran meglátogatta szüleit, de Flórát és Andrást is felkereste többször, nem beszélve arról, hogy Andrással szakmai beszélgetéseik és üzleti ügyeik is voltak.

    Flóra élete is mozgalmasabb lett, rendszeresen főzött, ellátta családját. Más értelmet kapott az élete. Andrással gyakran jártak színházba, zenei koncertekre. Szoros barátságban voltak Tamással, a festő baráttal és feleségével, akivel elég viharosan élt a férfi. Miután Flóra férjhez ment, azután többször volt náluk Tamás felesége egyedül is.  Már nem volt féltékeny Flórára, de minden más nőre, egyre jobban. Valószínű, hogy erre Tamás okot is adott, de Flóra erről nem beszélgetett a férfival. A felesége, Margó viszont annál többször panaszkodott Flórának, ha kettesben maradtak. Flóra ilyenkor próbálta vigasztalni Tamás feleségét. El is gondolkodott azon, hogy a visszahúzódó, kicsit magányos fiú, hogy kinőtte magát, milyen felszabadult lett. Arra gondolt talán az elért sikerek kellettek neki ehhez.

    Sokszor volt vendég náluk a barátnőjével Géza is, András új barátja és egyben kollégája. A barátnő csinos volt, aki egyben a férfi mellett, mint asszisztensnő dolgozott. Együtt utaztak velük az olasz tengerpartra, majd a következő évben Ausztriába, a hegyekbe, ahol csatlakozott hozzájuk Flóra testvére Viktor a feleségével együtt. 

   Felhőtlen, boldog évek következtek. A két ember valóban egymásra talált, kisebb súrlódások akadtak ugyan, de jól alkalmazkodtak egymáshoz, szeretetben éltek. Flóra sem dolgozott annyit és leginkább csak alkotni próbált. András Szandrát saját lányaként szerette. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük.

     Teltek az évek, Szandra tizennyolc éves lett, befejezte tanulmányait, sikerült bejutnia egy neves táncegyüttesbe, ahol jól érezte magát. Minden úgy látszott, hogy rendben mennek a dolgok, még a politikai hatalom is kedvükre való volt. Mindketten, jobboldali, nemzeti nézeteket vallottak, Sándor a volt férje pedig sikeres politikus lett. Szandra, büszke volt rá, de az apa új házasságából származó fiával és lányával, a mostohatestvéreivel, nem igazán tudott jó kapcsolatot kialakítani. Pedig Flóra sokszor ösztönözte erre. Hiábavaló volt. Nem tudta elfogadni apja új feleségét, és a féltestvéreit sem. Szégyellte magát emiatt, de nem tudott alakoskodni. Az apja eleinte haragudott rá emiatt. Aztán lassan megértette a lányát. Szerette őt, és büszke volt rá.  Tehetségesnek és szépnek tartotta. Örökös lelkiismeret furdalása volt miatta, így igyekezett minden mással elhalmozni őt, és minden kérését teljesítette. Flóra ennek nem igazán örült, mert úgy érezte, elkényezteti a lányukat. Emiatt, nem egy alkalommal volt is vitája egykori férjével. 

  

***

 

   Hideg, nyirkos december volt. Flóra a konyhában készítette a hétvégi ebédet, Szandra is otthon volt, besegített neki a konyhai teendőkbe. András a kocsikat mosta le. Már három sorakozott a ház előtt. Túl kicsi volt a kert ahhoz, hogy ott parkoljanak. Flóra kinézett az ablakon, látta, hogy András még csak az első kocsinál tart.

  - Szandra nem mennél ki, hogy segíts egy kicsit Andrásnak? Talán a saját kocsidat, lemoshatnád. Ha nem teszed, akkor majd lemossa András. Még, ha te nem akarod, akkor is! Utálja a koszos kocsikat.  Nem is tudom, apád minek vette neked ezt az autót?  Hiszen itt van az enyém, azzal is mehetnél, ha úgy adódna. De még a világ toronyóráját is megvenné neked! Úgy látszik, nagyon jól megy nekik - morgott, miközben a felhalmozott edényeket mosogatta.

  - Na, azért ez nem luxuskocsi és használtan vette. De jó, hogy van. Miért mondod ezt mama? Ne félj, azért pontosan tudom, hogy hol a helyem. Tudom attól félsz, hogy elkényeztet. Pedig csak szeret. Van miből tárgyi dolgokat adni, ha már nem lehetett mellettem, mert képes volt elhagyni téged és engem is. Így próbálja pótolni, amit nem tudott adni. A maga módján tudom, hogy szeret. Kissé felületes kapcsolat jöhetett létre közöttünk, hiszen mindig mennie kellett, igazából soha nem ért rá hosszan velem lenni. Mindig a munka és hát a másik család. De hát jól van ez most már így. Végül is itt volt nekem András pótapaként, aki tényleg az lett. Megmondom, őszintén megszerettem. Jó fej! Örülök, hogy ő lett a férjed és nem más. Bocs, hogy így beszélek róla! Na, de majd mindjárt kimegyek és segítek neki, csak még ezt a pár szem krumplit meghámozom neked.

  Halkan szólt a zene, csendben tették a dolgukat. Flóra csak hallgatta a lánya keservét az apjával kapcsolatban, tudta, hogy mindig hiányzott neki. Nem szólt semmit. Időnként a lányára nézett és arra gondolt, hogy valami baj lehet vele, mert túl szótlan és csendes. Nem akarta megkérdezni, hogy a barátjával mi van, mivel két hét óta a színét sem látta, pedig általában mindig együtt voltak. Aztán mégis rászánta magát a kérdésre.

  - Valami baj van, Szandra? Olyan szótlan vagy. Apád miatt vagy ilyen szomorú?

    Ekkor Szandra hirtelen leült az asztalhoz, ráhajtotta fejét és zokogni kezdett. Flóra abbahagyta a mosogatást, megtörülte a kezét és odaült a lánya mellé, megsimogatta a vállát, hagyta, hadd sírjon. Szandra könnyes szemmel felnézett az anyjára és szinte kibuggyant belőle, ami talán már két hete gyűlt benne.

  - Jaj, mama! Olyan boldogtalan vagyok! Elhagyott. Két héttel ezelőtt közölte velem, hogy mást szeret. Pedig mennyire hittem benne, még veled is összevesztem, amikor közölted velem, hogy neked miért nem szimpatikus Laci. És igazad lett! De mit tegyek, ha nem tudok kigyógyulni belőle? Mit tegyek? Hol rontottam el? Vagy nem én vagyok a hibás? Nem tudok tisztán látni!

   Flóra magához ölelte lánya fejét, átérezte boldogtalanságát, hiszen jómaga is szinte ugyanezt élte át annakidején Andrással, akivel most mégis, lassan már tíz éve együtt élnek.

  - Nehéz tanácsot adni, hiszen te pontosan ismered az én történetemet Andrással. Ugyanezt megszenvedtem, de hát ahány szerelem, annyiféle. Egy biztos, csak az idő segít majd kislányom. Huszonegy éves vagy. Nagyon fiatal. Minden előtted. Ez a fiú nem bírta volna elviselni a te sok utazással járó munkádat. Valahol kisszerű is volt, nem hozzád való. Te egy nagyon színes egyéniség vagy hozzá képest, talán nem egymásnak teremtett benneteket a jóisten. Nem ő az igazi. Hidd el, hogy találkozni fogsz majd azzal is! Csak ne hagyd el magad, és ne vonulj a bánatodba! Na, Szandra! De miért nem beszéltél nekem előbb erről? Megkönnyebbültél volna biztosan... – együtt érzően megsimogatta a lánya fejét.

  - Tudom, hogy igazad van mama, mégis... Talán, mert ő volt az első szerelem nekem. Nem beszéltem, mert reménykedtem még. De most már tudom, hogy tényleg vége. Már láttam őket együtt. Meg nem is akartalak ezzel terhelni téged. Na, jó, - megtörölte a szemét, majd kifújta az orrát - azért most megkönnyebbültem picit. Kimegyek Andráshoz, segítek neki. Persze nem tudom, hogy ilyen pocsék időben miért kell kocsit mosni? De mindegy.

   Flóra, a lánya után nézett, majd elgondolkodva folytatta a konyhai munkát. Titokban örült, hogy lánya kapcsolata megszakadt, mivel ő nem kedvelte a fiút, rossz véleménnyel volt róla és András is ugyanezt látta. De hát nem akartak beleszólni Szandra szerelmi életébe, csak a véleményüket mondhatták el. Abban reménykedett, hogy Szandra próbái, az előadások lekötik majd, és lassan kigyógyul szerelmi bánatából. Éppen elvégezte a konyhai teendőket, amikor András és Szandra bejöttek a lakásba. Flóra megkérte Szandrát, terítsen az ebédhez a nappaliban, ő addig átöltözött, majd együtt leültek a vasárnapi ebédhez. András és Szandra is szótlanul ettek, Flóra próbálta szóval tartani a csendes ebédet, de érezte, hogy Andrást is bántja valami. Így aztán egy idő után ő is hallgatott. Ebéd után, Szandra a saját lakrészébe vonult, Flóra rendbe tette a konyhát és Andráshoz ment a nappaliba, aki meredt szemmel, szinte mozdulatlanul feküdt a kanapén, a mennyezetet nézte.  Flóra leült mellé.

   - Valami bajod van? Talán velem? - nézett Andrásra értetlenül. Nem volt hozzá szokva András furcsa viselkedéséhez, amit már pár hete észlelt, de arra gondolt, hogy majd elmúlik a rossz kedve és eddig nem is tette ezt szóvá.

   András levette a szemüvegét, felült, nagyot sóhajtott, megölelte Flórát.

  - Nem veled van bajom. Hanem magammal. Én téged még mindig szeretlek.

  - Nem értelek. Akkor mi a baj? Megosztanád esetleg velem is? - megsimogatta és megcsókolta András arcát, aki nem válaszolt, felállt és sétálgatni kezdett szótlanul.

  - András, szólalj meg az istenért! Beteg vagy? Mi a baj? - Flóra felállt, kézen fogta a sétálgató férjét és leültette ismét maga mellé a kanapéra.

  - Flóra! Én vak leszek. Nem tudok majd dolgozni, már most sem igazán. Nem akartam még szólni, de voltam vizsgálatokon, mert egyre rosszabbul látok! - nézett nagyon kétségbeesetten András Flórára.

  - És ezt csak most mondod? Hát nem a társad, a feleséged vagyok? Kizársz az életedből. Nem egyek vagyunk? Nem szabad mindjárt a legrosszabbra gondolnod!

  - Nincs mit gondolnom, ezek tények. A cukrom keményen beleszól a további életembe. A jövő hét közepén befekszem a kórházba. De nem sok jóval kecsegtetnek. Mi lesz azután? Pont egy nyomorék kell neked! 

  - András! - Flóra sírva ölelte át a férjét - Erről eddig nem szóltál! Mindent titkoltál előttem. Nem érzed, hogy mennyire szeretlek! Nem érzed, hogy a bajban is kitartok melletted? Ha én lennék hasonló esetben talán te is így tennél. Kérlek! Ne hagyd el magad! Bármi történik veled, én melletted leszek! Segítek, amit tudok. Van munkám, Szandra már nagylány, ő is dolgozik. Egy a fontos, hogy fogadd el a szeretetemet, a segítő kezemet. És ne gondold, hogy a sajnálat lesz bennem. Fáj, nagyon fáj majd nekem, ha valami rossz dolog történik veled, de tudnod kell, hogy én neked vagyok. Értesz? Nézz rám!

    András szomorúan simogatta Flóra arcát - Nézzek rád? Nem tudok, mert nem látlak majd! Majd tapogatlak! Mert majd csak az ujjaimmal foglak látni, érezni! Kezdek beleőrülni a gondolatba is! És mi lesz velem itt egész nap? Olvasni sem tudok majd. Nyomorultul érzem magam!- elsírta magát. Flóra tovább vigasztalta. Majd elmentek együtt sétálni a környékre. Flóra, mindenáron lelket akart önteni belé. Tudta, hogy nehéz hónapok, évek jönnek, de abban reménykedett, hogy András egy idő után kénytelen lesz elfogadni a vakságát is, ha ez valóban így történik. Reménykedett, hogy a szeretete erőt tud adni férjének. Egész éjszaka alig aludt valamit, jómaga is nehezen tudta feldolgozni András bejelentését és jóslatait. Lázasan töprengett azon, mit kell majd tennie, hogy András túlélje a jött fogyatékosságát.

 

  

14

 

  A következő év nyarán, már túl voltak András lelki krízisén, tudomásul véve, hogy látása szinte kilencven százalékban megromlott. Leszázalékolták, otthon volt. Többnyire rádiót hallgatott, később egy-egy filmet is hajlandó volt végig ülni a tévé előtt Flórával. Próbálta elképelni az eseményeket. Flóra minden szabad idejét vele töltötte. Tamás de a többi barátai is kitartóan felkeresték.  Flóra pedig karon ragadta, ha jó idő volt, és sétára mentek, kirándultak.

    A nyár nagy részét Flóra és András a Balaton mellett töltötte, itt még András is jól érezte magát. Viktor is eljött hozzájuk a feleségével és két gyerekével, akik már jócskán kamaszkorúak voltak. Az egyik délután, amikor András lepihent, Viktor és Flóra egy kiadós pingpong játék után leült a fűben, az egyik árnyas fa alá. Viktor felesége a két gyerekkel lement a strandra, így csak hárman voltak a nyaralóban.

