Tobak Erika Anna

 

 

1.

    Hűvös augusztusi délután volt. Vasárnap.  Ahogy kinézett az ablakon látta, hogy erősen fúj a szél, néhány felhő is megjelent már az égbolton.
  Dorina ekkor ránézett az órájára, majd döntött. Elhatározta, hogy elmegy zenét hallgatni. Felvette a farmer nadrágját, hozzá egy színes nyári blúzt és egy fekete vékony kardigánt. Elment a Köröndig. Ott felszállt a kis földalattira és a Deák tértől már gyalogosan sétált végig a szállodák előtt, a Lánchídig.
   Miközben sétálva ment a híd felé, nézegette a Duna másik oldalán lévő budai várat, a Citadellát, a Mátyástemplom tornyát, a Halászbástyát és a parton horgonyzó feldíszített hajókat. Még volt idő, hogy a hídon is végig sétáljon. Magányosnak érezte magát. Eszébe jutott, amikor még Gáborral rótták a várost. Elnehezült a szíve. A gyerekeire gondolt. Lassan tudta csak megszokni, hogy minden második  hétvégén nélkülöznie kell őket, ahogy most is. Megállt a híd korlátjánál, bámulta a víz sodrását, az utasokat szállító kis hajókat és lassan indult a pesti hídfő felé.
     Jókor érkezett, mert az alkalmi színpaddal szemben lévő padokon, még egy helyet is tudott magának foglalni.  Leült és nézte a készülődő zenekar tagjait. Csupa fiatalember tette a dolgát. Hangoltak. A  szaxofonos,  a dobos, a bőgős és a zongorista. Nézte a magas, jóképű, feketehajú, kék szemű szaxofonost, aki mintha csak észrevette volna őt, visszanézett rá. Szemmel láthatóan találkozott a tekintetük.
   Aztán játszani kezdtek. Lenyűgözve hallgatta a  zenéjükbe merülő művészeket. Majd jött egy nagy szaxofonszóló. Lelkesen tapsolt, mert tetszett a  játéka. Majd szünet következett. Ekkor felállt, megkérte a mellette ülőt, hogy foglalja le neki a helyet, és elindult a büfé felé. A feketehajú szaxofonos előtt ment el. Egymásra néztek. A férfi odalépett mellé.
   - Zavarhatlak? Ahogy láttalak a színpadról, úgy láttam élvezted a zenénket. Nem haragszol remélem, hogy csak így leszólítalak.
    Közben együtt mentek a büfé felé, Dorina pedig zavartan hallgatta a férfit és hirtelen nem tudta, hogy mit is válaszoljon. De ő csak folytatta, mintha válaszra sem várt volna.
  - Elkísérlek egy darabig, látom a büfé felé mész, nekem még van időm a játékig. De hadd mutatkozzam be, Somsai Péter vagyok.
   Ekkor Dorina ismét ránézett a férfira. Kíváncsi, nyílt tekintetet látott maga előtt. Megállt, és a férfi felé nyújtotta a kezét.
   - Déry Dorina. Szeretem a jazzt, valamicskét talán konyítok hozzá, de nem szakmailag. Szép volt az utolsó szólód.
   Egymással szemben álltak. Egyenesen egymás szemébe néztek. Aztán a szaxofonos férfi, Péter szólalt meg.
   - Örülök, hogy tetszett a játékunk, egyébként az a saját szerzeményem volt. Mit kérnél, mert én előre mehetek, nekem adnak soron kívül. Túl sokan állnak a sorban.
  - Ha nem terhes neked, csak egy üdítőt kérek. Rád bízom.  És köszönöm előre is.  
   Csak állt és bámult a férfi után, aki valóban előre ment és soron kívül kérte az üdítőt számára. Aztán a visszajövő férfitől átvette az üdítős üveget, amiből rögtön ivott is egy kortyot.
- Köszönöm. Ez jól esett, legalább nem kell még egy negyedórát sorban állnom, de menjünk visszafelé.
- Menjünk! – válaszolta a férfi - Nem akarok tolakodó lenni, de szeretnélek megismerni. Megvársz előadás után? - nézett rá reménykedve a férfi.
   Dorina meglepődött. Erre egyáltalán nem számított. Belenézett a férfi kék szemébe és válaszolt.
  - Majd ülök a padon és megvárlak. És persze kíváncsian várom a következő számokat!
   A második részben dobszólót, szép és izgalmas zongoraszámot, szaxofon és bőgőszólót hallhatott. Nagyon jó összjátékot élvezett, szinte elfeledkezett az ígéretéről és csak a zene hangzásaiban élt. Az előadás végén nagy tapssal jutalmazta a közönség az együttest. Láthatóan örömmel vették sikerük jutalmát, a tapsot. Lassan szedelőzködni kezdtek az emberek. Dorina ült a padon, ahogy megígérte. Látta, hogy a férfi pakol, majd indul lefelé a lépcsőn és odajön hozzá. Ekkor felállt, gratulált a játékához, majd kérdőn nézett a férfira.
  - Nos, akkor hová menjünk? – kérdezte tőle.
    Miután egyikük sem vacsorázott és éhesek voltak abban egyeztek meg, hogy keresnek egy éttermes hajót, ahol vacsorázni is lehet.
   Együtt mentek a kocsihoz, ami lent állt az alsó rakparton, a férfi betette a hangszerét, majd utána egymás mellett sétálva elindultak a parton az egyik ott horgonyzó hajóhoz, ahová beültek és vacsorát rendeltek. Langyos szél fújdogált. A hajó kinti részén ültek le, így Dorina és Péter rálátott a kivilágított budai oldalra, a feketén csillogó vízre.  Mindketten zavartak voltak és csak lassan oldódtak. Zenéről, a foglalkozásukról, magukról és hétköznapi dolgokról beszélgettek, miközben méregették egymást. Vacsora után Péter Dorinára nézett, kicsit közelebb hajolt hozzá, és megfogta a kezét.
- Megláttalak a közönség között. Tetszel nekem. Szeretnélek megismerni.  
  -Most zavarban vagyok. Nem szokásom az ilyesfajta ismerkedés. Szimpatikus vagy számomra te is. De inkább nem magyarázkodok.
  - Ennek örülök. Az is lehet, hogy találkozhatunk máskor is, és jobban megismerhetjük egymást. Most zavarban vagyok én is. Ha hiszed, ha nem.
    Dorina elgondolkodva nézett a férfira, majd úgy érezte, hogy most mindjárt a megismerkedésük elején mindent el kell mondania magáról, amit ennek a férfinak tudnia kell.
  - Nos. El kell, hogy mondjam neked. Három gyermekem van, elváltam és egyedül nevelem őket. Nem tudom, hogy ezek után is meg akarsz-e majd jobban ismerni.
    Dorina feszengett, egyre feszültebb lett és zavartan nézett a vele szemben ülő Péterre, aki ezt hallva, meglepődve nézett rá.
  - Három? Ez igazán szép! Ezt nem néztem ki belőled. Olyan nagyon fiatalnak tűnsz!
  - Már túl vagyok a harmincon.
   Péter megfogta Dorina kezét, talán azért, hogy megnyugtassa.
  - Ha elváltál annak biztosan megvolt az oka, de majd erről is mesélsz egyszer, ha akarsz. Ettől még tetszel nekem, mint mondtam. Akkor én is őszinte leszek. Feleségem és egy lányom van. Szeretem a gyermeket, de a házasságomról most nem akarok beszélni. Annyit talán:  valami baj van vele. Nem tudok neked ígérni semmit, nem szeretném hazudozással kezdeni. Abban reménykedem, hogy talán lehet a mi találkozásunkból egy szép kapcsolat. Aztán a többit ki tudja? Remélem, hogy ezek után azért nem utasítasz vissza. Legfeljebb a feleségemnek fogok hazudozni. Nem szép tudom. Nem magyarázkodom tovább. Ez van. Vagy elfogadsz így, vagy... - kérdőn nézett Dorina szemébe.
  - Azt hittem a három gyermekem elijeszt majd végleg. Különben meg örülök, hogy nyílt lappal indítottál. Nem is tudom, mit mondjak? Nem az én világom a zavart kapcsolat. Nem szeretem a hazudós embereket, erre meg van az okom is. A volt férjem...
  - Szóval megcsalt, hazudozott és azért váltál? – nézett rá Péter.
  - Igen, valahogy így volt.
    Péter rágyújtott egy cigarettára, miközben a másik kezével a poharát tologatta és gondolkodóba esett. Majd Dorinának szegezte a kérdést
  - Akkor te ezek után nem akarsz velem többet találkozni?
  - Ezt nem mondtam. Nem akarom tönkre tenni a házasságodat.Aztán lehet, hogy én sem bírnám a párhuzamos kapcsolatot. Kérhetlek, hogy adj nekem időt? Hadd gondoljam át kicsit a mi találkozásunkat, aztán majd kölcsönösen keressük egymást vagy nem. Ha nem haragszol, akkor menjünk.
  - Rendben. De a házasságomat nem te tennéd tönkre, az már nem úgy működik, ahogy kellene. De, erről hadd ne beszéljek most. Azt hiszem még nincs itt az ideje. Odaadom a telefonszámomat. És reménykedek! Azért hazavihetlek, remélem?
  - Hát persze, hogy haza. Tulajdonképpen örülök, hogy megismerhettelek.
  - Sejtem, te sem egy ilyen férfira vágyakozol, de hát ki tudja...
  - Te pedig biztosan nem egy elvált, három gyermekes nőbe akartál belebotlani, igaz?
  - Ugyan! Ettől te szabad vagy! Nem úgy, mint én. Bár a szívem szabad! Ha érted!
    Így beszélgettek, míg eljutottak Péter kocsijához. Beültek, és Péter hazavitte Dorinát. Mindketten kiszálltak a kocsiból. Péter a kapuig kísérte.
  - Nem is laksz olyan messze tőlünk! Vagy ezt ne is mondjam inkább? – kérdezte tőle Péter. De Dorina nem válaszolt. A kapu előtt egymás felé fordultak, tétován nézték egymást, majd Péter megfogta Dorina kezét. Átölelték egymást. Majd Dorina kibontakozott Péter öleléséből, két ujját Péter szájára tette, ránézett és csak annyit mondott.
  - Akkor jó éjszakát! Köszönöm ezt a szép estét!
    Kinyitotta a kapu ajtaját, majd még a lépcsőházból, a férfi felé integetett, aki szótlanul nézett utána.
    Lassan visszament a kocsijához és arra gondolt, hogy ez a nő megmozdított benne valamit. Furcsán érezte magát.
    Persze, Dorina is álmatlanul vergődött ezen az éjszakán. Megérintette a szívét ez a férfi. Mérlegelte a helyzetét. Szeretett volna egy férfit maga mellett tudni, akit ismét szerethet. Úgy érezte ez a férfi lesz az. Így aztán néhány napos találkozgatás és beszélgetés után egyik este meghívta magához vacsorára, amikor a gyerekek nem voltak még otthon.
    Péter pontos volt. Egy csokor virággal a kezében csengetett. Dorina kedves mosolyával nyitott neki ajtót, átvette a virágot és a szoba felé irányította a férfit.
    - Nézz körül a lakásomban, ha egyáltalán kíváncsi vagy rá. Addig én tálalok. Tehetsz fel zenét is. Biztosan megtalálod a cédéket. Ami neked kedvedre való, azt tedd fel! - mondta kicsit hangosabban, miközben tálalt a nappaliban.
   Péteren látszott, hogy meglepte Dorina közvetlensége, de gyorsan alkalmazkodott a helyzethez.   Amíg Dorina tette a dolgát, megnézte a lakást. Mindenütt kellemes látvány fogadta.  Látta, hogy egy rendezett nő és a gyerekei laknak itt. A gyerekek szobájában kicsit elidőzött. Alig tudta elhinni még most is, hogy ennek a karcsú, fiatal nőnek három ekkora gyereke van. Nézte a róluk készült fényképeket, szépnek találta őket. Ezután ment a nappaliba, ahol feltett egy Charlie Parker cédét, majd Dorina felé fordult. Csendben figyelte, ahogy Dorina gyertyát gyújtott az étkezőasztalon, és hangulatosan megterített.
  - Na, remélem, így megfelel! Akkor most, foglalj helyet Péter! – mindketten leültek és koccintottak a megismerkedésükre. 
  - Nagyon kedves, barátságos kis lakásod van. Olyan szép, tiszta és rendezett, mint te.
  - Tényleg ez véleményed rólam? Hiszen nem is ismersz igazán - nézett Péterre kissé zavartan, Dorina.
  - Miért? Ez az első benyomásom a látottak alapján. Szerintem az vagy, aminek gondollak. De, akkor jó étvágyat!
  - Jó étvágyat! - nézett rá Dorina – kicsit feszengve enni kezdtek.
  - Szép lemezgyűjteményed van. És ki zongorázik nálatok? Látom, van pianínó is? – kérdezte közben egyszer csak Péter Dorinától.
  -  A kislányom, Lili. Állítólag tehetséges, de szinte mindegyik gyerek tanul valami zenét.
    Beszélgettek. Lassan oldódott köztük a fezsültség. Dorina ösztönösen érezte a lelki közösséget. Péter pedig jóízűen falatozott, magáról beszélt, arról, hogyan került közel a jazzhez, mióta zenél, hol kezdte, hol volt kis gyerek, mivel telnek a napjai, mit szeretne elérni még az életben. Majd a vacsora befejeztével kis csend után Péter felállt, a konyhába induló Dorinához lépett, gyengéden átölelte.
   Dorina testén remegés futott át, pontosan tudta, hogy mi fog következni ezután.
     A hálószobában kötöttek ki, ahol lassan hulltak róluk a ruhák, és mindketten csak egymás érintésére vágytak. A hosszúra nyúlt, bódító szeretkezésük után sokáig szótlanul feküdtek egymás mellett. Majd Péter törte meg a csendet.
  - Szeretnék sokat veled lenni! Bevallom neked, most már félek az érzelmeimtől.
  - Azt hiszem, én is hasonlót érzek. Talán, hamar odaadtam magamat neked, biztosan gondolsz is valamit rólam ezzel kapcsolatban.
  - Semmit sem gondolok. Végül is erre vágytunk mindketten, nem? Megláttalak és valahol titokban én is, te is erre gondoltunk. Azt akarom, hogy örülj, és boldog legyél, de velem együtt. Olyan jó, hogy ennyi idő alatt sok mindent megtudtam közben rólad. De még nem eleget. Köszönöm neked ezt a szép estét, és nagyon jó volt szeretni téged! Még azt mondd meg, hogy meddig vagy független, úgy értem meddig érsz rá a gyerekek nélkül? Ne érts félre, csak arra gondoltam, hogy a jövő héten, ha te is ráérsz, pár napra elmehetnénk kettesben valahová. Van pár fellépésünk a Balaton mellett. Eljöhetnél velem. Mit szólnál hozzá?
  - Nem is tudom. Váratlanul ért ez a dolog  – Dorina kérdőn nézett a férfira.
  - Szeretnék minél többet lenni veled, és még jobban megismerni. Előre megmondom, nem otthonülő az életem, ha szeretni akarsz, akkor előre így kell elfogadnod. Ez a hivatásommal jár. És, mint mondtam, egyelőre nem vagyok független. 
  - Tudom, pontosan tudom, illetve el tudom képzelni az életritmusodat. Azt is tudom, hogy nem vagy független. Nem kell figyelmeztetni rá!  Ezt többet ne emlegesd! Egyébként pedig egy hétig vagyok még a gyerekek nélkül, tehát bármikor jó, hogy veled menjek. Augusztus vége felé pedig be kell járnom a suliba. Nekem akkor kezdődik a munkám. Aztán meséltem, hogy édesanyám is ebben a házban lakik, és így nem gond más időpont sem, az ő segítségével mindent meg tudok oldani. Csak te oldd meg a feleségeddel! És ne figyelmeztess! Nem igazán jó, ha a feleséged máris közénk áll.
  - Bocsáss meg! Nem is tudom, miért mondtam ezt neked. Nem akarlak bántani! És nem állhat közénk a feleségem. Ez a része az életemnek az én bajom, vagy lelkiismeretem, de erről nem szeretnék most beszélni. Tudom, hogy téged zavar ez a dolog. De bízom benne, hogy idővel minden megoldódik majd. Hidd el, hogy megszerettelek. De minden olyan rohamszerű most bennem.  Adj nekem időt! Egyben biztos vagyok. Nem kaland vagy nekem.  Ezt már most tudom.
   Dorina ekkor Péterre nézett, nem válaszolt erre semmit. Péter átölelte, mindketten hamar elaludtak. Talán négy óra lehetett, amikor a férfi magától ébredt. Megsimogatta Dorina haját, meleg testét, aki felébredt és a mellette fekvő férfira nézett.
  - Istenem! Dorina! Mit is mondhatnék? Szeretem a tested és a szép kék szemed! Most elmegyek, mert mennem kell. Majd hívlak valamikor!
   Péter felkelt, magára kapkodta a ruháit, cipőjét, Dorina a takarót tekerte maga köré, amikor felállt, hogy elbúcsúzzon a férfitól.
    - Gyere! Kinyitom neked az ajtót – elindult az ajtó felé, Péter követte. Átölelték egymást.
    - Azt hiszem, hiányozni fogsz! – súgta a férfi Dorina fülébe - Aludj jól, pihend ki magad!
    Dorina visszaballagott az ágyba, érezte még Péter illatát. Beleburkolta magát párnájába. Örömöt érzett, hogy összeismerkedett végre egy olyan érzékeny férfival, akinek a teste és a lelke is jó neki. Hirtelen átfutott az agyán: - Vajon meddig tart majd ez a kapcsolat? Hogy lesz tovább, ha megjönnek a gyerekek? Mi lesz, ha vége lesz mégis egyszer? És, ha becsapott? Ha nem is hív többet?
    Ilyen gondolatokkal hánykolódott, mígnem kimerült és elaludt. A telefoncsörgés keltette fel. Kikecmergett az ágyából és álmosan vette fel a kagylót.
  - Igen, tessék.
  - Péter vagyok. Csak nem aludtál még?
   Dorina szíve hirtelen megdobbant az örömtől – Te jó ég! Péter! Hány óra van? És te máris hívsz engem? De örülök!
- Írtam neked egy szép zenét, megihlettél. Szivárványszerelem lesz a címe. Mit szólsz hozzá?
  - Szivárványszerelem. Különös cím. Hát ez fantasztikus! Biztosan gyönyörű! Milyen hangulata van?
  - Mint a szivárványnak. Vibráló vízcseppek, fény a hangokban, tele van kitörő, tomboló érzelmekkel, majd lecsendesült öleléssel. Gyönyörű, színes zenének érzem.  Érted, amit mondok?
   - Persze, hogy értem. Bár már hallhatnám! De te nem aludtál otthon tovább?
   - Egy picit aludtam, aztán felpattant a szemem és jöttél te, jöttek a hangok, azonnal le kellett kottáznom. Csak ezt el akartam mondani neked. Este előadásom van, de majd hívlak, mert azt hiszem már kiötlöttem azt, amiről beszéltem veled. De addigra ébredj fel!
  - Még jó, hogy felkeltettél, mert kettőre jönnek a vendégeim ebédre. Egy házaspár. Még csak annyit: talán szeretlek, megszerettelek.
  - Csak talán? De ezt is jó hallanom. Azt hiszem, én viszont nem talán szeretlek. Hanem teljes szívemből.  Csak este fél kilencre megyek játszani, előtte hívhatsz a mobilomon, ha gondolod, de én is megteszem. Csókolom a szép szemedet!
   Dorina boldog volt, jókedvűen ment zuhanyozni, átöltözött, frissnek, könnyűnek érezte magát.
   Csengettek. Már előkészítette az ebédet, éppen minden melegedett, meg is terített. A csengetésre szinte szélvészként sietett ajtót nyitni a baráti házaspárnak, akiket már régóta ismert. Rég nem találkoztak, örültek a viszontlátásnak. Juli és János már három éve voltak házasok, hasonló korúak voltak, mint ő. Mindketten sajnálták, hogy Gábor és Dorina házassága széthullott. Főleg a gyerekek miatt. Üzletkötők voltak egy nagy cégnél, sokat dolgoztak, de anyagilag nagyon jól éltek. Most voltak másodszor Dorina új lakásában. 
  - Isten hozott benneteket! Gyertek beljebb! – üdvözölte őket mosolyogva - Örülök, hogy végre ismét elmertetek jönni hozzám. Attól, hogy Gábor meg én külön vagyunk...
  - Ugyan, tudod, hogy nem azért nem jöttünk eddig, de tényleg millió dolgunk és programunk volt, meg azt szerettük volna, hogy letisztuljon nálatok is minden - mondta Juli. János közben átnyújtotta szép virágcsokrát, és az üveg konyakot, amit ajándékba hoztak. Halk jazz zene szólt, leültek a kanapéra és a fotelba. János és Juli megállapították, hogy milyen jól néz ki, csakúgy ragyog az arca, a szeme. Juli meg is kérdezte: - Te olyan jól nézel ki! Csak nincs valami szerelem a dologban? Olyan jókedvű vagy és boldogság sugárzik a szemedből. Na? Eltaláltam?
  - Hát, majdnem. Valami elkezdődött, de majd erről máskor Juli, vagy később. Jó? Most tényleg jól érzem magam, és boldog vagyok. Talán ez látszik rajtam. Hanem, meséljetek ti!
   János ekkor boldogan újságolta: - Gyermeket várunk! Ezt add össze. Végre sikerült!
  - Nahát! Gratulálok! Mikorra? – kérdezte Dorina örömmel.
  - Márciusra - válaszolt örömmel Juli - És jól vagyok. Képzeld! Még az ilyenkor szokásos rosszullétek sincsenek! De hol vannak a gyerekek? Nekik is hoztunk ám ajándékokat. János hozd ide a táskámat légy szíves!
  - Nincsenek itthon, tudod ez az apás hétvége, illetve a nyári két hét - válaszolta Dorina - Lassan már megszokom, nagyon nehéz volt először ez a dolog, gondolhatod. Tudod, hogy mennyire gyermekcentrikus vagyok.
  - Talán kicsit túlzásba is vitted, én mindig azt mondtam Jánosnak, hogy talán ez is a válásotokhoz vezethetett.
  - Tessék Juli! - adta oda János a kért táskát.
  - Három érdekes kis mesekönyv - mondta Juli - remélem, hogy nincs meg nekik! - Dorina átvette a könyveket, megnézte őket.
  - Szuper! Ezek nagyon aranyosak! Azt mondod Juli, hogy túlzásba vittem a gyerekekkel töltendő időmet? Lehet. Ezen én is gondolkodtam. De nem bánom! Különben meg nem biztos, hogy csak ez volt a baj. Talán más sem egészen stimmelt közöttünk, csak erre későn jöttünk rá. De gyertek, üljünk asztalhoz, ebédeljünk! Készítettem nektek valami finomat!
    Leültek a nappali sarkában lévő asztalhoz, ahol előző este még Péterrel vacsorázott. Eszébe is jutott Dorinának, de nem akart csak úgy hirtelen mesélni erről. Félt beszélni arról, ami még alig kezdődött el. Juli és János hálás vendégek voltak, dicsértek mindent, aztán beszélgettek a nyárról, külföldi nyaralásukról meséltek. Később barátnőjével kivitték az edényeket, János elfoglalta magát, hallgatta a zenét, belenézett az asztalon lévő újságokba.
    A  konyhában Juli megkérdezte.
  - Na, most mesélj! Van valami új kapcsolatod? – nézett rá kíváncsian.
  - Tudod, ez ideig mindent megtettek az ismerőseim, hogy összehozzanak valakivel, de nem jött össze. Aztán egy jó másfélhete, hogy megismerkedtem egy jazz szaxofonossal. Sajnos nős és van egy lánya. De azt hiszem, beleszerettem. Tudom, ha elméselem az egészet őrültnek tartasz, de mindegy. Egy kicsit boldog akarok lenni! Nem tudom meddig tart majd - részletesen elmesélte az egész előző másfélhét történetét és az estét. Juli elgondolkodva rakosgatta az edényeket, és hallgatta.
  - Hát, ha a véleményemre vagy kíváncsi, nem is tudom, mit mondjak. Nem a legjobb választás. És hát egy ilyen fazon, tök bizonytalanságban él, meg feleség, gyerek… Dorina! Nem csinálsz te hülyeséget? Nem kellene ebből időben kilépned? Egyáltalán hány éves?
  - Látod még azt sem kérdeztem. Talán, mint én vagy kicsit idősebb.  Nem tudok kilépni. De azt hiszem, nem is akarok. Te ezt most nem érted. Vonzódom hozzá. Nem tudok ellenállni, és tulajdonképpen még alig ismerem, azt sem tudom, hogy mi lesz ebből. Lehet, hogy semmi, de most úgy érzem, hogy szükségem van a szeretetére.
  - Nem a szerelemérzés hiányzik neked? Csak összekevered a dolgot most ezzel a pasival? - kérdezte Juli.
  -  Nem, nem hiszem.
  - Hát te tudod! Csak aztán ne legyen túl nagy a csalódás, ha úgy esik! Bemutattalak volna egy jóképű férfinak, de akkor, most nem teszem, mert látom, hogy el vagy varázsolva.
   Juli látta Dorina elszomorodott arcát és ekkor vigasztalóan csak annyit mondott még neki: - Na, jól van! Ne legyél szomorú! Lehet, hogy ez lesz az igazi. Minden meglehet. Legfeljebb, ha nem jön össze, kigyógyulsz belőle! Csak hát nehéz dolgok ezek. Többet érdemelnél! Gyere! Menjünk Jánoshoz, mert unatkozni fog! - ekkor jött feléjük János a csörgő mobiltelefonnal, amit odaadott Dorinának – Tessék! Nem hallottátok a mobil hangját biztosan.
  - Köszönöm János, tényleg nem hallottam - Dorina átvette a telefont – Szervusz, Péter. Hogy hová? Igen, és? De hát... Várj egy picit, éppen itt vannak a barátaim. Majd inkább visszahívlak pár perc múlva.
   János és Juli átölelték egymás vállát, és kérdőn néztek rá.
  - Nem lenne kedvetek ma este, egy kis jazz zenét hallgatni? - Julira nézett - Egyben bemutatnám az újdonsült ismerősömet is – kérdőn nézett barátaira. 
- Na, János? Én benne vagyok, sőt! Már úgyis régen voltunk hasonló helyen. Ráérünk, nem? Úgyis szabadságon vagyunk, és holnap addig alszunk, amíg csak akarunk – nézett Juli a férjére.
   János ránézett a két nőre, majd mindhárman elindultak a szoba felé.
   - Na, gyertek! Meséljetek! Kíváncsi vagyok, hogy kivel ismerkedtél meg. Ezek szerint valami zenész.  Nyugodtan szólj vissza a barátodnak! Megyünk veled.
   Miközben visszahívta Pétert és mindent megbeszélt vele, János is mindent tudott már Dorina új kapcsolatáról.
  - Minden rendben. Ugye nem vagyok normális János, hogy ilyen bizonytalan kapcsolatba belementem? De hát sajnos pont ebbe a pasiba szerettem bele. Mit csináljak? - huppant a fotelba Dorina.
  - Semmit. Csináld, ahogy te érzed. Nem kell mindjárt a szakításra gondolni. Honnan tudjátok, hogy milyen a házassága? Aztán még több is lehet belőle. Túl bonyolítjátok a dolgokat. Ha ez neked így jó? Csak kicsit nehézkes és talán komplikált lesz.
  - Hát igen. Most én leszek a szemét szerető, és nem fordítva, ami voltam. Tudom ronda dolog, de hát ezt Péternek kell a lelkében cipelnie. Annyira új a dolog, hogy én csak őt látom és nekem jó úgy, ahogy van. Különben meg holnap elutazom vele négy napra, a Balatonra. Talán ez majd kicsit előbbre viszi az érzéseimet, a kapcsolatunkat. Nem férjet akarok. Higgyétek el, nem! Csak egy kis szeretetet, törődést, hogy nekem is legyen valakim néha, akivel összebújhatok, akivel elbeszélgethetek, aki szeret engem. Tudom a gyerekek mellett ez nehéz lesz, de különben is a napjai teljesen mások, mint egy normális halandó emberé. Szerintem ehhez külön nő kell, aki az ilyen házasságot elviseli. Lehet, hogy a felesége pontosan ezt nem tudja elviselni. Na, de minek beszélek erről annyit?
  - Igazad van. Nem lesz könnyű, főleg ahogy én a te lelkedet ismerem Dori. Ezért is mondtam, amit mondtam, de hagyjuk a dolgokat - zárta le a témát Juli, majd a gyerekekről kezdtek beszélgetni.
    Hétóra felé elindultak a barátai kocsijával. Egy nagy Duna parti sétát tettek mielőtt felmentek volna a hajóra, ahol aztán a Péter által lefoglalt asztalhoz leültek. Megismerkedtek Péterrel és a zenéjükkel. Kölcsönös rokonszenv alakult ki közöttük.
   Amikor elköszöntek egymástól Dorina és Péter együtt távozott a hajóról. Elsétáltak a rakparton álló kocsihoz és beszálltak. 
  - Annyira jól játszottál! És az egész zenekar! A barátaimnak is őszintén tetszett a zenétek.
  - Ennek igazán örülök. Kellemes emberek a barátaid.
  - Igen. Azok. Mondd Péter! Tényleg szeretsz engem? Nem csak úgy, mint egy kalandot? – kérdezte aztán hirtelen Dorina.
  - Azt hiszem szerelmes lettem megint. Már régen voltam az. De én ettől boldog vagyok! Kaland? Butaság! Nézz rám!
  -  Tudod, a barátnőm letorkollt kicsit, hogy hová tettem az eszem. Na, nem most, hanem még délután, amikor kettesben voltam vele a konyhában, és rólad meséltem, meg az érzéseimről, arról, hogy szerelmes lettem.
  - Nyilván félt téged. Egyelőre csak annyit, hogy szeretlek. És ki tudja mit hoz majd a jövő?  Csak így érdemes folytatni. Mielőtt hazamegyek, fáradtság ide vagy oda, de felmegyek most hozzád, ha megenged? És utána haza, aludni.
  - Nem is tudom, hiszen majd holnap úgyis együtt leszünk... Késő van már.
  - Szóval te nem akarsz engem? Hát az egészen más! - nézett most rosszkedvűen Dorinára Péter.
    Dorina egy kis gondolkodás után megfogta a férfi kezét.
-  Na, gyere, gyere velem! Csak nem képzeled, hogy ezeket a pillanatokat kihagyom az életemből! Végül is szeretlek, és szükségem van rád! Most annyira mindegy, hogy mit hoz a jövő!

