1

        Csengettek.  Rozina kinyitotta az ajtót. Egy negyven körüli, kissé telt nő érkezett.

         - Nos, megjöttem. Szervusz. A mama? Mi újság? – kérdezte, miközben levetette őszi kabátját, cipőjét. Belebújt a számára már előre odakészített papucsába.

        - Ma nem volt semmi különös. Csendes és nyugodt volt.

        - Na, ez jó hír. Akkor benézek hozzá és teszem a dolgomat.

       -  Én pedig lassan indulok Margitka. Gergővel találkozom.  Úgy tizenegy felé leszek itthon. Tudsz maradni addig?

           Margit, a fizetett ápolónő igennel válaszolt, mosolyogva nézett a lányra: – Csak vigyázz azzal a fiúval, nem kell ám minden férfiban megbízni, pláne egy művészben! Bocsánat, hogy beleszólok az ügyeidbe, de féltelek… - zavartan, de határozottan mondta gondolatait Rozinának, aztán a konyhába ment, hogy elkészítse a kerekesszékbe kényszerült, félig béna édesanya részére a vacsorát. 

      Rozina bement édesanyja szobájába, megsimogatta sűrű, ősz haját.   Elköszönt tőle.

     Az előszobában szomorú sóhajjal megállt a fogas előtt, aztán hirtelen gyorsasággal felvette sötét barna őszi félkabátját, felhúzta lábára fekete velúr csizmáját, belenézett az előszoba falán lévő  tükörbe. Hosszú gesztenyebarna haját egy hirtelen jött mozdulattal, csavarással feltűzte. Vállára dobta retiküljét és belvárosi lakásukból lassan kilépve, lesétált a kapuig két emeletet. A nagy, régi, díszes faajtót kitárta, kilépett az utcára és lassan lépdelve indult el a színház felé.

      Ahogy belépett a színház művészbejáró előterébe, megcsapta az a hangulat, ami mindig megdobogtatta a szívét. Kislánykorában sokat járt szüleivel színházba. Számára a színház mindig varázslatos csoda volt. Egy ideig kacérkodott a gondolattal, hogy esetleg a színészi hivatást választja majd. Aztán érettségi után mégis inkább szabad-bölcsész szakra jelentkezett, ahol idővel kommunikációt is tanult.  Utána került az újsághoz. Kulturális témában lett szerkesztő riporter és egyben fotós is.

     Köszönt a portásnak, majd elindult egy alagsorba vezető lépcsőn. A színházi klubba tartott. Ott találkozott Gergővel, akivel másfél hónapja ismerkedett meg.

         Ahogy most belépett a klubba, tekintete átsuhant az asztaloknál ülő embereken, majd meglátta Gergőt. Egy közeli asztalnál, a közismert rendezővel beszélgetett éppen. A közeledő lány felé pillantott, felállt, futó csókkal üdvözölték egymást. Rozina levetette kabátját,  leült az asztalukhoz. Kávét kért, majd  pár mondat erejéig beszélgetett a rendezővel, akit ismert már. Hiszen írt már róla is.

     - Hogy van Rozina? Olvastam a legutóbbi írását a bemutatott darabról. Jól szerkesztett, őszinte gondolatok voltak. Jók a meglátásai.

    - Köszönöm. Örülök, hogy  így látja  - mondta szerényen és zavartan. A rendezővel még egy kis ideig beszélgettek, aztán a férfi felállt és elköszönt tőlük.

      - Már nagyon vártalak – nézett ekkor Gergő a lányra – Mindig örülök neked. Hogy van a mamád?

     - Jól. Köszönöm. Margit, az ápolónő vigyáz most rá. Gergő barna szeme hosszan fúródott a lány szemébe, aki ekkor közelebb hajolt a férfihoz.

     - Én is örülök neked, de most szeretnék innen elmenni. Nem baj?

      Gergő nem egészen értette a lányt, de felállt Rozinával együtt. Fizettek a büfésnek, felvették kabátjukat, elindultak a kijárati ajtó felé. A kissé hideg november eleji időben kéz a kézben sétáltak a színház parkjában, beszélgettek, majd  Rozina   váratlanul a férfi felé fordult.

    - Nem mehetnénk fel hozzád?

      A férfi nagyra nyitott szemmel nézett a lányra, hiszen bármikor is hívta magához, Rozina eddig elutasította.

   - Dehogynem, menjünk! Érzem, hogy fázol, majd készítek neked otthon egy meleg teát.

     Gergő már találkozásuk első pillanattól kezdve vonzalmat érzett Rozina iránt, de a lány egyértelműen megmondta, hogy volt valakije, még nem dolgozta fel  régi kapcsolata megszűnését. Időt kért tőle.  Rozina félt egy esetleges csalódástól. Azt gondolta, jobban meg kell ismernie Gergőt. De most furcsa bizsergést érzett a testében.

     Ahogy beléptek Gergő lakásának előszobájába, Rozina ledobta  kabátját  és teljes odaadással hozzásimult a még kabátban lévő férfihoz     -  Szeress Gergő, a tied akarok lenni testestől, lelkestől!

   Gergő ledobta kabátját, felkapta a lányt, bevitte szobájába, ahol kapkodva letépték egymásról ruháikat, majd a két forró test egymáshoz simulva már nem akart uralkodni magán. Egymást ízlelgetve hosszan szeretkeztek. Rozina elfojtott érzelmei a felszínre törtek, Gergő pedig sokáig nem tudott betelni a lány testével.  

      - Mondhatok valamit? – kérdezte hosszú idő után Gergő, miközben a lány meztelen testét simogatta.

        Rozina ránézett, fejét a férfi vállára tette, kezével a férfi szőrös mellét simogatta.

       - Meglepődtél, ugye? Hát ilyen vagyok. Sokáig várakoztattalak? Tudom, hogy ti férfiak csak egyet akartok, de már a kezdet kezdetén… 

      -  Ez igaz. De én többet akarok. Egy szép kapcsolatot. Nem érezted?

      -  Most jött el a pillanat, hogy a tied legyek Gergő. Biztosan furcsának tűnik számodra mindez, hiszen már huszonhat éves vagyok, elég felnőtt a szerelemhez - nézett a férfira most a lány, majd megsimogatta Gergő kissé már borostás arcát – Most nem érdekel, hogy mit hoz a jövő. Szeretve akartam lenni, szeretni akartam.

     -  Szeretlek. Hogy mit hoz a jövő? Azt sem te, sem én, nem tudjuk. Én azt gondolom, fogadjuk el egymást. Szeressük egymást.  Ennyi. Szép vagy és okos, tehetséges… Minden lehet… -  mondta elmerengve a férfi és megcsókolta a lány vállát.

        - Várj egy pillanatra! Felhívom Margitot, hogy csak holnap megyek haza, ne várjon, és a mama se nyugtalankodjon – mondta hirtelen Rozina, majd felkelt az ágyból és megkereste táskájában a mobilját, majd telefonált.

        Gergő nézte a lány arányosan szép testét, és kezét nyújtotta felé, amikor befejezte a telefonálást. Rozina visszafeküdt a férfi mellé.

       - Meg sem kérdeztem, hogy nálad maradhatok-e? Nem baj?  – nézett most nagy fekete szemével Gergőre - Nincs senkid? Biztosan csak én vagyok neked? Látod, ez is csak most jut eszembe.

     - Nyugodj meg. Nincs más fontos nő az életemben. Volt, de annak vége.  Elég zavaros kapcsolat volt az utolsó. Nem tagadom. És elég hosszú. Amúgy meg elég sűrűn éltem. Huszonkilenc éves vagyok, és lassan talán benő a fejem lágya - hirtelen átölelte a lányt, magához húzta, aki behunyt szemmel ismét Gergőhöz simult.

 

2

        Egyik reggel Rozina korán kelt. Éppen szabadnapja volt. Csak egy cikket kellett megírnia egy kiállításról, de azt otthon is megtehette. Közben édesanyját is el kellett látnia, mivel Margit nővér ezen a napon csak később érkezett. Nem számíthatott senkire, hiszen édesapja meghalt, testvére Márta, aki négy évvel volt idősebb nála, Bécsben élt.

      Édesapja két évig látta el Editet, a feleségét, persze Margit ápolónő segítésével, de a sors keze közbe szólt. Egyik este hirtelen rosszul lett, összeesett hatvankét évesen. Rozina így talált rá az édesanyja mellett, amikor egy vidéki kiszállás után hazaért. Ezt a pillanatot soha nem tudta kitörölni emlékezetéből.

        Szülei házassága a legszebb minta volt előtte.  Édesanyja példás családanya volt, édesapja pedig a kórház sebészetén főorvosként dolgozott. A két lányukat mindketten, szinte imádattal vették körül. Márta, a nagyobbik lány érettségi után szinte azonnal elkelt, ahogy édesapja szokta mondani. Márta magas, szőke, kékszemű, életrevaló lány volt. Könnyen oldódó, vidám, teljesen ellentéte a húgának. Édesapja által ismerkedett meg egy Bécsben töltött nyári úton Péterrel, aki nyolc évvel volt idősebb Mártánál. Sebész volt egy bécsi klinikán. Márta nem dolgozott. Otthon volt a két kicsi gyerekével.

      Rozina most bement az édesanyja szobájába, leült mellé egy székre és az odakészített kis asztalkára tette a reggelit.

     - Szervusz, mama. Hoztam neked reggelit, de előtte egy kicsit áttörölgetlek, vagy inkább utána?  

    - Az édesanyja bólogatással és kézmozdulattal jelezte, hogy előbb reggelizne.

       Miután megetette, majd vizes szivaccsal megtörölgette, leült édesanyja mellé.

    - Mondanom kell valamit. Beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra, mert a munkámhoz egyszer biztosan szükség lesz rá. Margitot jobban be kell vonnom az ellátásodba, mert többet leszek távol. Nem baj? – édesanyja figyelmesen nézte, még talán mosolygott is, aztán kezével jelezte, hogy ceruzát és papírt kér. Csak így tudtak társalogni. Agyvérzése után károsodás érte, csak keveset javult. Beszélni csak akadozva és nagyon lassan tudott. Ezért inkább írni kezdett. Rozina addig kivitte a reggeli edényeket, majd amikor visszajött, leült édesanyja mellé, aki nagyon lassan és elmerülten írt.

      - Margit tízre jön és itt lesz veled most már minden nap… Kicsit többe kerül, de Márta kisegít.

      Az édesanyja ekkor letette a tollat és Rozina kivette a lapot édesanyja kezéből.

   „Kicsi lányom, Rozina! Örülök, hogy képzed magad. Fontos ez számodra a munkáddal együtt.  Jó olvasni az írásaidat, nézni a fotóidat és tudni, hogy az én kicsi lányom az, aki mindezt megalkotta. Ez csodálatos. De kicsi lányom, ez nem mehet így tovább. Kérlek, hogy helyezz el engem egy jó otthonban.  Márta biztosan besegít anyagilag, ahogy tették eddig is. Nem megoldás ez az állapot neked sem, nekem sem. Margit nagyon rendes, de hidd el mindenkinek jobb lesz így. Minden hétvégén meglátogathatsz… Hétvégére időnként haza is jöhetek, Kérlek, hogy beszélj Mártával! Kell, hogy neked is legyen magánéleted. Sikeres is csak így lehetsz a pályán, én ezt akarom, érted? Ezt a dolgot Mártával beszéld meg! Szeretlek édesem, de én akkor leszek boldog, ha te is szabadon élheted az életed. Attila? Mi van vele? Már rég láttam. Ezt csak mellékesen, de kérdezem.

      Rozina, amikor elolvasta a teleírt lapot, elsírta magát, letette a papírt és édesanyja kezét szorongatta.

     - Jaj, Mama! Ez olyan szörnyű nekem, hogy nem tudok segíteni. Betegyelek egy otthonba? Istenem! Istenem! Nem tudom én ezt megtenni. Ezen még gondolkodnom kell. Attilát kérdezed? Nem ment ez a kapcsolat. Egy éve már csak vitatkoztunk, és azt gondolom ő nem tudott elfogadni engem igazán. Talán nekem sem ő volt az a férfi, aki... Na, mindegy!  Befejeztük. Kölcsönösen. Nincs harag közöttünk. Ne nyugtalankodj. Talán majd egyszer eljön nekem is az igazi. Tudod, hogy én nehézkesebb vagyok, mint Márti… Nekem a munkám is fontos.

       Az asszony megsimogatta kezével lánya kócos, sötét haját, bánatosan nézett fekete szemébe, mintha csak önmagát látta volna ennyi idősen. Elérzékenyült. Magához húzta Rozina fejét.  Elringatóztak egymásban anya és lánya. Margit csengetésére riadtak. Rozina beengedte a nőt és megbeszélte vele a további teendőket. Margit is elolvasta a levelet és nagyon egyetértett a leírtakkal.

    - Én nem mertem eddig ezt javasolni, de valójában ez lesz a legokosabb megoldás. Ismerek egy otthont, fenn a hegyen, a református egyházé.  Szólhatok az érdekedben. Nyilván külön szobásra gondoltok majd. Igaz? Próbálok segíteni. Most menj a dolgodra. Addig is itt vagyok én. Ha gondolod, addig beköltözöm ide, hogy napi huszonnégy órában tudjam ellátni a mamádat. Nem sokkal kérek többet. Egyedül élek, nekem mindegy. Legfeljebb néha haza nézek. Csak egy kulcsot kérek.

     Rozina átölelte Margit ápolónőt, aki most szinte anyja helyett anyja lett. Margit beköltözése pedig külön örömmel töltötte el, hiszen ez óriási terhet vett le a válláról. Azt is tudta, hogy édesanyja elhelyezése nem megy egyik napról a másikra.

          Pár nap múlva, egyik délelőttön édesanyja hirtelen rosszul lett. Fulladozott, erősen köhögött. Rozina éppen a testvérét akarta felhívni, hogy megbeszélje vele esetleges elhelyezését. Margit ekkor rémülten szaladt a telefon felé, kikapta a lány kezéből a telefonkagylót és a mentőket hívta. Rozina először nem is értette a villámgyors eseményeket, majd rémülten rohant be édesanyja szobájába. Elsikította magát.

       - Margit, gyere, gyorsan!  Segíts! Nem mozdul a mama! Istenem! Mit tegyek?  -  Margit berohant a szobába és megállapította, hogy Edit asszony már nem él. Nyitott szemét kezével lezárta, majd a földön kuporgó, zokogó lányt felsegítette, leültette egy fotelba. Vizet és nyugtatót hozott számára. Közben megérkezett a mentőautó is. De már nem volt más dolga az orvosnak, mint megállapítani a halál beálltát.

      Margit nővér ott állt Rozina mellett a temetés napjáig. Minden tőle tehetőben segítette a lányt. Édesanyja temetésére nővére és családja is megérkezett. Margit főzött, és a két kisgyerekre vigyázott. Testvére, családjával együtt pár napot maradt még a temetés után.

      Bár tele voltak fájdalommal, mégis elmentek Rozina kérésére a színházba. Megnézték azt az előadást, amiben Gergő játszotta a főszerepet. Aztán az utolsó este, mikor már mindenki lefeküdt, a két testvér a konyhában vörös bort kortyolgatva, hosszan beszélgetett.

     - Úgy örülök Rozina ! Annyi mindent megtudtam most tőled. A mamáról, a munkádról. Végre elolvashattam a cikkeidet, láttam a remek fotóidat… Nem hittem volna, hogy valaha is újságíró lesz belőled és fotós  - megsimogatta húga karját, aki ekkor hozzábújt.

       - Nagyon hiányzik a mama. Sokat gondolok apára is. Emlékszem, amikor a papa szülei meghaltak, nem lehetett elvonulnia, várták a betegek és várta a műtő. És milyen szépen ellátta a mamát!  Körbe vette a szeretetével, amikor már beteg lett… Nagyon hiányoznak a szüleim Márti !  –  Rozina sírva fakadt.

       - Nekem is, de most nem szabad elmerülni a múltban. Persze nekem azért könnyebb. Itt van a férjem, a gyerekek… Majd az idő segíteni fog.  És mondd!  Milyen ez az új kapcsolat ezzel a fiúval? Komoly? Vagy inkább azt kérdezem, lehet jövőtök? Egyébként nagyon szép orgánuma van, szépen beszél, és tehetséges színésznek látom. Mellesleg piszok jóképű. Nem sokat tudok róla , hiszen nem itt élek.

     Rozina megtörölgette kisírt szemét. Kortyolt egyet a poharából.

    - Nagyon friss ez a dolog. Csak nemrég van szorosabb kapcsolat közöttünk. Sokáig nem tudtam közel kerülni hozzá. Aztán egyszer csak, egy séta után, ilyen még nem történt velem soha, a testébe ájultam, annyira, de annyira kívántam.

    - Szóval szerelmes vagy.  Féltelek persze… – nézett  a testvérére Márta.

      -  Nagyon az. Ha tudnád milyen érzéki?  Sok szép és tartalmas pillanatot töltöttem vele. Épp most szándékoztam volna bemutatni a mamának – megint sírva fakadt.

     - Jól van, jól van. Ne sírj! Igyunk a szerelmedre, annak tartósságára - megemelte poharát, majd követte húga is.

       - Csak hát tudod Mártikám, fogalmam sincs a jövőről. Vannak kételyeim Gergővel kapcsolatban. Hiszen ő csak erre az előadásra szerződött, aztán visszamegy Pestre és ott fog játszani. De talán most ne erről beszéljünk! Mi legyen a lakással?

      - Hagyjuk! Te voltál a mamával. Nekünk, nekem nem kell semmi. Egyelőre ne foglalkozz ezzel. Majd meglátod. Nekünk minden megvan. Tudod, hogy jól élünk. Nagyon fáj nekem, hogy nem láthattam a mamát. Karácsony után akartam a gyerekekkel eljönni. Lelkiismeret furdalásom van. Bár, tudom, hogy szeretett téged, talán jobban, mint engem. Büszke volt rád. Írt egy levelet, nem volt hosszú, de áradozott rólad. Én meg örültem ennek. Egyébként hidd el, hogy jobb így a mamának is. Sok szenvedés várt volna rá.

       - Tudom. De akkor is! Hiányzik. Köszönöm, hogy az anyagiakhoz így állsz hozzá. Akkor majd Margitnak adok azért néhány dolgot, mert nélküle nagyon nehéz lett volna. Nagyon rendes asszony.

        - Igen, tudom. Gondoltam, hogy megpróbálom rávenni, jöjjön ki hozzánk. Segíthetne nekem a gyerekek ellátásában, a háztartásban…

        - Szükséged lenne rá? – kérdezte csodálkozva Ágota.

       - Fárasztó ám a két gyerek és a háztartási munka… Jó, tudom a mama is ezt tette itthon minden segítség nélkül, de ott kint már más az élet… Talán még egy galériát is tudnék akkor gondozni… A barátnőmmel közösen.  Veled kapcsolatban pedig azt gondolom: egy dolog, hogy Gergő majd visszamegy Pestre. De a te foglalkozásod olyan, hogy esetleg utána mehetsz, ha úgy adódik. Ott találsz majd egy hasonló állást. Nem?

       - Hát azért nem ilyen egyszerű. Itt bíznak bennem, szeretnek. Ismernek.  De hagyjuk ezt most!

        - Irigyellek azért, hogy ilyen sokoldalú vagy. Péter imádja a fotóidat, amiket régen rólam, rólunk készítettél.

       - Ugyan Márti! Ne irigyelj engem. Valahol mindig egyedül vagyok. Neked van szép családod, remek férjed… Téged mindig a művészettörténet érdekelt, nem akarsz beiratkozni ott az egyetemre? Ha esetleg Margit segít neked, jelentkezhetnél Bécsben erre a szakra… - kicsit elgondolkodott   -  És Péter?  Jól megvagytok ennyi év után is?

        - Nem tombol a testünk, mint olyan sokáig volt ez a kezdet kezdetén. Bevallom, néha azért előfordul… Jól választottam azt hiszem. Szeretjük egymást és jól összepasszolunk. Okos, tehetséges, csak támogatni tudom.

    - Jó ezt hallani. Szép vagy még mindig Márti. A galéria gondolata nem rossz ötlet. Holnap jön Margit, a mama ruhájából válogat, felajánlottam neki. Talán beszélj vele a terveidről. De, gyere! Megmutatom azokat a képeket, amiket még nem láttál. Van jó pár színházi kép, sőt portré fotók. Nem csak a művészekről. 

        A két testvér elindult édesapjuk egykori dolgozószobája felé, ahol Rozina a  fotóit tartotta.

 

3

   

      Rohant az idő, karácsony közeledett. Rozina valamennyire túl volt édesanyja elvesztésén, bár tudta, még sok hónapnak el kell telnie, hogy a gyásza lezáródjon. Gergő sokat segített a minden napok elviselésében létével. Szerelmes együttléteik könnyebbé tették számára a lelkileg nehéz időszakot.

          Az egyik decemberi késő délután Gergő és Rozina egy nagy séta után, kéz a kézben indult hazafelé, a Rozinára maradt lakásba. Amikor beléptek az előszobába, Gergő, lesegítette Rozina kabátját, majd mindketten a konyha felé indultak. Gergő már otthonosan mozgott a lakásban, végül is sokat voltak együtt, és inkább a lány lakásában találkozgattak.