  - Ez jól esett, Viktor! Már régen játszottam ilyen jót! Mit csináljunk? Nem akarsz lemenni a többiek után a partra? - nézett a testvérére, aki már megőszült, de még mindig jól nézett ki.

  - Nem. Most nincs kedvem, különben is inkább beszélgetnék veled! Jó, hogy végre így kettesben vagyunk! Látom, hogy mennyire pátyolod Andrást, de nem túlzás ez? Azt hiszed, hogy nem érzi? Nagyon el van keseredve, bármennyire is hallgat róla. Mi lesz ennek a vége Flóra?

  - Most ezt miért mondod? Ez egy olyan élethelyzet, amin nem tudunk változtatni. Talán, ha megtanulná a vakok írásmódját. Persze hallani sem akar róla. Pedig, akkor még olvasni is tudna. Annyira el vagyok én is keseredve!  - elsírta magát - Sajnálom őt! Annyira szeretnék segíteni neki, látom, hogy tehernek és semmittevőnek érzi magát. Pedig én nem annak érzem őt, hidd el Viktor! Szeretem így is. Ha hiszed, ha nem! De mi lesz így, hosszú távon? Tudom, hogy mire gondolsz.

  - Igen. Ez a gond. Félek, hogy majd idővel te sem bírod. Jönnek más problémák is. És Szandra?

  - Szandra? - kérdőn nézett Flóra a bátyjára - Mi van Szandrával? Éli az életét. Hála Isten kiheverte a szerelmi bánatát, azóta már kapott egy szóló táncszerepet, teljesen elfoglalja a munkája. Jövő héten jönnek haza Kanadából. Van valami fiúja, de úgy látom, hogy nem kötelezi el magát egykönnyen.  Szereti Andrást, szinte a második apjának tekinti és tudom, hogy mennyire sajnálja most ő is a vaksága miatt. Hát nem könnyű, de ne aggódj! Majd az élet megoldja. Mint mindent - A távolba nézett elgondolkodva.

  - Jó, hogy így fogod fel Flóra. Egészséges a lelkületed. Szerencsés alkat vagy. Helga nem így venné, azt hiszem.

  - Miért? Van valami baj köztetek? Vagy egyszerűen, csak más a természete, és azért mondod?  Annak viszont örülök, hogy a gyerekek jól beszélnek magyarul. Igaz, Helga is beszéli kicsit a nyelvet. Nem is értem, hogy a feleséged magyar anyja, miért nem tanította meg gyerekkorában az anyanyelvére.

  - Mert nem volt rá ideje, azt mondta. Helga  azért igyekszik, hidd el. Megvagyunk, de azért közöttünk is akad időnként vita. Aztán bevallom, hogy elcsábultam én is, majdnem a házasságunkra ment. Elvette az eszemet egy fiatal nő. Egy magyar lány ... - nézett zavartan Flórára.

  - Micsoda? Te megbolondultál? Öregszel, és neked is a fiatal lányok járnak az agyadban? Viktor! Ne csinálj hülyeséget! Nem szereted már Helgát? El tudnád hagyni a gyerekeidet? Tudod, hogy milyen rossz lenne nekik nélküled? Én tudom. Mert Szandrát is megviselte a válás. És nagyon hiányzott neki Sándor.

  - Már túl vagyunk rajta! Egy jó év szünet volt közöttünk, de visszataláltunk egymáshoz. Rá kellett jönnöm, hogy tényleg mellettük a helyem. Hát férfiember vagyok én is. És kinek ne tetszene, ha egy fiatal nő rajong érte.

  - Rajong? Nahát, Viktor! - csapott a testvére karjára - és ki volt az illető hölgy, és hány éves volt? Esetleg a lányod lehetett volna? - tette hozzá csipkelődve.

  - Ó, hát egy páciensem. Egy magyarországi, Kecskemétről származó lány, aki Bécsben tanul az egyetemen. Huszonnégy éves. De tényleg szerelmes volt belém és hát én is megbolodultam.  Szép lány volt!

  - Huszonnégy! – nézett maga elé Flóra - Majdnem a lányod lehetne! És még szereted? De őszintén! Gondolsz még rá?

  - Ne hozz zavarba! ! Eszembe jut. Persze, hogy eszembe jut. Aztán rájöttem, hogy Helga is hiányzik és főként a gyerekek. Szakítottunk. Én szakítottam. Így aztán vége lett. Lehet, hogy akkor mégsem szerettem igazán? Na, de hagyjuk - nézett Flórára.

  - Lehetséges Viktor. Persze te tudod, hogy miért nem cserélted le a mostani családodat, egy jóval fiatalabb nőre - mondta kicsit megrovón, de szeretettel Flóra.

  - Mert szeretem a feleségemet, és a gyerekeimet is. Választanom kellett és így döntöttem. Nemcsak a józan eszem, de a szívem is döntött, ma már tudom. Azért a papáéknak erről ne beszélj! Hanem felébredt András. Kijött a teraszra. -  Hé! András! Itt vagyunk a nagy gesztenyefa alatt Flórával. Mindjárt felmegyünk! - kiabált András felé, majd mindketten felálltak és elindultak a terasz felé.

  - Na, miről sustorogtatok? – kérdezte tőlük András, majd mindhárman leültek a terasz kerti székeire a nagy napernyő alá.

  - Ne gondold, hogy rólad! A mindennapi gondokról, az életről beszélgettünk Flórával. Persze azért te is szóba kerültél.

  - Na, gondoltam. Biztosan a Brillé-írás került szóba? Mert ez Flóra mániája. De nem! Nem érdekel!

  - Látod? - nézett Viktorra Flóra - Így áll hozzá. Pedig...

  - Nincs igazad András.  Tudnál olvasni. Azért nem mindegy! Nem vagy még olyan öreg! Jobban mondva túl fiatal vagy ahhoz, hogy ennyire lemondj a dolgokról. Hiszen hány születetten vak ember van a világon!

  - Hagyjátok, jó? Az egészen más!  – mordult fel András - Nem kívánok vitatkozni erről, különben is mit tudjátok ti ezt az egész helyzetet? Nem ti vagytok benne, illetve hát Flóra általam részese. Ej, de minek is erről beszélni? Bemegyek inkább!

  - Ne, András! Ne menj be! - kérte Flóra - Ülj vissza! Hozok egy kis ennivalót, és valami üdítőt, meg lezuhanyozom. Nagyon meleg van. Viktorral pingpongoztunk és jól elvertem! Addig beszélgessetek!

  A két férfi hosszan beszélgetett, Flóra közben rendbe tette magát, üdítőt vitt ki nekik, majd nekiállt vacsorát készíteni. Úgy érezte jobb, ha most magára hagyja őket. 

 

15

 

    A hideg idő beálltával Flórának egyre nehezebb volt Andrással, aki nem akart kimozdulni a lakásból. Ilyenkor elkeseredésében elmenekült a műhelyébe, ahol szinte fortyogva dolgozott. Tehetetlen volt.  Egyre jobban érezte, hogy András szenved, de bármi jót akart tenni, mintha egy mozdulatlan falba ütközött volna. Egy ilyen délután Tamás kereste fel őket. András nyitott ajtót, mert Flóra a műhelyben dolgozott.

  - Szevasz, András. Egyedül vagy? Nem zavarlak? - nézett körül az előszobában, miközben a kabátját a fogasra akasztotta.

  - Nem zavarsz. Nem vagyok egyedül, de Flóra dolgozik. Hozzám vagy hozzá jöttél? - kérdezte kissé gunyorosan.

  - Ezt hogy érted? - válaszolta, megrökönyödve Tamás.

  - Sehogy. Csak nem tudom, hogy kivel akarsz beszélgetni? Hátha szakmai ügyben jöttél Flórához. Arra gondoltam... - visszakozott most András.

  - Természetesen mindkettőtökhöz. De most esetleg inkább veled beszélnék először, ha tényleg nem zavarlak.

    - Gyere a nappaliba, üljünk le. Iszol valamit? - kérdezte a fotelban helyet foglaló Tamástól, aki kissé őszülő, sűrű göndör hajába beletúrt, összedörzsölte hideg kezeit, majd megszólalt.

  - Van egy kis konyakotok? Most innék egyet.

  - Hozom. Ne állj fel, elboldogulok azért egyedül is. Foltosan, de látok azért - visszajött két pohárral, magának ásványvizet hozott, Tamásnak pedig konyakot töltött, majd leült a kanapéra, kényelmesen hátradőlt - Régen voltál nálunk! Csak, nincs valami baj otthon?

  - Valóban régen jártam nálatok, de nagyon benne voltam egy munkában. És végre készen lettem. De még mindig kételyeim vannak. Tulajdonképpen Flórának meg is mutatnám majd, adok a véleményére. Kint van a kép a kocsiban. De, ezt majd később. Inkább beszélgessünk. Tudod Margó a problémám. És, mint férfiember hátha tudsz nekem valami jó tanácsot adni.

  - Tanácsot? Én? Öregem, én már félig halott vagyok. De mondjad azért!

  - Mi az, hogy félig halott vagy? Megőrültél? Miket beszélsz? Épkézláb férfi vagy. Ne beszélj már sületlenségeket! Kezded megint? Miért nehezíted meg Flóra életét is! Nem látod, hogy mennyire szeretné, hogy elfogadd magadat olyannak amilyen vagy? Ha már a sors így hozta. Azt is felfogom, hogy nem könnyű. De Flóra nagyon szeret téged! Bár így szeretne engem Margó! Ő egy idegileg gyenge, féltékeny nő, aki nem hozzám való. Egyre jobban így érzem és pokol mellette az életem. Szülni nem tudott, így még egy közös gyerek sem köt össze bennünket. A munkámat pedig egyáltalán nem értékeli. Pedig nekem szükségem lenne a biztatásra, gyengédségre.

  - Szerelemből vetted el? Ha meg már nem szereted, akkor miért éltek együtt? Ő persze másképp gondol a kettőtök kapcsolatára. De két felnőtt ember csak tudja tisztázni az érzelmeit!  Nem egészen értem.

  - Látod, ez a baj! Sajnos soha nem voltam szerelmes belé. Tetszett. Nem is tudom, hogy miért házasodtunk össze. De vele nem lehet semmit tisztázni. Amúgy meg teljesen hangulatember. Tulajdonképpen elég korán rájöttem, hogy nem egymáshoz valók vagyunk.

  - Nekem ez így nagyon zavaros. Nehéz így tanácsot adni, hogy csak te beszélsz. Margó biztosan szeret akkor téged. Azt sem értem, hogy miért vetted akkor feleségül?  És te nem ragaszkodsz hozzá egy cseppet sem? Nem szereted egyáltalán már? Szexuálisan sem?

  - Mi tagadás, ma már sehogy sem. Annyi olyan dolog történt közöttünk, amit nem részletezek, hogy az évek során szépen kiábrándultam belőle teljesen. Talán velem is baj van. Mit tudom én? Ahányszor csak eldöntöm, hogy elválok, megsajnálom. Talán a szex fogott meg benne, annakidején, mit tudom én? Mondom, magammal sem vagyok tisztában. Nehéz, magamnak való ember voltam mindig. Nehezen nyíltam meg az emberek előtt. Talán ő ragaszkodott a házassághoz, nem is én. De ez már régen volt. Szóval, így vagyok.

  - Hát ez a gond. Nem vagy könnyű helyzetben. Pedig szerintem tiszta vizet kellene öntened a pohárba. Én a helyedben egyenesen cselekednék. Voltam én is valamikor nehéz helyzetben, amikor lépni kellett. Szerintem válj el! Aztán anyagilag csak megegyeztek majd… Nem tudom, hogy hogyan oldod meg. Tanácsot sem tudok adni.  De ezt vele kellene megbeszélned. Nem igaz, hogy nincs megoldás.

  - A lakást én kaptam, hiszen ez egy műterem lakás. Persze, ha esetleg elválok, mégis szeretném anyagilag kárpótolni. Így gondolom helyesnek. Van egy vidéki telkem, Sopron mellett. Hacsak azt el nem adom, ha egyáltalán el tudom adni, és abból talán tudnék adni Margónak némi pénzt. Csak előre félek a nagy hisztériás jelenetektől. Neked fogalmad sincs, hogy mire képes? - nézett maga elé elgondolkodva. Ekkor jött be a lakásba Flóra.   Örömmel üdvözölték egymást Tamással.

  - Hát te? Nem is tudtam, hogy itt vagy? Miért nem szóltatok?  Már régóta beszélgettek? Hú, de hideg van! Mindjárt jövök, csak készítek nektek valami harapnivalót - azzal elment a konyhába.

  - Tényleg! Nem voltál éhes? Látod, nem is kérdeztem. De, hogy a témánál maradjunk. Bírd ki Margó hisztijét, ülj le vele, ha meg nem tudsz vele dűlőre jutni, hát add be a válókeresetet!  Neked kell döntened.

  - Na, itt vagyok, gyertek asztalhoz. Én is nagyon éhes vagyok. Miről társalogtatok?

    Tamás megelőzve Andrást, megszólalt.

  - Mindenféléről. Szeretnék neked majd mutatni egy képet, kiszaladok érte, behozom, és vacsora után megnézed.  Fontos kép. Érdekelne a véleményed.