2
  
     Péter két óra körül érkezett haza.  Tele volt még a számára is meglepő új érzésekkel, Dorina testének érzetével. Nem gondolta, hogy ilyen felkavaró érzelmeket fog kelteni benne ez az új kapcsolat. Erre azért nem számított. Ugyanakkor tele volt lelkiismeret furdalással is. Tizenhárom éve ismerte meg Évát, a feleségét, aki   kislányt szült neki. Szerette még ezt a nőt, de a szerelem már régen kihunyt. De ezt természetesnek vette. Élt mellette a megszokás, a szeretet. De tudta, hogy nem éppen ez volt a probléma. Magában megfáradt kapcsolatnak nevezte házasságát. Sokat volt távol, és az utóbbi időben elég sokat veszekedtek. A kislányát imádta, de vele is csak ritkán tudott önfeledten együtt játszani.
    Óhatatlanul összehasonlította a két nőt. Éva teste korához képest a szülések után erősen megtelt, hízásnak indult, valahogy nem adott a külsejére sokat, de ezt eddig Péter észre sem vette. Most villant fel benne a külső testi különbség a két nő között. De nem csak ez fordult meg a fejében, hanem Dorina intelligenciája, fiatalossága, érdeklődése. Volt benne valami izgató, ami eredendően hiányzott Évából. Halkan becsúszott Éva mellé az ágyba, aki felébredt, és hozzábújt. 
   - Már megint ilyen későn jöttél Péter! – mondta neki súgva.
   - Aludj kedves, fáradt vagyok! – Péter megcsókolta a hozzá bújó nőt. Tudta mennyire kínos a helyzet és félt, hogy Éva előbb-utóbb felfigyel majd erre. Felesége felkapcsolta a kislámpát, ami az ágyuk mellett volt a kis szekrényen.
  - Nézz csak rám Péter! Hol jártál? Ne mondd, hogy elmész négy napra, és nem akarsz velem lenni? Vagy már ennyire nem kellek neked? Lassan egy hete hozzám sem nyúlsz. Kicsit furcsa, nem?
   Péter felült, Évára nézett, aki kócos volt és szemében fájdalmat, várakozást látott. Zavart lett. Megsimogatta felesége vállát - Nehéz hetem volt, igazán megértőbb lehetnél! Tényleg fáradt és álmos vagyok. Napi próbák, előadások, nemcsak fizikai munka jól tudod. Kimerültem. Van ilyen. Ne haragudj, tényleg képtelen vagyok most...
  - Én meg képes vagyok és, ha kell, megerőszakollak! - Éva levetette hálóingét és mindenáron szeretkezni akart Péterrel.
  - Mondtam, hogy nem, most nem! Miért nem érted meg? Péter felkelt az ágyból és rágyújtott egy cigarettára. Érezte, hogy kínos és csúnya helyzetet teremtett, de képtelen volt szeretkezni a feleségével. Tele volt egészen más érzelmekkel.
   Felesége visszavonult a helyére és sírni kezdett.  - Ezt a megalázást! Ennyire nem lehetsz fáradt! Nem kellek neked! Biztosan van valakid, de majd utána járok, de azt megkeserülöd, ha becsapsz! Jó párszor megtetted már.
  - Na, ebből elég Éva! Hagyd abba! – Péter idegesen elnyomta a cigarettát, majd ismét felkelt, hogy igyon egy pohár vizet, visszajött az ágyba, lefeküdt a hüppögő felesége mellé.
  - Nyugodj meg, és ne képzelegj, nekem holnap utaznom kell, előadásom lesz. Fáradt vagyok, így nem tudok elaludni sem.
  - Akkor szeress! - pattant fel Éva és Péterhez simult, aki képtelen volt most szeretni feleségét, ahogy azt Éva szerette volna. Hiszen alig bújt ki Dorina ágyából. Erre nem számított. Ránézett a feleségére, és szinte kegyetlennek hallotta a saját hangját - Mondtam már, hogy most nem tudlak szeretni, aludni akarok, és ne csinálj itt felesleges jelenetet! Jó éjszakát! – megigazította párnáját és hátat fordított neki.
    Éva ekkor visszafeküdt a saját helyére és csak annyit mondott neki: - Nem fogom elfelejteni! Annyira nem lehetsz fáradt! De mindegy. Nagyon megaláztál! Jó éjszakát.
    Hátat fordítva egymásnak, mindketten nagyon nehezen aludtak el. Péternek fájt, hogy ezt kellett tennie, de képtelen volt másra. Ekkor fogta fel, hogy új kapcsolata bonyolultabb lesz, mert Dorina már most sokat jelent számára.  Sok minden járt a fejében, míg el tudott aludni.

3

   Dorina előző este, hogy Péter elment tőle, boldogan aludt el, csak Péter testét hiányolta. Tudomásul vette, hogy ez már csak így lesz. Lelke kicsit hadakozott, de nem tudott mit tenni. Hiszen Péter világosan megmondta neki, hogy nem ígér semmit és nem független.
  Reggel már hétkor felkelt, összekészült az útra. Egy sporttáskába pakolta be holmiját. Tele volt várakozással és izgalommal. Megreggelizett, majd felhívta volt férje lakását.
  - Szervusz, Gábor! Fent vannak már a gyerekek?  Szeretnék velük beszélni. Tudod, elutazom ma pár napra, a Balatonra. Azaz szombaton jövök haza, gondoltam beszélek előtte velük.
  - Nocsak. Nyaralni mész? De neked is jár!  Adom Bencét, ő már itt sertepertél.
  - Szia anya! Hogy vagy? Képzeld! Ma megyünk a Palatinusra, olyan jó idő van, hogy apa meg a Zsuzsa megígérte.
  - Na, ennek örülök. Jól vagyok én is. Most elutazom én is pár napra a Balatonra. De szombaton már jövök vissza.  Vasárnap pedig apa hoz benneteket haza, és akkor találkozunk! Jók legyetek! Te vagy a legnagyobb, a legokosabb, vigyázz a többiekre is! Add őket is, hadd adjak nekik is egy-egy puszit, így telefonon keresztül is. Szeretlek benneteket! És hiányoztok!
  - Mi is anya, adom Lilit és Danit – puszit küldött anyjának a telefonon keresztül, majd Dorina még beszélt a másik két gyermekével is. Fájó szívvel tette le a kagylót. Hiányoztak a gyerekei. Aztán ránézett az órájára, majd elindult a konyha felé, hogy kávét főzzön. Ekkor megszólalt a mobilja.
  - Szia Dori!  Egy kis baj van!
  - Baj? Talán nem utazhatok mégsem?
  - Szó nincs róla! Miket nem gondolsz! Csak a kocsim. Nincs kocsim pillanatnyilag. De majd szóban elmondom. Most a csomagommal az utcán állok, innen telefonálok, és gondolkodom. Tudod az a baj, hogy András kocsijában nem férünk el mindannyian, kellett volna az én kocsim is. Lehet, hogy vonattal kell leutaznunk.
  - Péter! Mit körülményeskedsz! Menjünk az én kocsimmal! Ez megoldás?
  - Akkor minden meg van oldva! Indulok máris. A többit szóban.
   Dorina gondolkodóba esett, közben elkészítette a kávét, két személyre főzte le. Csengetést hallott, kinyitotta az ajtót, Péter láthatóan megviselt állapotban volt.
  - Ne haragudj, hogy így jöttem. Szeretnék lefürödni, megborotválkozni! - tétován nézett körül. Dorina érezte, hogy valami zűr volt Péter és a felesége között, de nem kérdezte - Tedd le a táskád! De azért megcsókolhatlak?
  - Bocsáss meg! Gyere, hadd öleljelek meg! Nem haragszol, hogy ilyen bonyodalmat okoztam?
  - Milyen bonyodalmat? Semmit. Menj fürödni! Addig én készítek neked reggelit, mert gondolom, nem reggeliztél. Aztán, kávézol egyet velem, ha akarsz, és indulhatunk.
    Péter kissé idegesen pakolta ki táskájából a borotválkozó holmikat, majd elindult a fürdőszobába. Ő pedig a konyhában közben előkészítette a reggelit Péter részére.
  - Na, itt vagyok, most már jobban érzem magam. Hű, de pompás, bőséges reggeli! Nem vagyok én ehhez szokva Dori, de biztosan jól fog esni!
  - Egyél! Jó étvágyat! - leült Péterrel szemben, és könyökére támaszkodva nézte, ahogy Péter reggelizik. Láthatóan éhes volt.
  - Köszönöm a finom reggelit. Ez nagyon jól esett! Szép vagy és kívánatos!
    Dorina mosolygott, felállt, hozta Péternek a kávét – Tessék! Idd meg! Jót fog tenni. Én elmosogatom még ezeket az edényeket, aztán mehetünk. Elromlott a kocsid?
  - Nem, nem! Majd útközben elmondom, bár nem szívesen beszélek róla. Addig, amíg te itt tevékenykedsz, felhívom a srácokat, hogy induljanak nyugodtan, megoldódott a helyzet. Csak Árpiért kell elmennünk! Nem baj?
  - Nem. Miért is lenne az? Hiszen elférünk hárman bőven - miközben mosogatott, arra gondolt, hogy milyen jól esett neki ez a reggeli cselekvés. Elláthatott egy férfit, ami már régen fordult elő vele. Kicsi öröm költözött a szívébe, de ugyanakkor érezte, hogy valami probléma van Péterrel.
  - Kész vagyok. Mehetünk, ha gondolod.
  - Jó, akkor szedelőzködjünk. Szerencsére Árpi sem lakik messze.
  - Semmi baj, menjünk, menj előre, én bezárom a lakást.
    Lementek az utcára, ott állt Dorina zöldszínű kocsija, beültek, kényelmesen elhelyezkedtek.
  - Dori!  Nem akarod, hogy én vezessek? Nálam van a jogsim.
  - Inkább én vezetnék, ha nem baj. Te meg leülhetsz hátra is, ha akarsz és aludjál egyet, mivel úgy látom, hogy kissé kimerült vagy. Na, induljunk!
  - Nem ülök hátra, melletted akarok lenni, majd Árpi odaül. De előtte még elmondom, hogy volt egy kis vitám a feleségemmel és elvette a kocsi kulcsomat, ezért nem tudtam azzal jönni. Pocsék helyzetbe kerültem tegnap éjszaka. Miattunk! De ez ne bántson téged! Tudd, hogy szeretlek, és veled akarom tölteni ezt a négy napot!
    Dorina ezen elgondolkodott, de nem kérdezett semmit. Ránézett Péter kezére, majd megsimogatta az arcát, nézte a szép mélykék szemét, és megcsókolta - Sajnálom Péter! - szerelemmel volt tele a szíve, nem érdekelte most Péter felesége. Még Péter lelkiismeret furdalása sem. Pedig érezte, hogy ettől szenved most a férfi.
    Rövid időn belül megérkeztek Árpád lakásához, aki már lent volt az utcán, várta őket. Árpád beült a kocsi hátsó ülésére és indultak.
  - Én vezetek Péter helyett, mert szerintem fáradt. Felajánlottam neki, hogy aludjon egyet, nem tudom te, hogy vagy ezzel, ha álmos vagy tedd te is ezt. Hosszú lesz az út. Hallgassunk közben valami jó kis zenét.  Charlie Parker, Gillespie, Miles Davis, esetleg Coltren, Garbarek, vagy valami más? Van itt  egy jazz album is, vegyes előadókkal és számokkal.
  - Ilyen nagy jazz szerető vagy? Nem is tudtam, de ennek igazán örülök! Tedd fel az albumot, és én is hátra dőlök. Szunyókálok egyet, kellemes lesz ilyen zene mellett - mondta Dorinának Árpi, a fekete hajú, fekete szemű fiatal fiú, aki amúgy nagyon jól bőgőzött.
    Dorina csendben vezetett, közben hallgatta a zenét. Levezette az egész utat. Látta, hogy mindkét férfi fáradt volt. Aztán Földvár előtt éledezni kezdtek.
    - Hú! - pattant fel alvó helyzetéből Péter - Ne haragudj Dorina! Át akartam venni tőled a vezetést félúton, de nagyon jól esett ez a pihenés. Micsoda udvariatlan pasi vagyok! Nem haragszol? Nem vagy nagyon fáradt? - szégyenkezve nézett rá Péter. 
  - Ugyan, csak nem gondolod, hogy nekem ez fárasztó volt. Mondjad, hogy merre menjek, mert itt vagyunk már Földváron.
    A hatemeletes vízparti felújított szállodában kötöttek ki. A többiek is nem rég érkeztek meg. Üdvözölték egymást. Dorina jókedvűen fogott kezet velük. Megbeszélték, hogy kipakolnak, felmennek a szállásukra, aztán együtt ebédelnek. Délután tartanak egy rövid próbát, majd fürdenek. Az előadás este kilenckor kezdődött, bőven volt idejük. 
  - Gyere Dori! Mi az ötödiken lakunk. Olyan szobát kértem, aminek erkélye van, és a vízre néz. Szerettem volna, ha kellemes emlékeid maradnának majd erről a helyről, ahol remélem szép lesz az együttlétünk is!
  - Most romantikázol? – nézett Péterre a liftben, miközben a szobájuk felé mentek.
  - Igen. Baj? Vagy te nem vagy romantikus lélek? Nem hiszem. Ennek az ellenkezőjét tapasztaltam eddig.
  - És ez jó neked?
  - Igen. Nagyon is jó!
  - Akkor, bevallom, hogy az vagyok. Kicsit érzelgős, de muszáj néha palástolnom.
  - Mellettem, ha lehet, ne titkold az érzelmeidet, akár az érzelgősségedet!  Nekem szükségem van erre. Talán ezért is szeretlek.
   A szobájuk kellemes volt, valóban volt egy kis erkély, ahonnan a Balatonra láttak. Egyszerre mentek ki az erkélyre és egymást átölelve nézték a napfényes partot. Hosszan megcsókolták egymást. Péter maga felé fordította Dorina arcát, belenézett a szemébe - Jó, hogy jöttél nekem! Gyere, pakoljunk ki és menjünk le ebédelni!
    Nagyon jó hangulatban ebédeltek, viccelődtek, sztoriztak, ő is mesélt a munkájáról, a gyerekeiről, aztán ebéd után együtt mentek le a strandra.
  Este szép, szélcsendes idő volt. A móló előtti sétányon volt a színpad.  Majd negyedóra ráhagyással kezdődött el a koncert. Fogékony volt a közönség. Amikor az utolsó szám következett, a zongorista szólalt meg: - Most pedig Somsai Péter szaxofonos barátunk vadonatúj szerzeményét fogjuk eljátszani.
   Viharos zongoraszólóval kezdődött, majd a búgó szaxofont, heves dobszóló követte. A zongora vízcseppek, esőcseppek hangját hallatta, aztán gyönyörű búgó mély, majd ide-oda ugráló magas hangokban szaxofon szólt, amihez csatlakozott a másik szaxofonos később, és az egész zenekar tökéletes összjátékkal fejezte be a számot. Nagy volt a siker, a taps. Dorina elámult, tökéletesen átérezte mit is akart ezzel elmondani Péter, milyen érzelmek vannak benne. Felállt ő is, úgy tapsolt. A közönség alig akarta elengedni őket.
    Dorina előadás után a hozzá lépő Péter nyakába borult, aki láthatóan büszke volt most magára.
   - Péter, ez gyönyörű volt! Tökéletesen éreztem mindent! Köszönöm! Bármi történjen közöttünk, ezt soha nem felejtem el! Fiúk! - lépett a zenekar többi tagjához is - Gratulálok! Gyönyörűen játszottatok! Köszönöm ezt a szép estét nektek is. 
  - Na, ugye szép volt? Mondtam, hogy lesz egy meglepetésünk! Menjünk vacsorázni! Ma én fizetek - mondta nekik András.
    Miután elintézték piszkos anyagi ügyeiket, ahogy mondták, beültek egy étterembe, és ott vacsoráztak. Dorina, nem gondolta volna, hogy ilyen jól fogja érezni magát egy ilyen társaságban. Közvetlenek és természetesek voltak Péter zenésztársai, így teljesen felszabadult volt közöttük.
  - Honnan jutott az eszedbe ez a cím, Péter? - nézett a mellette ülő, és vacsorázó Péterre.
  - Fogalmam sincs. Csak arra ébredtem, hogy ölelem a meleg testedet, hogy érzem a szádat, látom a szemedet és hirtelen hangok indultak meg bennem és esőcsepp üveghangjait hallottam, kipp-kopp, aztán vihart, sötét felhőket láttam, majd kisütött a nap és velem szemben egy szivárványt véltem látni, szóval valahogy így. Arra gondoltam a mi kapcsolatunk is olyan különlegesnek ígérkezik, mint a ritkán látható szivárvány. Szóval a mi szerelmünk legyen egy szivárvány- szerelem! Abban bízom, hogy az lesz. Mit szólsz hozzá? Tényleg szép volt?
  - Szakmailag nem értek hozzá, de talán nem is kell. Érezni kell azt, amit játszotok. És én éreztem. Szerintem tökéletes! Összességében gyönyörű! De nem én vagyok a mérvadó, hanem a közönség! Nem hallottad? Biztos vagyok benne, hogy sikerszám lesz.
   - Akkor örülök. Nekem ennyi elég tőled. Tényleg szeretlek.
     Megitták a kevés vörös borukat, majd elköszöntek a többiektől és hazafelé sétáltak.
  - Örülök, hogy eljöttél velem Dorina!  Szeretnék veled még sok mindenről beszélgetni, de erre lesz időnk, hiszen legközelebb csak csütörtökön este játszunk Siófokon, és utána még van másfél napunk egymásra - magához szorította és megcsókolta - A mai este, az egész éjszaka csak a tied és csak az enyém. És még a reggel is! Tényleg beléd szerettem!  Fogalmam sincs mi lesz ezután velem, velünk. Erre nem számítottam! De szeretsz legalább ennyire te is? Én itt csak hajtogatom a magamét.
  - Én meg csak hallgatlak. Túlzásba esel itt a Balaton parton. Talán most szabadabban érzel, hogy távol vagy az otthonodtól. Lehet, hogy csak a szerelemérzésbe vagy szerelmes. Szeretlek Péter, az egészen biztos.  Nagyon is közel kerültél hozzám.
  - Nem, nem a szerelemérzésbe szerettem bele, hanem beléd. Ez holt biztos - ekkor már a szállodai szoba előtt voltak, Dorina előre ment, majd a fürdőszobában kötött ki. Éppen fogat mosott, amikor Péter odalépett mögé, és szinte erőszakosan magával húzta, ki a hálóba, a nagy francia ágyra.
- De, Péter! – kapálódzott Dorina - Csupa fogrém vagyok!
- Majd lecsókolom! - hosszan, sokáig szeretgették egymást. 
      Ahogy némán, kimerülten, behunyt szemmel feküdtek egymás mellett, Péter egyszer csak felült és megszólalt:
  - Úgy érzem, nagy adomány vagy nekem! Hiányoztál az életemből. Tényleg beléd szerettem és nem biztos, hogy elengedlek. Sőt lehet, hogy még ígérgetni is fogok neked.
  - Azt már nem! Ne ígérj semmit. És most aludni akarok. Ne haragudj! - válaszolta Dorina és valóban aludni készült, fáradt volt.
  - Rendben! Aludj csak, én még nézlek és simogatlak kicsit, aztán majd én is alszom.
   Dorina összekuporodott és bele csúszott Péter ölelő karjaiba. Érezte meleg testét és olyan nyugalmat, amitől szinte azonnal álomba zuhant.