      - Tudod mit, Rozi ?- ha becézni akarta, csak Rozinak hívta -  Most te menj be a szobába, ma én készítek vacsorát. Egy jó félóra és készen leszek.

       - Biztosan? - nézett Gergőre a lány - Van miből összeállítani? – hirtelen a hűtőgéphez lépett, kinyitotta az ajtaját. Elámult. Tele volt zöldséggel, nyers hússal. Becsukta a hűtőgép ajtaját, majd átölelte Gergőt – Te kis hamis! Ma titokban bevásároltál. Előre eltervezted már? Nem is vettem észre.

      Gergő megcsókolta a lányt, majd kifelé tuszkolta a konyhából.

      Rozina gondolt egyet, bement a fürdőszobába, jó sok vizet engedett a fürdőkádba, illatos olajjal nagy habot csinált, és a habos fürdővízben kényelmesen elnyújtózott. Behunyva szemét édesanyját látta maga előtt, amikor még fiatal volt, szép és karcsú. Amikor a nagyon jóképű édesapja éppen átöleli a nappaliban, és ő a nővérével kíváncsian lesi az eseményeket. Majd hirtelen Gergő meleg, szerelmes tekintete jelent meg előtte. Gondolatait Gergő kopogása szakította félbe.         

        - Gyere be! – kiáltott az ajtó felé a lány.

          Gergő bekukkantott – Most inkább nem mennék be. Szívesen beülnék hozzád, de kész a vacsora, tálalva van. Jössz?

       - Jól van. Csak egy perc, és máris készen leszek.

          Rozina felvette otthoni melegítő nadrágját, egy fehér pólót, megfésülködött és a nappali ebédlő részében gondosan megterített asztalhoz ült.

      Gergő várakozva nézte, hogy vajon mit szól mindehhez a lány. Nem kellett csalódnia, őszinte szívből jövő örömet látott Rozina szemében. Nehéz volt a szíve. Tudta, hogy rövidesen el kell majd búcsúzniuk és ismerve saját természetét, már jómaga is félt attól, hogy közös életük egyszer csak megszakad.

       Élvezettel falták Gergő varázslatos vacsoráját, majd utána egy-egy pohár vörös borral a kezükben leültek a nappaliban lévő kanapéra.

      - Rozina a férfira nézett, kortyoltak egyet a pohárból, majd Rozina hirtelen felpattant a helyéről és a bekapcsolt laptophoz ment.

      -  Mutatok neked egy remek zenét. Diana Panton énekel. -  visszaült Gergő mellé, aki figyelmesen hallgatta a francia szöveget.

    (  "Tudod, szeretni foglak, még a jelenléted nélkül is szeretlek, még remény nélkül is szeretlek életem minden napján (Tu sais je vais t'aimer Même sans ta presence Je vais t'aimer Même sans espérance Je vais t'aimerTous les jours de ma vie) „

       A férfi a lányra nézett. Belekortyolt a borba, letette poharát az előttük lévő asztalra, majd átölelte Rozinát és szeretni kezdte.  Amikor már csak csendben, az ismétlődő zenét hallgatva feküdtek egymás mellett a szőnyegen, Rozina lekapott a heverőről egy kockás takarót, amit magukra borított. Egész közel csúszott Gergőhöz, aki most behunyt szemmel feküdt mellette.

      - Ugye szép? Hát neked találtam ezt. Így fog majd történni, ha elmész. Így fogok érezni, sírni fogok, visszavárlak… Mert elmész előbb-utóbb, én pedig itt maradok. Erről eddig nem beszéltem. De te sem.

    -  Szeretlek Rozina. Miért kell erről beszélni? Akkor is lesz megoldás. Hidd el nekem! Mert én ugyanazt akarom, amit te. Sokat, sokat veled lenni. Neked olyan szép lelked van. De most mondanom kell valamit, őszinte akarok lenni hozzád. Én sokkal rosszabb ember vagyok, mint amilyennek képzelsz. De te megérintettél nagyon. Vannak veled kapcsolatban elképzeléseim a jövőt illetően is - simogatni kezdte a kérdőn ránéző lány vállát.

        - Mit értesz ez alatt? Mármint, hogy te rossz ember vagy… Én eddig nem vettem észre. Vagy hazudtál nekem valamiben? - Rozina felült, magára vette fehér pólóját, Gergő is visszabújt a nadrágjába. Ismét a kanapén kötöttek ki.

      - Tudod, volt egy időszak, amikor erősen alkoholizáltam, dohányoztam, nőztem.  Mielőtt lejöttem a színházhoz, volt egy hosszú kapcsolatom, ami lezárult nagy nehezen. Tudom ezt csak futólag említettem és most…

      - Most? Mi van most? Őszintén Gergő! - Rozina hangja emelkedett és ingerült lett, erősebben dobogott a szíve, mint aki valami rossz hírre vár.

     Gergő megsimogatta a lány arcát, megcsókolta, majd folytatta. Tudod, két napja kaptam egy üzenetet Sárától. Így hívták a lányt. Állítólag gyereket vár tőlem.

    Rozina szótlanul, kétségbeesett szemmel, mereven a férfira nézett, majd hirtelen felállt. Járkálni kezdett a szobában. Gergő is felállt, átfogta a lány derekát és arcával Róza hajába borult.

   - És? Most mi lesz? Velünk mi lesz? – kérdezte szinte sírva Rozina.

   - Maradok neked. De fel kell, hogy utazzak. Hétfőn felmegyek és beszélek vele. Lerendezem az egészet. Közel kerültem hozzád, szeretem a testedet, a gondolkodásodat.

     Rozina hirtelen eltolta magától Gergőt, majd lekuporodott a kanapé sarkába és hangos zokogásban tört ki. Gergő idegesen ült le az egyik fotelba és fájón nézte a lány keserves zokogását. Elkeseredetten monologizálni kezdett:  - Kérlek, ne sírj! Nem akarok vele élni! Akkor sem, ha tényleg gyereket vár. Így is elfogadsz majd engem? Elfogadnál? Ha nem tudom lebeszélni Sárát, akkor majd támogatni fogom a gyermekem, de nekem már te kellesz… Érted? És fel kellene majd jönnöd Pestre ! Végig gondoltam. A távkapcsolat nem nekem való – leült a zokogó lány mellé és várta a válaszát.

     Rozina megtörölte szemét, kifújta az orrát, csak utána válaszolt.

 - Nem tudom. Lehetséges, hogy elfogadnálak. Áruld el nekem a mi kapcsolatunk óta találkoztál ezzel a Sárával? Mert a szívem azt mondja, ne engedjelek el, kellesz nekem, de az eszem azt mondja nem szabad. Nem biztos, hogy meg tudok birkózni ezzel a nagyon váratlanul ért dologgal. Szerintem hiába mondod, hogy lezártad ezt a nőt, ezt a kapcsolatodat, még szereted azért őt, aki most a te gyermekedet hordozza a szíve alatt. Ugye?

     - Nem. Inkább sajnálom. Téged szeretlek. És be kell vallanom, hogy egy alkalommal találkoztam Sárával a múlt hónapban, jóval a premier után, amikor egyszer felmentem Pestre. Elment az eszem és lefeküdtem vele. Nem akarok hazudni neked.

      - Na, jó Gergő. Gyakorlatilag megcsaltál vele. Lehet, hogy akkor esett teherbe és talán szándékosan tette. Tudott rólam? Most végleg eltörött a szívem Gergő.

    - Sajnálom. Ez az egész  alkoholos  állapotban összejött semmi volt. Nem tudott rólad. De miért is beszéltem volna. Reggel, amikor kijózanodtam nagyon pocsékul éreztem magam, és csak úgy szó nélkül eljöttem tőle, utáltam magamat.

      - Semmi volt neked, azt mondod. Hihetetlen! Miért kellett ezt tenned? És én? Én kevés vagyok neked ezek szerint. Lehet, hogy a kolléganőmnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy messzire kerüljelek el, mert te  minden nőt kihasználsz. Ne ámíts tovább engem! Összehordtak a jóakaróid rólad fűt-fát, de én nagyon bíztam benned. Az érzelmeimről pedig nem tehetek. Bíztam abban, hogy minden ember változhat. Arra gondoltam, hogy majd az én szerelmem ad erőt neked ahhoz, hogy gyökeresen megváltozz. Hogy én menjek utánad? Ezek után? Ne, ne gyere ide! Nem, nem kell! Úgyis elmentél volna, tudom. Ez pedig a másik dolog.

     Gergő tétován álldogált, majd megszólalt: - Sárával teljesen véletlenül futottunk össze, eszembe sem jutott volna, hogy felkeressem.  Rozi, az érzelmem irántad nem játék. Nagyon-nagyon sokat adtál nekem és szeretlek. Tulajdonképpen azon töprengtem, hogy össze kellene költöznünk. Nem akartalak magadra hagyni, segíteni akartam, akarok neked. Adj időt. Meg kellene beszélnünk a kettőnk szerelmét - könyörögve lépett a lányhoz, aki ismét eltolta magától.

        - Az fáj a legjobban, hogy miután összejöttél velem, képes voltál akár józanul, akár részegen lefeküdni vele. Akkor, ha majd távol leszünk  egymástól,  mi fog történni?  Majd az adódó szabadidődben felszedsz valakit, vagy előrángatod a múltbeli nőidet. Még, ha rendeznéd is ezt a Sára ügyet, már nem tudok bízni benned. Csak azt nem értem, hogy ilyen szép estét csinálsz nekem, és egyszer csak el kezded ecsetelni mocskos ügyedet. Miért éppen most? Miért nem a telefonálása után ültél le velem erről beszélgetni?  Nem véletlenül féltem én ettől a kapcsolattól… - Rozina összetörten leült az egyik fotelbe és folytatta:  - Elfáradtam. Lefekszem. Szeretném, ha most elmennél. Részemről befejezett ez a szerelem. Nincs értelme hitegetned, azt hiszem gyenge jellem vagy, hibás jellem vagy. Nem az, akinek gondoltalak. Hagyjál magamra! – gyors mozdulattal felállt, felszegett fejjel a konyha felé indult.

       Gergő némán hallgatta a lányt. Nem szólt. Abban reménykedett, hogy néhány nap múlva, ha visszajön Pestről és tisztázza Sárával a dolgot, aki reménye szerint nem fogja megtartani a gyerekét, ismét leülhet majd beszélgetni Rozinával. Addigra talán megnyugszik és esetleg ad még egy esélyt neki. Kiment az előszobába, felvette kabátját, majd kilépett a bejárati ajtón. Kicsit tétovázott, hogy visszajön és elköszön a lánytól, de meggondolta magát. Sietős léptekkel ment le a lépcsőn a kapu felé.

 

4

      Másnap Rozina későn ébredt, nehéz szívvel felhúzta a redőnyt. Ködös reggel volt. Fájó volt számára Gergőre gondolni, de mondatai, kődarabokat görgettek a szívébe. Zavaros érzései voltak. Egyik pillanatban Gergő hiányát érzékelte, majd harag dúlt a lelkében. Becsapottnak érezte magát.

    Rendbe tette magát, a lakást, majd eszébe jutott, hogy Gergő néhány holmiját összeszedje. Fogta a tárgyakat és bepakolta egy nagyobb szatyorba, azt gondolta majd leadja a színházi portán. Bement a konyhába, kávét főzött.  Leült a gőzölgő kávé mellé és azon elmélkedett, hogy mitévő legyen.

    Ekkor csengett a mobil készüléke. Felvette. Emma kereste, az egyetlen jó barátnője.

     - Jó, hogy hívsz Emma. Annyira nem volt eddig időm…

    - Nem hát, mert idődet kitöltötte a szerelmed, igaz? Hogy vagytok?

    - Már sehogy. Tegnap este elküldtem. De hadd ne beszéljek most erről. Mikor tudunk találkozni?

       Emma a munkahelyén volt. Még volt egy órája a műtétig, ahol ő volt az altató orvos.

     - Sajnálom!  Remélem, nem hagyod el magad? És nem merülsz el a bánatodban? Jól ismerlek…

    - Nem érek rá most erre, ide-oda kell utaznom, riportok, beszélgetések, kritikák, fotózás.   Hála az égnek van most éppen elég dolgom, de nem tartalak fel, mikor találkozunk?

   - Négykor végzek, felmegyek hozzád, ha otthon vagy és ráérsz.

   - Príma. Addig én is végzek. Ebéd után beszaladok a szerkesztőségbe, elintézem, még amit el kell, aztán várni foglak valami jó kis vacsival.  Szia!

    Rozina délután bolognai lasagnát készített, vett hozzá egy jófajta vörös bort. Próbált nem gondolni az előző este eseményeire, próbálta meggyőzni magát, hogy nem sír Gergő után. Siettette volna az időt, aztán felfogta, hogy fájó érzelmeinek csitulása erőszakkal nem fog menni – Majd az idő ! – sóhajtott egy nagyot, miközben kavarta a szószt és Gergő járt a fejében – Én hülye még érzelegtem neki azzal a szép dallal: Tu Sais n je vais t’aimer – kezdte énekelni, majd hirtelen lecsapta a kanalat az asztalra - Na, ebből elég! Én egy hülye vagyok! Érzelmes buta tyúkocska - hirtelen megeredtek a könnyei. De csak folytatta a konyhai munkát, majd bekapcsolta a rádiót, hogy elterelje valami a gondolatait. Mire a barátnője megérkezett, már rendbe hozta magát és mosolyogva fogadta. Emma kicsit fáradt volt, mesélt a munkájáról, a kórházi eseményekről.

     - Finom  volt a főzted. Jól esik a bor, gyere, üljünk be a szobába – Emma felállt, kezében a vörösboros pohárral bevonult a szépen berendezett nappaliba, leült a kanapéra, Rozina követte.

      - Ha belegondolok, hogy még huszonnégy órája sincs, hogy itt ültünk tegnap Gergővel.

     - Ne gondolj bele! Az isten szerelmére! Van munkád, amit szeretsz, szép otthonod… Majd eljön az igazi is.

   - Igazad van biztosan Emma, majd elmúlik idővel. Tudod, olyan jól esik, hogy azért ebben a kisvárosban otthon vagyok. Sokan ismernek. Tiszteletet, örömet látok bizonyos emberek szemében. Hiszen ismerték apámat, anyámat is sokan. Örülök, hogy tehetségesnek tart a főnököm, és jól el vagyok a kollégákkal is. De most üres ez a lakás. Márti azt mondja, ne foglalkozzam a lakás eladásával most. Mert ez is eszembe jutott már.  Nagyon jól él a férjével. Tényleg jól sikerült a házassága. Néha úgy irigylem, hogy rátalált az igaz szerelemre. És olyan korán. Csak olyan messze van! Ő is hiányzik.

    - Majd te is rátalálsz egyszer, ne izgasd magad! Látod, én jól vagyok Mátyással. Már két éve. Várom, hogy végre megkérje a kezemet. De ő olyan kis gyámoltalan típus. Nagyon szeretem ugyanakkor. Mindent szeretek benne. A gimiben a tanítványai is szeretik. Most a negyedikesek osztályfőnöke, nagyon szót tud velük érteni, pedig nem könnyű.  Velük sokkal magabiztosabb, mint velem… Nem is értem…

      - Fél tőled, túlságosan kemény tudsz lenni, ha éppen úgy adódik.

      -Tényleg? Jó, hogy mondod, akkor majd kicsit változtatok magamon. Lehet, hogy igazad van. Képzeld! Elmegy a Farkas Pista, Londonban kapott állást. A prof most keresett helyette valakit, állítólag talált egy fiatal sebészt, aki most szerezte meg a szakvizsgáját. Debrecenből idejön. Állítólag a nagyszülei innen származtak.  Hát, kíváncsi vagyok milyen ember lesz majd? Mindig félek, ha új kollégát kell megszoknom. Majd csak januártól jön.

     - Felteszek egy kis zenét - Rozina felállt és bekapcsolta a CD lejátszót - Ne izgasd magad. Te mindenkivel jól kijössz, majd megkedveled az új orvost is.

    - Hát lehet. Aztán nekem többet ilyen jöttment színésszel ne kerülj kapcsolatba! Csak felforgatják az érzelmeidet… Haragszom most nagyon  Gergőre. Többet érdemelsz… Pedig olyan szépek voltatok együtt! Lehet, hogy egy esélyt azért még megérdemelt volna… Túl gyorsan döntöttél.

    - Ne bolondozz! És nem jöttment ! Ne mondj ilyet róla! Na mindegy!  Én mindig beleválasztok a rosszba.  Talán koromhoz képest még naiv is vagyok. Sajnos nem tudok neki még egy esélyt adni, a bizalmam oda lett. De te ezt nem érted! Én ilyen vagyok.  Aggódom, hogy nem vagyok elég jó nő, és a többi. Lehet, hogy ezzel eleve bevonzom a rosszat?

     - Te bolond vagy! Hogy lehet így kapcsolatba kerülni bárkivel is? Próbálj erről leszokni, mert örökre egyedül maradsz.  Nem is értelek! Hiszen te csinos vagy. Sőt, kimondottan szép. Te kit látsz a tükrödben? Az eszem megáll! Sikeres lettél a szakmában is, értelmes, okos lány vagy - nézett Emma elgondolkodva barátnőjére.

    Még hosszan beszélgettek. Emma jókedvre derítette a sztorizásaival, a végén már annyit nevetgéltek, hogy Rozina egészen megfeledkezett Gergőről. Kicsit könnyebb lett a lelke.

 

5     

 

    Gergő miután felutazott a fővárosba, másnap egy presszóban találkozott egykori barátnőjével, Sárával, akivel elég zavaros magánéletet éltek. A sem veled, sem nélküled kapcsolat volt az övék. Sára táncosnő volt egy zenés színháznál. Most, hogy elnézte Sára szép arcát, nagy kék szemét, valami ismét megmozdult Gergő szívében. Pedig nem akarta. Esetleges jövőjükben nem bízott. Érzelmei Rozinához erősebben kötődtek, mint gondolta volna.

     - Nos, akkor mesélj Sára! Megrengetted kicsit a magánéletem. Tudod, ott lent van egy lány, akit megszerettem. Fontos lett nekem.

     - Tényleg? Nem hiszem! És valóban komoly a kapcsolatod? Mert a múltkori együttlétünk alapján azt gondoltam, hogy mi nagyon egyek vagyunk minden hülye dolgunk ellenére.

      -  Kifáradt már a mi közös életünk.  És hát kissé ittas voltam.  Nem kellett volna ismét együtt lennünk. Valahogyan le kellene már zárni a mi egykor valóban szép kapcsolatunkat. De mi ez a terhesség? Egyáltalán tőlem vagy terhes? - nézett éles pillantással a lányra, aki a poharát forgatta közben az asztalon.

     -  Ne sértegess!  Ne félj! Nem akarok még gyereket. Erőszakkal meg pláne nem. Nem lehetne esetleg újra megpróbálnunk? Szeretlek még. Tudod, hiába próbálkoztam új kapcsolattal, nem ment… Nekem te vagy a férfi, a nagy ő. Akármilyen is volt az elmúlt közös három évünk, én szépnek találom még most is.

     Gergő hiúságának jól estek Sára szavai. Megfogta a lány asztalon nyugvó kezét.

   -  Mint mondtam, már lezárult a mi szerelmünk. Szerelmes vagyok  egy másik nőbe. Fontos nekem.

     A lány hirtelen közbeszólt.

  - Megszerettél egy másik nőt? Nem tudom elhinni. Ki az a nő? Színházi ember?  De nem komoly ugye? Talán azért szeretsz még… –  kék szemével esengve nézett a férfi barna szemébe.

   -  Sajnálom. Bár most éppen szünet van közöttünk és miattad Sára. Mert elmondtam neki ezt az ügyet. Szóval, akkor nem tartod meg? Miben segíthetek?

    - Anyagilag, ha beszállnál és velem lennél utána…

    - Mikor lesz? Voltál már orvosnál?

    - Persze. Tudtam, hogy a héten esetleg itthon leszel, így csütörtökre kaptam időpontot… Akkor együtt leszünk újra? – kérdezte és esdeklő tekintettel a férfi szemébe nézett.

   - Rendezni kell magamban a dolgokat.  Ne táplálj hiú reményeket! Jobb lesz ez így, hidd el

   - Én tudok várni. Már régóta ismerjük egymást! Annyi minden köt hozzád. Talán majd te is rájössz erre… Adok időt neked. Tudom, hogy ismét visszajössz majd hozzám.

        Gergő maga elé nézett, majd a nőre. Kissé keserűen szólalt meg: - Szóval még az alkura is képes vagy? Nem ígérhetek semmit. Fizetek Sára. Amint mondtam, ebben a nehéz helyzetedben melletted állok.

     A lány arca kisimult, kék szeme kissé fájón nézett a férfira, de Gergőnek, mint mindig, mindent megbocsájtott.

 

6          

      Rozina nem akarta egyedül tölteni a karácsonyt. Eldöntötte, hogy Márta hívására elutazik hozzájuk három napra. Kivett néhány nap szabadságot. Vágyott egy kis beszélgetésre, kikapcsolódásra, túlságosan tele volt a szíve bánattal. Gergő jó pár alkalommal hívta telefonon, de keményen és határozottan elutasította minden próbálkozását. Haragot és csalódást érzett Gergő iránt. Nem volt kíváncsi az esetleges további magyarázkodására. Nem tudott volna megbízni benne, ezt jól tudta.