  - Tedd azt Tamás! – majd Flóra megsimogatta András hátát, halkan mondott neki valamit és együtt az asztalhoz indultak, miközben Tamás kiszaladt a kocsiban maradt festményéért.

 

 

16

 

   Egy évvel később, egy őszi este Flóra és András csendesen ültek a nappaliban. András fülhallgatóval hallgatta a rádiót, Flóra egy filmet nézett a televízióban. Fáradtnak érezte magát. Időnként Andrásra nézett, aki behunyt szemmel ült mellette. Soványnak és megviseltnek találta férje arcvonását.  Flóra egyre nehezebben viselte András magába forduló csendjét, de nem tudott mit tenni. Egyedül Szandra tudott vidámságot, jó hangulatot teremteni, ha nagy ritkán náluk időzött. Érzékelte a siralmas hangulatot, de ilyenkor nem kérdezett semmit.  Flóra pedig nem beszélt lányának a gondjairól.

   A telefon csörgött, Flóra felállt és felvette a kagylót. Édesanyja hívta.

  - Szervusz, mama. Már akartalak hívni, gondoltam, hogy leutazom, illetve leutazunk hozzátok - nézett közben Andrásra, aki behunyt szemmel hallgatta a rádiót továbbra is - halottak napjára. Illetve kicsit még előtte. Hogy vagytok?

  - Megvagyunk édes Flórám. A papa kicsit öreges már - nevette el magát - tudod, hogy mindenben milyen precíz és nehézkes. És veled, veletek mi van?  András? Vagy nem tudsz most beszélni?

  - Nem igazán. De jól vagyunk. András is a maga módján.  Viktor nem jön haza? Nem beszéltem vele mostanában.

  - De jön ő is. Épp most beszéltem vele. Haza jönnek a hétvégén és örülne, ha ti is itt lennétek! De majd biztosan felhív téged is. Akkor? Hogyan készüljek?

  - Megyünk. Illetve majd még megbeszélem Andrással. De én biztosan utazom. Szandrát is meg kell kérdeznem. Nem tudom, hogy mikor van előadása, mikor ér ár. Tudod rengeteg az elfoglaltsága, de majd a következő bemutatóra eljöttök megint!

  - Büszkék is vagyunk a tehetségére a papával. Nagyszerű unokánk van! És nagyszerű lányunk is! Akkor majd visszaszólsz még! Várom a hívásodat!

  - Jól van mama. Akkor majd még felhívlak benneteket. Csókoltatom papát is! - letette a kagylót, András felé ment, leült mellé, megsimogatta a kezét, mintegy jelezve, hogy beszélni szeretne vele.

  - Igen? - nézett Flóra felé András - Akarsz valamit? Várj, kiveszem a füldugókat.

  - Nem zavarlak? Vagy mit hallgatsz?

  - Zenét hallgattam. Chopint.  De mondjad Flóra.

  - A mamám telefonált és várna bennünket a hétvégén. Tudod, a nagyszüleim sírjához kellene menni, meg a te szüleid sírjához is elmehetnénk akkor. Kicsit előbbre hozzuk a halottak napját, végül is mindegy, nem? És Viktor is most érne csak rá. Ott lesznek ők is.

   Csend volt. András nem válaszolt. Egy nagyot sóhajtott. Lehajtotta a fejét. Flóra csak nézte elkínzott, keserű ráncokkal beárnyékolt arcát.

  - Nem válaszoltál. Az utóbbi időben, mintha levegőnek akarnál venni! Nem gondolod, hogy ez milyen érzés nekem? El akarsz üldözni? Kinek jó ez így, mit gondolsz?

  - Senkinek nem jó. Tudom.  Gonosznak tartasz? Talán az vagyok. Pedig szeretlek, de így, nem tudlak úgy szeretni, ahogy kellene.

  - A szeretet nem összefüggő a látással vagy nem látással. Tudod András,  nem értelek. Miért kínzol? Elvonulsz magadba, sokszor napokig alig szólsz hozzám, néha megérintesz, érzem, hogy szeretetet, melegséget keresel nálam. Én adok is neked, akkor pár napig normális vagy, aztán megint kezdődik minden. De hát ez így pokoli kezd lenni! Nem szemrehányásként mondom, csak, hogy elgondolkodj rajta. Tudom, hogy milyen nehéz neked, de...

  - Dehogyis tudod!  Ezt csak én tudom.  Igen. Kapok tőled szeretetet, melegséget is, ellátást is, mindent igyekszel adni. És itt az igyekvésen van a hangsúly. Kitartasz mellettem, mert ki kell tartanod. Úgy érzed. Azt hiszed nem érzékelem, ha Tamás itt van, akkor milyen más a hangulat? Mennyire összeillenétek ti! Hogy megértitek egymást! Hogy külön van a feleségétől, egyre többet jön... Mit gondoljak? Persze megértelek. Milyen életed van mellettem?  Na, de mindegy. Nem szemrehányásként mondom. Nem megyek most veled. Ne haragudj! Utazz egyedül! Majd egyszer máskor! - lehajtotta a fejét. Flóra meglepett arccal nézett rá.

  - Döbbenten hallgatlak. Csak nem azt képzeled, hogy Tamás meg én? Kollégák, jó barátok vagyunk. Hiszen tudod, hogy milyen régóta ismerjük egymást. Dolgozik nálam néha, beszélgetünk. Te tényleg arra gondolsz, hogy ő meg én? Úgy látom András téves úton ballagdálsz!

  - Nem, nem ballagdálok téves úton. Tudom, hogy nincs köztetek semmi. De érzem, hogy lehetne. Ha én nem lennék. Sajnos látni nem látom Tamás arcát, szemét, amikor rád néz, de érzem, hogy te több vagy neki. Ne mondd, hogy ezt te nem vetted észre?

   Flóra elgondolkodott András szavain. Érezte, hogy igazat mond András, de ő ezt nem akarta eddig tudomásul venni. Majd hirtelen megszólalt.

  - Lehet, hogy így van, de én soha nem viszonoztam az ő érzelmeit. Különben is tudja, hogy szeretlek és egyáltalán! Nem fordult elő, hogy kikezdett volna velem.

  - Különben is. Meg egyáltalán. Nem fordult elő. Mit értesz ez alatt? Na és? Aztán? Attól még! Piszok tisztességes vagy. Nem mered az esetleges rejtetten szunnyadó vágyaidat vállalni egy ép és értelmes, ráadásul jóképű férfival. Ez az igazság.  Jó barátod. Áltatod magadat. Őszintén. Mire vagyok én jó? Semmire. Miért is ne lehetne más vágyad mellettem?

  - Ne beszélj így! A mi korunkban pedig nevetséges ez az egész! Elképesztő dolgokat mondasz! Mi az, hogy mire vagy jó? Nekem vagy jó, nekem így is szükségem van rád. Miért nem tudod elképzelni, hogy mi minden köt hozzád András! - átölelte és meg akarta csókolni, de András finoman eltolta magától.

  - Hagyjuk, Flóra.  Biztosan így van a felszínen.  De az igazság legalul van. A tudatod alatt. Azért köszönöm, hogy itt vagy nekem. És ne haragudj! - visszahúzta Flórát és megsimogatta - Utazz egyedül, vagy Szandrával. Nekem most nincs hozzá kedvem.  Hány óra van? Kezdek álmosodni.

   Flóra lelkét alaposan felkorbácsolta András elmélkedése. Nem mindenben adott neki igazat, de tudta, hogy András pontosan fogalmazott és nagyon is világosan látja a helyzetet. De szerette, és mellette akart lenni. Fájtak András mondatai. Érezte, hogy a szakadék kezdett megnyílni közöttük. Pedig küzdött ellene. Keserű gondolatokkal lett tele.

  - Féltizenegy. Menjünk akkor aludni. És a hétvégén lehet, hogy leutazom, de csak két napra. Lehet, hogy Szandra is velem jön, de ezt még vele meg kell beszélnem. Ha meggondolnád magad, azért szólj!

   - Jól van. Így lesz majd szépséges Flórám!  Azért szeress engem!

    Megölelték egymást, András végig simogatta Flóra arcát és elindultak a szobájuk felé. Mindkét emberben dolgozott még a megszokott szeretet, az egymáshoz tartozás melegsége és a felszikrázó vágy.

   Röviddel ezután Flóra elutazott a szüleihez egyedül. Szandrának külföldön volt fellépése, nem tudott vele menni.  András pedig ezen az őszön tette meg azt a lépést, amire Flóra nem számított. Rászánta magát a már régebb óta benne motoszkáló dologra, arra, hogy erőszakkal vet véget az életének. Úgy érezte képtelen ilyen semmittevésben, egyre rosszabb egészségi állapotba kerülve élni az életét. Jó alkalomnak látta, hogy Flóra elutazott, üres volt a ház. Mindent gondosan előkészített. Tudta, hogy Flórának fájdalmat fog okozni, de úgy érezte nincs miért élnie.

   

 17

    

   Flóra egy évvel volt túl András elvesztésén. Ismét közeledett a halottak napja. Úgy érezte, haza kell előtte mennie. Haza, a szüleihez. Egyedül utazott Sopronba.  Szandra külföldre ment három napra, egy nemzetközi néptánc gálára.

    Még csak október eleje volt, de úgy döntöttek Viktorral, hogy nem várják meg a hivatalos halottak napját, és előbb összejönnek a szüleinél. Mindig szívesen ment haza szülővárosába. Hiányzott számára a megszokott kisvárosi hangulat, az ismerősei, akikkel ilyenkor jó volt neki is mindig összejönni egy-egy rövid beszélgetésre. Szerette szülei lakását, amelyben egykor nagyszülei laktak, majd ő. Akkor azt hitte, itt fogja leélni az egész életét Sándorral, volt férjével és kislányával együtt. Mégsem így alakult a sorsa. Elnézte egyre jobban összetöpörödő szüleit, akik már a nyolcvanas éveik elején jártak és még mindig önállóan el tudták látni magukat. Ritkán mozdultak ki hazulról, de azért minden évben ellátogattak egyszer Viktorhoz, a fiúkhoz Bécsbe, és Flórát is meglátogatták Pesten, még a balatoni nyaralóba is lementek. Megérkezvén szülei lakásához, már látta a ház előtt álló Viktor kocsiját. Jó érzés töltötte el, hogy ismét találkozhat vele. Belépett a régi nagy kapuajtón, hirtelen magányosnak érezte magát, András hiányzott mellőle. Becsengetett. Édesanyja nyitott ajtót, aki nagy örömmel fogadta, Viktor gyerekei pedig a nyakába borultak.

  A család együtt ment ki a temetőbe, ahol a nagyszülők sírjánál lerakták a virágokat, a mécseseket, elsétálgattak a temetőben, és csak nézték, hogy mennyi közös ismerősük nyugszik már itt. Halkan, csendesen beszélgettek. Viktor és Flóra, szüleik és a gyerekek mögött mentek. Viktor felesége Helga, anyósa és apósa karjába karolva mesélt valamit nekik.

  - Hogy vagy Flóra? Remélem, hogy túl vagy András elvesztésén valamelyest? Nagyon megviselt még engem is akkor a halála. Valahol én azért megértem őt. Lehet, hogy én is ezt tettem volna a helyében. Szomorú, de ezt kell mondanom - nézett kérdőn Flórára Viktor.

  - Nehéz. Még mindig nehéz. Nagyon hiányzik. Gondolhatsz, amit akarsz. Én szerettem őt, és úgyis szerettem, vakon és botorkálva. Eleinte haragudtam rá, hogy ezt tette velem, de lassan talán elfogadom. Aki szereti a munkáját, aki szereti a hivatását, annak bizony egy ilyen helyzet biztosan pokoli. Kezdem én is megérteni. De még mindig fáj és hiányzik. Azért remélem, hogy idővel kicsit könnyebb lesz.

  - Sajnálom. Remélem azért nem vagy teljesen magányos? Borzasztó, hogy így alakult az életed. Szandra, hallom jól van, megint külföldön szerepelnek. Szép lány lett belőle. Büszke voltam rá, amikor Bécsben voltak. Nagyon tetszett az előadásuk. Sokat utazgat. Mi lesz így majd egy házassággal? Még mindig nincs valami komoly fiú az életében? És mi van Tamással? Tart még a barátság köztetek? - kérdezte kíváncsian.

  - Nem tudok róla, hogy Szandrának lenne komoly kapcsolata. De hát valójában nagyon elfoglalt. És ti? Rendben vagytok? - nézett kíváncsian a bátyjára.

  - Igen. Azt hiszem. Nézd meg, már kész felnőtt gyerekeim vannak nekem is. Megvagyunk. Tényleg. Ne aggódj! De nem válaszoltál a kérdésemre. Mi van Tamással?  És anyagilag kijössz? Ne segítsek valamit?

  - Nem, köszönöm. Elboldogulok. Tamás? - nagyot sóhajtott, majd kicsit zavartan válaszolt - Igen, van még. Tudod nehéz ebben a világban csak művészetből megélni. Tudod, Tamással sokat beszélgetünk. Szóval éppen vele beszélgettünk arról, hogy a nagy büdös kommunizmusban mennyivel több volt a támogatottság, lehetőség, kellenének szponzorok talán. Igaz, akkor meg csak azok kerültek szóba, akiknek voltak kapcsolataik. Most a kultúrát lassan besöpri ez a pénzorientált társadalom. És hát a bóvli Az kell az embereknek. De, nem kesergek!