4

    Másnap reggel hat óra körül ébredt fel Péter. Nézte a félhomályban, a mellette alvó Dorina hosszú, mézbarna haját, szabályos szép arcát. Úgy tűnt számára, hogy már nagyon régóta ismeri. Halkan felkelt, kiült az erkélyre. Rágyújtott egy cigarettára. A tó vízét, a parton lévő fákat nézte, miközben érezte bőrén a Nap melegítő sugarait. Boldognak, de ugyanakkor gondterheltnek is érezte magát. Amikor a Lánchídnál megpillantotta Dorinát, úgy érezte, mindenképpen meg kell ismernie. Már az első este tudta, hogy ebből nem kaland lesz. Aztán eszébe jutott felesége, és a lánya. Azon gondolkodott, hogy a továbbiakban nem tud majd Évával a meg szokott módon élni.  Aztán arra gondolt, hogy mit fog érezni a lánya, ha mégiscsak úgy dönt, hogy elválik Évától. Hogyan fogja Dorina gyerekeit megkedvelni, vagy nem megkedvelni. Csupa kérdőjel volt benne. Pedig érezte, hogy döntenie kell majd.  Azzal is tisztában volt, hogy Dorina mélyen érző lélek. Lassan kezdte felismerni emberi értékeit. Feleségének sem akart hazudozni időtlen időkig. Sok emlék kötődött hozzá.  Mégis, most a válásra gondolt. Hirtelen felállt, visszament a szobába, majd bement a fürdőszobába, lezuhanyozott, megborotválkozott és haza telefonált.
  - Szia Éva, hogy vagytok?  Megnyugodtál?
  - Nocsak, eszedbe jutottunk? Hol vagy? - kérdezte tőle a felesége.
  - Hol lennék?  Egy szállodában. A Balaton mellett. Jól kitoltál velem, mire volt jó a kocsi kulcs elrejtése? Megőrültél kicsit? - Péter egyre ingerültebben válaszolgatott.
  - Igen, megőrültem. Szükségem van a kocsira. Melyik szállodában vagy?
  - Nem mindegy?
  - Nem. Vagy félsz megmondani? Akkor majd kinyomozom!
  - Ugyan Éva, ne ízléstelenkedj!
  - Haragszom rád. Tudod nagyon jól.
  - Én is. 
    Zsebre tette a készüléket és kifelé indult a szobába, lelkiismeret furdalás gyötörte. Aztán látta, hogy Dorina is fent van már. Odament hozzá, megcsókolta és jó reggelt kívánt neki.
  - Jó reggelt, te már ilyen korán fent vagy? Nem tudtál aludni? - nézett Péterre.
  - Általában keveset alszom, korán kelő vagyok. Aztán kicsit átgondoltam a mi kapcsolatunkat, meg egyáltalán...
  - Azért telefonáltál? Sajnálom, de óhatatlanul is hallottam mindent.
  - Bántó volt számodra? De hát tudod, hogy vannak és ennyit meg kellett tennem. De, ne aggódj! Én tényleg, őszintén szeretlek! - Péter odaült Dorina mellé, majd folytatta - Tele vagyok most örömmel és keserűséggel. Nem tudok dönteni semmiben.
  - Én azt hiszem, korai lenne most a döntésed - szólt közbe Dorina, miközben felült az ágyban és megsimogatta Péter arcát.
  - Dehogynem, érzem, hogy muszáj lesz. A hetedik érzékem, ezt súgja. Te ezt most nem érted. Éva gyanút fogott.  Eddig megbocsátotta minden kalandomat, de téged nem fog. Mintha érezné, hogy most nem kaland van az életemben. És én nem akarlak elhagyni. Komolyan akarsz engem? Nem tudom mi fog történni a továbbiakban.
  - Péter, biztosíthatlak, hogy szeretlek. Bármi történik, itt vagyok neked, csak te is legyél nekem, ha szükségem lesz rád.  Vagy, ha ez ennyire nehéz neked, haza utazom és maradj a feleségednek csak. Te is tudtad, hogy mivel jár egy párhuzamos kapcsolat. Én most könnyebb helyzetben vagyok! Lelkiismereti kérdésem nincs. Legfeljebb szeretnélek csak magamnak tudni, és nem osztozni senki mással, de ez más dolog. Ez természetes igény lenne részemről, de nem követeltem tőled, hiszen te világosan megmondtad az elején. Hát ehhez tartom magam. Persze nekem sem könnyű.
  - Igen, csakhogy akkor én még nem tudtam, hogy egészen mást fogok érezni irántad, mint amit hittem, de több lettél nekem, sokkal több.
  - Jó ezt hallanom. Szeretlek Péter. Ne dramatizáljuk a helyzetünket tovább.  Inkább örüljünk a pillanatoknak. Elmegyek fürödni!
    Nagyot sóhajtott a zuhany alatt, majd megrázta a haját, megfésülködött, belebújt egy farmer nadrágba, egy nyári pólóba, összefogta haját, feltűzte egy nagy csattal, kicsit kirajzolta a szemét, befestette szempilláját, parfümöt szórt magára és kiment az erkélyre. Megállt a korlát előtt és nézte a tájat. Ekkor mellé állt Péter. Átölelte Dorina a vállát, aki ekkor ránézett – Szép itt, veled Péter. De menjünk reggelizni!
     Kéz a kézben lementek a szálloda éttermébe, hogy megreggelizzenek. Leültek egy asztalhoz, a pincér máris hozta nekik a kiadós reggelit. Péter tartalmasabbat kért, Dorina csak dzsemet és vajas zsemlét evett.
    Egyszer csak zenélt Dorina táskájában a mobil telefonja: - Szia Mami! Nahát! Jól hallom a hangod? Igen. Jól vagyok, nagyon is jól. Majd lesz mit mesélnem neked! Meg fogsz lepődni!  Hát, hogy is mondjam neked, talán rátaláltam a szerelemre! Na, csak ne örülj előre, mert kicsit bonyolultabb a dolog, nem biztos, hogy neked tetszeni fog. De azért ne aggódj!  Vasárnap jössz? Jó. Akkor majd várlak a reptéren a gyerekekkel együtt. Vigyázz magadra és érezd jól magadat! – ekkor ránézett az őt hallgató és fürkésző Péterre.
- A mamám volt. Tudod, Olaszországban van most, befizetett egy útra.
  - Érdekes mamád lehet. Azért jól esett, hogy beszéltél rólam. Hány éves a mamád? És a papád?
  - Elváltak, de már későn. Így aztán külön élnek.  Anyám akkor negyvennégy éves volt, megelégelte apám félrelépéseit és a természetét. Főnővér volt egy kórházban, már nem dolgozik. Most ötvennyolc éves. Rá mindig számíthatok. Néha kicsit kemény, de tudom, hogy nagy szíve van. De talán majd megismerkedsz vele, ha a sors is úgy akarja. Apám? Ő tanár. Még tanít a Külker Főiskolán. És neked vannak szüleid?
  - Nekem csak az édesanyám él, egy kis családi házban. Nem nagy a ház, de neki elég. Apám pedig már öt éve meghalt. Egy öcsém van, aki építészmérnök. Külföldön él. De remélem, hogy majd megismered őket! 
   Ekkor jöttek a többiek. Kissé álmosnak tűntek, leültek melléjük, jókedvük volt.
  - Mit csináltok délelőtt és délután? – kérdezte aztán tőlük Péter.
  - Megyünk a partra!- válaszolták szinte egyszerre.
  - De hol van István?  - ő a dobos volt.
  - Most jön, szerintem hulla fáradt, kicsit kiütötte magát.Lelki válságban van, éppen válik. Elhagyta a felesége – mondta magyarázkodva András. Ekkor István is leült közéjük, fáradtan nézett körül, majd reggelizni kezdett ő is.

5

    - Gyere, Dori! Sétáljunk egyet ezen a szép utolsó balatoni estén. Járjunk a platánok alatt, menjünk le a mólóig! Vagy, nincs hozzá kedved? – kérdezte Péter miközben gyengéden átölelte Dorinát.
  - Dehogynem. Nagyon is. Isteni volt a vacsora és gyönyörű napokat éltem át veled. Furcsa lesz otthon. Nélküled. De majd megszokom ezt az alkalmi szerelmet, mert valljuk be, csak erre számíthatunk. Egyáltalán hogyan fogunk mi ezután találkozgatni Péter? Gondolkodtál már ezen? Nem bánod, hogy kapcsolatba kerültél velem, és csak bonyolódik a magánéleted? De közben menjünk, nem viszek semmit, mert meleg van. Vagy te hozol valami pulóvert?
  - Nem viszek én sem. Hiszen meleg van.
    Elindultak a szálloda liftje felé, majd a földszinten a recepciós már mosolyogva köszöntötte őket, ahogy egymás derekát fogva indultak sétálni.
   - Most válaszolok neked Dori, a szobában feltett kérdésedre.  Itt, a szép és hatalmas platánok alatt. Nem, nem bántam meg semmit. Sőt, talán örülök, hogy így történt. Tudom, hogy otthon a pokol vár rám. Félek is az egésztől. Őszinte leszek. Nem könnyű csak úgy hirtelen kidobni az ablakon tízvalahány évet. Nem tudom mi lesz a jövő. A te szereteted viszont mindent pótol most! - magához ölelte és megcsókolta Dorinát - Aztán édesanyám! Tudod, ő már a nyolcvan felé közeledik. Nagyon csendes, érzékeny asszony. Ha megtudja ezt az egész dolgot, nem tudom mit fog mondani. De szerintem, ha megismer téged megért engem majd. Szeretem őt. Nem akarok neki bánatot okozni. Pedig biztosan okoztam már néhányszor. Mindent neki köszönhetek. Talán érzed, hogy azért vannak veled kapcsolatos terveim, és azt is tudom, nem mehet így örökké a házasságom sem.
  - Szép, ahogy beszélsz ezekről a dolgokról, Péter.  Örülök, hogy ilyen szép, meleg érzelmet táplálsz édesanyád iránt. Érzem, hogy tele vagy kétségekkel, dönteni nem tudással. Bizonytalan vagy? De hát, én nem kértelek, hogy hagyd el a feleséged.
  - Túlságosan szeretlek, azt hiszem.  Tudom, hogy nem kértél. Ezt a kettősséget nem tudom meddig bírom. És ez neked sem jó. Veled sem tisztességes! Csak még dönteni nem tudok, de az is lehet, hogy gyáva vagyok hozzá. 
  - Nem könnyű az életed, tudom. Biztosan mindig tele vagy kétségekkel, önmagad tehetségével szemben is. Egy egészen más világban élsz, mint a hétköznapi ember és ehhez neked, partner is kell. Aztán a ti szakmátokban is létezik az ilyen-olyan kapcsolatrendszer, sok mindennel meg kell küzdenetek, ha valamit el akartok érni.  Persze, azt gondolom, hogy nem fontos mindig mindenfajta idegen nőben keresned a megváltást, mert, ha jól értesültem eddig azt tetted?
   - Igazad van.  Talán másképp kellett volna élnem. De ami elmúlt az elmúlt. Most viszont te létezel. Nem volt azért annyi kapcsolatom, amennyit regélnek rólam. Biztosan igazad van. Igen, szükségem van egy olyan nőre, aki hasonlóan érez, gondolkodik, mint én, aki felszabadít, ha tele vagyok szorongással, bajjal, búval. Egyébként pedig a konzin végeztem zongoraszakon és csak utána mentem a jazz tanszékre, és váltottam. Jó sokáig tartott, amíg megtaláltam magam, vagy lassan megtalálom magam így harminckilenc éves koromban. Kicsit röhejes tudom. Van pár lemezünk, van jó néhány helyünk, ahol játszunk, voltunk már külföldön is. De nehéz ebben az országban ezzel a zenével boldogulni és igencsak kis réteg az, aki ezt a zenét kedveli. De, ezt te is tudod. Tagja vagyok egy-két egyesületnek. Hát ennyi, amit elértem! És talán néha sikerül valami szép zenét is írnom. Szeretnék még sok szép számot létrehozni. Ez a másik vágyam! És talán melletted sikerül majd.
  - Igen, pontosan látom, hogy neked mennyire fontos a munkád, a hivatásod, hogy szinte minden idődet, gondolatodat lefoglalja. De hát ez természetes. Tudod Péter, zavaros most minden előttem is. Hazamegyek, jönnek a gyerekek, kezdődnek a hétköznapok. Rád találtam! Sajnos, mint máshoz tartozó férfira. De nem tudok uralkodni az érzéseimen, a vágyaimon, szerelmes vagyok beléd. Talán nem kellene, de kiadom magamat: szeretem a tested minden érintését, és a lelkedet is. Nagyon fog fájni, ha nem engem ölelsz, hanem a feleségedet. Aztán félek attól is, hogy a gyerekeimmel hogyan fogadjátok majd el egymást. Nem is tudod, hogy mennyire izgulok és félek emiatt. Nekem a gyerekek nagyon fontosak.
   - Üljünk le ide a móló szélére. Nézd, milyen szép a túlpart! Tudod nekem is megfordult a fejemben, hogy fogunk ezután találkozni, ha már otthon lesznek a gyerekeid? 
  - Bármikor, amikor akarsz. Csak most a vasárnap nem jó, mert akkor jön meg a mamám. Telefonálj, és utána bármikor jöhetsz, amikor csak tudsz, de ezt majd úgyis megbeszéljük. Azt hiszem, túlbeszélünk mindent!
   - Lehetséges. Mi lenne, ha szombaton este még ott aludnék nálad? 
  - Számodra ez megnyugtató? Nem okoz majd problémát neked? Nem lesz ebből külön gondod? Ha velem maradsz még, én boldogan veszem ezt tudomásul, sőt! Örülök. Olyan jó, hogy lesz valakim a gyerekeimen kívül, akit szerethetek, ha éppenséggel lehetőségem lesz rá.  Olyan jó lesz, ha kicsit a kedvedre tehetek majd valamit, de közben a gyerekeim kedvére is tennem kell. Tele vagyok én is kétségekkel.
  - A gyerekeid? Hát igen. Ez egy sarkalatos kérdés. Kicsit félek a velük való találkozástól, mit mondok majd nekik? Tele vagyok szorongással, aztán a saját lányom. 
  - Megértelek Péter. Nem szeretnék még egy kudarc kapcsolatot átélni, pedig ez a kapcsolat így, eléggé ingoványos talajon áll. De úgy látom, ezt egyikünk sem akarja észre venni. Struccpolitikát kezdtünk el?
   - Ne mondj ilyet. Ez csak kettőnkön múlik, azt hiszem. A kettőnk szeretetén, türelmén. A négy nap alatt kicsit megöregedtem lélekben. De általad gazdagabb lettem érzelmekben. Valószínűleg hiányzott valami az eddigi életemből. Túl jól sikerült a mi találkozásunk! De most már nem bánom! Gyere, menjünk haza! - Dorina felállt, átölelte Péter derekát, hozzábújt, hosszan megcsókolta és kéz a kézben elindultak a szálloda felé.