       Bécsben a nővérénél, aki egy belvárosi szép nagy lakásban lakott a családjával, végre jól érezte magát. A két kicsi gyermekkel való játék, a Christkindl, azaz a fényárban úszó karácsonyi vásárban való bóklászás, az esti beszélgetések jót tettek neki. Örült, hogy Margittal is találkozhatott, aki ekkor már Mártánál lakott. Ő vezette a háztartást. Igazi, meghitt karácsony estében volt része. Bár volt egy pillanat, amikor a két testvér hirtelen sírva borult egymás nyakába. Mindketten szüleikre gondoltak. Rozina ott léte utolsó napján ült le késő este Mártával. Beszélgetni akartak. Beszélni a múltról, gyerekkorukról, a szüleikről. Emlékeikről. Fontos volt számukra megeleveníteni rövid időre a múltat.

         - Ha kimész a papához és a mamához, majd vigyél nekik a nevemben is virágot – mondta most Márta és belekortyolt italába.

       - Rendben, Márti! Majd ezt teszem.

       - Jól van. Tudod, sokat gondolok az utóbbi időben apára és anyára -  elmélázva nézett maga elé -  No, de lépjünk tovább!   Látod? Nekem olyan jó, hogy itt van Margit. Több időm jut Péterre is. Most virul a szerelmünk.

       - Ez nagyszerű! Péter jóképű és nagyon szeret téged – mosolyogva nézett  nővérére. Örült, hogy Márta ilyen boldog.

     -  Igen. Nagyon szeretem őt. De te édes Róza!  Azóta nincs senkid? Nem is keresett téged  Gergő azóta?

     - Keresett telefonon, levélben.  Valahogy most a csalódásom után nem is kívánok egy újabb kapcsolatot. Szerettem ezt az embert, talán még most is szeretem. Lehet, hogy még egy esélyt adnom kellett volna neki. Olyan bizonytalan vagyok  - elgondolkodva folytatta - Szép volt számomra így visszatekintve a vele való rövid együttlét. Akárhogy is, de kaptam tőle sok szép és maradandó pillanatot. Talán igazán szeretett. Csak éppen nem tud egy nő mellett kitartani.        

     - Többet gondoltál, többet éreztél… Bíztál ebben a férfiban. Az érzéseink néha becsapnak. Persze azért ne zárkózz el és ne gondold, hogy minden férfi gazfickó. Talán azért ő sem az. Igen. Lehet, hogy egy esélyt adhattál volna neki, talán találkoznotok  kellene még egyszer!

   -  Nem tudom. A bizalom elveszett. De ne beszéljünk erről többet! Kellene a tanácsod Márta. Mit tegyek a lakással?  Tudod, hogy nehezen tudom elhagyni azt, amihez nagyon kötődöm. Olyan rossz elgondolni, hogy ez a lakás eltűnik. Tulajdonképpen én szeretek ott élni, csak fel kellene újítanom, átrendeznem… Te mit mondasz? Vagy túl nagy az nekem? – nézett most a nővérére kérdőn.

      -  Megértelek. Én ebbe a dologba nem akarok beleszólni. Ha fenn tudod tartani a költségeivel együtt… Meg aztán ki tudja, mit hoz a jövő?  Hátha lesz majd egy férjed, esetleg gyerekeid… Akkor viszont kell ez a lakás.  Tedd, amit a szíved diktál. Maradj ott. Ráérsz még a felújítással. A nyáron velünk jössz Olaszországba, ahogy ezt megbeszéltük. Nem felejtsd, hogy Péter is ezt akarja. Rosszul esne neki, ha visszautasítanád a meghívását. Gyönyörű hely ahová megyünk. Majd meglátod! Igazi mediterrán hangulat, régi nagy ház, sűrű növényzet, illatozó virágok a kertben, cédrusok… és a tenger! Feltöltekezel. Oké?

       - Jól esett ez a meghívás Péter részéről. Persze, hogy megyek - felállt, végig simította ruháját, kihúzta magát - Álmos lettem Márti! Menjünk aludni!

      - Nem lenne jobb, ha kicsit később indulnál? - Márta is felállt, húgához lépett, átölelték egymást - Hiányozni fogsz!

     - Te is nekem Márti. Jó volt veletek nagyon! Köszönök mindent! Majd hívlak. Beszámolok mindenről. Jó éjszakát! – ismét átölelték egymást, majd mindketten elindultak a szobájuk felé.

 

7    

 

     Rozina szilveszter napján kisétált a temetőbe, ígéretéhez híven nővére nevében is vitt virágot szülei sírjára. Elálldogált és elgondolkozott a múlton, sok minden eszébe jutott. A szemét törölgette, amikor felfigyelt egy fiatalemberre, aki nem messze szülei sírjától éppen egy nagy virágcsokrot tett az előtte álló sírra. Magas, szőkésbarna férfi volt, aki láthatóan szintén felfigyelt a lányra. Ekkor Rozina  sietősen elindult a temető kijárata felé, nem nézett sem jobbra, sem balra. Beült a kocsijába és elindult hazafelé. Ezen a szilveszter estén nem kívánt társaságba menni.

       Emma barátnője nagyon unszolta, hogy menjen velük egy buliba, de neki egyáltalán nem volt kedve. Otthon maradt és el kezdte kidolgozni a Bécsben készült temérdek képet. Megelégedetten nézegette a fotókat, és  ki is válogatta azokat, amiket Mártának készült elküldeni. Már késő délután volt, amikor úgy gondolta, hogy befejezi a fotóival való tevékenységét. Éppen kifelé tartott édesapja egykori szobájából, amikor éles csengő berregés zökkentette ki gondolataiból.        

       Attila állt az ajtóban, az egykori szerelem, a gyógyszerész fiú.

    - Hát te? – nézett rá kérdőn a lány.

    - Bemehetek?

    - Hát nem is tudom, de miért jöttél? – kicsit tétovázott a lány, majd beengedte a fiatal férfit.

      A szőke hajú, barna szemű fiú belépett az előszobába - Egyedül vagy?

    - Látod, nem?  - mondta kissé hűvösen Rozina – Mi ez? Baráti látogatás?

   - Vedd annak. Egyedül vagyok, és gondoltam esetleg eljönnél velem egy helyre… Emma mondta, hogy már nem vagy együtt azzal a pasival…

   - Gyere be a szobába és foglalj helyet, mivel kínálhatlak meg?

   - Köszönöm semmivel. Nem maradok sokáig – a férfi leült az egyik fotelba, Rozina állva és kutakodóan nézett rá.

    - Akkor jó. Mindenesetre megáll az eszem! Gondoltad, hogy felmelegítjük a kapcsolatunkat? Vagy? Nem értelek?

  - Hát azt nem tudom. De azért együtt elmehetnénk.

  - Aztán hová?

  -  Gézáéknál van egy jó kis társaság…

  - És? Miért kellek én oda? Teljesen hülyének nézel?

  - Nem. Csak én még nem egészen zártalak le. Végül is te szakítottál velem, nem értettem akkor sem, de még most sem, hogy mi is volt velem a bajod? Tudod? Esetleg most elmagyarázhatnád.

     - Na, Attila, felnőtt ember vagy. Ne gondold, hogy Gergő miatt szakítottam veled, így hívták, ha nem tudnád.

    - Tudom. Hanem, akkor miért?

    - Nem találtam meg benned azt, amire szükségem lett volna, de kérlek, hogy most menj el! Nem tartozom már magyarázattal. Egyszer már elmondtam.  Állj föl és menj el!  Most látom csak, hogy te ittál.

   - És, ha nem megyek el? - nézett a lányra, miközben kissé inogva felállt és hadonászva a kezével, magyarázni kezdett érzelmeiről.  Rozina idegesen és sietve az ajtóhoz ment, amit nagyra tárt.      

   - Menjél el Attila, mert segítségért kiáltok. Hihetetlen! Megjelensz nálam ittasan és… - odalépett a fogashoz, közben az ajtót nyitva hagyta, így hangos kiabálásuk kihallatszott. A szomszédban lakó férfi érdeklődve lépett ki és benézett hozzájuk.

     - Valami baj van Rozina? - Ekkor Attila elhallgatott, odament a lányhoz, elvette a kabátját – Nem, uram semmi baj. Éppen indulni készültem -   felvette a kabátját, motyogva elköszönt, és elindult lefelé a lépcsőn.

    - Köszönöm Béla bácsi. Tudja egy régi ismerősöm volt, aki beivott kicsit. Jó, hogy benézett hozzám.

     - Jól van lányom. Csak hallottam a hangos vitát és azt hittem valami baj lesz. Nem akartam zavarni.  Szervusz, Rozina. BUÉK neked! Visszamegyek a feleségemhez.

      Rozina becsukta az ajtót, majd bement a szobába, leült, és csak bámult maga elé  -  Én tényleg nem vagyok normális. Ennyire naiv lennék? - bekapcsolta a tévét és valami nézhető filmet keresett. Megszólalt a mobilja. Ránézett a kijelzőre ,  ahol Gergő neve jelent meg. Kikapcsolta a telefonját.

 

8  

        Rozina nem bánta, hogy ezt a szilvesztert magában töltötte. Volt ideje gondolkodni a múltján, és a jelenén. 

        Januárban nagyon sok feladat várt rá. El kezdte a nyelvi kurzus második félévét. Kevés ideje maradt arra, hogy az elmúlt eseményeken bánkódjon. Egyedül édesanyját siratta időnként. Barátnőjével is csak telefonon tudott társalogni. Emma is szakvizsgára készült, tanult, dolgozott.  Márta, a nővére hívta fel úgy január vége felé, aki örömmel újságolta, hogy már dolgozik barátnője galériájában. Fotókiállítást tervezett húga részére a képeiből. Erről beszélgettek majd egy órát. Rozina egyelőre lebeszélte erről, mivel úgy érezte, ehhez nincsen megfelelő képmennyiség.

       Másnap Emma várta a kórházban és a részleg főorvosa. Rozina a nemrég elkészült, teljesen új sebészeti osztályt kívánta bemutatni a lakosságnak.

     Emma várta a kapuban, majd felkísérte a főorvos szobájába, közben elhadarta, hogy az új fiatal sebész, milyen kedves, milyen jóképű. Rozina egészen össze volt zavarva, mire bejutott a főorvos szobájába, aki kedélyesen fogadta a lányt. Jól ismerte Rozina édesapját, de ő akkor még fiatal orvos volt. Így aztán könnyedén folyt a társalgás közöttük.

      - Nem akar fotót készíteni?   – kérdezte a lányt, amikor a beszélgetés befejeződött.

     - Hálás lennék – mondta erre nagy nyugalommal Rozina.

     - Akkor bemutatom az új műtőket, betegszobákat, ismerje meg a kollégákat is. Jöjjön most velem!   

       Mindketten felálltak, és elindultak a kórtermek felé. A folyosón akadtak össze egy fiatal orvossal, akit bemutatott a lánynak:  - Ismerkedjenek meg, ő Balázs doktor. Új, mint az épületrészünk.  Kérlek Zalán, mutasd meg a műtőt a szerkesztő hölgynek. Én most elköszönök.

       A főorvos elsietett. Csak ekkor mutatkozott be egymásnak a két ember.

       A lány a kezét nyújtotta - Benkei  Rozina. Üdvözlöm.

     A meleg barna szemek rámosolyogtak - Dr. Balázs Zalán. Nem ismerjük mi egymást? Ismerősnek tűnik.

    - Nem hiszem. Talán emlékeztetem valakire - mondta zavartan a lány. Néhány percig még szótlanul nézegették egymást, majd Rozina kérdésével szakította meg a hirtelen jött zavart csendet.

   - Beszélgethetnénk most?  Szakmai dolgokról persze. Biztosan tudja, hogy cikket írok az új részlegről   -  nézett a fiatal orvos kutakodó barna szemébe.

     Balázs doktor az órájára nézett.

  - Még van egy jó órám. Jöjjön a szobámba. Ott beszélgethetünk. Egyébként pedig most rémlik valami, nem volt a helyi temetőben szilveszter napján? - kérdőn nézett a mellette lépkedő lányra.

     Rozina előtt megjelent a temetői kép  - Csak nem ön volt egy nagy csokor virággal… Egy szép sír előtt állt… Szóval onnan volt olyan ismerős.

    Mindketten elnevették magukat.

    -  A nagyszüleim sírjánál voltam kint.

   -  Én pedig sajnos a szüleimnél. Először édesapám, aztán édesanyám halt meg.

   - Balázs doktor ekkor sajnálatát fejezte ki, majd kinyitotta az orvosi szoba ajtaját és betessékelte a lányt. Rozina ideges zavarát igyekezett palástolni, aztán mindketten leültek. Nagy örömére szolgált, hogy alig kellett kérdeznie az orvost, aki tömören fogalmazott és okosan. Hamar eltelt a húsz perces beszélgetés.

    - Nos, akkor én készülök a műtétre, ha még körül akar nézni, a főnővér is rendelkezésére fog állni. Odakísérem.  Ekkor jött velük szembe Emma, a barátnője, aki mosolyogva szólt az orvoshoz.

   -  Kedves Balázs doktor én átveszem a hölgyet, mivel egyben a legjobb barátnőm - a két nő megölelte egymást, Balázs doktor meglepetten, de mosolyogva nézte a két ölelkező és kacarászó nőt.

   - Akkor én megyek hölgyeim! – mondta barátságos mosollyal és elviharzott.

     Emma és Rozina a műtő felé igyekvő Balázs doktor után nézett. Majd Emma megkérdezte: - Na, milyen a pasi? Jóképű és olyan kisfiús, nem? Egyedül él, nincs a láthatáron senki, mindent tudok róla. Tavaly szakvizsgázott. Utazz rá!

     Rozina hátba verte barátnőjét, majd megdorgálta.

  - Hogy beszélsz Emma? Eszembe sincs! Férfi, mint a többi… No,  jó ! Kellemes egy férfi, de nem. Nem ezért vagyok itt. Várj! Készítek rólad is egy fotót!

 -  Ne hozz zavarba ! Legyek természetes ugye? Na, egy mosoly!  Jól van. De el kell, hogy köszönjek tőled, mert én vagyok Balázs doktornál az altató orvos.

 

9   

         Rozinát a cikk megjelenése után többen felhívták, gratuláltak a jó, összefogó írására. Emmával elküldött néhány fotót a kórház főorvosának, Balázs doktornak pedig csak úgy magáncélra néhányat. Az orvos ekkor telefonált Rozinának, megköszönve a képeket. Egy kávéházi találkozásra hívta a lányt, de Rozina nem ért rá. Így csak annyit mondott neki, hogy sajnálja, de egy továbbképzésen vesz részt Pesten, így nem tudja összehozni ezt a találkozást. Olyasmit próbált dadogni zavarában, hogy majd lesz rá mód egy másik alkalommal. Ennyiben maradtak. Emma jól leszidta, amikor ezt elmesélte neki. Véletlenül futottak össze az utcán, amiből aztán egy esti séta lett.

       - Mire vársz? A hercegre? Nem tetszik neked? Te tiszta hülye vagy!

      - Ugyan hagyjál! Nem akarok senkit. És valóban Pesten leszek egy fotós tanfolyamon.  Ettől még találkozhatok vele majd máskor.

      - Aha. Majd elhalásszák előled, mert tudnod kell, hogy sokan utaznak rá. Most éppen a csábos kis szubrett járkál be sűrűn, az anyját operálták. Méghozzá Zalán operálta. Látom, hogyan csavarja körül a nő.

       Rozina ekkor megállt egy könyvesbolt előtt. Majd Emma felé fordult.

      - Hát istenem, lehet, hogy a szőke és butuska bombákat kedveli. Jöjjenek össze. És akkor mi van? Miért akarsz engem mindenáron összehozni ezzel a dokival? Nem is értelek…

      - Mert szerintem szép pár lennétek!     

        Rozina zavartan lesütötte a szemét, majd hirtelen jött idegességgel válaszolt: -Nem lehet igaz! Honnan veszel ilyen marhaságot?  Na, figyelj, én most egészen mással vagyok elfoglalva.

     - Csak nem megint összejöttél Gergővel? Olvasom, hogy újabb szerepet vállalt, egy mai darabban. Szerelemi háromszög, kiégett, korrupt férfi, éppen neki való a szerepe.

     - Jó előadás lesz. Éppen tegnap voltam fotózni. Összefutottam Gergővel is. Csak egy rövid beszélgetés zajlott le közöttünk. Na, de forduljunk itt be, feljössz hozzám? - kérdezte aztán Emmát.

     - Na, jó. Ne haragudj rám, de szeretném, ha boldog lennél. Nem megyek most, mert Matyival beszéltem meg egy mozit… - elköszöntek egymástól, Rozina nem haragudott a barátnőjére, de az eltelt néhány hétben fásult lett, kiégettnek érezte magát és nem akart senki terhére lenni.

       A fotós tanfolyamon több olyan dolgot tanult, ami hasznára volt. Kollégájával, a csak fotózással megbízott Miklóssal ment. A szerkesztőség kifizette nekik az összes költséget. Rozina egy olcsóbb szállodában lakott, kollégája pedig az ott élő nagyszüleinél.

     Egyik este beültek egy kávézóba a Duna parton.

  - Na, ugye, hogy azért nem unalmasak az előadások és gyakorlatok? - kérdezte Miklós a lánytól.

    - Nem. Örülök, hogy eljöttem. Pedig nagyon nem volt kedvem hozzá. Tudod, semmihez sincs kedvem mostanában. Lehet, hogy ez már a hosszú, sötét, nyirkos, hideg tél hatása? Amúgy te nem akarsz egyszer feljönni Pestre dolgozni?

     - Nem. Jól érzem magam a lapnál. Utálom a nyüzsit. Van időm olvasni, mászkálni, filmeken csámcsogni, magánéletet élni, és írni.  Talán depressziós lettél?  El kellene menned orvoshoz, nem?  – nézett hosszan a lányra, miközben szemüvegét kissé felfelé tolta mutató ujjával.

    - Lehetséges. Nem jártam vele orvosnál az igaz. De bízom benne, ahogy kisüt a Nap, jön a tavasz, elmúlik.  Mit írsz? - nézett most rá Rozina, miközben a kávéját kavargatta.

          - Ó, ez még titok.  Versek. Majd egyszer odaadom neked őket. Lehetsz te az első kritikusom, és talán utána már elő is merek vele rukkolni, ha elég jónak találod őket. Benned, a te ítéletedben megbízom.

       -  Ne hozz zavarba, Miklós! Nem vagyok én olyan okos.  Marinak még nem mutattad?

         Miklós kis hallgatás után, zavartan tologatva poharát, válaszolt.

    -    Nem. Félek, hogy nem venné komolyan, meg nem is igazán tudna szerintem objektív véleményt mondani. Matekot tanít, hiszen tudod.  Érdeklődésünk nem egészen azonos. Ezzel nem azt mondom, hogy nem értjük egymást, mert amúgy jól megvagyunk… Lassan már négy éve. És te? Hallottam a pletyiket, hogy a Rónai Gergővel, a színésszel összejöttél, aztán, hogy szétváltatok, meg megint összejöttél vele…

   -  Istenem! - kissé hátradőlt székében a lány - a sok üres duma. Igaz, hogy volt vele kapcsolatom és szerettük egymást… Talán mindenek ellenére még ő is. Történt valami, amit nem tudtam elfogadni, mindegy. Nem adtam neki több esélyt.  Persze az is lehet, hogy tényleg szeretett. Mit tudom én, hogy a férfiak lelkében mi zajlik? De annak vége. És nem jöttem vele újra össze.  Most éppen egyedül vagyok. De van dolgom éppen elég… Meg aztán még a mamám halála, a hiánya is kísért időnként. Nem lehet ezen csak úgy átlépni.

    -  Nos, hát így érthető  az átmeneti rossz hangulatod  Rozina.

   -  Hát igen. Egyszer majd gyere fel hozzám, hozd el a verseidet, én pedig szeretnék neked fotókat mutatni és a tanácsodat kérni -  elmesélte a férfinak, hogy a Bécsben élő nővére mit tervezne a számára.

      Még hosszan beszélgettek, majd elindultak hazafelé. Kik-ki a maga szálláshelyére.

 

10        

         Már március eleje volt, amikor Rozina jó kedvvel készülődött az új darab premierjére. Kellemes, enyhe idő volt, napsütés. Ebéd után volt. Éppen a szekrényéből rakosgatta ki az esetleg felvehető ruhákat, amikor csengettek.

         A lány kinézett a kis kukucskálón és meglepetten látta, hogy az ajtó előtt Gergő áll. Kinyitotta az ajtót és kérdőn nézett a férfira.

         - Beengedsz? – A férfi esengve nézett a lányra.

        - Te itt? De hát miért?  Nos, ha már itt vagy… - hezitált egy kicsit, majd beengedte a férfit, aki kabátját felakasztotta a fogasra. Rozina betessékelte a nappaliba, ahol leült a fotelba. Idegesen megborzolta haját, majd a kérdő tekintetű lányra nézett.

        - Rozi, nagyon ideges vagyok, ledőltem, hogy pihenek egyet, de most félek. Félek, hogy rosszul sül el az este, nem érzem jól magam.  Szükségem volt, hogy lássalak…

        Rozina a szoba közepén állt, némán nézte a férfit, egy pillanatra régi ölelését érezte, majd hirtelen közbevágott.