  - Ezek szerint még tartjátok a kapcsolatot? És nem érzed, hogy esetleg...

  - Mit akarsz mondani? Hogy nincs-e valami közelebbi kapcsolatom vele?

  - Mondjuk igen. Miért ne lehetne?  Ami azt illeti tényleg jóképű srác volt, már rég láttam. Nem tudom, hogy most hogyan néz ki. De te mindig olyan jól megvoltál vele. Aztán úgy tudom el is vált. Most akkor egyedül él?

  - Igen, egyedül él. Megmaradt végül is a műterem lakása. Egyébként nem sokat változott, de hát ő is őszülőben, bár de nem hízott el. Nálam öt évvel fiatalabb különben is - zavartan, és elgondolkodva válaszolt Viktornak.

  - Nem értelek Flóra. És, ha fiatalabb. Nem látszik köztetek!  Szerintem tetszik neked ez a Tamás. Talán magadnak sem vallod be. Nem környékezett még meg? Ne mondd már? Még mindig jól nézel ki és nem jó egyedül maradni. Előbb-utóbb Szandra is kirepül majd végleg.

  - Ne hozz zavarba. Öreg vagyok már. Bevallom, hogy tetszik, és próbálkozott is, de valahogy nem megy. Időt kértem tőle. Na, itt tartok. Most aztán kinevethetsz. Valóban nem jó egyedül.

  - Na, végre, hogy kinyögted. Akkor, ha hazamész nyugodtan mondd meg neki, hogy vége a kivárásnak és, ha tudod szeretni, hát szeresd! Érted kishúgom? Nem vagy még olyan öreg, hogy betemetkezz a magányodba! Próbáljátok ki! Aztán tájékoztass! – megölelgette hugát és egy testvéri csókot nyomott Flóra elvörösödő, zavart arcára - Na, jól van. De itthon is vagyunk. Menj előre Flóra, mi még elmegyünk kicsit a városba – Viktor a feleségével és a két gyerekével elköszönt a családtól és elindultak egy belvárosi sétára.

  - Azért szeretném Viktor, ha egy órára itthon lennétek! - kiabált az édesanyja utánuk, aki már láthatóan nehezebben vette a pár lépcsőfokot. Édesapja még korát meghazudtoló fürgeséggel ment mögötte.

  - Ne izgasd magad mama, időben itthon leszünk - válaszolta nyugtatóul Viktor az anyjának.

  - Úgyis van, Márta. Mit izgulsz? Ha később jönnek, akkor majd később ebédelünk. És még én vagyok a szokásaim rabja! Mindig ezt mondja édesanyád - nevette el magát és a lányára nézett.

   Otthon, hármasban leültek, és beszélgetni kezdtek. A szokásos módon először Szandra került szóba, akiről áradoztak és láthatóan elégedettek voltak. Majd magáról és a munkájáról mesélt Flóra. Aztán, édesapja a politikára terelte a szót.

  - Mi folyik ott Pesten Flóra? Látom a tévében a tüntetést a Kossuth téren. Fel van ajzva az ország fele lakossága. Ez a kis hazudós pszichopata miniszterünk pedig, a holdudvarával, biztosan ül a trónján. Ennek a bandának semmi erkölcsi érzéke sincs. Elképesztő! Anyád már nyugtatókat szed, ha politikát néz a tévében. Aztán egyik-másik adó meg körbenyalja őket. Teljes egészében eladta a lelkét ennek a hatalomnak. Félretájékoztatják a népet, és bizony van egy nagy réteg, akiket be lehet még etetni.

  - Ez így van papa. Siralmas a helyzet. Itt állunk a gazdasági csőd szélén, rosszabbnál-rosszabb döntéseket hoznak, és a nép, az isten adta nép egy része azt mondja, jól van ez így. A másik kormány sem tudna mást csinálni. Olyan érzelmi kötődés van az emberek egy részében ehhez a párthoz, hogy én ezt fel nem fogom papa!  Én szégyellem magam, talán itt a soproni emberek nagy része azért más.

  - Itt is vannak még azért bőven, akik sajnos nem látják a valót. Még mindig el vannak kábulva. Az elmúlt hatvan év ideológiája jól beléjük lett táplálva.  Sajnos lányom a nép, az ország megosztott lett, és még mindig azok irányítják az országot, akik régen, azoknak a leszármazott utódai vannak hatalmon. A lelkek, szellemek nem változtak.

  - Úgy érzem papa, hogy a nemzeti ünnepeinkből hiányzik a katarzis. Én legalábbis nem érzem. Nemsokára itt lesz ötvenhat ötvenedik évfordulója. Valahogy elfásultam. Talán 1989-ben éreztem valami katartikus dolgot, amikor Nagy Imre újratemetése volt.

  - Lehet, hogy igazad van. Látod ötvenhatban minden más volt. Váratlan volt a robbanás, az akkori nemzeti összefogást persze számos fontos tényező segítette elő. Én még úgy nőttem fel, hogy tudtam mit jelent a nemzet, a haza. A nemzethez tartozás gondolata élt bennem, meg az egykori ötvenhatosokban is. És akkor még csak hat-nyolcéves diktatúra volt. Akkor a hatalom csúcsán volt egy belső ellenzék, aztán Sztálin halála! Nagy Imre ebből az ellenzékből került ki, nem azonnal ugyan, de talán azonosulni tudott az országban történtekkel. Nem tudom. Végül is kommunista volt. De amikor párttársai elárulták, kitartott az elvei mellett legalább.

  - Nahát, igen Bélám, de most? Most ez a banda? Ez a pénzoligarchiával azonosul. Baj van ezzel a demokráciával! Igaz, hogy fiatal demokrácia, de nagyon elromlott itt valami - szólt közbe Flóra édesanyja is.

  - Hát igen, Márta. Nagy baj van. Jöttek a pénzügyi hatalmak, de talán mindjárt a kilencvenes években romlott el minden, talán még 1990-ben. Azt hiszem az akkori politikusok, nem gondolták végig. Vagy túl naivak voltak. Nem gondolták, hogy az MSZMP utódpártja az MSZP rövid idő alatt rekonstrukciót hajt végre. Előbb jött a pufajkás, majd a titkos ügynök, most meg a privatizátor miniszterük. Talán féltek a radikális politikától, pedig az kellett volna. Az akkori ellenzék talán azt sem vette számba, hogy a Kádár rendszer kiirtotta a nemzeti összetartozást a fejekből, szívekből. Talán azért a fele népnél mégsem sikerült. Sokan talán azt gondolták, ha ezek a kommunisták az országirányitó hatalomból kiesnek, a nép majd eltávolítja őket mindenhonnan szép lassan, de nem ez történt! Azt gondolták, hogy diktatúrát nem lehet diktatúrával lebontani. Pedig pont ezt kellett volna! Akkor most nem állnánk így. Sajnos a Kádárérában csak be kellett fogni a szájukat egyeseknek és aztán minden jól ment nekik, ha behódoltak a hatalomnak. És sokan voltak. Rombolták a magyarság szellemét.

  - Na, papa erről elbeszélgethetünk, te pedig, mint történelem tanár elmélkedhetsz, hogy miért is így alakult a történelem, de ez nem vigasz a szenvedő igazi magyar lelkeknek, akiknek el kell viselni ezt a hazudozó, és szégyenletes minisztert.

  - Igazad van Flóra, de kell, hogy legyen egy csoport, valakik, akik pontosan tudják, hogy mit akarnak. Fontos, hogy legyen ellenállás, és akik ezt vállalják, legyenek határozottak a rendszerrel szemben. Vannak erre politikusok, vagy legalábbis kellene, hogy legyenek, akik láthatják a kivezető utat ebből. Nekik kellene ezt véghez vinni. Ha meg nem történik meg, régen rossz lesz nekünk. De hallom, jönnek Viktorék. Persze, nem mi váltjuk meg a világot! - felállt és indult az előszoba felé, hogy ajtót nyisson fiának és családjának.

  - Na, kislányom megint a politika. Én már nem bírom idegekkel. Nem bírom ezt a sok mellébeszélést, a sok hazugságot. És bele lehet őrülni, hogy az emberek egy része másképp látja, hogy nem nyitott a szíve az igazra, a jóra. Vakon lát, és még mindig hisz nekik. Nem nyitják ki a szemüket. És nincs hitük. Talán ez a legnagyobb baj! – morzsolgatta köténye szélét Flóra anyja, aki mindezt elkeseredetten mondta lányának.

  - Pontosan így van mama, amit én sem értek. Nagyon nem értek. De hagyjuk valóban. Inkább terítsünk meg az ebédhez - mindketten felálltak, Flóra megsimogatta édesanyja vállát, majd elindultak a konyha felé.

 

 

 

18

 

 

   Hazafelé a vonaton, Flórának eszébe jutott, az a végzetes nap, amikor magára hagyta férjét. Akkor, a szüleitől haza érkezvén holtan találta Andrást a hálószobájukban. Remegés és pánik fogta el. Először kirohant a lakásból, majd visszament az ágyon mozdulatlanul fekvő férjéhez. Nem iszonyodott a holttestétől. Egy kis idő eltelte után megtette a hivatalos telefonokat, rövid időn belül megjelent az orvos, majd a halottszállítók. Flóra szinte bábként tette ekkor már a dolgát. Amikor egyedül maradt, leült a nappaliban lévő fotelba, maga alá húzta a lábát és hosszan zokogott. Majd eszébe jutott az asztalon megtalált levél, amit András neki címezett.  Bátortalanul elővette zsebéből, és olvasni kezdte. Rövid és tömör volt az üzenet: „Bocsáss meg! Nincs értelme az életemnek. Tudom, hogy szeretsz, de akkor sem tudok így élni tovább! Nagyon szerettelek, de nem akarok sem magamnak, sem neked teher lenni. Így lesz nekem jó. Ne haragudj ezért rám! Emlékezz rám szeretettel!  Így a lelkem talán megnyugszik majd a túlvilágban, ahol egyszer biztosan találkozni fogunk ismét. András”.

   Flóra, hosszú ideig, nem tudott megnyugodni. Soha nem gondolta volna, hogy András képes lesz így véget vetni az életének.  Hiába vigasztalta a lánya, a barátok, az ismerősök. Hiába volt akkor néhány napig mellette Viktor, aki a hírre azonnal a testvéréhez utazott. Ismerte Flórát, tudta, hogy mennyire szüksége lesz most a támogatására. A temetés után, szülei is nála maradtak egy hétig. Azt gondolták, talán az ottlétük némileg feledteti András tragikus halálát.  Egyik este, amikor a szülei már lefeküdtek, Flóra nem bírt aludni, felkelt az ágyából és a konyha felé indult. Késő volt. Talán már éjjel egy óra lehetett. Fáradtan vánszorgott a nappalin keresztül, majd egy pohárba ásványvizet töltött. Nekitámaszkodott a konyhaszekrénynek. András járt az eszében. Letette az üres poharát, megtörölte könnyes szemét, amikor észrevette, hogy édesanyja halkan kilép a nappaliba.

  - Valami baj van, mama? Nem tudsz aludni? - kérdezte tőle Flóra.

  - Nem kislányom. Csak éreztem, hogy veled van baj. Gyere, beszélgessünk. Hátha jót tesz neked - közben mindketten leültek a nappaliban lévő kanapéra. Flóra egy könnyű takarót adott anyjának, hiszen csak egy hálóruha volt rajta.  

  - Nem is tudom mama. Igazán sajnálom, de nem akarlak terhelni az én bánatommal.

  - Az édesanyád vagyok. Tudom, hogy mit érzel. De nem szabad ennyire elhagynod magadat. A halál természetes dolog lenne. Bármennyire fájó is.  Tudom, hogy András halála nem volt az. Így még nehezebb feldolgoznod ezt a tragédiát. De ő választotta. Ő döntött. Te mindent megtettél, lelkiismeret furdalásod ne legyen. Szerencsétlenül alakult az életetek, de azt is tudom, hogy mennyire jól voltatok, miután összeházasodtatok. Azért volt néhány szép évetek. Ennyit adott a jó isten. Biztosan tudta András, hogy mit cselekszik és miért tette azt, amit tett. Elfáradt, kislányom. Számot vetett biztosan mindennel. Bár, a jó isten előtt bűn az, ha önszántából vet véget az ember a saját életének. De, talán...

  - Igen, mama. Felfogom én is, de nehezen fogadom el. Nagyon nehezen. Tudod, attól is félek, hogy veletek mi lesz? Mi lesz, ha egyikőtök majd eltávozik. Kezdek szorongani, félni. Itt van nekem még Szandra, de tudom, már nem az enyém. Felnőtt. Éli az életét. Valahogy most a munkám sem érdekel.

  - Flóra! - nézett lányára az anyja - Nem ismerek az én higgadt, határozott, csendes lányomra.  De nagyon is természetes, hogy most így érzel. Nem tudok mást mondani, csak a csendes beletörődést. Azzal meg mit foglalkozol, hogy velünk mi lesz? Mi élünk még! Tudjuk, hogy átutazók vagyunk itt a világban és végül a mennyek országában, kötünk ki. Legalábbis a hívő lelkek így gondolják. Én nem félek a haláltól, de a papa sem. Mi erről sokat beszélgettünk, és békével távozunk, ha eljön az ideje. De ne sírj nekem! A csudába is! – simogatta lánya karját - Próbáld meg összeszedni magadat! És főként, mozdulj ki a lakásból! Vagy nincs kivel?