6
 
   Pétert vasárnap reggel Dorina elvitte kocsival a lakásuk elé. Nem laktak messze tőle, de nem akarta, hogy Péter gyalog bandukoljon a csomagjával és a hangszerével.
  - Itt állj meg, kérlek! Kiszállok és megyek. Csodás szép volt veled! Már a fejemben van valami új dolog, de most képtelen vagyok leülni. Bízz bennem! – megcsókolták egymást, Dorina nem szólt semmit, szomorúságot érzett. Hazafelé indult a kocsijával, hogy aztán várja a gyerekeit, majd velük együtt kimenjen a reptérre édesanyja elé. Péter pedig tudta, hogy nehéz percek várnak rá, de felkészült mindenre. Úgy érezte elég erőt kapott. Belépett a lakásukba, a lánya szaladt fel
  - Szia, papa! Visszajöttél? – kérdezte a kis Éva.
  - Igen megjöttem, mama hol van?
  - Bent ül a szobában és sir. Azt mondta, hogy el fogsz hagyni bennünket, igaz ez?
     - Menjünk kicsit a szobádba, üljünk le és beszélgessünk - magához ölelte lányát és indultak a gyerekszoba felé. Ekkor Éva kisírt szemmel jött kifelé és rákezdett.
  - Mi van? Nekem már nem is köszönsz? Elmondtam mindent kis Évának. Muszáj volt, szépen kikészítettél.
  - De hát mit mondtál el? Éva ezt talán kettőnknek kellett volna előbb megbeszélni, és mi a csudát mondtál el? Ez nem normális.
  - Te nem vagy normális. Mi nem jó neked itt?   Ki az a nő? Mégis hogy képzeled?
  - Évikém, bemennél a szobádba? Mi anyuval leülünk és megbeszéljük a dolgainkat. Gyere Éva, nem gyerekre tartoznak bizonyos dolgok. Azt hittem ennél azért józanabb vagy. Okosabb vagy.
  - Okosabb? Aha. Félre dobsz csak úgy tizenhárom évet? Egy lotyó miatt?
  - Ne beszélj így! Ülj le és nyugodj meg. Aztán ne fantáziálj! Itt vagyok, nem? Mindig is itt voltam. Tulajdonképpen, ha belegondolsz, már régóta érezhető, hogy elromlott valami közöttünk.  Eleget becsméreltél már. Talán ezért is kerestem a női kapcsolatokat. Szeretlek, mint a gyermekem anyját, de ez nekem már nem elég. Tennünk kell valamit.
  - Azt hiszed a szerelem örökké tart? Miért? Mi is voltunk szerelmesek!
  - Igazad van. Hadd ne magyarázkodjak Éva. Nem akarlak bántani. Majd ha lecsillapodsz, és megnyugszol, megbeszélünk mindent - nem tudta folytatni, nem akart tovább hazudozni.
  - Szerinted ez normális, hogy alig van köztünk szexuális kapcsolat?
  - Nem csak az én hibám Éva. Erről már olyan sokszor beszélgettünk. Akkor mégiscsak érezted, hogy nincs köztünk rendben valami, de nem tettél semmit! Emlékszel, amikor az egyik este próbáltam volna neked erről beszélni, mit mondtál? Hagyjuk. Ennyi volt a válaszod. 
  - De én szeretlek téged Péter.
  - Talán rosszul szeretsz. Gondolkodj ezen! - Péter ránézett felesége elgyötört arcára. Megsajnálta. Odament hozzá. Átölelte - Sajnállak. Sajnálom! - ekkor Éva megcsókolta Pétert, aki viszonozta, még, ha mást is érzett ekkor. Majd hirtelen Dorinára gondolt, eltolta magától feleségét, majd megszólalt - Éva! Nekem el kell mennem anyámhoz, elvigyem kis Évát magammal?  Akarsz magad maradni kicsit? Hol a kocsi kulcsom? Kérem. Na, jössz velem? – Kis Éva a szobájuk ajtajában állt és kérdőn nézett az anyjára.
  - Vidd! Azt hiszem most jobb lesz így! Van min gondolkodnom! Érzem, hogy nincs rendben közöttünk valami. Na, majd, ha visszajöttél, akkor beszélünk!
    Péter idegesen és zavartan szedte össze közben a holmiját és kézen fogva a gyereket indult kifelé.
  - Mikor jöttök vissza? Hétfőn? Az úgy jó lenne, talán én is megnyugszom. Szeretsz azért? – nézett a távozó férje után.
   Péter kissé ingerülten fordult vissza - Azért vagyok itt, nem? Na, vigyázz magadra! Hétfőn jövünk, és még beszélgetünk. De tudod, hogy mennyi munkám van, milyen elfoglalt vagyok!
  - Tudom, te soha nem értél rá semmire, örökké a művészeteddel voltál elfoglalva. Na, majd az új nőd is meg tudja, mi a magyarok istene!
  - Hogy beszélsz Éva? - fordult vissza az ajtóból Péter.
  - Azt hiszed, teljesen hülye vagyok? Biztosan megint van valami új kapcsolatod, de hát én vagyok csak ilyen, hogy mindig visszafogadlak.
  - Na, ebből elég! Akkor majd hétfőn jövünk - Péternek nehezére esett az egész jelenet, a hazudozás. Feleségének igaza volt, de egyelőre úgy érezte, nem mondhatja el neki az igazságot Talán kényelmesebb volt így számára, mint azonnal szembe nézni az igazsággal és rendezni a dolgokat.
    Péter a lányával együtt lement a kocsihoz, majd elindultak Péter édesanyjához.
    Péter anyja egy külső kerületi családi házban lakott. Ő a földszinten lakott két szobában, a tetőtérben pedig szintén volt két szoba, külön fürdőszobával, a két fiúknak építtették még a férjével együtt. Aztán a fiai elköltöztek, megnősültek. Most már egyedül élt, de ragaszkodott a házhoz.
    Péter anyja már hallotta a kocsi hangját és a kapu elé jött - Hát te is jöttél Évikém? Péter ezt nem mondtad. Készültem volna valami kis édességgel.
  - Szervusz, mama. Csak hétfőig leszünk itt, de este feltétlenül szeretnék valamiről beszélni veled. Felviszem most Évike táskáját, és majd később kipakolok. Megyünk egyet bicajozni? – kérdezte a lányától.
  - Menjünk! A jó lesz. Egész nap a lakásban poshadtunk – válaszolta a kis Éva.
- Na, csak menjetek fiam. Nem vagy éhes? - kérdezte Péter anyja.  Aggódva és kutakodva nézett rá – Azon töprengek fiam, hogy mi lehet a te fontos megbeszélni valód velem.
     Péter csak mosolygott az édesanyjára, megsimogatta a karját, nem válaszolt neki. Elindult a lányával. A közeli kis erdő környékére mentek biciklizni, aztán leültek egy játszótéren, ahol Évi mászott, szaladgált, hintázott. Péter pedig egy padon ült és érezte, hogy új élet kezdődik számára.  Csörgött a telefonja.
  - Tudom, mit akarsz kérdezni Dorinám! Minden rendben. Ne izgulj! Már itt vagyok anyámnál. Éppen a lányommal bicikliztem ki egy közeli térre. Te mit csinálsz most? Hiányzom? Mert te nekem nagyon.
  - Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e. Féltettelek. De azt hiszem érted, hogy miért? Aztán attól is féltem, hogy meggondolod magad, és esetleg nem látlak. Egyébként most jöttek meg a gyerekek, és pakolnak a szobájukban, aztán indulok a reptérre.
  - Kár volt erre gondolnod! Még, hogy meggondoltam magam! Azt hittem azért jobban bízol bennem! No, mindegy. Hánykor érkezik a gép?
  - Ötkor. De időben el kell indulnom.
  - Dorina! Kedden este lesz egy előadás a hajón. Eljössz? És utána együtt lehetnénk?  Nem bírom ki hosszan nélküled! Majd valahogy megszervezem. 
  - Erről még beszélünk, de azt hiszem nem lesz semmi akadálya. Szeretlek.
  - Én is. Majd hívlak! - Péter ránézett az órájára - Fél négy. Kimegyek a reptérre.  Lesz, ami lesz. Kész. Látni akarom Dorit, és az egész családját – gondolta.
- Évike gyere! Bicajozzunk lassan haza! El kell ugranom még valahova, a közelbe. Aztán jövök vissza.
  - Hova mész apu? - nézett rá a lánya nagy kék szemével.
  - Hát egy ismerősömhöz, valamit meg kell beszélnünk. Rendben? Nem tart sokáig.
    Péter édesanyja éppen almás pitét szeletelt. Péter bekapott egy falatot. Egy puszit nyomott anyja feje búbjára - Ugye, hogy sütöttél valamit? Mama! El kell mennem egy kis időre, de jövök vissza.
  - De hát most jöttél. Vagy fontos? - nézett a fiára értetlenül.
  - Igen, nagyon fontos, de mondom, csak kis időre megyek. Aztán holnap kellene gyakorolgatnom is, ha nem zavarlak, aztán szükségem lenne a zongorára is. Fel van hangolva?
  - Persze, fiam. Tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz. És itt nyugodtan gyakorolhatsz!
   Péter bement a fürdőszobába, tiszta inget vett fel, majd beült a kocsijába és elment a repülőtérre. Közben vett egy nagy csokor virágot. Megnézte a gépek érkezését, látta, hogy Rómából mikor érkezik a gép. Szemével Dorinát, és a gyerekeit kutatta. Felballagott a lépcsőn, és látta az ablak előtt állni három szép gyerekével. Lassan odament mögéjük. Dorina amikor észre vette, nem akart hinni a szemének.
  - Péter! Hát te? Hogy kerülsz ide?
  - Csak kijöttem! Ezzel a csokorral várom a mamádat én is. Gondoltam, talán nem haragszol meg rám - magyarázkodott és közben ránézett az őt fürkésző három gyermekre - De gyerekek!  Hadd mutatkozzam be. Péter vagyok. Somsai Péter a teljes nevem. De hívjatok csak Péternek. Látom, ti is meglepődtetek! Te vagy Bence! Te pedig a Dani! Gyönyörű kék szemetek van, mint a mamátoknak! És te azzal a szép nagy barna szemeddel a Lili vagy. Igaz?  Sokat tudok ám rólatok! Hát én vagyok az anyukátok egyik nagyon jó barátja. De majd mesél rólam, ha lesz rá ideje. És remélem, hogy találkozunk még sokat!  - a gyerekek figyelmesen hallgatták, és jól megnézték anyjuk új ismerősét.
  - Jé, neked is milyen kék szemed van, mint a testvéreimnek meg anyának! És fekete a hajad! Te vagy a szaxofonos ismerőse anyának? – kérdezte cserfesen Lili.
  - Igen, az vagyok. Te meg a zongorista vagy, igaz? -  mosolygott Lilire Péter.
  - Igen. De még annyira azért nem tudok játszani, csak kezdő vagyok.
- Akkor én majd segítek néha neked, ha akarod, mert én is tanultam zongorázni. És Te, Bence, te milyen hangszeren játszol? - fordult Péter a nagyobbik fiú felé.
   - Én gitározni tanulok, mondta halkan és félszegen Bence.
  - Én meg majd szaxofonon fogok játszani!  - tette hozzá Dani.
  - Jaj, Danikám, hiszen azt sem tudod, hogy melyik az a hangszer! - mondta nevetve Dorina.
  - Hát majd én elmegyek hozzátok és megmutatom a szaxofont. Na, mit szólsz hozzá? - simogatta közben Dani szőke fejét.
  - Most jössz velünk? Te leszel az anyu barátja, mint apunak a Zsuzsa?- kérdezte Lili.
    Péter zavartan nézett Dorinára, hirtelen nem tudta mit válaszoljon, nem tudta mit mondott el róla, a gyerekeknek. Kérdőn nézett rá.
   - Igen, gyerekek ő lesz a barátom. Megismerkedtünk, és úgy szeretjük egymást, mint apa és Zsuzsa. Majd eljön hozzánk Péter, ha lesz ideje, mert nagyon elfoglalt ember. De majd erről még beszélgetünk. Csak volt olyan kedves most, hogy ő is kijött ide, hogy várja a mamit és megismerje őt.
  - Szenzációs vagy! Tudtam! - ölelte át Péter, és finoman arcon csókolta Dorinát.
   - Te is, hogy ezzel a lépéseddel megkönnyítetted a helyzetemet és nem egy fantomról kell a gyerekeknek beszélnem!
     Kéz a kézben mentek lefelé, hogy várják Dorina édesanyját.
  - Ott jön anyám! - Dorina integetett anyjának, aki hozta a bőröndjét, napbarnított volt, fiatalos, jól nézett ki. Mosolygott és a három gyereket boldogan szorította magához, majd Dorinát ölelte át, aztán hirtelen megállt előtte Péter, aki elővette és átnyújtotta a virágcsokrot.
  - Somsai Péter vagyok. Szeretettel üdvözlöm, és elnézést, ha tolakodóan kijöttem ide megzavarni a családi találkozást, de úgy éreztem, meg kell ismerkednünk.
  -  Hát ez aztán tényleg meglepetés! De örülök, hogy megismerhettem. Kicsit elámultam! Gondolom magáról mesélt a lányom a telefonba! De semmi baj! Jön velünk haza?
  - Nem, nem. Kimondottan csak a fogadásra jöttem ki. Nem akarom megzavarni a találkozást. Tudom, hogy ilyenkor sok mondanivalója van anyának és lányának is, meg az unokák is itt vannak. Elköszönök, de remélem, hogy sokat fogjuk látni egymást, és jobban megismerhetem.
   - Mikor ér rá? Meghívom egy ebédre vagy vacsorára. Persze Dorinával, és a gyerekekkel együtt. Csak szóljon!
  - Nagyon kedves, de egy kicsit most zavaros az életem, de ha lecsendesül minden, szívesen elfogadok egy meghívást.
  - Hát akkor mi beülünk a kocsiba. Menjetek gyerekek, üljetek be! Viszontlátásra!– mosolyogva nézett Péterre  Dorina édesanyja.  
    Péter megvárta, amíg Dorina beülteti a gyerekeket, majd odalépett hozzá, megsimogatta az arcát és megcsókolták egymást.
  - Most már nincs titok és rejtegetni való! Szeretlek! Az unalomig fogom ezt majd neked mondani! - súgta Péter Dorinának.
   - Boldoggá tettél most! Tudod? Csak mondjad. Soha nem unom meg! Látom, tetszel anyámnak, de azt hiszem a gyerekek is szeretni fognak. Egy kő esett le a szívemről. Te aztán tudsz váratlan meglepetést csinálni!  Majd még felhívlak este, hogy elköszönjek tőled.
     Péter is beült a kocsijába, hazament, a kis Évával még játszott egy társasjátékot, majd együtt vacsoráztak. Aztán a kislány megfürdött, és egy mesével ágyba kísérte.  Utána ment csak az anyjához.
  - Nos, fiam, mesélj, ha akarsz! Mi történt veled? Mi az a nagyon fontos dolog? – kutatóan nézett édesanyja a fiára.      
    Péter pedig belekezdett hosszú mondandójába. Mindent elmondott Dorináról, az érzelmeiről, a vágyairól, az elképzeléséről.
  - Nagyon szép, amit itt elmondtál nekem édes fiam. Külön öröm számomra az őszinteséged és érzem, hogy ez a kapcsolat nagyon komoly most nálad, különben biztosan nem beszélnél nekem erről. A szerelem, a tiszta szerelem nagyon szép dolog. Persze nem így.  De ettől függetlenül szívesen megismerem a barátnődet, ha elhozod, sőt talán látni is akarom. De hát mi a terved vele? Hosszú távon mégis, hogyan képzeled, hogy két nővel élsz együtt? Ez egy őrültség! Vagy nem tudsz, vagy nem mersz még dönteni?  Persze három gyerekkel elvállalni őt! Tudod milyen nagy felelősség ez? Apa vagy magad is. Aztán a munkád! A te össze-vissza életed! Gondolom leginkább ez tart vissza. Vagy nem? Szereted még Évát is? 
  - Tudom mama. Sok mindenben igazad van. Már százszor átgondoltam. Sokat jár az agyam, de talán nem lesz annyira nehéz, mint képzelem és képzeled. Évát? Nem tudom. Azt hiszem, érzelmileg már csak a kis Évához kötődöm. Szükségem van Dorinára. Nagyon megszerettem. Ez ellen meg nem tehetek semmit. Biztosan meggondolatlan is vagyok ezzel együtt.  Most mit tegyek? Mondd meg mama, mit tegyek? Legyek boldogtalan? Érzem, hogy valami szép következik az életemben, még ha nehéz is lesz.
   -  Látom, hogy nagyon szerelmes vagy édes egy fiam. Csak hát tönkre teszed még ezt a Dorinát is. Egy nő teljes férfira vágyik fiam, nem fél emberre. Ha meg ennyire szerelmes vagy, tudni kell idővel döntened fiam! Na, de menjünk, aludjunk egyet!
    Ekkor csörgött Péter telefonja. Péter felállt és kiment az udvarra. Nem akarta, hogy az anyja előtt édelegjen Dorival, mert ő volt, ő kívánt neki jó éjszakát. Majd visszament a pakolgató anyjához, megsimogatta a vállát, jó éjszakát kívánt neki. Az anyja csak nézett utána és látta fia arcán a gondterhelt boldogságot.

7

    Dorina édesanyja este felment lánya lakásába, szükségét érezte, hogy jól kibeszélgessék magukat.
- Na, most, hogy lefeküdtek anya a gyerekek, üljünk le és mesélj nyugodtan, hosszan, részletesen. Mit hozzak, iszol valamit, egy kis konyakot? - kérdezte tőle.
  - Egy kicsit kérek. Inkább neked kellene mesélned most! Én beszámoltam már erről-arról, majd még folytatom. De nagyon érdekelne, hogy mi a csuda történt itt röpke két hét alatt. A telefonodat meg csak félig értettem. Egy nagy homály van bennem a történésedről. Bevallom meglepődtem a barátodon, persze hozzáteszem jóképű, rokonszenves férfi. De hát semmit nem tudok. Csak sejtéseim vannak.  Bár, amit a kocsiban mondtál a gyerekek kérdéseire, elámultam. Mintha legalábbis már összekötötted volna vele az életedet?   Mi ez a nagy sietség?
  - Szerelem, anya.  Ez a férfi számomra, izgalmas, érdekes, és szeretnivaló ember. Csodálatosnak tűnik a kettőnk találkozása! Még akkor is, ha minden olyan komplikált most!
  - Családja is van? Hány gyereke van és mekkorák? - nézett aggodalmasan a lányára.
  - Egy kislány. Hatéves.
  - Na, szépen vagytok, vagy lesztek! De őt sem irigylem! De hát, ha ilyen szerelmes, akkor miért nem vállal téged? Persze a három gyerek! Nagydolog ám Dorinám!  Aztán ő művész ember, ne képzeld, hogy majd veled lesz nyakra – főre! Ráadásul ilyenbe belemenni, egy ilyen barát-barátnő kapcsolatba? Igaz, hogy vannak ennek is kényelmi szempontjai, de érzelmileg, hogy viseled azt, hogy közben van felesége, és időnként azt szeretgeti?
  - Tudom anya, sokat gondolkodtam ezen, de nem tehetek róla, nem bírok szabadulni tőle. Nekem jó, ha van így is. Nem érdekel a felesége. Úgy döntöttem, hogy talán így is lehet élni. Talán boldog lehetek kicsit így is, ha nem lesz teljes a boldogságom, akkor ilyen lesz.  Ha hetente csak kétszer lehetek vele, még akkor is. Tudom, érzem, hogy szeret. Persze, reménykedem! Azért bevallom, titokban bízom abban, hogy előbb - utóbb csak én leszek neki majd. Még azt is megértem, hogy egyelőre fél az én három gyermekemtől. Tudod anya, úgy érzem, hogy ő az a férfi, akit nekem teremtett az Isten. Nagy szavak, tudom anya! Azért talán megérted! De nagyon kell a segítséged, hogy együtt tudjak lenni vele.
  - Persze, hogy itt vagyok segítségnek, sőt boldogan! Legalább hasznosnak érzem magam. De most részletesen mondj el nekem mindent, megesz a kíváncsiság. Már azt hittem, hogy egyedül fogod az életedet leélni?
    Dorina ekkor mindent elmesélt az anyjának. Még olyan intim dolgokat is, amiket máskor talán nem mondott el neki. Valahogy kikívánkozott belőle, szüksége volt arra, hogy a benne lévő boldogságát megossza valakivel. Az anya hallgatta lányát, nézte boldog arcát, látta, hogy lánya valóban beleszeretett ebbe a férfiba. Megértette őt. Kicsit örült a szíve, hogy lánya végül is talált magának egy férfit, aki majd mellette lesz. Bár nem ezt képzelte és tudta, hogy lánya még sok kínnak néz elébe. Talán még boldogtalan is lesz.  Tudta, hogy hiába is akarná lebeszélni. Most ez sikertelen lenne.
  - Hát ennyi anya. Tudom nem lesz könnyű. Úgy gondolom, talán könnyebb lesz, ha mégis szeretetet kapok valakitől, ha nem leszek magányos, aztán úgy tűnik, hogy a gyerekek is megkedvelik majd.
   - Intelligens férfinak láttam és biztosan nagyon érzékeny, ahogy beszéltél róla. Egyébként meg, egye-fene, nem bánom, hogy rátaláltál. Azért persze féltelek! Sőt! Majd segítek nektek, ha kell. Legyél türelmes! Talán valóban jól sikerül majd a jövőtök!  Bár én a helyedben nem mernék egy ilyen kapcsolatba belevágni. De hát ezt neked kell tudnod! Nem lesz könnyű. De nem akarok vészmadár lenni! Adja Isten, hogy rendeződjék ez a kapcsolat, mert azért csak az lenne jó!
  - Örülök, hogy így állsz hozzá anya. De most mesélj nekem te! - Dorina és az anyja még vagy két órán átbeszélgettek. Édesanyja mindenről mesélt, élvezetes úti beszámolót tartott, amit szívesen hallgatott, szinte maga is vele együtt utazott. Annyira érzékletesen adta elő olaszországi élményeit.  Aztán elköszöntek egymástól, kikísérte édesanyját. Örült, hogy egy házban laknak, neki ez nagy könnyebbséget jelentett.
    Kedden reggel felhívta Péter, hogy várja este a hajón. Dorina pedig meghívta magukhoz ebédre, azt gondolta, szép lassan vezeti be gyerekei életébe a barátját.  Ekkorra már megbeszélte gyerekeivel a történetüket, akik figyelmesen hallgatták, és tudomásul vették, hogy ezen túl Péter bácsi gyakori vendég lesz a házban.
    Péter egy óra körül csengetett, Lili nyitott ajtót - Szervusz, ismerjük már egymást - nézett az őt fogadó kislányra és belépett az ajtón.
  - Menj csak be, már vártunk! – nézett rá nagy barna szemével Lili.
  - Tényleg? - belépett a nappaliba, a szőnyegen ültek a gyerekek és társasjátékot játszottak. Dorina felállt, átölelték és megcsókolták egymást, majd Péter odament a másik két gyerekhez és nekik is köszönt.
  - Szevasztok! Látom, nagy játékban vagytok, hogy áll a mezőny? Ki vezet? Leülök én is, legalább nézem kicsit. Vagy beszállhatok még?
  - Persze, még csak nem rég kezdtük. Ha akarsz? - nézett rá Bence -  Ismered ezt a játékot?
  - Igen, az én kislányomnak is megvan. Néha, ha ráérek szoktam vele játszani.
  - Miért hol van a lányod? – nézett rá Dani.
  - Hát a mamájuknál. Biztos mondta a mamátok.
  - Ezt már elmeséltem Danikám, most talán játszunk akkor! Péter ráérsz egyáltalán erre most?
  - Hadd, üljek melléd, persze, hogy ráérek. Sikerült sok mindent elintéznem - közben rakosgatta a bábokat és lépegetett is - de, majd este elmesélek mindent.   A gyerekeknek hoztam valami apróságot, majd később odaadom - kezével hátulról belenyúlt Dorina pulóvere alá és simogatta derekát. Jól esett éreznie, meleg, sima bőrét.
  - Szereted az anyut? - nézett rá Dani gyanúsan és pislogva.
  - Szeretem. Remélem, nem baj?
  - És bennünket is fogsz szeretni?
  - Ezt miért kérdezed? Már most kedvellek benneteket.
  - Tudod, csak azért kérdezi Dani - mondta nagy barna szemével pislogva és nagy szemeket meresztve Péterre Lili, mert attól félünk, hogy esetleg nem kedvelsz majd bennünket. Mert mi nem a te gyerekeid vagyunk. És, és majd eljön egyszer a te gyereked is ide?
  - Biztosíthatlak, hogy szeretlek benneteket annak ellenére, hogy nem én vagyok az apukátok. Szeretnék a jó barátotok, lenni, de játszunk akkor, mert így nem tudunk figyelni.
     Dorina a játék befejezte után, a fürdőszobába küldte a gyerekeket, akik kezet mostak, majd ebédhez ültek. Péter átadta az apróságait, a gyerekek láthatón örültek a kis autóknak, Lili pedig a szőrme kutyának. Udvariasan megköszönték. Ebéd után Péter még leült Lilivel a zongorához. Vidáman eljátszadoztak együtt a billentyűkön, Péter játékosan magyarázott. Közben Bence is elővette a gitárját, ő is meg akarta mutatni tudományát. Dani meg a szaxofont követelte.
  - Itt van nálam, letettem az előszobába, mert este játszani fogok, nem baj, ha játszom nekik valamit? - nézett a gyerekek anyjára.
  - Dehogyis, csak nyugodtan, ha bírod még! - és csak nézte a Péterre akaszkodó három gyerekét és Pétert, aki szinte levegőhöz sem jutott.
   A három gyerek ámulva hallgatta Péter rövidke kis játékát, majd Dani és Bence is próbálkozott volna, de még belefújni is alig tudtak.
   - Ha jók lesztek, előbb-utóbb meg fogom mondani milyen módon szólal meg ez a hangszer.
  - Na, gyerekek most aztán, sipirc, be a szobába, olvassatok egy kis mesét, addig mi is beszélgetünk egyet Péterrel! – a gyerekek elvonultak, ő még utánuk ment, mondott nekik valamit, majd visszajött Péterhez, aki elnyúlt a kanapén.
  - Nem baj, ha kicsit ledőltem? Azért elfáradtam. Na, nem tőlük!  Aranyosak voltak. Tényleg! Helyes gyerekek. Hidd el nem lesz probléma! Gyere, csókolj meg, annyira vágytam már rád! Már alig várom, hogy este melléd bújjak! Nem lesz gond?
    Dorina leült Péter mellé, simogatni kezdte a haját - Nekem nem, csak neked ne legyen az! - megcsókolta és csendesen beszélgettek az elmúlt két nap eseményeiről. 
  - Nem furcsa? Úgy fekszem itt, mintha már ezer éve ismernélek! Nincs kedvetek egyet sétálgatni, nem akarsz esetleg játszótérre menni? Szívesen megyek veletek! Estig még van idő bőven.  Ne izgulj, hidd el nem terhes nekem a gyerekekkel való beszélgetés, játék. Sőt élvezem!
  - Nem kérdezem meg, hogy miket hazudozol a feleségednek ilyenkor. Erről többet nem is beszélek. De nem szeretném, ha nekem ebből bármikor kellemetlenségem lenne!
  - Most az időre bízom a dolgokat. Épeszű, felnőtt férfi vagyok - ránézett Dorinára - Fontos lettél számomra! És többet erről ne beszélj! Most pedig menjünk, ha akarod!
  - De hát nem úgy néz ki, hogy nem működik a házasságod? - Dorina csökönyösen tovább kérdezősködött - Te erről nem beszéltél az első napokban, csak később. És én azt gondolom...
  - Miért beszéltem volna? Azt sem tudtam, hogy irántad mit fogok érezni, mi lesz a kapcsolatom veled. Elfáradt a házasságunk. Talán nem vagyunk egymáshoz valók, nincs meg köztünk egy bizonyos közös hullámhossz. Az is lehet, hogy sohasem volt. Nem akarom bántani a múltunkat. Te egy finom, érzékeny és szép nő vagy. Intelligens, és a te testedet minden eddigi nőnél jobban szeretem! Jó, ha csak hozzád érhetek. Muszáj még ragoznom?
   - Nem. De jó volt azért hallanom, és kicsit jobban megértelek. Gyorsan történtek a dolgok, csak azért kérdeztem. És ne haragudj, hogy faggattalak! Hasonló félét érzek irántad én is - Péter ekkor felkelt a kanapéról, átölelték egymást, Péter csókolgatni kezdte Dorinát - Legszívesebben most beléd bújnék, de tényleg menjünk!
   - Várj egy picit, telefonálok anyámnak és akkor megbeszélem vele az estét.
      A margitszigeti játszótérre mentek. A gyerekek hamar feltalálták magukat. Péter és Dorina leültek egy padra. Fogták egymás kezét és nézték a gyerekeket, ahogy mászókáznak, nevetgélnek, rohangálnak egyik helyről a másikra.
  - Nem lesz bajuk? Nem kell utánuk menni? – kérdezte Péter, amikor eltűntek a gyerekek, a domb másik oldalára.
  - Ne aggódj! Már nagyok. Ez egy zárt terület, tudják, hogy innen nem lehet kimenni. És jól, ügyesen mozognak
    Aztán ültek egymás mellett.
- Már én is meg akartam kérdezni tőled Dori, miért romlott meg a házasságotok?  Persze, lehet, hogy egyáltalán nem egymáshoz valók voltatok. Azt én nem tudhatom, de ha már te így kérdezősködtél, most én is megkérdezem.
  - Ezen sokat gondolkodtam annakidején, amikor szétváltak útjaink. Erről mi is sokat beszélgettünk Gáborral, a volt férjemmel. Talán a mi házasságunk is elfáradt, ahogy te mondtad. Talán több időt szenteltem a gyerekeknek, mint kellett volna. A férjemre pedig nem szántam a későbbiekben már érzelmileg annyi időt. Nem tudom, lehetséges. Nagyjából közös volt az érdeklődési körünk, bár később kiderült számomra, hogy ami nekem fontos, és szent, ő arról másképp vélekedik, azt hiszem túlságosan liberális gondolkodású volt.Azt hiszem alapvetően felszínes is.  Talán én több gyengédségre is vágytam. Elhidegült tőlem, aztán később már nekem sem volt olyan fontos. Azt hiszem a harmadik gyerek érkezése után romlott el minden. Igen. De inkább tőle kellene megkérdezned. Én így látom - nézett az arcát kutató Péterre, aki ekkor megsimogatta őt.
  - Remélem a mi kapcsolatunk nagyon hosszú lesz! Tudom, hogy a nagy lángolás egy idő után lecseng, de a tüzet lehet élesztgetni, sőt kell is. De úgy érzem, képesek leszünk erre. Szeretnélek egyszer látni, amint tanítasz!
  - Hát, elég érdekes lenne! Tudod, azok a gyerekek, akikkel én foglalkozom, bizonyos részképességek hiányában szenvednek, és fejlesztésre szorulnak. Nem könnyű esetek, és sokszor az a baj, hogy a szülő nem akarja elfogadni. Nemhogy támogatná, segítené a munkámat, még keresztbe is tesz.
  - És van kézzel fogható eredményed? Sikerélményed?
  - Akad azért. Igen. Volt olyan tanulóm, aki egyáltalán nem tudott olvasni és másfél év alatt behozott mindent. Nagyon örültem neki. Ma már jól tanul. Képzeld csak el, ha ez nem így történt volna, tanulni sem tudna. Ma már felső tagozatos. Sikerélmények nélkül elég keserves lenne. Tudod, akkor végeztem a főiskola kiegészítő szakát, amikor Dani óvodába ment, aztán később halasztanom kellett, mert a férjem akkor keresett magának partnert és annyira kikészültem idegileg, hogy nem bírtam elmenni a vizsgáimra. De azért elvégeztem, később. Nem, hogy mellém állt volna, hanem... Na, jó. Erről meg én nem beszélek, mert már minek?
  - Péter! Péter! Vegyél le!- hallották Lili hangját.
   Péter körülnézett - Nem engem keresnek a gyerekeid? Mintha az ő hangjuk volna. Lili kiabál, nem? De nem látom őket - Dorina elnevette magát – Fordulj meg! Mögötted vannak! És Lili nem tud lejönni a fáról! Vedd le légy szíves!
    Péter odaszaladt a fához és levette Lilit.
  - Egy kicsit megijedtem. Látod, milyen ügyes vagyok? Csak kicsit magasra másztam.
   - Szerintem túlságosan magasra. A frászt hoztad rám Lili! Lehorzsoltad magad? Vérzik a karod. Gyere anyukádhoz!
  - Mi történt Lili? Mutasd a karodat! Na, csücsülj le, itt egy papír zsebkendő, letöröllek. Hagyd egy picit a karodon, és máskor ne mássz a fára úgy, hogy előtte nem szólsz nekünk!
  - Még jó, hogy itt voltál Péter - nézett alulról felfelé nagy barna szemével Péterre Lili - De, megyek hintázni.
  - Micsoda szeme van a lányodnak! Félelmetes. Szinte a vesémbe lát! De szép kislány és helyén van az esze! És mindent megfigyel. Na, látod, máris hízelgett nekem egyet. Nem véletlenül lány.
  - Hát igen. De azért a két fiú sem lesz majd piskóta. Bár Bence a legszelídebb. Kicsit kedveled őket?  Nem zavarnak?
  - Butaságokat beszélsz. Nagyon aranyos gyerekek. Egészen mást képzeltem! Féltem a velük való találkozástól és nagyon kellemesen csalódtam - átölelte Dorinát és megcsókolta.
  - Dorina viszonozta Péter érzelmeit, körül nézett majd Péterre nézett  - Menjünk lassan! Összeszedem őket, vagy segíted megkeresni a többieket?
   - Persze, átmegyek a domb másik oldalára, biztosan ott vannak. Ott láttam a kisebbeknek való játszó-mászókat.
     Fél hét körül érkeztek haza. Már várta őket a lakásban Dorina anyja.
  - Csókolom Vali néni!  - köszönt neki Péter.
  - Néni, néni! Hívjon csak Valinak.  Jó napot Péter! – válaszolta Dorina anyja - Menjen befelé! Szevasztok lurkók, akkor ma együtt alszunk. Induljatok kezet mosni!  Már megterítettem, lehet vacsorázni. Dorina ti is esztek?
  - Péter? Éhes vagy? Eszel kicsit?
  - Terítettem nektek is, aztán majd eldöntitek - nézett rájuk Dorina anyja.
  - Együnk pár falatot, úgy is sétálunk még mielőtt játszani kezdek! - válaszolta Péter.
  - Akkor jó étvágyat, én már ettem gyümölcsöt, mást nem is eszem, mivel sok volt az ebéd és ebben a korban már nem szükséges a nagy vacsora. Holnap délre megfőztem, Péter ráér itt ebédelni? - kérdezte Vali, Dorina édesanyja.
  - Holnap? Igen. Persze. Csak délután megyek valahova. Aztán nem is mondtam még, hogy hétvégén el kell utaznom pár napra. El akartalak vinni a mamámhoz, de akkor, máskorra kell halasztanunk.
  - Én a jövő héttől már bejárok a suliba, még nincs tanítás, de be kell menni pár órára. Majd ezt megbeszéljük még. És hova mentek?
   - Van egy háromnapos fesztivál Pozsonyban, oda megyünk.
  - Hát az nagyszerű! Biztosan sikeretek lesz.
   Ahogy így beszélgettek, Dorina anyja és Péter letegeződtek.
   - Mondd Péter, lemezed is van? - kérdezte Pétertől.
  - Igen van. Tényleg, még neked sem adtam Dori. Majd hozok. Még pár darab van otthon, azaz a mamámnál. Ő már idősebb. Zenét tanított valaha, zongoratanárnő volt  - mondta magyarázkodva Dorina anyjának.
  - Beszéltél neki a lányomról?  Biztos nem repesett, amikor meghallotta a híreidet Péter.
  - Na, azért nem bántott. Nagyon megértő édesanyám van és ismer engem. Tudja, ha elszántam magamat valamire, annak komoly oka van.
  - Hát ezzel én is vagyok Péter. Dorina is valahogy hasonló, mint te. Remélem nem fogtok csalódni egymásban!
  - Ne aggodalmaskodj anya!  De gyere Péter, mert még sétálni is akarunk egyet, nem szeretném, ha rohanni kellene.  Nem kell átöltöznöm?
  - Nem. Minek? Csinos vagy ebben a ruhádban.  Elfelejtettem mondani, hogy András felesége is ott lesz, nem baj ugye?
  - Nahát! Ennek örülök. Legalább megismerem őt is. Anya ne segítsek elpakolni? - kérdezte aztán az édesanyjától Dorina.
  - Ugyan már! Menjetek csak! Majd segítenek a gyerekek, igaz? - nézett vidáman az unokáira Dorina édesanyja.
   Mindketten elköszöntek a gyerekektől, Dorina anyjától, és elindultak az esti előadásra.