     -  És én mit tehetek? – nézett kérdőn a férfira.

        Gergő ekkor felállt, Rozina felé lépett, de mielőtt még meg tudta volna érinteni, a lány felcsattant és visszaparancsolta a fotelba.

         - Na jó. Csak át akartalak ölelni. Ne haragudj, hogy így berontottam. Szükségem van a biztatásodra. A te bíztatásodra, sokszor hívtalak, egyszer sem voltál hajlandó beszélni velem. Az üzenetemre sem válaszoltál, a levelemre sem.

         - Aztán miért csodálkozol? Hozzak valamit? Tea, kávé? Esetleg egy jó kis nyugtató tea? - mondta most kicsit békülékenyebben a lány.

       - Miért nem lehet legalább barátság közöttünk? Veled olyan jókat beszélgettünk, olyan megnyugtató tudtál sokszor lenni… Igen, egy nyugtató tea jó lenne.

       Rozina kiment a konyhába, rövid időn belül visszatért a nappaliba. Egy tálcán hozta a gőzölgő teát. Letette az asztalra, majd leült a  Gergővel szembeni fotelba   –  Szóval? Mi a baj?

     - Az utóbbi időben esténként kicsit többet ittam a kelleténél, valahogy minden olyan feleslegesnek tűnt számomra. Az életem, a szerepem… A nélküled való létem. Bevallom. Fáj a hiányod és…

     -  Azt hiszed Gergő, hogy italozással megoldod a problémádat?  Nem. Legfeljebb az idegrendszered megy tönkre, mint az most látható. Kissé másnapos vagy. Rendet kellene magadban rakni. A próbán, amit láttam a múltkor, brillíroztál. Nagyon eltaláltad ennek a férfinak a karakterét. Ne izgulj! Jó leszel! Pihenj le kicsit, ha gondolod.

     - Tényleg jónak láttál ? – nézett őszinte kérdéssel a lány felé. Nem viszem túlzásba a figurát, elég természetes vagyok?

    - Ugyan! Nem tudom honnan vetted? A rendeződ mit mond?

    - Hogy fogjam kicsit vissza magam…   Amúgy jónak lát…   Nem ülnél ide mellém?

      -  Hagyjuk a múltat Gergő. Ha nőre van szükséged, én legfeljebb a barátod lehetek. Talán már túl vagyok azon, amit éreztem irántad. Örülök, hogy nem jobban sérült a lelkem.

     - Most bocsánatot kérek. De hidd el, hogy szerettelek. Gyakran gondolok rád, az ölelésedre. De te elengedtél nagyon gyorsan. Talán nem is szerettél igazán!

    - Hogy én mit éreztem, azt te nem tudhatod. Amúgy meg már megbocsájtottam neked. Nem kérek már magyarázatot. És ne emlékeztess a múltra, ha megkérhetlek. Próbálj meg barátként viselkedni. Ebédeltél?

    - Nem. Nem tudtam, olyan gyomorgörcsöm volt. Rendben. Értelek. És talán igazad van. Barátként viselkedni?  Hát az nehéz lesz veled!

    - Pedig nincs más választásod. Adhatok valamit? Sült csirke, zöldség körettel, kis burgonya…- kérdezte Rozina meglepően barátságosan.

      Gergő az órájára nézett – Három óra, tulajdonképpen ennem kellene valamit, mert előadás előtt közvetlenül nem akarok. Nem terhellek vele?

     - Ne udvariaskodj! Gyere velem a konyhába! - Gergő felé lépett, megfogta a kezét és maga után húzta. Együtt kimentek a konyhába. Gergő leült a konyhaasztalhoz, Rozina rövidesen tálalta a felajánlott ebédet. Leült Gergő mellé.

    - Jó étvágyat!

      Gergő mikor már túl volt az étkezésen, felállt és tétován megfogta a mosogató előtt álló lány kezét , megcsókolta – Köszönök mindent neked. Te vagy a világ legnormálisabb nője. Előadás után lennél velem a bulin?  Nem akarok egyedül lézengeni…

     Rozina sajnálkozva nézte a láthatóan gyötrődő férfit - Nahát! Hogy ezt is megértem! Nem tudtam volna jó félévvel ezelőtt elképzelni, hogy én leszek a te vidéki lelki barátnőd egyszer.  De talán jobb, hogy így alakult.  Szerintem pihenj le kicsit, aztán majd én keltelek, ha már indulnod kell. Majd lemegyek a klubba, és ott találkozunk előadás után.

        Amikor Gergő elment, Rozina beült a kádba. Elmélázott a férfin, a látható magányán, kételyein. Valahol jól esett számára, hogy hozzá jött lelki támaszt kérni. Jól emlékezett most a Gergővel töltött szerelmes pillanatokra. Szerette a férfi gyengéd és időnként heves öleléseit, csókjait. Szerette szétszórtságát, ideges mozdulatait, váratlan felcsattanásait, kamaszos mosolyát. Nagyot sóhajtott:   – Felejtsd el Róza, jó volt, szép volt, ez már a múlt!   -  nagy nehezen kikecmergett a kádból, végül is egy fekete, csipkével díszített testhez simuló fekete szövetruhát vett fel, két fehér tekla klipszet rakott a fülébe, haját kontyba csavarta. Arcát kisminkelte, miközben érezte, hogy parfümje bujaságot párologtat a bőréből. Fekete magas sarkú cipőjébe belebújt, majd elégedetten nézett a ruhásszekrény nagy tükrébe.

      A színház előcsarnokában találkozott Emmával és Matyival.

  - Hú, de jól nézel ki! Mi történt? Csak úgy ragyogsz! – mondta csodálkozva barátnője, de Matyi is egyetértett ezzel.

  - Semmi különös, váratlan látogatóm volt, Gergő lelkét pátyolgattam, váratlanul feljött hozzám, de ne gondoljatok semmi rosszra. Majd neked elmesélem Emma – nézett a barátnőjére mosolyogva, aki értetlenül nézett a barátnőjére.

    -  Menjünk befelé  !  - mondta aztán Matyi  -  Csak nem barátság lett a nagy szerelemből?

      Rozina mosolyogva válaszolt: - Valami olyasmi Matyi. Talán.         

      Elindultak a földszinti sorok felé, Rozina ekkor pillantotta meg Balázs doktort a szőke szubrettel.

       A férfi is felfedezte Rozinát,  biccentett  fejével  a lány felé, majd Emmának integetett.         

      Rozina előadás után elköszönt Emmától, halkan csak annyit mondott - nekem dolgom van a színfalak mögött.

 -   Menj! - mondta Emma féltőn: - Csak vigyázz magadra!  Amúgy, nagyot alakított, valahogy kilépett önmagából és tökéletesen belebújt a farkas bőrébe. Tényleg jó színész.  Mondd meg Gergőnek, hogy nagyon nagy volt. De az egész előadás!

      Rozina elköszönt Emmáéktól, majd a ruhatár felé ment. Éppen felvette kabátját, amikor észre  vette, hogy a szubrett áll mellette és Zalán.

 - Jössz a bulira?  – kérdezte a nő Rozinától, miközben Zalán felsegítette rá a kabátját. Közben hosszú mély pillantással nézett a lányra.

 - Megyek. Gergőnek szüksége van a társaságomra - mondta jelentőségteljesen a nőnek - És ti? - nézett kérdőn a párra és egy pillanatra Zalán és Rozina szeme ismét találkozott.

  - Mi is megyünk. De akkor menjünk együtt… - A nő belekarolt Zalánba, Rozina pedig mellettük lépdelt elgondolkodva.

   

11

       A színházi bemutató után sem Rozina, sem Emma nem ért rá. Pedig Emma nagyon szerette volna tudni, hogy mi volt az előadás utáni összejövetelen. Féltette barátnőjét, hogy ismét belebonyolódik Gergőbe. Aztán telefonon történt beszélgetésük után megnyugodott.

   - A lényeg, hogy jól érezted magad, és nem estél bele ismét Gergő zavaros lelkébe. Talán nem rossz fiú és tényleg jóképű, meg tehetséges, sok minden mellette szól, de nem fog soha egy nő mellett kitartani. Neki talán a többnejűséget találták ki, de nálunk az pechjére  nincs   – nagyot kacagott -  És mi volt még?

  - Semmi különös. Ja, hát egy asztalnál ültünk Sacival, tudod a szubrettel és Zalánnal, akivel letegeződtem. Éjfélre már tetőfokán volt a hangulat, de mi ott hagytuk őket…

       - Hogy hogy? Akkor együtt mentél el Gergővel? Nem értem. Azt mondtad, hogy…

       - Igen. Azt mondtam. Felmentünk hozzám, beszélgettünk, aztán…   Olyan éjszakám volt, amit soha nem fogok elfelejteni. De ne aggódj! Minden rendben velem Emma ! Ennyi volt. Furcsán érzem magam most.

       - Úristen! Még szereted!

      - Mondom, hogy nincs semmi baj! Szükségem volt erre a búcsú éjszakára. Gondolj, amit akarsz! Ilyen bonyolult vagyok. Csak így tudtam végleg elengedni őt. Tudom, hogy nem lenne jövőnk! Muszáj őt elengednem, pedig…

        Emma hallgatott egy darabig, majd megszólalt ismét: - Talán értem. Remélem a lelked jól van és nem vered át saját magadat sem -  majd óvatosan megkérdezte barátnőjét:  - Te és milyen az a szubrett? Okos legalább, vagy butácska? Mi a túrót eszik rajta Zalán doktor?  Ahelyett, hogy veled kezdett volna ki, nem is értem.

       -  Hát… Az a nő nem az okosságáról híres, volt pár férfi az életében, de szexis. Biztos ez kell a doktor úrnak.

      - Persze. Átmenetileg. Ő is férfi. Képzeld Rozina! Matyi megkérte a kezemet, nyárra tervezzük az esküvőt.

     - És csak most mondod? Gratulálok Emma!  De most leteszem a telefont, mert rövidesen jön a fotós kollégám.  A Miklós, meséltem már róla. Segít majd kiválogatni az esetleges kiállítási fotókat, én pedig elolvasom a verseit. Na, puszi!

      Rozina felszabadultan élte napjait. Gergő iránt érzett vágyát lezárta. Néha-néha eszébe jutott a férfi. De nem akart tőle többet. Azt gondolta, hogy hosszú távon nem azt kapná tőle, amit ő képzel a házasságról.

      Kisütött a Nap, lassan a tavasz jelei mutatkoztak. Átolvasta Miklós verseit, meglepődött, hogy milyen kiforrott írások.  Kevés vers volt, amit nem talált jónak, hogy esetleg egy kötetbe bekerüljenek. Miklós ezután küldte el kéziratát egy pesti kiadónak. Ő pedig Rozinának jó ötleteket adott, felajánlotta, hogy elviszi néhány közeli községbe, ahol szerinte talál majd témát magának. Ahol még élnek a régi hagyományok is.

      Egyik délután a Fő utcán sétálgatott kigombolt kabáttal, nézegette a kirakatokat, amikor egy ismerős hang állította meg.

   - Szervusz, Rozina! – a lány megfordult, megállt. Balázs doktort látta. Ő köszönt rá.

    - Á, szervusz, Zalán. Letegeződtünk már ugye? Még a színházi klubban, premier után… Elég jó hangulat volt ott akkor…

   - Igen. Jól emlékszem. Meghívhatlak egy ötórai kávéra? Éppen itt van ez a presszó… - nézett kérdőn barna szemével a lányra, aki rámosolygott most.

    - Nem bánom. Menjünk be. Ha jól emlékszem, egyszer már meghívtál kávézni, csak akkor éppen nem jött össze. Most bepótolhatjuk. Én nem értem rá akkor    - mondta, miközben levetették kabátjukat, majd leültek egy sarokban lévő ablak melletti kisasztalhoz. Két cappuccinót rendeltek.

    - Éppen ma beszélgettünk rólad Emmával - szólalt meg Zalán - Volt egy kis időnk, együtt ebédeltünk. Nagyon szeret téged a barátnőd! Amúgy nagyon jó kollegina és jó orvos.  Tudod, hogy férjhez megy?

     - Igen, tudom. Kölcsönösen szeretjük és tiszteljük egymást. Kislánykori barátság ez. Szinte olyan, mintha testvérek lennénk. Tudod, az én testvérem… - És ekkor hosszan mesélt Mártáról, majd a szüleiről.

     - Megtiszteltél, hogy ennyi mindent megtudhattam rólad, Rozina.

     - Valahol el kell kezdeni… Nem? Tudsz már rólam jócskán, biztosan mesélt neked Emma Gergő barátomról is, mert nem ő lenne, ha nem így tett volna… - kérdőn nézett a férfira.

       A férfi mosolyogva nézett a lányra - Így igaz. És? Gergő tényleg csak a lelki barátod most már? Premier után, azon az estén, nagyon közel voltatok egymáshoz, legalábbis számomra akkor úgy tűnt, el is tüntetek, de izzott köztetek a levegő, hogy egészen őszinte legyek.

      Rozina elkomorodott - Igen. Csak a lelki barátom. Közel lettünk volna?  Lehet, hogy úgy volt, ahogy mondod. Az egy furcsa dolog volt akkor. De az élet elég bonyolult tud lenni időnként… És te? – nézett ekkor kíváncsian a férfira – jól érzed magad ebben a városban? A munkád, a kórház a várakozásodnak megfelel? Még nem is kérdeztem, miért éppen ide jöttél? Mindig orvos akartál lenni? Mint egy rossz riporternő, olyan vagyok a kérdéseimmel ugye? – nézett Rozina érdeklődve a férfira. Látszott, hogy  szeretne többet megtudni Dr. Balázs Zalánról, az orvosról, a férfiról.

     Hosszan beszélgettek, Zalán mesélt a családjáról, elképzeléseiről, majd válaszolt Rozina kérdéseire. Még egy-egy tortaszeletet is megettek közben, majd a lány hirtelen az órájára nézett.

     - Menjünk lassan, ha nem bánod, esetleg sétálhatunk még egy kicsit… Közel laksz? – kérdezte aztán Rozina, miközben Zalán fizetett, majd felvették kabátjukat és kiléptek az utcára.

     - Albérletben egyelőre. Azaz, bérelek egy kis lakást. A park mellett.  Ahogy mesélted, te itt laksz valahol, egészen közel, nem? –nézett most kérdőn a lányra.

        - Igen. De azért sétálhatunk a park felé is. Szeretem azt a helyet. Persze, ha nem tartalak fel.  És mondd csak, nem lesz féltékeny a barátnőd? – kérdezte hirtelen Rozina és szemével szúrósan a férfi barna szemébe nézett, aki most zavart lett, de aztán egyenesen és határozottan válaszolt: - Ő már nincs. A bemutató után mi… illetve hát én, befejezettnek tekintettem a mi kapcsolatunkat.  Azt hiszem egy tévedés volt részemről.

        Rozina hallgatott, a földet nézte, majd egy kirakat előtt megállt - Csak úgy kérdeztem. Nem rám tartozik.  Mivel ismerem Sacit a színházból… Amúgy meg kis város ez, itt mindenki mindent tud. Persze mindig fele igazsága van annak, amit pletyiznek… Akkor sétáljunk!

      Ekkor kezdődött Rozina és Zalán kapcsolata. Lassan indult, Rozina jól megvárakoztatta a férfit. Eltelt pár hét, amikor a lány egy koncert után felhívta magához Zalánt.  Nemcsak, mint férfi hatott rá, de kicsit felnézett rá. Sokra tartotta a munkáját is. Kicsit az édesapjára emlékeztette.

 

12

        Rozina és Zalán elnyúlva feküdt a hosszúra nyúlt szeretkezésük után. Zalán meglepődött a lány szenvedélyén, odaadásán.

      Rozina megfordult, hozzásimult a férfihoz, aki a nyakát csókolgatta.

    - Szeretlek – mondta ekkor Zalán és kezével simogatni kezdte a lány hátát, aki behunyt szemmel élvezte a férfi izgató érintését. Aztán hirtelen Zalán felé fordult, szorosan hozzá bújt -  Tudod elég hosszú idő telt el, de csak összefutottunk, összefutott a mi  testünk - feltámaszkodott a könyökére és a férfi szemébe nézett.

  -  Azt hiszem, benned megtalálom azt, ami nekem kell, amire nekem van szükségem. Tudom, hogy azt érzed te is, amit én Rozina -  ismét átölelték egymást.

     Másnap reggel Rozina kiosont a konyhába, reggelit készített és éppen indult volna a hálószoba felé kezében a tálcával, amikor megjelent a konyhaajtóban Zalán.  Rozina ekkor letette a tálcát az asztalra, a férfihoz simult, megcsókolta, majd leültek és enni kezdtek.

    - Tudod mit? Menjünk kirándulni ma. Van kedved hozzá? – kérdezte egyszer csak Zalán.

     - Most jut eszembe Miklós, a barátom, tudod a fotós, akiről már meséltem. Majd egyszer összejövünk. Ajánlott nekem falvakat, mehetnénk esetleg ide egy közeli szép kis faluba, és én majd fotózgatok. Ha nem baj. Persze csak akkor…  – nézett félve Zalánra, hátha kedvét szegi ezzel a mániájával.  Zalán viszont jókedvűen bólintott rá.

      A férfi szerette a lányban a művészi hajlamot, szerette váratlan ötleteit. De egyenlőre nem akart elköteleződni.  Hasonló érzelmei voltak Rozinának is. Bár nem egészen tudta, hogy mit is akar ettől a férfitól. Néha úgy érezte, hogy közel kerültek egymáshoz, aztán néha volt olyan érzése, hogy a lelkük nem találkozott eddig. Többször eszébe jutott Gergő is, amiért kicsit szégyellte magát.  

     Pár héttel  később , egy nagyon kellemes meleg nyári napon, amikor kiültek az árnyas kicsi erkélyre, és kávéjukat itták, hosszan egymásra néztek. Zalán a hosszú csend után lassú mozdulattal egy bordó kis bársony dobozt tett az asztal közepére.

     - Ez a tied Rozina. Nyisd ki!

       Rozina a doboz felé nyúlt, kinyitotta, nagy fekete szemével ránézett a férfira, majd a gyűrűt az ujjára húzta. Pár percig csak nézegette, majd zavartan kérdezte.

   -  Nagyon szép. De mit jelent ez most? Talán eljegyzést? - kérdezte aztán halkan és zavartan.

     Zalán ekkor felállt, követte Rozina is.

Zalán megcsókolta a lányt, majd a szemébe nézett - Igen azt. Lennél majd a feleségem?

     Rozina  ekkor hátra lépett, visszaült a helyére, zavartan nézett Zalán tétova

kérdő tekintetére.

    - Ez most meglepett Zalán. De nem tudok még igent mondani neked. Azt gondolom túl korai ezt még eldöntenünk – lehúzta a gyűrűt az ujjáról, az asztalra tette – Én várni szeretnék még…

     Zalán ekkor visszaült a helyére, majd láthatóan sértetten, hosszan nézett Rozina szemébe.

     - Akkor te nem szeretsz engem igazán, ugye? Nem vagy biztos az érzelmeidben… Gergő ott ül még a szívedben?

    Rozina ekkor felállt – Nem. Vagy nem ez az oka. Kellemes veled minden együttlét, de mintha a lelkünk… Azt hiszem a mi testünk jól megvan egymással, de a lelkünk nem találkozott. Bocsáss meg! Ezt érzem. Így aztán nem ígérhetek semmit.

    Ekkor Zalán hirtelen felpattant, felvette a gyűrűt az asztalról, visszarakta a dobozába, amit aztán a zsebébe tett.

   - Lelkizel most? Akkor mi a fenének vagyunk együtt? Bevallom nehezen szántam rá magam erre a lépésre, mert nem vagyok az a mindenáron nősülős tipus…

    Rozina ekkor felállt és elindult némán szoba felé. Érezte, hogy megbántotta Zalánt, a férfi hiúságába taposott bele visszautasításával.

    Zalán utána ment, majd hirtelen megszólalt.

   - Akkor most én elmegyek. Megaláztál Rozina. Te nem szeretsz engem. Minden más nő boldogan feleségül jönne hozzám. Nem is értelek! Akkor vége! – a kijárati ajtó felé indult, Rozina nem szólt semmit. Bánatosan nézett a távozó férfi után.

      

 

 

 

13

 

     Rozinának lelkiismeret furdalása volt. A történtek után, másnap felkereste barátnőjét, Emmát. Úgy érezte beszélni kell vele. Tanácsot kell kérnie. Egyébként is sok mondanivalójuk volt egymás számára. Hiszen Emma esküvője után nem találkoztak. Kényelmesen elhelyezkedtek a nappaliban berendezett olvasó sarok foteljaiban. Közben egy jó erős feketét kortyolgattak .  Emma megszólalt.

      - Köszönöm az ajándékotokat. Örültem, hogy együtt vagy Zalánnal. Kicsit meg is lepődtem. Nem gondoltam, hogy ennyire komoly a dolog. Akkor Gergő elfelejtve…

      - Annyira komoly, hogy tegnapelőtt szakítottunk. Visszautasítottam Zalán házassági ajánlatát – részletesen elmesélte a történteket   - Gergő ? Hát lehet, hogy ő volt az igazi szerelem – mondta elgondolkodva -   a vele töltött életem kis pillanatai bennem élnek. Elrejtettem őket. Erről máskor ne beszélj ! Egyébként  gyönyörű menyasszony voltál barátnőm! Kellemes este volt utána. És mondd! Most minden más?