  - Nem nagyon. Illetve, itt van Tamás, hiszen ismered! – nézett az anyjára Flóra.

  - Igen, persze. Nagyon rendes fiú volt, emlékszem rá és a temetésen is láttam, hogy mennyire vigyáz rád. Igazi jó barátod, nem? Vagy több? - kérdezte a lányát kíváncsian.

  - Mama! Hogy képzeled! - zavartan törölgette Flóra a szemét, és kifújta az orrát - Tényleg a barátom. A szó jó értelmében. Aztán, van egy-két ismerősöm, de hát mindenkinek megvan a maga élete, programja.

  - Majd szép lassan rendben lesz minden. Menjünk aludni édes Flórám, és próbálj megnyugodni.

    Mindketten felálltak, átölelve egymást mentek pár lépést, majd megszorítva egymás kezét, Flóra hálásan nézett édesanyjára. Akkor úgy érezte, mégis jó a sors hozzá, hiszen számtalan ember veszi körül, akik szeretik, akik mellette vannak. Nem maradt teljesen egyedül. Ettől megkönnyebbült.

     Erre gondolt most. Arra, hogy ismét halottak napja volt, ahogy egy évvel ezelőtt. Csendesen, gondolataiba merülve szállt le a vonatról. Mikor hazaérkezett és a belépett a lakásába üres némaság fogadta. A lánya csak pár nap múlva jött vissza külföldi útjáról. Ekkorra már megcserélték lakrészüket. Flóra felköltözött az emeleti részre, ami külön bejáratú volt, és neki éppen megfelelt. Úgy érezte, itt könnyebben tud felejteni. Hamar megszokta a nagy nappalit a kis amerikai konyhával, a hálószobát. Jól érezte itt magát.

  

 

19

 

   Most, hogy belépett a szobájába, lepakolta táskáit, kezet mosott, belenézett a tükörbe, végig simította arcát. Közelebb hajolt a tükörhöz és megállapította, hogy vonásai még a régiek. Az előbukkanó szarkalábak, a szájzugban tolakodó vékony ráncok nem torzították el egykori szép vonásait. Aztán csak legyintett egyet magának - Nem mindegy hogyan nézek ki? Végül is ötvenéves vagyok. Mit is akarok? - Tamás jutott az eszébe, aztán elhessegette magától a vele kapcsolatos gondolatait. A telefon csörgött. Flóra sietve odalépett, arra gondolt, talán a lánya hívja. De nem ő volt, hanem Tamás a jó barát, akivel pár hete már, hogy nem találkozott.

  - Zavarlak? Jókor hívlak? – kérdezte Flórától Tamás.

  - Nem, nem zavarsz. Éppen most jöttem meg Sopronból. A szüleimnél voltam. Viktor is ott volt a családjával. Tudod, jó volt kicsit összejönni ismét. De te hogy vagy? Már rég nem láttalak!  Eltűntél.

  - Egyedül vagyok, de nagyon. Nem találkozhatnánk? Persze, nem akarok tolakodó lenni, de elmehetnénk ilyen szép időben kirándulni. Nem is tudom, miért mondom ezt? Lehet, hogy neked más egyéb dolgod van. Olyan régen nem beszélgettünk. Ott vagy még Flóra?

  - Igen, hallgatlak. Csak elgondolkodtam közben, ne haragudj. Miért is ne találkozhatnánk! És jó ötlet a kirándulás. Holnap. Mit szólnál egy Máriaremete-i kiruccanáshoz?

  - Nem is rossz ötlet. Akkor holnap mikorra menjek érted? Gondolom, kocsival megyünk.

  - Igen, kocsival, és majd a faluból már gyalogosan kirándulunk a remetei barlangokhoz. Gyere ide tízre.

   Amikor Flóra letette a telefonkagylót, leült a kanapéra és elgondolkodott Viktor mondatain. Most Tamást látta maga előtt. Jóképű férfi volt még most is. Őszülő, göndör, félhosszú haja és kedvessége, okossága, higgadt tartása miatt kedvelte.  Ugyanakkor, érezte, hogy valami furcsa belső láz dolgozik a férfiban, amit Flóra előtt láthatóan visszafogott. Arra is gondolt, hogy biztosan nem könnyű ember. Félt bármit is kezdeni, a benne szunnyadó érzelmekkel. De most úgy érezte, hogy találkoznia kell vele. Találkozni, és közelebb kerülni egymáshoz, ahogy azt Viktor javasolta.

      Másnap Tamás érte jött a kocsijával. Mindketten sportosan öltöztek.  Szép meleg, napfényes idő volt, csak egy pulóvert vettek magukra. Flóra a csengetésre leszólt az ablakból.

  - Nyitva van a kapu, gyere fel nyugodtan, mindjárt indulhatunk.

   Tamás felnézett az emeleti ablakra, Flóra mosolygós arcára, és jókedvűen indult fel a lépcsőn, ahol már Flóra várta. Megölelték egymást, majd Flóra, maga után hívta, leültek a nappaliban. Az asztalon már ott gőzölgött a kávé.

  - Hogy te milyen figyelmes vagy? - nézett Flórára a férfi, miközben kevergette a kávéját.

  - Tudom, hogy nagy kávés vagy, csak nem megyünk el e nélkül? Voltál már a Máriaremete-i barlangnál? Vagy a Zsíros hegyen? - kérdezte Flóra és jóleső melegséget érzett a szívében, ahogy Tamásra pillantott.

    - Nem, nem voltam. Pedig szeretek barangolni. És most gyönyörű az ősz. Ezernyi színben pompázik a világ, ahogy te is Flóra.  Hiányoztál.

    - Ne hozz zavarba, Tamás! Mit akarsz ezzel mondani?  - kérdezte zavartan.

    - Amit már pár hónapja elmondtam neked, de te akkor azt mondtad, hogy adjak időt, hogy a kor közöttünk, meg mindenféle kifogást találtál. Én régóta vonzódom hozzád és nem, mint lelki baráthoz, hanem, mint nőhöz. Sokszor kellemetlen is volt nekem és fájdalmas, de most Flóra, hogy így alakult a sorsod… Te nem érzel irántam semmit? A barátságon kívül? - szinte egyszerre álltak fel, Flóra a tálcára tett üres poharakat szándékozta elvinni, de Tamás Flóra elé állt és kérdőn nézett rá.

  - Most válaszoljak? Így, tálcával a kezemben? - kérdezte szinte belepirulva Flóra, de ekkor Tamás kivette a kezéből a tálcát, odatette a konyha boltíve alatti polcra, majd visszalépett Flórához, aki mozdulatlanul állt, mint egy kamaszlány.

  - Na, most nincs tálca a kezedben! - lépett vissza Tamás Flórához, a kezéért nyúlt, megfogta. Csak nézték egymást szótlanul, majd egyre közelebb kerülve egymáshoz, átölelték és megcsókolták egymást.

  - Szeretnélek szeretni Flóra! - szólalt meg Tamás, amikor Flóra kibontakozott az öleléséből. Hátrább lépett kicsit, végig simította csípőjét, majd hirtelen visszalépett Tamáshoz, és megszólalt.

  - Azt hiszem, én is szeretni akarlak. De most induljunk Tamás!

     Mindketten fellélegeztek. Kimondták érett, felnőtt fejjel azt, amit már pár hónapja mindketten tudtak. Most már úgy indultak Máriaremetére, mintha ezer évet leéltek volna együtt. Ami igaz is volt, hiszen nagyon régen ismerték már egymást, csak éppen a testük és a lelkük nem találkozott még így. Vidáman beszélgettek útközben. Tamás a munkájáról mesélt.  Majd a politikára terelődött a szó, megvitatták az októberi tüntetéseket, a lehetetlen gazdasági helyzetet.

   Az erdő szélén letették a kocsit és egymás kezét fogva elindultak az úton felfelé. Szikrázó napsütés volt, az erdei úton beszűrődött a fény, a fák lombjai valóban ezernyi színben pompáztak. Felértek a tetőre, ahol átölelve egymás derekát nézték az eléjük táruló panorámát. Leültek egy sziklára, és sokáig csendesen nézték az alattuk elterülő falut, a környező hegyeket, a mellettük lévő villámsújtotta fekete ágas-bogas fát. Az őszi erdő fanyar illatát behunyt szemmel szívták magukba.

  - Olyan nagyon örülök, Flóra! El sem akarom hinni. Féltem, hogy nem fogadsz el. Pedig én már egészen fiatalon éreztem, hogy te meg én. Bár legyőztem volna a félénkségemet akkor! Bár, ki tudja! Te mást szerettél mindig, engem nem vettél észre, pedig érezhetted volna... - nézett aztán hirtelen Flórára Tamás.

    Flórának jól estek Tamás mondatai és szinte nem akarta elhinni, hogy ez most megtörténik közöttük. Maga sem értette, de vonzódott Tamáshoz. Nem tudta, hogy milyen lesz köztük majd a testi együttlét, de nagyon akarta, hogy bekövetkezzék. Megsimogatta a férfi arcát.

  - Én pedig félek most ettől a kapcsolattól. Talán eddig is féltem. Hogy eddig miért nem vettelek észre?  Nagyon jóképű, és értékes ember voltál számomra. Tehetséges festő és szobrász vagy. Kicsit csodáltalak is. Nem tudom miért is mentem el melletted! Valahogy a testvéremnek, a barátomnak tekintettelek mindig. Úgy éreztem, köztünk több nem lehet. És lám! Te is, én is magányosok lettünk. Talán a sorsunk akarta így. Ezt a kései találkozást. Hiszen milyen sokat voltunk együtt, mint két jó barát. Furcsa! - lehajtotta a fejét, Tamás pedig figyelmesen hallgatta, Flóra magyarázkodását - Most sem vagyok teljesen tisztában az érzelmeimmel, de vonzódom hozzád és szeretnélek szeretni. Csak hát nem vagyok már fiatal! Csak a lelkem az, és ettől nagyon zavart vagyok. A hozzád hasonló korú férfiak, ha egyedül maradnak, inkább a  jóval fiatalabb nőket keresik. Nem is értelek! Én pedig még idősebb is vagyok pár évvel. Szóval, zavarban vagyok. Biztos, hogy tényleg engem akarsz? – nézett most Tamás sötéten csillogó szemébe.

  - Igen, téged akarlak. Soha nem vonzódtam a nálamnál jóval fiatalabb nőkhöz. Nem a lányomat akarom magamnak tudni, hanem egy érett nőt.  Egy olyan nőt, akivel tökéletesen megértjük egymást testben és lélekben egyaránt.  Ma már válogatós is vagyok. A külső szépség kevés nekem. Legfeljebb megfestem, de belső kisugárzás nélkül talán még azt sem tudnám. Te pedig még mindig szép vagy nekem, és ami fontos, a lelked is szép. Olyan, ami nekem kell. Hiszen végül is, ha nem is egymással, de együtt korosodtunk meg. Nem igaz? Csak attól félek, hogy te nem igazán azt érzed, amit én. De induljunk visszafelé, és nézzük meg az egyik barlangot.

    Felálltak, majd egymás kezét fogva, meg-megállva, mint a fiatal szerelmesek elindultak a barlang irányába. Egy kortalan, alacsony sovány férfival találkoztak a barlang bejárata előtt, aki itt lakott. Szerteszét nylon szatyrok, ruhák kupacos tömege, egy régi falikútból eszkábált tűzhely vette körül a barlanglakót. Éppen az ebédjét melegítette. A férfi vidáman és készségesen üdvözölte őket. Szinte örült, hogy társasága lesz kis időre. Bevezette őket a nagy barlangba, megmutatta nekik a denevérek lakhelyét. A nagy fakupacokat. Elmesélte, hogy ez már a téli fakészlete. Diós kifőtt tészta volt az ebédje. Megtudták tőle, hogy négy éve itt lakik, ez az otthona. Elmesélte, hogy a falubeliek lassan, de elfogadták őt. Egy kis sátorban volt a fekhelye. A sátor pokróccal, rongyokkal volt leborítva, hogy melegebb legyen. Úgy beszélt az életéről, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő a hajléktalanok életét éli. Sőt, kicsit büszke is volt arra, hogy ő szabad ember, itt él a fák és az erdei állatok között. Szinte minden madarat ismer, visszafüttyög nekik, ha megszólalnak. Jól ismeri a vaddisznók, az őzek járását. Két mobiltelefont mutatott nekik, mondván, ha az egyik lemerül, legyen ott a másik. Lekísérte őket egészen a falu széléig. Útközben megmutatta a vaddisznó-csapást, beszélt a téli hidegről, amikor itt ember sem jár, de ő akkor is itt lakik és naponta egyszer lejár a faluba. Mesélt a gyomorvérzéséről, arról, amikor a mentők az erdőből vitték el.  Szerencsére a mobilján tudta értesíteni a falubeli ismerősét, hogy bajban van. Aztán, amikor leérkeztek a faluhoz Tamás egy ezrest adott neki, majd kezet fogva, minden jót kívánva elköszöntek. Ők pedig elgondolkodva beültek az összkomfortos kocsijukba.

  - Mit szólsz? - nézett Flóra Tamásra - Fantasztikus, nem? Nekem még groteszk is a nyomorult ember a mobiltelefonjával együtt. Biztos nem szép, hogy ezt mondom. De hát az egész helyzet. Egy ember, aki négy éve él itt a remetei barlangban, de nem remete. Ki tudja milyen volt az élete azelőtt? Erről nem beszélt, én meg nem akartam kérdezni. És festi a haját! Észrevetted? Vajon miért?  És, mintha elégedett és boldog lenne.