8
   
    Egy idő után kezdték megszokni az új életformát. Péter élete ugyan teljesen kusza volt. Hol Dorinánál aludt, hol az anyjánál, hol a feleségénél. Közben folyamatosan dolgozott, azaz különböző helyeken volt fellépése. Dorina egyelőre elfogadta őt így is, de sokszor gondolt arra, hogy előbb-utóbb lépnie kell. Döntenie kell.   
    Szép, napsütéses szeptemberi délután volt, amikor Péter meglátogatta az édesanyját. Kiültek a teraszra és beszélgettek. Édesanyja úgy érezte, eljött a pillanat, amikor gondolatait el kell mondania. Tudta, hogy a fia már felnőtt férfi, mégis úgy érezte, talán szüksége van a tanácsára.
- Hát fiam, nem tudom magamban tartani a véleményemet, a gondolataimat, az érzéseimet. Ha nem haragszol elmondom most, mit gondolok én rólatok. Nos, hogy az elején kezdjem. Sejtettem, hogy valami különlegesség lehet az a nő, akibe te beleszerettél, mert nagy terhet voltál képes magadra vállalni. Három gyerekkel elfogadni valakit, nem mindennapi feladat!  Nos, a Dorinával történt rövid találkozás után, megállapítottam, hogy igen csak szép és finom vonásai vannak.  Szimpatikus nekem. Nem beszélve a kulturáltságáról! És aminek én külön örülök: tájékozott, olvasott, intelligens nő. Mert valljuk be édes fiam, Éva nem egészen... No, de nem bántalak... Nem csodálom, ha magával ragadott. De hát ez a sok gyermek, aztán ez a kettős játék? Ez bizony nagy gondot jelent neked tudom! De előbb-utóbb dönteni kell!  Miért nem válsz el Péter? Ha Éva és közted vége a dolognak, márpedig gondolom, hogy így van, akkor miért nem teszel pontot a házasságod végére? Ez a kis nő sem fogja a végtelenségig ezt így élni veled! Ez így nem becsületes dolog! Ezt én nem szeretem! Ez nem rád vall!  Őt is sajnálom!  Nem értelek! Mire való áltatnod Évát is? Mégis csak a gyermeked édesanyja. Bizony korhollak most, mert ez nem más, mint gyávaság. Lépned kellene!
  - Édes mama ne sopánkodjál, én sem értem magamat, talán majd arra is sor kerül, de most még korainak érzem.
  - Korainak? Akkor nem vagy biztos az érzelmeidben?   
  - De abban biztos vagyok, csak sajnálom a kis Évát. Elsősorban miatta nehéz nekem...
  - Helyetted fiam nem léphetek! Sajnálni lehet, de az nem vezet sehova Péter! Sőt! - válaszolta nagyot sóhajtva Péter anyja és kissé haragosan nézett rá - Azért gondolkodj el, amit most mondtam! No, de nem akarlak bántani, beszéljünk valami másról!  Hallom a gyakorlásaid közben, hogy valami egészen érdekes számot szereztél, tele van népzenei elemekkel, ez valami új dolog lesz?
  - Igen, mama, de majd, ha bemutatjuk az új lemezre való számokat, akkor meghívlak téged is. Szeretném, ha meghallgatnád, és véleményt mondanál róla.
   - Hol lesz és mikor? Szívesen megyek, hiszen tudod.
  - Nem tudom, még most szervezem. Talán október közepén. Azt hiszem egészen újat, szépet, izgalmasat találtam ki.
  - Nem rossz neked fiam, hogy össze-vissza élsz? Nem lenne jobb, ha mégis minél előbb döntenél?
  - Édes mama ne beszéljünk erről! Ez az én dolgom. Meghallgattalak és hidd el, hogy előbb-utóbb dönteni fogok.
  - Csak féltelek Péter. És sajnálom ezt a kis nőt is. És Éva? Elfogadja ezt a dolgot? Egyáltalán sejt valamit? Csak azt tudom megismételni, hogy ez nem szép dolog tőled! Rendet kell teremteni magadban és körülötted is! Érted, fiam?
  - Igen, mama, igen.  Persze, hogy értem. Tudom, hogy jót akarsz mindenkinek. Annyi volt a munkám az utóbbi időben! Nehéz lesz elszakadni a kislányomtól. Tudod, Dorinát tényleg szeretem, és nem akarok neki semmiképpen fájdalmat okozni. Egyelőre elfogadtuk egymást így. 
   Ahogy így a teraszon beszélgetetett Péter az édesanyjával, váratlanul Dorina lépett be hozzájuk.
  - Csókolom Erzsébet néni, szia Péter! - közben Péter felállt és örömmel ölelte magához Dorinát.
  - Micsoda meglepetés! Hát te? Nem úgy volt, hogy megyek este hozzád? Csak leültem a mamámmal beszélgetni kicsit. De gyere, ülj ide te is!
    Dorina a felálló félben lévő asszonyhoz lépett.
   - Adhatok egy puszit? - kérdezte tőle mosolyogva.
  - Mi az, hogy? Sőt, én is adok neked egyet édes leányom. Milyen jól nézel ki! Nem látszik rajtad az év eleji fáradtság! Pedig biztosan sok a munka, meg mellette a családod!  Ülj csak le, hozok nektek valamit enni - Dorina leült Péter mellé, édesanyja pedig a konyha felé indult.
  - Tudod, a gyerekeket most vittem el Gáborhoz, itt lakik a szomszéd kerületben és gondoltam, hogy érted jövök - nézett Péterre - vagy kocsival akartál jönni?
  - Igen, de nem érdekes. Akkor megyek veled.
  - Vissza is hozlak vasárnap este, ha jövök a gyerekekért! - bújt Péterhez és megcsókolták egymást.
  - Szép vagy, mint mindig és még mindig szeretlek! Mesélj! Gyere, üljünk le kicsit.
    Dorina mesélt az iskolai eseményekről, a gyerekekről. Péter is beszámolt neki a tervezett lemezről, az új számokról. Csatlakozott hozzájuk Péter édesanyja, aki közben süteményt és italt hozott számukra.
  - Hogy van az édesanyád, édesapád? - kérdezte Dorinától.
  - Köszönöm, jól vannak. Anya rengeteget segít nekem. A vacsorákat sokszor ő készíti. Apámmal is beszéltem, volt nálunk egyik este, Péter is megismerhette így. De talán mesélt is erről. Ugyancsak elcsodálkozott apám is az eseményeken. Most már ő is dolgozik, tanít a külker főiskolán. De úgy tudom egyedül él. Szerencsére jó barátságban maradtak anyámmal, azaz beszélgetnek.
   Péter anyja figyelmesen hallgatta, közben süteménnyel kínálta.
   - Hát igen. Nem könnyű az együttélés, de a válás sem... – még hosszan beszélgettek, majd Péter hirtelen Dorina felé fordult.
   - Dori! Nincs kedved egy mozira? Van egy film, talán megnézhetnénk! Ray Charles életéről szól. Kikapcsolódásnak jó lenne, és állítólag filmnek sem rossz.
  - Hogyne lenne kedvem, akkor lassan induljunk!
    Ekkor Erzsébet néni is felállt – No, menjetek csak! És jó lenne, ha néhány szavamat nem felejtenéd Péter!
  - Úgy lesz mama! – Péter átölelte búcsúzóul édesanyját.
  -  Örülök nektek! Még így is! Remélem, majd csak megoldódik egyszer minden, ahogy én kívánom! No, menjetek!
    A film után sétáltak a Duna parton, megbeszélték a látottakat, mindketten szerették Ray Charles zenéjét.
  - Azért fantasztikus kitartás volt ebben az emberben Péter! Csodálatos volt a színész, aki Ray-t alakította, egészen szenzációs volt számomra a játéka, mi a véleményed? - kérdezte Dorina, amikor az előszobában vetette le a cipőjét és rendezkedett. Péter ekkor már kezet mosott, visszajött a nappaliba, leült a fotelba.
  - Hát vakká válni, indulni a semmiből, megélni a drog hatását, majd leszokni róla, azaz megjárni a poklok-poklát, és közben jobbnál-jobb zenét szerezni, játszani... És még négernek is lenni, abban az időben! Mit mondjak! Én is szeretnék ilyen erős és kitartó lenni! De most gyere ide hozzám, mert már nagyon szeretnélek szeretni.
   Dorina pedig mezítlábasan odament Péterhez. Mindketten nagyon várták már ezt a találkozást. 
   Másnap reggel későn ébredtek. Együtt reggeliztek, majd Péter leült a harmónium elé.
  - Nem baj, ha itt kísérletezem? Nem zavar? - kiabált a konyha felé Péter, ahol Dorina készítette az ebédet.
  - Nyugodtan, sőt érdekes hallanom. Legalább kicsit részese lehetek az alkotói munkádnak és megismerhetlek erről az oldaladról is.
    Elfoglalták magukat. Két óra körül megebédeltek. Dorina mindennel elkészült. Ebéd után lepihentek, olvasni kezdtek, aztán mindketten elaludtak. Csengetésre riadtak fel.
  - Na, mi is szépen várjuk a vendégeinket! Légy szíves Péter nyiss ajtót, én addig azért átöltözöm.
     Péter végigsimított a haján, magához ölelte a hálószoba felé induló Dorinát, megcsókolta.
- Szeretlek, de nagyon! És jó ez a nyugalom itt nálad.  Megyek ajtót nyitni, fogadom őket.
   Árpád, a bőgős fiú a menyasszonyával, András a zongorista és felesége, valamint István a dobos álltak az ajtóban. Együtt érkeztek.
   - Szevasztok! Gyertek beljebb, aztán menjetek csak előre. Mindjárt jön Dorina is, csak átöltözik.
  - Na, milyen szép lakása van Dorinak! Körül nézhetünk? – lépett beljebb Lujzi, András felesége.
  - Persze, gyertek! Megmutatom a lakást.
   Ekkor lépett ki Dorina a fürdőszobából, hangos örömmel üdvözölték egymást.
  - De jó, hogy mind eljöttetek! És még te is itt vagy István! Remélem, hogy túl vagy már a lelki válságodon? De menjetek csak Péterrel, addig én hozok némi italt és ropogtatni valót. Várlak benneteket itt az asztalnál!
  - Nagyon kellemes kis lakás és milyen nagy gyerekeid vannak! Remélem, majd személyesen is megismerjük a gyerekeket! - mondta jókedvűen Lujza, amikor visszatértek Dorinához, és mindannyian helyet foglaltak az étkező asztal körül.
  - Talán majd egyszer arra is sor kerül! Hát a lakás kicsi lesz lassan - válaszolta Dorina.
  - Bár nekem lenne ekkora! - mondta Árpád - Amúgy meg miért nem költöztök össze? - Péter és Dorina egymásra néztek.
  - Tényleg Péter? Miért nem költözöl ide? Miért nem válsz el, ha már ilyen jól összejöttetek? Ezt mi nem értjük itt valamennyien - nézett rá Lujza - Én a helyedben sürgősen döntenék. A szerelem az szerelem, ott nincs más. Abba belefér minden vastagon. Tudod, hogy én cigány származású vagyok Árpival, és Andrással együtt. Nekünk is nagyon fontos a család, sőt! De, ha jön egy igazi szerelem, akkor... Szóval, akkor kő kövön nem marad! Legalábbis mi másképp viszonyulunk a dolgokhoz. Igaz, hogy cigányzenész dinasztia vagyunk, de azért mi más cigányok vagyunk.  
  - Kicsit még korainak tartom, de lehet, hogy előbb-utóbb, én is beadom a derekam - nézett Péter  Dorinára. Láthatóan mindketten zavarban voltak.
  Ekkor csengettek. Dorina ismerősei érkeztek meg. Beengedte Julit és férjét, majd Annát, a közös barátnőjüket, aki szintén pedagógus volt, rajzot tanított egy iskolában. Kölcsönösen üdvözölték egymást. Bemutatta őket a többi vendégnek, majd leültette őket is. Közben Péter előadta terveit, aztán zenéről, színházról, politikáról beszélgettek. István a dobos láthatóan közelebb került Annához, Dorina barátnőjéhez, akivel láthatóan nagyon jól elbeszélgettek. Majd Dorina Julival együtt kiment a konyhába, hogy megmelegítse a vacsorát és tálalni kezdett a segítségével. Lujza és Árpi barátnője, Mónika is csatlakozott hozzájuk.
  - Te mivel is foglalkozol Mónika? - kérdezte Juli a lányt.
  - Hegedülök a cigányzenekarban. Tulajdonképpen Árpit is a zenén keresztül ismertem meg, mert ő is ott kezdett. Aztán ő elment a jazz felé.
  - Érdekes lehet az életed. Biztosan sokat utaztok?
  - Igen, elég sokat és hát kitölti az életünket a zene. Persze, ha majd összeházasodunk, akkor én is, meg Árpi is szeretnénk több gyereket. Legalább hármat, mint neked van Dorina. Akkor bizony fel kell egy ideig hagynom a fellépésekkel. De szerencsémre, nekem is ott van édesanyám, aki majd talán be tud segíteni, ha kell. Hú, de jó illata van a levesnek! Mi ez? - nézett a fazékba Mónika.
  - Betyárleves. Remélem, hogy ízleni fog, és főleg Árpinak, mert hallom, hogy szereti a hasát.
  - Igen, nagyon is szereti, ezért én is csipkedem magam, ha nálunk van.
   - Én is szeretek ám főzőcskézni! - szólt közbe Lujza - És mivel nem dolgozom, otthon vagyok, így ki is teszek magamért. Én is két gyereket vittem ebbe a házasságba, de szeretnénk egy közös gyereket is. András nagyon rendes csávó. Örülök, hogy ráakadtam. De, te is örülhetsz Dorina! Mert Péter imádnivaló fiú. Én nagyon megkedveltem őt. Amikor meghallottam Andrástól a történteket, hát majd elájultam. El nem tudtam ugyan képzelni, hogy elhagyja a feleségét. Pedig már régóta tudjuk, hogy valami nincs rendben köztük. De sokszor beszélt arról, hogy neki a kislánya milyen fontos, hogy ha válásra kerülne a sor, akkor ő ezerszer megfontolná, hát most még fontolgat, azt látom!  Hanem beléd esett, de úgy istenigazából! Persze te is szereted! Én ezt jól érzem! Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ami a szívemen az a számon.
  - Na, megterítettem! - jött vissza Juli - Te Dori! Anna úgy látom összejött ezzel a fiúval, ő a dobosuk, nem?
  - Igen, István éppen válófélben van - mondta neki Dorina
  - Jó ég! Hát itt mindenki elvált vagy válófélben van? - nézett rá Juli.
  - Nem tehet róla, őt hagyta el a felesége egy másik férfi miatt. Lassan kezd helyre rázódni a lelke  - magyarázta Mónika - Én sajnáltam nagyon, mert olyan kis naiv lélek volt, és a felesége egy nagy… na, hadd ne mondjam!
  - Semmi baj! Végül is örülök, ha végre Anna is talál magának valakit, mert már ő is régóta magányos - válaszolta neki Juli elgondolkodva. Aztán Dorina a beszélgető társaságnak odaszólt, hogy várja őket az étkezőasztalnál.
   Vacsora után belekezdtek egy nagy kártyapartiba, közben jobbnál-jobb jazz-felvételeket hallgattak. Éjfél is elmúlt, amikor a társaság szedelődzködni kezdett.
  Mikor egyedül maradtak, Péter átölelte Dorinát.
  - Szép volt ez az este így veled! Boldognak és nyugodtnak éreztem végre magamat. Te, hogy vagy ezzel?
  - Ahogy te Péter! Kicsit elfáradtam azért. Jó lenne örökre így maradni! De talán majd egyszer!