     -  Te miről beszélsz? Csak hallgatlak, nagyon meglepődve. Te meg itt rólam akarsz beszélni?  Megkéri a kezedet, te pedig elutsítod… Hát te nem vagy normális Rozina! Még mindig a Gergőddel takarózol… Szerintem most nagy hülyeséget csináltál…

   - Lehet Emma. De nem mehetek hozzá feleségül… Úgy nem szeretem, hogy egy életet leéljek vele. Nem is tudom hogyan magyarázzam meg neked. Kellemes volt vele, de valami hiányzik belőle… Ne haragudj azért rám!- hirtelen elsírta magát.

   Emma ekkor egy papír zsebkendőt nyújtott át barátnőjének, megsimogatta.

  - Na, jól van. Azért értelek ám! Te sokkal bonyolultabb vagy, mint azt tudjuk. Én jól ismerlek. Talán jól döntöttél. Nos, jól van. Akkor kicsit arról, amit kérdeztél.

 

    -  Mit mondjak? Szeretjük egymást. Azt hiszem, jól megleszünk majd. Minden nap hoz valami kellemes meglepetést. Szokom a házasságot. De figyelj Rozina!

  Mit tudsz Gergelyről? Azóta, mármint a bemutató óta nem jelentkezett? Nem beszéltél vele? Nem láttad a filmjét? Mi megnéztük Matyival.  Jó a film és Gergely is remek. Ezt csak úgy kérdezem. Bár azt mondtad, hogy ne beszéljek róla többet, de…

  -  Igen, láttam  - kicsit furcsán nézett a barátnőjére - szerelmes film, kapcsolatok, összetartozások, munkahelyi zavarok, társadalmi háttérrel… Végül is tetszett a film…   

  - Jóképű azt meg kell hagyni- folytatta Emma.

  -  Igen az. Gergő pedig mindig is sármos fickó volt – hosszú szünetet tartott ,  majd zavartan csak annyit mondott – és marad is. De most miért beszélünk róla?  Illetve te beszélsz! Mondtam, hogy…  - zavartan nézett barátnőjére.

    -  Mert attól félek, hogy még mindig szereted. Így van? Akkor pedig  jól döntöttél, még akkor is, ha csak egy múltbéli álomvilágot dédelgetsz magadban…

     -   Amikor befejeződött az évad és el akart köszönni tőlem. Akkor beszéltem vele hosszabban. Állította, hogy szeret engem, de nem hiszem, hogy tudnék máshol élni. Ő pedig máshol képzeli el az életet. Én ide születtem. Röghöz kötött vagyok? Lehet. És hát a bizalmam. Az összetört. Barátsággal váltunk el. Ennyi.

    - Értelek. Nehéz lehet neked Rozina. Azért nem vagy te annyira röghöz kötött, inkább rögeszmés vagy. Nem adhatok neked tanácsot. Csak a szíved kövesd. És legyél őszinte magadhoz. A mostani döntésed tulajdonképpen helyes volt és őszinte. Ha másképp határoztál volna, talán boldogtalanság várt volna rád.  Csak akkor köthetted volna az életedet Zalánhoz, ha már meggyőződtél volna arról, hogy fontosabb neked, mint Gergely, vagy annak emléke. És mi van a munkahelyeddel?

    - Akkor most ezt a témát befejeztük, ugye? Igazad van. Most elgondolkodtam. De, ne hidd, hogy Zalánt nem szerettem. Csak másképp, mint Gergelyt. A munkahelyem? Új főnök jön, nem tudom mi lesz. Minden átalakulóban… Majd meglátjuk. Még nem tudok neked semmi újat és biztosat mondani.  Azért jól érzem magam , és reménykedem, hogy maradhatok az állásomban is  -  felállt.

   - Menni készülsz? Sajnálom, hogy belerondítottam a boldogság érzetedbe!  Nem akartam. Már hiányoztál nekem.

     A két nő megölelte egymást, Rozina szeme könnyes lett.

   - Na, csak nem bántottalak meg? Nem akartam. Ne haragudj! – mondta Emma megbánón – nekem csak a te boldogságod fontos. Vigyázz magadra!

    Rozina megsimogatta Emma karját, majd lehajtott fejjel indult a kapu felé. Ahogy hazafelé bandukolt, eszébe jutott egy beszélgetése Zalánnal.

 

 

        Június vége felé volt, Rozina egyik este feltette a kérdést Zalánnak.

    -  Akkor mikor is utazunk a szüleidhez? Tudod, lassan az olasz útra is készülnünk kell. Aztán nekem fel kell utaznom Pestre, mivel egy cikket kér az új főnököm a Nemzeti Színház új bemutatott előadásáról.

     Zalán elgondolkodva emelte fel fejét, egy szakmai cikket olvasott éppen.

   - Nem is tudom. Ha ilyen sok a tenni valónk,  érdemes-e  most elsietni. Én is el vagyok havazva. Talán jobb lenne úgy mennünk, hogy ne csak hétvége legyen, hanem hosszabb idő. Olaszország? Már akartam beszélni veled erről. Azt hiszem, nekem ez nem jön össze. Most ment el egy kolléga, egyre több a munkám nekem is.  Számítanak rám…

     Rozina hirtelen lehuppant Zalán mellé. Kérdőn nézett rá - Csak időben szólj! Mert a testvérem és a férje számítanak ránk. Ez most komoly? Akkor én se menjek?

    - Jaj, Rozina! Nem tudom. Talán elvárhatom, hogy szolidáris legyél velem, nem? Vagy te nélkülem is elmennél? Amúgy meg kapcsold ki ezt a zenét, mert kezd idegesíteni! - hirtelen felállt, majd a konyha felé indult. Rozina meglepetten nézett rá és hirtelen jött haraggal ment utána.

   - Már ne is haragudj, de ez a zene gyönyörű! A cselló a kedvenc hangszerem és a csellós előadása lenyűgöző! Miért vagy ilyen ideges?

      Zalán vizet töltött a poharába, majd Rozinára nézett. Hallottam, hogy elmentél moziba. Megnézted a volt barátod filmjét. Miért is nem szóltál nekem erről? Csak nincs valami titkolni valód előttem?

     - Nos, ha ez zavar nem kell idegeskedned. Megnéztem a filmet és egyedül akartam megnézni. Jól tudod, hogy Gergő és köztem nincs semmi.

      Innentől kezdve a két ember kiabálni kezdett, majd miután lecsendesedtek, kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól. Rozina ezután a veszekedés után úgy érezte valami nincs rendben közte és Zalán között. Gergő filmje után egyre többet gondolt rá. Érezte, hogy még nem tudta őt teljesen elfelejteni.  Olaszországba pedig mindenképpen el szeretett volna menni a testvérével és családjával. Erről azonban ezen a napon nem akart több vitát.

 

   Ahogy most felidézte Rozina ezt az estét, hirtelen megkönnyebbült.

    - Talán mégis csak jól döntöttem – mondta most magának.

 

14

  

     Rozina a következő héten felutazott Pestre, hogy megnézze a színházi előadást, majd cikket írjon róla. A színház után elgondolkodva lépkedett a villamos megálló felé. Az előadás nagy hatással volt rá. Azon gondolkodott, hogy mi is legyen majd a megírandó írásának a címe. Felszállt a villamosra, hogy beutazzon szálláshelyére. Néhány megálló után leszállt villamosról. Úgy gondolta beleszagol kicsit az esti pesti éjszakába. Furcsa volt számára ez a nyüzsgő élet. A teraszokon üldögélő sok-sok ember. Irigykedve nézte őket. Az egyik sétáló utca  kávézóiban gyönyörködött, majd gondolt egyet és  leült egy üres asztalhoz. Halk zene szólt, zsongás volt. Egy Margarita koktélt  kért. Kortyolgatta és nézelődött. Egyszer csak ismerős hangot hallott. Gergőt fedezte fel, egy nő és egy férfi lépkedett mellette. Elmerülten beszélgettek. Rozina hosszan nézte őket. Talán a vonzásuknak köszönhetően Gergő is megpillantotta a lányt. Láthatóan meglepődött. Megállt, valamit mondott a párnak, majd elköszönve tőlük Rozina felé indult.

     A lány felállt, zavartan megölelték egymást.

  -  Leülhetek? – kérdezte aztán Rozinától -  Mit keresel te itt? Egyedül vagy?

    Rozina az üres szék felé mutatott. Bólintott - Ülj csak le!  – miután mindketten leültek és Gergő is rendelt magának egy italt, a lány gyorsan elhadarta, hogy miért is van most itt a városban.

    Rövid ideig zavart csend volt közöttük, majd Rozina dicsérte Gergő filmes alakítását, aki szerénykedve válaszolgatott a lány további kérdéseire, majd hirtelen megfogta a lány asztalon nyugvó kezét.

    - Azóta az este után, nem tudlak felejteni. Az az este! Istenem, de szép volt!  Számomra örökre megmarad.  Eszméletlenül szerettelek, és azóta is szeretlek. És hát nem értelek.  Épp a napokban gondoltam rád, meg arra, hogy meglátogatlak. Nem értem, hogy miért félsz tőle!  Hiszen szeretlek. Szerintem  te is szeretsz engem.

     Rozina zavarában  nem is tudta, hogy mit mondjon most Gergőnek, elhúzta kezét Gergő tenyeréből.  Kortyolt egyet ismét a poharából majd megszólalt: -  Az elmúlt pár év nem volt könnyű nekem. Anyám betegsége, édesapám halála, majd édesanyám  hirtelen távozása…  Csoda, hogy normális vagyok. Aztán jöttél te! Bevallom sok mindent szerettem benned és hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben a nehéz időben vigaszom voltál. Szereteted, léted nagy segítség volt számomra abban a válságos időben. Nos, megszerettelek, de az élet mást akart. Az az éjszaka pedig itt él bennem is, de próbáltam akkor elmondani, hogy miért is nem lennénk mi együtt boldogok a történtek ellenére… Erről meg vagyok győződve.

   - Jó ezt hallanom. Azért kipróbálhattad volna velem az életed, hiszen azt érezned kellett, hogy szerelmes vagyok, mennyire szeretem a tested, a lelked. Hiszen veled akartam élni.  Sára eltűnt az életemből, ezt is elmondtam. De bizalmatlan lettél.  Azóta sem értelek.  Mondd csak elfelejtettél?

   - A mi kapcsolatunk, a te munkád, a távolság miatt azt gondolom nem lett volna tartós és könnyű sem. Igen, bizalmatlan voltam. Egyedül nem könnyű, de biztosan te is így vagy ezzel. Gondolom, nem élsz egyedül - kissé tartózkodó hangon , de megkérdezte – Van valakid?

     Gergő rövid szünet után válaszolt csak. Hosszan nézett a lányra – Olyan nincs akivel együtt szeretnék élni. Meddig maradsz?

   - Holnap reggel utazom vissza – az órájára nézett – fizetek is, mert már késő van és korán kelek  -  intett a pincérnek, de Gergő  a lány kezéért nyúlt ekkor – majd én, de kicsit maradhatnál még. Beszélgessünk legalább.

     Miután Gergő fizetett még hosszan beszélgettek, Rozina sok mindent megtudott a férfi munkájáról, elképzeléseiről és persze az érzelmeiről is. A lány is beszámolt a munkahelyi dolgairól, de Zalánról nem akart beszélni. Miután felálltak elsétáltak Rozina szállodájáig. Búcsúzáskor Gergő átölelte a lányt, kezébe vette arcát és megcsókolta – Szerettelek Rozina és szeretni foglak. Ha lehetne, mindent újra kezdenék veled. Mit gondolsz erről?

     Rozina hirtelen lassú mozdulattal eltolta magától a férfit, Gergőre nézett.

    - Nem gondolok semmit! Hagyj most elmenni. Vigyázz magadra! Jó volt veled összefutni! – hirtelen elindult a szálloda bejárata felé, még egyszer visszafordult és kezével búcsút intett a lecövekelt férfi felé.

     Rozina ezen az éjszakán nehezen aludt el. Tele volt Gergő emlékével. Találkozása a férfival felkavarta. Azon töprengett, hogy mit is tegyen, ha hazamegy. Sajnálattal gondolt önmagára, hogy ennyire elsiette a dolgot. Nem akart boldogtalan lenni, de mást sem akart boldogtalanná tenni. Nem tudott hazudni. De nem is akart. Azt is tudta, hogy Gergő és az ő jövője lezárult már. De számára ezzel a találkozással vált bizonyossá, hogy nem Zalán az a férfi, akivel évtizedeken keresztül szeretne élni.

     – Úgy látszik a megvilágosodásomhoz szükség volt erre a találkozásra -  mondta aztán magának.

     Az állomáson beszállt egy taxiba. Otthon lassú és szomorú mozdulattal kipakolta utazó táskájából holmiját. Vett egy forró fürdőt, majd cselló zenét hallgatott, miközben bekapott néhány falatot. Leült a laptopjához és megírta a cikket, amit új főnöke elvárt tőle.

 

15

      Másnap bement a munkahelyére. Új főnöke mosolyogva fogadta. A férfi hosszú ecsetelés után közölte vele, hogy átnézte eddigi munkáját és továbbra is számít rá.

     Rozina ezek után felszabadultan beszélgetett, kérdezgette az új főszerkesztőjét elképzeléseiről, majd odaadta a megírt cikket a pesti előadásról.

    – Köszönöm a bizalmat Sándor, akkor, kérésére így szólítom.  Lenne még valami.  A fotózásról nem beszélt. Esetleg az is maradhat?

      A főszerkesztő ismét rámosolygott, bólintott – természetesen. Azt hiszem nem lesz gond kettőnk között – Rozina ekkor felállt és indulni készült.

     Mikor hazaért sírt örömében. Leült a fotelba és arra gondolt, hogy nem volt hiábavaló annyit tanulnia, nem volt hiábavaló eddigi igyekezete. Kiment a konyhába, ivott egy pohár vizet. Hallotta, hogy cseng a telefon, besietett a szobába, felvette a kagylót. A nővére kereste, akinek rögtön elújságolta a jó hírt.

    - Nagyon örülök Rozina! Látod?  Tehetséges vagy te! Csak nem bízol eléggé magadban! Akkor azért jössz velünk, ugye? – kérdezte óvatosan.

    - Majd meglátjuk. Két hét szabadságot kaptam, abból tíz napot biztosan veletek töltök.

    - Rozina, egyet árulj el! Miért is szakítottatok? Hiszen szeretted, nem? Nem értelek!

    - Most erről nem akarok beszélni. Majd felhívlak egyik este és mindent megbeszélünk – letette a kagylót. Odament az ablakhoz, majd sétálgatni kezdett a szobában. Lassan kezdett megnyugodni. Bement édesapja volt dolgozószobájába, az ott gyülekező fotókkal kezdett foglalatoskodni. Válogatta a képeket az őszre tervezett kiállításra.

       Pár nap múlva hívta fel barátnője Emma.

   - Mi van veled Rozina? Szervusz.  Hogy van a lelked? Fel sem hívsz? Haragszol rám talán?

    - Szervusz. Nem, nem haragszom, csak el kellett telni egy kis időnek, hogy minden lecsendesedjen. Tudod, hogy átszervezték a szerkesztőséget, de maradhattam. Ez egy nagyon jó hír. Szépeket mondott nekem az új főszerkesztő.

   - Istenem! De örülök! 

  - Mikor érsz rá Emma? Majd, ha találkozunk, mindent elmondok.

  - Mondjuk holnap este.  Vagy? Jó neked az időpont?

  - Inkább péntek legyen. Több dolgot el kell még intéznem. Ti jól vagytok?

  - Jól. Mondjuk. Sok a munka a kórházban, Matyi persze szabad, de azért már készülget. Jól van. Akkor pénteken hatra mennék. Remélem, azért a lelked jól van, nincs nagyobb baj.

   - Ne aggódj! Már jobban van. Akkor várlak! – letette a kagylót.

 

16

      Rozina melegszendvicset készített, amikor megszólalt péntek este hat körül a csengő. Megtörölte kezét a konyharuhában, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Tudta, hogy barátnője Emma érkezett meg.

   - Istenem! Jó látni téged. Kicsit fogytál Rozina. Nem? - nézett kutatóan barátnőjére Emma.

  - Úgy látod? Lehet. De te virulsz látom. Ennek örülök. Gyere! Éhes vagy? Most vigyem be a szendvicseket vagy később? – kérdezte aztán Rozina.

    Végül úgy döntöttek, hogy sehova sem viszik a szendvicset. Leültek a konyhaasztal mellé és falatozni kezdtek. Jókedvűen fecsegtek minden semmiségről majd egy pohár vörös borral bevonultak a nappaliba.

      Emma lehuppant a kanapéra, Rozina az egyik fotelba.

   - Akkor most mondj el mindent! Aztán majd én is mondok valamit – szólt most talányos hangon Emma.

     Rozina ekkor mindent részletesen elmesélt.  Találkozását Gergővel, majd ismét beszélt a Zalánnal történt szakításáról. Beszélt a szerkesztőségről, elképzeléseiről:

   - Tudod, azért megnyugodtam.  Szimpatikus az új főnök, újítani akar egy-két dologban, de egyetértek vele. Azt hiszem, jól is jött ez a dolog. Talán én is megújulok… De gondolom, hogy kíváncsi vagy a lelki állapotomra. Megnyugtatlak. Jobb így. Rájöttem, hogy nem Zalán volt az igazi. Nekem a csak szex nem elég. Valahogy talán ezt Gergőben megtaláltam volna, de ő már a múlt.  Zalánnal pedig hiányzott valami fontos dolog a kapcsolatunkból. Gondolj rólam, amit akarsz Emma. Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, sokat sérült a lelkem is, nem volt könnyű az elmúlt pár év sem. Hát ennyi. Elmegyek nyaralni  Mártáékkal. A Ligur tenger vidékére valahová. Tíz nap. Most megtehetem. Különben is Péter fizeti az utamat.

      Emma figyelmesen nézte barátnőjét. Ivott egy kortyot, majd letette poharát a kis dohányzó asztalra.

     - Már attól féltem, hogy az én múltkori reagálásom miatt haragszol rám. Értelek. Örülök, hogy ennyire nyugodt vagy. Talán így jó a történés. Bár Gergőtől mindig óvtalak, de tudtam, hogy mindentől függetlenül egymáshoz valók lettetek volna. Nem merted őt bevállalni, igaz? Zalán? Benne csalódtam. Nem tudom beszéljek-e róla?

    Rozina  kíváncsian kérdezte  - Miért? Van már új barátnője?

  - Képzeld el, hogy még a veled kapcsolatos időben, összeszűrte a levet az egyik kis ápolónővel. Állítólag az egyik ügyeletben rajta kapták őket. Aztán most meg már a nem rég hozzánk került fiatal doktornővel jár. Töprengtem is, hogy ennyire félre ismertem volna? Mit gondolsz erről? Nem vettél észre semmit?

     Rozina meglepetten hallgatta barátnőjét, majd csendesen, higgadtan válaszolt.

    - Hát, ez  meglepetés nekem is.  A kedves, udvarias férfi ilyen csábító lett volna? Ezek szerint igen. Megcsalt volna? Mindegy is. Lehet, hogy ő sem a hűséges férfiak közé tartozik. Talán nem tud egyedül élni… De joga van hozzá, hogy keressen utánam valaki mást. No, de beszéljünk másról! Mesélj magadról, magatokról. Ti nem mentek nyaralni valahová?

     - Az idén volt a nászutunk, így aztán majd csak a Balaton mellé megyünk néhány napra - válaszolta csendesen Emma.

       Rozina még mesélt a pesti színházi előadásról, majd az esetleges őszi bécsi fotókiállításáról, hiszen arról nem akart lemondani.

     Emma megnyugodva köszönt el barátnőjétől. Úgy gondolta Rozina jól döntött.

     Rozina barátnője távozása után  kiült az erkélyre. Alkonyodott. Eszébe jutott Zalán. Azon töprengett, hogy lehet, hogy semmit nem vett észre.  Eszébe jutott most, hogy néha nem nézett egyenesen a szemébe, ha kérdezett valamit, és válaszai sem voltak mindig egyértelműek. Kedvelte a férfit, bevallotta ezt magának is, de nem volt szerelmes belé. Egészen mást érzett iránta, mint Gergő iránt. Felsóhajtott, kihajolt kicsit az erkélyről, nézte az utcán sétálgatókat. Majd hirtelen gondolt egyet, bement a szobába és felhívta Bécsben élő testvérét, Mártát.

      Vasárnap kora reggel pedig beült a kocsijába és néhány napra ellátogatott hozzájuk. Jó idő lévén bejárták a már ismert helyeket, Rozina szerette az egykori császárvárost. Aztán miután Péter is szabadságon volt már, a gyerekeket pedig Margitra hagyták, elmentek Grinzingbe.