  - Nem kell ám olyan sok a boldogsághoz!  Nézőpont kérdése minden. El tudom képzelni, hogy megélt már egyet, s mást ez az ember. És nincs más választása. Menjen ki a pesti aluljárókba? Nem megy. Inkább a természetet, a magányt választotta. A szabadságot. A maga ura. Ez ad neki erőt szerintem.  Biztosan oka van ennek is.  És valóban úgy tűnik, mint aki elégedett a sorsával. Az élete a mindennapi létfenntartás, az erdő, a fák, az állatok, a gyűjtögetés, aztán gondolom, a faluban az időnként alkalmi munkák, a kocsmai beszélgetések. Inni nem iszik, azt látom. Viszont cigizik a negyed gyomrával. Hát mit mondjak! Nem biztos, hogy ezt én végig tudnám csinálni! Valahonnan persze el kell jutni eddig a ponthoz is. Az élet bonyolult és mi emberek ezernyi félék vagyunk, ezernyi sorsok...

  - Én meghatódtam ahogy mesélt nekünk. Érző ember ő is. Azt hiszem, egyszerű bölcsessége dönthetett így, hogy ezt az életformát választotta inkább, mint a pesti aszfaltot. De, hogy télen itt él a mínusz tíz- húsz fokban? Szinte hihetetlen!

  - Pedig azt mondta. De itthon is vagyunk. Meg sem kérdeztem tőled, hogy maradhatok nálad?

   Flóra zavart lett, csak bólogatott, majd mindketten kiszálltak a kocsiból és elindultak Flóra lakása felé.

 

  

 

20

 

  A következő héten Flóra, egyik alkalommal, amikor Tamás nem volt nála, éppen az új kiállítási anyagát rendezgette műhelyében. Halk jazz zene szólt, lánya, Szandra kopogott be hozzá.

  - Szabad? Nem zavarlak? - lépett be a kis műhelybe lánya, aki feltűnően karcsú, egyenes tartású volt, amit a táncnak köszönhetett. Hosszú fekete haját most egy vastag copfba fonta. Nagy kék szemével érdeklődőn nézett körül, kezébe vett néhány figurát, tetszését fejezte ki, majd leült. Flóra miközben csomagolta a kiállításra szánt kis szobrokat, tárgyakat, felnézett a lányára és megkérdezte.

  - Akarsz velem beszélgetni, vagy csak úgy benéztél hozzám?

  - Tulajdonképpen beszélgetni szeretnék veled, de látom, nem igazán jókor jöttem hozzád, de hát alig van időm.

  - Semmi probléma. Gyere, menjünk fel a lakásba. Tamás ma nem jön, mert ő is nagyon készül a saját kiállítására. És a saját műtermében dolgozik most - mondta kicsit zavartan, miközben a kezét törülgette egy rongyba, majd együtt indultak Flóra emeleti szobája felé. Aztán Szandra leült anyja kényelmes fotelébe, körülnézett. Flóra kávét hozott maguknak, ő is leült a másik fotelba.

  - Na, hallgatlak. Jó is, hogy beszélgetünk kicsit. Amióta Tamással a kapcsolatom több lett, mint ami eddig volt… Még nem is volt módomban megkérdezni tőled, ez zavar téged? Bár azt gondolom ez az én ügyem, de ha van hozzáfűzni valód, mondd!

  - Ugyan, mama! Én csak örülök, hogy nem maradtál magányos a történtek után. Egyébként is én már régóta láttam, hogy te Tamással milyen jól elvagy. Csodálkoztam is, hogy korábban nem jöttetek össze, szinte érthetetlen. Jóképű, okos, higgadt, érdekes figura és tehetséges ember. Szeret téged. Örülök, hogy így alakult. Összeilletek.

  - Na, kicsit megkönnyebbültem, azt hittem már nem tetszik, hogy ilyen korban kapcsolatot alakítottam ki.

  - Ugyan mama! Az embernek szüksége van korabeli társra és szeretetre is. Magamról akarok beszélni. Férjhez mennék.

    Flóra meglepetten nézett a lányára.

 - Férjhez? De hát kihez? És én nem tudok róla?  Ennyire nem figyeltem volna rád? - nézett a lányára értetlenül.

  - Nem, mama. Nem tudhattál erről a kapcsolatról. A férfit, akihez, férjhez szeretnék menni, azaz úgy érzem, hogy ő az igazi, akit mélyen, szerelemmel szeretek, nem ismerheted.  Nem itt él. Még az európai turnén ismertem meg pár hónapja. Koreográfus, és nyolc évvel idősebb, mint én. De nagyon szeretnivaló.  Szerelmes vagyok.

  - Akkor távszerelem? - nézett kérdőn a lányára - Ne haragudj, de egyáltalán nem értem. Ne beszélj nekem itt rébuszokban. Nyolc évvel idősebb. De hát kicsoda? Hol él? És te elmész Magyarországról? Abbahagyod a táncot?

  - Színházi koreográfus, Ausztriában él és esetleg ott élnénk, ha összeházasodtunk. Bár ez még nem egészen eldöntött. Nem egészen osztrák. Magyar származású. Félig magyar, félig osztrák. Szeretném, ha megismernétek egymást, a hétvégén eljönne. No, ne ijedj meg! - nézett a hallgatagon ülő és elgondolkodó anyjára - Nem azonnal megyek ki, egyelőre eljegyzés, aztán jövő nyárra terveznénk az egészet, addig ő itt maradna, mert van most itt Pesten egy munkája.

    Flóra egy ideig csendben és meglepetten hallgatta Szandra bejelentését. Szíve a hírre összeszorult.

  - Bevallom, hiányozni fogsz, ha nem itt élsz. Igaz, hogy vigasz lehet az, hogy Ausztria itt van a szomszédban és Viktor is ott él. Nem is tudom. De hát a te életed Szandra és szeretném, ha boldog lennél. Apád tudja már? Mindenestre nagyon megleptél!

  - Nem, nem tudja.  Először neked akartam szólni róla. Majd ma este megyek hozzájuk, és akkor neki is beszámolok róla. Majd meglátod, hogy milyen jóképű, okos és kedves férfi. És szeretnék majd gyerekeket. De nem egyet.

  - Feladod a pályád? Jó lesz ez neked?

  - Mama! Milyen kérdések ezek? Csak a munka fontos? Szerintem a család, a gyerekek nélkül egy nő élete semmi. Egy táncos pedig negyvenéves kor után már nem táncolgat. De nem azonnal gondoltuk. Te nem is örülsz? – ugrott fel hirtelen Szandra, majd a zsebéből elővett egy fényképet és hirtelen odanyújtotta az anyjának.

  - Tessék, ő az.

    Flóra, értette Szandra reagálását és arra gondolt, hogy a lánya most valóban megszeretett egy férfit és lassan elérkezett az idő, amitől mindig is félt, a teljes elszakadástól. Attól, amikor a lánya tőle már egy teljesen független életet fog élni, amikor majd egy férfihoz fog közelebb kerülni. Azt is tudta, hogy anya és lánya közötti kapcsolatuk továbbra is megmarad, hiszen mindig is közel voltak egymáshoz, de ez már egy másik szakasza lesz közös életüknek.  Kezébe vette a fotót, egy jóképű, harmincas, sötétbarna hajú férfit látott a képen, aki láthatóan szeretettel karolja át az ő lányát.  Letette az asztalra a képet. Szandrára nézett.

  - Gyere, édes lányom, ülj vissza. Jóképű és úgy látom, hogy ez tényleg szerelem. Akkor meg miért is bánnám. Majd néha meglátogatlak, vagy meglátogatunk Tamással, ha nem bánod, meg talán majd ti is jöttök hozzánk – felállt, odasétált Szandrához, megsimogatta lányát, megölelték egymást. Szandra elsírta magát.

  - Azért hiányozni fogsz majd mama. De buták vagyunk! Ma már nincsenek távolságok! - mindketten elnevették magukat, majd vidáman fecserészni kezdtek, és már tervezgették a jövőt. Flóra lassan megbékélt a tudattal, hogy Szandra végleg kirepül a családi házból.

   Tamás, ekkor már többnyire Flóránál lakott, többet volt nála, mint otthon. Másnap, mikor elmondta neki Szandra bejelentését ő is meglepődött, de elgondolkodva csak annyit mondott.

 - Szóval ő is elhagyja az országot! Kár! De hát a szerelem sok mindenbe beleszól. De tovább dolgozik, nem? - átölelte Flóra derekát, aki a mosogató mellett állt, és az ebéd utáni edényeket rakosgatta a szárítóba. Maga felé fordította Flórát, megsimogatta a haját, szeretettel magához ölelte - Kimegyünk az ötvenhatos ünnepségre? Az Asztoriához gondoltam.

   Flóra kibontakozott Tamás öleléséből, majd elgondolkodva válaszolta neki.

  - Elhagyja az országot! Milyen bántással mondtad ezt. Pedig itt másról van szó. Biztosan dolgozik majd házasságkötés után is, bár azt mondta, hogy majd gyerekeket szeretne. Gondolom, elérkezett az idő Szandra életében, amikor vágyik az anyaság után, és ez azért van édes Tamás, mert megtalálta azt a férfit, akit apának szeretne, akihez mély és erős érzelmek kötik. Hát igen, ez a szerelem - nézett elgondolkodva Tamás után, aki közben italt készített magának és figyelmesen hallgatta Flórát - Egyébként pedig huszonkettedikén érkezik Krisztián, a férj jelölt. Az ötvenhatos ünnepségre gondolsz? Nem is tudom. Jó lenne kimenni, de annyira zavaros a helyzet. Majd megbeszélem még Szandrával, lehet, hogy ők is jönnek velünk. Mit szólnál hozzá? Nem zavarna? - nézett aztán kérdőn a férfira.

   Tamás ekkor már egy újságot forgatott a kezében, a nappaliban ült, nem válaszolt. Flóra a boltíves, tálalóablak részén kihajolt, és a férfira nézett.

  - Nem kaptam választ! Vagy nem akarsz velük közösen menni?  Amúgy meg ne bántsd a lányomat! Férjhez megy. Szerelmes. Azt hiszed nekem könnyű lesz, hogy csak ritkán láthatom majd? - morgott aztán magának Flóra. Ekkor Tamás letette az újságot, felállt, odament ismét a mosogató Flórához, hátulról átölelte a derekát, belecsókolt a nyakába.

  - Dehogyis akarom én bántani! Félre értesz. Neked meg igazán nem akarok szomorúságot okozni! Tudod te jól! Annyira, de annyira örülök, hogy vagy nekem! És mennyire szeretlek! Csak azt sajnálom, hogy nem előbb történt mindez velünk! Te nem így érzel?

   Flóra megfordult, megcsókolta a férfit, levetette kötényét, aztán megfogta a kezét, majd a nappaliban mindketten leültetek a kanapéra.

  - Őszinte leszek.  Nagyon is szeretlek Tamás. Biztosan nevetséges, amit most mondok. Tudod, körülötted forog minden gondolatom. Szinte már beteges ez a koromban. Olyan lettem, mint egy húszéves nő. Borzasztó jó látnom, hallanom, éreznem téged! Ismét egy új korszak kezdődött az életemben... Tudni, hogy jössz, hogy várhatlak. Nagyon jó, hogy vagy nekem! 

  - És mi lenne, ha feleségül kérnélek téged? - nézett rá Tamás, miközben megsimogatta Flóra haját és arcát.

  - Zavarba hozol. Nem is tudom.

  - Én komolyan kérdeztem. És válaszolj rá, kérlek.

  - Miért? Így nem jó neked? Fontos a mi korunkban a papír?

  - Nekem fontos lenne. Miért ne lehetnénk férj és feleség Flóra. Istenem, hogy mióta ismerjük egymást! Mennyit ábrándoztam eleinte egy veled való kapcsolatról! Persze nem kezdeményeztem igazán. Nem is kérdeztem, te mit gondolsz erről?

     Flóra összekuporodott, fejét Tamás ölébe tette.

  - Látod, ezen még nem gondolkodtam. Pedig milyen helyes fiú voltál! Többször megállapítottam, hogy milyen gyönyörű szemed van, de valahogy az érzelmeim máshol voltak. Persze, ami elment mellettünk, azon nem érdemes rágódni. Inkább örüljünk annak, hogy megismerhettük egymást és, ha kicsit későn is, de szerelem lett a barátságunkból - ekkor Flóra felült, megcsókolta Tamást, aki hevesen viszonozta Flóra érzelmeit, majd ismét megkérdezte.

  - Nem válaszoltál a kérdésemre. Hozzám jössz feleségül?

    Flóra zavartan bontakozott ki Tamás öleléséből, a haját igazgatta, majd megfogta Tamás kezét, és a szemébe nézett.

  - Miért is ne! Boldogan leszek a feleséged!

    Tamás hirtelen felállt, megborzolta őszülő göndör haját, szorosan ölelték egymást.

 

    21

 

     Flóra és Tamás egymást ölelve ébredt, amikor eső verte az ablakot, villámlott és nagyokat dörrent az ég. Flóra felpattant, maga köré tekerte a vékony takarót, szaladt, hogy becsukja a nyitva felejtett ablakot. Majd visszasietett a férfi mellé.