9
 
  A következő héten egyik estefelé, Péter összefutott régi barátjával, Gergővel, akivel még a gimnáziumban barátkoztak össze. Ritkán tudtak találkozni, de számukra ez a barátság fontos volt még mindig. Ha éppen találkoztak, minden beszélgetést úgy folytattak, mintha csak előző nap hagyták volna abba. Gergő sebész volt egy kórházban. Elvált, gyereke nem volt, és még nem nősült újra. Nem messze lakott Péter édesanyja lakásától. Péter éppen indult volna Dorinához, amikor az egyik utcasarkon megpillantotta a járdán sétálgató Gergőt. Odaállt mellé a kocsijával és kiszólt neki.
  - Helló Gergő! Ráérsz? Mert akkor megállok és kiszállok.
   Gergő magas, szőke, barnaszemű férfi volt. A hang felé nézett, majd örömmel üdvözölte, rég látott, jó barátját.
  - Szia, Péter! Te jó ég! Hogy kerülsz ide? De örülök, hogy találkoztunk! Gyere, szállj ki! Vagy inkább beülők én.
  - Gyere, ülj be akkor! - hívta Gergőt a kocsijába Péter.
   Üdvözölték egymást, valójában talán már egy éve nem hallottak egymásról. Bár Gergő néha eljárt Péter koncertjére, de az utóbbi időben valahogy még ez sem jött össze neki. Így aztán villámgyorsan megbeszélték, hogy felmennek Gergő közelben lévő lakására, hogy kibeszélgethessék magukat.
  - Emlékszel még erre a lakásra, nem? - kérdezte Pétertől Gergő - Még a feleségeddel is voltál itt, amikor annakidején megismerkedtetek. Csak akkor én még nem voltam nős. Nos, most visszajöttem ide.
  - Épp akartam kérdezni, hogy mit keresel te itt? Nem itt laktatok.
  - Elköltöztem a nejemtől. Vége lett. Elég lett. Rossz lett minden. Valahogy nem jött össze a gyermekáldás sem. Bevallom, Zsuzsa felszarvazott. Igaz, hogy én sem voltam szent. Valahogy talán nem is illettünk össze. Mit tudom én? Nekem ott a munkám, rengeteg ügyelet, ő meg unatkozott talán mellettem. De veled mi van? Veletek mi van? Jobb lett köztetek a helyzet? Legutóbb kicsit panaszkodtál, ha jól emlékszem.
  - Jól emlékszel. Sajnos a helyzet változatlan. Sőt! De majd szép lassan...
  - Nem vagy éhes? Még szoknom kell az önellátást - kérdezte Gergő.
  - Nem, mert este megyek a barátnőmhöz, és nála eszem. De fel is hívom, ha nem haragszol, aztán utána mesélek. Jó is, hogy összejöttem veled! – Péter elővette mobilját és kivonulva az erkélyre telefonálni kezdett.
  Na, meg is vagyok. Minden rendben. Te egyél, ha éhes vagy. Tudod, a barátnőm nagyon megértő. Néha találkozunk csak. De szeretem őt. Érzem, hogy lassan rendezni kell az életemet.
  - Igen azt mindig tudtam, hogy, te nem vagy olyan könnyen válós, ezek szerint megérintett egy új szerelem. Leülök ide veled szemben Péter. Egyébként jól nézel ki. Olyan boldognak tűnsz. Anyukádnál voltál, hogy erre jársz? De mesélj!
  - Igen. Tudod, néha idejövök, ha nyugalmat akarok. Itt tudok gyakorolni, komponálni. De akkor mesélek neked. Szóval, a barátnőmről. Úgy jött az életembe, mint a villámcsapás. Félek, hogy mi lesz ebből a kapcsolatból is. Három saját gyereke van, elvált, harmincnégy éves. És akkor ott van az én kislányom. Örült nagy teher az egész. De elmondom az egész történetet elölről mostanáig - és ekkor elmesélte Dorina megpillantását, majd szinte minden közös dolgukat. Péter csak hallgatta ámulva, miközben készített egy-két szendvicset, amit beszélgetés közben megettek.
  - Hát, ahogy így hallgatlak, szinte regénybe illőnek tűnnek a hallottak, de te művész lélek vagy barátom és talán érzékenyebb az átlagnál. Nem irigyellek azért. Három gyerek az nem lehet kutya, de ahogy így a mesédből kitűnik, nem olyan borzasztó az egész, mint gondolná az ember. Talán még Évába sem voltál ennyire beleszerelmesedve, mint ebbe a nőbe, ahogy leteszteltelek. Szerencsés nő, hogy egy ilyen pasasra talált, mint te. Vagy te is annak érzed magad?
  - Én teljes mértékben. De majd eljössz egyszer hozzá, megismered őt. Utána talán még reálisabban mondhatsz véleményt.
  - Én mondjak véleményt? Én is elbotlottam a házasságomban. Te legalább találtál magadnak valakit, de én nagyítóval kereshetek olyan partnert, aki mindenben megfelel nekem majd. Tudod, ennyi idősen, már másképp látok sok mindent és nekem sem mindegy, hogy milyen partnert szerzek magamnak hosszú távra. Azért legyen csinos, ápolt, kedves, intelligens és már én is szeretnék gyerekeket. És leginkább ne a jól kereső sebészt lássa bennem. Mert ismerve a nőket, sok esetben ebbe is bele lehet szeretni, nincs igazam?
  - Hát igen. Sokszor van, amikor az ember foglalkozásába esnek bele a nők, velem is előfordult már régebben. A mai lányok kissé felületesebbnek tűnnek. Bár lehet, hogy mi vagyunk már öregek. Így, a negyven felé közeledve. Tulajdonképpen sosem értettem meg azokat a férfiakat, akik a náluknál tíz-tizenöt évvel fiatalabb korosztályt keresik maguknak. Te hogy vagy ezzel?
  - Egyetértek veled. Mennyivel kellemesebb egy tapasztalt, érett, korban hozzám illő, szép intelligens nővel együtt ágyba menni, mint egy korodhoz képest is jóval fiatalabb kislánnyal? Biztosan izgalmas, hogy egy ilyen fiatal csajnak tetszik az ember, meg hát fiatal husi. Én valahogy nem tudnék velük mit kezdeni. De ez természet kérdése. Szóval szükséged van erre a nőre?  És Éva? Tudja ezt a kapcsolatot?
  - Éva legfeljebb sejt valamit. Tudod, utálom már magamat, annyit hazudok neki. Előfordult már máskor is, de ez az eset más. Dorina kell nekem, komolyan kell. De képtelen vagyok dönteni. Sajnálom a lányomat, még Évát is, aki még mindig ragaszkodik hozzám, és azt hiszem, tényleg szeret. Szóval ocsmány alaknak érzem magam, de talán még Dorinával szemben is az vagyok. Biztosan reménykedik, hogy előbb-utóbb vele fogok maradni, és csak neki maradok. Mi a véleményed? Mit tanácsolsz? Mondj valamit! Tudod, közel érzem magamhoz ezt a nőt. Furcsa szimbiózisba kerültem vele. Ha csak látom, már az örömet okoz, és az érintésétől is begerjedek. De ez nemcsak testi vonzalom, valami nagyon közös van bennünk, ezt most inkább elzenélném neked. Nehéz ezt megfogalmaznom. Eddig erről senkivel nem is beszéltem így. Ráadásul olyan megértő türelem, tapintat, ragaszkodás van benne, amit eddig hiányoltam. És őszintén érdekli a munkám, szereti és érti a zenét is. A három gyerekét meg fantasztikusan neveli, irányítja! Én csak bámulom! Hatalmas lelki ereje van.
  - Akkor te egy nagyon szerencsés ember vagy. Hidd el, hogy az vagy, és becsüld meg ezt a nőt!  Előbb-utóbb tisztáznod kell Évával is, és döntened kell barátom! Képzeld el, ha rájön, hogy átverted! Az még rosszabb, mintha most őszintén beszélnél vele. Legalábbis szerintem.
  - Hiányzott az életemből valami, amit most azt hiszem, megkaptam. Sok probléma volt az utóbbi években közöttünk. Talán, nem voltunk egymáshoz valók. Emlékszel, mielőtt összeházasodtam vele, mit lelkiztem itt neked össze?  Nem is tudom. Persze azért szerettem őt is. De mégsem volt az igazi.
  - Jól emlékszem. Még én beszéltelek rá. Többet ilyet sem tennék. Valóban, te valahogy nem hajlottál a házasságra és nem a szabadságod feladása miatt, hanem kételyeid voltak. Emlékszem mindig azt mondtad, valami hiányzik azért ebből a kapcsolatból Gergő. Úgy látszik igazad volt, és te ezt akkor jól érezted. Most nincsenek ilyen kételyeid?
  - Mint mondtam, nincsenek. Gondolod, hogy akkor most ennyit lelkiznék itt neked?
  - Nem tudok jobbat mondani Péter, ahogy így hallgatlak, csak azt, hogy tényleg szerencsés fickó vagy. Minél előbb el kell döntened akkor, hogy Éva vagy Dorina! Mert előbb-utóbb még elveszíted ezt a nagy szerelmet is! Ez viszont biztos! De ezt neked kell megtenned. Én csak tanácsot adhatok!  Mos már, kíváncsi vagyok erre a Dorinára! Talán gyertek el hozzám!
  - Majd meghívunk egyik alkalommal, amikor nála leszek. Na, mit szólsz hozzá?
  - Nincs valami hasonló kis barátnője? Komolyan kedvet kaptam egy hasonló nőre, hogy ilyen nagy beszámolót tartottál rólatok. Tudod, pocsék dolog egyedül lenni. Nem mondom, akad egy-két kapcsolat, de nem az igazi. Rám férne már valami jó kis szerelem. Már én is szeretnék valakihez tartozni!
  - Hát, igen! Már régen elfelejtettem, hogy milyen egy szerelmes szeretkezés! Na, öregem, felülmúlhatatlan érzés. Majd eljössz velünk koncertre, ide-oda, és talán összeakadsz te is valakivel. De megyek, mert már tizenegy óra és éjfél lesz, mire hozzá érek. Majd azért legközelebb a munkáról is beszélgetünk, de most tele voltam ezekkel a magánéleti érzésekkel és jó volt valakinek kibeszélnem! Nem haragszol Gergő, hogy így rád zúdítottam a legbensőbb érzelmeimet?
  - Jól esett hallanom, hogy boldog vagy barátom! De gondolkodj el azon, amit mondtam. Tudod, nem jó ám két szék között a pad alá esni!  
     Mint két jó barát megölelték egymást. Péter beült a kocsiba és Dorina lakása felé indult. Jól esett neki ez az érzelmeit kiteregető beszélgetés. Örült a barátjának és most egy kicsit szégyellte magát, hogy tulajdonképpen Gergő problémáira nem is igen került sor. Érezte, hogy önző módon többet beszélt magáról. De megnyugtatta magát, hogy legközelebb fordítva lesz a dolog. Mikor megérkezett Dorina lakásába, halkan kinyitotta az ajtót, a konyhában, az asztalon várta a vacsora, csak meg kellett melegítenie. Majd levetkőzött és indult a hálószobába, ahol Dorina már aludt, nem ébredt fel. Félhomály volt a szobában, becsúszott az ágyba, nézte Dorina szétterülő hosszú haját, kezével végig simított rajta, mire Dorina megmozdult, kinyitotta a szemét és Péterhez kúszott, átöleltek egymást.
  - De jó, hogy itt vagy! - Dorina a kezét Péter derekára fonta, aki szorosan magához ölelte.

10

   Eljött az ősz, eljött a tél. Péter és Dorina találkozásai kiszámíthatatlanok voltak. Péter nem tudott még dönteni. Továbbra is hazugságban élte napjait, ami nem is kevés kuszaságot okozott mindennapi életében, de a lelkében is.  Dorina elfogadta ezt az állapotot, bár abban bízott, hogy előbb-utóbb Péter mégis csak dönteni fog. Lassan az ő érzelmei is olyan erősek, ragaszkodók lettek Péterhez, hogy egyre jobban kívánta Péter jelenlétét. Közeledett a karácsony. Tudta, hogy Péter jelenlétére nem számíthat. Ettől elszomorodott és egyre jobban tudatosult benne, hogy a feleség szerepe mégiscsak fontosabb Péternek, mint ő. Bármit is mond neki. Megismerte Péter barátját, Gergőt, a sebészt, akivel, nagyon jó baráti kapcsolatot alakított ki. Péter is tudta, hogy a karácsony, az ünnepek, a szilveszter, sarkalatos pont lesz az életében.  Fogalma sem volt hogyan oldja meg kettős játékával kapcsolatos nehézségeit ezekben a napokban. December elején volt egy koncertje, ahová meghívta Dorinát. Úgy gondolta, utána vele tölt egy estét, és ez lesz az ő karácsonyuk. Évának pedig hazudozott továbbra is, aki egyre jobban odafigyelt minden távollétére.
    Szombat volt, a gyerekek ezen a héten Gábornál, az apánál voltak. Dorina, készülődött Péter esti előadására és az utána együtt töltendő elő karácsonyi estére. Barátnőjét, Krisztát is elhívta, aki már ismerte Dorina egész történetét és Pétert is. Krisztina a férjétől elvált és ekkor már két gyereket nevelt egyedül.
    Krisztina már kettő körül megérkezett Dorinához, mivel mindenképpen beszélgetni szerettek volna egymással. Együtt ebédeltek, majd ebéd után Krisztina hirtelen belekezdett mondókájába.
- Szóval, nem értelek. Soha egy szóval nem utalsz arra, hogy Péter rendet rakjon maga körül? Milyen hülyeség ez tőled? Vagy félsz, hogy akkor elveszíted? Azt hiszed, ez sokáig mehet így? Én már megéltem majd ugyanezt Misivel, a társammal, aki szépen cserbenhagyott aztán. Pedig, hogy bíztam benne! Nem volt nekem elég csalódnom a férjemben, akkor még ő is! Ne tudd meg, hogy mit éltem át! A férfiak nagy szemetek!
  - Tudom, Kriszta. Tudom, hogy nagyon szeretted, de hát beleszeretett másba.
  - Igen. És mi lesz, ha majd nálatok is telik az idő és Péter felszed valaki mást, vagy úgy dönt, hogy marad a feleségével? Ne gondold, hogy ez sokáig mehet így!  A felesége sem teljesen hülye, biztosan nem az.  Erről mit mond?
  - Semmit. Nem kérdezem.  Nem is akarom tudni.
  - Á, szóval struccpolitikát folytatsz, homokba dugod a fejed? Sajnállak Dori, azt hiszed, nem tudom, hogy ez zavar téged?  Itt van ez a Gergő, Péter barátja, egész jó fej! Miért nem teszed kicsit féltékennyé Pétert? Hátha akkor döntene. Szerintem beléd van bukva ez a pasi. Vagy te teljesen vak vagy?
  - Ugyan! Jó barátok vagyunk. Nagyon rokonszenves férfi és komoly sebész, azt mondta, hogy van barátnője.
  - Na és? De szerintem ezt csak úgy mondja. El is hiszed? Bár csak én tetszenék neki! Fiatal, jóképű, jól kereső, kedves, intelligens, független. De hát látom, hogy nem én vagyok az esete, pedig próbálkoztam vele.
  -  Komolyan? Észre sem vettem.
  - Mit veszel te észre? El vagy foglalva a munkáddal, a gyerekekkel, meg a Péter iránti vak érzelmeiddel. Aztán mi lesz most karácsonykor? Mi lesz szilveszterkor?
  - Ezt vállaltam ezzel a kapcsolattal Kriszta, nem ígért semmit, végül is ebben azért becsületes volt velem szemben. Én pedig ebbe belementem.
  - Ne röhögtess ki! Milyen becsületesség ez? Állítólag pokolian szerelmes beléd, de ugyanakkor nem vállal teljesen. Milyen halálos szerelem ez? Hazug szerelem, tudod? Majd én felnyitom a szemed, mert nem szeretném, ha hülyét csinálna belőled!  Sokkal többre vagy érdemes!
  - Három gyerekkel! Örülhetek, ha így is elfogad valaki és Péter nem rossz ember, hidd el. Te kicsit haragos vagy rá most.  Tényleg szeret és nagyon jó, ha együtt vagyunk. Aztán majd az idő, meglátod... Én bízom, hogy előbb-utóbb azért mellettem fog kikötni.
  - Bízol? Ugyan Dori! Nem bízni, hanem cselekedni kell!  Három gyerek mellett is lehet egy normális embert kifognod. Te jól nézel ki, és ne hagyd magad!  Azért gondolkozz, amit most mondtam neked. Amúgy Gergő is jön?
  - Igen. Őt is meghívta Péter, meg jön Anna is, aki közben nagyon jól összejött a dobos sráccal, Istvánnal. Szerelem lett belőle. Juliék nem tudnak jönni, mert neki feküdnie kell, veszélyeztetett terhes lett.
  - Azt tudom. Voltam is náluk. Nagyon boldogok. Jól összejöttek Istvánnal. Hát nekem is jól jönne valami igazi, jó kapcsolat, de hol? Mondd meg hol? Aztán hogy bízzak, amikor már annyit csalódtam? El vagyok ám keseredve nagyon! Ezért is védelek!  Nézem az internetes kapcsolatkeresést, de valahogy félek tőle. Ha független lennék, gyerekek nélkül. De nekem sem mindegy, hogy ki fogad el így, és milyen lesz a gyerekeimhez.  Anyukád mit szól ehhez a kapcsolathoz?
  - Látom, hogy jobban szeretne valaki olyant, aki teljesen elfogad és nincs mellette feleség, de hát mit tegyek?  Erőszakoskodjak Péterrel? Vagy küldjem el? Nem tudom megtenni, mert szeretem Kriszta.
  - És mi lesz, ha ő szakit veled? Az, jobb lesz? Lassan féléve van ez a herce - hurca köztetek. Miért? Mi akadályozza meg, hogy elváljon, ha állítólag már nem olyan a kapcsolat közte és a felesége között. Ugyan, Dori! Egy kitérő vagy az életében. Most szerelmes még, aztán lecseng a nagy szerelem és…
  - Ne bánts Kriszta, rosszul esnek a szavaid, fejezzük be!  Nem cseng le ez a szerelem!  Kérsz egy kávét?
  - Kérek. Jó befejezem. Javíthatatlanul naiv vagy! Aztán igyuk meg a kávét és öltözzünk.
   Csengettek.
  - Ki jön?  - kérdezte Kriszta Dorinától.
  - Nem tudom. Nem várok senkit. De megyek, nyitom az ajtót.
    Gergő állt az ajtóban - Szia, nem baj, ha feljöttem kicsit, mielőtt az előadásra megyek? - nézett a meglepődött Dorinára Gergő - Ezt neked hoztam! - azzal három szál rózsát nyújtott át neki.
  - Gyere beljebb! Köszönöm, de gyönyörű virágok, de miért kaptam? - nézett meglepődve Dorina a férfira.
  - Hát csak úgy, fogadd baráti szeretetem jeléül, szép asszonynak, szép virág! - mondta mosolyogva.
  - Most te udvarolsz?
  - Hát valami olyasféle. Á, szervusz Kriszta, te is itt vagy? Akkor jól összejöttünk - nézett Kriszta felé.
  - Szia, Gergő. Micsoda meglepetés! Gyere, ülj le! Kérsz egy kávét? Vagy nincs már több Dorina?
  - Dehogynem, főzök egyet szívesen, addig ti csak beszélgessetek!
    Dorina, hamarosan hozta a frissen lefőzött kávét.
  - Tessék! Cukor nélkül hoztam, tudom, így iszod , de van hozzá tej, ha gondolod. Hogy vagy? Mi újság a kórházadban? Volt műtéted ma is?
  - Nem is egy.  Egy mellcsonkolás is volt, de nem is beszélek róla, mert mindig megvisel. Ráadásul, ha fiatal nőt érint az eset. Sikerült a műtét, de hát… Képzeljétek el magatokat a nő helyében. De hol vannak a gyerekek? Azt hittem itt találom őket.
  - Nem, nincsenek itthon.  Tudod ez az apás hétvége. Most az apjuknál, Gábornál vannak. Majd vasárnap jönnek vissza.
  - Ezt nem tudtam. No, de lassan indulni kellene, nem?
    Együtt indultak Gergő kocsijával a koncert színhelyére. A ruhatárban levették a kabátjukat, majd indultak a terem felé. Közben Gergő megpillantotta Évát, Péter feleségét, ő is megismerte Gergőt és feléje igyekezett.
   - Nahát, Gergő! Micsoda meglepetés! De régen láttalak! Hogy vagy? – lépett Gergő mellé Éva, majd a mellette lévő két nőre nézett.
  - Jól vagyok. Hát valóban, régen láttuk egymást! - válaszolta zavarodottan Gergő, majd hirtelen átlépett egy másik szerepkörbe. Érezte, hogy itt kellemetlen percek következhetnek – Bemutatom neked két ismerősömet, Dorina és Kriszta. Együtt jöttünk az előadásra. Ő meg a Péter felesége - fordult aztán Kriszta és Dorina felé.
   A három nő kezet fogott, Dorina szíve idegesen kalapált. Egy kissé teltkarcsú, kontyos, arcát nem festő, szökés nőt látott maga előtt, aki koránál idősebbnek tűnt. Kezet fogott vele és hirtelen érezte, hogy itt valami más lesz, mint amit Péterrel előre megbeszéltek.
  - Hol ültök Gergő? - fordult aztán vissza a férfi felé.
  - Mi? Hol is ülünk Dori? - Gergő idegesen és zavartan nézett  Dorinára.
   Éva láthatóan megnézte magának Dorinát, Kriszta megfogta Dorina karját és megszorította: - Na, ez szép! - súgta neki.
   Dorina úgy tett, mintha nem hallotta volna Kriszta megjegyzését és Gergő kérdésére válaszolt.
- A harmadik sorban ülünk Gergő, de én megyek, Kriszta te is jössz, ugye?  Gergő,  maradj csak és beszélgess, ha akarsz! Majd utánunk jössz!
  - Jó, majd megyek utánatok! - nézett feléjük zavartan.
  - Csak nem a barátnőd ez a csinos nő? Hallottam Pétertől, hogy elváltatok.
  - Hát... és ti? - Gergő nem akart konkrétan válaszolni Évának. Nem igazán tudott hazudni.
  - Mi, megvagyunk még. Úgy volt, hogy nem jövök, de végül is eljöttem, Péter nem is tudja, ez az én meglepetésem. Lebeszélt róla, hogy már százszor hallgattam őket, de aztán meggondoltam magam. Azt mondta, hogy a mamája is itt lesz, és utána együtt mennek haza, de nem látom, hogy itt lenne az anyja.
  - Talán közbe jött neki valami! - nézett rá Gergő - Nem haragszol, de megkeresem Pétert, mert megígértem neki, hogy előadás előtt... De éppen itt jön... - Péter láthatóan idegesen jött Gergő és Éva felé.
    - Na, megleptelek? - lépett Éva Péterhez, és megcsókolta, amit Péter nem viszonzott most.
  - Hát sikerült! Úgy látom az utóbbi időben szereted a meglepetéseket halmozni!
  - Talán nem is örülsz? Érdekes vagy, de nem balhézok itt Gergő előtt, hová ülhetek?
   - Nem tudom. Próbálj meg egy üres helyet szerezni! Ne haragudj Éva, de nekem most van egy kis megbeszélni valóm Gergővel
  - Na, jó. Látom, hogy ideges vagy. Biztosan izgulsz. Akkor majd előadás után megvárlak. És édesanyád hol van? - kutakodva nézett most a férjére.
  - Nem jött el, mert nem érzi jól magát - hazudta  Péter és indulni akart Gergővel, de Éva ismét megszólalt.
  - Akkor a helyére leülök. Az csak szabad!  Hol ült volna? – nézett most bizakodva Péterre.
  - Nem hiszem, hogy a helye szabad lenne, mivel Gergő ismerőse már ott ül - válaszolta kissé ingerülten a férje.
  - Aha!  – pillantott most gyanakodva Gergőre Éva, és tétován hozzátette - Na, nem baj! Megyek, majd szerzek egy helyet! – látszott, hogy sértődötten elvonul. Közben Péter a barátjával a kijárat felé indult és kissé dorgálóan mondta Péternek: - Látod, mondtam, hogy előbb-utóbb összejön a balhé. Mire jó ez a cirkusz? Nem értem, miért nem döntesz? Tényleg nem értelek.
  - Most hagyjuk ezt Gergő! Inkább segíts! Mondd meg Dorinának, hogy majd felhívom, és megmagyarázok mindent. Nem is tudom, mit tegyek? Erre nem számítottam.
  - Ne haragudj, de én nem mondom meg, menj oda hozzá, vagy gyere oda hozzánk a szünetben és mondd meg neki te! Micsoda dolog ez vele szemben? Én nem leszek partner ebben a buliban, ne haragudj!
  - Most, miért vagy ilyen ellenséges?  – kérdőn és kissé haragosan nézett a barátjára.
  - Már bemutatkoztak egymásnak és Dorina két perc alatt rájött, hogy ez a nő a te feleséged Péter. Szerencsére Éva azt hiszi, hogy Dori az én barátnőm, bár én egy szóval nem mondtam neki, bár az lenne!
  - Igen? Szóval mégiscsak tetszik neked? Na, menj a fenébe! Majd akkor szünetben odamegyek hozzátok és beszélek vele valahogyan. Na, szia!
    Otthagyta Gergőt, és elindult a színpad felé. Gergő pedig visszasétált a terembe. Leült Dorina mellé, aki visszafogott volt, és látszott rajta, hogy szenved. Krisztina nem szólt semmit, csak össze nézett Gergővel. Hallgattak mindhárman.
   Dorina hallgatta a zenét, de nem tudta élvezni, tele volt a szíve fájdalommal, mindenféle zavaros dolgok jártak az agyában. Nézte Pétert, akin nagyon látszott, hogy ideges.  Dorina jól ismerte már minden rezdülését. Nem volt nehéz rájönnie, hogy most mit érezhet Péter.  Nézte az arcát, a kezét, hallgatta játékát és érezte, hogy mennyire szereti. Aztán jött a szünet, Dorina gondolt egyet, villámgyorsan elköszönt a két mellette ülő embertől, majd kiment a ruhatárba. Felvette a kabátját, buszra szállt és hazament. Gergő utána akart menni, de Krisztina visszafogta: - Hagyd! Most egyedül kell maradnia. Gyere, igyunk valamit! De látom, jön a feleség is felénk, meg Péter is. Nem baj, azért meghívlak egy italra. Elfogadod?
  - Kösz, de inkább én hívlak meg Kriszta. Azt hiszem ki fog derülni az igazság! Legalábbis remélem! De éppen itt az ideje! - közben csatlakozott hozzájuk Éva, majd Péter is.
  - Gratulálok a játékodhoz! Bár, mintha kissé ideges lennél Péter! – gonoszkodott Gergő - Isztok ti is valamit?
  - Kösz Gergő, kicsit fáradt vagyok, eltaláltad, meg talán ideges is.
- De hol van a szép barátnőd? – nézett Gergőre Éva.
- Dorinára gondolsz? Elment haza, de nem a barátnőm, nekem csak lelki barátom. Sajnos mást szeret. Elrohant, valami váratlan dolog miatt haza kellett mennie.
  - Érdekes. Azt hittem a te barátnőd, olyan jól néztetek ki egymás mellett! Te is ismered Péter? - nézett kutatón a férjére.
  - Kit? - kérdezte zavartan, közben idegesen rágyújtott és Krisztina mellé igyekezett férkőzni.
  - Hát azt a mutatós nőt, akivel még előadás előtt találkoztam, most már tudom, hogy Dorinának hívják  - tette hozzá Éva.
  - Ja, azt a nőt? Igen, ismerem - hajtotta le most a fejét Péter és látszott rajta, hogy nagyon szenved, bármennyire is igyekszik ezt palástolni. Közben Gergő Évával igyekezett beszélni, gondolta ennyit segít Péternek, aki Kriszta mellé került és  előre sétált vele.
   - Kriszta! Kérlek, hogy mondd meg Dorinak, sajnálom! Nem akartam ezt én így. Irtózatosan ideges vagyok... Nem is tudom, hogy mit tegyek?
  - Nekem ne eszkuzáld magad! Amúgy meg hülyét csinálsz a barátnőmből meg a feleségedből is. Tudod Péter, ha kíváncsi vagy a véleményemre jó és tehetséges zenész vagy, de embernek becstelen! Nekem az vagy! Gyenge jellem! Na, forduljunk meg, mert még utóbb azt hiszi a kedves nejed, hogy… - megfordultak, Péter kínosan hallgatott. Kriszta szavai meglepték. Olyannyira, hogy válaszolni sem tudott neki. Visszamentek. Gergő mellé állt, szótlanul ránézett a feleségére, majd hirtelen Gergő felé fordult.
  - Gyerekek, nekem vissza kell mennem! Kicsit fáradt vagyok meg ideges! Megvársz előadás után Gergő?  - közben elnyomta a cigarettáját.
  - Hát, ha akarod? Végül is tényleg kellene beszélgetnünk - nézett kérdőn Péterre Gergő.
  - Szeretném! Szeretnék beülni veled valahova! Fontos lenne!
  - Oké! Megvárlak, ha ennyire fontos Péter - majd Évára nézett, aki láthatóan érzékelte, hogy itt valami furcsa és zavart párbeszéd zajlik. Csak állt némán és merően figyelte férjét, aki egyre zavarodottabb lett.
   Péter a feleségére nézett és csak annyit mondott neki – Sajnálom! De tényleg beszélgetnünk kell Gergővel! - majd sarkon fordult és indult a színpad irányába. De Éva szinte rohanva utána ment. Kriszta és Gergő csak azt látták, hogy Éva erősen gesztikulál, megfogja Péter karját, majd Péter valamit indulatosan válaszol neki. Látták, hogy heves vita alakult ki közöttük, majd Péter ott hagyta a feleségét és tovább ment. Éva pedig sírva rohant a ruhatárba. Kriszta és Gergő csendben nézte az eseményeket. Majd felhúzva a vállukat egymásra néztek és elindultak a helyükre.
    Előadás után aztán Gergő megvárta Pétert, Kriszta pedig Gergő és Péter felé indult - Na, akkor, szervusztok! Szép előadás volt, minden értelemben Péter! Megyek haza! Jó mulatást nektek!
  - Gyere velünk! - mondta neki Gergő - Meghívlak egy vacsorára! Gondolom, te Péter elmész majd Dorina után? Vagy a feleséged után? – kérdőn és kíváncsian nézett a barátjára.
  - Nem tudom, mit csinálok! Éva most már mindent tud! Dorina pedig nem veszi fel a telefont. Pedig most nagy szükségem lenne rá!
  - Na, barátom! Nehogy már ő legyen a bűnös! Pocsék helyzet volt neki. Amúgy meg az a véleményem, hogy nem tudod eldönteni, melyik nő mellett akarsz élni! Egyszerűen nem értem a viselkedésedet. Ha meg Éva tudja, akkor menj haza és tisztázz mindent, zárd le a házasságod! Csak aztán menj Dorinához! Gondolom, nem így kell elintézni egy szakítást. De hát ez a te ügyed. Akkor jössz, vagy maradsz? - kérdezte kissé keményebben Pétertől.
  - Menjetek csak! Igazad van Gergő! Nem így kell lezárni egy házasságot! Neked is igazad van Kriszta!  – Gergő és Krisztina nem válaszoltak. Szomorúan nézték, ahogy visszafelé indult. Közben jöttek a zenésztársai is. 
  - Na, mi van? Te még itt vagy? - kérdezte tőle Árpi.
  -  Látod, nem? Nem érsz rá véletlenül?
  - Én? Hát ráérek, de miért? Beszélgetni akarsz? Nagy a zűr?
  - Az, meg innék is valamit most. Igen. Elég nagy. 
  - Rosszul áll a szénád? Na, gyere öregem! - azzal belekarolt Árpád Péterbe és elindultak az éjszakába.
   Dorina amikor hazaért, levetette magát az ágyra és zokogni kezdett. Talán hozzájárult ehhez Krisztina délutáni fejmosó beszéde is, amin most gondolkodott csak el igazán. Miután jól kisírta magát átöltözött, elgondolkodva járt-kelt a lakásban, kikapcsolta a telefonokat. Biztos volt benne, hogy Péter hívja majd, de nem akart most vele beszélni. Bekapcsolta a rádiót, valami zene szólt, töltött magának egy pohárba vörös bort, leült a fotelba és gondolkodott. Behunyta a szemét és arra gondolt, hogy akkor most elbúcsúzik ettől a szerelemtől – Igen!  - gondolta - Ha valóban igazi, nagy szerelmet érezne irántam, már rég ott hagyott volna csapot-papot. Szereti a feleségét is. Hazudik neki is, nekem is.  Nem vállal, nem vállalja a gyerekeimet. Hogyan is gondolhattam!  Hogyan is reménykedhettem! - ahogy ezeket gondolta, csak folytak a könnyei. Éppen felállt, hogy lefekszik és megpróbál aludni. Ekkor csengettek. Szép lassan indult az ajtó felé. - Ki lehet az? - ránézett az órájára, majd kinyitotta az ajtót. Péter és Árpád állt az ajtó előtt. Dorina mozdulatlanul nézte őket.
  - Beengedsz bennünket? - nézett Dorina meggyötört arcára Árpi, majd az előszobába lépett Péterrel - Én csak pár percig maradnék. De muszáj volt Pétert elhoznom, mert még hülyeséget csinált volna.
  - És miért ide hoztad? Vidd a feleségéhez!
  - Nem, nem. Majd oda elmegy magától, de most azt hiszem, rád van szüksége. Veled kell, hogy beszéljen először.
    Dorina nem mozdult. Péter csak állt az előszobában, Árpád pedig tuszkolta befelé a szobába, majd hátra szólt Dorinának, aki szótlanul követte őket.
- Ne haragudj Dori, de nem vagyok hajlandó társa lenni egy felesleges ivászatban, mert azt képzelte a kedves barátom, hogy majd leissza magát, és akkor rendbe jön minden. Szerintem beszéljétek meg, amit meg kell és, ha utána elzavarod Dori, akkor elzavarod! De most beszéljetek még egymással! Szerintem ez most mindkettőtöknek fontos. Na, szia! Szia Péter, én el is megyek, kikísérsz Dorina?
   Dorina lassan magához tért, elnézte közben Péter gondterhelt arcát. Nézte ezt a férfit, akit még most is szeretett.  Majd aztán fogta magát és kikísérte Árpádot az ajtóig.
    Mikor Dorina visszament a szobába, Péter ott ült nagykabátostól a fotelban. Csendben volt, maga elé nézett, láthatóan magába roskadt. Dorina maga sem tudta, hogy mit fog tenni. Belépett a szobába. Egymásra néztek hosszan, majd odaállt Péter elé.
   - Nos? Akkor mi legyen Péter?
     Péter zavartan felállt - Ha gondolod, elmegyek. Elég bánatot okoztam neked. Mindenkinek igaza van. Még a feleségemnek is. Gyenge és gyáva alak vagyok. Nem tehetek róla, de a lányom… Elvesztem őt.
    - Akkor menj hozzájuk! Nekem most már elég volt ebből a most már fájdalmassá vált szerelemből. Szeretlek még, de azt hiszem, nem megy így tovább, ez ma este kiderült... Tulajdonképpen kivel akarsz akkor élni?
- Veled. Hiszen ezerszer elmondtam már.
- Értem. Jó ez nekünk így? Jó ez neked így? Lassan fél éve, hogy létezünk egymásnak. Ha olyan nagyon szeretsz, akkor hogy van ez nálad? Azt hiszem, a feleségeddel való találkozásom felnyitotta a szememet. Szereted őt is Péter. És nekem ez így nem megy tovább. Azt hittem egyszerűbb lesz ez a dolog kettőnk között. Túlságosan szeretlek, és azt hiszem, nem tudok osztozkodni rajtad.
   Dorina közben feltett egy szomorú hangulatú lemezt, majd meggyújtott két gyertyát és leült a Péterrel szembeni fotelba. Egy ideig szótlan szomorúsággal hallgatták a zenét. A szaxofon és a trombita válaszolgattak egymásnak, egyre szomorúbban és erőteljesebben.
  - Te aztán tudod, hogy mit hallgassak most! - nézett rá szomorúan Péter - Ne haragudj rám! Add a kezed legalább!
   Dorina erre kissé keményen válaszolt.
- Nem, nem adom!  És várom a válaszodat. Mit akarsz tenni? És ne kérj bocsánatot!  Ne magyarázkodj!
- Nem magyarázkodni akarok. Igen, nehezen tudtam dönteni, de ma rákényszerültem. Tudtam, hogy örökké nem tarthatom fenn így a házasságom és majd így te sem létezel a számomra. A házasságomat nem is akartam fenntartani, a gyerekem miatt volt az egész! Tudod jól, hogy nem hazudtam neked soha, és tényleg szeretlek. Minden gondolatomban te vagy.  De, ha akarod, akkor elmegyek most.
  - Hát akkor menj! – mondta Dorina és láthatóan küszködött a könnyeivel.
    Péter felállt. Dorina mögé lépett, megfogta a neki háttal álló nő vállát.
  - Ha mindent lezártam otthon, visszajövök. Örökre visszajövök. Persze, ha visszafogadsz. Nagy hibát követtem el! Veled és Évával szemben is. Lehet, hogy valóban nincs rá bocsánat.
  - És ehhez ez az este kellett? A történtek? Tudod ez a szomorú.
  - Teljesen igazad van. Ma este, a szünetben, nagyon megsértettem Évát. Egyszerűen megmondtam neki, hogy az a Dorina, akit Gergő barátnőjének hisz, az a nő, az én szerelmem. Tulajdonképpen ezzel mindent megtudott. És többet nem hazudozok senkinek. Tudom, nem így, és nem most, hanem már sokkal előbb meg kellett volna ezt tennem! Nem vagyok hajlandó kilépni az életedből, és nem vagyok hajlandó ezt a szerelmet lerombolni.
    Dorina nem szólt semmit, hosszan nézett Péter szemébe, aki lassan elindult a kijárati ajtó felé.
    - Akkor most lerendezek mindent. Visszajöhetek majd?
    Dorina könnyekkel a szemében fejének bólintásával mondott igent. Az ajtóig kísérte.
   