     - Barokk borházak, vidéki, falusi hangulat, szőlőtőkék szegélyezte kertek, és  még Bécsben vagyunk. Döblingen, a tizenkilencedik kerületben található a helyiek de a turisták kedvenc helye -  mondta Péter és betértek egy hangulatos helyre. Valamikor nagyon régen, a Grunzig család alapította, utánuk lett a neve Grinzigan, ami idővel Grinzingre rövidült. A történelem jócskán megtépázta, aztán a sok megpróbáltatás után lett a főváros része. Itt a borozókat, ahol most is vagyunk Heurigereknek, Buschenschanknak nevezik.

     - Ahogy láttam sétánk alkalmával vannak gazdag villák is. Él és virágzik ez a sajátos, népiesen nagyvárosi heuriger-kultúra, igaz? – kérdőn nézett Rozina Péterre miközben a jellegzetes helyi bort kortyolgatta.

    - Így igaz. Jól látod. Remélem, érzed ennek a remek helynek a hangulatát. Mi már voltunk itt többször. De mindig tud valami újat mutatni az arculatából. Tényleg takaros kis borházak szegélyezik a kacskaringós, kis terecskékkel szabdalt utcákat. A kisebb borászatok csak hétvégére nyitnak, hétköznap elfoglaltak, szőlőtermeléssel, borkészítéssel foglalatoskodnak. Mint ez is itt, melynek kapuján a nyitvatartási idő mellett egy tábla van kitűzve. A büszke tulajdonos előre tudatja, nála, már több száz éve, kizárólag saját készítésű, házi bort mérnek, ne várjon mást a vendége. És hát milyen  nagyszerű dolog, hogy a fővárost szőlőültetvények ölelik körbe 700 hektáron – mesélt tovább Péter.

    - Igen. Olyan kis mesebeli hely nekem. Jó, hogy kijöttünk ide - nézett körbe most Rozina - De lassan mehetnénk majd visszafelé. Bár azt mondjátok, hogy kicsi a Beethowen múzeum, de talán a zeneszerző nagysága előtt tiszteleghetnék. És kicsit a messzi múltban járhatnék.

   - Jól van édes húgom, ha nosztalgiázni akarsz, akkor menjünk! Közben aztán elmesélhetnéd, hogy összeállítottad-e már a fotókiállításhoz a képeidet, mert közeleg az idő - Rozina megnyugtatta, hogy nem felejtette el és szinte minden készen van.

      Miután megnézték a kis házat, ami Beethoween emlékét őrizte, Rozina mesélni kezdett a munkájáról, majd Márta ecsetelte a Ligur-tengeri nyaralásukra való előkészületeket.

    - Minden rendben! Ahogy megbeszéltük! Megyek veletek! Ne nyugtalankodjatok! Péter és testvére felé fordult.

       Márta ekkor ránézett a húgára  - Na, majd, ma este beszélgetünk. Mert kíváncsi lennék pár dologra. Eddig csak a gyerekekkel, a városi sétákkal foglalkoztunk, de most mindent el kell majd mondanod.

       Péter ekkor halkan megszólalt: - Hát megleptél bennünket. Gondoltam, hogy esetleg Zalánnal majd mi jól elleszünk, mint férfiak, de hát ez kútba esett.  Sajnálom, hogy nem megy valahogy neked a társkapcsolat. Bocsánat, hogy ezt mondom!

      Rozina kérdőn nézett Mártára, majd hirtelen megszólalt.

    - Nekem valóban nem megy. Talán én választok rosszul vagy talán bennem is van valami hiba. Ezen már gondolkodtam sokat. Nem lehet mindenkinek olyan szerencséje, mint az én nővéremnek, hogy ilyen remek pasit kifogjon, mint amilyen te vagy! – mindahányan elnevették magukat.

   - Na, én sem vagyok hiba nélkül, de valóban elég jó páros vagyunk, igaz, Márta? - nézett most  a feleségére  Péter -  No, de meg is érkeztünk! Remélem mindenki jól érezte magát! Én igen.

     A két nő helyeselt, majd lassan kikászálódtak a kocsiból és a lakásuk felé indultak.

 

   17

 

      Ahogy Rozina haza érkezett Bécsből, máris egy üzenet várta a munkahelyéről. A helyi múzeumban egy  kortárs festő kiállítására kellett pár nap múlva elmennie. Rozina nagy lendülettel vágott bele az éppen adódó feladataiba. Aztán otthon még egyszer megnézte az őszre tervezett kiállítás képeit is. Lassan megfogant fejében a kiállítás címe is. Az olasz út is foglalkoztatta. Megkeresett a neten mindent, amit erről a helyről tudnia kellett. Egyre jobban felcsigázta érdeklődését mindaz, amit olvasott róla.

     Vasárnap volt. Nagyon meleg lett az idő, alig rezdült a levegő. Gondolt egyet és miután strandtáskáját elővette, belepakolta a strandoláshoz szükséges holmikat, elindult a Balaton felé. Mindössze ötven-hatvan kilómétert kellett megtennie. Nem hívott senkit magával, még Emmának sem szólt. Csak a természet, a víz közelében akart egyedül lenni, napfürdőzni, egy jó nagyot úszni.

     Aztán a sors mást akart. Amikor egy hosszú úszás után, szinte felszabadultan, hunyorogva a napfénytől a partra ért, hosszú hajából kicsavarta a vizet és a fűre terített napozó gyékényére leült, egy fekete hajú, sötétkékszemű fiatal férfit pillantott meg, aki nem messze tőle egy fürdőlepedőn ült. Láthatóan Rozinát bámulta. A lány zavart lett, de nem tudta levenni szemét a férfi barnára sült izmos testéről. Egy ideig csak nézegették egymást, majd Rozina hirtelen hasra feküdt és a hátát süttette  -  Na  szép! Úgy bámulom ezt a csábos férfit, mintha valami hülye nő lennék, aki ki akar kezdeni vele - gondolta magában. Aztán óvatosan a férfi felé pillantott, aki ekkor épp a kezébe vett egy könyvet és olvasni kezdett. Rozina ekkor a másik irányba nézett, majd hirtelen a hátára fordult, behunyta szemét és arra gondolt, hogy milyen szép lesz majd az tíz nap, amit a csodás kis  városban, Santa Margeritha-Liguron  tölthet. Egy idő után érezte, hogy nagyon meleg van, felült, majd arra gondolt, hogy bemegy a vízbe, kicsit leöblíti magát.

    - Nagyon meleg van, ugye? Én is bejöttem a vízbe, mert úgy érzem, hogy lassan főtt hal lesz belőlem. Bocsánat! – a meglepődött lányra nézett a mélykék szem, majd a férfi a kezét nyújtotta  -  Szűcs Bence . 

      Rozina rövid hezitálás után nyújtotta csak a kezét. Amikor a nevét kimondta és a férfi kezét fogta, mintha villámcsapás érte volna. A fiatal férfi mosolya, vakitóan fehér fogsora, érintése így hatott rá.  Együtt begyalogoltak a sekély vízbe és szinte kölcsönösen elmondták magukról azt, ami érzésük szerint a másikra tartozik.

     A nap végére már sok mindent tudtak egymásról. Mint kiderült a férfi most került Rozina városába, ahol a helyi középiskolában fog majd az ősztől testnevelést és biológiát tanítani. Azt is megtudta, hogy Zalából származik, egy kis településről.  Egy dél-dunántúli egyetemen végzett, utána több évig tanított Pesten, de az útja most ebbe a kisvárosi gimnáziumba vezette.

   Amikor a partra értek, Bence közelebb hozta holmiját és közvetlenül leült a lány mellé.

    - Így jobb lesz, nem? – nézett aztán a lányra, aki bólogatva jelezte, hogy igen. Örült a férfi közeledésének – majd magában azt mondta – Csak semmit sem elsietni Rozina  - ránézett a most mellé ülő férfira.

    - Min gondolkodsz? – kérdezte a férfi, látta, hogy a lány szeme a távolba réved.

    - Semmi különös. Talán az érzéseimen, a pillanaton, az elmúlt dolgokon… De mit olvasol?  - kezébe vette a férfi könyvét - „ Gerilla, Franciaország végnapjai” olvasta, majd kérdőn nézett a férfira – Nem ismerem. Bár a nővéremék Bécsben mintha erről a könyvről beszélgettek volna, ott ugyanis elég nagy a bevándorlási probléma. Persze, megosztott a lakosság. Jómagam kettőezertizenötben éppen Pesten voltam, amikor a bevándorló tömeg a Keletinél élvezte az életet, hogy úgy mondjam. Szőrnyű volt. Nagy szerencsénk, azt hiszem, hogy nálunk azért nincs olyan probléma, mint nyugaton. Legalábbis még nincs – nézett most Bencére.

   - Hát igen. Tudod, én többnyire másképp látom a helyzetet, mint a kortársaim nagy része. Nem tudom, te mit gondolsz, de én a nemzeti kormányzás mellett vagyok. Van-egy két hibájuk, de a többi politikai csoport? Szerintem tragikus!

   - Nem szoktam politizálni, de azért véleményem nekem is van. Egyedül a Bécsben élő nővérem és családja körében szoktunk erről beszélni. Aztán van egy-két helyi barátnő, barátom is. Hasonlóan gondolkodunk, azt hiszem, mint te. Kölcsön adhatnád nekem ezt a könyvet, ha már elolvastad.

   - Rendben. Oda fogom adni. Ez a könyv társadalmi sci-fi. Hátborzongató a történet. Sodró lendületű, három nap krónikája igazából. Szikár, mégis torokszorítóan élethű részletek mutatják Franciaország közeljövőben létrejövendő utolsó három napját. A regény leghátborzongatóbb jelenetei azonban nemcsak az erőszak, a pusztítás előképe, hanem az antifák, jogvédők, migránssimogatók, szélsőbalosok gondolkodásmódjának megjelenítése. De olvasd majd el! Ne adja Isten, hogy valaha is hasonlót kelljen átélnünk. Hasonló a Behódolás című regényhez. Azt sem olvastad?

   - Felcsigáztad az érdeklődésemet. Nem olvastam sajnos. Az is megvan neked? Ha igen, akkor azt is kölcsön kérem. Ígérem, hogy visszaadom. Tudom, hogy vannak, akik nem szeretnek könyvet kölcsön adni…

  - Igaz. De neked miért is ne adnám? Tetszel nekem, tudod? Valami egészen különöst érzek irántad - megfogta Rozina kezét és megcsókolta.

  - Zavarba hoztál. Nagyon rokonszenves vagy számomra is – nevette el magát Rozina, talán zavarában tette – Menjünk a vízbe!  Ússzunk még egyet!

      A sekély vízben lassan lépdeltek, aztán amikor már beljebb jártak, Bence hirtelen maga felé fordította a lányt és hosszan megcsókolta.

    Rozina pedig hagyta, mert kívánta ennek a férfinak az érintését.

    Késő délután, úgy hét óra felé, együtt utaztak haza, a férfinak nem volt kocsija, vonattal jött. Rozina felajánlotta, hogy haza viszi. Útközben időnként beszélgettek, időnként csak hallgattak, talán gondolkodtak, majd a lány keresett zenét és azt hallgatták.

    - Hamarosan megérkezünk, akkor hová is vigyelek kérdezte most Rozina a férfitől.

   - Ja, igen. Bocsánat, kicsit elkalandoztam. József Attila utca. Ismered? Tudod, hol van?

   - Nem olyan nagyváros ez. Aztán ebben az utcában lakik a legjobb barátnőm. Most ment férjhez nemrég.  Csak nemrég költöztek. Ez egy új lakótömb. Manapság lakópark. De szép helyen van.

    -  Ott a sárga épület előtt, ahol az a nagy platánfa áll, kérlek, hogy állj meg! Ott lakom.  Nagyon kellemes, fás környék ez. Igaz, hogy a lakásom kicsi, de van hozzá egy pici balkon is. Talán majd egyszer eljössz és megnézed. No, akkor én kiszállok. Rozina is követte, majd a férfi felé fordult: - Örülök, hogy összefutottunk, jó volt ez a nap veled Bence, hirtelen kezet nyújtott. A férfi viszont megfogta Rozina kezét, a lány szemét kereste. Lassú mozdulattal közel húzta magához, megcsókolták egymást. A lány nem tiltakozott. Aztán hirtelen mozdulattal kibontakozott Bence öleléséből, majd a kocsi felé ment. Mielőtt beült volna vissza szólt: - Hívj majd! Esetleg csinálhatnánk hasonlóan kellemes programot közösen.

     Bence ekkor a lány elviharzó kocsija után nézett, mosolyogva felvette sporttáskáját és elindult a bejárati vaskapu felé.

 

 18

 

     Rozina vidáman szállt ki a kocsiból, sietett a lakása felé.

    Amikor felért a lakásához, gyors mozdulattal belépett az előszobába, becsukta  a bejárati ajtót, majd az előszobában lévő tükör elé lépett. Hátra simította lófarokba kötött haját, kicsit közelebb ment a tükör elé  -  Na, szépen lebarnultam. Vajon a külsőm elég jó ahhoz, hogy ezt a szép markáns arcú, kék szemű fekete hajú férfit magamba bolondítsam?  Mert ezt akarom – mondta magának – Sajnos nagyon megfogott. Azt hiszem okos is. Nemcsak jóképű. Vajon milyen ember? Hűséges tud lenni vagy olyan, mint… Biztosan bomlanak utána a lányok – hirtelen fordult egyet, majd még hangosan hozzáfűzte - Bolond vagy te Rozina! Maradj magadnak. Menj a testvéreddel Olaszországba…- ekkor eszébe jutott, hogy felhívja Mártát, a testvérét.

   - Csak én vagyok Márti. Gondoltam, hogy akkor végleges választ adok. De hová megyünk? Azaz szálloda vagy apartman, vagy mi? És mennyibe kerül? Elférek?

   - Jaj édes húgocskám! Ne aggódj! Egy kis házat vettünk ki. Ez a Santa Margherita egy pici hely. Talán tízezer lakosú. Hozzá nagyon közel van Portofino, ahol sok mindent meg kell néznünk majd. Az itteni barátnőmék voltak ott.

  - Úgy tudom, hogy ez a rész elég drága hely, nem? – kérdezte aztán aggódva Rozina.

    - Ne foglalkozz ezzel. Kár, hogy Zalánnal így alakult az élet. Tudod végül mi is csak tíz napra megyünk. Teljesen kikapcsolódni.  Anyóséknál lesznek a gyerekek Salzburgban. Akkor majd még hívlak, hogy pontosítsunk.

    Letették a telefont. Rozina mobilja klinkelt. Üzenete jött Bencétől.

    Másnap délután találkoztak egy kávézóban. Rövid ujjú vékony csíkos kék ing volt a férfin és farmer. Rozina sárga, pántos ruháját vette fel, haját kis kontyba tűzte a meleg miatt. A kávézó előtt találkoztak. Bence egy könyvet fogott a kezében, majd átadta a lánynak – Tessék!  Amit ígértem.

     Rozina elvette a könyvet, rámosolygott a férfira – Köszönöm. Igaz, hogy megígérted. Jól esett, hogy nem felejtetted el. Menjünk be. Biztosan kellemesebb bent az idő.

      A férfi a kávézóban kiválasztott egy sarokban lévő asztalt, majd mindketten leültek. Rendeltek. Mindketten egy jó adag fagylaltot.

    - Nem hoztam eddig szóba, de most megkérdezem, hogy szabad vagy? Azaz nincs a láthatáron valami barátnőd? Ha ez most randevú kettőnk között, a kapcsolatunk ettől függhet, azért kérdezem, ne érts félre… - nézett most a lány kérdőn és kíváncsian Bencére, aki láthatóan meglepődött a kérdésen.

   - Válaszolok. Nincs. Pár hónapja lett vége egy hosszú kapcsolatnak, nem én voltam a kezdeményező.

   - Nem? Elhagytak talán? Bocsánat…

   - Ne szabadkozz Rozina! Igen. Elhagytak. Valahogyan úgy. Én meg azt mondom legyünk egymáshoz őszinték, egyenesek és indítsunk tiszta lappal. Igen, szerintem ez randevú. Már tegnap az volt. Ha csak véletlenül is találkoztunk. Sokat gondoltam rád az este. És ennek bizonyára oka van.

     Rozina lassan eszegette a fagylaltot, időnként Bencére nézett hosszan, majd egy idő után megszólalt - Én is gondoltam rád. Furcsa. Nem is mondtam, hogy huszonhét éves vagyok, a foglalkozásomat már tudod, nemrég szakítottam, egy helyi sebész volt az illető. Azt hiszem jól döntöttem, mert boldogtalan lett volna a házasságunk. Tudod, eléggé érzelmes nő vagyok és időnként talán fájóan őszinte. Ja és utálom, ha átvernek, nem mondanak igazat. Ilyen dolgok miatt azonnal el tudom hagyni a legnagyobb szerelmet is… Tapasztalatból mondom ezt.  És te?

      Bence már megette a fagylaltját és figyelmesen hallgatta a lányt. Úgy gondolta, sok hasonlóság van köztük    -   Most mondjam el, hogy milyen vagyok? Az ember nem szívesen adja ki magát. És nagyon szubjektív lenne. De te nagyon őszinte nőnek tűnsz. Harminckettő vagyok, lassan megérek majd a házasságra. Ne érts félre, nem kérem meg a kezedet. Hiszen alig ismerjük egymást. Persze még ez is eljöhet… Azt gondolom, hogy még szerelem is lehet köztünk .

     Bence ekkor átült a lány melletti székre. Megfogta a lány kezét, majd Rozinára nézett – Gyönyörű a fekete szemed, a szád…

    - Ráérsz ma este? – szólt ekkor Rozina halkan és zavartan.

   -  Akkor fizetek. Hozzád vagy hozzám? – nézett a lányra, miközben fizetett. Majd felálltak és elindultak Rozina lakása felé.

 

 

 19

 

     Másnap meleg reggel volt, a lehúzott ablakredőnyön csak fénycsíkok úsztak Rozina francia ágyára. Bence kinyitotta szemét és a lány meztelen lebarnult hátára, szétterült hajára nézett. Kicsit megemelkedett, ránézett az ágy mellett lévő kis éjjeli szekrényre, majd az órára. Visszafeküdt. Nézte  Rozina meztelen testét. Megcsókolta és megsimogatta a lány vállát. Rozina ekkor megfordult és a föléje hajló férfira nézett.

    - Jó reggelt! Vagy már dél van talán? – kérdezte aztán, miközben megsimogatta, majd megcsókolta a férfi borostás arcát, akinek férfiassága ekkor előbujt és Rozina testébe bújt. Először csak szelíden, majd egyre őrültebben szeretkeztek.  Rozina halk sikolyai szétestek a szoba falai között.  Majd csak feküdtek egymás mellett, aztán egy hirtelen mozdulattal a férfi magához ölelte ismét Rozinát – Szeretlek! Szerelmes vagyok! És ez nagyon jó.

    - Rozina is hasonlókat érzett, de csak annyit mondott - Azt hiszem, csordultig vagyok most veled. Szeretlek Bence! Ölelj még!

      Behunyták  szemüket és csak úgy ringatóztak. A csendet Bence törte meg. Felkönyökölt - Nem ismerem annyira a járást, de készítek reggelit és behozom neked. Megengeded?

   - Talán inkább én - ült fel ekkor a lány  – kipattant az ágyból, felvette selyem rövid  pántos bézs színű hálóingét. Elvonult a konyhába, majd rövid idő múlva hemendex, pirított kenyér és narancslé került egy nagy tálcára. Visszaült az ágyba és mintha már hetek, évek óta ismerték volna egymást, úgy reggeliztek, miközben becézgették egymást.

  - Egyszer csak felkacagott  Bence - Ne haragudj!

  - Mit nevetsz? Talán engem? – kérdezte a férfi karját csipkedve a lány.

  - Nem.  Csak nem értem magamat. Azt hittem eddig, hogy ilyen csak filmekben, vagy regényekben történhet meg.

  - De azért ez valóság most, nem? – nézett a lány a férfira –El sem hiszem, hogy te ilyen jól tudsz szeretni, pontosan úgy, ahogy én szeretem. Érted? - megborzolta Bence sűrű sötét haját.

  - Az jó, ha így érzed. Mert én is szeretem, ahogy te szeretsz engem. Akkor talán illünk egymáshoz. De ez nemcsak kémia, ez több annál Rozina! Szerelem!  – megitta a narancslét, majd megkérdezte a mellette üldögélő lánytól - Elvihetem a tálcát? És nem kellene felkelnünk?

  - Tizenegy, jó ég! Igaz, nekem ma semmi dolgom, szabad napos vagyok, illetve este majd kiállításra kell mennem, arról fogok írni. Velem jössz? Felkelek és megyek fürödni. Sajnos csak fürdőkád van. Zuhany nincs. Majd a lakás átalakítása után lesz.

       Bence  a lány után nézett, felhúzta a redőnyöket, körül nézett a szobában, majd kivitte a tálcát a konyhába, elmosogatott. És várt. Közben gondolkodott.  Azon törte a fejét, hogy vajon tényleg őszinte érzésekkel van tele Rozina, vagy csak játszik vele. Aztán elszégyellte magát. Hogy is gondolhat ilyet. Hiszen érezte a lány szerelmét. Miért is kételkedik benne, ahelyett, hogy boldog lenne. Szinte hangosan mondta magának  - Bence ! Térj észhez! Ne kételkedj! Szeress, ahogy érzel. Erre vágytál, vagy nem? – megborzolta haját. Ekkor lépett mellé egy törülközőbe burkolózva Rozina. Átölelte a konyhai széken üldögélő férfit – Te kivel beszélsz? És mitől félsz? Talán tőlem? Vagy talán magadtól?