  -   Micsoda vihar! Félsz? – kérdezte Flórát.

  - Igen, kicsit. Kislánykoromtól félek a villámlástól és a mennydörgéstől. Furcsa ez az októberi vihar - hallgatták az eső lassan lecsendesült kopogását. Flóra azon gondolkodott, vajon meddig tart ez az érzelem? Eszébe jutott most Sándor, majd András, a velük való együttlét, ami akkor, az adott pillanatban valami hasonló volt számára. Azon csodálkozott hogy ismét érzelmei vannak. Ismét ragaszkodik valakihez, és tartozni akar valakihez. Tamás csak nézte Flórát, majd megkérdezte.

  - Min gondolkodsz? Látom rajtad, hogy messze vagy. Pedig nemrég még nagyon is itt voltál!

    Flóra lassan felült, Tamás göndör fürtjeit forgatta az ujjai között.

   - Itt vagyok most is. Nagyon is itt vagyok és érezlek. Nem is tudom, hogyan mondjam el ezt neked. Szóval, hogy lehet, hogy én más férfival, azaz a két volt férjemmel is szerelemben tudtam lenni, majd most veled hasonlóképpen. Nem furcsa? Azaz egyik sem volt hasonló, mert minden kapcsolatom más és más.  És más érzelmek voltak akkor biztosan bennem. De én furcsállom magamat, talán ti férfiak ebből nem csináltok ügyet.

  - Nahát! Hogy te miken gondolkodsz! Most meg is sértődhetnék! Persze nem teszem, mert értem, hogy te miről elmélkedsz most. Édes Flóra! Ami volt, az a múltad. Benned él. Megtörtént veled. Ember vagy.  Miért ne szerettél volna hasonlóképpen? Csak hát az a múlt, és most ez a jelen.  Hiszen soha nem arra készültél, hogy csak átmeneti dolog lesz életedben az éppen jött szerelem! Akkor, abban az időszakban, amikor szerettél, biztosan ugyanolyan szent volt minden érzésed, különösen, amit András iránt éreztél, gondolom...  Kicsit féltékeny is vagyok most... Remélem, nem Andrást keresed bennem?

  - Szó nincs róla! A múltam lezárult. Persze az emlékek élnek, de a jelenem te vagy. Csak hát morfondíroztam, hogy miért képes az ember ennyiféleképpen szeretni, és esetleg többször szeretni. Vagy csak én lennék ilyen? Miért nem élek csak András emlékének?  Érted?

  - Érző emberek vagyunk Flóra, és nem szeretünk egyedül, magányosan élni. Ha pedig rátalálunk sorstársunkra, különösen a veled történtek után, csak örülni kell, és nagyon vigyázni, hogy ne veszítsük el őt. Azt hiszem, elég régen ismerjük egymást, és nem csak szeretlek, de becsüllek és tisztellek téged. Remélem, te is hasonlóan gondolkodsz! És ez nagyon fontos!

    Flóra elérzékenyült, visszabújt Tamás mellé és hálásan átölelte.

 

22

 

   Másnap szép, napsütéses októberi reggelre ébredtek. Közösen megreggeliztek, majd mindketten lustán és csendben kortyolgatták a kávéjukat. Flóra és Tamás a kávézás után kölcsönös szeretettel szemlélték egymást.

  - Na, milyennek találtad a tegnapi viharos délutánt? – kérdezte élcelődve Tamás.

  - Hátborzongatóan izgalmas volt és gyönyörű! Neked is? Sok ilyet szeretnék átélni! - nyújtotta a karját a férfi felé. Tamás megfogta Flóra kinyújtott karját, majd mind két kezét megcsókolta.

  - Azt hiszem, csak rajtunk múlik Flóra! - elmosolyogta magát, majd hátradőlt a székében - Na, de térjünk a napi dolgokra. Tegnap kérdezted, hogy menjünk-e együtt Szandráékkal ünnepelni. Szerintem, várjuk meg a hétvégét, és majd meglátjuk. Lehet, hogy Szandra és a barátja más programot terveznek. De engem nem zavarna az sem, ha együtt mennénk ki az ünnepi gyűlésre. Sándorral nem beszéltél mostanában? Ő mit mond?

  - Nem. Már régen találkoztunk. Egyébként is. Ő politikus és másképp lát bizonyos dolgokat, mint én. Nem tudom neked mi a véleményed, mi lesz ebből a Kossuth téri tüntetésből?

  - Többször voltam kint a Kossuth téren. Nagyon vegyes érzelmeim vannak. Nagyon vegyes a tömeg. Szerintem nincs igazán vezetőjük. Kicsit zavarosnak tűnik és nem igazán megvalósíthatónak, amit a különböző vezéreik akarnak. Aztán a nép fele hallgat, meg a másik felének a fele is hallgat. Békés, nyugodt demonstráció. Tudod, nem hinném, hogy ez eredményre vezet. Ez a posztkommunista kormány a betegagyú, cezaromániás vezérrel nem óhajt eltűnni, sőt! Aztán a liberósok! Ocsmány ez az egész! De azért csak ki kell mennünk a gyűlésre, azt gondolom! A népnek össze kellene fogni és nem néhány ezren, hanem sokszázezren, a fél országnak kellene tüntetni, de mint minden népet, ezt a tömeget is vezetni kellene. De ne politizáljunk, nekem el kellene mennem még a kiállításom ügyében. Te, mit csinálsz ma?

    Flóra elgondolkodva hallgatta Tamás véleményét és gondolatait, de látva, hogy mennyire készül indulni, nem bonyolódott bele politikai indíttatású témájába.

  - Valahogy hasonlóan látom én is. De jól van, akkor majd, hétvégén eldöntjük, hogy mit teszünk. Szándékomban állt befejezni valamit, de valahogy nekem most nincs kedvem alkotni. Főzők valami különlegest és este, ha hazajössz... Vagy nem jössz? - nézett kutakodva Tamásra, aki már felvette pulóverét, őszi dzsekijét és búcsúzni készült tőle.

  - Hogyne jönnék! Csak nem képzeled! Csak nem én vagyok az oka, hogy nincs kedved alkotni? - nézett Flórára mosolyogva.

  - De igen. Eltaláltad. Túlságosan beültél a szívembe, az agyamba és most nincs kedvem az érzelmeimet, gondolataimat kiengedni onnan. Most nem érdekel más, csak te! Na, ez van! – átölelték egymást, majd Tamás elsietett, Flóra pedig valóban főzésre adta a fejét. Úgy döntött, Tamásnak nagy ünnepi vacsorát rendez. Csak úgy. Csak azért, mert szereti ezt a férfit és örömet akar neki okozni a maga egyszerű módján. 

 

 

23

  

    Szép napsütéses idő köszöntött rájuk október huszonharmadikán reggel. Szinte nyári meleg volt.

    Előző este sokáig fent voltak, mivel Szandra megérkezett Krisztiánnal, az osztrák-magyar származású barátjával, és beszélgetésük hosszúra nyúlt. Flóra igazi magyaros ételekkel várta lánya választottját, aki nagyra értékelte jövendőbeli anyósa figyelmességét. Magas, sötétbarna hajú, barátságos férfit könyvelhettek el maguknak. Flóra lassan megnyugodott és úgy gondolta lánya talán jól választott. Bár, ha arra gondolt, hogy majd nem lehet minden nap a jövendőbeli unokái mellett, elszorult a szíve.

    Most, hogy az ablakon beszűrődő napfényre nyitotta ki a szemét, nagyot nyújtózott, majd felült, haját igazgatta. Tamás hason feküdt és mosolyogva nézte, ahogy élete párja igyekszik elsimítani az éjszakai gyűrődéseket.

- Szép vagy. Nekem így is szép vagy Flóra - szólalt meg aztán.

 Flóra mosolyogva nézett rá - Lehet, de mégiscsak borzas vagyok, és egyáltalán - megfordult és belelépve papucsába a fürdőszoba felé indult. Tamás ekkor feje alá tette a kezét, behunyta szemét és szinte semmire sem gondolt. Egyszerűen jól érezte magát. Majdnem elszenderült, amikor Flóra friss illatát érezte maga mellett.

  - Na, most már friss és illatos vagyok. Így sokkal jobban érzem magam - leült a fekvő férfi mellé, belecsókolt a még mindig sűrű, kissé göndör, őszülő hajába. Megsimogatta, majd felállt és a konyha felé indult, hogy reggelit készítsen – Te nem kelsz fel?

  - Azt hiszem, lassan erőt veszek a lustaságomon, de olyan jól esik nekem most csak így lennem - felkönyökölt és közben nézte Flórát, ahogy a teát főzi, ahogy tálal a reggelihez. Hallotta, ahogy a kávéfőzőből szörcsögve csöpög ki a kávé, illata betöltötte az egész szobát.

  - Szóval boldog vagy, ha jól értem? – mosolygott a férfira Flóra – Akkor jó. Akkor csak maradj! Majd az ágyba viszem a reggelidet! - egy tálcára pakolta a reggelit és Tamás elé tette.

  - Örömet okoz nekem, hogy egyszer már én hozom ágyba neked a reggelit. Hiszen többnyire te szoktál engem így kényeztetni- mindketten reggelizni kezdtek. Flóra is visszakucorodott Tamás mellé.

   A kávét később, már felöltözve, a nappali asztalánál ülve kortyolgatták.

  - Tudod, Tamás, nem hittem volna, hogy mi így együtt leszünk valaha is. Bevallom csodásan érzem magamat. Lehet, hogy ez a boldogság, ami már régóta hiányzott az életemből. Pedig azért Sándort is szerettem. És hát András volt a nagy szerelem, a fiatalságom. Milyen egyedül lennék, ha te nem jössz nekem! - elsírta magát - Ne haragudj, hogy ilyen érzelgős vagyok, de csak hálát adhatok a sorsnak, hogy te itt vagy nekem! - Tamás kortyolgatta közben a kávéját, nézte a láthatóan elérzékenyült, akadozva beszélő Flórát. Jól esett a nő vallomása. Ritkán nyílt meg előtte ilyen őszintén. Meghatódott. Megsimogatta az asszony arcát és Flóra kezét felemelve megcsókolta azt.

  - Ritkán hallok tőled ilyen szavakat. Bevallom jól esett Flóra. És nem haragszom, sőt! – felállt és sétálgatni kezdett a szobában – Már igényeltem is ezt a vallomást. Tegnap este elnéztem a lányodat és a barátját. Tudod kicsit irigyeltem a fiatalságukat. Mennyi minden van még előttük! Mit gondolsz a te anyai szemeddel róluk?

  - Azt, hogy összeillenek. Krisztián jóképű, érett férfi. Okos és érzékeny. Úgy látom, Szandra nagyon szereti. De nekem akkor is nagyon fog hiányozni a lányom! Persze majd megszokom! Aztán nekem még itt vannak a szüleim! Fel is hívom őket – felállt és a telefon felé indult -  Azért fantasztikus, hogy koruk ellenére milyen jól tartják magukat! Nagy szerencsénk.

  - Igen, valóban. Hát nekem már csak az édesanyám él. Sokszor elgondolkodom, hogy vele kapcsolatban mit hoz a jövő? De hát jól van még ő is. De mi van, ha ápolni kell? Mi lesz vele? Magamhoz kell vennem. Nem is merek erre gondolni - Tamás maga elé nézett elgondolkodva. Flóra hirtelen letette a telefonkagylót.

  - Csak nem gondolod, hogy nem segítenék neked? De minek erre gondolni? Mindkét részről jól vannak a szüleink és gondolom, hogy ketten képesek leszünk megoldani, ha bármi komoly probléma adódna velük. Biztosan nem lenne könnyű, de azt hiszem, jobb lenne a napi dolgokkal foglalkozni. Már tizenegy óra. Felhívom a szüleimet, aztán leszaladok Szandrához. Ha fent vannak, akkor talán lassan készülődhetnénk egy belvárosi sétához, később egy éttermi ebédhez, majd mehetünk a nagygyűlésre. Mit gondolsz? - nézett a fotelban elnyújtózott férfira, aki egy hirtelen sóhajtással maga mögött hagyta titkos félelmeit.

  - Rendben, telefonálj és menjél csak! Addig belenézek a hírekbe, ha nem haragszol. Tájékozódom, hátha történt valami fontos! - kezébe vette a távirányítót és bekapcsolta televíziót, ahonnan csak úgy özönlettek a reggeli és napi események, a Kossuth téri tüntetők kiűzetéséről, több rendőri közbelépésről, az elbarikádozott, sunyin szervezett állami ünnepségről, ahol a külföldi képviselőkön és a vezető kormány tagjain kívül egy lélek sem volt. Mintha a nép, az istenadta nép nem ünnepelne, nem ünnepelhetne.  Holott az ötvenhatos forradalmat ők harcolták végig.

   Flóra a szüleivel történt beszélgetés után izgatottan hívta fel Szandrát és barátját, majd együtt ültek le Tamás mellé. Döbbenten hallgatták a híradást. Akkor még nem tudták, hogy az ötvenhatos ünnepség ötvenedik évfordulóján az esti órákban milyen tragikus, szégyenteljes események zajlanak majd. Az elbarikádozott parlament azt az érzetet keltette bennük, mintha köréjük is vasláncot fogtak volna. Valahol a tudatuk alatt szabadságuk máris korlátozott lett.