 

11

   Ahogy Péter eltávozott, Dorina lelkébe vegyes érzések telepedtek. Pontosan tudta, hogy mit érez majd a másik nő, jómaga is átélte ugyanezt, csak más körítéssel. Leült a konyhába, lassan enni kezdett. Csend volt a lakásban, a gyerekek csak másnap jöttek haza, nem zavarta senki, volt ideje gondolkodni. Ugyanakkor boldog volt, hiszen titokban már régóta szerette volna, ha Péter hozzáköltözik, és nem kell osztozkodnia a feleségével, hiszen egyre jobban zavarta már őt is Péter kettős játéka. Alig aludt valamit. Nagyon nyugtalan volt az éjszakája.
   Másnap, késő délelőtt telefonon felhívta édesanyját és megkérte, jöjjön fel hozzá, mert beszélgetni szeretne vele. Szükségét érezte, hogy most, azonnal mindenről beszámoljon neki. Édesanyja rövid időn belül, már csengetett is nála.
  - Nos, itt vagyok! Egy kávét kérnék csak! Mi van édes kislányom? Csak nincs valami baj? Kicsit megviseltnek látszol. Itt volt Péter? És már el is ment? Mi történt? Leülök ide a nappaliba.
    Dorina már hozta is a kávét maguknak. Leültek a sarokba, az étkező asztalhoz.
  - Anya most boldog vagyok, de boldogtalan is!  - és ekkor elmesélte nagyon részletesen, az előző napi eseményeket.
     Dorina anyja nézte lányát, tökéletesen megértette zavaros érzelmeit.
- Ez nagyon komoly döntés Péter részéről. Ne nehezítsd meg a napjait semmivel. Most ne! Rosszkor döntött, már régen tisztáznia kellett volna ezeket a dolgokat. De most már mindegy.  Inkább segíts neki. Nem tudom a felesége, hogy viszonyul a dologhoz, a kislányt elengedi-e majd Péterhez, de fogadnod kell őt is, a te gyerekeidet is fel kell készítened erre. De én azért örülök, hogy rendeződik ez a kapcsolatod. Ha már ezt a férfit akarod társadnak. Előbb-utóbb így vagy úgy szakításra került volna a sor, ha nem a feleséggel, akkor veled. Hát örülj lányom, hogy így történt!  Ha szereted, és ő is szeret, ha jól érzitek magatokat egymással, minden más megoldódik majd az idő során. Amit tudok, segítek nektek. Bevallom, kicsit megnyugodtam most a híreidtől. Féltem, hogy esetleg még sem vállal téged és neked, biztosan nagy törés lett volna az életedben.
  - Köszönöm anya, jól esett elmondanom és jól esett hallanom a biztatásod. De biztos, hogy jól tettem? Valahol sajnálom a feleségét is. Hiszen én tudom, hogy most mit érezhet.
  - Mit édes lányom? Ha elromlott a házasságuk, akkor mindkét fél felelős lehet érte. Miket beszélsz? Már nehogy lelkiismereti kérdést csinálj a dologból! Azt tegye meg Péter!  Hogy jól választottál-e azt nem tudom. Ezt majd a jövő dönti el! De bízzunk benne! Mikor jön vissza?
  - Nem tudom, amikor lerendezi feleségével a dolgait. Ahogy összepakol, gondolom.
  - Na, akkor én főzök most egy jó kiadós ebédet és gyere le ebédre hozzám. Nem hinném, hogy te most abban az állapotban vagy, hogy főzőcskézni szeretnél. Szedd össze magad, legyél friss, jókedvű és ne lelkizz! Én meg megyek és nekiállok az ebédkészítéshez. Csak szólj, hogy mikor jössz és én akkor, tálalok majd.
    Dorina az ajtóig kísérte édesanyját, jól esett ez a beszélgetés.

12 
  
   Péter tele volt lelkiismeret furdalással, szégyenérzettel, hogy eddig ennyire gyáva volt és idáig áltatta Évát és saját magát is. Amikor belépett a lakásukba Éva már jött felé, kisírt szemmel és láthatóan idegesen.
  - Szép estét szereztél nekem! Szép kis meglepetést! És még én dicsérem azt a nőt, hogy milyen jól néz ki. Még azt hittem Gergő barátnője. De ezt a szemétséget! Így kellett ezt megtudnom, de sejtettem én! Ugye megmondtam, hogy van valakid? Átgondoltam mindent. Egy utolsó állat nem tesz ilyet!
- Beszélni szeretnék veled. Üljünk le Éva !
  - Mit akarsz mondani? Nem kellett volna már igazat mondanod réges-régen? - nézett a férjére hideg tekintettel a felesége.
  - Igen, kellett volna. Szeretem. Sajnálom. Ne szólj semmit, elmondom neked, ha gondolod, az egészet.
  - Nem vagyok rá kíváncsi! De azért megkérdezem tőled, hogy mióta tart ez a játékod?
  - A nyár óta. Azt gondoltam majd elmúlik, mint a többi. De ez nem múlt el, ez szerelem Éva. Én most elmegyek tőletek, tulajdonképpen, azért is jöttem. És nem így akartam megmondani.
  - Nem így akartad megmondani? Te sehogyan sem akartad megmondani! Játszottad a kettős játékod! Az a nő pedig kivárt téged! Elmész? Elzavarlak kedves Péter! Elég volt a sok játékból! Elég a sok megalázásból! A sok egyedüllétből! Na, a kedves Dorikára sem vár más, csak még nem tudja szegényke! De hát menj! Persze éppen karácsony előtt! Csak a lányodat sajnálom, de majd te beszélsz vele. Ez a te sarad! Lassan kezdek undorodni tőled. Alávaló gazember vagy! Megkérdezhetném, hogy miért áltattál eddig, de nem teszem, mert nem érdekel már a hazugságod! Tudod, eljött a pillanat, hogy el tudok szakadni tőled – sziszegte dühödten férje felé az utolsó mondatokat.
  - Jó, ne fokozd, igazad van! Gyáva voltam és gerinctelen.
  - Azért nem ezt érdemeltem ennyi év után, de mit is várhattam volna egy ilyen híres jazz zenésztől! - mondta aztán ismét gúnyosan, majd sírva fakadt.
  - Köszönöm a kedves jelződ, de ehhez semmi köze a zenémnek, nem tehetek róla, ha beleszerettem… Én is ember vagyok, mással is előfordult már! Köztünk pedig régóta nem tökéletes a kapcsolat. Eltávolodtunk egymástól.
  - Te biztosan eltávolodtál tőlem! Ne beszélj a kettőnk nevében! Ne ragozz! Pakolj és tűnj el az életemből! Beadom a válókeresetet, de nem osztozkodom semmin! Minden a miénk, ha tetszik, ha nem. Bár előbb zavartalak volna már el! Én hülye! - sírni kezdett.
  - Jó. Ezt most hagyjuk. Nem tartok igényt semmire.  Pár nap, összepakolok, és elmegyek. De Évikével is akarok majd beszélni. Akkor csak a ruháimat, a lemezeimet, a könyveimet viszem és még néhány személyes dolgomat.
  - Pontosan. Jól gondoltad! Volt időm végig gondolni mindent Péter. Tudtam, hogy vége van közöttünk mindennek, már régóta éreztem, csak nem akartam elhinni. Nem akadályozom meg, hogy találkozz a lányunkkal!  Ezt majd megbeszéljük. Arra is gondoltam, hogy megpróbállak marasztalni, hátha még vannak érzelmeid irántam, de rájöttem, hogy felesleges erőltetni ezt a dolgot. Csak éppen az időzítésed galád! De hát ez vagy te! Mit is várhattam volna tőled? És micsoda nő az olyan, aki nős emberrel kezd ki?  Na, megvan a véleményem róla! Van képe tönkretenni egy családot? Majd megkapja a maga büntetését ő is! Remélem! – ekkor már szikrázott Éva szeme és egyre hangosabb lett.
   Péter ránézett Évára, szégyellte magát, bizonyos dolgokban igazat adott a feleségének magában. Most fogta fel, hogy valóban csak még rosszabbat csinált a halogató taktikájával. Ránézett Évára, és kicsit bűnbánóan mondta neki.
- Mindenestre köszönöm, hogy nem csinálsz nagyobb cirkuszt. Biztosan igazad van sok mindenben. Valóban nem így kellett volna elmennem, de most már nincs miért magyarázkodnom. Akkor maradhatok még, hogy összepakoljak, vagy? Itt a kulcs, vagy maradjon nálam?
  - Még, hogy cirkuszt! Örülj neki, hogy egyáltalán így viselkedek! Tele vagyok nyugtatókkal! Szép kis éjszakát szereztél nekem! A gyerekünk miatt teszek mindent! Szedd össze a holmidat, pakolj össze, aludj itt a nappaliban, és minél előbb tűnj el a lakásomból! A kulcsot pedig dobd be a postaládába, ha nem lennék itthon. Ha itt maradt volna valamid, akkor majd szólsz és eljössz érte! Szép meglepetést adtál így karácsony előtt a  lányodnak!  De hát ez száradjon a te lelkeden!
    A felesége ekkor csapkodva az ajtókat elvonult a hálószobájukba. Péter pedig fáradtan eldőlt a nappali kanapéján.