   - Bence ekkor felállt, zavartan válaszolt - magamban motyogtam. Ha félni valóm van, az csak a te elvesztésed lenne. Már most. Na, de megyek és lefürdök. Utána jó lenne egy hosszú beszélgetés.

     Rozina kiment az erkélyre, leült az egyik kis gyékény székre. Az erkély előtt lévő fa néhány ága egész jó árnyékot biztosított a délelőtti napsütésben. Néhány perc múlva megjelent az erkély ajtóban Bence.

   - Nos? Mit szólsz? Friss vagyok? Rögtön jövök, készítek kávét és hozom. Tudom  már hol van – szólt az erkélyen ülő lányhoz a férfi.

     Rozina mosolygott, fejével bólintott. Elnyúlt a székben, behunyta a szemét és magukat érezte, azt  ami az éjszaka és reggel köztük történt. Boldognak érezte magát. Arra gondolt, mindegy mi lesz a jövő, ez az éjszaka örökké megmarad benne. Ezt a pillanatot senkinek nem adta volna oda semmiért. A gőzölgő kávé illatát érezve kiegyenesedett a székben és kávé melletti kis kanállal kevergetni kezdte kávéját.

      Bence is leült, Rozinával szemben, a másik gyékény székre.

   -  Szép nagy lakásod van, kedves ez az az erkély. Igazán tökéletesen érzem most magam. Csodás pillanatok. Mert az élet sok különböző pillanatból tevődik össze. És most ezt a pillanatot, azokat, amiket veled átéltem meg kell becsülnöm. Hogy vagy ezzel? – nézett aztán kérdőn a kávéját ízlelgető Rozinára.

  -  Igen. Igazad van Bence.   Épp erre gondoltam az imént. Még az is lehet, hogy lélekpárok lehetünk? -     A férfi elmosolyogta magát.

   -  Szeretek veled lenni. Keveset tudunk egymásról és ízlelgetnünk kell egymást. Már kérdezni akartam, hogy te egyedül élsz ebben a nagy lakásban?

  - Igen. A szüleimé volt. De róluk már meséltem. És a nővéremről is. Minden rám maradt. Ez a lakás is. A nővéremék jó anyagi körülmények között élnek, már két gyermekük is van. Ő lemondott az örökségről, ami őt is megillette volna.  Szép lány.  Szebb, mint én. Szőke és kékszemű. Ha együtt leszünk még, majd egyszer megismerheted őket. Igen ez a lakás nagy. Fel kellene újítani. Megszoktam itt és nehezen költöznék, de ha kell, akkor majd megteszem. 

   - Köszönöm, hogy elmondtad. Akkor neked végtére az utóbbi években nem volt könnyű.  Gondolom, még cipeled magadban a szüleid hiányát. A nővéred lehet, hogy szép, de nekem te vagy a legszebb. Gyönyörű a szemed, a szád, a hajad, a tested.

     Rozina megfogta Bence asztalon pihenő egyik kezét, megsimogatta. -  Hát jó. Legyen úgy. Ahogy te is számomra vagy a tökély. De ne feledd a szerelmes emberek homályban élnek, vakok. Mi lesz majd, ha egyszer kitisztul a kép, lehullik a hályog? Kiszeretsz majd belőlem esetleg.

   - Hát igaz, amit mondasz, de tudok olyan emberekről, akik mindig tudják szeretni, tisztelni a párjukat. Örökszerelmesek. Szeretik még a ráncukat is. Hallottam már ilyen csodáról.

    - Igaz is. A szüleim ilyenek voltak. Én édesanyámra hasonlítok, Márta, így hívják a nővéremet, csak három évvel idősebb, mint én, tiszta édesapám. Most mesélj nekem te. Hol élnek a szüleid? Van-e testvéred, hol dolgoztál Pesten? Miért jöttél el egy  nagy  városból, ebbe az unalmasnak tűnő, de nekem szép kisvárosba?

      Bence lassan kezdett beszélni - Nekem egyszerű szüleim vannak, gazdálkodók. Három testvérem van. Fiuk mindannyian. Pedig hogy szeretett volna édes egy kislányt! Becsületes, dolgos, intelligens, szeretetre méltó emberek. A testvéreim mind tovább tanultak. Orvos, mérnök, mezőgazdász. Én vagyok egyedül a szerény tanár. Nem túl magas fizetéssel. Bár azért most valamivel jobb. De hát én szeretem a gyerekeket és szeretek tanítani. Magas a mércém magammal szemben is. Az igazat szeretném csak tanítani. Ehhez pedig sokat kell olvasni, tájékozódni, gondolkodni… Majd egyszer mesélek neked erről. Ezért is jöttem el Pestről. Remélem itt jobb lesz. Egyszer majd elviszlek a szüleimhez. Bemutatlak, ha majd te is akarod. Van egy kocsim, használtan vettem, de most otthon van a szüleimnél. Javítás alatt. Ezért is mentem vonattal a Balatonra. A szüleim  egy szép kis falusi, tornácos házban élnek…

     - Nahát! Szeretném megismerni a családod! Gyere velem! Mutatok valamit.

       Mindketten felálltak és kéz a kézben bementek az egyik szobába, ahol Rozina a bécsi kiállításra szánt fotóit tartotta.

   - Nézd meg ezeket a képeket! Kíváncsi lennék a véleményedre. Kiállítás lesz belőlük. Tájak, házak, portrék, emberek, életek, események, állatok, fények, esték, reggelek. Gyökerek. Ez lesz a kiállítás címe.

      Bence a kezébe vett egy kendős, ráncos arcú, szomorú szemű idős parasztasszonyról készült képet, hosszan nézte -  ő akár a nagymamám is lehetne. Milyen kifejező!  Szép kép –  nézett a lányra – Te fotózol is? Nem mondtad eddig.

    - Igen. A riportjaimhoz, beszélgetéseimhez is magam készítem a képeket. Tudod mit? Ülj le, nézegesd őket. Aztán majd elmondod , de őszintén…  a véleményedet. És én hallgatok rád, ha jó tanáccsal szolgálsz. Oké? Addig én készítek egy gyors, finom ebédet!

   - Rendben! De előtte gyere ide hozzám! Szeretnélek megölelni!

 

20

 

    Rozina és Bence a következő hétvégén elutazott a férfi Zalában lakó szüleihez. A lány már alig várta, hogy találkozzon a szülőkkel és a testvérekkel. Jöttükre szinte az egész család összejött. A három testvér közül már kettő házas volt, ők sem itt laktak, ők is vendégségbe jöttek. A legkisebb fiú, a mezőgazdász lakott a szülőkkel. Rozinát olyan szeretettel és traktával fogadták, ami semmihez sem volt hasonlítható. A lány annyira elérzékenyedett ebéd után, hogy sírva fakadt. Bencét pedig örömmel töltötte el, hogy családja szinte percek alatt befogadta szerelmét.

    Amikor hazafelé mentek, Rozina az úton lelkendezve beszélt.

  - Hogy neked milyen szerencséd van! Rendkívüli családod van. Mindig ilyen összetartók, szeretetben élők vagytok? Vagy csak nekem szólt?

  - Na, mit gondolsz? Remélem, nem hiszed, hogy színjátszottunk. A vidéki ember őszintébb a városinál. Igen, elmondhatom, hogy jó volt ebben a családban gyereknek lenni. És mit szólsz a nyolcvan éves nagymamámhoz?

  - Tündéri volt! A kérdései pedig egészen megdöbbentettek. Mesélt nekem a kitelepítésükről is. Őrület lehetett nekik. De túlélték. Édesanyád még egészen kislány volt… Te is tudsz erről?  Úgy örültem, hogy fotózhattam!  Bár féltem, hogy majd nem akarják. Biztosan te beszéltél velük… Igaz?

   - Csak annyit, hogy ez a munkádhoz tartozik, nem valami városi lány hobbija. A kitelepítésükről, a mindenük elvételéről hogyne tudnék. Még a nagyapám élt, amikor beszélgettem vele hosszan mindezekről és az életük nehéz pillanatairól.  Egy jó kis borozgató estén.

   - Nagyon szép kis falu. És a református templom fakazettás mennyezete, koronás szószéke gyönyörű. A fazekastól pedig vettem néhány dolgot, de láttad. Nem is mondtad, hogy ilyen szép kis faluból származol.

   - Nem. Mert miért is mondtam volna. Gondoltam neked úgy sem mond semmit. Inkább majd lásd meg. Jól tettem?

   - Igazad van – mosolygott a férfira a lány. Te édesapád vonásait örökölted inkább. Biztosan tudod, hogy jóképű férfi vagy. Nagyon is!

      Bence nevetve nézett egy pillanatra a lányra, majd elkomolyodott  - Igen. Észre   vettem már a nők pillantásán, de soha nem borult el az agyam ettől. Inkább az elmém képeztem. Fontosnak tartom a szellemiséget. Benned is. Szép vagy, nekem való vagy, de a gondolkodásod nélkül nem hinném, hogy beléd szerettem volna. Na, ennyi elég? De akartál tegnap mondani valamit, én meg nem hagytam.

   - Igen. Azt szerettem volna elmondani, hogy a következő vasárnap elutazom a testvéremmel és a férjével a Ligur-tenger vidékére egy szép kis üdülő faluba Portofino közelébe…

   - Ne ijesztgess! Hogyhogy? És velem mi lesz? Persze csak viccelek. Nyilván már ezt rég megbeszéltétek… És mennyi időre mész?

   - Nyolc - tíz nap. Én vendég leszek. Nekem ez szinte semmibe sem kerül. A testvérem férje intézett mindent. Most ők is gyerekek nélkül jönnek. Gondolom egy kis szerelmes együttlétre vágynak. Csak úgy kettesben. Én majd igyekszem hagyni őket, van ott bőven látnivaló…- ránézett a mellette autót vezető férfi elkomorult arcára - Látom, hogy nem tölt el a dolog boldogsággal…

   - Nem. Igaz. Kicsit irigyellek. De hát természetesen menj csak! Én pedig várni foglak. De elvárom, hogy minden nap küldj nekem képeket majd és írj pár szót. Rendben? – a lányhoz hajolt és puszit nyomott az arcára.

     Rozina nagyot sóhajtott – Hiányozni fogsz persze, de minden nap csetelünk, beszélgetünk este. Mindjárt otthon leszünk, feljössz?

   - Most haza mennék, ruhát kell cserélnem. De te feljöhetsz, ha akarsz…

  - Nekem is van elintézni valóm. Holnap délelőtt szerkesztőségi ülés, aztán még ezeket a fotókat, amiket nálatok készítettem ki akarom dogozni.  A testvéremet is fel kell még hívnom. Nem baj, ha most magadra hagylak?

     Mindketten elmosolyogták magukat. Bence kiszállt a kocsiból és elindult a lakása felé.

21

 

     A következő hétvégén úgy alakult, hogy Rozina és Bence együtt utazott Bécsbe, hogy majd másnap együtt repüljenek négyesben Santa Margherita Liguréba. Eggyel többen lettek. Amikor előző hétvégén Rozina felhívta testvérét, beszámolt kapcsolatáról. Testvére csak ámult, kihangosította a telefont, így szinte Péter is mindent hallott. És Péter döntött. Beleszólt a telefonba és csak annyit mondott: - Hozd magaddal ezt a fiút Rozina! Csak nem egyedül botorkálsz mellettünk?

     Így aztán Rozina meggyőzte Bencét, hogy nyugodtan menjen vele. A férfi először hezitált, de aztán a lány könyörgő fekete szemétől elérzékenyedett és büszkeségén túllépett.

     Nagy vacsorával várták őket. Kivételesen Márta főzött, mivel Margit hazautazott két hétre. A gyerekek pedig már Salzburgban voltak a nagyszülőknél.

   Nem feszengett senki, az első perctől rokonszenv alakult ki köztük. Politizáltak, majd az útról beszélgettek.

   - Csak semmi tervezés! Legyen minden spontán. Egyetértetek? – nézett a nőkre és  Bencére Péter.

   - Én is így szeretek utazni - szólalt meg ekkor Bence, aki most levette karját Rozina válláról – Csak egy dolog zavar. Szeretnék valamivel hozzájárulni ehhez az úthoz. Úgy tudom, nem egy olcsó helyre megyünk…

   - Ugyan Bence!  Volt egy kis félre tett pénzünk. Ne zavarjon ez téged. Mi örülünk, hogy jössz. Akár el is vonulunk majd, de azt gondolom sok közös és jó programot fogunk csinálni. Bevallom, és látva benneteket, az az érzésem, hogy mindketten őszintén szeretitek egymást és nekünk ez fontos, ugye Márta? – nézett most a feleségére.

   - Sőt! Nagyon fontos  – elgondolkodva maga elé nézett –  Rozina annyi mindent átélt helyettem is, hogy tényleg ráfér már az öröm. Te pedig egy nagyon kedves, és  a tetejébe még jóképű férfi is vagy.  Látom, hogy most zavarba hoztalak. De ezek tények. Persze én Rozina helyében féltenélek…

    - Ugyan! – szólt most hirtelen komolysággal Bence – Nem vagyok a külsőm ellenére az a Don Juan típus. Ebből már régen  kinőttem , és Rozinát szeretem  – hirtelen egy puszit adott a mellette ülő Rozinának.

   - Akkor igyunk a szerelemre ! – mondta most Péter mosolyogva és koccintottak.

     Amikor megérkeztek Santa Margheritába, egy taxit keresve eljutottak a szép kis zöldellő dombok között megbújó villába, ahol a szállásuk volt. Gyönyörű mediterrán kertek vették körül a környező villákat is. Ahogy körül néztek a szobájuk teraszáról meseszép kilátás fogadta őket. Rozina és Bence átölelve egymást alig tudtak betelni a látvánnyal, az illatokkal és persze egymással.

      Az első napokban felkerestek néhány strandot, élvezték a tenger tiszta vízét, az öblöket, a vízben úszkáló színes kis halakat. Szerencsére Péter gondolt az úszószemüvegekre is. Tudta, hogy sok kis halacskával fognak találkozni. Bevásároltak és reggelente bőségesen belaktak, majd ezután jött a program. Egyik séta alkalmával elmentek a kis falu parkjába, ahol megnézték Kolombusz Kristóf szobrát, majd a kikötők ütött-kopott hajóit, de akadtak mellettük luxus jachtok is.

     A tengerparti sétányon láttak sok renovált házat, gazdagnak tűnő szép villákat is.

      Esténként egy étteremben kötöttek ki, ahol megkóstolták az olasz mediterrán ételeket. Egyik nap kissé borús idő lett, így elhatározták, hogy a kijelölt ösvényeken túráznak a közelebbi kis helyekre, hogy azokat is megismerhessék. Portofinó megtekintését az utolsó napok egyikére hagyták. De úgy döntöttek, hogy itt a napi programot külön-külön töltik. Mivel Márta és Péter már nem akart gyalogolni, ők hajóval mentek. Rozina és Bence pedig gyalog. Megbeszélték, hogy hol és mikor találkoznak majd.

    Rozina és Bence lassan haladtak, közben nézdegélték a tengert, a tájat. Egyszerűen végig sétáltak a tenger mentén, ami egy könnyű séta volt nekik a sík parton. Közben számos kis öböl mellett elhaladtak, ahol annyira kék és tiszta volt a víz, hogy nem lehetett kihagyni egy jó kis fürdést. Az egyik sziklás öbölben kötöttek ki.  Levetették  rövid nadrágjukat, ingüket.  Beúsztak a vízbe. Itt nem túl sokan voltak, de a víz egész mély volt. A  búvár szemüvegükkel úszkáltak a halak között. Amikor visszaértek a partra, átölelték egymást, csillogott rajtuk a víz, enyhe szél fújt.

    - Ez gyönyörű volt! – mondta Bence -  Úgy éreztem, mintha aquáriumban lettem volna. Szeretlek! Boldog vagyok, hogy eljöhettem veled! Nem is tudom hogyan háláljam ezt meg Péteréknek. Ma este én fizetem a vacsorát. Az már biztos!

     Rozina vizes haját igazgatta. Majd boldogan simult a férfihoz – Hát még én milyen boldog vagyok, hogy velem jöttél! De tényleg csodás volt! Kár, hogy ezt nem látták Mártiék. De úgy tudom, hogy erre van valahol egy apátság, állítólag nagyon szép olasz kert tartozik hozzá kilátással a tengerre. Azt nézzük meg! Gyere! Öltözzünk és menjünk!

    Aztán, amikor beértek Portofinóba, láthatták, hogy elég kicsi városka és könnyű lesz majd felfedezni. Az élet itt is egy kis öböl körül zajlott.  Egymás mellett ringatóztak   az egyszerű halászcsónakok és sok millió dolláros jachtok. A háttérben pedig ott álltak a színes házsorok. Portofino régen egy pici halászfalu volt, de szép lassan a híresek és gazdagok helye lett. Az igazán tehetősek pedig saját nyaralót is vásároltak.

   - Mi lenne, ha felmennénk a várhoz. Onnan biztosan szép a kilátás. És azt olvastam, hogy van egy szép kertje is – mondta hirtelen Rozina.

   - Miért is ne? Menjünk!  De itt van egy fagylaltozó. Kicsit leülünk és megeszünk egy fagyit.  

      Aztán csak késő délután futottak össze Péterékkel. Megbeszélték a napi tapasztalataikat. Majd felszálltak egy hajóra most már mindahányan. Visszautaztak Santa Margheritára. Először a szállásukra mentek, hogy kicsit megpihenjenek.

       Nagyon kellemes lett az idő, ismét kisütött a Nap, Rozina kicsit behajtotta a zsalus nagy terasz ajtót, majd meztelenre vetkőzve befészkelte magát az ágyon fekvő férfihoz, aki simogatásával, becézgetésével nagyon felizgatta a lányt és fáradhatatlanul szerették egymást. Majd elaludtak. Kopogásra ébredtek. Rozina hirtelen magára kapott valamit, majd kinyitotta az ajtót.

     Péter állt előttük – Bocsánat! Megzavartalak benneteket?  – vissza akart fordulni – Nem, nem, csak elaludtunk - mondta zavartan a lány. Menjünk vacsorázni?

   - Igen azért jöttem. De megvárunk benneteket. Nyugodtan készüljetek – elgondolkodva és mosolyogva ment vissza a szobájukba.  Márta már készen volt, szőke haját összefogta, kék szeme ragyogott. Már régen érezte magát ilyen feloldottan. Átölelte a mellé álló férjét  –  Na, akkor indulunk? – nézett rá.

   - Péter megsimogatta felesége haját -  Azt  hiszem,   rosszkor mentem. Csuda szép pár! Drukkolok Rozinának, hogy jól végződjön ez az új kapcsolata. Üljünk le kicsit. Még csak most készülődnek, majd jönnek.

     Így aztán csak később indultak vacsorázni. Miután ez volt a búcsúestjük a megszokott éttermükben ízlelgették az ételeket. A személyzet nagyon figyelmes volt velük.  Nagyon finom volt a sok helyi specialitás. A vacsora végeztével nagy harc árán végül is Bence fizetett. Már elég késő volt, amikor hazafelé indultak. Csillagos égbolt volt a fejük felett, hűs szellő fújdogált és mindenki fájlalta, hogy  másnap már mindenki a saját otthonában hajtja le a fejét.

 

  22

 

       Október közepe felé járt az idő. Közeledett Rozina fotókiállítása.

      Márta az egyik szeptemberi hétvégén eljött hozzá és közösen megnézték a képeket.  Bepakolták Márta Land Rover kocsijába a már  bekeretezett képeket , majd utána közösen felkeresték a temetőt, szüleik, nagyszüleik sírját. Már senki nem élt a közvetlen családjukból. El is szomorodtak ezen. Ahogy a város felé sétáltak az őszi napsütésben egyszer csak Márta szólalt meg.

    - Megmondom őszintén Róza, örülünk Péterrel, hogy ilyen jól megvagytok Bencével.  Okos, értelmes férfi és nagyon jóképű. Nem félted, hogy ráakaszkodnak majd a nők?

   -  Nem. Biztos vagyok a szerelmében, ahogy saját magamban. Kivételes férfi. Bevallom neked. Rajta kívül Gergő volt, akit így szerettem , de talán még őt sem így. Az más volt. Nem gondoltam volna, hogy egyszer nekem is eljön talán az igazi, ahogy ezt érzi az ember. Persze a lelkét is szeretem. Tiszta ember. Szerintem nem tévedek.

   - Egyetértek. Miért nem költöztök akkor össze. Vagy miért nem házasodtok…

   - Egyelőre jó ez így Márta. Nem akarom én sem elsietni. Tényleg sokat vagyunk együtt. Hidd el, hogy össze fogunk házasodni. És mint meséltem, a jövő héttel elindul a lakásom felújítása. Festés, mázolás, nyílászáró csere. Amíg ez bonyolódik, Bencéhez költözöm. Talán november közepére készen lesz. Aztán részben be is bútorozom új dolgokkal, textiliával, az én ízlésemnek megfelelően. Tudod a Mama félre tett pénzéből. Amit rám hagyott. A fizetésemből nem telne. Elárulom, hogy Bence tanácsára nem adtam el. Szerinte ilyen jó helyen lévő, ilyen beosztású lakást nem találnék. És mit mondott még? Na?  - nézett most a nővérére – azt, hogy majd, ha egyszer gyerekeink lesznek ők is kényelmes szobákat kapnak. Zavarba is jött, amikor ezt mondta, én pedig kérdőn néztem akkor rá, és megkérdeztem tőle, hogy talán össze akarja majd kötni az életét velem?