  

 

24

 

    Két óra körül már óriási tömeg gyülekezett az Astoriánál szervezett jobboldali nagy-gyűlés miatt. Sokan kitűzött fehér szalaggal, lyukas nemzeti színű zászlót lengetve álltak fegyelmezetten az egyre sűrűsödő sorokban. Flóra Tamás mellett, Szandra pedig anyja előtt állt, Krisztián kezét fogva. Átszellemülten hallgatták a pódiumon megjelent színművész előadásában elhangzott gyönyörű verset, amelyet aztán tapssal jutalmazott a közönség. A pódiumon megjelent elnököt pedig ovációval fogadták, majd beszédét közbeszúrt tapssal, vagy nagy egyetértéssel fogadta a tömeg. Érezni lehetett az elmúlt hetek tüntetéssel kapcsolatos eseményeinek hangulatát, a kormány elleni elégedetlenséget és különösen a miniszterelnök öszödi beszéde által kiváltott indulatokat. Hiszen a tüntetések lényege az volt, hogy a miniszterelnök alkalmatlan a kormányzásra, erkölcsileg megbukott, de vele együtt a kormánya is. Az eddigi kitartó Kossuth téri tüntetők távozásra szólították fel, amit egyre pimaszabbul reagált le és esze ágában sem volt lemondani. Még a liberális hozzájuk tapadt érdekpárt további támogatását is élvezhették.  Tamás, ahogy végig nézett az Astoriát keresztező utcákon, sűrű embertömeget látott, akik csillogó szemmel, zászlókat, feliratokat lengetve hallgatták a műsort. Majd négy óra körül, mikor vége lett a rendezvénynek, tétován néztek egymásra, és Tamás javaslatára a Kálvin tér felé indultak. Az emberek közben beszélgettek, értékelték az elhangzottakat. Közben egy ellenirányból jövő, mellettük elhaladó pár szavaira figyeltek fel, akik azt állították, hogy az Andrássy úton tank megy, a rendőrök pedig lőnek, elfogják az embereket. Arra gondoltak, hogy ez biztosan túlzás. Krisztián mindenáron vissza akart fordulni, de Szandra és Flóra is lebeszélte róla. Így aztán hat óra felé már otthon voltak. Szandra lakrészében ültek le, ahol közösen értékelték az eseményeket, bekapcsolták a televíziót, mert érezték, hogy nem lesz eseménytelen az este. De amit láttak, arra nem számítottak.

  - Én azt gondolom, hogy az előzmények után úgy tenni a kormánynak, mintha minden rendben lenne, nagy hiba volt. A Nyitott Múzeum is. Számomra álságosnak tűnt és felületesnek.  Na, és most nézzétek mi lett belőle! A T 34-es tankot beindították! Nevetséges! Nem beszélve, hogy erre nem lett volna szükség! Csak rontott a helyzeten – mondta Krisztián, miközben dermedten nézték, ahogy a rendőrök gumibottal vernek embereket, oktalanul hasba és hátba rugdossák egyiket-másikat, ahogy bedobják a könnygázt, a vízágyút. Nézték a szerencsétlen emberek védekezését, akik felszedett kövekkel próbáltak ellenállni. Először a Deák Ferenc tér körül, majd estére már az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, és a Blaha Lujza téren alakult ki a rendőrök és a tüntetők közötti összecsapás.  Totális háború alakult ki a tömeg és a rendőrök között, akik nagy része rendőri azonosító nélkül verte az elkapott fiatalt vagy öreget. Majd fej és törzsmagasságban lőtték ki a gumilövedékeiket, ami egy embernek a félszemét kilőtte és több komoly sérülést okozott. Visszanézhették a tévé adásából, ahogy egy csoport kiválik a tömegből, és azt kiabálja: - „Gyertek velünk! Ébresztő! „- és elindulnak a Kossuth tér irányába. Késő estére, éjfél felé aztán egyre nagyobb lett a rendőri brutalitás, szinte mindent bevetettek. Hiába a barikád, hiába a kis számú tömeg kitartása, a rendőri túlerő, késő éjjel szétoszlatta minden csoportjukat.

  - Azért nem szép, hogy mi itthon ülünk a babérjainkon, miközben ők ott próbálnak valamit tenni  - nézett Krisztiánra Szandra - Talán mégis jobb lett volna, ha ott maradunk, és mi is közéjük vegyülünk. Így most azt érzem, hogy gyávák vagyunk, és nem tartunk igazán össze. Hiába mondják egyesek, hogy csürhék, meg mit tudom én. De a nép nem úri gyülekezet. Be kellene látnunk, hogy behúzott farokkal, csendes, polgári demonstrációval semmit nem érünk el.

  - És ezzel? Ezzel elértek most valamit? Bár teljesen egyetértek velük. És talán igazad is van Szandra, de hát látjátok, hogy mi a vége!  - szólalt meg Flóra.

  - Az a baj, - mondta elgondolkodva Krisztián - hogy nem ezer meg kétezer vagy uramisten ötszáz embernek kellene az utcára kimenni, hanem kétmilliónak, vagy háromnak! Én nem is értem, hogy mi történik itt? Hát csak ennyi ember akar változást? Délután a nagy-gyűlésen sokkal többen voltak. Azt hiszik, hogy ezekkel a gyűlésekkel és a csendes, intelligens elvonulással eredményt érhetnek el? Persze nekem nincs jogom kritizálni benneteket, hiszen én nem itt élek.

  - Igazad van Krisztián - nézett rá Tamás - De úgy látszik még mindig túl jól él a magyar. Bizonyos fokig szabadabb, mint volt, és fél. Aztán a tömeg másik fele talán észre sem veszi, hogy itt rejtett diktatúra van, hogy álarcban vannak a politikusaink.

  - Talán nem érett meg a helyzet még - szólalt meg ismét bizonytalanul Flóra - Igaz, hogy elnézve a felvonulási téri központi emlékműavatást egy tragikomédiában éreztem magam. Nem véletlen, hogy a köztársasági elnök biztonsági okokra hivatkozva, lemondta az ottlétét. Valami elfogadhatót ugye mondania kellett. Láttátok, ahogy ez a ravasz róka a szívére tette a kezét és álságosan végig csinálta azért a bandájával együtt? A nép pedig bekiabálásokkal, motorzúgatással zavarta az ünnepélyt. De ő nem zavartatta magát.  Engem a hányinger kerülgetett. És tudom, hogy sokan vannak, akik ezt az embert elfogadják. A tüntetőket, az ellenállókat pedig rendzavaró csürhének nevezik.  És ők mondják majd, hogy egy ország szégyene lett miattuk az ötvenhatos megemlékezés. Mi pedig pont az ellenkezőjét gondoljuk. Itt a fejekben nagy káosz van. Fogalmam sincs, hogy mit lehet itt lépni.

  - Hát nem könnyű, a biztos. És még mi vár ránk! Azt hiszem, hiányzik egy igazi, erős jobboldali vezetés, bátor kiállás. Valahogy meg kellene mozdítani a hallgató, félő polgári tömeget, akik persze, érthetően féltik a gyerekeiket hasonló rendőri atrocitásoktól, mint amit most láthattunk.  Te nem így látod Krisztián? Talán te külső szemmel...

  - Igen, azt hiszem, igazad van Tamás. Szétesett országot látok magam előtt, és bátortalan, össze-visszairányított elkeseredett kis csoportokat, finoman viselkedő több ezres tüntetőket, akik akkor jönnek elő, ha a vezetőjük, nevezetesen a vezető jobboldali ellenzék hívja őket, akkor is betartva a békés, csendes vonulást. Hogy mit is kellene csinálni? Nem tudom. Gondolom, azért létezik egy erős értelmiségi réteg, akik tudják talán, hogy mi a megoldás. Nem vagyok politikus. Nálunk mindenesetre ilyen nem fordulhatna elő. Mármint a kormányfő már rég lemondott volna. Nem szeretnék itt élni! Megmondom őszintén. Remélem, azért nem haragszotok rám?

  - Megértelek Krisztián, de hát mi itt élünk - válaszolt neki Tamás kissé szomorúan - Félek, hogy ezután csak rosszabb lesz. Bár, én úgy érzem, hogy lassan, de érik valami. Flóra nem megyünk fel? Késő van. A világot pedig nem mi váltjuk meg. Persze azért gondolkodnunk kell és lépni, ha szükséges...

   Flóra szó nélkül felállt, Tamás mellé csatlakozott, aki már indulni készült. Majd visszafordulva lányára és Krisztiánra nézett.

  - Sajnálom! És szégyellem magamat, hogy így történt, ami történt. De azért ne felejtsétek, hogy ti is magyarok vagytok Szandra! Főleg te! No, nem bántani akarlak Krisztián, de te nem itt születtél, nem itt éltél. Aludjatok azért jól! És vigyázzatok egymásra! - hirtelen megfordult és Tamással karöltve kilépett a lakásukból, majd gyors léptekkel felmentek a saját lakásukba.

 

 

25  

 

    A továbbiakban is figyelemmel kísérték a napi politikai eseményeket, de úgy látták kezd reménytelenné válni a helyzet. A kormány megszorító, hirtelen, át nem gondolt, nagyon rossz döntéseit az ellenzék sem tudta megakadályozni, de úgy tűnt számukra, hogy a hideg idő beálltával még a kevés népakarat is megcsökkent.

    Tamás és Flóra is, egyre inkább a kiállítási anyagával foglalkozott. Segítették egymást. Mindkettőjüket örömmel töltötte el munkájuk és lassan már csak ez érdekelte őket. Szandra fellépése is kevesebb volt, így többet tudott együtt lenni Krisztiánnal, aki közben odaköltözött hozzá. Flóra jól látta, hogy kiforrott, határozott, őszinte férfit talált a lánya. Nagyon bízott abban, hogy lányának jó házassága lesz, és talán, tudja folytatni a táncot is. Ha nem is itt Magyarországon, de majd az új hazájában, Ausztriában.

     Közeledett a karácsony. Úgy döntöttek, hogy Flóráéknál tartják meg az ünnepeket, és az egész család összejön. Így aztán már az ezt megelőző héten, nagy bevásárlást csapott Flóra a lányával, és a két férfival. Tamáshoz csatlakozott Krisztián, hiszen az ő szüleit is meghívták. Úgy tervezték Szandrával, hogy megtartják az eljegyzésüket.

     Huszonnegyedikén, késő délután érkeztek meg a vendégek.

    Flóra, amikor kis időre, egyedül maradt a lakásban, várakozó és izgatott állapotban volt, hiszen már régen tartott ilyen nagy családi ünnepséget. Szerette volna, ha minden úgy sikerül, ahogy azt a fejében eltervezte. Már felállították a nagy normandiai fenyőt a nappaliban, kellemes fenyőillat töltötte be a lakást. A hosszú, kinyitható ebédlőasztal már megterítve állt, várva a majd betoppanó vendégeket vacsorára. Flóra is már napokkal előtte több mindent megfőzött, elkészített, tele volt a két hűtőszekrény. Megnézte még a karácsonyfa alá tett tengernyi becsomagolt ajándékot.

  Éppen egy nagy gyertyát gyújtott meg, amikor kinyílt az ajtó, és Viktort látta, aki befelé tessékelte először a szüleiket. Flóra ránézett Viktorra, majd a meggörbült, összetöpörödött szüleire, odasietett hozzájuk és könnyes szemmel ölelte át őket, majd, szép sorban a többieket. Szinte egymás után érkeztek a meghívottak. Hirtelen hangos, egymás szavába vágó beszélgetés váltotta fel az eddigi csendet. Krisztián szülei tíz évvel voltak idősebbek Szandra szüleinél, de jól tartották magukat. Mindketten orvosok voltak. Az apa egyetemista korában disszidált és Ausztriában fejezte be tanulmányait. Akkor ismerkedett meg osztrák származású évfolyamtárásával, akit később feleségül vett.

   Lassan mindenki váltott már pár szót egymással és kezdett halkulni a kezdeti hangzavar, amikor Flóra elérkezettnek látta az időt a gyertyagyújtásra, a közös karácsonyi éneklésre, amikor mindenki magába száll kicsit, és Jézus születésére gondol, majd a maga családjára, szeretteire. Amikor néhány percre mindenki szívébe béke és szeretet költözik majd.

    Csak a gyertyák és a csillagszórók fénye világította be az ünneplők arcát kis időre. Majd koccintottak, és boldog karácsonyt köszöntöttek egymásnak. Flóra az idősebbeknek az ölébe tette ajándékukat, a többiek maguk találtak rá a fa alatt.

    Viktor és Flóra egymás mellett állt és elnézték a csomagokat bontó kíváncsi arcokat, az örömtől ragyogó szemeket. Némán egymásra néztek, megszorították egymás kezét, mindketten a régi gyerekkori karácsonyaikra gondoltak. Talán azok voltak hasonlóak, amikor a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt ünnepeltek.

   Tamás egy kis idő után csendben átölelte Flórát és csak annyit mondott neki.

  - Gyönyörű karácsony! Köszönöm neked! – majd a vendégekhez fordult – Hát még egyszer boldog, békés karácsonyt mindenkinek! Akkor talán üljünk asztalhoz, mert biztosan mindenki megéhezett.

   Éjfél felé felkerekedtek és együtt elmentek éjféli misére, a közeli katolikus templomba.

   Bár fekete karácsony volt, ahogy mondani szokták, mivel nem esett a hó. De a szíveket szeretetteljes érzések uralták ezen az estén.