13
   

   Péternek fájt a kislányától való elszakadás. De megkönnyebbült.  Már utálta magát a hazudozásai miatt. Tudta, nehéz lesz megszoknia, hogy a lányát nem látja majd minden nap, de ugyanakkor azt is elismerte, egy szerető nő várja, akinek szintén sok fájdalmat okozott gyengeségével. Miután minden holmiját összepakolta, telefonált Dorinának, aki érte ment kocsival. Péterre a házuk előtt várt. Segített Péter bőröndjeit bepakolni a kocsiba, majd amikor elindultak megkérdezte tőle.
   - Biztosan ezt akarod? Jól döntöttél? Még talán visszaléphetsz!
     Péter rámosolygott.
   - Ugye ezt nem mondod most komolyan! Veled akarok élni, még ha a lányom vesztesége is az ára. Csak azt nem tudom, hogy te ezek után elfogadsz-e engem? Vajon mit gondolsz most rólam? Nem voltam egy jellembajnok ugye? Már régen rendezni kellett volna az egészet. Gyáva és gerinctelen alak voltam.
   - Hát, ami igaz, az igaz. Az voltál. Én pedig gyenge nő, aki ennek ellenére elfogadtalak, mert szeretlek. Még így is, a történtek ellenére is... Különben nem lennék most itt veled. A lányodat pedig nem veszted el. Butaság amit mondasz. Majd jön hozzád. Én szívesen látom őt, csak a feleségeden múlik. A gyerekek meg hamar összebarátkoznak majd. Hidd el, ők könnyebben oldódnak és könnyebben fogadják el a helyzeteket. Lehet, hogy a lelke sérül kicsit, de ha érzi, hogy te nem vesztél el, hogy továbbra is szereted őt, akkor nem lesz olyan nagy baj!
   Péter hálásan nézett Dorinára, aki az elkövetkező időben igyekezett a háttérben maradni. Türelemmel és szeretettel segítette, hogy Péter feldolgozza a benne zajló fájdalmas érzelmeket. Azt látta, hogy zökkenő mentesebben történt a megnyugvása, mint gondolta volna.
    Közelgett a karácsony. Dorina édesanyjával eltervezte, hogy közösen főznek előre a karácsonyi ünnepekre, mégpedig az édesanya lakásában.
   Péter pedig  a most már Dorinával közös lakásukban, a gyerekekkel töltötte a délelőttöt. A két nő jókedvűen főzött, Dorina tele volt az előző napok eseményeinek gondolatával. Tizenegy körül Péter kopogott be hozzájuk. Dorina mosolyogva egy süteményt nyomott a szájába.
- Na, mi van? Nem bírsz a gyerekekkel? Menjek haza? - kérdezte a süteményt majszoló Pétertől.
- Ugyan! Nagyon is jó velük! Csak szeretnék megbeszélni veled valamit. Most beszéltem telefonon Évával. Ebéd után elhoznám a kis Évát. Persze, ha hozzájárulsz! És csak estig. Mit gondolsz róla? A gyerekeiddel már megbeszéltem. Ők kíváncsian várnák a találkozást.
  - Megleptél egy kicsit, de akkor menj el érte most! Hiszen együtt ebédelhetnénk akkor! - válaszolta Dorina. Édesanyja is megerősítette Dorina kérését.
  - Hozd csak ebédre Péter! Legalább megismerjük , és a gyerekek is végre összemelegedhetnek! Már éppen itt van ennek is az ideje.
  Péter örömmel vette a két asszony szerető hozzáállását gyermeke fogadásához.
  - Ez így még jobb is lesz talán! Akkor én megyek, de viszem a gyerekeket is. Nyugodtan maradj csak! Nem hagyom őket magukra! Különben nagyon jót játszottunk és kis meglepetéssel készülünk, de ez titok.
  - Na, menj, és ne gyötrődj! Mondtam már, hogy minden rendben lesz!
    Dorina egy óra körül telefonon leszólt Péternek, hogy hozza le a gyerekeket édesanyja lakására, mivel elkészült az ebéd.
  - Anya, úgy izgulok, vajon mit szól majd hozzám a kislány, elfogad-e? Biztosan harag van a lelkében, hogy elraboltam az édesapját…
    Dorina anyja már terített az ebédhez - Minden rendben lesz. Ne izgulj kislányom!
    A csengetésre Dorina nyitott ajtót, Péter állt ott a négy gyerekkel. Péterre nézett, majd elmosolyogta magát. - De szép apuka vagy itt ezzel a sok kis csemetével! Szervusztok, gyertek beljebb! – és befelé terelte a gyerekeket. Dorina saját gyerekei előre szaladtak, majd Péter mellett kicsit csendesen és zavartan lépett a szobába Péter kislánya. Dorina leguggolt hozzá.
   - Én lennék a Dorina, a papád már biztosan mesélt rólam, és hívjál csak így. Örülök, hogy megismerhetlek! Adhatok azért egy puszit neked?
    A  kislány Dorinára nézett, majd bólogatott és  megszólalt. 
   - Aha! - tartotta az arcát.
   - Na gyertek! Csücsüljetek le az asztalhoz!  - a kis- lány kezét fogva a lakásba vezette és Dani mellé ültette.
     Dorina anyja közben hozta a levest, majd ő is vidáman társalgott a gyerekekkel. Péter megnyugodott. Hálásan nézett a két nőre, mert érezte, hogy személyiségük sokat segített lányának abban, hogy elfogadják ezt a jövőre nézve majd annyira jellemző állapotot. Ebéd után kedvük kerekedett egy játszótéri kirándulásra, felszedelőzködtek és kisétáltak a városligeti nagy játszótérre. Nem volt túl hideg, hó még nem volt, így a gyerekek másztak, futottak, bújócskáztak, ők pedig kéz a kézben sétálgattak körülöttük.
  - Megnyugodtam. És ez neked köszönhető - nézett Péter Dorinára.
  - Csak nem izgultál? Tudod, a gyerekek jobban tudnak alkalmazkodni bizonyos helyzetekhez, mint a felnőttek? Persze, hogy közben mi játszódik a lelkükben, az más kérdés. De ez majd kiderül később. Én igyekszem azt tenni, amit ilyenkor kell. Kedves a kislányod. Remélem, hogy megkedveljük egymást! Látom, a gyerekek már jól összejöttek, ott nem lesz probléma.
  - Azt hittem, ennyi gyerekkel nem bírunk el majd így együtt.
  - Péter! Látszik, hogy csak a zene tölti be az életedet, de nem baj, azért vagyok itt én, hogy minden mást megoldjak. Holnap délelőtt is elhozhatnád őt, és közösen kijöhetnétek esetleg ide, vagy a szigetre. Már sok mindent elkészítettünk anyámmal, de még van házimunka, aztán délután, ha kedved van, közösen feldíszítjük a fát. Aztán te elmész édesanyádért, és elhozhatnád akkor apámat is, ahogy ezt már megbeszéltük. Édesanyád természetesen nálunk alszik, majd másnap hazaviszed, de maradhat is az ünnepekben, ha kedve lesz hozzá.
  -  Jó ötlet a holnap délelőtt, majd megkérdezem Évától, lehet, hogy neki is jó lesz így.  És mikor találkoznak a te gyerekeid Gáborral?
  - A két ünnep között elviszi őket magukhoz, majd szilveszterre visszahozza őket. Kicsit zavarosnak tűnik nem?
  - Eléggé! - nevette el magát Péter - Tudod ez a te gyereked, az meg az én gyerekem kérdés nagyon érdekes.  Nézz csak rám gyönyörűségem!  És hol van a mi gyerekünk? Erről nem is beszéltél még nekem?
  - Nem értelek. Miről beszélsz? Nekünk nincs gyerekünk, ez nem téma.
  - De én szeretném, ha téma lenne, ha már erről beszélünk. Tudod a tegnap éjszakai együttlétünk után magamban arra gondoltam milyen jó lenne, ha most ebből a szerelemből születne egy közös kisgyerek. Boldog lennék! Nem lehet erről szó? Te nem akarod?
  - Nézd Péter, én erre nem gondoltam még. Bár minden nő vágya, hogy akit szeret, annak szüljön egy gyereket, és talán, természetes lenne ez nálunk is, de ez komoly dolog és itt már annyi gyerek van, hogy nem tudom képesek lennénk-e megbirkózni... Már a korban is benne vagyunk…
  - Éppen azért kellene minél előbb. Én mindent megtennék, hogy képesek legyünk! Hadd csókoljalak meg! - megcsókolták egymást, mintha vágyaikat ezzel megpecsételték volna.
  - Szóval? - nézett Péter Dorinára - Nem válaszoltál igazán. Nagyon kerülöd a kérdésemet, pedig én komolyan gondolom.
  - Az igazság az, hogy félek Péter. A szüléstől is félek. De talán igen. Azért boldoggá tettél ezzel a kéréseddel, azt tudnod kell! Azt hittem, hogy te félsz a gyerekektől, a vele járó problémáktól.
  - Elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy veled együtt minden problémát megoldjak most már. Igaz, hogy lefoglal erősen a hivatásom, de azért szabadidőm is akad, ha nagyon akarom!
   Már sötétedett, amikor visszaindultak, de előtte hazavitték kocsival Péter kislányát.

14
  
   Péter és Dorina másnap délután együtt díszítették a nagy fenyőfát, amit előzőleg közösen választottak ki.  A gyerekek lent voltak a nagymamánál, akinél már ott volt Dorina apja, és Péter édesanyja is. A nappali ablak melletti sarkába állították a fenyőfát.
  - Nagy fát választottunk Péter, nem? Díszítsd a tetejét, mert nem érem fel!
  - Szerintem nem baj, ha nagy. Így szép. És te vagy a legszebb alatta! - ölelte magához Dorinát.
   Mikor elkészültek a karácsonyfa feldíszítésével megálltak előtte, átfogták egymás derekát, és boldognak érezték magukat. Szép sorjában lerakták a fa alá az ajándékokat. Halk zene szólt, Péter megcsókolta Dorinát, és kezét fogva a szemébe nézett.
- Szeretlek, még mindig, és egyre jobban. És semmit nem bántam meg. Egyre jobban örülök. Nálad megtaláltam azt, amire talán mindig is vágytam.  Nem tudom, te mit gondolsz kettőnkről.
   - Én nem tudok mást mondani, csak azt, hogy határtalanul boldognak érzem magam, és nem csalódtam benned! Ugyanúgy szeretlek!
    Már öt óra volt, kezdett alkonyodni, amikor felhívták a családot. Dorina szülei, Péter édesanyja, és a gyerekek meghatódottan álltak a gyertyafényben csillogó nagy karácsonyfa előtt. Hallgatták a karácsonyi zenét, emelték poharukat, koccintottak és boldog karácsonyt kívántak egymásnak. Majd Péter és a három gyerek csendet kért.
  - Most pedig mindenki üljön le, mert jön a gyerekek és az én kis karácsonyi meglepetésem - szólt a családhoz Péter.
   Lili leült a harmóniumhoz, Bence elővette gitárját, Dani egy cintányért és kis dobot helyezett maga elé, Péter pedig a változatosság kedvéért klarinéton kezdett játszani. Előadták a karácsonyi számot, amit Péter komponált erre az alkalomra.
  - Nahát, ezt a meglepetést! Csodálatosak voltatok! Dorina a meghatottságtól kissé könnyes szemmel ölelte magához a három gyermeket.
   A felnőttek is meghatódtak a műsortól, majd leültek. A gyerekek osztogatták a csomagot, maguk is boldogan tépdesték szét a csomagoló papírt, és nem győztek örülni az ajándékoknak. Péter eljegyzési gyűrűt húzott fel Dorina ujjára. Bejelentette, ha lezajlik a válása, szeretné feleségül venni.
  - Akkor te leszel a mi apukánk is? – ugrott fel Dani.
  - Hát neked van apukád, de, ha akarjátok, lehetek a második apukátok.
  - AZ jó lesz! Jó lesz! - kiabálták a gyerekek kórusban. Másoknak úgy sincs két apukájuk!
  - És lesz kistestvérünk is? – kérdezte Lili a maga természetes kíváncsiságával.
    Péter nem jött zavarba - Igen, szeretnénk, hogy legyen majd, ugye, Dorina? – nézett rá bizakodóan.
   Dorina zavarban volt, majd érezte, hogy nem térhet ki a válasz elől, mert ezzel Pétert is megbántaná.
- Ahogy Péter mondta, szeretnénk, hogy legyen majd egy kis testvéretek, de hát egy kis testvérrel sok gond és baj van.
  - Nem baj, majd mi segítünk! - mormogta Bence.
   Erre mindenki jót nevetett, de aztán Dorina anyja az asztalhoz hívott mindenkit, majd lányával együtt kiment a konyhába, hogy az esti ünnepi vacsorát tálalják.
  - Segítsek valamit? - nézett be hozzájuk Péter - De minek is kérdezem, majd az italokat kiviszem.
   Péter később elmondta Dorinának, hogy talán gyerekkora óta most fordult elő először, hogy otthonosan, családiasan élhette meg a karácsonyt. Ekkor még nem tudták, hogy a következő karácsonykor már Péter édesanyja nem lesz köztük.

      15
  
    Meleg nyáreste volt. Péter szinte minden hétvégén játszott hol a saját zenekarával, hol más együttessel. De mindketten együtt örültek ennek. Egyre közismertebbé, népszerűbbé vált ő és az együttese is. Bár Péter zenei szakmájában túl sok volt a nehézség. Mint ahogy a művészetek más területén, itt is csak nagy harcok, küzdelmek és utánajárások során lehetett érvényesülni. Dorina tudta, hogy Péter túl egyenes gerincű, konok és nem a megalkuvók táborába tartozó személyiség. Azért, ha nehezebben is, de fent tudott maradni. Ezeket a dolgokat Péterrel többször átbeszélték. Szüksége volt Dorina támogató szavaira, meggyőző érveire, mert néha ugyancsak el volt keseredve. Szerencsére megértette Péter helyzetét, és lassan átlátta ő is a szakmán belül adódó nehézségeket. Így, Pétert nehéz pillanataiban, tudatosan támogatta egy-egy jó szóval, biztatással. Ekkor már túl voltak Péter édesanyja temetésen, és túl voltak a házasságkötésen is. Szűk körű vacsorát rendeztek az esküvőjük után. Dorina megismerkedett Péter öccsével és feleségével. Közösen megállapodtak abban, hogy anyjuk családi házát átalakítják, és utána Dorináék odaköltöznek. Eltervezték, hogy építenek hozzá egy külön lakrészt szobával, konyhával, fürdőszobával, és a régi házat is megtoldják még két szobával. A telek hatalmas volt, szerencsére így nem volt akadálya a bővítésnek. A különálló lakrészt Dorina édesanyjának tervezték.  Dorina mindenképpen szeretett volna édesanyja közelében maradni. Lőrinc, Péter öccse nem tartott igényt a házra, lemondott az örökségéről. Azt mondta, neki nincs erre szüksége, nincs rászorulva, de azt látja, hogy Péter annál inkább. Így aztán Péter belevágott az építkezésbe. Közben árulták a két lakást, amire akadt is vevő. Így az előlegből már elindíthatták az építkezést. Szeptember elejére ígérték a teljes kulcsátadást, mert Péter ekkora dologba, csak így volt hajlandó belekezdeni.  Dorina örült, mert a tervrajzból látta, hogy milyen szép és tágas lakásuk lesz.
   Ezen a nyári estén elment Péterék koncertjére, majd együtt megvacsoráztak a társasággal. Lassan Péterben is oldódott az anyja elvesztése miatti gyász. Vacsora után jókedvűen sétálgattak még kettesben a Duna parton, majd Dorina hirtelen Péter felé fordult.
- Mondanom kell valamit!  Otthon akartam megmondani, de nem bírom tovább magamban tartani. Babánk lesz Péter! Kéthónapos gyermeked van a pocakomban! Na, mit szólsz hozzá?- nézett a férjére.
     Péter láthatóan meglepődött, megállt, majd Dorina hasára nézett. Hirtelen nem is tudta, hogy mit mondjon. Váratlanul érte a hír. A sok gyászos esemény után szinte furcsa volt tudomásul venni, hogy gyermeke lesz. 
  - De hát miért csak most szólsz? Két hónapos már és te eddig hallgattál?
  - Igen.  Májusban fogant meg. Eddig nem akartam szólni. Örülsz? Azért nem szóltam, mert tökéletesen biztos akartam lenni a dologban. Ne, hogy aztán csalódást okozzak… Hiszen annyi bánatunk volt az elmúlt időszakban…
  - Dehogynem örülök, de úgy meglepődtem!  Hát ezt szerettem volna már mióta! És most a lakásunk is meglesz hozzá! Ez csodálatos Dori! – átölelték és megcsókolták egymást ott a Duna parton, nem érdekelte őket a körülöttük sétálgató embertömeg.
 
 

16
  
   Augusztus végén, kiköltözhettek Péter édesanyja egykori teljesen átalakított és felújított családi házába. Dorina és édesanyja szinte a végkimerülésig pakoltak. Péter elhívta ismerőseit is segíteni, de augusztus lévén még több munkája volt. Sőt akadt egy-két napos fesztivál koncert a szomszéd országokba is. Örült Péter sikerének, ő pedig készült maguknak egy olyan otthont építeni, ahol, ha társa hazatér jól érzi majd magát. Volt már elég tapasztalata saját életében, és számtalan ismerőse házassági kudarcának történetén keresztül, hogy a szereteten kívül milyen fontos a másik ember munkájának megbecsülése, segítése. Péter művészember volt, a zene világa töltötte be életét. Dorina már tudta, hogy számára szabadságot kell biztosítani és nyugodt családi hátteret. Csendes estéin, amikor egyedül volt otthon, elgondolkodott kettőjük kapcsolatán. Péter természetén is. Jól érezte, jól látta, hogy Péter bár a szabadságra vágyik, de ugyanakkor mennyire ragaszkodik egy olyan otthonhoz, ahol várja őt egy nő és várják a gyerekei. Tulajdonképpen ez a furcsa kettőség volt benne. Dorina arra vállalkozott, hogy meg próbálja megadni Péternek az ebből a kettősségből születő harmóniát. Persze féltette Pétert. De bízott benne. Bízott a szeretetében és ragaszkodásában. Azt is tudta, hogy szülése után, az első időszak milyen nehéz lesz majd neki, hiszen jóformán el sem mozdulhat otthonról hosszabb útra.  Nem tudta azt sem, a férje hogy fog ehhez viszonyulni. Lélekben felkészült arra is, hogy szerelmük megkopik, de eltökélte, hogy a baba mellett nem fogja hanyagolni felnőtt vágyait. Nem esik abba a hibába, ami Dani születése után következett be. Bár, talán Gábor is hibázott, ahogy így utólag visszaemlékezett azokra az időkre.  Gyerekei mikor megtudták a nagy hírt, hogy testvérük születik, örültek.  Kialakult bennük valami új érzés, amit előre Dorina sem tudott, hogy majd féltékenység lesz vagy testvéri szeretet a pici, a védtelen baba iránt.
   Október eleje volt, még kellemes őszi idő. Dorinát már kiírta az orvos, felvette táppénzes állományba, nem dolgozott. Jobbnak látta, ha ezzel a terhességével vigyáz magára. Péternek is kevesebb koncertje akadt, mellette maradt még a tanítás, és bizony kevés ideje maradt eleinte arra, hogy a lányával is többet foglalkozzon. Éva a volt feleség ezt telefonon szóvá is tette, de Dorina ebbe nem kívánt beleszólni. De arra ösztönözte Pétert, hogy kislányát is gyakrabban hozza el hozzájuk, hiszen az új nagy lakásban elfértek most jobban. Így lassan kialakult az új életrendjük. Anyja, kezdte megszokni az új lakrészét és Dorina lassan ráért arra is, hogy Péterrel kettesben elinduljon színházba, koncertre, vagy éppen valami baráti meghívásra. A gyerekeket nyugodtan az édesanyjára hagyhatta. Erre az időszakra tervezték a házavatást is.
    Péntek délután volt. Dorina a konyhában tevékenykedett, a gyerekek kint játszottak az udvaron, másnapra várták a vendégeket, és már egy a hete vendégeskedett náluk Péter testvére, Lőrinc, és annak olasz felesége Claudia, aki mutatós, szép nő volt. Lőrinc egyidős volt Dorinával, ellentéte Péternek. Szőkésbarna haja volt, barna szeme. Jóképű, nyugodt férfi benyomását keltette.  Racionális, határozott, talán kevésbé érzelmes volt, mint Péter.
   Kiültek a nagy teraszra, ahol Dorina és Claudia beszélgettek. Az asszony egészen jól megtanult magyarul, így nem volt gond a társalgás.
  Lőrinc sportosan, csak egy farmerban és egy pólóban volt, úgyszintén Péter is. Dorina kismama nadrágot vett fel, egy bővülő blúzzal.
  - Szép a ház!  Nagyon kellemes és normális méretű most a lakásotok Péter! - mondta Lőrinc a testvérének - Örülök neki, hogy így alakult az életed és remélem, most már lenyugszik a te híres ide-oda csapongó természeted is Péterkém!  - csapott testvére hátára egy nagyot.
  - Miről beszélsz? Nem csapongok én már sehová. Látod, még saját gyereket is bevállaltam, sőt egyenesen én akartam, nem is elsősorban Dorina.  Szeretem őt nagyon! - közben megsimogatta és megcsókolta - És tudod, miért szeretem? Mert… Nem is tudom. Nekem mindenben megfelel. Bár, nekem lenne olyan jó természetem, mint neki! De majd jobban megismeritek, ha többet lesztek vele együtt.
  - Azt látom, hogy tényleg jól vagytok. Nekem elég volt már néhány nap, hogy megismerjem őt. Azt hiszem megtaláltad benne azt a partnert, aki neked kell Péter. Nagy szerencsédre! Tudod, közben azon kacagok magamban, hogy téged én soha az életben nem tudtalak családapának elképzelni. De azért azt is látom, hogy Dorina a fő koordinátor. Azért sok gondot levesz a válladról! Amúgy meg tetszik a lemezed! Jó zenét csinálsz! Nem hiába szerettette meg veled a mama jazzt. Tudod Dorina! - és most feléje fordult - A mama fiatal korában nagy jazzrajongó volt.  Nálunk örökké szólt a zene, a mama magyarázott, előadásokat tartott, ezernyi lemezt szerzett be. Péter fogékony volt, rám is ragadt valami, de hát én az építészet felé vonzódtam. Persze volt komolyzene is. Hiszen elsősorban azon nőttünk fel. Nekem muszáj volt zongoráznom. 
  - Igazán? Nem is tudtam.  Akkor talán tudsz még játszani? - kérdezte tőle érdeklődve Dorina.
  - Biztosan, csak azért előtte le kellene ülnöm. Péter előadjuk a régi kedves számunkat?
  - Mit? A mama kedvenc számát? Ezeréves szám, de előadhatjuk, mondjuk holnap. Ha hall bennünket, biztosan örül majd. Az emlékére! Szép gondolat! Gyere! Akkor próbáljunk! Nem baj lányok, ha mi elmegyünk most gyakorolni?- kérdezte Péter, és közben megsimogatta Dorina hasát.
  - Menjetek csak! Éppen jön az anyukám is, majd hármasban elbeszélgetünk.
  - Leülhetek kicsit közétek?  - jött hozzájuk Dorina anyja és leült egy székre - Na, hogy tetszik a ház?
  - Nagyon szép! Jó a beosztás, ízléses a berendezés.  És mama is kedves, meg gyerekek. Sajnos nekem nincs, nem lehet. Ezért biztosan bánatban van Lőrinc, pedig jól vagyunk. Talán majd örökbe fogadni mi gyermeket. Tudod?
  - Ó, ez szomorú! - nézett rá  Dorina.
  - Sajnos az én bajom.  Már mindent próbálni, de semmi.  Látom Péter, hogy örülni a te hasadban lévő baba. Értem is! Szép pár vagytok ti! Majd azért ti eljöttök egyszer Itália, akár gyerekek nálam maradhatnak, egy-két hét a nyárban. Örülnék! Lehetséges ez?
  - Talán jövőre már igen. Persze sok elfoglaltsággal jár.
  - Ó, az nem baj! Én boldog leszek majd ettől! Talán Lőrinc is! Ezt meg is fogjuk beszélgetni!  De neked itt van mama. Sokat segít Valéria?
  - Igen, eléggé. Bár azért a szabad programomról nem mondok le. Én is eljárok még színházba, néha moziba, egy-két koncertre és minden héten kétszer úszom.
   - Ó, ez nagyszerű! Hiszen Valéria  teljesen fiatalos. De mit játszani most a fiuk? Ez lenni egy régi dal, nem?
  - Igen, jól hallod. Anyukám fiatal korában volt nagy sláger  - válaszolta neki Dorina.
  - Szép szám volt! - tette hozzá Vali, Dorina édesanyja - Erre andalogtunk fiatal koromban, amikor még jó volt szerelmesen összesimulni a párunkkal. Péter és Lőrinc? Lőrinc is tud zongorázni talán?- kérdezte meglepetten.
  - Ő is tanult zongorázni, és holnap ezt elő akarják adni, az anyjuk emlékére. Ez volt Erzsébet néni kedvenc slágere – válaszolta az anyjának Dorina.
  - Na, milyen megható, egészen elérzékenyültem. Sokan leszünk akkor holnap? - nézett Dorinára édesanyja.
  - Elég sokan. Itt lesz az egész zenekar feleségestül, mert most már mindenkinek felesége van, aztán Kriszta, Gergő, Juli, István.
   Ekkor ballagott le hozzájuk Lőrinc és Péter.
  - Na, milyen lesz? Hallottátok? - kérdezte Péter, majd leült Dorina mellé.
  - A te felfogásod szerint jazzes, de egész jól belejöttél te is Lőrinc.
  - Persze, mert Péter olyan vehemensen, lelkesen tud irányítani, hogy egészen belelkesültem én is.
  - Gyerekek, hozzam a vacsorát? - kérdezte Dorina - Itt eszünk vagy bent? Talán együnk most bent. Megtálalok, a gyerekeket is elő kellene szedni.
   - Megyek értük! - szólt Péter. Vele ment Claudia is és együtt hozták a gyerekeket, akik egészen kimelegedtek a játéktól. Vacsora után a gyerekek lefürödtek, kérésükre Péter mondott egy mesét.
    Dorináék este együtt bementek Péter öccsével és feleségével a belvárosba, ahol beültek jazzt hallgatni, egy kellemes pincébe. Látszott, hogy Péter és Lőrinc is lassan kezd felmelegedni, egyre több gyermekkori élmény tör fel bennük, és szívesen kalandoznak a múltban. Éjfél felé értek haza.
   Dorináék hálószobája a tervei szerint világosbarna nagy szekrénnyel, egy hatalmas fakeretes és két éjjeliszekrényes franciaággyal volt berendezve. Süppedő vastag rozsdaszínű szőnyeg borította a parkettát, elfért még egy fésülködő asztalka is egy kis székkel. Az ablak az udvaron lévő nagy diófára nézett, sűrű fehér áttetsző függönyt lengetett a szél. Mielőtt beléptek volna, Dorina benézett a gyerekekhez. Háta mögött megjelent Péter is, elnézte, ahogy Dorina szerető anyaként csókolgatja csemetéit.
  - Zuhanyozol, vagy én menjek előbb? – kérdezte tőle Péter.
  - Szeretnék előbb én elkészülni! Vagy zuhanyozzunk együtt, talán még elférünk.
  - Hiszen nem vagy kövér!
  - Félsz, hogy kövér leszek majd, ha megszültem? - nézett Péterre Dorina, mikor már az ágyban feküdtek egymás mellett.
  - Nem félek, mert látom, hogy vigyázol magadra, de különben sem vagy olyan alkat. De hogy van az én kisbabám? Nem akarod már megtudni, hogy fiú vagy lány?
  - Én nem szeretném. Legyen meglepetés.
   Szorosan átölelték egymást. Péter pedig halkan suttogni kezdett:
  - Érzed ezt az őszi zsongást? Hullik a falevél, fúj a szél, szemerkél az eső. Hűvös van kint. De itt melletted, benned, forró nyár van!  Simulj ide hozzám! Szeretlek Dorina! Boldoggá tettél.