   - Na és? Mi volt a válasz? - kérdezte kíváncsian Márta.

   - Magához ölelt és azt mondta, hogy velem szeretné leélni az életét.  Azt hiszem ő nemcsak fantasztikus férfi nekem, de jó ember valóban. A volt barátnőjével amikor szakítottak, ahogy elmesélte ezt nekem, nagyon maga alatt volt. Az a lány egy pesti nagypolgári újgazdag családból származott és lassan derült ki Bence számára, hogy a világnézetük homlokegyenest ütközik. Egyre feszültebb lett köztük a kapcsolat, és a lány megcsalta, amit aztán már Bence nem tudott elfogadni.  Többek között ezért is jött ide a városba. És hát túl illiberális tanári kar vette körbe, ahol tanított. Gondolom, hogy az igazat mondta. Emmával és tudod a barátnőm férjével is összejöttünk. Aztán az én fotós kollégámmal  és  a feleségével is összejárunk. Nem szigetelődtünk el, nem zárkóztunk be, ne félj!

   - Hát ez örömmel tölt el. Hány évet rabolt el az a lány Bence életéből? - nézett a húgára Márta – És mi van Zalánnal?   És Gergő  ? Már a múlté mindkettő ?

  - Gyere, üljünk le ennek a kávézónak a teraszára kicsit! – mutatott most Rozina egy jobbra lévő cukrászdára. Kellemes idő volt, itt időztek még sokáig. Hosszan meséltek egymásnak, Rozina nyugodtan beszélt a múltjáról, válaszolt testvére kérdéseire. Majd Márta beszámolója alapján megállapította, hogy nővére boldogsága, kiegyensúlyozott házasélete, gyerekeivel való foglalatoskodása továbbra is stabil. Ennek nagyon örült, mert fontos volt számára, hogy a testvére boldog legyen.

    - Akkor Ámen ! - mondta Rozina Mártára mosolyogva - így helyes. Menjünk haza, este jön hozzám Bence is. Szeretne veled találkozni. Sajnos nem tud velem jönni a kiállításomra. Muszáj dolgoznia. Nem akar konfliktust mindjárt a munkája kezdetén.

   - Kár! Pedig Péter a szívébe zárta, szívesen találkozott volna vele. Majd csinálunk az egészről egy filmet. Kérésedre lesz egy kis cselló zene, egy kedves művészettörténész barátnőm fog bemutatni és utána lesz egy kis „eszem-iszom” parti ott.

   - Majd egyszer, egy hétvégén, talán karácsony előtt meglátogatunk közösen benneteket. Akkor már szünet lesz a suliban is. A kiállítást is megnézheti akkor ! Mit gondolsz erről?

   - Ez jó lenne!  Legyen így. Gyere! Menjünk be ebbe a butikba. Akarok neked venni valami szép ruhát a kiállításra! Meg hát magamnak is persze.

     Beléptek a kintről picinek hitt üzletbe, ami nem is volt annyira kicsi. Válogattak, próbálták a ruhákat és több „ rongyokkal” teli papír táskával tértek haza Rozina lakására.

 

 

23

 

      December tizedike volt, amikor Rozina Bencével együtt, csak úgy kettesben, ünnepelték a megújult lakást. Barátaikkal későbbre tervezték az összejövetelt. Bence kérte Rozinát, hogy ez az este legyen csak a kettőjüké. Rozina vacsorát főzött. Kint hűvös idő volt, kivételesen hó hullott és nem eső esett. Rozina a vajszínű új függönyöket nézte, majd a szoba új berendezését. Az új konyhabútor előtt sokkal nagyobb kedvvel keverte most össze a salátát. A zacskóban sülő csirke már szépen pirosodott. Levetette kötényét. Ekkor lépett be az előszobába Bence. Nagy csokor vörös rózsát adott át az elébe siető lánynak.

    Rozina átvette a virágot. Majd a hozzá lépő férfit átölelte, megcsókolta – Köszönöm. Csodásan szép!

   - Igen, amilyen csodásan szép te vagy nekem. Mi ez a zene, ami szól? Milyen szép a hangulata…

  - Bizony. Én is ezt gondolom. Gyere, ülj le és hallgassuk meg együtt. Egy pohár aperitif? Töltök egy kevéske brandyt.  Aztán utána vacsorázhatunk is – mondta aztán Rozina – közben pedig majd elmesélem, hogy miről is szól ez a szép szám. Ha szeretsz… az  a címe.  Egy brazil zeneszerző műve, aki Hans Zimmer - akinek a zenéjéről a múltkor beszéltünk – műhelyében dolgozik, filmzenéket ír.

  - Hogy te miket nem tudsz? Érdeklődési köröd sokrétű... Akkor leülök, koccintsunk és hallgassuk együtt.

    - Annyira, annyira szeretlek Bence ! Olyan jó, hogy jöttél nekem! –mindketten a kanapén ültek, a lány a férfi vállára hajtotta fejét és behúnyt szemmel élvezte együttlétüket, és a zenét.

    Bence megsimította Rozina vállát, maga felé fordította a lány arcát: – Nagyon szeretlek Róza és minden nap minden percében, ha rád gondolok, boldog vagyok.

   Egy ideig mindketten  csendben hallgatták a zenét, élvezték egymás létét, közelségét.  Majd Rozina kibontakozott Bence öléléséből.

    - Talán vacsorázhatnánk. Nem gondolod? – megfogta a férfi kezét, aki ekkor felállt és együtt indultak a konyha étkező része felé.

   Vacsora után megkóstolták a Bence által hozott bort, majd bementek a felújított nappaliba.

    - Nagyon szép lett a lakás .  Ugye jó, hogy maradtál? – kérdezte ekkor a férfi.

    - Már nem bánom. Sőt! Persze nélküled ez a felújítás sokkal nehezebben ment volna – ekkor jelzett a telefonja.

    - Rozina ránézett, majd csodálkozva mondta hangosan – Jé! Ez Gergő. Régi barátom. Nem baj, ha felveszem? – kérdezte Bencétől, aki kissé furcsa hangon  válaszolt   – Persze, nyugodtan. Biztosan fontos – elindult a konyha felé.    

  - Szervusz , Gergő ! De régen hallottam rólad! Mi van veled? – kérdezte akadozva és kicsit zavarban volt.

    - Nocsak! Ismét itt a városomban! …  Akkor megint lesz miről írnom, de most nem igazán alkalmas az időpont, esetleg holnap délután találkozzunk! Egyben készítek veled egy új beszélgetést…  Mondjuk ott, a sarki kávézóban, ahol  régen… Sok változás történt velem, majd elmesélem. Gondolom, neked is van mit mesélned. Akkor jó lesz így? Oké. Most le kell tennem. Szervusz.

      Bence ekkor már a szobában sétálgatott , megállt az ablak előtt, kifelé nézett  és érdeklődve hallgatta  ezt a számára különösnek tűnő beszélgetést. Hirtelen megfordult és Rozina felé lépett, aki ekkor tette az asztalra telefonját, majd leült az egyik terebélyes fotelbe.

      Bence is leült a másik fotelba és kissé idegesen kérdezte.

 –  Nem, mintha közöm lenne hozzá, de ki volt, aki keresett?  Régi szerelem, akiről eddig nem beszéltél nekem… Igaz?

     Rozina ekkor a férfira nézett, majd megszólalt – Igen, az. Miért is nem beszéltem? Nem tudom, mert nem volt fontos, de, ha úgy érzed, hogy…

    - Igen, szeretném, ha beszélnél róla…

    - Nos, Gergő színész. Talán láttad már Pesten színházban, vagy filmen...

    - Csak nem arról a Gergőről van szó, aki a filmszemlén a legjobb férfi alakítást kapta? Jóképű pasas és tehetséges is – nézett a lányra most érdeklődve.

   - Az a Gergő, igen. Nem szeretnék sokat beszélni erről. Itt játszott egy évadot, akkor ismerkedtünk meg. Azt hiszem szerelem volt, ami hozzá kötött. De sajnos nem volt hosszú, és én nem akartam tovább ezt a kapcsolatot. De jó barátok maradtunk talán. Most ismét itt vendégszerepel és talán egy kis beszélgetésre összejöhetek vele?  – mondta kissé vádaskodóan - Csak nem vagy féltékeny?

      - Hát… Ne haragudj! Csak nem értettem. Ne haragudj, hogy erről kérdezgetlek -  válaszolta  Bence és hirtelen felállt, sétálgatni kezdett a szobában.

    - Miért is ne akarnád tudni… Hiszen  erről nem beszéltem. Értelek, igazad van. Hidd el, hogy nincs miért rosszat gondolni rólam vagy akár róla.  Ez a kapcsolat a múlté. Nagyon szép volt, csak nem jól végződött. De most foglalkozzunk egymással. Mesélj a dolgaidról, a gyerekekről…  Aztán most, hogy elkészült ez a lakás és  többet szeretnénk együtt lenni, miért nem költözöl hozzám?

     - Mert várok még egy pillanatra Rozina, ami azt hiszem, hamarosan eljön.

       Rozina ekkor  Bence keze felé nyúlt – Gyere! Üljünk le! Beszélgessünk! Tudnod kell, hogy nekem te vagy a minden! Egyet megígérek. Nem fogok neked soha sem hazudni. Nincs miért félteni engem. Őszintén szeretetlek. Bíznod kell bennem, bíznunk kell egymásban.

   

 

 

 

 24

 

     Bence másnap az utolsó órája után, miután felvette fekete háromnegyedes télikabátját, piros, fekete kockás gyapjúsálat tekert a nyakára és a lakása felé indult. Tudta, hogy Rozina a sarki kávézóban éppen régi ismerősével beszélget. Szinte kedve lett volna meglesni őket, de nem tette.  Szép lassan befordult a sarkon a hosszú Fő utca felé, ahol összefutott Matyival, Rozina barátnőjének férjével, akivel egy gimnáziumban tanítottak. Kezet nyújtottak egymásnak, majd egymás mellett lassú tempóval tovább mentek.

   - Nem Rozinához mész ma? – kérdezte Matyi a férfit.

   - Nem. Éppen valami régi szerelemmel, vagy csak baráttal találkozik – mondta Bence kissé rezignáltan.

  - Csak nem Gergővel? -  nézett kíváncsian Bencére.

  - Ismered?  - kérdezte.

  - Igen. Csak úgy futólag. Mit keres itt?

  - Tudtommal kapott egy szerepre ismét megbízást. Itt próbál…

  - Aha! – válaszolta Matyi,  majd kérdőn Bencére nézett és megállt: - És te? Hagyod? Nem félted őt? Úgy tudom, hogy nagy volt a szerelem, de nem túl hosszú ideig tartott. Ne haragudj! Tudom, tudom. Biztosan baráti beszélgetés és Rozina igazán megbízható. És hát nagyon szeret téged.

  - Honnan tudod? De mindegy is… -  nézett most kissé idegesen Matyira.

  - Hagyjuk. Na és mi zújs a suliban? Megszoktad már? Hallottam a gyerekeimtől, hogy milyen jó fej vagy. A hárombé osztályfőnöke vagyok. Kedvelnek, tudod? Azt mondják kicsit vagy csak szigorú, de jó a humorod és szívesen dolgoznak veled.

  -   Tényleg? - hallva, amit a diákokról mondott, érdeklődve nézett Matyira - Ez a véleményük? Ennek örülök. Igyekszem kicsit hajtani őket, inspirálni, szervezem a kézilabda csapatot, olyan sokan jelentkeztek, hogy jól tudok majd válogatni. Jól érzem magam. Tudod… Nem jössz fel egy kicsit hozzám? Főzök egy kávét vagy teát…

    Matyi az órájára nézett – Miért is ne?  Időm most van. Emma ügyeletes. Meg aztán legalább kicsit elbeszélgetünk, nem igaz?

   Amint megérkeztek Bence lakására, levetették kabátjukat, majd a nagyobb szobában leültek. Láthatóan ez volt a nappali és a dolgozószoba is. Bence közben behozta a lefőzött kávét – nem kérsz még valamit? – nézett aztán Matyira.

   - Nem. Köszönöm. Kis lakás ez. Másfél szoba, ugye?  Akkor a kicsi a háló. De kellemes. Te Bence! Miért nem költöztök össze Rozinával? Szép nagy lakása van.

  - Nem is tudom. Talán tényleg célszerű lenne. Nem akarom elsietni. Tudod, nekem volt egy majdnem négy éves kapcsolatom Pesten. Hosszú idő volt és a végén nagy csalódás. Azt hittem sosem fogom kiheverni. De jött Rozina. És vele ez a rövid eddigi, majd félév, nagyon szép volt. Szinte bizonyos vagyok abban, hogy mi nem véletlenül találkoztunk a nyáron, a Balatonon.   Aztán jött az olasz út.  Akkor éreztem meg, hogy nekünk nem csak a testünk, de a lelkünk is nagyon egy. Vidéki fiú vagyok, és hát én otthonról olyan dolgokat hoztam magammal, ami talán ódivatúnak tűnhet.  De erről már beszélgettünk a múltkor nálatok.

   -  Megértelek. Tedd, ahogy a szíved diktálja. Rozina sem az a csapongó lélek. Illetek egymáshoz. Manapság könnyen elválnak az emberek. A mai tizen-huszonévesek meg többségében felületesek, telefon, számítógép függők. Mondom én ezt harmincöt évesen. De hát sajnos tapasztalatom szerint műveltségük nem kielégítő. A kötelező irodalmat lefitymálják, nem érdeklik őket a mélyebb gondolatok, az elgondolkodtató témákat adó szépirodalom. Elolvassák egy-egy mű kivonatos tartalmát, vagy megnézik számítógépen az esetleg belőle készült filmet. Tudom, tapasztaltam. Na, de mit várjunk tőlük? Hiszen ez a kor  rohanó…  Nem volt ez mindig így.

   - Igen. Igazad van. Én is így látom. Nem vagyok az internet ellen. Hiszen, ha okosan használjuk, nagy segítség tud lenni.  Virtuális világban élnek. Talán emberi kapcsolatra a nagy többség nem is képes. El vannak a cseteléssel, iszogatásokkal, akció filmekkel, hülye sorozatokkal. Eléggé lehangoló ezt látni, tapasztalni. Ezért is igyekszem megmozgatni őket. Időnként kirándulást szervezek, hogy legalább beszélgessünk, ismerjük meg egymást, legyen véleményük egymásról, a világ eseményeiről. Olyan keveset tudnak a történelmünkről is. Persze akad köztük azért néhány értelmesebb fiú vagy lány. Na, de hagyjuk! Emmával jól megvagytok? Mióta is ismeritek ti egymást?

   - Már két éve. De csak a nyáron házasodtunk össze. Én szeretnék gyerekeket, de Emma még nem akar. Olyan, mintha munkamániás lenne…

   - Talán majd kedvet kap.  Nem? Én is szeretnék családot. Rozina sem zárkózik el, legalábbis így vettem észre. Példa neki a nővére családja is. Egyébként nagyon aranyos emberek.  Persze jól élnek. Legalábbis hozzánk képest jobb anyagi színvonalon. Figyelj Matyi! Mit csináltok szilveszterkor?

    - Nem tudom. Miért?

    - Még nem beszéltem erről Rozinával, de talán nála rendezünk egy bulit. Egyben lakásavató is lenne. Mit szónál hozzá?

    - Jó ötletnek tartom, de Emmát is is meg kell kérdeznem – ránézett az órájára, felállt - mennem kell. Van egy  kis dolgozat  javítási munkám. Időigényes sajnos!  Jó volt veled beszélgetni.

     Elköszöntek egymástól. Bence kivitte a két csészét a szobából. Amikor visszaindult, éppen megszólalt a telefonja. Rozina hívta.

    -  Szervusz szerelmem! Hogy vagy? Mit csinálsz? – kérdezte kedves hangon a lány – Már itthon vagyok. Jól kibeszélgettük magunkat Gergővel.  Ha akarod, majd bemutatlak benneteket egymásnak… Persze majd írok róla ismét egy újabb riportot…

     Bence csak hallgatta a lány  gurgulázó mondatait és érezte hangjában a hozzá való ragaszkodást, szeretetet.

   - Ezek szerint jól sikerült a baráti beszélgetés. Talán egyszer majd megismerem. Nos, én pedig Matyival futottam össze, feljött hozzám. Elbeszélgettünk. Felajánlottam, hogy nálad esetleg rendezünk egy szilveszteri bulit, ami egyben lakásavató is lehetne… Rosszul tettem? – kérdezte kicsit félve.

      Rozina meglepődve hallgatta Bence ötletét, de aztán nem sokat töprengett – Ezt még megbeszéljük, de nem rossz gondolat!  Hiányzol! Tudod? Holnap akkor jössz a megbeszélt időben, ugye?  Szeretlek! - letette mobilját a nappali asztalára, majd leült az egyik sarokba állított kis íróasztalához, elővette jegyzeteit és elmerült a városban élő idős költővel készített riportjában.

 

25

 

    Bence és Rozina még karácsony előtt három napra elutazott Bécsbe, hogy találkozzanak Mártával és családjával.

     Elmentek a galériába is, ahol Bence megnézhette Rozina kiállított képeit. Őszinte tetszését fejezte ki,  érezhetően nem udvariaskodott.  Ezután  járták végig a bécsi adventi vásárt. Bécs legszebb terei varázslatos karácsonyi vásárokká alakulnak ilyenkor. Karácsonyi sütemények, forró puncs, és sült mandula illata terjengett. Az óváros és a bevásárló utcák ünnepi fényben csillogtak. A  Rathausplatz bejáratánál gyertyákkal díszített méretes kapuív üdvözölte őket. A Városháza parkjában és a Ringstraße mentén a fák ünnepi díszben tündököltek A szerelmesek számára a vonzó  szívecskékkel díszített „Herzerlbaum” meglepetés volt számukra. Nagyon tetszett nekik a karácsonyi falu, ami  a Maria-Theresien-Platzon volt. Itt az adventi időszakban majd hetven stand kínált hagyományos kézműipari termékeket és eredeti ajándék-ötleteket. Késő este volt, amikor visszatértek Mártáék lakására. Eléggé elfáradtak a hosszú séta, nézdegélés után. Péter félre vonult Bencével, Rozina pedig Mártával. A férfiak férfias dolgokról beszélgettek, a két nővér pedig magánéletük apró titkairól mesélt egymásnak. Közben nagyokat nevettek. Meghívták őket a szilveszteri lakásavatóra. Péter és Márta nem mondtak nemet nekik, aminek mindketten örültek.

 

xxxx

 

     Amikor másnap haza érkeztek , este fáradtan, de lélekben frissen, beálltak a zuhany alá.

   Kellemes meleg volt a nappaliban. Fürdés után leültek a kanapéra, átölelve egymást csendben voltak.  Majd később Bence  szólt - Kérsz valamit? Hozzak valamit inni ? - igazgatta közben Rozina még nedves sötét haját.

    - Nem kérek semmit. Jó most így együtt. Jól érezted magad Bécsben?

    - Szép volt! Maradandó emlék lesz számomra – elvette kezét a lány válláról, majd ismét Rozina felé   fordult.

     - Szeretnélek feleségül kérni, csak nem tudom, hogyan tegyem   - mondta ekkor kicsit zavartan – Most jött el a pillanat… - egy zöld kis dobozkát adott át Rozina kezébe, aki amikor kinyitotta a doboz fedelét, majd ujjára hozta a gyűrűt, ránézett Bencére. Halkan és meghatottan csak annyit mondott: - Boldogan leszek a feleséged Bence! A férfi mellére hajtotta fejét és sírni kezdett.

     Bence megsimogatta a lány haját, majd felemelte az állát - Kérlek, ne sírj! Megértelek. Sejtem mi jutott most az eszedbe. Boldog vagyok, hogy végre eljött ez a pillanat. Úgy izgultam, hogy jó lesz- e a méret, hogy tetszik-e majd neked…

    Rozina ekkor felállt. Kinyújtotta a kezét, nézegette a gyűrűt, már mosolygott. Kiment a konyhába, két pohárral és egy vörös boros üveggel tért vissza.

  - Ezt azért meg kell, hogy ünnepeljük! Akkor holnap a szüleidnek, a testvéreidnek is elmondjuk? Már alig várom!

    Rozina ezután leült a kanapéra Bencével együtt, fejét a férfi ölébe hajtotta. A szüleire gondolt ismét, akik nem láthatták ezt a pillanatot. Fájdalmat érzett. Aztán hirtelen felült és fekete szeme már mosolygott – Menjünk aludni Bence! Holnap hosszú nap áll előttünk. Már vágyom, hogy a te szép kis szülőfaludban találkozzam szüleiddel, testvéreiddel. Kár, hogy nem hull a hó!  Milyen szép a kis előre felállított karácsonyfánk! Látod? Semmire sincs időnk, mert zsúfolt napokat élünk.

    Bence megsimogatta Rozina  arcát, egymást átölelve  indultak  a hálószoba felé.